Jóban Rosszban előzetes
2012.05.21. hétfő
Betty úgy tűnik, hogy örökre búcsút vesz Tamás atyától, s szeretne tort rendezni volt szerelmének. Közben Emil és Bandi lebuknak Böbe előtt. Dóra pedig hiába próbálja rossz színben feltüntetni Verát…
Emil és Bandi kénytelenek titokban szervezni közös programot. Konrád szerint Rolandnak kell meggyőznie Pétert Veronka alkalmatlanságáról. Ám biztos, ami biztos, azért az egyik beépített emberét kihasználja, hogy megingassa Vera helyzetét…
2012.05.22. kedd
Péterre egyre nagyobb nyomás nehezedik, Roland és Konrád azonban bízik a főorvos döntésében. Vera pedig egyre nehezebb helyzetbe kerül. Szilvia közben egyre inkább rátelepedik Gergőre, s a fiú „bosszúból” cukrot eszik, ami a betegsége miatt végzetes eredményhez vezet…
Betty és Barbara Tamás atya halotti torára készülnek. Mindenki a papra emlékezik Gyöngyitől kezdve, Szabin keresztül Böbéig. Egyedül csak Bandi makacskodik, de végül ő is megérkezik a paplakba…
2012.05.23. szerda
Betty elutasítja Kardos közeledését, aki időközben visszatért Csillagkútra. Szilvia Mártit tartja felelősnek Gergő állapotáért és egyre hisztérikusabban viselkedik. Közben Viktor és Józsi arra biztatják Verát, hogy vonja vissza a felmondását…
Szilviának halálfélelme van és végrendelkezik, így az egész család aggódik érte. Dóra manipulációja úgy tűnik, hogy működik Viktorral szemben. Közben Betty kiáll Kardos mellett, aminek Péter nem nagyon örül…
2012.05.24. csütörtök
Betty időt kér Kardostól, hogy rendezze a gondolatait és az érzéseit kettőjükkel kapcsolatban. Verát pedig a kórházba rendeli Péter, hogy a felmondásáról beszéljenek. Közben Zsanett úgy érzi, hogy Szilvia betegsége sem véletlen…
Péter már nemcsak a kórházban, hanem otthon is feszült, így Rózsikával is összeveszik. Andrea ezért azt javasolja Füredinek, hogy vigye el a barátját pihenni. Közben Szilvia újra régi önmaga, ugyanis ellenségesen provokálja Zsanettet. Kristóf persze rosszul viseli az anyja viselkedését…
2012.05.25. péntek
Kristóf boldog az új lakás miatt, ám nem tudja, hogy Zsanettnek hogyan sikerült hozzájutnia. Szilvia persze gyanakodni kezd a lányra. Közben Bandi besokall és meg akar szökni, így Szabi segítségét kéri, hogy a terve sikerüljön…
Kristóf kiborul, ám Zsanett vallomása megbékíti. Közben Bandi és Emil is kibékülnek végre. Ám Gyöngyi és Böbe is a Macsekba készül, hogy lebuktassák őket. Vera és Viktor között egyre csak nő a feszültség, Viktor erre felveti a szakítás lehetőségét…
2012.05.29. kedd
Veronkának és Viktornak nem sikerül rendezni a viszonyukat. A doktort így Kardos vigasztalja a Macsekban. Közben Barbara próbál lelket önteni Bettybe, aki semmire sem hajlandó. Kristóf pedig kényszermegoldást talál, hogy pénzhez jusson…
Józsi számon kéri Viktort a viselkedése miatt, ám nem jár sikerrel. A doktor ugyanis mindenre idegesen reagál. Közben Pongráczékhoz váratlanul beállít az anyakönyvvezető, meglepve ezzel az egész családot. Fanni pedig a kórházba rendeli Veronkát…
2012.05.30. szerda
Idén is megrendezik a Csillagsztárt, így mindenki a tehetségkutatóról beszél. Bandi Emillel közösen indulna, Gyöngyi pedig azt tervezi, hogy végre megmutatja az énektudását. A jelentkezés azonban nem sikerül zökkenőmentesen. Közben Kristóf rossz hírt kap…
Agárdi, Kristóf közreműködésével a kórházban akciót szervez. Az egyszerű lopásnak induló balhé azonban lövöldözésbe torkollik. Közben Veronka és Viktor úgy tűnik, hogy rendezni tudják a kapcsolatukat. Új orvos érkezik a Csillagvirág klinikára, aki Müllernek gyanús lesz…
2012.05.31. csütörtök
Veronka Dórának könyörög az életéért. A rendőrök azonnal a helyszínre érkeznek és egy karkötő majdnem lebuktatja Kristófot. Közben Bandi és Emil a történtekről mit sem sejtve a bokszmeccsre készülődnek. Eszes pedig Konrádot hallgatja ki…
Kristóf kimagyarázza magát Gergő előtt, mert megsejti, hogy köze lehet a lövöldözéshez. Nagy nehezen Szentesi Gábor is tisztázódik. Közben Agárdi zsarolni kezdi Rolandot. Vera pedig magához tér, így Dóra terve nem jár sikerrel…
2012.06.01. péntek
Józsi gyanúja nem száll el Dórát illetően, de Vera Konráddal együtt rajtakapja a doktornőt. Dóra ekkor azt hazudja a lánynak, hogy szerelmes a Parancsnokba. Közben Kristóf végleg elküldi Agárdit. Kolozsi és Budai pedig titkos megbeszélést tart…
Vera és Dóra teljes összhangba kerülnek – Józsi legnagyobb meglepetésére. Kolozsiék tervében Füredi titkárnője segédkezik, s a rendőrség egy különös, névtelen levelet kap. Közben Bandi minden bátorságát összeszedve ringbe száll. Legnagyobb meglepetésére pedig Böbe és Gyöngyi is megérkeznek a meccsre, nem is akárhogyan…
2012.06.04. hétfő
Budai és Kolozsi a sikeres üzletet ünnepli, s úgy tűnik, sikerült mindenkit megtéveszteniük. Roland közben a rendőrségen hiába próbálja menteni magát. Barbara és Andrea Szlávikot bízzák meg, hogy megtudják az igazságot. Márti pedig kihallgatja Gergő és Kristóf bizalmas beszélgetését és fontos információkhoz jut…
2012.06.05. kedd
Füredi egyszerűen elérhetetlen, ezért egyre gyanúsabb mindenkinek a sikkasztási ügy. Még a kórházban is a botrányba keveredett polgármesterről pletykálnak. Ám Szláviknak gyanússá válik, hogy a rendőrségi üggyel egy időben, médiahadjárat indul Füredi lejáratására. Közben Szentesi és Kardos között vitát szül az albérlet-keresés…
2012.06.06. szerda
Roland nem nézi jó szemmel, hogy Barbara és Andrea megbízták Szlávikot. A magánnyomozó mellett közben Konrád is próbálja kideríteni, hogy ki állhat az ügy mögött. Márti és Gergő bimbózó románca Bignek és Magdikának sem tetszik. A két fiú között később aztán verekedés tör ki a Macsekban…
2012.06.07. csütörtök
Betty és Kardos próbálják helyrehozni a kapcsolatukat, ezért Bezerédi doktorhoz járnak párterápiára. Közben Andrea fontos vallomást tesz Mülleréknek, gyanúba keverve ezzel Füredi titkárnőjét. Józsi pedig egyre jobban aggódik Veronka és Dóra hirtelen támadt barátsága miatt…
2012.05.08. péntek
Konrád és Szlávik is egyre közelebb jut a megoldáshoz, ezért úgy tűnik, Rolandék megszabadulnak a szorult helyzettől, bár a játszmának korántsincs vége. Közben Barbara rájön, hogy Betty hiába is tagadja, tetszik neki a kórház új orvosa, Szentesi…
Kattints és nézd meg a Jóban Rosszban eddigi részeit!
2010.12.20. hétfő – 1332. rész
Kardos hiába marasztalja Margitot, a lány összepakol és elmegy. A szakítás pedig további feszültségeket szül Bea és Lili között. Közben a Halász-család egy titokzatos feladótól egy kiskutyát kap. Fidó pedig egyedül próbál akcióba lendülni, ám nem sok sikerrel, mert Rózsika zavarja meg az álarcban leselkedő rosszfiút. Közben Bandi eltorlaszolja a bejárati ajtót, hogy a zarándokok ne zavarják őket. A családfő ráadásul hajthatatlan, szárítani kezdi a falat, ami nem várt bonyodalmakat okoz…
2010.12.21. kedd – 1333. rész
Péter számon kéri Fidót a kis magánakcióért, közben pedig Előd rájön, hogy az apósa rejteget valamit. Bandi kórházba kerül, de hamar kiderül, hogy semmi komoly baja sincs. Bea felcsalja Bodolaiékhoz Kardost, hogy a szent jelenés visszaadja a látását. Az orvos ettől kiborul, de a látogatás nem lesz hiábavaló. Szabi végzetes felismerése pedig megoldhatja a Jézus kép körüli vitákat. Vera és Józsi eközben a főorvos után nyomozva, megdöbbentő titokra derítenek fényt…
2010.12.22. szerda – 1334. rész
Előd rájön, hogy az apósa mérgezte őt a vágycsökkentő szerrel. Várnagy ekkor Fidót hívja segítségül. Margit és Kardos kibékülnek egymással, ám nem felhőtlen a boldogságuk. Közben Bodolaiéknál úgy tűnik, hogy helyre áll a rend Jézus eltűnésével. Veronka és Józsi pedig a felfedezés kapcsán vitáznak, amit Alexa és Betty is meghall. Veronka persze nem tudja magában tartani a titkot…
2010.12.23. csütörtök – 1335. rész
Szilvia Szláviknak ajándékozza a talált kiskutyát. Halászéknál az idilli Karácsonyt eközben Norbert zavarja meg, hogy leleplezze Szilviát. Barbara Előddel veszekszik, mert azt gondolja, hogy szeretője van, és ezért titokzatoskodik. A lány nem is sejti, hogy az apja van a háttérben és egy ideig nem látja majd a férjét. A feszült hangulatot Betty fokozza tovább, ugyanis számon kéri Pétert, hogy miért nem szólt neki egy rendkívül fontos tényről…








Hozzászólások (1972)
Hát…
Szerintem Margit és Viktor hazudnak egymásnak és valójában még mindig szeretik egymást…és talán pár hét múlva össze is jönnek…
Dóri meg flytatja a flörtöt Kristóffal…
A jóban rosszban a kedvencem: XD XD XD XD
Kedvenc sorozatom de mikor bukik mér le az Ibolya kezd idegesíteni….
Ezzel én ugyan így vagyok. Soha nem néztem más sorozatot mint ezt, de az Ibolya már tényleg kiakasztó.
Jó sorozat lenne,ha már végre kiderülne h Ibolya mit művel.Mert ez túl sok..
Ibolyt mikor kezdi el vki mérgezni??? Nagyon unszimpatikus egy nőcske…
Egyetértek a többiekkel. És is nézem a sorozatot, amikor tudom, de már kezd sok lenni az Ibolyából. Néha már idegesít és inkább elkapcsolok más csatornára. Nem lehetne már eltüntetni a képernyőről ezt a kigyót? Még ha csak film is.
Én is egyetértek. Pont beszéltük a férjemmel, hogy ilyen már tényleg csak a filmben van. Mikor bukik már le végre egyszer ez az Ibolya????
Igen, szerintem mindeninek elege van Ibolyból, és éppen ezért szeretnénk megkérni a történet írókat, hogy eszközöljenek valami változást ez ügyben, mert már egyrészről idegesítő, másrészről pedig irreális, hogy egy többszörös gyilkos egy ilyen kis városban azt csinál amit akar, és még csak gyanúba sem kerül!
Ha valami nem változik, akkor előbb-utóbb az emberek csatornát váltanak!
Erre oda kellene figyelni egy kicsit!
Remélem az illetékesek is beszoktak ide nézni időnként, és beleolvasgatnak a nézők hozzászólásaiba….
Szerintem pedig ez a sok balhé és mübalhé tartják életben ezt a soroztot. Az intrika amugy is jó magyar specialitás….
Gratulálok a csür-csavaros történetek írójának. Nyitott szemmel és
fülekkel jár közöttünk………….
Azokkal értek egyet, akik Iboly ellen írnak. Jó, kell az izgalom egy sorozatba, ha unalmas lenne nem néznénk. Na de, ez már idegölő és nagyon bosszantó, hogy egy ilyen karaktert ennyi ideig beleírnak. Ez legyen talán az életmodell? Aki nem tetszik, tedd el nyugodtan láb alól, úgysem jön rá senki, aki meg gyanút fog, azt mindenki megveti. Hát lehet, hogy előbb, utóbb inkább nem fogom nézni ezt a sorozatot, pedig eddig ki nem hagytam voln egy részt sem.
Iboly szerintem is nagyon idegesítő!
Olyan jó lenne ha végre a Gergő és Magdika összejönnének! Remélem a szerkesztők is olvassák a véleményeket…
Szerintem Kardosra is ráférne ,hogy végre legyen Réka után egy kapcsolata.Összeillenének Margittal..:) Ibolyt pedig le kéne tartóztatni vagy történjen vele is valami rossz végre,kicsit uncsi hogy Ibollyal semmi különös nem történik…
Jó a sorozat, én nagyon szeretem,de már tényleg nagyon idegesítő amit ez az Iboly művel és nem történik vele semmi. Ráadásul ahogy olvastam a heti előzetest most se fog semmi történni vele,csak “majdnem” fog lebukni. Könyörgöm csináljanak már vele valamit!!! :):)
szerintem Ibolyát fel kéne akasztani!! :S olyan bunkó hogy az már nemigaz… ha nem felakasztani akkor felkötni egy fára és elégetni!! 4 ember gyilkosa és 1 embert folyamatosan megmérgez! én ezt mondom! aki egyet ért velem azt (imádom xD) aki nem azmeg nézzen más csatornát elegen vagyunk itt… ez az én véleményem!
Szerintem is Ibolyt már le kellene buktatni Olyan a világon nincs, hogy valaki ennyire át tudjon verni,minden körülötte élő embert., és mindenki feltétel nélkül neki higgyen.Remélem már több gyilkosságot nem fog elkövetni, és több szereplő sem fog távozni a sorozatból.Jó hogy van pozitiv példa is ( normális család- Halászék )
Szerintem is ibolya már nagyon idegesítő .üzenem a film rendezőének ha hamarosan nem derülnek ki ibolyának a piszkos ügyei, akkor rengeteg nézőt elfog veszíteni mivel, így már kezd idegesítő lenni a film .Ilyen még egy filmben sem valóságos hogy ennyi mindent tegyen valaki és ne derüljön ki az igazság.Ez már ,szerintem sok, minden néző számára.
Sziasztok!Szerintem is Ibolya már idegesítő jó lenne ha már vele is történne valami!!De remélem hogy Kristóf és Dóra összejönnek!Jóban rosszban a kedvencem !
Ja és ez csak egy film!!!!!
Sziasztok! Igen ez már idegesítő,hogy Ibolyát senki sem buktatja le,az lenne a jó,ha minél hamarabb elfognák. Amúgy egész jól alakul a story.Legjobban a Kardos-Margit párosra leszek kíváncsi,meg a Péter-Linda kapcsolatra.De én jobban örülök annak,hogy Kardos és Margit egymásra talál,mindekettejükre rá fér egy kis boldogság,ennyi szörnyűség után:)
Egyébként nagyon jó ez a sorozat. Én ( legalábbis a szüleim azt mondják ) az elejétől kezdve nézem . Kardos + Margit = szerelmi csőd ( Ádám és Bea miatt ) . Nekem a kis Ibolykából már elegem van , mióta elkezdte Margitot szekálni . Jó volna már tényleg ha lebukna a Réka halál óta . Már lassan 2 hónapja húzzák-vonják ezt az Iboly dolgot . Úgy lelőném már végre . Sokszor be akarnék menni a sorozatba és a szereplőknek megmondani , hogy Ibolya miket csinál :) . Ennyit rólad Ibolya BUKJ MÁR LE !!! XD
Kedves forgatókönyv írók!
Remélem halljátok (olvassátok) a véleményeket, és végre tesztek mát valamit Iboly ügyben!!!
Persze azt is megtehetitek, hogy jót röhögtök rajtunk, és tovább “szenvedtetitek” a népet, de egyet ne felejtsetek el!
Veszteni valótok Nektek van!
Mi legfeljebb csatornát váltunk!!!
Hellóó. nemrég nézem a jbt de nagyon megszerettem..sztem is bukjon le iboly, de nkem vlahogy szimp. nagyon birom a sok áskálódásávl együtt, de azért szeretem margitot meg dóritis. :D
Sziasztok!
Szerintem a sorozat tele van túlzásokkal… Betty vallási fanatizmusa, Linda állandó “célelérései”, a terror támadás és még sorolhatnám, mind-mind túlzások. Egy Iboly-féle effektus igazán elfér benne :)
Arra sem derült fény, ki erőszakolta meg azt a lányt (elfelejtettem a nevét), akit szintén Iboly segített a túlvilágra. Mert nem az a pasi volt, akit lecsuktak végül, mert annak csak a mandzsettagombját kérte kölcsön, a Viola mostani pasija. És a lány a arról “ismerte fel” a támadóját.
Na, mindegy, lényeg, hogy nem biztos, hogy példaértékűnek szánják az alkotók ezt a sorozatot, mint annak idején a jó kis Szomszédok-at. Abban szerepeltek a becsület mintaképei :D Ma más értékrend a trendi, úgy látszik…
Sziasztok!
zsadokának üzenem:
Az a lány, akire gondolsz Niki, Őt erőszakolta meg Viola barátjának, Norbinak a haverja (neki most hirtelen nem jut eszembe a neve. El is kapták, Norbi segített Nikinek…
Ezt a részt biztos nem láttad!!!
Ibolyból már nekem is elegem van! Bízom benne, hogy hamarosan lebukik, mert már nagyon merészen mérgezi Margitot.
Előttem valaki dicsérte a Halász családot… Ott sincs minden rendben, mert nem rég, mielőtt István csinálta a gyertyafényes “hangulat”-ot beszélt Kristóffal és valami olyasmit mondott, hogy nem hagyja, hogy Szilvia megint elkezdje … Szóval nekik is van valami titkolni valójuk.
Csatlakozom azokhoz, akiknek elegük van Iboly dolgaiból, már nagyon kezd idegesíteni. Ebben a sorozatban válóban úgy hullanak a szereplők, mint a legyek. Nem lehetne valahogy Pető dokit meg Székács doktornőt visszahozni? Nekem ők voltak a kedvenceim… illetve azt hallottam hogy Linda sem marad a sorozatban sokáig, mi történik vele? Őt is Ibolya intézi el?
Plussz, az kiederült, hogy ELőd robbantotta fel Barbarát és Kristófot, de ennek sem lett következménye, egyedül Richárd lett lecsukva, aki lelőtte Elődöt azért, mert Előd felrobbantotta a fiát. Egyrészt érthető, másrészt viszont annyira nem, hogy egy robbantó, akiról egyesek (Alexa, Bandi, Kristóf, BARBARA) tudják hogy robbantott szabadon mászkálhat… A rendőrség már ezt is elfelejtette?
Jó a film csak egy baj van vele ,mindig történik valami de vannak olyan dolgok amik ki sem derülnek (ezt az előddel kapcsolatos robbantásra értem).ez így valahogy nem fer,és már kezd fura lenni,hogy semmit nem tesz a rendőrség.meg ez az iboly kikészít ,nagyon utálom,megtépném mint a libát ha margit helyében lennék.bukjon már le ,mert már unom így a sorozatot.
Jó a sorozat de az ÚJ Betty nagyon idegesít, totál kikészít amit művel, jobb volt a régi és ezt így gondolják mások is. Valószínű nem fogjuk tovább nézni. Üdv
Én már egy hete nem is nézem és valószínűleg egy darabig nem is fogom, aztán meg ha már úgy sem értem ki tudja érdekel-e még.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy olyan értelmes ember mint a Pongrácz doki, hogy változhat így meg.
Ibolyról már ne is beszéljünk.
Az összes tutyi-mutyi rendőrt kirúgnám. Egy ekkora városban nem képesek megtalálni egy sorozat gyilkost?
Barbara is már teljesen úgy viselkedik mint az Előd, egy szava sem volt a seftelés miatt.
Egyébként is az egész sorozat most már teljesen elrugaszkodott a valóságtól.
Üdv
Klassz a sorozat, de Ibolyt már le kéne csukni.
Szerintetek érdekel valakit a TV2-nél, hogy ti nézők mit gondoltok? Senkit. Nyáron kerestek írókat a storyhoz, majdnem jelentkeztem is :) Jó előre fel van véve a sorozat, így az, hogy most írtok itt, hogy Ibollyal mi történjen senkit nem hat meg. Ezek a dolgok már eldöltek úgyis. Egyébként láttam a csajt élőben, meg a többieket is a Story Gálán szombaton. Élőben egész elviselhetően néz ki és még szimpatikusnak is mondanám :) Szegény nem tehet róla, hogy ilyen a karaktere. Valószínűleg hamarosan úgyis lebukik, de egyelőre valamivel fenn kell tartani az érdeklődést. Aki meg olvassa ezt itt a tv2-től, az ír is ide. Könnyű felismerni, ő(k) az(ok), aki(k) általában elégedettnek látszanak. Ne adjátok fel, lesz ez még jobb is.
Stevetrash: Lehet, hogy nem érdekel senkit a TV2-től a nézők hozzászólásai, de ide azért járnak az emberek, hogy kinyilvánítsák a véleményüket. Az, hogy ki olvassa el, már nem rajtunk áll.
—
Ettől függetlenül én is remélem, a sorozat folytatásában azért lesz egy-két pozitív változás is. Ibolya viselkedése szerintem abszolút feltűnő, a való életben már biztos lebukott volna. Margit pedig – amint láttam olvastam – tenni is fog valamit, de remélem a rendőrök ezt nem fogják megint a sarokba vágni, ahogy eddig is tették sok esetben. Volt már egy alkalom, amikor Margit majdnem lebuktatta és lesz is még a héten. Remélem, ezúttal lesz valami következménye is. Kíváncsi vagyok, hogy fog lebukni. Ami Betty-t illeti, nos, enyhén szólva, túlzás. Amikor még a naiv, felelőtlen fiatal lányt játszotta, azt hittem, egy idő után megkomolyodik és nem prostituált lesz belőle. Amikor visszajött Amerikából, örültem a hirtelen változásnak, de amit most művel azt is túlzásnak tartom. Remélem, a jövőben változni fognak a dolgok, mert abban sajnos egyet kell értenem, hogy így rengeteg nézőt el fognak veszíteni. Szeretem ezt a sorozatot és nem szeretnék csalódni.
Remélem Margit lelép,engem ő idegesít..De maga a nő is:D Iboly meg tök izgi,ahogy csinálja.A régi Barbi meg sokkal jobb volt.ÉS lecserélhetnék a dolgokat,mert elég gáz,hogy Klári meg Niki is szerepel még a szereplőknél.Amúgy jó a sorozat :)
Jajj,és ez a Betty-s vallásos hülyeség is idegesítő..Inkább átkapcsolok amikor az az idiótaság megy.Ez nem 90 éveseknek szóló sorozat azért..
Nagyon szeretem a sorozatot, de valami tényleg legyen már Ibolyával. Ilyen nincs csak a mesében. Úgy érzem egyhelyben való toporgás van! Margitnak drukkolok és kapja már rajta Ibolyt a sunyiskodásain. a mostano Barbara karakter nem tetszik. De remélem megjön az esze és végleg elfelejti Elődöt.Na és ez a Szilvi, nagyon ellenszenves. Költözzön ki a Füredi házból és a sorozatból is. Amúgy hajrá , izgalmas fordulatokat várunk.csak ne feküdjön le már mindenki mindenkivel mert már olyan mint egy beltenyészet.
Azért még mindig ez a legjobb sorozat!!! Valóban Iboly, vagyis ez a szerep egy kicsit unalmas, de mindig győz a jó!!!Remélem!!!Margitnak és Kardosnak nagyon szurkolok!!!Remélem Margit nem fog meghalni, nekem ő a legpozitívabb szereplő!!!(Csak egy megjegyzés: a zsarukat tényleg ennyire bénának kell feltüntetni?)Ja és ha nem lennének rosszak nem lenne jó a film!!! Üdv!!!!
Ez az Ibolya már tűrhetetlen. Ha még 1 hét múlva sem bukik le, akkor átváltok a másik sorozatra :). Szegény Lenkének már csak a csontjai vannak, de ez a két fakabát nem tud semmit sem kideríteni. Itt már csak valamelyik CSI helyszínelő kellene :).
Hát én meg remélem, hogy nem bukik le, és hogy soha nem is fog. Pont ez teszi ezt a sorozatot izgalmassá, ha nem lennének negatív szereplők teljesen unalmas lenne. Amúgy meg legyen sorozat, film, mese bármi ugyis mindig a jó győz ugyhogy nem kell sokat találgatni hogy a végén ki is fog valojaban győzni, margit vagy iboly?! de hogy legyen egy kis ellenszenv én most ibolynak szurkolok, maradjon csak és akkor legalább izgalmas és érdekes a sorozat.
és ha már vannak akik ilyen nagyon komolyan veszik ezt mintha valosag lenne azért lehet hogy más is kissé bekattanna ha az esküvőjén a legjobb barátnője miatt otthagyná az oltárnál őt a vőlegénye majd az idegesség miatt pedig elvetélne. Azért Margit se az az ártatlan bárány.
nah de mindegy :) ez csak egy sorozat :) lehet hogy a magánéletben meg legjobb barátnők, sorozatba meg kikészítik egymást :))))
Válasz az előző hozzászólásra:
-Én szerintem meg ezeknek a sorozatoknak pontosan az életről kellene szólniuk (ahogy annak idején a Szomszédokkal kezdődött), és éppen ezért nem kívánatosak, és nem illenek bele a profilba az eltúlzott, és szélsőséges szerepek, szituációk!
Az egészet az élettől olyan elrugaszkodottá, irreálissá teszi!
Gondolom, hogy Ön gyermekkorában is a Piroska és a farkasban is a farkasnak szurkolt….
Persze ilyen is van!
Én nagyon szeretem a sorozatot, ki nem hagynék én sem egy részt sem!
DE: vannak dolgok, amik RETTENETESEN IDEGESITŐEK!!
Például: Bodolaiék nyomor lakása!! Könyörgöm, csináljanak már vele valamit, valami gyalázat!! Nem hiszem el, hogy annyira szegénynek kell őket beállitani, hogy egy vödör diszperzitre sincs pénzük, legalább hófehérre kifesthetnék, az a legolcsóbb! Gyalázat, ahogy kinéz, és a szereplők úgy hivnak oda vendégeket meg látogatokat, mintha legalábbis valami szuper kégli lenne!
A másik: Ibolya! Csatlakozom én is az előttem szólókhoz, mert ez már enyhén szólva nonszensz, amit csinál, és még csak nem is gyanús! Bukjon már le, vigyék a sittre, mert ez már tényleg nem vicces……. Lassan ez a sorozat már azt a példát mutatja, hogy a rossz embereknek mindent szabad………..
Amúgy nagyon jó a sorozat, nagyon szeretem, de ezek már tényleg nagyon szúrják a szememet……. Az a rózsaszin fal azokkal a kiglettelt foltokkal……. esküszöm, egy hajléktalannak való, nem egy családnak!
Iboly a kedvencem.Nélküle unalmas lenne a sorozat.Margit nem szimpi.Iboly a nyerööö.Nehogy kiirjátok a sorozatból!!!!:)
Miért nem lökik már ki ebből a sorozatból Ibolyt? Annyira szemét, azonkívül egy gyilkos, és tönkreteszi szegény Margitot… Egyébként imádom a sorozatot egyik részét sem hagynám ki. =D
Nagyon örülök Kardosnak és Margitnak. Remélem őket nem tépik szét az írók. Már majdnem mindenhol megjegyeztem, de könyörgöm Ibollyal kezdjenek valamit. Mit tudom én beszéljen vele Betty aki őt is hívővé változtatja, vagy valami. Különben is Szlávik egy rendőr. Azt ne mondja, hogy nem gyanús neki Ibolya. Akkor mi keres a rendőrségnél???
——-
Tisztelt szerkesztőség!
Nem kötözködni szeretnék, csupán kíváncsi vagyok. Elolvassa egyáltalán valaki azt amit mi írunk???
Nem azért, jó hogy kifejthetjük a véleményünket, de jó lenne ha valami hatása is lenne. Persze nem várok csodát, hisz nem mi írjuk a történetet, csak mondjuk valamilyen belső eber válaszolgatna…
MÁS:
A régi honlap nekem sokkal jobban tetszett, 3 okból:
1: Volt rajta szavazás. Lehet hogy én nem találom :), de az nekem tetszett.
2: Ez nagyon hiányzik. A folytasd a sztori-t rész. Szerintem az egy nagyon-nagy ötlet volt. Feltéve, ha valaki el is olvasta.
3: Én sehol sem találom a régebbi epizódokat. Nem egyszer elkezdtem elölről az egészet. Jól esett látni mivé váltak mind a szereplők, mind a történet. Én én személy szerint az 1000. részt is szívesen újranézném még néhányszor. Meg én nekem ködös, hogy hogy halt meg Réka és Füredi felesége. Azt is szívesen megnézném, mert lehet hogy lemaradtam róla és azért nem áll össze a kép.
Nagyon megtisztelnének ha válaszolnának. Vagy ide, vagy az e-mail címemre.
Érdekelne véleményük/válaszuk.
Tisztelettel:
Magasi Tímea
U.I.: IMÁDOM a sorozatot!
basszus ez az Iboly kész röhej…rettenetesen utálom…de február 18-án végre eltűnik a színről…remélem végleg és remélem, hogy jól megalázzák, na meg Pongráczot is amiért így Kardos ellen fordult. de amúgy tényleg ő is úgy megváltozott…Linda is , de mondjuk az a Bettykézése idegesít meg, h nagyképűsködik ott össze-vissza, na meg Barbarának lehetne egyszer jó kedve is a valamelyik részben…már kezd hiányozni a régi, mosolygós Barbi (a mostanit is kedvelem, de ez a modor…pfff…)
szóval KARDOS és MARGIT: IMÁDLAK TITEKET :)
Bandi!!! Te meg egy kicsit összeszedhetnéd magad, mert ha a Böbe helyében lennék már rég nem élnél (megölet-tettelek volna Várnaggyal :D :P)
Betty szerepe tetszik, de sztem nem kellene ennyire túlzásba vinni…de tényleg :) na és lehet h ez hülye kérdés, de szerintetek Betty és Tamás atya??? az a szál üresen marad??? :D
Engem még aki nagyon bosszant: BARBARA!
ez az új Barbara! szerintem annyira csúnya és jelentéktlen szegény, hogy az nem igaz! És úgy állitják be, mint valami bomba nőt! Hogy ismeretlen rajongó, meg Viktor is hogy oda volt érte….. Szegény nayon csúnya, az alakja nulla, a HAJA MEG EGYENESEN BORZALMAS!! nulla smink, és állandóan az arcát dörzsölgeti a két kezével!! Áááááááá……… valami fazonigazitás kéne neki, tényleg nagyon bányarém szegény……
emberek!
csak nézni kell a port.hu-t. :-)
2 héttel előbbi előzeteseket lehet ott olvasni. :)De adok egy kis ismertetőt.
Kardos csomót talál Margit mellében..
Jövőhét csütörtökön Ibi lebukik.. és Kardost, Margitot majdnem megöli.. életveszélyesen kerülnek kórházba.
Szlávik felmond a rendőrségnél..mert kudarcot vallott.
Beának nem tetszik az új mami és állandóan veszekednek, egymás dolgába avatkoznak.
Linda lelép Richárddal (akit előd kijuttat a börtönből), és hopponhagyja fődokit aki napokig kesereg.
Előd és Barbi összevesznek, majd kibékülnek-összeházasodnak és nászútra mennek.
Böbe beáll a “telefonosbizniszbe” – amit Bandi észrevesz és bosszút forral a felesége ellen.
Dóri rákos lesz.. akit szintén műtenek..
Alexa elköltözik a villából..mert féltékeny Szilviára.
Nagyjából ennyi. :)
Köszönjük szépen, bárki is tájékoztatott (nem jelezte, hogy a TV2-nél van-e)!
Csak egy kérdés: Miért a Port.hu-n, miért nem itt?
Én a Tv2-nél? :D dehogyis. :)
Csak úgy idetévedtem. Gondoltam közlöm amit tudok.
Jó kérdés.. feltehették volna ide is.
de ha már nem így történt.. :
http://port.hu/pls/w/tv.channel?i_date=2010-02-11&i_ch=3&i_xday=17
örülök hogy végre idetaláltam!!! öszintén szolva engem nem hogy szorakoztat ez a sorozat hanem egyenesen idegesít. mert ennyire bénán megirni egy sorozatot nem lehet!!! sőt! ekkora mákja a szöke kurvának nem lehet, aki folyamatosan mérgezi margitot aki viszont szimpatikus. nem ugy mint az a kigyo iboly. én személy szerint bár tudom hogy csak sorozat de isten ovja hogy az utcán összefussunk. tisztelettel. s. szabolcs
szisz 77. anyu jol van????? szeded még a gyogyszert?
Valami problémád van szaby331???????Szólás szabadság van tudtommal.Te is leirtad a véleményedet azt sem fikázza senki sem.Minedki azt ir amit akar!!!!!!
Örülök neki hogy végre Iboly lebukik (lásd február 18). Részemről meg kell valljam hogy nagyon izgalmas módon vetnek véget ennek a szálnak, de ez akkor is egy picit túl lett dimenzionálva. Iboly helyét Gyöngyi veszi át majd a recepción, ennek is nagyon örülök, nekem nagyon tetszik a spirituális jelleme. Sajnálom majd azt a pillanatot ahogy majd Tamás atyához betörnek, de megelégedve nyugtázom el, hogy majd ő megpróbál segíteni “Emilnek”. Előd és Barbara kapcsolata remélem véget ér majd, mert ugye ELőd segít kiszabadulni Richárdnak! És igen, ez Linda utolsó cselekedete a sorozatban, bennfentes szerint véglek kiírják a sorozatból. De jó lenne ha a főcímen frissítenének!!!
hát ez az iboly már idegesítö hisz egy kétszinü ribi
A kedvenc műsorom a jóban rosszban.
szerintem frissíteni fogják.
Nézzétek az előzetest.
A tv2-n is láttam már, meg itt is reklámozzák a főoldalon.
Így kezdődött a Péntek13-as bemutató is. Amikor az a rész eljött, lett új főcím is. Szerintem idők kérdése. :)
timisissy, ekkor: 2010/02/10, 21:44#43
Meg lehet nézni a korábbi részeket, én is néztem már meg nemrég is olyat, ahol még szinte mindenki élt :)
Így kell egyébként: Műsoraink, Jóban-rosszban és ott jobbra a csatorna összes videója. Ott válassz ki egy dátumot – van egy ikon hozzá (lehet menni 2009-re is, van egy nyil a bal oldalon). Ha megvan a dátum, akkor nyomj a keresésre és a találat máris nézhető.
Hát Amit az Ibolya művel nagyon gáz…elégé leszálhatna a Margitról …
remélem megussza a margit és az ibolya Börtönbe kerül a gyillkoságait felfedik!!…igazán nem kénne ennyire keverni a sz.t! deh imádom a sorozatott!! És a MarGit az Egyik Kedvencem…SZal…ennyih!!cöhh
(ŁŁŁŁ)
A kedvenc müsorom!!!
Remélem Margit nem fog meghalni és IBOLY az a dög kiléphetne a müsorból!!!
A dokit nagyon sajnálom hogy egy ilyen szánalmas liba elcsavarta a fejét.
Nekem is a kedvenc sorozatom,de ez a szemétkedő Ibolya lebukhatna már, mielőtt még valakit kinyírna a sorozatban.Remélem Margit nem fog meghalni.
Mert azt nem bírnám elviselni.Nem igaz, hogy a nyomozók sem vesznek észre semmi rosszat Ibolya viselkedésében. Remélem hamarosan bilincs csattanik a szöszi csuklóin!!!!!!!!!!!.
Szijjasztok!
Én még új vagyok ezen a helyen. De a jóban rosszban-t már évek óta nézem! És IMÁDOM! Remélem nem gond h idekapcsolódok. Am én is utálom Ibolyát. És sajnálom Szlávikot. De Ő azért nem veszi észre Ibolya ármánykodását mert szerelmes belé! És én is IMÁDOM Margitot és Kardost!!! Remélem sokáig együtt maradnak!! És azt sem szeretném ha valamelyiküknek baja lenne(L)!!
Jaj de még annyit h Kardosnak és Margitnak(L) ugye nem lesz semmi baja?:-(
:-)
Lau-Lau!
Csak vissza kellene olvasni az előző hsz-eket.. :)
De bajuk lesz.. Kardos is, és Margit is életveszélybe kerülnek.
Nem halnak meg.
Köszi szépen(L)!!!:-)
Azért annyira ne örüljetek szerintem, mert ahogy elnéztem az előzetest, Ibolyka beleugrik a folyóba.Innentől ez megint egy elővehető kártya. Tuti nem fogják megtalálni a hulláját….aztán majd sokára visszatér, mint a Terminátor :)))
Jah és szóljon valaki a Beát játszó “színész” csajnak, hogy ha ennyit ráncolja a homlokát,később még csúnyább lesz.Sajna nem tud játszani, de ilyen is kell.
Jó sorozat, csak kevésbe benne a hiteles színész…
Régebben Ibolyának elégé semmit mondó szerep jutott. Szóval egy kis szürke egérke volt. Viszont mióta ő lett a sorozat gyilkos, azóta mindenki utálja. Pedig nem kellene, mivel szerintem most sokkal jobban játszik mint eddig vala is. Hiszen mindenki utálja, tehát tud valamit a lány :)
Nekem nem Ibolyával van bajom, hanem, aki ezt a sztorit ilyen hülyén írta meg. Vagy a nézőket nézi teljesen hülyének?
1.Hogyan tud egy portás bejutni egy intenzív szobába és megmérgezni egy beteget?
2.Hogyan tud egyáltalán kinyitni egy gyógyszeres szekrényt, ami kulccsal működik? csak bizonyos embereknek van joga onnan bármit is kivenni. Minden onnan felhasznált szert dokumentálni kell.
3.Egyáltalán egy recepciós/vagy portás mit keres az intenzíven/vagy a vizsgálóban, munkaidőben? Esetleg ez a kórház teljesen kihalt? Senki nem kérdez semmit, senki nem lát semmit???
4.Azért lássuk be nem így működik egy kórház.
Addig amíg hülyének néznek az írók, biztos, hogy még 88 részben marad Ibolyka.
Egyetértek azokkal, akik Iboly lebukását akarják. Viszont szegényt tényleg nem kell elítélnünk, mint embert, ez a szerep jutott neki és valljuk be, nem csinálja rosszul, csak már tényleg hihetetlen, hogy ennyi ideig nem bukik le. Emlékszem, valamikor régen a Jockey-t is sokan gyűlölték a Dallasban, pedig nagyon jó színész volt. A negatív jellemek miatt izgalmas egy sorozat, unalmas lenne és egyáltalán nem valóságos, ha mindig csak jók és csak jót játszanának. Azzal is egyetértek, hogy a részek már jó előre megvannak. NE BÁNTSUK szegény rendezőt, tudja ő a dolgát, elhihetik. Majd minden szép lassan alakul és megoldódik. Csak türelem és idő kérdése az egész.Én aztán Iboly miatt SOHA át nem kapcsolnék más csatornára. Aki tényleg szereti a jóban-rosszbant, az semmilyen körülmények között nem tesz ilyet!!
JÓ EZ A SOROZAT és hamarosan mindenki elnyeri méltó bűntetését.Ádám az tényleg idegesítő. Hogy jön ahhoz egy nevelt gyerek, hogy ítélkezzen nevelőszülei magánélete felett? Az ilyen örüljön, hogy jó sora van és szeretetben nevelkedik egy nevelőotthon helyett. Barbara pedig egyáltalán nem csúnya lány, csak tényleg mindig rosszkedvű. Lehetne már boldogabb időszaka is, ahol nem vágja folyton a pofákat. Bár jól áll neki az is. A Bodolai családot én kicsit mellőzném. Ez a buta család története már egy kicsit sok.Én szeretem Előd viselkedését /jó színésznek tartom/ Szeretem Zoli és Margit kapcsolatát. Olyan édesek, ahogy turbékolnak! És szeretem az új Bettit is. Nagyon jól áll neki ez az új szerep. Nekem “rózsaszín cicababaként” nem jött be.A Halász család is nagyon aranyos. Remélem, a jövőben velük is többet foglalkozik a sorozat. EMBEREK VAGYUNK!!!Kérem, ne ítéljük el a másikat azért, mert az nem úgy gondolkodik, mint mi. Mindenkinek joga van a saját véleményét leírni. Tartsuk ezt tiszteletben! Ez a sorozat nagyon jó! Csak így tovább!! Hálás vagyok annak, aki leírta, hogy lehet megnézni a régi részeket. Üdv.
A sorozatot a kezdetétől nézem. Vannak sok kifogásaim, és remélem, hogy a rendezők, és sorozat írók is olvassák ezeket a hozzászólásokat. De biztos, mivel a főorvosunkat, kedves Pongrácz Pétert is azért nem írták ki a sorozatból, mert sokan kérték. Ebből kifolyólag Én azért szeretnék egy-két véleményt pontokba szedni.
1, Szerintem a kezdet kezdetén a sorozat, sokkal hangulatosabb volt.
2, Miért kellet ennyi szereplőt kiírni a sorozatból? Gesztesi, Liptai elvitte a gázsi nagy részét? A többi kezdő szereplő pedig bagóért játszik?
3, Az első időkben azért valóban, a jóban rosszban címhez fűződő “filling” volt a sztorikban. De most kimondottan a rossz, baj, szemét szerepel. Nem tudom, hogy ebben a mai, alapból is nehéz világban, miért van arra szükség, hogy még az esti kikapcsolódásunk folyamán is ezekkel találkozzunk? Szerintem azért ül az ember a tv elé, hogy kikapcsolódjon, egy kicsit. Tehát ne generáljuk már a sok bajt az emberekben.
4, Az a nagyon kedves kis Ibolya, pedig, olyan szinten idegesít.
5, Azt tudom, hogy ha a Margitot is kinyírja, Én akkor fogom befejezni a sorozat nézését!
6, Legyen egy kis izgalom ez csak természetes, de ez már egy kicsit túlzás.
Üdv: Timi
Csatlakozom az előttem szólóhoz, tisztára kiakadok minden este, mire véget ér a két rész. Jó lenne ha néha jó is történne.
Nekem Iboly ‘szolíd’ énje nagyon nem jött be régen sem, amikor még csak háttérben volt. Senki sem viselkedik ENNYIRE szerencsétlenül! Túl van játszva!
Nagyon jó ez a sorozat, minden tiszteletem az írónak, rendezőnek! Azok, akik azt írják, hogy… idézem: ‘nem fogom tovább nézni mert blablabla’, a legtöbbjük csak blöfföl. ;D
Nagyon remélem, hogy Margit nem fog meghalni!!! Olyan jó, hogy ilyen boldogok Kardos dokival!!! Remélem Iboly nem éri meg a jövő hét végét!!!
Amúgy a Bandinak adhatnának valami állást a krízis központban, vagy az új Hospice házban!!!
Buktasátok le Ibolyt.Mert már nagyon unom,hogy ő van a központba.
A sorozat nagyon jó.Csak igy tovább.
Hát szóval : a sorozat – hibái ellenére – KIHAGYHATATLAN…
Erényei ( sorrendben) : 1. kivételes – és hiteles – színészi játék – a szereplők remekül azonosulnak a figurával ;
2. jól megírt karakterek ; 3. feszültség, izgalom – ennek érdekében néha azért elrugaszkodnak a valóságtól… 4. “életszerű” forgatási helyszínek.
Hiányosságai : 1. a történet azért néha túl “éles” fordulatokat vesz
2. nem volna jó – de reális sem -, ha szirupos történet lenne, örökös happay enddel – de azért túl sok a haláleset és a tragédia – ez sem igazán reális. ( Többen leírták korábban, hogy a robbantási ügy nem derült ki – de a legvalószínűtlenebb Iboly, a “tökéletes bűnöző”, aki sosem követ el hibát,és nemhogy nem bukik le, de még sikeresen rágalmaz másokat , de extrémnek tartottam Ádám és Klári románcát is…)
3. szerencsér mostanában nemigen fordul elő a kezdési időpont “áthelyezgetése”, amelyre – ha már szükség van – rögtön az adott epizód után az előzetesben fel kéne hívni a figyelmet.
4. bosszantó apróság : a maradi Bandi, aki a széltől is óvja lányát semmi kivetnivalót nem talál Orsi lakkozott körmeiben… (Először azt hittem, rosszul látok…)
Összességében : profi színészek, remek dramaurg és rendező -c sak így tovább ! – de most már ne öljenek – írjanak ki – senkit !….
Hálás vagyok annak, aki leírta, hogy lehet megnézni a régi részeket. Üdv.
dbela, ekkor: 2010/02/12, 17:44#67
Örülök, ha segíthettem.
ST
szerintem is jo a sorozat nagyon de mi lenne ha ibolya ossze jonne a fo orvosal
Ezt írják az előzetesben: A korábban halált kívánó elhunyt betegről kiderül, hogy megmérgezték, így Margit gyanússá válik.
Hát ez nem így történt, mert Iboly fojtotta meg egy párnával.
Szerintem a Barbarát játszó színésznő egyáltalán nem csúnya, jól néz ki, csinos és ez a tépett frizura is jól áll neki. A régebbi Barbi nagyon kislányos volt, ő pedig már egy felnőtt, sokat megélt nő, és nem csoda, hogy kevésbé kedves és mosolygó, azok után, amiken átment eddig. Kissé talán túl vehemensen védi Elődöt az apjával szemben, dehát a szerelem már csak ilyen.
hahaha! Iboly a legjobb arc!minden nap szurkolok neki:)amugy mekkora poen mar hogy mindenki megutalja szegeny csajt,kepzelem ahogy lemegy a boltba kenyerert,es az utcan minden masodik ember lekopi:)szeggggeny lany:)szar lehet negativ szerepet kapni:)
Húú….imádom a sorozatot….Csak már olyan idegesítő hogy ez a szőke gennyláda mikor buki már le!Remélem Margit túléli mert Kardossal nagyon összeillenek!
csókvihar mindenkinek! Én Lindácskának üzenem örülök hogy neki ilyen gondjai vannak “CSAK”!!!! Nekem csak olyanok hogy munkanélküli vagyok 2 éve /nem azért mert válogatós vagyok gim. éret. szakmai felsőfokú iskola/ valószínű mert már “öreg kutya” vagyok a 49 évemmel. És még akkor az egyetemista fiamat nem is említettem meg a másik munkanélküli fiamat! A Baynai miniszterelnök urat meg csókoltatom “Magyarország a térség legfejlettebb országa”"!!!!!!
Hogy mi van ?????? Tessék ?????
Miert kell ilyen sokat varni arra, hogy felkeruljenek az elozo napi reszek az internetre? Ma szombat du. van es a pentek esti reszeket meg mindig nem lehet megnezni. A konkurens csatornanal ez egy kicsit gordulekenyebben megy! Szerintem erdemes lenne erre odafigyelni!
Létezik, hogy Magyországon ennyire béna lenne a rendőrség, hogy egy
gyilkosra még a gyanú árnyéka sem vetül, hogy ő a tettes ??
Sajnos már idegesít, hogy Iboly ennyi aljasságot elkövethet
és nem derül rá fény !!! Elejétől nézem a sorozatot, nagyon szeretem !
Egyéni véleményem, hogy a “nyálas” Ádámot és az új egy hét alatt
“szentté” vált Betty figurát kár volt visszahozni a sorozatba !
További sok sikert mindenkinek !
Tisztelt Szerkesztők!
Fél év nézem a sorozatot…ha ez mond valamit, akkor egy másik sorozat helyett. Tetszenek a játékok, vannak kedvenc karaktereim de nem nevezném meg őket, a többiek miatt, hisz mindenki csak szerepet játszik.
Végigolvastam a hozzászólásokat. Szerintem nagyon is reális minden és kétoldalú mint az életben. A nagyon jó módú családok mellett szorosan ott van a szegénység és kilátástalanság, ami rossz útra terelheti az emberek tetteit. Ezt jól mutatja a Bodolai család páldája. Mivel sokan nézik a sorozatot, nagy hangsúlyt kell feketetni a megoldásra, hogy ne csak az a pálda legyen a nézők szeme előtt, hogy Bandi alkoholba fojtja bánatát. A hullámvölgyeket viszont jól láttatják a rendezők.
Ne csak az legyen a tanúlság, hogy a fiatal lányok olyan hajat kérnek a fodrásznál, mint Pongrácz Barbaráé. Az életben sokszor nem győzzük kivárni,sőt nem hisszük, hogy a megélt sok rossz után jó is következik. Ezt erőteljesebben kell sugallnia a rendezőek. Összességében valósághű a sorozat. Rendkívül sok néző bírálja és elíténi Ibolya tetteit, pedig remekül alakítja a karakterét, gyűlölete áthatol a képernyőn, sok ilyen embert láttam a magam körül, veszélyesen nagy a hasonlóság. Ezt az is bizonyítja mennyien “útálják” Öt.
Ne feljedjük el ilyen karaktert nehezzebb eljátszani, mint egy simulékony kedves barátságost.
Szívesen látnám a műsoron hétvégén is!
További sikereket, mozgalmas forgatókönyvet, jó egészséget kívánok minden szereplőnek és a stábnak.
hanyat
Nagyon szeretem a Joban Rosszban sorozatot es minden este nezem.Kedvenc szereploim:”Kardos”,”Margit”,”Elvira”,”Muller”,”Bobe”,”Bandi”.
Jóban Rosszban a kedvencem és tök jó h ilyen “izgalmas” bár most már talán vége lesz az izgalomnak a héten de a lényeg h ne haljon meg senki…max az Ibolya mert engem már kezdett idegesíteni, de a Zoli és a Margit neeeee, mert tök jó h most összejöttek és ez maradjon is így:D és a Margit ne jöjjön újra össze a Viktorral mert az úgy nem lenne jó.
Szeretem a sorozatot, de a Bodolai csalad teljesen kikeszit :-) Bobetol es a fiatol rosszul vagyok. Szerintem az o esetukben nem volt tul szerencses a szereplo valasztas. ( azokat a reszeket mindig “atugrom”,kihagyom. :-) )
Csatlakozom én is! BORZALMAS A BODOLAI CSALÁD, DE A LEGSZÖRNYEBB A SZABI! KI NEM ÁLLHATOM, ÉN IS ÁT SZOKTAM KAPCSOLNI OLYANKOR!! AZ A FRIZURA!!! KEGYETLENÜL LEHÚZZA AZ EGÉSZ SOROZATOT. A NYOMOR LAKÁSUKRÓL NEM IS BESZÉLVE!!
Szerintem a legtöbb embert mégiscsak Iboly idegesíti. Remélem mostmár lebukik végre. Persze hogy jó ha egy sorozat tele van izgalmakkal, de ez azért már túlzás. Betty vallásossága pedig nem olyan vészes, mivel “friss” megtérő, ezért viselkedik így. De inkább egy vallásos buta liba, mint egy sorozatgyilkos. Ez a Bettyke nagyon butácska, de legalább jószándékú. Szerintem Kardos, Margit meg Bandi a legnormálisabb karakterek ebben a sorozatban. Bandi kifejezetten mulatságos :) Ez a Barbara is olyan hülye mint 6 pár rendőrcsizma. De hát ezektől izgalmas a sorozat. Nem Ibolytól…
Kezd már a sorozat hasonlítani a konkurens csatorna rétestésztájához.
Ha a forgatókönyvírók a Való Világból szedik a karaktereket,akkor kiábrándító az egészségügy és a rendőrség.Amatőrök gyülekezete.Az egyik egésznap pletykál,nem ismeri fel az “orvos” a mérgezéses tünetet, vírus vagy terhesség lehet csak a rosszullét oka. A rendőr alkalmatlan a nyomozásra,soha nem derülne ki semmi,csak ha önként jelentkezik az elkövető. Némelyik szereplő pedig túljátsza szerepét,szóval kisaranyos ez a sorozat.
Teljesen egyetértek az előttem szólóval..
Hogy lehet valaki nyomozó, ha még hónapokkal az eset után is azon folyik a vita, hogy ez most gyilkosság vagy baleset volt? Az ég világon semmire nem jönnek rá maguktól. És mint a példa mutatja, könnyű őket félrevezetni. Inkább Alexa alibijét kérdőjelezik meg, minthogy a szerény Ibike kerüljön gyanúba. Nem hallották még, hogy m indig az a gyilkos, akiről a legkevésbé sem gondolná az ember?
Az orvosokról meg már nem is beszélek. :-) Egy nőgyógyász agyban turkál, egy sebész szemműtétet végez, egy plasztikai sebész a belekben turkál… úgy látszik mindenki mindenre szakosodott.
A többivel szerintem nincs nagy gond.. :-)
imádom ezt a sorozatot csak iboj lebukhatna már mert idegesítő már
Tényleg nem számít semmit az amit írunk de azért:
Ez az Iboly nevetséges.Szerintem hamarosan vége lesz a sorozatnak, mégpedig azért, mert Ibolya megöli az összes szereplőt, és nem tudnak már ujjakat szerezni xD
Az új Barbara jobb mint a régi de a szerepe nevetséges, ezzel az Előddel pffff.
Böbebaba= najó ez már azért durva :P
Az új Betti, hát hogy is mondjam.Jó hogy nem plázacica, és vallásos lett de kicsit eltúlozzák…
Szóval hajrá jó a sorozat de több gyilkolás ne legyen mert minden jó szereplőt kiírnak…
Amúgy az előzetesbe az van írva hogy “Ibolya Kardosnak is halálos adag mérget ad be.”
Most őt is megöli??
És miért is?Margitot is?Vagy mi?
ja és én nem szívesen játszanám Ibolya szerepét, mert azért eljátszani hogy megőrülsz, aztán 4embert meggyilkolsz és mérgeket lopkodsz meg minden…
Meg hát a magyar ember meglátja az utcán az Ibolyát játszó színésznőt, és egyből:”Fúúújjj ott az Ibolya a gyilkos a tévébőőől!”
Hát ennyit erről :)
gonardnak üzenem:
Előd Barbit és Rolandot(!!) robbantotta fel.
Kristóf nevű egyén még nem is volt akkor a sorozatban :)
a rendőrök a legjobbak!
hiszen tényleg a való életben is ilyenek a magyar rendőrök :)
ennyire bénák
bocs hogy ennyit írok de pár észrevétel:
-a “korábban halált kívánó” beteget nem megmérgezték hanem megfojtották egy párnával.?
-Alexa miért műt mindig amikor plasztikai sebész elvileg?Vagy nem csak az?
adok egy tippet a rendezőknek:
Ibolyát most vagy egypár hét múlva elfogják és börtönbe zárják, aztán pár hónap múlva megszökik és megint elkezd gyilkolászni. xD
Sziasztok !
Teljesen egyetértek az Iboly elleni vádakkal! Én úgy kezdtem el anno nézni a sorozatot, mint egy mindennapos izgalmas filmet,de most,hogy Ibolyra rájött a gyilkolászás, kissé megváltozott a véleményem.Ne értsetek félre,szeretem nézni,de ez a sok hulla…hát,szóval… , De ez a véleményem. Remélem,hogy az illetékesek olykor-olykor belépnek IDE , és kicsit olvasgatják a hozzászólásokat… . Egyszóval: mint minmdenki, én is azt szeretném, hogy az Iboly ne haljon meg(és a Margit meg a Kardos se,meg a többiek se!), hanem bukjon le,és csukják le !!! Ja és a rendezőknek üzenem: Sok szerencsét!!! BOLDOG . SZÜLINAPOT JÓBAN ROSSZBAN ! ! pucc minden fan-nak ! :D Pichit voltam
lasagne001!
Se Kardost, se Margitot nem öli meg.
Csak majdnem. 17 nappal későbbi előzeteseket lehet olvasni a port.hu-n.
Hát igen, elég rossz lehet így neki, de ez csak azt jelenti hogy jól játssza a szerepét. Hitelesen.
Nem zárják börtönbe. Csütörtökön (vagy pénteken ?!) lebukik, aztán beleugrik vmi folyóba.. és halottnak van nyilvánítva. Bár szerintem visszajön még gyilkolászni :-) később. Kizárt hogy így irták volna meg a forgik, ha nem lenne még tervük vele.
Ibolyának tetteire már derüljön fény.
Linda egy kicsit zavaróó..
Nagyon jó mert izgalmas.
Margit és a doki nagyon jó házzasságban éljenek!!
Nagyon izgalmas a történet :)
( Főleg Barbaráék körül nagyon izgalmas, mint pl.: az a titkos hódoló)
Télleg szerintettek ki lehet a titkos hódoló ?? :O
Kiváncsi vagyok rá h ki is az a titkos hódoló..
xD Böbiék is nagyon jók.
Csak így tovváább a forgatással!! :-)
Minden ok a sorozatban csak ez e r. Ibolya idegesitö. Derüljön már ki az igazság.
Hogy mikor bukik le az a kurva.Menjen má a picsába.
Minek tesznek
ide egy gyilkos semmire valo kibaszott kurvat az ilyet labanal kellene fel akasztani.Nem tudom hogy miert teszik be az ilyen embereket.Rohat kurva ribanc Iboly.Szerencsetlen Margit szenved egy gyilkos miatt.
na ez azért már durva!!! 5 embert megölt ez a tyúk!! És most még egy meglett, felnőtt férfit, aki kb 85 kiló lehet, csak úgy húzkod a földön! Túlzás!!
Én imádom a sorozatot, de tényleg!! Viszont valami állati gyorsan pörögnek a dolgok, az ember csak kapkodja a fejét! Oké persze, az se jó, mint a Barátok Közt-ben, hogy két hónap múlva odakapcsolsz és még mindig ugyanaz történik. Na de itt, szinten naponta durvábbnál durvább események vannak!! Például: most miért kell Dórit jövő héten rákossá tenni??
LÁTTÁTOK, HOGY MÁRCIUS 1-TŐL MÁR CSAK EGY RÉSZ LESZ?? 20.50-KOR!! BERAKTÁK AZT AZ IDIÓTA MR ÉS MRS-T!!!!
KÖZBEN MEG ITT REKLÁMOZZÁK ÖSSZE VISSZA, HOGY DUPLA RÉSZEK MEG MINDEN! HÁT EDDIG TARTOT…………
Ezt mos nem azért de egy ideig izgalmas volt de most hogy szinte minden jó szereplőt legyilkoltak vagy esetlegesen legyilkolnak kezd az egész történet uncsi lenni…és teljes mértékben igazad van ha eddig hirdették akkor most már tartsák is be!!!amellet meg igazán lebukhatna az a popsibuksi ♥
hát igen de már nem tartják be…. egy hónapig tartott talán a dupla epizód? most meg beteszik elé azt a hülyeséget!! ki a fene kiváncsi rá?
super ez a sorozat de ibolyt …………..
Én ha megölik “kardost” Akkor nem nézem tovább és ha “Margitot” is akkor meg felháborodok XD de addig is várom hogy milyen a képzelő ereje a feltételes írónak aki egy ilyen egyhangú már bocs a kifejezésért de maszlagot hoz létre!! én erre nem találok megfelelő szavakat ez egy túlbonyolított valami! amúgy meg bírom de így már áh
hát az az igazság,hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, de már muszály volt írnom, hogy a Iboly-al csináljank valamit, leplezzék le már végre, mert mindenkit megôl a sorozatban, aztán mit fogunk nézzni, már nem lesz egy érdekes szereplô sem, amit egyáltalán nem szeretnék…..hiszen nagyon jô a sorozat,csak ugye az Ibollllllya…..hát undok , az biztos
Szeretem a sorozatot, de tény és való, hogy bizonyos dolgokat nagggyyon eltúloznak benne, vagy pedig húzzák vonják, aztán egy huszárvágással véget vetnek az egésznek…
Ibolya visszatérhetne, mondjuk egy fél/egy év múlva, új frizurával, ‘más’ emberként. :)
Viszont az már tényleg gáz, hogy az ember a napi problémáival szembesül még az esti punnyadás alatt is. Ezt talán már mégsem kéne…
Bandiék ölébe hullhatna egy kis zsé, mert az a mályvaszínű, foltokban glettelt fal már irritáló!!!
Eddig a BK-t néztem a konkurenciánál, aztán mindkettőt, de most már ez sokkal jobb, fordulatosabb, izgalmasabb, mostanában már csak ezt nézem. Ma este színházban voltam, gondoltam utólag megnézem a mai epizódokat, de sehogyan se sikerül. Az előzetes leírása egy nagy adag semmi, utólagos leírás meg nincs. Valaki elmondaná normálisan mi történt? A szomszéd adó ezt jobban csinálja gyerekek! Ott 10 perccel a műsor vége után simán megnézem az aznapi adást!
Abszolút egyetértek Angelával! Nagyon soká teszik fel a részeket! És való igaz, hogy az előzetes is nulla!! Tőmondatokat irnak, amiből semmi nem derül ki.
Én is ezt irtam a múltkor, hogy mennyire gusztustalan Bodolaiék lakása!! Hogy lehet abban élni?!! Láttátok a fürdőszobát? Penészes, rohad a fal! Nem hiszem, hogy valami egészséges dolog ott felnevelni a gyerekeket! És úgy hivnak oda vendégeket, mintha minden rendbe volna a lakásban! Állandóan ott aludt a Károly bácsi, meg Rolandot is odahivták, meg Svéd is folyton ott lóg. Én szégyellném……
Par hete lettunk JR rajongok de mar fuggok lettunk… valakinek megvannak esetleg a korabbi reszek? Vevo lennek ra…
Hat az Ibolyt valaki tényleg elintezhetne mar…
Szerintem úgy tökéletes a sorozat ahogy van xD
Bár engem is idegesít egy kicsit Ibolya.
De ettől függetlenül nekem nagyon bejön a Jóbban Rosszzbann…
Én minden nap szoktam nézni a sorozatot, persze csak ha itthon vagyok. Ha meg nem jönne össze valamilyen oknál fogva, akkor megnézem utólag a neten. Szerintem időben felrakják az új részeket, ezzel nincsen semmi gond. Jó sorozat, pörgős, izgalmas részekkel, az egyetlen műsor amit megnézek napi rendszerességgel, nem hasonlítható össze a Barátok közttel. Nem azon sorozatok közé tartozik amikből, ha kihagysz fél évet semmit nem változott a helyzet. Az Ibolyás dolog viszont mindenkit idegesít, most végre rá is jönnek, hogy ő áll a gyilkosságok mögött (remélhetőleg), a kérdés már csak az, hogy hány embernek kell még meghalnia miatta. Lehet, hogy még előtte megöli Kardost, Margitot, Dórit és akkor bár lebukott a gonosz, de már nincs miért néznünk a sorozatot, hiszen azok a szereplők, akiket megkedveltünk több év alatt azok már nincsenek. Az OK, hogy 1-2 gyilkosság izgalmasabbá teszi a sorozatot, de ennyi??? Már eltett láb alól fél tucat embert ez a nő, szerintem már az bőven elég volt. Ha kiírják egyszerre több kedvenc szereplőnket a sorozatból, az talán még rosszabb, mint ha nem bukik le Iboly, csak szimplán jó útra térne. Nektek erről mi a véleményetek?
Alex
Egyre jobb lesz
De jó lenne ha az a szuka már lebukna és békén hagyná Margitott és Kardost
Azért a sorozatgyártók azt is figyelembe vehetnék, hogy ezzel az Iboly hányszor megússza történettel azt sugallhatják idiótáknak, hogy meg lehet mérgezni a való életben is embereket, és nem buksz le, csak a 5. után. Aki bűnt követ el, azért célszerű nevelési célzattal is lebuktatni. Persze izgalom kell, de ez az Iboly már túl sok! Ennyit nem ölhet meg – eddig- következmények nélkül.
Én ide harmadjára komolok és vanak akik azt mondják hogy jó a sorozat ennek a fele igaz! Én szeretem minde este nézem de igy hogy már senkinem maradt nem lehet élvezni mit nézzükn? ahogy iboly etye-petyél a pasik hát akkor inkább nézem a BK-töt
Az Ibolya kérdés hamar megoldódik, csak várjatok holnapig. Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ez az Előd megint megtudja- e magyarázni, hogy miért mentették fel Richardot. Kíváncsi lennék Barbara arcocskájára amikor kiderül, hogy az Ő Elődje mit sem változott. Szerintem is a jó karakterek likvidálásából már vissza kéne venni. nekem a Linda karakter tetszik egyébként. Mert kétes és izgalmas ettől.
Már egy hete készülök,hogy megkeressem ezt a fórumot,mert borzalmas lett ez a sorozat.Nagyon rég a másik csatornát néztem,de ha így folytatódik,ténleg átkapcsolok!Most biztosan van olyan ember aki azt mondaná”-na, mi tart vissza!”Remélem néha ténleg ide látogat a sorozat írója,mert ez nagyon sokunk véleménye.Így elcseszni valamit,ez kész rémálom.Felháborítónak tartom mert ilyen az életben nemtörténhet meg,egyenesen borzalmas!Remélem nemtalálja viccesnek ezeket a véleményeket,és nem egy pszihopata!
Kérdésem:Mostmár mindenkit kinyír Iboly aki kiakar lépni a sorozatból,vagy nem népszerű?!
A rendőrség dolgózóit is leégetik teljesen,de hát már eddig is röhelyes volt amit előadtak!
Vagy túl sokan nézik a sorozatot,és közben a másik csatorna besúgója!?
Ha ilyen marad a sorozat,az nem a Tv2-nek a nézettségét fogja növelni!
Hát igen én mindenkivel egyett értek xd
Szerintem is jobb ez a sorozat mint a Barátok közt :-)
Én még nagyon szeretném ha Dóra és Kristóf összzejönének :)
Szerintettek ?? :O
Kedves timisissy!
A korábbi részeket is meglehet nézni.Beüti,hogy http://tv2.hu/jobanrosszban és a legfrissebb videók mellett található az, hogy a csatorna összes videója.Itt megtudja nézni úgy mint a régi honlapon! Különben engem is zavart először,hogy nem tudom megnézni a korábbi részeket, de szerencsére megtaláltam. Nagyon jó a sorozat, imádom nézni, de ez az Iboly már teljesen kiakasztó amit csinál.Persze megvan az oka , hogy hogyan keltsenek izgalmat de ezt már le lehetne cserélni. A sorozat gyilkosság , Margit megmérgezése. Kardosnak és Dórának is halálos mérget ad be, amitől szegény Dóra rákos lesz, ha jól olvastam.Azonban Kardosnak és Margitnak pedig nagyon örülök.És csak így tovább!!!
Gondolom ,hogy egyik sorozatról sem írtak az emberek ennyi véleményt,ráadásúl nem is túl jókat.ATV2 vezetői jól tennék,ha felfigyelnének a véleményünkre,mert elveszítik a nézőiket.Remélem,hogy Ibolyt már nem hozzák vissza a sorozatba,mert akkor már biztosan nem nézi senki.
Hát szerintem is jobb ez a sorozat,mint a Barátok Közt!XD
Ibolya tűnjön már el a színről mert már baromira idegesítő…
Dórin pedig látszik h bejön neki Kristóf,remélem összejönnek!!!
Kardos és Margit is remélem boldogok lesznek már végre,ha ez a szőke ribi eltűnik a színről!!!:D
Szerintem nem kell annyit parázni, hiszen ez csak egy sorozat. Nem kell magunkat úgy beleélni. Különben is Ibolya már nem lesz túl soká a sorozatban… És azt is bízzuk a szerkesztőkre, hogy mi fog történni,mert ha minden embert meghallgatnának, hát jaj mi lenne…..azt hiszem mi sem csinálnánk jobban! :) Akinek pedig nem tetszik váltson át!!!! :)
üdv mindenkinek…….
Nah!
Megtettem! Elkapcsoltam a tv-t, és befejeztem a sorozatot. Ez nevetséges amit művelnek. Ez időben annyi jó műsor van a másik csatornákon. Üdv, mindenkinek.
Szétvet az ideg! Ibolyt likvidalni kell! Gyujtsunk penzt bergyilkosra! Na jo nem komoly…de azert…áááááááááááá!!!!!!!!!!!!!
Wáááááááááá! Iboly a főcímdalt énekli, átköltve! Na ez ütött!! XD
hát ez már nem igaz, ilyen nincs,még meddig lesz ez így, mikor jonek már rá, hogy az au elmebeteg Ibolya a gyilkos, már nincs idegzetem nézni ezt a csajt, tôrténjen már vele is valami rossz, ne csak máspokkal.Még ha Kardost is megôli, vagy Margitot, akkor kit fogunks nézzni a sorozataban, ugye nem gondolja komolyan az írô sem, hogy a drága Ibolyát fogjuk nézzni, akkor már végzek ezzel a sorozatal, ugyhogy kérem szopen írják ki, kuldjék el melegebg éghajlatra nyaralni *Fehér Richár után………ha hahahh
Akik ezt a sorozatot írják ennyi szenny és mocsok van bennük?Mert minden emberből az jön ki amivel a szíve tele van.Milyen példát adnak a tinédzser korosztálynak és csodálkozunk,hogy ölnek az iskolákban és öntörvényűek.Ibolyát alakító színésznőn pedig csodálkozom,hogy elvállalt egy sorozatgyilkos szerepet.Milyen lelkületü ez a nő?Nem fél attól,hogy azonosítják a szerepével?
Minden karakter negatívba megy át lassan.Talán Roland finomult az idők során, meg Kardos. Iboly mint sorozatgyilkos, kisé komikus. A két rendőrt a való életben már elbocsájtották volna rég, semmit nem tudnak kideríteni. Előd és Barbi viszony kicsit irreális. Olyan emberbe szerelmesnek lenni és férjhez menni, aki hasba lő meg felrobbant, hát kicsit meredek. Elvira karaktere nagyon idegesítő számomra. A rendőrrel való viszonya meg “nyögvenyelős”. Kardos és a két gyerek szintén szánalmas. Pláne .Ádám karaktere. Margit rosszúlléte is, egy korházban hetekig nem gondolnak arra, hogy egy teljes labort kell csinálni, kissé vicc. Talán Bandi családja az egyetlen, akik életközeliek. Főorvos meg Linda, na a dokiból csináltak egy hülyét. Linda színészi teljesítménye nagyon gyatra, ilyen még Ádám, Elvíra,Iboly, Kardos, meg talán még Orsi. Barbara kezd javulni, az igen gyenge kezdéshez képest. Kifejezetten tetszett Betti karaktere, amig kis naív lánykát alakított. Visszatérésével tönkre lett téve, kár volt.
Összességében igen gagyi a sorozat, a való élettől igen csak távol áll szerintem.
Már nagyon vártam, hogy lebukjon Iboly, de ehhez megint meg kell halnia két jó és kedvelt színésznek? Ugye nem? Kardos és Margit… olyan jó, hogy összejöttek. Muszáj meghalniuk? Lassan már nincs egy normális, boldog pár a filmben… Adjanak be idejében nekik egy ellen-szurit… Bár tudom, ma már hiába írok, az már biztos marad úgy, amit megcsináltak. :-( Marad a remény. De nélkülük már nem lesz olyan jó a sorozat…
A kedvencem a jóban rosszban, de engem az zavar, hogy már nem lesz akiért nézzem miért kell minden pozitív figurát ki írni?
Tisztelt forgatókönyv író! Ki hiszi el, hogy egy 50 kilós, 150 cm magas bige, elbír egy 100 kilós, 2 m magas pasival??? Leüti, oké, de aztán az a kötözés, stb már nagyon mesébe illő! Tudom ez is “mese” de azért ami abszurd, az abszurd!! Ja és , hogy Ibolyka a rendőr mellett bemegy a gyanúsítotthoz és kinyírja!!!! Ne má’! Azért ennyire nem igénytelen még a sorozat néző sem! (én is az vagyok!!)Tessék szives lenni kicsit odafigyelni az ilyesmire! Köszönöm!
Ahogy most olvastam a komikat nem tudom hogy eggyesek mit képzelnek magukról hogy lemínősítík a sorozatot és nyomozosdit játszanak, összefüggéseket keresve. Mi a bánatos francért nézed a sorozatot ha nem teccenek dolgok pl. Ibolya hogy ütötte le Kardost majd hogy vonszolta be a fürdőszobába szerintem k…..ra mindeggy izgalmas volt és késsz!!!
Akinek nem inge ne vegye magára de ez az igazság!!A szinészek minösitése is ovodás viselkedésre vall, na meg a forgatókönyv író szerinted ki fog téged figyelembe venni?
Biztos forrásbl tudom hogy Margit és Kardos életben marad. (www.port.hu)Itt minden le van írva március 5-ig előre. Igaz hogy már ezt leírta egyszer de itt talán az is látja akikre gondolok
Mint már ezt mondtam is, ez a sorozat nem szórakoztat, hanem gyomorgörcsöt okoz estéről estére. a realitás egyenlő a nullával. ezeket a kommenteket biztos hogy nem olvassák a sorozatírók, és nagy ívben tesznek rá ki mit szeretne. szerintem a (konkurencia ) életszerübb. de kinek a pap…. De ma végre véget ér a sressz. Dögölj meg Iboly….
Andi ha neked nem tetszenek a komik mért nézed? mert kiváncsi vagy nem? de !! Szókimondoka vagyunk ÉS legalább öszinték vaunk ?? szóval …..
Áruljátok már el, hogy a Port.hu-n hol lehet elolvasni az előzetest. Én már mindenhová belekattintottam, de sehol nem találom. Előre is kösz.
Rámész a tv-műsor menüpontra, és ott a napi Jóban-rosszban-ra rákattintasz, és ott tudod olvasni pár sorban.
Na eljött a leszámolás ideje!!!! Mindenki erre várt!!!! El ne felejtsétek…….ma este 20:10-kor Jóban rosszban!!!
Üdv %%%%%%%% Veronicas %%%%%%%%
Na végre ezt is megértük:D de valószínű azért ennyivel nem lesz vége:))
angela6207, ekkor: 2010/02/16, 23:22#112,
Poesshifu, ekkor: 2010/02/17, 10:22#115
A múltkor már leírtam, de szívesen leírom még egyszer, hogy tudjátok megnézni a korábbi részeket:
Ezen az oldalon – Műsoraink, Jóban-rosszban és ott jobbra a csatorna összes videója. Ott válassz ki egy dátumot – van egy ikon hozzá (lehet menni 2009-re is, van egy nyil a bal oldalon). Ha megvan a dátum, akkor nyomj a keresésre és a találat máris nézhető.
Sok sikert!
Steve
Egyébként csak nekem van olyan érzésem, hogy Kardos doktor pont úgy néz ki, mint Jean Reno a “Pofa be”-ben? :-) Max. nincs olyan paripa szeme :D
Vicces nagyon, hogy páran hogy beleélitek magatok egy ilyen fantáziavilágba :-) Gondolom vannak néhányan közületek, akik annak idején követelték Izaura felszabadítását és küldtek pénzt is szegény lánynak Brazíliába, mert sosem lehet tudni, hátha nem is egy fikció az egész, hanem tényleg ott van szegény lány rabszolgaságban :D
Azért vicces lehet, ahogy szegény Ibolya végigmegy majd valamelyik Bp-i bevásárlóközpontban és majd odalép valaki és jól pofánvágja szegény lányt :) Vagy előlép majd egy hús-vér “közeg” és Iboly kezén kattan majd élőben a bilincs :) Ne hülyüljetek már, ez csak egy filmsorozat, minimális valóságtartalommal.
Rutin teljes vérképet meg ugyanazért nem kértek Margitnak, amiért más filmekben a majdnemgyilkos, mielőtt lelőné a majdnem áldozatát még előadja a fél életét, hogy miért is fogja most őt lelőni. Persze csak azért, hogy legyen elég ideje a jófiúknak odaérni és leteríteni. El kell vonatkoztatni a valóságtól és akkor jó kikapcsolódás a sorozat.
Az a helyzet hogy nem a komikkal van gondom hanem azzal hogy sokan olyan baroságokat írnak. Az hogy van egy oldal ahol emberek megoszthatják másokkal hogy mit gondolnak, az jó dolog de, ez már rég nem az öszinteségről szól. És szabi331 te mit keresel itt ha felfordul a gyomrod a sorozattol?
Beleolvastam én is a kommentekbe…:D hát ez tényleg elég vicces, hogy itt mindenki ossza az észt, hogy ki milyen színész, meg hogy hogyan alakuljon a történet stb, meg hogy nem életszerű… emberek, ez egy sorozat, ha folyton a boldogság csorogna képernyőről jobb lenne? Egy helyszínelők sorozat sem az életről szól…
Jönnek itt a konkurens filmsorozattal, ha annyira nem tetszik ez akkor nézzék azt… ez ilyen, ha nem tetszik kapcsolja el…
Meg a másik a szerkesztők így meg úgy… biztos hogy olvassák ezeket a blogokat, de komolyan azt várjátok tőlük, hogy azt tegyék amit szeretnétek? ezt úgy hívják, hogy főnök:D nekik is van:D
Nem lehet mindig mézeskalács, és igazuk van itt sokaknak, a sorozatban vannak jó arcok, rossz arcok, vannak szegényebbek és vannak gazdagabbak, nem kell minősíteni senkit a való életben is van akinek ilyen az élete, talán fáj szembesülni a valósággal? abban is igazatok van, hogy az ember kikapcsolódni ül le a tv elé, ha megnézel egy dokumentum filmet, vagy egy NatGeot ott sem púderezik ki a valóságot, vagy beszéljünk az oroszlánnal, hogy most ne egye meg a kis gazellát mert Magyarországon nézik a róla készült filmet és nem tetszik a valóság?
Szerintem a suszter maradjon a kaptafánál. :)
Kellenek negatív és kellenek pozitív jellemek is a sorozatba ettől lesz izgalmas:)
Ötleteket simán le lehet írni, hiszen a sorozat is egy ötletből lett :) de ne várjuk el , hogy a Józsi bácsi ezt meg azt tegye a sorozatba:)
Higgyétek el olyan is nézi a sorozatot, aki nem is szereti :)
Ez csak egy tv műsor:)
Viszont egy valamit megjegyeznék, vannak olyan korábbi részek, amik megakadnak és csak azt írja ki, hogy betöltés TV2.. megkérném a honlapszerkesztőket nézzenek utána mi okozhatja a hibát, mert sajnos nem mindig tudom “élőben” megnézni a részeket és így nehézkes visszanézni… előre is köszönöm!!
Mindenkinek jó szórakozást, dühöngést, és elégedetlenséget kívánok az oldalhoz és a sorozathoz, jah és ne felejtsük el hogy a legnagyobb kasszasikerekben is vannak bakik (pl.:Gladiátor), azt hiszem meg lehet bocsájtani :) üdv mindenkinek!
Hát igen!
Van itt mindenféle vélemény!
A többség nincs megelégedve a sorozattal a túlzott sarkítások, irrealitások, és szélsőséges szerepek miatt. Ez hozzáteszem teljesen érthető!
És vannak olyanok akik harciasan, már-már kikelve magukból védik a “történetet”. Nos ők vannak (sokkal) kevesebben. (és ki tudja, nem-e még is csak bekukkantanak a történetírók is időnként, és írnak egy-egy rövidke véleményt)
Egy azonban biztos!
Régen volt olyan sorozat, ami ekkora felháborodást, elégedetlenséget szült a nézők körében.
Egyébként nekem is az a véleményem, hogy ez a sorozat is annak indult aminek szánták,és hozzá teszem jó volt, azonban mára inkább egy rosszul megírt phszicho thrillerré, sokszor nevetséges rémtörténetté nőtte ki magát!
De igazuk van akik azt írják, ha nem tetszik lehet mást nézni!
Valószínű előbb-utóbb meg is tesszük!
Andika nekem meg töled fordul fel a gyomrom az elöbb cáfoltál rá magadra én meg ezt nem szeretem szoval eredj vissza a rózsa szin világod ba
Teneked Orsi csak annyit hogy sajnállak szánalmas vagy mert nem tudod felfogni mennyire jelentéktelen ez az egész, nem hiszm hogy valakinek ettöl több jutna. Akit nem ismersz ne alkoss róla ilyen váleményt hogy felfordul a gyomrod, szerintem nem írtam hülyeséget és nehogy már te mond meg nekem hogy mit csináljak. De se baj arrol volt szó hogy itt az emberek öszínték nem?
Szerintem egytől egyig az összes színész nagyon jól játssza a szerepét!:)Imádom ezt sorozatot.Olyan cuki a Margit meg a Kardos doki!:)
jó bocs hirtelen felindulásból irtam…….mérges voltam mert nem tudtam megvarni valamit sorry tényleg
Hali!
Nekem Linda – Péter páros volt (és még mindig) a kedvencem. Remélem, hogy Linda visszajön. Szerintetek van rá esély, vagy ez a szál már el van varva?
Semmi gond mindenkinek lehet rossz napja nekem sem a mai volt a legjobb.
Remélem nem bántottalak meg Orsi, lehet hogy egy kicsit tulzásba estem, ezer bocs.
Számomra nagyobb elégtétel lett volna, ha Ibolyát kicsit meghurcolják. Elfogás, bilincselés, letartóztatás, tárgyalás, börtön. Pl. a kihallgatása után is öngyilkos lehetett volna a cellájában. Alig vártam, hogy kattanjon a kezén a bilincs, erre leugrik a hídról.
Valószínűleg Ibolya nem halt meg (mondjuk megvárhatták volna a rendőrök, hogy mondjuk fél óra alatt kiúszik-e vagy jöhettek volna rögtön a búvárok, de ez egy film).
Nekem Bea szerepe iszonyatosan túljátszott. Ez a kislány sosincs jó passzban, kizárólag nyávogni és rettegni tud felváltva. Szerintem a Damu gyerek nyomja a leghitelesebben, meg talán még a Kardos valamennyire /Jean Reno :-)/. A többieken látszik azért, hogy ez egy szerep, amiből forgatás után kibújnak. Van még egy-két nem szeretem szereplő, például az a szerencsétlen képű nővérke, aki mindig olyan kétségbeesetten kérdezi, hogy “tud jönni doktor úr?” meg ilyenek :) Mondjuk túl sok itt a szereplő, nem csoda, hogy a felét ki kellett nyírnia a terroristáknak, a másik felét meg Ibolynak. Az a baj, hogy megfelelési kényszer van a forgatókönyv írókon, mivel minden rész végére kell legalább egy “dráma”, amivel fel lehet csigázni a nagyérdeműt.
Engem az egész televíziózásból csak az zavar, ahogyan ebben az országban a televíziók nézettségét márik. Az inkább dráma… 1000 háztartásban dől el, hogy melyik tévéműsor marad életben vagy tűnik el a sűllyesztőben. Az igazi problémák itt vannak. Ennek semmi köze ahhoz, hogy valóban hányan néznek egy-egy csatornát, bár állítják, hogy ez a minta reprezentatív.
Valamelyik nap beszélgették a rádióban a JR-esek és a BK-sok, hogy az egyikben csak sepregetnek a másikban meg minden részben meghal valaki.
Nagyon szeretem ezt a sorozatot, de azzal én is egyetértek, hogy Ibolya ténykedését túl sokáig húzták. Mindezek után nem azt vártam hogy öngyilkos lesz vagy hogy börtönbe kerül, hanem legalább úgy megküldi valaki mint ma Szlávikot az a szerencsétlen Bencsik gyerek. Tényleg a Damu játsza leghitelesebben, de úgy gondolom, vannak már olyan arcok a sorozatban, akiket illene lassan lecserélni, jöhetnének új rossz arcok, mert ezt a Várnagy Előd, Fehér Richárd témát már nagyon unjuk. Barbarából is elég nagy hülyét csináltak, nem tudom, ki az aki még mindig az ő párkapcsolatának szurkol. Engem Elvira is kifejezetten idegesít, meg a rendőrmuksók is. Dórának és Kristófnak szurkolok, szeretem az újabb szereplőket, főleg Tamás atyát a sopronis reklámból! JR Forever! :D
OOOO mondjatok hogy Dora nem hal meg!!!! NEEEEEEE!!! Ne irjak ki a sorozatbol!!! Kulomben Dora es Kristof osszeilenek!!!!!
most akkor iboly meghalt???????
nem viktor és dóri linda és péter barbi és előd margit és zoli!iboly és szlávik elvira és ottó !!!!!és Ádám jöjön vissza!!!!!!!!!és iboly is!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D:D:D:D:D:D réka lenke is !!miért ibolynak adták ezt aa szerepet :S:S na mindegy linda menjem vissza a főorvos úrhoz és minden jó lesz és tripla esküvő !!!akiket felírtam össze házasodjanak jó lenne !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!bár iboly túl élné 4!!remélem dórinak semmi baja nem lesz !!!ugye nem hal meg????jó lenne ha össze jönének viktorral:d
Elnézést Kedves barbiiiii !
Te melyik sorozatot nézed?
Biztos nagyon fáradt lehettél, amikor ezeket a sorokat írtad!
Szeretem ezt a sorozatot.Igaz nagyon idegesített már Ibolya.Elenszenves szerepet kapott.Örülök hogy így alakult a film, mert eldöntöttem ha Kardost vagy Margitot kiírják nemnézem tovább.Így is nagyon sajnálom hogy Lenke és Réka nincs már.A Barátok köztöt is 3éve nemnézem a sok új szereplő miatt.Azt se tudom hogy ott is már ki kicsoda.Nemértettem soha miért kell a megszokott színészeket kiírni.
Iboly végre lebukott.
Egyre jobb a sorozat.Imádom.Kezdetek óta nézem.
Amugy szentem sokkal jobb mint a BK
Szegény Iboly ha olvassa ezeket a sorokat, biztos nem érzi túl jól magát.
Láttam vele a riportot a Mokkában, és egy tündéri arc.
Ő eljátszotta, amit el kellett játszania, és ezért egy ország megutálta??????
Iboly jó színésznő, ha nem tudom, hogy egy film, akkor elhiszem, hogy súlyos schizofréniában szenved!
Gratula a teljesítésedhez Iboly!!!!!
De ha megölted volna Kardost és Margitot, akkor szomorú lettem volna! :)
Ja és én nem néztem mindig a sorozatot, és szükségem lenne egy kis eligazításra! :)
Ki volt az a Kalló Niki??????????
kár hogy lebukott ibolya ő volt a legjobb. ki más énekelte volna a fő cimdalt a kocsiba 1 elrabolt férfival a csomag tartóba? kár hogy meghalt.
agusz!
Kalló Nikit Iboly ölte meg Lenke után..
Dávid barátnője volt, majd Lenkéék esküvője után megerőszakolták. Legalább fél évig nem derült ki, hogy ki volt.. Aztán Andrást lecsukták (merthogy ő tette). Margittal, meg Dórival lakott együtt..
Aztán dolgozott a macsekban, de a végén a kórházban kötött ki nővérként (nem is értettem hogy lett lélekbúvárból nővér két nap alatt..).
Volt ősszel az 1000. adás körül a jótékonysági bál, amin Niki igazolni tudta volna, hogy Iboly nem volt a recepción, mikor Lenkét megölték.
Iboly megijedt és ezért ölte meg.
Nem bántottál meg mert egy rossz szot sem mondtál ! amugy szegény “dóra”:’(
szia
én már nagyon várom hogy végre megint lehessen látni Klárit és Nándit a képernyőn!
és nagyon remélem hogy Dóra nem fog kiesni a sorozatból mert ha mégis én nem nézem tovább!!!!
ő a kedvencem!!!!:)
üdv Szonnya
Hello mindenki!!!
Én az első résztől kezdve nézem a sorozatot és nem tudok betelni vele! Le a kalappal a forgatókönyv író/k előtt!!
Ami a jövőt illeti, tuti, hogy Kardos és Margit egy pár marad, sztem még a lagzi is belefér, ha Kardos nem cseszi el. Dóri kicsit szenved, de megússza és összejön Kristóffal. Ibolya tuti nem halt meg, majd visszatér a sorozatba mint egy új szereplő, esetleg külföldön átplasztikázzák, és így már nem ismeri meg senki. Aztán megint kinyír pár jó arcot! Tamás atya meg Betty között is lesz vmi. :)
Ennyit jósolok én, de úgy is meglátjuk majd a sorozatban!!!!
jaja.
Tamás atya feladja a papságot és összeházasodik Bettyvel xD
Szerintem pedig Kardos es Margit osszeillenek es nem fogja otthagyni Viktor miatt!!:)
Nektek mi a véleményetek Beáról?
Beácska szerintem egy nyavalygós, túl aggódós, hisztis liba!
Viktor meg enyhél szólva fölényeskedő bunkóvá kezd válni, aki mindig jóval a bunkósága után jön rá, hogy nem volt igaza!
Bea egy nyavalygós liba.. észre vette valaki, hogy mást sem csinál csak hisztizik? Sosem elég jó neki semmi. Boldognak sem láttam már egy ideje.. mindig van ami nem tetszik neki. Nevelésen múlik az egész..
Én Kardos helyébe elköltöznék onnan és újéletet kezdenék Margittal..
Mi az hogy egy nevelőszülőtől számonkéri hogy kivel van együtt?
Tegye össze a két kezét, hogy ott van neki Zoli, gondoskodik róla, költ rá stb.
Ez a történet már lement Magdival, hogy nem fogadja el a nevelőapja szerelmét ! Kár volt megismételni ! Most örülhettek volna egy pótanyukának ! A mellcsomó is megismétlődik ! Annak örültem, hogy ilyen téma is bekerül a sorozatba, de éppen mindkét kisdoktornővel és mindkettőnek azonos helyen van problémája ! :-((
Szerintem, Beát és Ádámot senki sem hiányolná, ha már nem lennének..FELESLEGESEK és idegesítőek.
Judyy! EGYETÉRTEK!!!!!!!
Halihó!
Bea emlékeztet egy családtagomra, sajnos a valóságban elég sok “Bea” típusú tini van.
A két doktornő Margit és most Dóra mell csomója , tényleg kissé érdekes, de szerintem sajnos ez is megtörténhet az életben is.
Beáról még annyit, hogy mindig sápadt és nagyon szörnyen néz ki göndör szétálló sötét hajjal fal fehéren.
Egy kis pirosítót kenjenek már rá.
Amúgy is úgy néz ki mint egy anorexiás. Legalább az arcán legyen “élet”.
Én nem gondolom, hogy Margit és Viktor még egymást szeretnék! Nincs jele…. Jó ez a sorozat, tele fordulatokkal. Először furcsa volt, hogy korábban “ki(ny)írták” a fél stábot, azt gondoltam úgy már nem lesz az igazi a sorozat, de tényleg igaz a mondás, hogy mindenki pótolható, és lehet a sok fordulat és szereplőcsere a titka a sorozat sikerességének! Gratulálok hozzá!
A tehetetlen és balga rendőrös alakítás nem volt túl szerencsés a sorozatban. Vagy tényleg ennyire bugyuták lennének? Időnként a rosszak is “elnyerhetnék” méltó “jutalmukat”. Legalább a sorozatban egy kicsit. Damu Roland amúgy is egy nagyon idegesítő fazon. Szívesen látnám már hűvösön is.
A főcímben zavaró,hogy olyan szereplők is jelen vannak akik már rég etávoztak,kiléptek.Jó lenne ha változtatnának rajta.
Végre lezárult az Iboly ügy vagy mégsem ? Valaki tud valamit ?
Nektek mi a véleményetek Beáról?
Lau-Lau, ekkor: 2010/02/21, 14:45#175
Én már leírtam a 158-as hozzászólásban a lesújtó véleményemet Beácskáról :D
sziasztok!
Szerintem egy nagyszerű, izgalmas sorozatot nézhetünk. Hiába kritizáljuk, szidjuk, fölösleges. Minden szereplője ügyes, és nem fölösleges. Ha nem lenne jó a film, ennyi hozzászólás sem lenne.
Egyébként: alig vártam, hogy Iboly lebukjon, de valljuk be, ő tette nézhetetlenné a sorozatot. Most, hogy lebukott, nekem már nem olyan izgi per pillanat a műsor. A hozzászólásokban vannak igazságok, és kevésbé azok, de higgyétek el, ha mi írnánk a forgatókönyvet, nem lenne ilyen jó a film.
A kívánságműsor meg egy másik adás.
Remélem még sokáig lesz miről diskurálnunk.
Egy bajom van az adással kapcsolatban: túl hangos a zene a beszédhez képest!
Beáta 2010
Éles az élet megvágja szép álmaink!
Ha iboly vissza tér infartust kapok. Jó lenne ha Dóri és Kristóf össze jönnének már.Szerintem az életbe is össze illenének.
Hehe, most meg jönnek a csomók. Terroristák kinyirták fél korház személyzetét, Iboly megölte a másik felét, most meg esetleg aki megmaradt a rák viszi el. Tényleg a halál ennek a sorozatnak a mozgatója. Nem lehetne kicsit másirányba is elindulni?
Iboly elment, meg jött helyette Beácska!
Az egyik az emberkéket irtotta a sorozatban, a másik az idegszálainkat fogja gyilkolni!
Nem lehetne esetleg egy kicsit változtatni a hanghordozásán a Beácskának?
Fel áll a szőr a hátunkon!
milyen igazatok van.Ez a beàcska csupa hiszti nyafogas…rosszul lehet lenni tole…peddig mikor bajba volt Margithoz szaladt segitsegert es most meg eluzi…hat tiszta ideg ez a csaj…puhuljon mar meg egy kicsit..es az az adam gyerek meg nojon mar fel egy kicsit.mint aki agymosason ment keresztul…ha ho valaki ….egy kiss nyugalom es ne ez a sok agresszio…
Én is nagyon szerettem a sorozatott csak egy baj van h az egy kicsit rossz h nem minden ügyre derül fény..
Pl.: Amikor volt az amikor Kristóf szerzett egy lakást és átvertték őket még az sem derült ki.
Jó lenne ha minden kiderülne a sorozatban :)
Amúgy meg ezen kívül tényleg tökéletes a sorozat nagyon szerettem xD
Tényleg nagyon gáz a Bea meg az Ádám is! Mit képzel a Bea?! örüljön hogy nem az árvaházban van!! Milyen jogon kéri számon a nevelőapját, hogy kivel jár? Mint egy ovis: vagy én vagy ő!Miért nem fér össze a kettő? Miért kéne szegény Zolinak választania????
Ádám meg, ultra gáz! Ez a nagy szerelem a húgával,hogy Beácska igy, meg Beácska úgy……. enyhén szólva túlzás már két felnőtt embertől! Menjen, ahová akar, kit érdekel????? nem fog hiányozni!!!
Azért érdekes, hogy Zoli hogy be van “tojva” Beácskától!
Egy kicsit a sarkára állhatna, mert amit Bea már megenged magának az enyhén szólva is túlzás!
Rá férne vagy 2 hét pszichiátriai gondozás! Minimum!
JAjja Beácska
túlzásokba esik
Nagyon szeretném ha Dóri és Kristóf összejönnének összeillennek xD
elnézést te nem toom ki képzeld én már találkoztam is velük és azt a sorozatot nézem !!!!!ja és jó lenne ha mindeki vissza jönne a sorozatba és akkor ugy lenne az igazi !!!és lehetne egy tripla esküvő mindenki össze házasodna akit szeret egyszere!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon jó lenne, ha Magdika és Gergő összejönnének, és ráadásul izgalmas is lenne. És Gergő annyira helyes!!!!
Ja és ugye Dóra nem fog belehalni a rákba???
Mert ő az egyik kedvenc szereplőm.
Szegény Beát miért bántjátok, az ő koréban minden gyerek hisztis és önző, és elég sokk megpróbáltatáson ment keresztül Ettől függetlenül Margit és Kardos összetartoznak, és nem állhat közéjük. Dórának nem kell belehalnia a rákba, hiszen éppen a megelőzésre, és a korai stádiumban felismert mellrák gyógyíthatóságára híná fel a figyelmet a sorozat kórházi szála.
Én bírom a két nyomozót, bár az utóbbi időben nem sokat derítettek fel, pedig még lenne mit.
Tisztelt bimbi62!
Én nem tudom, hogy milyen gyermekeket ismer, de azért hála Istennek nem minden gyerek olyan mint Beácska! Valahonnan nagyon nem általánosítható, és rossz tapasztalatai vannak a gyermekekről!
(Esetleg gyermek pszichiátrián dolgozik?)
Sajnálom!
A két nyomozóról meg annyit, hogy szerintem halat is árulhatnának nyugodtan a piacon, akkor sem lenne több közük (kevesebb sem) a nyomozáshoz! Lejáratják az egész rendőrséget!
Ha Réka nem adott volna meg mindent Beáéknak, talán most nem lenne ez. Beát jószándékból befogadták, felnevelték, etették-itatták és foglalkoztak vele Kardosék. Nem lenne kötelező, hiszen nem saját gyerek.
Zoli mégis úgy ad a véleményére bármilyen témáról is van szó, mintha legalábbis a feleségét kérdezné meg egy fontos döntésről. Bea ezt szépen kihasználja. Én személy szerint nem bírom elviselni azt a libát, ahogy nyavalyog (egy tini azért nem ilyen), de persze Kardos is rosszul csinálja hogy nem kever le neki egyet-kettőt, vagy nem osztja ki a fejét. Így Bea sosem tanulja meg hogy azért ezt nem kéne..
Ami Szorcsik H Vikit illeti, tele van vele az újság, a tv.. hogy most szakított a barátjával. Ugyan kit érdekel? Színésznőnek nevezik őt, ami végképp felbosszant. A kérdő mondatai egyenesen fülsértőek. A színészettől pedig nagyon messze van amit csinál.
szerintem nagyon tartalmas és remélem beáék majd kijönnek margittal.
Nagyon túljátszott Bea szerepe, nem olyan kislány már hogy ne értse meg a felnőttek dolgát, és hogy az élet nem áll meg… na persze ez nem a személye ellen szól, hanem a szerepíróknak:)
Szerintem Dóra meg fog gyógyulni, hiszen biztos nagyon sok beteg ember
nézheti a sorozatot és ahhoz, hogy az Ő lelkük is erőt, biztatást kapjon a gyógyuláshoz csakis jól alakulhat a doktornő állapota !!!
Szerintem is meg gyógyul a Dóra.Viszont a Bea nagyon kezd az agyamra menni,nem lehetne már ugy irni,hogy ő is megváltozzuon és ne legyen ilyen kibirhatatlan???
UGy jobb lenne,ha Ibolya nem hallna meg,Barbit a temetobe elkapna,es elve felravatalozna.Mikozben Barbi terhes Elodtol,es belehallna.Ádám meg megprobálná Ibolyt megolni,de o csak nevetve venne minden fájdalmat,azzal a hátborzongato vihogasaval..és ekozben a novérek rettegnének.MAjd IBolyt kezelés alá tennék,mindenki azt hinné,hogy meginnt normális lett,de a nézok fele kimutatna gonosz énjét… ;) :DD
Psycho 2. forgatókönyv esetleg? Új kórház horror?
Szerintem is elvan túlozva Bea szerepe.Már kezd idegesítő lenni.Mert azért egy ilyen korú lány a valódi életben megértené Kardos helyzetét.Ugyhogy kezd uncsi lenni már.Változást kérünk!!!Amúgy imádom a sorozatot,és anyukám is és fiam is.
Nagyon jó lenne ha kristóf és Dóri összejönnének :)
Dóra és Kristóf nagyon jól mutattak együtt az előző rész elején. És azt hiszem, most hogy már biztosra tudjuk hogy érez Kristóf ezt a szálat nem szabad hagyni elveszni! Tetszett ahogy aggódott a lányért a kórházban!
Szurkolok nekik! Hajrá Kristóf és Dóra! Összeillenek!
Hat mar Iboly tenleg idegesito!!! de lehet hogy Margit es Kardos doki ossze fog joni
Beácskára ráférne már egy alapos kufirc, akkor talán elmulna a hiszti. Pasit neki!!!!
Igen, Beácskának vagy Pasira, vagy orvosi kezelésre van szüksége!
Sürgősen!
Unalmas, hogy Ibolya a halála után is megjelenik. Gyöngyi spiritizmusa is zavaró Ibolyával kapcsolatban főleg. Ami Beát illeti valóban el túlozza viszi a dolgokat Margit és Zoli kapcsolata miatt.
nagyon jo a sorozat en kulfoldrol nezem es mindennap varom az uj fejlemenyeket a problema csupan az hogy a videokat ugy toltitek fel hogy megakad es nem tudom vegignezni a sorozatot legyszi ellenorizzetek a videot ha feltoltitek koszi
jó a sorozat a kedvencem. de felháborító hogy hétfőtől ismét csak 1 rész lesz ráadásul 20:50 kor kezdődik majd. ne csodálkozzon a tv2 ha lecsökken (drasztikusan) a jóban rosszban nézettsége
Neee! Mar hetfőtől csak 1 rész lesz? Nekem ez a nap fénypontja (na jo nem…) de mindig rohanok haza sorozatot nézni. Sztrájkoljunk!
Egyebkent engem a Linda idegesitett iszonyatosan, detto ugyanolyan sarkany mint egy kozeli ismerosom, ugyanugy nez ki.. Beácska pedig egy hisztis kislány – kivancsi vagyok mi lesz ebbol a bizonyos hostesskedesbol.
Bea egy gyökér :D
Hát én Bea hisztiét már nagyon unom..
nekem a kedvenc sorozatom a Jóban rosszban de nem tudtam megnézni a február 26.-ai műsort!mondjátok már meg hogy hol lehet megnézni!KÖSZI
a tegnap esti részeket hol lehet megnézni?
Elolvastam a jövő heti előzetest….
Nem lettem boldogabb!
Mondja meg nekem valaki, hogy ebben a sorozatban nem történhet senkivel semmi jó soha sem? Még azokkal sem akik esetleg szökő évente legalább egyszer megérdemelnék?
Mindig csak a bonyodalom, a feszültség, meg a sz.. kavarás?
Nem minden ám a néző szám (a mennyiség), néha kicsit a minőségre is lehetne adni!
Ezáltal egy kicsit talán életszerűbbé tenni a sorozatot!
Mondjuk 10:1 arány (10 rossz:1 jó) esetleg tisztelt történet írók???
Legalább!!!
ha az ibolykát visszahozzák a forgatokonyv irók, akkor a sorozatnak annyi. Remélem, hogy van annyi eszük,hogy egy elmebeteg gyilkos szukát nem jelenitik meg ujra, mert ez nonszensz lenne.Olvastam az ujságban, hogy a forgatókönyv irók azt kérik,hogy agyjanak ötletet a nézök Ibolyka visszahozására. Hát ez tényleg egy abnormális ötlet.Ne fel4edjük, hogy Ibike hány embert kinyirt, és egy ilyen személyt akarnak ujra visszahozni, hogyan ,hogy tovább gyilkoljon mig kinyirja az összes Csillagköz lakóit,vagy a szöszi kis ártatlan
érzékeny kislány képében tovább tevékenykedjen ,észbontó tervei végrehajtásában.Remélem erre nem kerül sor, mert akkor az egész ország ki lessz akadva, és meglesz a véleményünk az Önök munkájáról. Egy ilyen embernek mint Ibike a sóbányában a helye nem pedig a sorozatban, tidva tudván hogy egy aljas elmebeteg. És ezt az embert akarják visszahoni?Remélem, hogy néha benéznek ide az illetékesek és olvassák a nézők véleményét, és nem fognak olyant csinálni, hogy az egész világ Magyarországi sorozaton röhögjön,és megitélésünk egyelő lenne a világ szemében a nullánál.Különben jó a sorozat, csak az Ibolykát ne hozzák vissza!!!!!!!!Könyörgöm…….
Miert nincsenek meg fent a tegnapi reszek??!!
Ne bántsátok Beát ez a forgatókönyv így van megírva.Persze ténleg ídegesítő,de ez van. A szinészetről pedig annyit,hogy valahol el kell kezdeni,és végülis idéző jelbe színésznő,mivel elvégezte a szinitanodát,és filmbe szerepel.Remélem a barátok köztöt már ki ütötte nézetségbe,mert az már undoritó. Hajrá jóban rosszban
szerintem később rakják fel a tegnapi részeket tegnap kb. 13.00-kor rakták fel :(((
Nekem Dóra és Kristóf a kedvencem.
Remélem nagyon sokáig maradnak a sorozatban és azt is remélem h össze jönnek mivel összeillenek.
Magdika és Gerő is összeillenek .
Bea egy kicsit kényeske és bekébzelt a régi Bea nem volt ilyen nekem a régi Bea sokkal jobban tetszett.
Ha Ibolya viszatért akkor szerintem ne legyen már sorozat gyilkos és béküljön ki Szlávikkal.
Szilvia egy picit mindent túlzásba viszz . De nem baj csak néha kifejezetten agreszív tud lenni.
Én nagyon szerettem a sorozatott úgy ahogy van. Tökéletes és izgalmas :)
a Jóbban rosszban a kedvencem …..!!!!!!!
Hajrá forgatókönyv irók. Hozzátok vissza azt az elmebeteg Ibolykát. Mindegy hogy hogyan/terminátorként, ártatlan kislányként,gyirassátok ki az összes szereplőket vele,/igy megszünik a sorozat,amit nagyon sajnálnák.Bizom a józan észben, és meggondolják magukat kedves forgatókönyv irók.A sok rossz,idegesitő történetek után remélem reálisabb képet fogunk látni Csillgkut,kórház dolgozoi életébe.Nem kell terror, gyilkosság, lehet izgalmassabb képet alkotni öldöklés nélkül is.Ha nem ez történik akkor a nézők nem ezt a sorozatot fogják nézni,nekünk nincs veszteni valónk, legfejebb átkapcsolunk.
Jó a sorozat csak várnagy nagyon idegesítő ahogy a Bodolai családdal viselkedik.szerintem neki is lekéne bukni a sok mocskos dolgaival eggyütt.nem szertem ezt a “várnagy” szereplőt.ez a véleményem .
ja és még valami szerintem nem kéne ibolyát visszahozni,mert akkor semmi értelme nem lenne ennek a filmnek.mondjuk kiderülne hogy nem halt meg,de akkor?hogy akarnák visszahozni?nem lenne börtönben 5 gyilkosság után?ez már tulzás lenne.iboly maradjon úgy ahogy van “halott”.
Sziasztok!
Nekem csak egyetlen problémám van a sorozattal, mégpedig az, hogy a színészek nem érdemelnék meg, hogy kiírják a nevüket? Minden normális sorozatban fel vannak tüntetve a szereplők, csak itt nem!!!! Vagy talán szégyellik, hogy itt szerepelnek? A főcímben olyan gyorsan elkapják a képeket, mintha sütne!!
Egyébként szerintem is kis bolond ez a Bea, bár – ahogy kiderült – már 17 éves! Hogy gondolkodhat így? Milyen példát mutat a hasonló tiniknek? Menjenek fotózásra, esetenként szexfilmezésre? Hová jut ez a világ így??
Különben a Kardos megmondhatná ennek a kis butának, hogy őt is szereti, csak másképp, mint Margitot!! Ez még senkinek nem jutott eszébe?
Volna még mit írnom, de egyenlőre ennyi! Mindenkit üdvözlök és szeretem a sorozatot!!!
Remélem, Iboly nem támad fel??? Találják már meg!!!!!!!!!!!!!
A Várnagy is egy úúúúútálatos karakter! Ahogy vigyorog, az embernek tényleg kinyílik a bicska a zsebében!
:’(Miért nem lesz már dupla rész??
Pedig ez így olyan nagyon jó volt…remélem visszateszik a dupla részeket!!
Miért nem lesz dupla rész?
Azért mert már ennél több bonyodalmat, erőszakos cselekményt már egy horror film írónak is becsületére válna kitalálni!
Valószínű kiapadt az ötlet börze!
Mondjuk nem is csoda, hisz itt egy este több bonyodalom van, mint más hasonló sorozatban fél év alatt!
De megoldják hogy ne legyenek nyugodt részek, csak így kevesebb rész jut!
Ibolyt találják már meg és beszéljenek róla,hogy mi lett vele mert idegesít,hogy nem tudok róla semmit. Szlávikot alig látni a sorozatban mióta nincs Iboly pedig jó pasi:) Ez a kedvenc sorozatom!Olyan izgalmas:)
Hát nagyon remélem hogy Kristóf és Dóra összejönnek mert szerintem nagyon összeillenek, nagyon szeretem őket, és persze nem hagynék ki egy részt se.
Remálem Ibolyát semmi féle csavarral nem hozzák vissza az már túl sok lenne az izgalomból
na jóó:D.ibolly nekem nem hiányzik:D
most komojan kinek igen?
és ami margitot és viktort illeti nem hixem h újra öxejönének,jó igy ahogy van:D:D:D
magrit és kardos imádnivaló pár és enntem meg dóri és vktor is egy non jó párt alkootott vagy alkotni fog:D
imáádom ezt a sorozataotttt:X
ja és még anyit h az új betty totálisan fárszt:))
apáca:))?pont ő:))
most komojan nekem a régi bety sokkal de sokkal jobban teccet:X:X:X:X
nem mint ez az új..hogyismondjam szentszűz:D
Szerintem pedig Viktor és Dóra már a múlt. Dóri sokkal jobban illik Kristófhoz, és nagyon jó lenne ha összejönének :)
Abban egyett értünk h Kardos és Margit jó páros.
Ez a sorozat csúcs Super.
Nekem kedvenc sorozatom ez a film, es egy reszt sem halasztok el, de ez a Betty meg az a pap mar kezd nagyon unalmas lenni.
Szerintem a pap nem annyira idegesíttő ő egy olyan rendes pap. :)
De viszont Betti egy kicsit túlzásba viszi ezt az egészet.
Azt nagyon sajnálnám ha Betti kilépne a sorozatból.
=) Imádom a Jobban Rosszbant.
Beának nagyon jó áll a modelkedés, csak így továb.
szerintettek is jól áll neki ??:O
Az első fotózásán egy picit olyan furcsa volt a haja de nekem azért tetszett mert Beás volt. Lehet h viszatér a régi Bea?? mert az jó lenne ha visszatérne a régi Bea.
Csatlakozom fotel február 23-i írásához,miszerint a fél bandát a terroristák, fél bandát Iboly csinálta ki, kit lehetne még kinyírni? Lassan senki nem marad, csak helyettük olyan idegesító személy jön mint Pistinek a felesége, arra nem méltatom hogy a nevét megjegyezzem:)) miért kell ennyi sok negatív szereplőnek lennie?… Jaa, azt irigylem tőle hogy szinte egyik kameraállásról a másikig a hullámos hajából simát varázsol, miközbe dolgozik:))) Nekem is ez kéne:))
Egyébként a sorozatot az első résztől nézem, de lassan ott tartok hogy kihagyható, mert csak az ideget eszi az ember most éppen Beától, de előtte Ádám és Iboly…persze azt is aláírom hogy kellenek a fordulatok és negatív emberek, de ez már túl sokk…)
Miért csak egy epizód van egy nap? Annyira jó volt, duplát nézni. Kérem vissza!
Én is kérem vissza a Dublát de felőlem jöhet Tripla is xD
Ibolyt nem foglyák megtalálni,és fogadok bárkivel,hogy 20-25rész múlva visszatér. Nagy a csönd róla,biztos nem tudja a rendező hogy maradjon vagy menjen.Ez vicc volt,de tutti visszatér,legalábbis én nem olvastam sehol hogy kilép a sorozatból,itt olvasta valaki? Most miért csak 1 részt adnak? Kit érdekel ez a mr és ms tisztagáz műsor. Ez szemétség,vissza a dupla részekkel.
Egyetértek, jöhetne vissza a dupla rész, és lehetőleg kicsit korábban!!! Szeretnék hamarabb elaludni, csak nem tudok addig, amíg nincs vége.:D :D Én Pongrácz dokit sajnálom, hogy ennyi nővel befürdött. :( kéne már neki egy normális nő. Bár Linda nem igazán hozzá való, de ha vele boldog… akkor felőlem visszajöhet Lindácska. :D
Amúgy nagyon szeretem a sorozatot, a Férjemmel (!!!) végig szoktuk izgulni. Tuti sok pasi nézi, csak nem meri bevallani. :D Sosem unatkozunk, az biztos! Csak így tovább.
Nagyon sajnálom,hogy vsak egy rész lesz ezentúl látható:(
Mi történhetett?Nem jó jel az biztos.Majd ismét csak elpárolog belőle egy két szereplő s a végén már azt sem tudjuk mit nézünk:(
Előszőr is lenne a kérdésem, nem lehetne megfordítani az üzenőfalat??? Mondjuk a frissek lennének felül, és nem kéne mindig a lap aljára menni,hogy elolvassa az ember ki mit ír!
Másodszor,miért kellett megvariálni a műsort. Sokkal jobb volt a két rész, és hogy korábban volt. Ez a verzió egy ismerősőmnél és nálam sem jön be. Kár, hogy a néző látja kárát, a két kereskedelmi csatorna csatározásának. Mert ez is csak az végett van!!
A sorozat nagyon tetszik, bár Iboly után Beával kezd nagyon tele lenni a cipőm. Nem is értem, hogy miért ilyen karaktert kell megformáznia. Azért egy picit lehetne hálásabb is, hogy valaki a gondját viseli, és ellátja…
Most olvasom a FAL-at, és érdekelne, hogy volt régi Bea is? Sajna csak kb másfél éve csatlakoztam a sorozathoz. Szóval nem mindig a Viki játszotta? Ha valaki tudja, írja már meg légyszi!! Köszi
Egytértek!!!Kérjük vissza a dupla részeket!!!Hát nemvagyunk elájulva a MR -MS-től.A Hal a tortánt is kérjük vissza!!!Sokkal szórakoztatóbb mint ez a vetélkedő!!!A családom nevében írok!!
nagyon szeretem a jóban rosszbant és jó h iboly kiszált!!!!!
Szerintetek milyen lenne h Roland és Bea összejönnének? Valaki kéne már Beának!!!!Vagy mondjuk Alfi vissza jönne vagy ilyenek!!!
A dupla részek nekem is hiányoznak,szeretném ha újra lenne.Viszont látom a Beácskával sokan nincsenek kibékülve,jó lenne már kezdeni vele vmit.Kezd nagyon-nagyon bosszantó lenni,nem lehetne,hogy Kardos megengedi neki a divatszakmát ö pedig szépen megnyugszik.Beletörődik a Margittal való kapcsolatába,és hagyja őket nyugodtan élni,míg ő élvezi a sikert-már ha lesz neki-szerintem jó lenne!!!!
Kérem visszaállítani, hogy dupla részek legyenek, nagyon hiányzik, tetszik a sorozat. Szerintem sem kellene variálni, sokkal jobb volt mikor korábban kezdődött és két rész ment le. Örülök, hogy Iboly már nem szerepel, viszont most Bea kezd kicsit fárasztó lenni!
Nos igen, dupla részek… eddig férjem is nézte velem a műsort minden egyes este, de mivel betették helyette a sztárvetélkedőt, ami esetleg őt (vagy sok más embert) nem érdeki, (csak kénytelen nézni, mert nincs más, a konkurens adón még mindig nem untak rá az évek óta lerágott csontként működő főzőműsorra) így mire elkezdődik a film addigra szépen el is alszik…mert ugye van aki reggel 5 előtt kel… talán nagyobb nézettsége lenne a vetélkedőnek? Valaki ílletékes legyen olyan kedves és írja már meg, persze ha talán olvassa bárki is… előre is köszi:)
Szóval senki nem tudja, hogy volt- e “régi Bea”, vagy csak én értettem félre…
vgabi szerintem senkit nem érdekel a szerkesztöségböl hogy a nézök mit irogatnak. 1 a fontos a nézettség meg a konkurens csatornával a harc.
én áar írtam nekik emailt (kb.5 hónapja) is de választ mai napig nem kaptam. a lényeg az hogy nézd a müsort a véleményedre meg senki nem kiváncsi sajnos:((((
régi Beára nem emlékszem csak régi Barbira meg régi Kardosra
amugy megkédezném aki 1 weblapra az elérhetöségeknél az e-mail címben a @ helyett kiirja hogy (kukac) milyen webszerkesztö? talán ezért nem mükszik sokszor a videók lejátszása mert ilyen szakemberekre bízzák! ami nagy kár!!!!!!
amugy szeretem a sorozatott csak az állandó kezdési idö változtatása megy az agyamra!
Köszi rexiandwolfi. Szülinapomra megkaptam a választ…:)
Milyen régi Kardos?
régen más szinész játszotta Kardost de a mostani sokkal jobb :)))
Krallne boldog szülinapot:)
BerZsanka: Jaaaj, köszi- köszi, nem azért mondtam!:) (Na jó, talán egy picit:) )
Szerintem az lenne a legjobb ha Kristóf és Dóri összejönnének és Viktor meg keressen magának vki mást. Jó h Ibolya végre eltűnt de most olyan unalmas lett egy kicsit az egész, kéne vmi izgalom megint de nem az h Beácska itt teszi az agyát és azt hiszi h most ő egy Kate Moss lesz….
Nekem nagyon tetszik a film főleg Kiristóf és Dóra a legjobb!!!!!!!!!! Remélem egyszer najd összejönnek a filmbe és boldogok lesznek egymással mert megérdemlik egymást……..
Margit és Dóóóraa a legjobb:)
De ám. az egész film:) best…
Szerintem Bea kicsit el van szálva magával és kéne neki egy pasi!!!
Szerintem is kéne neki egy pasi ( pl.: az a pasi ak őt el rabolta mármint nem az a dagadt akit lelődtek hanem a másik az tökre illethozzáááá . Nem??:o)
Már jó lenne a Szilviáék leállnának vagy valaki leállíttaná őket és szerintem nagyon is igaza van Alexának mindenben .
Kihaszálják Füreditt.
Valakinek helyre kénne őket billenteni… :)
De Dóri és Kristóf is nagyon jól néznek ki….xD
Üdv mindenkinek! Nem tudja valaki, hogy hol lehet olyan inget kapni, amit Bea viselt a pénteki részben (03.05-én), amiben hazajött a fotózásról?
Ja az nekem is tökre tetszik.
Am az előzetesben azt írják h lesz valami közte és Roland között. Szóval akkor most tényleg lesz van Bea hülyíti Rolandot? Vagy Roland hülyíti Beát?
#262 rexiandwolfi
hülyegyerek szerinted a tv2 weblapját olyan homályos barmok szerkesztik akik nem bírnak egy altot és egy “v”-t egyidejűleg lenyomni? gondolkozzál már. azért van kiírva hogy “(kukac)” hogy olyan progik amik a “@”-ra keresnek a website-okon ne spameljék tele a postaládájukat. ha nem értesz hozzá nem kéne hülyeségeket írni meg hőbörögni.
Ebbenn igazad van eichmann :)
Az a ruci tényleg jól néz ki
remélem hogy Kristóf és dóri össze jönnek.
Szerintem az az idegesítő hogy dóri le akart feküdni kristóffal és nem lett belőle semmi de nem is lesz mert már viktorral van:(
Metisz
én olvastam hogy kifoglépni ibolya és azért lépett ki mert terhes
ez a világ legjobb sorozata!!!!!!!!!!!
Szerintem Margit a legjobb. Mint színésznő is. Szép, okos, és nagyon tehetséges! Annyira tetszik, ahogy játszik. Szerintem tud NAGYON…
Szerintem is Brózik Klári (Margit) nagyon tehetséges, ő az egyik kedvencem na meg persze Marton Robi ( Kardos). Hajrá Margit és Zoli :))))
Most akkor Magdika és Gergő összejönnek vagy nem?
Imádom a jóban rosszban-t a kedvenc sorozatom!!!
Miért kell Beából egy hülye fruskát csinálni. Idegesítő a mostani szerepe, ahogyan kommunikál a nevelőapjával, szerintem egy normális, tanult családban nem életszerű. Ennek a testvérpárosnak nem igazán tudtak normális szerepet írni.
Egyet értek!
Egyre idegesítőbb amit Bea csinál!Én nagyon szerettem régebben de most egy kicsit el van szálva.Lehet h nem kéne ennyire egoista szerepet adni neki! Am Rolnad meg Bea(LL)
Viktor már a múlt és Kristóf a jövő. Viktor és Dóra nem illenek már össze.
nem így kébzeltem ell ezt a sorozatott.
Csalódtam.
Dóra és Viktor nem illenek össze.
Tök jó h Bea és Roland összejöttekk , aranyosak eggyüüttt (L)
Bea és Roland=fúúúúj Kardos ha fogja látni mit művelnek szétszidja” a fejüket jah és még egyszer fúúúj! Dóra “hülye volt és nem tudta hogy mit csinál. Viktort és Dórát egymásnak teremtették!Csak nem jönnek rá! Az a Gergő tényleg jó pasihh< xD Nóri meg pont Gergő? hát ebből még jó is lehet!
de Magdika jobb vagy Nóri illik Gerikéhez?
hát már nem ártana ha valaki a Beácskát a helyére tenné. lehet hogy már nem is volt szüz???? Bécs, sok pénz – hhm hhm mi is volt Bécsben? azért fura hogy az iskolából nem hívják fel Kardost hogy Beácska miért nem jár be?!
Egyetértek az előttem írónak,igen érdekes egy iskola,és nem elég hogy hazudik a nevelőapjának még Margitot is belerángatta,elég szemét húzás.Bea egy tapadós és kiálhatatlan lány lett és lehet hogy ez csak a kezdet!Péter pedig mit ne mondjak elég hülye döntést hozott,nem engedte hogy segítsen a veje,a sógorát még csak meg sem kérdezte és anyukája segítségét sem fogadta el,de mi lesz a vége?….én kíváncsi vagyok
Szerintem is Péter igen csak rossza döntést hozott.
Dóra és Viktor nem illenek össze.
Dóra mellé Kristófot tudnám elkébzelni.(L)
Nagyon jó h Roland és a kis modell össszejöttekk :)
És nagyon is igaza van Alexának mert Füredit télleg csak kihasználják Szilviáék.
sztem is kristóf és dóri összeillenek:D
meg sztem roland és bea is összeillenek csak nagyon el van szálva a lány remélem kicsit majd visszafogja magát.
ja és sztem magdika jobban összeillik gergővel.
Bezzeg amikor mi hiányoztunk a suliból csak pár órát, már ment a telefon!… :D :D Amúgy Valaki szerethetné már Rolandot is! Olyan aranyos! Csak félő, hogy Bea hamar ráunna, ő most fog elkezdeni élni… Ja, és Damu Rolandban kellemeset csalódtam, tök jó fej volt a Mr. és Mrs-ben!… Hajrá Jóban- Rosszban!!!!!
Télleg nagyon kedves Damu roland :D
Hát igenn…mit mondjak Magdika jobbban összeillek Gergővel de az is lehetséges h Gergő ezt direkt csinálja h megtudja h Magdika szeretii-e őt xD
Hajrá Jóbban Rosszzzbann….
szerencsére az ádám már eltiplizett a sorozatból,a hugicájának is azt kéne!nagyon rosszul játsza a szerepét,a sorozat sokkal jobb lehetne nélküle
Gergőő és Magdika jöjjenek össze. Nóóri és Gergőő. Nemááár. nemis illenek egymáshoz. Gergőő am nagyon jól néz ki : OO (L) xdd Gergő és Magdika RulzZzZzZzZ :’D
haliii.
jó hogy Ibolya karaktere kiszált.Vagy mééégsem?? :)
ez a Dóri jó hogy rákos de viselkedhetne kicsit normálisabban.
És szerintem nem volt régi Bea, csak úgy értette aki írta hogy másként viselkedett a régi részekben…amúgy lehet hogy volt régebbi nem sok ideje nézem a sorozatot.Mármint úgy a második évétől néztem, aztán abbahagytam és a terrortámadásnál kezdtem újra
de tényleg idegesítő a Bea szerepe, és hogy pont a Rolanddal???? ez kicsit fura
Sztem meg nem az! egyiknek sincs senkie és így tök jó4 és remélem h Rolnad terve összejön és Bea agy kicsit visszafogja magát!!!
Szerintem is összeillenek!!
Lau-Launak igaza van:tényleg szerethetné már végre valaki Rolandot,tetszik a karaktere.Illene hozzá egy tiszta,bensőséges kapcsolat.Ne vegyék már mindig palira!Amúgy imádom ezt a sorozatot.A készítőknek:Hajrá,mindent bele!
Szerintem Roland tök csúnya,békafeje van.
Alfi nem fog visszajönni Beához mert egy másik csatorna sorozatában szerepel jelenleg.
Húú,akkor mekkora botrány lesz ha kiderül hogy a 40milla amit Péter törleszteni próbál,az az Elődnek kellett…jobban tenné ha befizetné a pénzt Pongrácz helyett vhogy titokban…mert igy nagy bukta lesz és mire kibékülne vele Barbi,ujra balhé lesz…
Ebbeen teljesen egyett értek!! :)
Nincs olyan nap amikor nem nézném a jóban rosszban-t!Mindig történik benne valami izgalmas,én éppen ezért szeretem.Nekem a kedvencem volt Iboly,nagyon jól játszotta a szerepét kár hogy ,,meghalt”.:)
Én egy iskolába járok a sorozatban Gergőt játszó Ripka Kálmánnal és a valóságban tök ronda meg egy idióta.
Margit és Kardos nagyon összeillenek örülök hogy összehozták őket.Szerintem ők ketten az egyetlen szereplők amiért érdemes nézni eszt a sorozatót amm meg Beának mi köze van hozzá hogy Zoli kivel van meg kivel nincs nem a saját gyereke amúgy sem meg ha az is lenne akkor is semmi köze nincs Zoli életéhez!
Amm remélem Margit meg Zoli összefognak házasodni.,meg lehet hogy tulzásba viszem de remélem h még gyerekük is lessz!Olyan szép páros!!!!
Bea meg kikészít!
Meg izét sem értem őőőőő Magdikát h miért van oda annyira Gergőért.nekem nem jönn be-!Meg szegényt a legjobb barátnője vette el tőle pedig tudta h mennyire tetszik neki!!!!!
Meg h Viktor lefeküdt Dórával,tiszta röhej…Meg h áttverte már Linda Pétert de szerintem Linda is tiszta szívéből szerette Pétert csak h Richard megfenyegedte az anját így elment vele de őket is úgy sajnálom ők is elvoltak meg szép pár lettek volna szerintem….
Da a kedvenc szereplőim sorrendje:
Margit,Zoli,Elvira,Dóra,(Niki,Réka volt) hát ezek 6-an a normális szereplők!!!!A többi szarrrrrrrrrrr….
Ja és örülök h Ibolyya elment mert már nagyon elegem volt belőle meg legjobban abból hogy egyfojtába ,mérgezte Margitot !!!!
Na ennyi lenne remélem ammúgy számít vamit a véleményünk!!!!!!
kissbogi dejó neked : DD
jó neked kissbogííííí :)
Am a Gergőt játszó Kálmán levágatta a haját mert forgatás közben mindig beárnyékolta az arcát és és újra kellett venni amit csináltak.Nagyon szarul áll neki a rövid haj.
:s
Hol van mar a mai epizod?
XD
Gergő a legjobb!!!!!!!!Olyan cuki!!!
Ez a kedvenc sorozatom!
jajj istenem a hülye foci miatt ma nem láttam
remélem minél hamarabb felteszik ezt a részt mert megakarom nézni
Gergő olyan édes ő a kedvencem!!!!!!!!
De remélem nem jön össze Nórival és inkább szerelmet vall Magdikának!!!
szerintem is inkább Magdikával illik össze Gergő. xD
Péter egy kicsit hülyességet csinál. Nem értem h mért nem szól Zolinak vagy mért nem fogadja el Előd pénzét kölcsönbe.
Én se láttam a hülye foci miatt!!!!!!!!
Egyébként nekem van egy olyan érzésem hogy Ibolya visszatér vmikor. Merthogy rejtélyesen eltűnt,nem találták meg.Szinte biztos vagyok benne hogy visszajön,vagyis sztem nagy fordulat lenne,de valahogy ál módon hogy először nem tudja senki h ő az de már újra szemétkedik és kavar…ja,ez igy sztem teljesen jó sztori lenne,uh kedves forgatókönyvírok…hajrá :)
Én annyira izgulok h mi lesz Rolanddal ás Beával! És szerintetek Bea tényleg terhes lesz? Olyan gonosz a Roland hogy Ő nem érez semmi iránta…
Vagy legalább is nem akarja kimutatni vagy nem tom!! De az is jó lenne ha Orsi és Svéd szakítanának és Svéd szerelmet vallana Beának és Roland is és vissza jönne Alfi is… Vicces lenne! Mi a véleményetek?? Írjatok PLS úgy szeretem olvasni mert tiszta jó dolgokat írtok! (L) láwollak benneteket és a Jóban rosszban-t is(L)
tiszt. szerk.
lehetséges lenne h0gy pénteken meg szombaton is normális idöben tegyék fel a joban rosszbant és nem délben? vagy talán megoldhato lenne hogy mint a konkurens csatornán már az nap fel van téve! ha ez igy megy tovább nem fogom most már én se nézni. a fiam az már feladta a reményt csak a barátok köztöt nézi az rtl-en mert az még aznap este fent van, és olyankor van ideje nézni, vagy reggel. de aki mondjuk délutánra jár dolgozni és nem is magyarországon lakik hogy lehetösége legyen este megnézni annak reménytelen hogy mindennap képbe legyen.
szuper most már fent van, csak nekem most már mennem kell! ugy hogy ez a rész is kimarad!
Akkor megnézitek másnap este csúszással,ha úgy kerül fel. de egyébként tényleg jó lenne ha aznap fenn lenne.én mondjuk ezt szoktam “élőben” nézni a tvben,erre a dupla részeknél szoktam rá m nagyon izgi volt. és a “másikat” nézem meg utána azon a honlapon.
jaa “gergő” rövid haja nekem sem tetszik -.-’ de majd megnőő. *-* :’DD
jah hat en nem birtan Ibolyat mindig a bajt csinalta es ez a Bea nem keletett volna modelkedjen igy lefekudt Roland-al hat es hat azert na :))
Amugy a kedvenc sorozatom !
Sziasztok!!! Én először vagyok itt most regisztráltam.
Én túszdráma óta nézem a sorozatot, de sajnálom, hogy nem előbb kezdtem elnézni!!
Szerintem is Bea baromi idegesítő lett pedig annyira szerettem a kedvenc szereplőim közt volt. Szerintetek terhes lett Rolandtól?
Hát nem tom szerintem nem… És mikor elmondja majd Rolandnak h akár lehetett is volna akkor lehet h Roland még jobban fogja szeretni vagy utálni… Am sztem is tiszta idegesítő lett, én is tökre bírtam de most már kiborít.. szóval bármi lehet..
Egyesek olyan idiótaságokat írnak, hogy az nem igaz.. -.- rexiandwolfi! Elég sokáig fenntmaradnak a videók, van hogy én is 3 napig nem nézem, aztán szánok rá másfél órát és egybe.. -.-
GAnita @ Én is ezen gondolkoztam amúgy, hogy biztos visszajön Ibolya. :D Remélem kiírt még pár felesleges szereplőt -,- Najóó nem gonoszkodok..
én úgy hallottam hogy Ibolya úgy fog vissza jönni mintha saját maga ikertestvére lenne:D
de ez nem biztos bár az nagyon jó lenne:D
szerintetek hogy jön vissza ha vissza jön?
am Bea tényleg idegesítő lett!!
kíváncsi vagyok hogy Szabi és Magdika összejönnek-e:D
puszy
barby_1- te nem ismered az én idöbeosztásom, úgy hogy jobb ha nem nevezel idiótának. tudod nekem dolgozni is kell!!!!
a másik oldala a dolognak baromira nem szeretek ugy 1ssorozatott nézni, hogy az aktuális rész után nézem meg a régebbit!! lehet hogy téged szórakoztatt, engem nem!!!! amúgy szeretem ezt a sorozatot csak a véleményem akkor se változik a tv2 szerk.-röl – rugalmatlanok vagy kényelmesek?.
ja és még valami baby_1, ha nem vetted volna észre, hétköznap már 9-10 óra körül fent van a videó, de pénteken ez általában 11-12 körül kerül fel. ha jól olvastad volna a korábbi megjegyzésemet pont ezt reklamáltam, miért nem tudják pénteken is rendes idöben fel tenni.
Tök gáz, hogy így szekírozzátok egymást! Ez nem rólatok szól, hanem a sorozatról… Amúgy tényleg FIGYELMESEN kéne elolvasni valamit ahhoz, hogy véleményt alkossunk… na megvolt a mai “jó-cselekedetem”… :D
jajj szerintem nagyon jó ,hogy Bea és Roland összejöttek és ,hogy egyre jobban alakul a kapcsolatuk…..
Szerintem is tök tuti h Bea és Roland összejöttekkk :)
Én már egyszer leírtam hogy hogy fog visszajönni. sztem vmi ál módon hogy először senki nem fogja tudni h ő az de már szemétkedik.
Amugy meg senki nem idiótázott le,de nem kell megnézni az új részt,hanem a régit neten és másnap is a régit neten stb…én is ha nem tudtam az előzőz megnézni,akkor nem nézem meg az ujat sem,hanem ha van idöm akkor egyszerre vagy egyesével és előbb-utóbb behozom magam.nem ismerem én sem az idöbeosztásod de senki nem dolgozik 24órát h ne lenne 20perce olyanra ami érdekli…
Amúgy meg nekem Roland nagyon nem jön be. pont egy újságban olvastam h nagyon jóképű…háát,sztem békafeje van,30kiló…én azért a férfiasabb férfiakra bukom,nem szeretem ha egy pasi vékonyabb nálam :D
sztem tök jó h Bea é s Roland 1másra találtak !!!
most ők a legjobbak a sorozatba !!!
♥
hát szerintem nagyon össze illik Alexa és az új barátja
ha bea és roland össze jönnek akkor le fog bukni bea
Hát szerintem már nagyon ideje hogy a Beácska lebukjon, mert akor megint lesz 1kis történés. De szerintem a Rolanddal sehogy nem illenek össze.
A Margit-Kardos viszony vagy szerelem valahogy leült, jó lenne ha megint nagyobb lenne köztül a lamour:))))
GAnita bocsi én senkit nem akartam megsérteni, én csak a saját véleményemet mondtam el. Igazad van meg lehet nézni késöbb is, csak hogy én nem Magyarországon élek, és van még 1pár müsor más magyar csatornákon is amik nagyon érdekelnek és sajna ha az aktuális részeket késöbb teszik fel akkor nem marad rá idöm hogy megnézzem a jobban rosszbant. míg a többi magyar csatornán hagyatkozni lehet a megszokásra hogy mindig ugyanabban az idöpontban tudom megnézni a számomra érdekes müsort, addig sajna a tv2-re ez nem igaz.
amugy még1szer hangsúlyoznám nagyon szeretem ezt a sorozatot, és imádom a véleményeket olvasgatni, csak hát munka család és tanulás ja és néha 1kis hazai tv és hírek mellett szükség van 1komoly idöbeosztásra sajna!!
ugyhogy még1szer bocsi ha valakit is megsértettem volna vagy a lelkébe tiportam volna! 1etlan 1 célom volt csak hogy hátha az illetékesek is olvasgatják néha ezt az oldalt és talán ugy gondolom nem csak az én örömöm lenne ha mondjuk már reggel fent lenne az elözö napi rész.
még1szer bocsi!!!!!
rexiandwolfi @ ..nem neveztelek idiótának, olvasni tudni kell.. Én is dolgozom, és nem mondtam, hogy nézd az aktuális részt előbb. :D Egyszerűen ha van időd leülsz és nézed.. Sorba.. Nem összevissza..
És nem megbántani akartalak meg nem is balhézni, és tudom h nem erről szól ez a fórum, csak ötletet adtam a magam burkolt formájában. :D
annyira jó volt a csütörtöki rész….Roland nem nagyon akart ellenkezni…
Sztem is jó volt(L) tiszta cukik együtt! am csak nálam szarok a videók h így akadoznak meg lassúak vagy másnál is!! légyszi írjátok meg!! köszi
Sziasztok!
Én nem vagyok hívő, úgyhogy Tamás atyának és Bettynek szurkolok. Tetszett a pap csütörtöki elszólása. Lehetne köztük egy kis “Alkalmi szex. Vad szex. Alkalmi, vad szex.” idézet Dr. House-tól! Hajrá rajongók!
nálam is szarul mennek a videók a tegnapi második rész el sem indul :((( remélem Margit és Kardos nem szakitanak Bea miatt
Tamás Atya a legjobb!!!! Vajon mi lesz közte és Betty között? Mi fog velük történni?
Bea és Roland remélem nem szakítanak én örülök neki h összejöttek annak viszont örülök h Svéd és Orsi végre szakítottak. Péter meg remélem má abba hagya azt a viselkedését h még mindig ő az isten a joh meg ilyenek mert már ez kezd idegesíteni engem h a többieket lecseszi de ő ish ugyanazt műveli.
Nem lehetne valahogy megregulázni ezt az idióta Beácskát?
(Remélhetőleg a vele egykorú lányoknak nem jelent viselkedésmintát az amit csinál!)
Szuper a sorozat,Mi lesz Beaval es Rolanddal???????????:D
Szerintem ha most Orsi meg Svéd szakítanak,Bea majd ráfog mászni Svédre mivel ő volt az első szerelme!Nagyon jó a sorozat így tovább!Amúgy eddig az Ibolya idegesített de most már a Péter is kezd az idegeimre menni a nagy becsületes ember oktat mindenkit közbe ő ugyan úgy lop meg hazudik(Vagy írjam úgy hogy kölcsön vesz?)
Orsit menesszétek kérlek, annyira tehetségtelen, ezer másik fiatal tehetségeesebb Tőle, na meg Barbara a nyafogásával ,,,,és a fodrász…
egyébként én is Bettynek és Tamás atyának szurkolok , remélem összejönnek
Legyunk oszintek Bobe es Bandi kiraly,vajon mi lesz Szabival??
Sztem az is jó lenne ha Svéd mászna rá Beára és ezt meglátná Roland és kiakadna és tökre féltené Beát és ekkor jönne rá h szereti…
Am azt nem értem h a Hétfői részben asszem 1173-as részben mikor Bea kimegy Roland irodájából akkor Roland miért vág olyan fancsali képet? Válaszoljatok PLS!!!THX
Vajon miért nézett úgy Roland? Hát egyértelmű hogy azért mert a nyávogós hazudós, szétcsúszott szerepű Beácska már az agyára megy (mint a legtöbb nézőnek), és egyáltalán nem szerelmes belé. Csak azért nem szakít vele, mert ő számára a nagy biznisz, az egyetlen modell, meg talán azért mert fél, hogy a kis hárpia megbosszulná, ha kidobná.
Továbbá annak most nagyon nem örülök hogy Dórit és Viktort újra egy kalap alá veszik, a Kristófnak kéne összejönnie a Dórával és senki másnak. De szerencsétlen fickót most teljesen háttérbe szorították, pedig már éppen kezdett kibontakozni a szereplő személyisége, én bírtam a jeleneteit, szóval sajnálom hogy mostanában ritkábban látni a sorozatban.
sztem is aranyosak együtt.mármint rorandd és bea . külömben meg csak rorand nem tud ellenálni beának. dóri+kristóf,margit+kardos,bea+rorand,elvira+mürrel,betti+Tamás atya,magdi+gergő…és így tovább.ezeknek kellene össze jönnie.és dórinak megkellene gyógyulnia!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nem???????????????????????????
SZTEM AZ AZ ÚJ FAJTA MÜTÉT NEM ÉR SEMIT MEG PÉTER MÉNEM KÉR KÖLCSÖN VÁRNAGYTÓL
LOL :-D Érdekes, a Barátok közt epizódjait illetően nem nyavalyognak ennyit a nézők. Ahogy az RTL-től is mondták: ott nem kell naponta tömegmészárlást, terrorcselekményt végezni, meg nem kell sorozatgyilkossal lekaszaboltatni a fél szereplő-garnitúrát ahhoz, hogy nézzék a részeket. Hiába, a Jóban-rosszban mindig is csak egy rossz koppintás marad. :-))
Néhány részt anno megtekintettem, főleg a Szorcsik Viki elrablásának körülményeit. Meg a rendőrök tanúkihallgatásait… amikor Réka halálával megvádolták azt a hajléktalan fazont. Vádpontok:
1) előre megfontolt szándékú emberölés (amikor ott láthatta a parkban a nőt először a szerencsétlen, persze, jól megfontolhatta :-D ),
2) rablás (emberölés és rablás együtt, persze, nem ám “nyereségvágyból elkövetett emberölés”, ugye? :-D ),
3) segítségnyújtás elmulasztása :-DDDDD Persze, megölte a nőt, és büntessük meg azért is, mert nem hívta ki a mentőket meg a rendőrséget. :-DDD No comment.
Ez a két zsernyák kiköpött Colombo hadnagy. :-))
És mielőtt valamelyik IQ-betyár félreértené: TUDOM, hogy NEM a hajléktalan volt a hunyó. :-DDD
szerintem Tamás atya ha nem lenne papa akkor biztos hogy összejönne bettyvel xD. összeillenek(L).
Teljesen egyett értek veled dikszi10 :-Đ
Persze, dikszi10, igazad van, hogyne. Mellesleg az a “rorrand” a Roland akar lenni? A “mürrel” meg Müller? Tudom, hogy ez a fórum a sorozatról szól, de Isten bocsássa meg, akkora ökrök kommentálnak néha, hogy az már égbekiáltó. :-))) Az még csak hagyján, hogy az elemi helyesírásra sem figyelsz (bár szerintem már ennél a pontnál abba kellene hagynod a kommentek írását), de hogy az összes szereplő nevét kisbetűvel írod…
Nem csodálnám, ha ettől a bugyuta sorozattól butultál volna el ennyire. Ha így van, függeszd fel gyorsan a nézését. :-DD
Ha esetleg diszlexiás vagy, akkor ne vedd magadra; viszont talán nem kellene erőltetned a nagy látogatottságú honlapokra való írogatást.
na ide figyelj SnoopyJung én így szoktam írni (kivéve a rorrand meg a mürrel)de nem a helyesírásomra figyeltem hanem a törött lábamra. ha valami nem tetszik menj panaszra a ensz-re!!!!!! külömben meg mindenki úgy ír ahogy akar. ugyanis nem vagy se anyám se apám hogy megmond hogy hogy írjak vagy hogy mit nézzek és hogy mit kéne tennem . semmi közöd hozzá !!!törödj a magad dolgával!!! meglettem értve?!
Teljesen egyet értek dikszi10-zel… És elegem van az ilyen balfa…-ból… Ha nem tetszik a sorozat akkor kapcsolj el és fog be a pofádat mert senkit nem érdekel a szánalmas írásod… ja és a frusztráltságodat ne ránk vetítsd ki…:))
Dikszi10, mit nem mondasz. :-D Áruld el, kérlek, a törött lábad hogy függ össze a helyesírással? Nem éred el rendesen a billentyűzetet? :-DDD Egyébként igazad van, ha anyád-apád nem volt képes megtanítani helyesen írni, én nem teszem meg helyettük. De hogy rendes műsorokra sem szoktattak rá…… ez azért nem volt szép tőlük. :-D
Lau-lau, “fogd be a pofádAT” :-D, “ja”, “balfa…”, hallod-e, neked is van íráskultúrád. :-DDD Most már kezd kirajzolódni, valójában milyen összetételű közönség nézi ezt a sorozatot. :-))) Még néhány ilyen “elmés, stílusos, választékos” reakció a fun-októl, és nagyjából teljes képet kapok a rajongókról. :-D Csak győzzek válaszolni. :-)))
Frusztrált? LOL :-))))) Az biztos olyan, aki azért rágta a körmét hetekig, mert Ibolyát túl sokáig engedték randalírozni a rendező bácsik. :-DD S mindennek a tetejében itt fenyegetőztök, hogy csatornát, sorozatot meg minden mást váltotok, ha nem lesz ez meg az. :-DDD Bravó, gratulálok! Csak nehogy panaszra menjen az RTL az ENSZ-hez, igaz, dikszi10? :-DD Azt egyszer majd elmondod egyébként, hogy miért épp az ENSZ? :-)))
Én már csak azt szeretném tudni, kedves Snoopy, hogy miért nézed ezt a sorozatot, ha szerinted “bugyuta” és miért keresed fel ezt az oldalt? Mit keresel itt? Talán szakdolgozatot írsz a rajongásról, vagy a sorozatnézőkről és azért vizsgálódsz? Vagy egyszerűen csak szeretsz kötekedni, esetleg minden nap bal lábbal kelsz fel? Jobban járnánk ha a fölös energiáidat máshol vezetnéd le, és itt továbbra is a sorozatról lehetne szó, nem a helyesírásról.
A sorozatról, Sarah? Ne beszélj! :-)) És mondd csak, mit akarsz mondani róla, halljuk! Oszd meg velünk, kérlek! Vagyis velem konkrétan. :-D Már leírták itt párszor, hogy a részeket jó előre felveszik, tehát a kéréseiteket figyelemre sem méltatják. Persze lehet, hogy a “Gergő” olvassa ezeket, és a filmen kívül felszedi a “Magdikát” a kedvetekért, hadd olvassatok róluk a szennylapokban. :-DDD
Azt nem tudom, honnan szeded/szeditek, hogy nézem a sorozatot, sosem mondtam. :-) Annak idején írtam, hogy régen elcsíptem pár részt, és előfordul, hogy odatévedek a távkapcsolóval. De mindegy, hogy évente háromszor nézek-e rá, vagy rendszeresen ülök előtte (amitől Isten ments’ :-D ), a sorozat összes része U-GYAN-O-LYAN! Néha feldobják pár minősített bűncselekménnyel, hurrá! Mondjuk, azt már tudjuk, hogy ha valakit ki akarnak írni, akkor kinyírják szegény karaktert többnyire. :-D Ötletes. De főleg eredeti. Azt azonban sosem értettem, hogy a TV2-nek hogy a fenébe nincs pénze egy tisztességes jogászra, orvosra meg építészmérnökre, hogy a szakmai dolgok legalább rendben legyenek? Mert ezek a “dokik” akkora marhaságokat mondanak néha, hogy az vérlázító. :-DDD Elcseszett egy kórházsorozat ez, és ha már szakmailag nem hiteles, hát megtűzdelik a sztorit magánéleti nyomortörténetekkel, abszolút autentikus előadásban. :-)) Wow. :-D
Legközelebb arról mesélek, hogy Szorcsik Vikinél tehetségtelenebb, “színésznőnek” csúfolt senkiházit még nem láttam. :-DDD
na ide figyelj SnoopyJung ha nem tetszik a sorozat ak ne nézd! ha meg nem nézed nem tom mit keresel ennél a műsornál?! és nem kell nekünk a kioktatásod! és az az összefüggés a törött lábam hogy anyira fájt hogy nem a helyesírásomra figyeltem.és én eggyet értek Sarah21-el.é kérlek hagy minket békén sztem mindenkinek kezd belőled elege lenni.úgy hogy fogd be a pofádat.és nem érdekel ha megsértödsz. magasról és nagy ívbe leszarom. ja és ne írjnekünk szorcsik vikiröl.
Dikszi, nagy tévedésben élsz. Engem nem sértettetek meg. :-DD Ha egy kölyökkutya megharapja a kisujjamat, akkor is maximum elnézően mosolygok rá. Valahogy így vagyok veletek is. :-)) Még hogy ne írjak Szorcsikról? Ezt te sem gondoltad komolyan. :-D Nem ússzátok meg, de nem ám! Hogy téged idézzelek: ha nem tetszik, nem kell elolvasni. :-DDD
A jellemzése nagyon szuper itt a honlapon, “naiv kislány, aki szeretne a fiúknak tetszeni”. Tény, hogy manapság ez leghatékonyabban kurvás öltözködéssel érhető el, ahogy ezt Szorcsik is teszi nagyon “okosan”. :-D
Megölik a nevelőanyját; a bátyja egy kettős gyilkosság tanújaként keveredik haza a francia idegenlégióból (ez is megér egy misét :-D ); mindennek betetőzéseképpen pedig elrabolják. Sebaj, a kislány egész jól kiheveri, pár héttel vagy hónappal később már a modellkarrierjéről álmodozik, villámgyorsan feldolgozva ezeket a sokat tapasztalt emberek számára is rémálmokat okozó tragédiákat. :-DDD Kemény pszichikumú csaj. :-)) Olyannyira, hogy egy helyi sorozatgyilkosság és saját elrablása után van még bátorsága egyedül elutazni Bécsbe, egy vadidegen helyre, vadidegen emberek közé… biztos nem hallott még szerv-, gyermek- vagy leánykereskedelemről. :-D Pedig a magyar lányok kelendőek, főleg, ha kreol kissé az illető. Tényleg, Szorcsik cigány (mármint a sorozatban…)? Csak mert a Barátok köztben is van egy, Balogh ügyvédnő, ugye, így kezd egyre többé válni a lekoppintott tényező. :-DD
“Modellkedés, nyhúúúúúj, az szupcsííííí”, ez már csak azért nem lep meg, mert a mai böszme, aluliskolázott tinédzser lányok 80%-a hasonlóan képzelné el a jövőjét szíve szerint. Mármint hasonlóan ostobán. :-DD Azt már ne is említsük, hogy egy fotózásban is és “másban” is szűz kiscsaj milyen könnyedén dobta le a rucikat az osztrák kameramanok előtt. Mintha legalábbis nem két orvostól kapott volna nevelést… Vagy az a Réka nevű nő korábban sztriptízelt? Nem tudom, mert nem néztem. :-DD
Hogy Szorcsik ugyanazon a sipító fejhangon beszéli/nyávogja/hisztizi végig a jeleneteket? Hogy nem képes egy értelmes gesztikulációra? Hogy még a Barátok közt “új Lindája” is jobban el tudná játszani a jeleneteit (pedig ő sem egy nagy tehetség)? Az már csak hal a tortán. :-DDD (Folyt.köv.)
(Folyt.)
Ha a rendezőkbe szorult volna némi “jóérzés” a nézők felé, akkor szerintetek mi lenne Szorcsik következő húzása? Hmm, lássuk csak… TANÁRVERÉS! Aktuális. :-DD Vagy tépje meg egy osztálytársát, és büntetőeljárás keretében távolítsák el egy időre. :-)) Fehér Ricsi úgyis megúszta a kótert, Damu Rolandot sem egyhamar avatják fel a cellabikák. :-D De a legjobb az lenne, ha néhány bőrfejű találná meg Szorcsikot a folyosón. “Hééé, modell csajszi, GYEEEREEE CSAAAK IIIDEEE! :-DD Amúgy amikor Ádám hazajött, és először kereste meg az utcán Szorcsikot, azt hittem először, hogy egy terepszínű nadrágos, fekete kapucnis skin head kapja el a “cigó kurvát”, ugye, ahogy öltözött akkor éppen… :-D Végül is a cigánykérdés is aktuális lenne. :-DDD
Na jó, még pár bónusz track másból. :-DD
Ádám pajtás szerint a légióban a legfontosabb, hogy futni kell. :-DDDD LOL Volt gimis padtársam légiós, háááát… tudna mesélni az izraeli testőrképzésről. :-DDD
Müllert sosem vonják felelősségre szolgálati titok megsértése miatt? Vagy ez is egy elvarratlan szál marad örökre? :-) A rend őre, ugye… :-)
Azok a törökök meglepően jól beszéltek magyarul. :-DD Biztos az őseik 150 évig itt állomásoztak Magyarországon. :-)))
A főorvos ÚR….. na jó, erről majd máskor. A jó anekdotázó titka, hogy mindig hagyjon mesélnivalót legközelebbre is. ;-)
fogd má be a pofádat! remélem jól elfáratt a kezed me én ugyan nem olvastam el amit írtál úgy hogy felölem írjá csak.különben meg kezd belőled elegem lenni.és sztem szorcsik viki jó színész nekem tetszik. .Sarah21 hány éves vagy ?
ja de az elejét amit rólam írtá elolvastam. és nem írtam azt hogy:ha nem tetszik, nem kell elolvasni.
“Amit rólam írtá”? :-D “Fogd má be”? :-D LOL Dikszi, rólad kellene egy külön blog, de tényleg. :-)) Azt elolvastad, amit neked írtam, jaj, de kedves tőled, elkényeztetsz. :-) Nem, te tényleg nem mondtál olyant, de olyant igen, hogy “ha nem tetszik, nem kell nézni”. :-) Ez majdnem olyan. :-D Az analógia megáll mindenesetre. :-))
Az ujjaim nem fáradtak el, ellenkezőleg, most kezdenek belejönni. :-)) Szorcsik jó színész? Tehát már nem is színészNŐ? :-D Teljesen igazad van, egy vinnyogó tinipicsát kár nőnek nevezni. :-D Amúgy vitába szállnék azzal, hogy “jó”, meg azzal is, hogy “színész”. :-) Mindkettő barokkos túlzás, nem gondolod? :-DDD
De most csak “beköszöntem” dikszi kedvéért. Péter doktor analízisét máskorra tartogatom. Mondjuk ma estére. :-DDD El ne mulasszátok. :-)))
Tudod SnoopyJung nem értem miről beszélsz…És ne azt írd h biztos azért mert lassú a felfogásom vagy valami ehhez hasonlót…vagy ha ezt íród vedd úgy mint ha nevetnék… Mondjuk ahhoz képest h nem nézed a sorozatot egészen képben vagy… akkor most h van ez? és mit ártott neked Dikszi10 vagy Sarah21, vagy én? vagy milyen tragikus esemény történt veled minek hatására ilyen lettél? vagy csak alapból vagy ilyen bunkó? én ajánlanák neked egy pszichiátert… de mielőtt másokat kezdesz csesztetni néz egy kicsit magadba… szerinted miért hagyott el mindenki? vagy az is lehet h ezt olvasva szakadsz a barátaiddal a röhögéstől… akkor viszont csináld nyugodtan… lehet h az előbbi kommentemnél kihoztál a sodromból de az többet nem fordul elő… végre egy ember aki elég hülye ahhoz(már bocsi) h gyakoroljak rajta…:-))Puxxx(LL)(L)(LL)(L)
Ja bocsi azt lehagytam h epekedve várom a válaszod milyen frappáns lesz…(L)puszi
Dikszi10! 23 éves vagyok. És te?
Itt meg mi ütött mindenkibe?
Ami a sorozatot illeti: Szerintem mind a Barátok közt, mind pedig a Jóban Rosszban jó sorozat (-ahhoz képest hogy magyar). Az első részektől kezdve minden nap nézem őket…és ami a lényeg hogy egy nehéz nap után is ki tudják kapcsolni az embert, hogy egy pár percre elfelejtem az összes gondomat és beleélem magam a Csillagkútiak vagy a Mátyás király tériek életébe…és mielőtt ebbe is belekötnél SnoopyJung ettől még nem vagyok “bugyuta” vagy hasonló szép kis jelzők, amivel illeted a “közönség összetételét”…
Mindegyikben előfordul 1-2 “lapos, uncsi rész” meg néha túlzásokba is esnek, a szereplők sem mindig az igaziak, de hát ez van…a sorozatok készítői pontosan tudják hogy hogyan lehet növelni a nézettséget és számukra ugyebár más nem igazán számít! Nem értem miért kell mindenbe belekötni. Változtatni úgysem tud már senki rajta! S tényleg ahhoz képest hogy nem nézed a sorozatot még jobban fel tudsz idézni dolgokat benne mint én :D Ha ennyire jobban tudod hogy mi a frankó próbálj elhelyezkedni film kritikusnak. Gondolj bele…ott még meg is fizetnének érte…:D Gondolom srác vagy, de amúgy hány éves? Csak azért kérdezem mert enyhén szólva kiakadsz mások helyesírási hibáitól. Tudod, a mai tinik már csak ilyenek. Szeretik a szórövidítéseket, szóelvonásokat, stb…
Ez teljesen természetes folyamat, egy idő után majd elmúlik…Végképp nem értem miért kell etnikai identitásokat belekeverni a mondandódba XD.
De a többieknek sem kéne ilyen hevesen támadni őt! Biztos megvannak az okai hogy miért ilyen pesszimista világnézetű…
Mihamarabbi gyógyulást kívánok neked:-)
A többieknek pedig jó Tv-zést! P!
Helló!
Szntem NE változtassanak a sorozaton semmiben! Úgy jó ahogy van, és szentem minden színész jó benne. Bárcsak örökké menne ez a sorozat!
Ja meg kár, hogy pár részre nem lehet rákeresni! :(
Szááárvusztok, gyerekeeeek! :-D
Tegnap este jobb elfoglaltságom akadt a kommentálásnál, de ne aggódjatok, nem felejtettem el, amit ígértem. :-D Viszont Lau miatt kénytelen leszek halasztani kissé, ugyanis először az észrevételeire kell észrevételeket tennem. :-) Nekem ugyanis fontos, hogy ne legyenek elvarratlan szálak. :-)
Képben vagyok? Ezt bóknak veszem! :-) Amúgy 1) a Barátok Közt szünetében át szoktam keveredni néha régebben, tudod, inkább a Jóban-rosszban szereplőin derülök kicsit, mint hogy a Szellő István önelégült fejét nézzem a híradóban :-DDD 2) Vannak ám előzetesek is a világon, és azok kikerülhetetlenek. A Jóban-rosszban pedig kimondottan az a sorozat, aminek kapcsán tökéletesen képben van az ember akkor is, ha csak az előzeteseket nézi meg. :-DD Nem túl bonyolult a sztori, csak gyenge lábakon áll. :-D
Lau: komolyan, honnan veszel ilyeneket? :-) Nem ártottatok ti semmit, el sem hagyott senki, trauma sem ért. :-DDD Jókat vidulok a megmozdulásaitokon, úgyhogy nem ártotok, ellenkezőleg. Egyre több siker és egyre több barát, ez jellemzi a karrierem jelen szakaszát, szóval mellélőttél, Lau pajtás, de szabad még próbálkoznod. ;-))) Biztos szerettél volna jókora szúrt sebet ejteni rajtam, bár akkor gyerekkori abúzussal vagy rejtett devianciákkal kellett volna támadnod, hátha azok elég degradálóak. :-DD Sebaj, a felfogásod nem gyenge, de a lehetőségeket sosem veszed számba (ahogy az előzetesekkel sem tetted). :-)) Nem vagy elég körültekintő, ebben hasonlítasz a Főorvos úrra. :-DD Nevezhetsz hülyének is… :-)) Én nem teszem veled, de ha fogom, akkor választékosabban járok el majd, elhiheted. ;-) És még “bocsit” sem kérek utána. :-D
Egyszer megnevettetlek, egyszer kihozlak a sodrodból… legközelebb mi lesz? Könnyet fakasztok a szemeidből? Úgy tűnik, több hatást váltok ki, mint a sorozat, amiről itt szó van. :-D “Dilidokit” ajánlgatsz, aztán puszit küldesz… :-) Nos, ezzel a hullámzó lelkiállapottal talán nem nekem van szükségem arra a pszichiáterre…. :-)))
Mindig rájövök hogy Magyarországon mennyi mazochista beteg ember van. Az egyik napi szennylap oldalán is van egy idióta aki minden egyes cikkhez odaírja hogy “Ezt meg minek kellett leírni?” “Ez nektek hír?” “Ezt kell olvasni?” és ehhez hasonlókat,de minden egyes cikkhez. Na már most. Ha engem nem érdekel egy adott újság, csatorna, műsor, bármi…akkor én nem kapcsolok oda, nem nézem, nem olvasom, de pláne nem kommentálok minden egyes mondatot mivel ha nem érdekel akkor nem érdekel. Ez tipikus magyar mentalitás hogy mindenki olyan dolgokkal foglalkozik amihez vagy semmi köze vagy nem érdekli. Sokkal boldogabbak lehetnénk. Én pl ami nem érdekel nem foglalkozom vele és kész…de mindegy,mert a sok idiótának ezt nem lehet megmagyarázni. Szeretném ha annyi időm lenne hogy minden egyes újság és tv csatorna oldalára felmehessek (főleg azokra amik nem is érdekelnek) és kommentezhessek non stop…
hát nem sokáig birja Roland Kedden azt mondja ,hogy csak munkakapcsolat szerdán meg megint együtt lesz Beával……..
igazad van Ganita,erre a jelensegre mar Gyozike is rajott es igaza van szegenykemnek, pedig nem gyakori, hogy a Gyozike showt pl. senki sem nezi megis mindenki pontosan tudja, hogy hol tart eppen a Gaspar csalad…nos errol ennyit..
Beszeljunk inkabb arrol szerintetek, hogy alakul betty es Tamas-atya sztorija, ugy ertem, meddig mennek el az irok?
Snoopy Jung? Aludjal jol!Rajtad mar Joshi Bharat sem segit:-j . Aztan vigyazz, mert a sok vigyorgastol arcizomlazat kapsz! Ja es van egy rossz hirem, ebbol a vitabol igy is ugy is te kerulsz ki vesztesen;)..akar meddig folytatod…mnaaaaaaa
Akkor??? Beszelunk a sorozat varhato fejlemenyeirol? Ha mar itt irogatunk, pazaroljuk erre a tehetsegunk:-D:-D:-D (tiszta jo ez a vigyorgas, de most mar abbahagyom, mert kezdek Dogira hasonlitani;)))
segithetsz nekem es egy autot is nyerhetsz ha visszakuldod a kodot, ne habozz klikkelj es kuld a kodot!! http://lumeacafelei.eva.ro/plantatia-lui-attyyy90/
izgis! reméltem h szabi és magdi összejönnek!
Szerintem Betty es Tamas atya osszejonnek!!!!!!!!!!
szerintem is Magdi és Szabi összejönnek meg Betty is Tamás-atyával.
Tamas atyat az isten teremtette vagy szexualis uton “”keszult”",hadjuk mar ezt a papi dumat!!!Idegesitto,hogy fiatal emberek teszik tonkre az eletuket egy ALLOM vilag miatt!!!! “”"aki lusta dolgozni az mennyen papnak”"” Ugorja mar be azt a Betti lanyt!!!!Utan majd nem pap lesz,hanem Sved gyerek melett karbantarto de legalabb dugott egyett!!!
Ez erős volt nem gondolod? Ráadásul egyáltalán nincs igazad. Vannak fontosabbak is mint hogy “dugott egyett!!!” (megjegyzem, ha már leírsz valamit helyesen is tehetnéd. ;))
Mellesleg attól hogy te nem hiszel semmiben és azzal töltöd minden idődet hogy orrvérzésig -hogy a te szóhasználatodat használjam- dugsz, mást nem kell lenézni. Lusta dolgozni menjen papnak? Öcsééééém te elmebeteg vagy :D Miből vonod le a következtetést? :) Bármibe mernék fogadni hogy egy papot sem ismersz közelről, és azt se tudod mit csinál, miért lett az ami. Szerintem addig ne nagyon írogass nyilvános fórumokra, mert csak nevetségessé teszed magad. :D Csóók. :)
Amilyen dolgok történtek eddig a sorozatban, elképzelhetőnek tartom, hogy Tamás atya összejön Bettyvel. Az írók nem mennének azzal túl messzire, hogy egy pap feladja hivatását, mondjuk a nagy túszdrámához, a megerőszakoláshoz, vagy a sorozatgyilkoshoz képest. Az már más kérdés, hogy ezzel a vallásos nézőkben keltenek esetleg vegyes érzelmeket. Szerintetek?
Szerintem a forgik összehozzák Bettyvel. De ez ellen nagyon nincs kifogásom, a való életben is vannak “bukott papok” akik végül feladják azt amit csinálnak különböző okokból (nő, magány, vagy egyszerűen nem szeretik csinálni azt amit csinálnak).
Gondolom azért egy fiatal jóképű papot tettek a sorozatba, mert van vele tervük. Gőzöm sincs hogy oldják ezt meg, de azért okosan kell hogy ne váltson ki felháborodást. De szerintem nem mennének messzire azzal, ha összehoznák őket, sőt.. :D
Én csak azon borultam ki ahogy fika11 kifejtette véleményét ;)
Judyy! Akinek regen nem volt kedve dolgozni az papnak ment,mostanaba meg biztonsagi ornek!!De szerintem,ha vissza lehetne menni az idoben “”ODA”" es lezavarnank egy gyors DNS tesztet a faluba.Szerintem meg lenne az a “FATER”"!!!
nekem ez a kedvenc sorozatom és nagyon tartalamas
jóban rosszban:XD XD XD XD cool cool
Tetszik Betty átmeneti ruhatára. Átmenet a régi és az apáca közt. De továbbra is Tamás atyának szurkolok. Reméljük ez a Bálint csak eszköz hogy Betty összejöjjön Tamás atyával. Egyszer olvastam egy interjút a Tamás atyát alakító színésszel, ahol azt nyilatkozta, nincs az a pénz amiért sorozatban szerepelne. Érdekes mi? Ahhoz képest, egész jól nyomja! :D
Viktornak tök helyes a testvére!tiszta ő!BÁLINT a filmben,láttátok?
Én a kezdetektől kezdve nézem a sorozatot. A kezdetektől kezdve remek, néha izgalmas. :) Igaz, szomorú voltam mikor egy-két kedvenc szereplőmet kiírták. :( Főképpen a Pongrác doktornőt sajnálom.. Miért kellet őt kiírni?
Szerintem Magdika és Szabi összeillenek. :)
Sztem Magdika meg Szabi összejöhetnének és akkor Gergő rájönne h szereti Magdikát és nagyot koppanna…Magdi és Szabi,Betty és Tamás atya, Bea és Roland, Kardos és Margit…(LL)
Rolandnak kene hozzanak egy uj csajt, aki hozza valo nem ez a pisis!!!Magdika meg meg babazzon!!!!
Viktornak a testvére a való életeben az a srác aki a filmben Bálintot alakítja???
igen ő az, Jánosi Ferenc. Annyira egyformák..
Jo lenne ha Betty osszejonne Tamás atyával.
Sziasztok! Szerintem Gergőhöz nem Nóri, hanem Magdika illik. De Magdi, Szabival se lenne rossz. Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni. De Dóra is eldönthetné, hogy Kristófot vagy Viktort szereti.
Én szerintem Betty és Tamás atya összejönnek!Magdika meg Szabival fogy járni és utána Gergő lesz szerelmes magdikába….!Bea olyan furcsa lett és szerintem Kardos ráfog jönni hogy mit csinál Bea!
Sziasztok! Én, azt olvastam, hogy Gergő szakítani fog Nórival. És azt is, hogy Magdi randira megy, de azt nem tudom, hogy kivel. Meg azt is, hogy Tamás atya elhívja piknikezni Bettit.
Klaudia96, és ezeket hol olvastad? Elárulod? Köszi!
Sajnos most nincs időm visszaolvasni, hogy volt-e erre utaló beszélgetés, csak azt akarom kérdezni, hogy a mai részben Bálintot alakító színész szerintem nagyon hasonlít a Viktort alakítóra. Még a beszédmódja is. Véletlenül nem testvérek az életben??
Oké, mégis visszanéztem, és látom, hogy igen, tesvérek! :) Bocsi!:)
Oké, mégis visszaolvastam, és látom, hogy testvérek.:) Bocsi!:)
Sarah21!
A port.hu-n lehet előreolvasni. 17 nappal tovább lehet olvasni, mint ahogy most jár a sorozat.
Sarah21!
Hát nem a boltban Bravo, így Epizódot vettem és abban olvastam az előzetest. Írjam le az egész cikket?
Ó bocsi: kihagytam egy szót: nem volt a boltban
Kedves Judyy és Klaudia! Köszönöm az infót! Szuperek vagytok!
Remélem h Tamás atya végre bevalja Bettynek h tetszik neki….mert csak a vak nem lárja h nem tetszenek egymásnak.
Betty meg egy kicsit figyelmesebb lehetne nem igaz h nem vesszi észre h Bálint kamuzik neki lehetne egy kicsit figyelmesebb is !
Dóra+ Karistóf remélem összejönnek.(LL)
Barbarának igaza van Péternek el kénne mondatni Kardosnak h mért kér kölcsönt fel a kórháztól, mert talán akkor mindenki segítene neki kölcsönben is meg h megtalálják Lindát, meg talán megértőek lesznek de abban biztos vagyok h Betty megértő lesz.Nincs mittől tartania.
Bea nekem nagyon tetszik, Rolanddal nagyon aranyosak.
Elődnek meg be kellene valnia h nála van a 4 milla, és őszintén megvallva én örülök h lebukott Barbara előőt már csak arra leszek kiváncsi h előd tartja-e majd a kapcsolatot Lindával, vagy fel-e keresi?!!:)
IMÁDOM A JOBBAN ROSSZBANT!!!
Kedvenc műsorom :P
Sztem is Péternek el kellene mondania az igazat, jobban megértenék őt.Egyébként sem egyezik a jellemével a hazudozás. Egy darabig hihető,hogy a sok csalódás a hozzá közelálló nőkben (Laura, Klári,Linda)és a betegsége ingerültté és a szokásosnál kevésbé megértővé teszik,de egy felnőtt ember alaptermészete nem tud ennyire megváltozni.Előd pedig már lebukhatna a 40 millával.
jó sok kommentXD:D
Szerintem, a Fanni és a Viktor összefognak jönni, és a Betti meg Tamás atya is.
Szerintem a jóban rosszban a legjobb sorozat a TV2-őn!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szerintem is Betty és Tamás atya igazán összejöhetnének, na meg Bea és Roland is találnak, de ott van most Szabi aki összeakar jönni Magdikával. Így,hogy most Gergő szakított Nórival ráébredhetne, hogy Magdika az igazi. Magdika Gergővel jobban talál….Amúgy király a sorozat:)
Sziasztok! Szerintetek Magdi Szabival vagy Gergővel fog összejönni?
Szerintem Szabival, bár sokkal jobban összeillenének Gergővel. Vagy nem?
Én elolvastam a port.hu-n az előzeteset!És Gergő elfog tűnni!Én szerintem Gergő és Magdika nem illenek össziSzabi jobb fej…
Roland és Bea , Magdika és Szabi , Most én nem bírom Margitot olyan undok Beával meg minden……………
nem véletlenül undok vele, az rendbe van h Bea csal, hazudik? :D Margit pontosan tudja, h semmit nem változott. :D
egyébként igen, Gergő eltűnik. Van is tippem ki miatt..
Hello! Figyu, én nem találom sehol azt a 17 nappal előre való előzetest.
Be tudnátok illeszteni ide a címet? Előre is köszi! :P
Jóban Rosszban 4ever (L)
Sztem Szabi tök ari….!
Én Beát nayon meg utáltam kapjuk vissza a régi énjét….!
Ramélem Tamás atya lemond a hivatásáról….és akkror Bety-é a pálya!
Bálint meg mehet a francba…..!
Péter mostanába tök furi….Én kezdem nem szaratni mostanába Betty és Tamás atya a menőőő(l)
http://port.hu/pls/w/tv.channel?i_date=2010-04-19&i_ch=3&i_xday=17
Sziasztok
Bety és Tamás atya szerintem nagyon is össze illenek kiváncsi vagyok hogy mikor fognak összejönni…..
Szilvia meg elmehet a fenébe egy idegesitő alak kikészit már engem is jólesz hamár eltünik a szintről
Szabi és Magdi is nagyon összeillik..
Bálint is kezd a már idegesíteni
Betty tök cool Tamás atyával összeillenek!
ŐŐk a legjobbak am Szabi és Magdi is cool!
Bálint Beteg és vesélyes!Durvaaaa
Beát meg Szilviát igazán ki(ny)írhatná már valaki a sorozatból…
SZERINTETEK MILYEN TITKOS KÚT? LEHET CSILLAGKÚT? :D:D
nagyon jó lenne ha Betty meg Tamás atya összejönnének! :) Szilvia igazán eltünhetne mert nagyon idegesit ha már meglátom akkor is! Szabi meg Magdi nagyon összeillenek és nagyon birom őket :D (amúgy szerintem jobb volt amikor Iboly volt a recepciós izgibb volt az egész)
LyúLY, Bálint engem is kezd idegesíteni. Meg a Szilvia is!
Szabi meg tényleg tök ari!!!
Hánynom kell tőletek meg tv2-től is.
Ezt a szarfost kell adni amikor megy a meccs.
Férgek vagytok mind.
Dzsoni téged nem értelek. Először jókat írsz, utána meg rosszat. Miért? Amúgy nem akkor adják, amikor a meccs megy hanem, ha meccs van,akkor előtte. Na mindegy.
Dzsoni, tulajdonképpen semmi értelme nem volt annak amit írtál. :D
A meccs nem tud a sorozat alatt menni, mert akkor a sorozat megy. :D Tudod egy adón egy időben csak egy műsort tudnak leadni, de ha ezt nem tudtad akkor mostmár tudod XD
Ha meg másik csatornán megy, akkor nézd ott.. nem kell neked JR-t nézni. Ha pedig felkavarodik a gyomrod attól ami ezen a fórumon megy, minek nézed ? :D de felőlem ott és akkor hánysz amikor akarsz, csak ne tedd közzé. köszönöm :))
Juddy
A meccs tud a sorozat alatt menni, csak nem közvetítik. Tudod egy bajnokok ligája elődöntőt nem fognak félbeszakítani a jóban rosszban miatt de ha ezt nem tudtad akkor most már tudod ( XD ). A problémám éppen ez volt, hogy ilyen hányadék népbutító ocsmány szart adnak le a meccs helyett. Nyilván mert ez kell a népnek…
Ja és nem ment másik csatornán. Ha meg tudtam volna nézni nem itt fröcsögnék.
Én is Judival értek egyet!
Azért, mert a meccset élőben adják, és az mindig 20.30-tól kezdődik. Ilyenkor pedig, a Jóban Rosszban 8-kor kezdődik. De amúgy, azért vannak a sport csatornák, hogy azon menjen a meccs, de mindegy. Amúgy én szeretem, ha meccs megy, mert akkor tudom, nézni a Barátok köztöt is.
De a Jóban Rosszbant jobban szeretem, csak most egy kicsit unalmas. Na hello!
Sziasztok!!!
Dóra és Kristóf mikor jönnek már össze??? Annyira jó lenne!!! Összeillenek szerintem! Tamás atya szerintem hamarosan össze jön Betty-vel.
Sziasztok!
Szerintem összejön Tamás atya Bettivel. De amúgy, nem értem, hogy ebben a filmben, miért nem lehet egy pap szerelmes. Én régen jártam templomba, és eddig 3 papunk volt, és mindegyiknek volt gyereke, meg felesége. Én görög vagyok, de lehet hogy más vallásban más hogy van.
Én nem tudom. Hello!
Lányka, a római katolikus vallásban nincs házasság, szerelem, gyerek, stb, úgyhogy tiltott gyümölcs Bettike. De azért izgulok értük.
Mármint papok számára
hát szerintem nagyon rossz hogy margit és zoli nem vannak már eggyütt remélem hogy ki fognak békülni !!!az a bálint eltünhetne már olyan ellenszemves nem szimpi a müsorban .jo lene ha eltünne és ha tamás atya és Betti eggyüött lenne
én már nagyon várom h mikor jön össze Betty és Tamás atya mert ők a kedvenc szereplőim :D:D:D
Bálintot kinemállhatom!! :@
és Magdika meg Szabi is összeillenek :D
Én úgy gondolom hogy Dóra és Viktor jobb lenne ha összejönnének! Viszont Betti és Bálint ennek rossz vége lesz… Ámbár megértem Szilvia érzéseit de azért nem kéne hogy ilyen durván bánjon Gergővel drogteszt meg alkolizmus totál kattant a nő. Magdi és Szabi hát Szabinak igaza van hogy megsértődik mert Magdika csak Gergőről képes beszélni. Nagyon sajnálom Tamás atyát amiét Bálint ilyen “jól bánik” vele.A végére hagytam Margitot és Kardost hát…Én azt gondolom, hogy Kardos,én megértem de azért nem kéne hogy Margittal szakítsanak bár Margit tényleg hazudott az ő kapcsolatuk jobb ennél és sok mindent kibírt már hiszen Iboly meg ilyenek.
Na mindegy Nagyon jó a sorozat!!!!!:)
Bali Zsófi
Sziasztok! Engem is idegesít ez a Bálint már amióta felbukkant,volt benne valami furcsa.Most meg olvastam egy másik fórumon,hogy az életben Ő (Jánosi Ferenc) és a Viktort játszó Jánosi Dávid testvérek!!!! Mekkora poén, a tesó bejuttatta a soriba. (nem nagyon reklámozzák ezt a rokoni szálat !)Nem is lenne ez baj, ha valami tesókat játszanának,de majd figyeljétek meg mennyire hasonlítanak, a hanglejtésük, a hangjuk, na és nem beszélve a kinézetükről. Egyébként elismerésem Ferinek, mert szerintem több benne a színészi véna, és hát egy fekete öves karatésról csak jót,vagy semmit.:) Talán a színészek közül olvassa valaki ezt a fórumot. Többet Jánosi Feriről a Magyar Színház honlapján…
Bálint egy manipulatív kis dög! Azért az már túlzás, hogy Tamás atyát megfenyegette! Remélem, hogy az atya meg Betty összejönnek! …
Bea és Roland…. hát le fognak bukni, mert Kardos előbb-utóbb kiszedi Beából, hogy ki vette el a lányságát … Ja és Beához még annyit, hogy aki Beát játssza ( valamilyen Judit, ha jól tudom ) valójában is modellkedik!
gyufa22:
Nekem már korábban feltűnt, hogy hasonlóak a vonásaik! Furcsálltam is, hogy nem tesókat játszanak! Egyébként ÍJánosi Dávid ITT, Szentgotthárdon volt A családjával !!!
Egyébként a SOROZAT KIHAGYHATATLAN !!!!!!!
by : Pichit
figyeljetek ha nem tetszik nektek ez a sorozat ne nézzétek !!Ez akkora butaság ,hogy itt szidjátok a szinészeket és a rendezőket,ha valami nem tetszik nem kell nézni!!!Ennyi!!!
Sziasztok! Engem az zavar a legjobban, hogy a főcímdalnál, olyanok is szerepelnek akik, már meghaltak. Pl.: Réka, Niki, Lenke stb. Őket igazán kivehetnék, és a helyükre rakhatnák az újakat. Szeretem nagyon a sorozatot, csak egy kicsit unalmas most. Viszlát!
plusz iboly is meghalt mar .es engem is nagyon zavar.es szerintem is nagyon unalmas,mondjuk most jo a ,hogy a szabi beleesett a kutba meg minden de azert belerakhatnanak valami plusszt is nincsen igazam?
Sziasztok! szerintem nagyon jó a sorozat én nagyon szeretem. Igaz mostanában egy kicsit ellaposodott, de remélem úton vannak már az izgalmak. Abban teljesen igazatok van, hogy a főcím kicsit elavult!!
Hát ja a főcímdal egy kicsit régi meg minden…Tényleg csinálhatnának egy újat…
És szerintem is idegesítő Bálint meg minden…Meg milyen szenya már h elhiteti Fannival h bejön neki meg ilyenek…Közben meg Bettibe van beleesve…
Azért örülnék ha Betti Tamás atyával jönne össze…
Ja és Margit meg Kardos, én sajnálom őket mert szerintem aranyosak együtt csak azt nem értem h Kardos h lehet olyan hülye h nem látja mire játszik Bea…
És Bea meg Roland, arik együtt, sztem jó lenne ha együtt maradnának és mondjuk Kardos megfenyegeti Rolandot vagy ilyenek és akkor Bea összeveszik Kardossal és elszökik Rolanddal vagy ilyenek…
Imádom a sorozatot(L)
A főcím tényleg kissé elavult,egyetértek. A sztori olyan amilyen,egyszer jobb,máskor rosszabb. Tudjátok mi zavar most a legjobban? Az,hogy soha SENKI nem kopog,ha bemegy egy ajtón.! Figyeljétek meg!Viktor ,Dóra úgy járkálnak a főnökükhöz, mintha otthon lennének. Talán, ha egyszer kopogott Tamás atya amikor bement Bettihez. Olyan alapvető udvariassági formula, egy kicsit odafigyelhetnének erre!
Sziasztok!A főcímben teljesen egyetértek,hogy csinálhatnának már valami újat!Viszont az én véleményem az,hogy a Bodolaiékat érhetné már végre szerencse,hogy végre Várnagy elnyugodjon!Alapvetően nincs bajom Várnaggyal mert vannak jó beszólásai csak,hagyná már békén a Bodolaiékat!Tök jó lenne ha ők is most full gazdagok lennének,mert megérdemelnék!Én szurkolok nekik!Ami Beát illeti meg hagyjuk!Nagyon idegesítő ahogy már meg játssza magát,kaphatna végre normális szerepet is,na és a grimaszai…!A Bálint is lebukhatna végre,szegény Tamás atya!Adja fel a papi hivatást aztán startoljon rá a Bettyre!A legidegesítőbb szerintem a Szilva!Hát az akkora buta egy nő,hogy nem is szeretem már annyira nézni miatta a sorozatot!Hogy lehet valaki ekkora tapló,buta nő!Valamit csinálhatnának vele!Szóval hajrá Bodolai család!!!!
Sziasztok!
Úgy örültem Bodolaiék szerencséjének, de amikor megláttam Várnagyot!
Hú, nem igaz!
Remélem jól sül el a dolog és full gazdagok lesznek!
Aranyosak!
Sziasztok!
Nagyon jó a sorozat, nekem a főcímmel csak annyi bajom van, hogy ha kivennék belőle a halottakat, az újabb szereplőket meg beletennék, akkor sokkal, de sokkal jobb lenne!
Egyébként a látóval mi történt?
Sziasztok.
Szerintem Orsi nagyon elszúrta. Olyan kár, hogy Svéd elfog menni. Vajon mi lesz Orsival?
unom már hogy Szilvia nem tudja le állítani magát de ha nem is tudja legalább ne a gyerekein vezese le
szerintem szilvia márt nem szeret senkit inkább utálTOS D
szerintem megérdemelte böbe hogy elvették a aranyat mert csak azon csámcsogott hogy mit csináljon vele szeretem a jóban rosszbant xdxdxdx
Sziasztok,sztem Bodolaiék igazán megérdemlik,hogy kicsit jobb legyen az életük…. Remélem a pap nem fogja Szabit elárulni,Szilviával mostmár kezdeni kellene vmit,zárják be vagy rakják már ki a sorozatból,nagyon idegesítő,ha mi nők is ezt csinálnánk sztem nem lenne férfi a földön,aki velünk maradna.
Hajrá Bodolai család,nektek drukkolok!
Sziasztok!
Szegény Bodolaiékkal történhetne valami jó is, Előd meg megérdemelne egy kis fenyítést, hogy végre a földön járjon és átlagemberként viselkedjen.
Sajnálom az atyát mert az előzetest olvasva Bettivel nem igazán jönnek össze.
Szabi és Magdi nagyon cukik együtt. Bodolaiéknak én is drukkolok mivel már olyan sok megpróbáltatáson átmentek meg most szegény Orsi…ha szereti svéd miért hagyja ott?:O ha egy kicsit is jelent neki vagy jelentett neki valamit Orsi akkor nem teszi ezt vele? A főcimdal tényleg szar nagyon unalmas és tényleg sok szereplő kiesett már meg rengeteg új
jött. Tamás atya+Betty hajrá!!!! Szilvia meg szerintem nagyon jól játssza a szerepét csak épp pszihológusra lenne szüksége és végre mindenki nyugodt lenne és akkor lehet hogy Gergőnek is vagy Kristófnak is lenne ideje a magánéletével foglalkozni és hátha lenne valamelyikőjüknek barátnője mert hihetetlen hogy még a filmben sincs két ilyen jó pasinak csaja.
Alexa igazán összejöhetne valami jó pasival:D
vagy az istvánnal.xD
akk szilvia biztos kiakadna.
am szerintem is újra csinálhatnák az elejét.
de nem hiszem h fogják:D
Remélem, hogy a sokkterápiától Szilvia megjavul. Jó lenne, hogyha Szilvia és István kibékülnének.
Sziasztok! olvastam a leveleiteket és szerintem szorcsik viki jó színésznő amúgy én mindenkit szeretek benne csak a bálintot nem az egy köcsög h leskelődött betty után meg szilvi már túlságosan hisztérikázik viszont a főcim dal az jó csak a képeket kéne kicserélni! de viszont Alexára (liptai claudiára) én büszke vagyok mert a ˝férje˝ halála után ilyen szép arccal összeszedetten képernyő elé állt
Es meg Gyoziket ocskazzak!!! Hat itt allitolag szineszek vannak??! Ennyire meg Gyozinek is megy!
Szerintem Győzikét ne hasonlítsuk ezekhez a színészekhez. Teljesen más kategória a kettő.
Egyedül a Bodolai csládra tudnám azt mondani, hogy Győzike feelingű ordibálós agyatlan tuskóknak írták meg őket. Borzalmas, hogy ilyennek képzelik az erdélyieket.
nekeverjük győzikét ide mert ezek sokkal normálisabb szinészek
Annyira remélem,hogy viktor és dóri összejönnek újra….:S annyira látszik,hogy viktornak még mindig fontos dóra mert egyből rohan hozzá mindig gondoskodik róla plusz mikor volt a félre értés a ,ásik nővérel egyből ment megmagyarázni,ohgy nem történt köztüks semmi és dóra is tök féltékeny lett egyből és megkönnyevült mikor kiderült,ohgy nem fekdüt le csajal szal látszik,ohgy ne ki is még viktor tetszik readásul viktor is elszolta magát párszor már,hogy menynire gfontos neki dóri:S szerintetek összejönnek még??:S amugy dóri mért nem szerepel mostanság:( üde szinfoltja az estémnek mikor látom:$:D
Sziasztok! Szilvia jól megváltozott, így már sokkal jobb a sorozat. Szegény Magdi, Szabi jól ott hagyta. Remélem, hogy Magdi és Gergő összejönnek.
Hát…
Szerintem kéne most már egy fordulat a sorozatba, valami, ami Pétert teljesen más iránybatereli. Vagy legyenek jóban Előddel, és ez a köcsög Bálintbukjon le végre, minden gonoszságával. Gyűlölöm!!!!
De amúgy a sorozat a legeslegeslegkedvencebb sorozatom!!!!
(L)
Jaaa…
Meg Győzike az egy —– és a Bodolaiéknak meg ez a szerepük, és sztem nagyon jól játszák!!!!
Szóval ne hasonlítgass FIKA11!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
miért nemhozták össze akkor Kristófot meg Dórát amikor ott volt az esély felajánlva Kristófnak.
Nagyon jó sorozat. És az erdélyiek-”mint amilyennek Bodolaiék vannak bemutatva”,nem ilyenek szerintem. Attól, hogy határon túliak, szerintem sokkal nagyobb magyarok, mint akik Magyarországon élnek. Ja és én kárpátaljai vagyok.
Imádom a Jóban-rosszban csak sajnos néha lemaradokróla:/
Nagyon is egyetértek oroszi18-al, mert ezek, akik itt élnek magyarországon, már nem is úgy viselkednek, mint a magyarok!!!!
Jóban rosszban a király!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tamás atya a kedvencem, nagyon jól játssza a szerepét. Azt kívánom, hogy legyen hazánkban sok ilyen fiatal, modern, sportos pap, aki még Szabolcsot is meg tudta szelídíteni,,,, Talán nem lenne annyi graffitival összefirkált falú épületünk , és a gyerekkorú bűnözők száma is csökkenne. egy nyugdíjas pedagógus 2010.június 17.
Nekem a Bodolai család a kedvencem! Nagyon jól játszanak a sorozatban. Nagyon szeretem a Jóban Rosszban-t!! Tényleg kellene valami fordulat végre a sorozatban, de nekem így is tetszik. ! :-)
Szerintem Viktor és Dóra egy pár.
Ez a Bálint nagyon hülye bárcsak elvinnék ezt a hazudós csávót. Jó a kommentek csak ez a Viktor+ Margit nem tetszik. Ibolya lebukott hál istennek’
Szerintem az új igazgató Roland apja lesz. Am nekem is az a véleményem, hogy ez a Bálint milyen szemét, és hülye ember. Végre az is lebukik:D.
:P
Szerintem az új igazgató Roland apja lesz. Am nekem is az a véleményem, hogy ez a Bálint milyen szemét, és hülye ember. Végre az is lebukik:D.
:P Am nagyon tetszik a műsor, hogy most megint ilyen izgalmas lett. Csak a Barbara olyan nyálas. Amikor ő következik, amikor az apjával beszél mindig átlapozok. Csak a véleményem ennyi lenne, de a többi dolog jól ki van találva! Csak így tovább Jóban Rosszban!!! :D
nagyon szuper a joban rosszban!minden este nezem!remelem hogy kiderul,hogy balint drogot tett emil taskajaba!!utalom balintot
Aki egy szappan operaba fel tud olvasni 3 mondatot ugy ahogy az mar magyarorszagon SZTAR??!! joban roszban sztarjai…….
szerintem ez a sorozat tök jó!!!!
az eheti BEST-ben benne vannak a nem látott részek szerintem érdemes elolvasni!!!!naon ajánlom mindenkinek
Új arcok kellenének! Érdekes betegek. Elvégre Klinika.
Ha Barbara az én lányom lenne, már rég nem állok vele szóba, nemhogy kedves vagyok hozzá: “kislányom”. Szerintem a színésznő rossz választás volt.
A legtöbb színt Bodolaiék hozzák. Érdekes család.
Bettikét nem kéne ennyit szenvedtetni! Jöhetne a megvilágosodás, mert már kaparom az arcom a soron következő lelki gyötrelme okán. Csak én látom, hogy a színésznő szeme még a legnagyobb lelki tusa közben is nevet?:-)
Nekem a Bodolai csalad tetszik a legjobban.Mar nagyon varom hogy megvaltozzon a szerencseju,mert edig sok megprobaltatas erte koket. Egyebkent en is Erdelyi vagyok.Nagyon varom mar hogy lassam azt a reszt ahol balintot elfogja a rendorseg. Vajon Tamas atya es Betivel milesz? Vajon egyutt lesznek ,es meghazasodnak?
Nekem a joban roszban a kedvenc sorozatom.Csak az a kar hogy nem latam a legelso resztol.
UDV:O.K.
Sziasztok! Elolvastam ez egész jövő héti tartalmat. Hát kicsit fura, érdekes, izgalmas lesz az biztos. Amúgy milesz Bettivel és Tamás atyával? És mi történik Péterrel ami után elrabolják?
Sziasztok! Szerintem Betty és Tamás atya tényleg össze illenek. Remélem össze jönnek vagy lesz köztük valami mostmár. Mert már elég régóta szerintem Bettinek tetszik Tamás atya és fordítva is .Én drukkolok nekik!
Egyetértek Bettivel—-”miért megy papnak ilyen művelt, intelligens, jóképű férfi ?” Bár jól végzi a papi teendőket,—-pl. milyen humoros szöveggel dorgálja meg Elődöt az esküvőn—-milyen komolyan veszi a gyónási titok megtartását, amikor Bálint életveszélyesen megfenyegeti—-milyen jó lelki vezetője Bettinek, aki még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy ők ketten “lelki társak” /lásd: piknikezés/. Felkarolja a hajléktalan Emilt, jó útra tereli Szabolcsot, és a kórházban is hasznos tevékenységet folytat. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy a nyári szünet után hogyan folytatódik a sorozat? Remélem, lesz annyi idő, hogy a főcímbe bekerülhessenek az új szereplők is. Sok sikert kívánok: egy nyugd. pedagógus
sztem tök izgi lesz ez a hét… betty meg tamás atya annyira összeillenek meg már volt néhány “olyan” pillanatuk egyszer igazán smacizhatnának v vmi komolyabb… meg nekem már bodoloaiékból is elegem van néha mert ilyen nincs a földön h valaki ennyire szerencsétlen legyen meg h szabi is egyfolytában szidja gegrőt meg magdival is mindig vitába kezd… barbara télleg nagyon szar ebben a sorozatban az nem szinésznek való az a nő!!! nagyon nemjól játsza a szerepét…
tényleg izgalmasnak ígérkezik az utolsó hét.Remélhetőleg lesz ősszel folytatás, és ugyanilyen változatos lesz. Ja és jó lenne, ha Péter előkerülne,és nem tűnne el örökre a sorozatból,hiszen az eredeti főszereplőkből már csak ő van, ja és Előd, azért nem árt, ha az új szereplők, karatkeret mellett van valami folytonosság is.
Jobban szerettem a szőke hajú Barbarát.
jah, Barbara a legidegesítőbb ebben a sorozatban. állandóan rinyál és aggodalmaskodik… Mészáros Kitty sokkal jobban játszotta Barbara szerepét. kár hogy kiírták a sorozatból. ezt leszámítva nagyon szeretem a Jóban Rosszbant, tényleg mindig történik valami. jah, és jöhetne egy új főcím is. ;)
Az e-heti részek elég durvák lesznek az biztos főként a pénteki!
Remélem azért Pétert nem írják ki mert, ha igen akkor már nem is biztos, hogy nézni fogom a sorozatot!
csatlakozom dooriii-hoz,neki teljesen igaza van!!!! nagyon durva részek lesznek,föleg pénteken. de barbara nekem se nagyin tetszik,ti hog vagytok ezzel?
Szerintem a régi részek sokkal jobbak voltak és a régi főcím is jobb volt.
Sziasztok!
Nem tudja valaki, hogy Száraz Dénes meddig forgat még a sorozatban?
Csak mert, ahogy az előzeteseket néztem erre hétre….. hát….. nekem sajnos úgy tűnik, hogy Tamás atya meg fog halni. Feláldozza magát a lányért, akit szeret. Merthogy Bálint nekik hajt a kocsival, de ő gyorsan ellöki a lányt – ezzel megmenti – de neki mintha nem lenne elég ideje ahhoz, hogy félreugorjon….vagy legalábbis eddig mutatták az előzetesben…
És ha belegondoltok, mégis hogyan lenne tovább a ,,kapcsolatuk” ? Nem hinném, hogy otthagyta volna valaha is a papi hivatást, viszont Bettyhez is nagyon ragaszkodik, szereti őt! Szóval mégis hogyan lenne tovább nekik így?? “végső megoldás: a halál” ? vagy mi??? :D
Azért jó lenne, ha mégis megmenekülne!!!! Nagyon hiányozna!!!
ladydeby! Már miért kellene meghalnia a Tamás atyának? Ennél nagyobb baromságot régen hallottam!!!!!!!!!!!!! A sorozatban szerintem számítanak erre a karakterre, hisz nagyon sokmindent lehet még kihozni az atya és a kis kórháztulajdonos kapcsolatából! Ha most kíírnák Tamás atyát akkor a Betty féle figura is értelmetlenné válik!!!
Szerintem a következő szezontól új szereplők és érdekes egyben meglepő és váratlan fordulatok várhatóak.
Mindenesetre érdekes ez az egész!
Kíváncsi vagyok, hogy meddig lehet ezt a szálat húzni?
De akkor sincs semmi jövője a ,,kapcsolatuknak”! Lelki dolgokban viszont nagyon is lehetnek fejlemények!
Igazatok van, én is nagyon sajnálnám, ha Száraz Dénest kiírnák a sorozatból,,,,főleg miatta nézem a Jóban-rosszban-t. Miért kell, hogy Bálintnak minden sikerüljön? Nem is lenne igazságos.!!!!Konrád úr meg fogjon vissza egy kicsit a katonai tempóból, A KÓRHÁZ NEM KASZÁRNYA !!!!!! Üdv.: egy nyugd. pedagógus
Sziasztok!
Miért kell fikázni Barbarát meg egyáltalán más szereplőket ? Én ezt nem a folytatással kapcsolatos ötletekre értem, mert azokkal semmi baj, mindenki leírja a saját ötletét, viszont az hogy egyes kommentálók felülbírálják a színészek képességeit az felháborító.
Ti talán jobban tudnátok játszani a szerepüket? Mert ha igen és meg is mutatjátok nem csak otthon ülve kritizáltok mindenkit, akkor emelem kalapom!:)
Elnézést kérek ha valakit a tegezésemmel megbántottam.
Alig várom a szeptembert! Kíváncsi vagyok mi lesz P. dokival és Bettyékkel! :D
Csak nehogy úgy hozzák vissza a sorozatba Tamás atyát,mint Magdi anyust a BARÁTOK KÖZT-be?????!!!! Egy közlekedési balesetet túl is lehet élni, és egy gondos és szerető ápolással fel is lehet gyógyulni,,,,erre ott van Betti, aki mindent meg is tenne Tamás atya gyógyulása érdekében. Ne ijesztgess minket, ladydeby!!!!!!!!!egy nyugdíjas tanárnő
erkan3: mi nem fikáztunk senkit, csupán elmondtuk a véleményünket. senki nem vitatja és nem vonja kétségbe a színészek tudását, hiszen nagyszerű színészek játszák a sorozatbeli karaktereket! nem is arról van szó, hogy Legerszki Kriszti nem játszaná jól a szerepét, csupán a sorozatbeli karaktere mostanában idegesítő. a néhány hónappal ezelőtti részekben több szerepe volt Barbarának, s akkoriban még nem volt ilyen irritáló. továbbra is tartom a véleményem, miszerint remek színészek alakítják a sorozat karaktereit kivétel nélkül! ;)
Kedves dooriii! Nem rád céloztam, sajnálom ha a soraimból azt vetted ki, hogy téged szólítanálak fel,én általánosságban írtam nem akartam senkit névszerint megnevezni úgy gondoltam akinek nem inge ne vegye magára.
Lehte hogy vivee kommenjte elkerülte figyelmed de az utolsó mondatában ez áll: “barbara télleg nagyon szar ebben a sorozatban az nem szinésznek való az a nő!!! nagyon nemjól játsza a szerepét…”
Elnézést kérek ha valakit megbántottam, nem volt szándékomban, de sinkinek sincs joga egy másik embertársát megitélni és “leírni”. :)
Én imádom a jóban rosszbant és szerintem bálint nem normális jó szerelmes had legyen de ez akkor is túlzás. Szerintem az annyira jó lenne ha betty összejönne tamásatyával tudom hogy tamásatya pap de akkor is annyira jó páros lennének nem?kI ÉRT VELEM eggyet?
Nagyon érzékeny téma Tamás atya és Betti kapcsolata. Szeretném tudni, hogy Tamás atya miért lett pap? Nagyon elhivatottnak tűnik, nem hiszem , hogy feladná a hivatását,,,,még Bettiért sem. Kíváncsi vagyok, hogy a forgatókönyv írója hogyan fogja megoldani ezt a dilemmát, hogy ne sérüljön a hívő katolikus nézők vallásos érzelme sem. /CSAK NE HALJON MEG !!!!!!!/ (ANETT! Én félig-meddig egyet értek veled!!!!!) Sose voltam sorozat-függő, de most mégis nagyon várom a folytatást! Üdv. mindenkinek, aki értelmesen, és jóindulattal szól hozzá az eseményekhez. egy nyugdíjas tanárnő
vajon fanni tuleli??
basszus…remélem h bettynek nem lex semmi bajaa:)
de vajon fannival mi lessz??:(
Nem régóta nézem a sorozatot, de nagyon tetszik. A kedvenceim a Bodolaiék, Tamás atya és Betty. Gondolom a sorozat forgatókönyvét egy kicsit a nézői “igényekhez” is igazítják, ezért én is bízom benne, hogy nem a kedvenceket szedik ki a filmből.
Azon gondolkodtam, hogy katolikus pap, ha feladja a papi hivatását, élhet hétköznapi emberként, családot alapíthat? Vagy kitagadja az egyház? A református egyházban lehet családjuk a lelkészeknek, nem? Mert gondolom a hit és a cölibátus az nem feltétlenül jár kéz a kézben….
Szóval csípem nagyon a sorozatot és jó hosszú lesz a nyár, amíg újra nézhetjük az új részeket… ( Remélem Tamás atyával együtt :) )
Teljesen igazatok van! Tényleg dilemmázhatnak a sorozat írói, hogy folytatódjon Betty és Tamás atya kapcsolata. de mint mondtam, szerintem ezt az érzelmi vonalat tovább viszik a következő szezonra. Kár lenne a kettejük bimbózó kapcsolatát a süllyesztőbe dobni.Barbaráról meg csak annyit, hogy bár minden tiszteletem az őt megformáló Legerszki Krisztának, az íróknak valamit kezdeniük kéne a sorozatbeli karakterével, mert az viszont nagyon gáz!!!!!!!!! Ilyen ember nincs is mint ő! A volt pasija felrobbantja nem is akárhogy, aztán ő meg hozzámegy feleségül, és még szereti is. Na meg itt van Várnagy. Nem hiszem el, hogy az öt év alatt elkövetett disznóságai sosem derülnek ki. Igazán lehetne neki is egy ki rossz szériája, és leültethetnék végre, igazán megérdemelné. Pongrác Péter nélkül pedig már nem is lenne ez a sorozat az ami. Ő nélküle már értelme sem lenne az egésznek, hisz ez a sorozat rá épült, ő a tartópillére, hiszen éveken át a hátán vitte a sorozatot. A népszerűségüket és, hogy 1240 részt megértek nagyban az ő munkájának és karakterének köszönhetik.
Sziasztok!! Én ma olvastam egy újságban , hogy van aki megy és van aki jön . Aki biztos megy az Bálint, de hogy ki még?? Betti, Tamás, Fanni?? esetleg Dóri, igaz még csak ma lesz meg az eredménye de nagyon úgy néz ki , hogy az nem lesz jó.. Remélem marad Betti + a pap (aki mellesleg visszaadhatná a cölibátust és boldogan élhetnének együtt :) Kicsit nyálas de sztem a legtöbben erre szavaznak!!! JA és Dóri is maradjon!! (Péter pedig egy kis időre szünetelhet míg újra építgeti a dolgait..)
Nézzük pozitívan: legalább Tamás atya bevallotta hogy szereti Bettyt. De Előd süllyedne el…
Sziasztok!
Ezúton kérek elnézést minden olyan kedves nézőtől, akit megrémítettem azzal a találgatásommal, hogy esetleg Tamás atya meghalhat! Ma kiderült nem így van :) ! …. mondjuk az kicsit nyálas volt ahogy bevallotta az érzelmeit… de hát a lényeg, hogy továbbra is szerepel a soriban… de vajon meddig??? Továbbra sem tudom elképzelni, hogy hogyan tovább!
Vajon Betty hallotta, felfogta, amit mondott neki az atya?
mikor folytatódik?:)
Sziasztok! En nagyon szeretem a Joban Rosszbant es mar bagyon szeretnem ha folyatodna is tovabb…..nagyon jo hogy Tamas atya bevalotta Bettikenek hogy szereti es nagyon remelem hgoy ezt Bettike halotta is……es az a hulye Elod bar mer ne szerepelne benne, ezzel ellentetben szerintem a legjobb szereplok Bodolai Bobe es Bandi..(Kandurbandi)…nagyon szeretem oket…..esnagyon orulnek annak havalamelyik szereplovel egyszer tudnak beszelgetni………:X:X:X:X:X:X:X:-*:-*:-*:-*:-*
Én is régóta “együttélek” a sorozattal. Számomra Pongrácz doki nem az igazi. Egy híres főorvostól határozottabb fellépést vár az ember, őt viszont ritkán látom határozottnak. Nekem Barbara karaktere sosem tetszett, sőt egyik szinésznő sem, aki alakította és alakítja. Igaz, hogy minden sorozatba kell rossz ember is, de néha ők is elnyehetnék büntetésüket. Tamás atya karaktere, ahogy Szabival foglalkozik és megszelidíti, példakép lehet a mai ifjúság számára. Remélem Bodolaiéknak hoz egy kis szerencsét az ősz. CSak azt nem értem miért is kellene 18 évesen férjhez mennie Orsinak??? Beácska karaktere kicsit idegesítő mostanában..
Fanni biztos marad, hiszen pár napja lehetett olvasni, hogy megműtötték az orrát és a műtétet is belevették a sorozatba.
Én nem bánom, hogy Pongrácz dokit figuráját egy kicsit “jegelik”, de remélem nem végleg írják ki.
Mikor lesz a következő rész?
Szerintem csak ősszel, addig pihi a színészeknek…. Olvastam az Epizód c. újságban, hogy “Bettyvel sok izgalmas dolog történik a közeljővőben, ami újabb változásokat hoz, ezért is érdemes figyelni a sorozatot”.Remélem ez nem a balesetre vonatkozik csak… pl. hogy meghal és kikerül a sorozatból. Én szeretném úgy értelmezni, hogy folytatódik az a szál, ami elindult az atya és Betty között :)Bár úgy is lehetne folytatni, hogy Betty mivel fejsérülése van, amnéziás lesz, nem emlékszik semmire ( akár véglegesen is ) így Tamás atya, lévén hogy még katolikus pap nem kerül “cikisebb” helyzetbe ( itt azokra gondolok, akiket sértene a romantikus szál tovább bonyolítása, én nem tartozom közéjük :) ).
Szerintem ősszel, addig pihiznek a színészek is…. :)
én remélem hogy betty meg marad mert én nagyon kedvelem a karakterét tamás atyával :P és az jó hogy szerelmesek vagy úgy is lehetne hogy amnéziás lesz:)
Szerintem jobb lenne ha Betty bent marad a sorozatban és fofytatná a pappal amit elkeztek
Én csak jót kívánok Bettynek,remélem hogy nem lép ki és amnéziája se legyen:(
Én csak jót kívánok Bettynek,remélem hogy nem lép ki és amnéziája se legyen!
Nagyon nagy kedvencem még Margit, Dóra és Viktor… Jó karaterek, hitelesek… Ott is rejlenek lehetőségek bőven :)
Én is csatlakozom az előttem szólókhoz mert én se szeretném hogy Betti meghaljon nagyon jó karaktere van és szerintem Tamás atyával jó párost alkotnának!!!
Alig várom már a folytatást!!!!!:)
Az utolsó rész ami 16 karikás nagyon szomorú!
Előd nélkül jobban tetszene a sorozat.!!
Egyetértek az előttem szólókkal. Tamás atya és Betty kapcsolatában van fantázia. Igazán sajnálnám ha a JR forgatókönyvírói nem így látnák, hiszen ha csak egyszer is szembesülnek a közönség akaratával akkor láthatják, hogy a nézők 99,99%-a a két szereplő benntartására voksol, és szeretnék látni, hogy ez a szerelem beteljesül.
A Bodolai családot átmenetileg “jegelhetnék” egy kicsit, úgy érzem sok volt belőlük az elmúlt időszakban, főleg Böbe meg Orsi.
A távozásokról meg csak annyit, hogy szerintem Orsi megy, hiszen Svéd nélkül nem sok értelme van a szerepének, Beát is kiírhatják, hiszen Kardos szerint vidékre megy büntiből, talán Barbara is lelép a nagyanyjához Svájcba hiszen összebalhézott Előddel. Ja és Elvira is elhúzhatna már a fenébe egy időre. Nála idegesítőbb és irritálóbb nővért még nem is láttam.
A lényeg az egészből, hogy az írók a nézők igényeit is vegyék figyelembe mikor a történeteket írják.
egyetértek az előző hozzászólóval, csak annyi, hogy szerintem Bea maradhatna :P
Jah és remélem hogy Betty nem lesz amnéziás(ezt egy előzőnél láttam)
bettynek és tamás atyának nagyon szurkolok!:) nem “halhat” meg betty. és én is egyetértek az előttem szólokkal. mindenesetre sok sikert bettynak;)
Nem tudja valaki, hogy vannak-e előzetesek a következő évadból már?
Csak hogy mire számítsunk :)
Üdv a szerkesztőknek, nagyon szeretjük a filmet ,kár hogy most szünetel… szinte hiányzik.!!!!.. sőt még az uramnak is :) Vb helyett ezt nézi :) a következő Évadba is ilyen későre teszik ???? lehetne korábban mint régen és lehetne dupla rész….. és még egy kérdés…. régebben másnap reggel megismételték ezt nem akarják vissza állítani.
egy jóban rosszban rajongó…
A sorozatban több szereplőnek láttuk a lakását,,,pl. Füredi Attila , Előd, Bodolaiék, Pongráczék,,sőt még Tamás atyáét is,,,,de eddig sose láttuk a Betti lakását. Én erre is kíváncsi lennék. Persze, az apukája is meglátogathatná végre Bettit.(Most veszem észre, hogy teljesen úgy beszélek a folytatásról, mint ha kész tény lenne ,hogy Betti és Tamás atya összejönnének!!) De mit szólna hozzá Betti apukája? …Lehetnének még itt kérdések és problémák, ugye??—Egy régebbi hozzászólásomban úgy tippeltem, hogy Tamás atyával történik valami baj /Bálint által/, és Betti fogja ápolni az atyát. Bevallom, melléfogtam, mert pontosan ellenkező események történtek. Üdv.:egy nyugd. tanárnő
Olybá tűnik Bettynek egyenlőre egy kórházi szoba lesz a lakása, remélem egy az ágya mellett virrasztó pappal :)
Egyetértek az előttem szólókkal,miért nem láttuk még eddig Betty lakását? Én úgy gondolom lesz egy kis kóma Bettynél, addig az atya ápolgatja majd.Talán előkerül az apja is Amerikából.Legyen egy kis vívódás az atyánál, egy kis balhé, aztán kerüljön le az a papi ruha, és legyenek boldogok együtt B-vel! (Persze ez úgy, hogy minél tovább láthassuk Tamás atyát, mert Ő a legjobb pasi a sorozatban!!!-a tini fiúkat meghagyom a tini lányoknak!- ) Fanni nővér összejöhet a rendőrrel.Elvira és Orsi eltűnnek egy időre.Az új főorvossal lesz 1-2 balhé, aztán majd megnyugszanak a kedélyek. Előd terveiről nincsenek elképzeléseim,PP kivonva a forgalomból. Barbi több szerepet kaphat a kórházban,esetleg. Margit és a pasija elég uncsi,Viktor és Dóra szintúgy. A recepciós csaj kaphatna egy kicsivel több szerepet,vicces. Bodolaiék tényleg vegyenek vissza, mert sok(k) amit művelnek!Ja és fessék már ki végre a kecót, mert már tök gáz, hogy úgy laknak,totál igénytelen. A kocsmároséknál is remélem visszább veszik Szilvia figuráját, mert nagyon idegölő nézni is.!
És végezetül a film készítőinek egy kis adalék: Amikor az évadzáróban a fának ütköznek az autóval tisztán látszik, hogy csak az eleje tört össze egy kicsit,(sehol a hulla) majd mire a rendőr kiszedi a csajt, mit látunk?-szélvédő sehol, Bálint meg felakadt szemekkel figyel!- tiszta ciki.Olyan mintha miután karambolozott-összetörte magát- gondolt volna egyet és kimászott a szélvédőn!
Röviden ennyi a véleményem, mindenkinek szép nyarat,várjuk a folytatást!
Valószínű hogy Bettit nem írják ki a sorozatból, mert az előbb olvastam egy cikket hogy megcsípte egy pók és forgatás közbe mentőt kellett hívni hozzá. hát… ha forgatás közbe kellett akkor tuti hogy marad mert különben nem forgatna. :)
Meg különben is…. A remény hal meg utoljára :)
Én is úgy értelmeztem, hogy a JR forgatásán volt, előtte meg a Mokkában.
A papi ruha levételére meg én is nagyon várok… :)
Nekem se a kamaszok jönnek be :)
Kedves HOZZÁSZÓLÓK!! Én ma egészen véletlenül kifogtam egy rövid előzetest: Betti fehér, kórházias öltözékben szaladgál a kórház kihalt folyosóin, több helyre benyit, egyik helyen éppen műtenek, és Viktor valamilyen eszközt kér..majd végül Betti benyit egy kórterembe, ahol ő saját maga fekszik a kórházi ágyon, eszméletlen,,,,az ágy mellett térdel Tamás atya, aki fogja Betti kezét. Ez az egész egy lázálom-szerű dolog….Máskülönben honnan veszitek, hogy forgatás közben csípte meg a pók a lábát? Csak arról volt szó,hogy a Balaton partján nyaralt, és a pókcsípéstől nagyon megdagadt a lába, és mentővel kórházba vitték. De már szépen javul, és a jövő .héten elutazhat Jordániába…..Ha többet megtudtok, Ti is írjátok meg a hozzászólásokban, l.sz. Üdvözlettel: egy nyugd. tanárnő
Kedves Liba Leontin: Nemrégen arról írtam, hogy még nem ismerjük Betti lakását. Te nagyon jól ráéreztél, hogy egy jó ideig egy kórházi ágy lesz a lakhelye, és ott térdelt Tamás atya az ágy mellett, és fogta Betti kezét. Egy kicsit megnyugodtam. Üdv.: egy nyugd. tanárnő
Hétfőn a Mokka forgatásán csípte meg egy pók ( Balaton parton forgattak – Siófok ), másnap a JR forgatásán dagadt be annyira a lába, hogy mentőt hívtak hozzá.
És baromira jól sikerült az előzetes…
A gáz, hogy úgy tűnik Betty kómában van. Szerintem, amikor benyitott a műtőbe, a saját műtétjét látta…
egy cikk sokunk kedvencéről, Tamás atyáról: http://www.femina.hu/sztar/hirek/szaraz_denes_sorreklam_joban_rosszban_tamas_atya
Sziasztok!
Na, most látom, hogy nem ment el egy kb két hete megírt hozzászólásom…
Csak annyit írtam, hogy az lenne a legjobb, ha Benedek pápánk megszavazná, hogy a római katolikus papok is házasodhassanak! :) Persze ezek csak álmok és ki tudja meddig kell rá várni, hogy így legyen vagy hogy egyáltalán, valaha így lesz-e az egyháznál….
Mert ha igen, milyen jó lenne! Szépen bele lehetne építeni ezt is a sorozatba és akkor Tamás atya maradhatna pap is és Bettyvel is összejöhetne ,,legálisan” úgy, hogy ne kelljen feladnia a hivatását!
Mert a papi hivatás nagyon szép dolog!!! … de a szerelem is!!
Jó nyaralást mindenkinek!
Én láttam ezt a kommentedet, csak nem tudom pontosan hol. Egyébként meg igazad van:) Csak az a baj, hogy a katolikus egyház ebből nem fog engedni, pedig sokkal egészségesebb lenne, ha családjuk lenne ezeknek a férfiaknak:) ( Senkit sem szeretnék megbántani, de nincs mindig jó híre az egyháznak és a rossz dolgok mindig nagyobb figyelmet kapnak )
A cölibátus a Szentírás szerint egy ajándék,karizma.. Nem mindenkinek adatik meg:)
És a lényege, ha nincs családod, akkor teljes figyelemmel Isten felé tudsz fordulni és tudsz szolgálni az emberek felé.
Sajnos, abban én sem reménykedem, hogy megérjük a cölibátus eltörlését! Nem tudjátok véletlenül, hogy ki vezette be a katolikus papoknál ezt a szokást, hiszen Jézus idejében a tanítványok mind házas emberek voltak, csak jóval később jött ez szokásba…Úgy látom, bővülhet a táborunk, mert “ladydeby” néven is jó meglátásokat tapasztaltam. Csak még a GYUFA nevű hozzászóló van homályban!…..Ti is tapasztaljátok, hogy az elküldés nem mindig sikerül? Fannika és Leontin, írjatok!!! Üdv.: Piri néni
Kedves Piri néni!Ha már így megszólítottál,hát írok. Természetesen tisztában vagyok vele,hogy a katolikus papok nem nősülhetnek.Arra gondoltam,amikor azt írtam, hogy lekerülhetne a papi ruha,hogy feladhatná a hivatását. Nem vagyok tisztában az egyházi előírásokkal,de például nálunk is olyan diakónus szolgál,akinek családja és gyerekei vannak.Temetni temethet és egyéb más szertartásokon is részt vesz. Nem hiszem,hogy egy könnyed napi sorozat ürügyén kéne vallási vitába keverednünk, pláne nem úgy, hogy igazán senki nincs tisztában a dolgok állásával…
A többi szereplő további sorsának alakulásáról,pedig csak annyi,Én így látom,ez a véleményem.A sztori folytatását meg majd a forgatókönyvírók kitalálják!
Az előzetesnek persze örülök,kicsit sok a smink Betty-n,és a vészhelyzetes JR főcím kezdemény kicsit koppintós,(értem Én a drámát,de csak ennyire futotta!)
Egy kritikus, nem fanatikus JR néző:gyufa
Áhh engem csak az érdekel hogy péterrel ♥♥ mi lesz áhhh benne minden meg van: becsület modor ésmég jóképű is ♥♥♥
Kedves GYUFA! Örülök, hogy reagáltál, és nem olyan hozzászólásaid vannak, mint amilyeneket ma délelőtt olvastam a fan sit-en.Volt olyan, hogy csak egy kettőspontot, és egy zárójelet írt a hozzászólásába,,,,,volt olyan, hogy csak egyetértett az ilyen-olyan számú megjegyzéssel. Akinek csak ennyire telik, és nincs önálló gondolata sem, az jobb, ha nem járatja le magát ezen az oldalon. ……..A diakónus valóban az általad említett dolgokat teheti, de nem misézhet /legfeljebb ministrálhat/,nem gyóntathat, nem áldoztathat, és nem keresztelhet, nem eskethet, és nem is temethet. Biztosan kihagytam még valamit, amit csak felszentelt pap tehet. Milyen érdekes, hogy a legtöbb hozzászóló főleg ennek a két főszereplőnek a sorsát gondolja tovább. Kedves “gyufa”, írjál máskor is ezen az oldalon, szívesen olvasom soraidat. ….Kedves Leontin és Fannika, már régen írtatok. Szeretettel üdvözöllek benneteket: Piri néni
Igazad van , kedves gyufa, hogy egyikünk sincs tisztában a katolikus papi dolgokkal, de feltételezem rólatok, hogy érdeklődő emberek vagytok, és utána néztek könyvtárban, vagy lexikonokban bizonyos ismereteknek. Ez persze szól a többi levelező partneremnek is.Legalább nem lesz unalmas a nyarunk. Szerencsére, nálunk több könyvtár is van, és nem egy időben tartják a nyári szünetüket. Kell egy kis feladat ebben a “döglesztő melegben”, nehogy ellustuljunk. Üdv.: Piri néni
Kedves Piri néni,igazad van,hogy sokan egy értelmes mondatot sem tudnak leírni a hozzászólásukban.Ez a mai világ,így nőttek fel,sajnos. Szerintem sokaknak nincs is rá igényük. Én még nem így tanultam és van bennem annyi,hogy értelmes mondatokkal fejezzem ki magam.
Természetesen a jövőben is, ha úgy érzem hozzászólok ehhez a fórumhoz.:)
Kedves GYUFA! Örülök, hogy reagáltál. Én nem tudok belenyugodni, hogy vannak olyan sivár-lelkű fiatalok, akiknek pl. ilyen hozzászólásuk van: :) Légy szíves írd meg, hogy ez mit jelent egyáltalán? Most már kíváncsi vagyok rá, hogy ez minek a rövidítése? Én 43 évig tanítottam ált. iskolában,,,nem hiszem, hogy a mai fiatal kartársaim ilyen szörnyűségeket tanítanának.???? És mit jelent a “D” betű, a “DD” betű, legalább tudjam meg tőletek, fiataloktól. Aztán csodálkozunk, hogy a mai fiatalság nem tud, és nem szeret olvasni. Üdv.: Piri néni
Kedves Piri néni!
Én is csupán 15 vagyok, de igenis szeretek olvasni, szeretem a könyveket, Szeretem a zenét, és mégis fiatal vagyok… (amúgy :) <— ez a jel ha el tetszik fordítani 90°-kal jobbra, akkor kiderül, hogy egy mosolygós arc, és :D <—– ez szintén…. csak ez nevet…) A fiatalok meg azért nem szeretnek olvasni manapság, mert unalmas könyveket adnak a kezükbe. Például: én most megyek 10. osztályba és 11(!) kötelező olvasmányom van… Oké. Általános műveltség… De 11 könyvet át sem lehet beszélni 1 év alatt
2: Hiába adnak fel a gyereknek 11 vagy akárhány kötelező olvasmányt ha ott vannak a tanárok által is jól ismert rövidített kötelező olvasmányok. Ott van a Tartuffe. Én 1 nap alatt kiolvastam, mert nem tudtam letenni. És a rövidített? Igen ennyit erről. A rövidítettet elkezdtem olvasni, mert kíváncsi voltam miket hagynak ki belőle és igen… Az első oldalig sem jutottam… Nincs meg a kellő tapasztalat a gyerekek szórakozási és kulturálódási fajtáiról. Most próbálkoznak a Harry Potter-rel mint "kötelező olvasmány" Harry Potter?! Ez most vicc?! Jó lenne ha kevesebb, mégis többet érő könyveket találnának a tanárok, és nem csak azt ami éppen a tantervben van. Tudom, persze a tanterv, de ne ám már hogy a PDSZ nem tudja azt mondani, hogy ELÉG!
Én nem értek ehhez, sőt őszintén nem is érdekel, csak gondoltam folytatom a gondolatmenetet.
És elnézést szeretnék kérni ha valakinek beletapostam a leli világába őszinte véleményemmel…
Timi
Én nem 15 éves vagyok, de én is imádok olvasni… És igen, valóban jó könyvvel meg lehet szerettetni bárkivel az olvasást.. És kedves Timi, nekem érett és okos “gyereknek” tűnsz, tehát nem neked szóltak azok a sorok…:)
És nem tapostál bele szerintem senki lelkivilágába:)
Kedveseim! Hát nagyon örülök neki, hogy így “BELECSAPTAM A LECSÓBA!” Így legalább lehet egy kicsit vitatkozni,,,az nem árt meg senkinek! Persze, már az is eszembe jutott, hogy a sok tesztlap kitöltögetése is ludas lehet a dologban. Csak kipipálok egy kérdést, és már meg is van a válasz. Amikor még aktív voltam, akkor a Harry Potter helyett inkább az Egri csillagok, vagy a Kőszívű ember fiai, és más hasonló regények voltak a kötelező olvasmányok. Kedves Timike, én nagyon örülök neked, hogy van önálló véleményed, és nem is rejted véka alá,,,jó lenne, ha a te komoly gondolkodásodat sokan követnék. Azért pedig külön megdicsérlek, hogy nagyon jó a helyesírásod. Biztosan jó tanuló vagy, másképp nem is figyeltél volna fel az írásomra. Szeretettel üdvözöllek sorainkban: Piri néni
Várom már a “Jóban” oldalát a sorozatnak… Súgok: Tamás atya és Betty :D
A “Rosszban” felét már megnéztük: P.P. elrablása, Betty elgázolása, Fanni túszul ejtése, Bálint őrültsége és Előd szemétsége…
Na hajrá JÓBAN:)
Helló mindenkinek!Már nem kell sokat aludni, aug.15 délután az utolsó hét ismétlése, 16-tól új részek!!! Izgis lesz! részletek a port.hu-n.
Kedves Piri Néni!
Szoktam olvasgatni az írásokat, és tessék megengedni, hogy kijavítsam egy picit!
Ha jól láttam a diakónusokról volt szó, és az ő tevékenységükről. Nos a helyzet az, hogy egy diakónus mindent csinálhat, kivéve a szentmisén az “átváltoztatást” ,ami akkor történik , amikor fölemelik az ostyát és a bort, hogy Krisztus teste-vére legyen illetve nem gyóntat!
De eskethet, keresztelhet, temethet, hirdetheti az evangéliumot, prédikálhat!
A diakonátus tulajdonképpen már felszentelt pap, úgy is mondjk, hoyg a papság alsó foka! Minden pap, akit szentelnek, először diakónus!
Vannak aztán állandó diakónusok, akik nem lesznek áldozópapok ( őket látjuk a plébániákon) ők nős férfiak is lehetnek!
De ne tessék örülni, sajna Tamás atya már nem léphet ebbe a státuszba….
Azért írom ezeket ,mert jómagam római katolikus teológs vagyok, illetve teológa. És én is tanítok!
Remélem nem baj, hoyg ezeket leírtam! Sokszor üdvözlöm, tisztelettel Piri nénit!
Hát, ha ez így is van – amit egyébként nem kétlek, ha egy szakértő írja – akkor sem zárja ki azt a tényt, hogy ez egy sorozat, ergó: bármi megtörténhet benne. Például: Péter 6 hét után még mindig életben van, holott dialízis nélkül max. 1 hétig bírná. Meg az is furcsa, hogy annak ellenére hogy 6 hétig nem ad életjelet magáról, Péter nem hiányzik senkinek. Na mindegy, majd este minden kiderül.
Helló mindenki!
Lesz új ember a sorozatban! Tudom, mert ismerem! :) …de csak azt árulom el, hogy farmarjacky, baseball sapka, és olyan kis súnyi tekintet, mint az életben. :P ;)
Na, pá! :)
Kedves Kingalaura! Köszönöm, hogy ilyen részletesen válaszoltál. Én ugyan katolikus vagyok, de ilyen részletesen nem tanították ezt nekünk a tanítóképzőben,,,,,,pedig:ha hiszitek, ha nem, első és másodikos korunkban még érdemjegyet is kaptunk az indexünkbe, hit-és erkölcstanból….Aztán a rendszerváltozás “betett” a vallásos érzületnek….Amikor falun tanítottam, még a templomba sem mertünk elmenni, nehogy rossz példát adjunk a tanítványainknak. Bizony, más idők jártak akkor. Üdv.: Piri néni
Már megy az új évad és nálunk egy jó órája nincs tv2:( Valaki tud adni egy jó tippet hogy hol tudom megnézni még ma??LÉccii:)
Sajnos nálunk sincsen, csak az elejét és a végét láttam. Én nem tudom, hogy hol lehet megnézni különben már nézném. Itt meglehet nézni, csak nem ma.
Sajnos nálunk sincsen, és én is megakarom nézni.
Bocsi, hogy kétszer küldtem el.
Dóra és viktor összejöhetne már:D dóra is magányos viktoron meg látszik menniyre bejön neki dóri epekedik utána:D mért margital jöjön össze?tök ronda csaj….Inkább viktor és dóra sokkal összeilübek,ha megint összehozzák viktort margital felkötöm magam!!!Dóra is érez vlami viktor iránt az biztos…
Remélem Betty minél hamarabb felébred a kómából.Most hogy még nem hallottuk beszélni csendesebb lett a kórház és maga a sorozat is.Nagyon szeretném ha közte és Tamás atya között lenne valami.
Remélem Péternek semmi baja nem esik.
Betty és Tamás atya hajrá!!!!!
Ez nagyon szép Tamás atyától, hogy minden nap látogatja Bettit: Remélem Betty hallotta a szerelmi vallomást és, hogy lesz köztük valami mert látszik, hogy mennyire fontos egyik a másiknak és ez nagyon szép.
http://www.nol.hu/archivum/archiv-388671
Ez a cikk egy papról szól aki megházasodott, ajánlom azok figyelmébe akik kíváncsiak rá.
Én 2 volt-papot is ismerek… Szerintem semmi különös nincs a dologban. Nem gyakori, az biztos, de megtalálták a helyüket a világban. Talán a világ-szemléletük másabb. Ezektől függetlenül viszont: HAJRÁ TAMÁS ATYA ÉS BETTY!!!!!
Pocil, szívemből szóltál XD
De jó ezt találtam…még amikor indult a sorozat ez volt az előzetesben:
“És olyanok is akadnak, akik kitartanak egymás mellett. Jóban-rosszban…”
Tessék…Tamás atya és Betty…remélem látják azok, akik ez ügyben illetékesek…Idegesít hogy nincs az új főcímben Tamás atya…Úgyhogy ezt tudom mondani: Jóban-Rosszban.
Valahol azt olvastam, hogy Pongrácz doki szerepét már egyszer meg akarták szüntetni, de végül mégse, mert a nézők “megmentették”. Ami viszont azt jelenti, hogy biztos, hogy figyelik a hozzászólásokat… Szerencsére :)
Volt már arra példa hogy a pap felmondott a hivatásával csakhogy megnõsülhessen és családot alapithasson. Miért ne tehetné most Tamás atya is meg? Betty-ért… A jövõdért… Tamás ezt ne feledd el…
izgulok milesz péterrel rem nem irják ki előd miatt !!!!!!! am izgi lesz ez a hét is!!!!! imádom ezt a sorozatot
Üdv!
Onnét olvasgattam a hozzászólásokban, ahonnét az előző évad abbamaradt. Örömmel láttam, hogy nem csak engem foglalkoztat nagyon is Betty és Tamás atya bimbózó kapcsolata! :) Végre Betty is szerelmet vallott, már tűkön ülök a mai részig, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek után mégis milyen beszégletés fog lezajlani, mert nem egyszerű a helyzet… Amúgy furcsa volt nekem, hogy Tamás atya azért egész lazán kezelte a dolgot, tehát amikor Betty szerelmet vallott, őszinte öröm látszott rajta, semmi gondterheltség, mintha nem is katolikus pap lenne…
Sajnos az új főcímben nincsen benne, tehát arra gondoltam, hogy miután Bettyvel tisztázták a dolgokat, el fog menni egy időre, szerintem tisztázza magában a dolgokat, “agyalgat”, aztán majd egyszer meglepetésszerűen visszatér a sorozatba, normális ruhában, és akkor majd összejön Bettyvel, és bekerül a főcímbe! :) De az is lehet, hogy így akarják a nézők agyát egy kicsikét húzni, hogy majd csak akkor rakják be a főcímbe, amikor már “tényleg” összejöttek Bettyvel, addig hadd izguljunk! :P Mindenesetre tény, hogy addig izgalmasabb a sorozat, amíg még izgulhatunk értük. :D
Tamás atya nagyon is lazán kezelte a dolgot, és eléggé kényszeredetten mosolygott. Neki ennél sokkal szebb szerelmetes pillantásaira emlékszem, pl. az Énekek énekénél, és más jelenetekben is. Most, amikor már meghódította Betty szivét, nem voltam megelégedve vele.,, kissé borostás is volt az arca. Talán tényleg hiányzik egy harmadik személy, akitől meg kell védeni az atyának Bettyt?? //Ha az enyém nem lehet, hát a tied se legyen!!!// Ez mindig is jól sikerült neki!!….Tudtommal majd Józsival összebarátkozik Betty, ez lehet egy jó fordulat a cselekményben. Üdv.: Piri néni
Szerintem a mosolya gyönyörű volt, egy szerelmes férfi mosolya…Ő ott nem pap volt, csak egy férfi akinek viszonozzák a szerelmét…És hogy borostás…rengeteget virrasztott Betty ágya mellett, inkább Bettyvel mint borotválkozással töltse el az idejét…és meg kell mondanom, nagyon sármos borostával…Tehát nekem maximálisan bejött a jelenet…És Betty gyönyörűséges volt mint mindig XD És végre BÁTOR és ha már állandóan összevissza beszél, hát most legalább bevállalós volt és MEGÉRTE…A legjobb rész volt :)
Hajrá SZERELEM!!!!
wáááá imádom<3
a Szabi vs Gergő résznél Gergőnek szurkolok…
HAJRÁ GERGŐ<333
Szerintem Betty és Tamás összefognak jönni nagyon szurkolok nekik.a dokit pedig nem fogják megölni. Remélem Barbara és Előd végleg szétválnak. Magdi jobb lenne ha szakítana Szabival mert ő egy kiálhatatlan kissrác.Gergő jobban illene hozzá. Remélem egyre érdekesebb lesz a sorozat! Imádom (L)
Liba Leontin, dettóóóó én is így gondolom…..és már lehetne igazi csók…bár örülök h idáig is eljutottak :D
Nekem a tegnapi Tamás atya-Betty-s rész nagyon tetszett, annak ellenére, hogy amikor B. meg akarta csókolni T-t, visszautasította, de ebben nekem az tetszik, hogy tisztességes a pasi, tehát amíg pap, addig úgy tűnik, még csókolni se csókolja meg B-t. Ez szimpatikus, és nekem tényleg az tetszik ebben a sztoriban, hogy megvan a “tiltott szerelem” varázsa. Ettől olyan szép és izgalmas, és lehet, hogy ha Tamás feladná a hivatását, akkor ez a hangulata elveszne a sztorijuknak… remélem, hogy ha úgy oldják meg, hogy Tamás “kiszáll” az egyházból, akkor nem hagyják “ellaposodni” a kapcsolatukat.
Nekem kimaradt pár hónap a sorozatból, bár nem tudom igazán mennyi kb májustól nem láttam. Meguntam. Számomra nagyon ellaposodott.
Most a nyári szünet leteltével újra megnéztem 2 részt. Az jót tesz a sorozatnak, hogy lesznek friss arcok. Viszont a régi szereplők, kicsit mintha “elfáradtak” volna. Alexa egy rámenős, magabiztos csajsziként érkezett a sorozatba, mára egy átlagos doktornő szerepében láthatjuk. Ilyen Kardos doki szerepe is, aki korábban egy nőfaló laza ember volt, most csak a Beavál való szerencsétlenkedéseit lehet látni. Kár hoyg ezek a karakterek megváltoztak. Egyik kedvenvem Szabi, egy jó humorú vagány kis kölyök, nagyon jó a szövege. Orsi szerintem jó hoyg kikerült a sorozatból. Azt nem értem új szereplőként, miért Bandiékhoz érkezik mindenki. Mindig arról beszélnek hogy kicsi a hely nem férnek el, de még két emberkét odafogadnak. Hová teszik őket? Avval az albélettel is már kezdhetnének valamit. Nem hiszem el, hogy egy családnak annyi pénze nincs, hogy vegyen egy vödör festéket és lefesse a falat. Évekig a gletteléseket nézegetik inkább.
Tényleg, a régebbi karakterek mintha már csak árnyékai lennének korábbi önmaguknak… Viszont legalább jönnek új szereplők, ami eltereli a figyelmünket a régiek “elrontásáról”.
Bodolaiék engem eléggé idegesítenek.
Orsi meggondolatlan (megkérni egy fiú kezét 18 évesen-???), Szabi idegbeteg, Bandinak annyi józan esze sincs, mint egy hangyának, Böbe meg… no comment.
Sziasztok! Én mindig egy kis realitással figyelem a napi sorozatokat,szerintem nem árt,ha néha nincs teljesen elszállva a forgatókönyv írók fantáziája. Ezért is feltűnő számomra, hogy Betty 6 hétig volt kómában és SENKI nem értesítette az apját,és a lány sem keresi? Ez vajon mennyire élethű? Biztos nem volt pénz egy Apára, vagy csak nem jutott az eszükbe,hogy a karakternek apja is van.
Egy kicsit több odafigyelés kéne!
Én nem hiszem hogy Tamás atya és Betty össze fognak jönni, mert a napokban volt egy olyan riport az Aktívban hogy találtak a forgatáson egy hullát és másnap volt Szabó Zsófi meg Száraz Dénes a Mokkában és azt mondták hogy mikor a hullát találták akkor forgatták azt a jelenetet ami lezárja az egészet ami köztük eddig történt a sorozatban. hát… akkor Tamás atya biztos a papi foglalkozást válassza…
Én legbelül éreztem, hogy nem fognak összejönni.
Ennyi örömöt sem adnak a nézőknek.
Akkor ezért nincs a főcímben Tamás atya????????????
Kiírják??????
Vagy most mi van?
Nem értem.
Az Aktívos riportban volt egy kis jelenet, nekem abból az maradt meg, hogy Betty sír, Tamás atya meg elindul valamerre, látszólag, az éjszakában. Az, hogy a Mokkában azt mondták, itt zárják le, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy itt véget ér a kapcsolatuk, hiszen ha erre gondoltak volna, biztos nem mondták volna ezt így ki, hisz akkor elárulják, mi lesz. Az, hogy ott lezárul, azt jelenti szerintem inkább, hogy az évődés, a bizonytalanság zárul le, és kiderül, összejönnek, vagy T. atya pap marad. A rövid kis részlet miatt egészen biztos vagyok benne, hogy mostanában nem fognak összejönni, ezért nincs benne a főcímben… Lehet, hogy most egy időre elmegy, mondjuk egy évadra, és majd amikor visszajön, ráérnek akkor is belerakni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy végül majd ne legyenek egy pár. Ha egyszer majdnem minden néző ennek drukkol, csak nem lesznek olyanok a rendezők, hogy végleg véget érjen a szerelmük.
Amúgy az nekem is furcsa volt, hogy Betty oly sokszor említett gazdag apucija be se tolta magát kómás kislányához… Szép, összetartó a család…
Jó lenne ha néhány szereplő befogná a száját…
nem igaz h Betty és T. atya nem jön össze!!!!!!! Nehogy ki…nak a ˝rajongókkal˝!!!! ennyire csak nem lesznek olyanok a rendezők h mindenki a
azt kívánja h jöjjenek össze és és ők meg elvetik ezt!
ELŐRE FIGYELMEZTETEM A RENDEZŐKET H HA NEM JÖNNEK ÖSSZE ŐK KETTEN AKKOR CSÖKKENI FOG A NÉZETSÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
egyébként a kedvenc sorozatom!!!:)
Betty és Tamás atya egy pár….összeillennek.
Remélem az új évad is olyan jó lesz, mint az ezelőtti…:)
Ez a kedvenc sorozatom:D(L)
Hú,én már nagyon szeretném hogy a Tamás atya döntsön! Ti nem? Énnekem az új évad nagyon tetszik! minden este tűkön ülök! a fem3-on (tv-n) 14:00-től van jóban rosszban. most ugye az 1500-körül vagyunk tv2-n,a jóban rosszban az 500-nál van a fem3-on. aki az elejéről le maradt és valami nem áll össze neki,az bátran tájékozódjon!!!!
ez a kedvenc sorozatom! a mcleod lányai előtt.
XD
az barbinak meg jöjjön már meg az esze és hagyja ott az elődőt egy életre!…ha tudná mit csinál a péterrel… de ez azért mégis durva,hogy a péter a saját lánya munkahelye alatt van fogságban…
énnekem a régi bea hiányzik,a kis visszahúzódó,vékonyka kiscsaj…
remélem neki is megjön az esze… (vagy hát a karakterének…) szorcsik h.vikit viszont imádom!
XD
Tamás atya és Betty szerintem is jöjjenek már össze!!!
Pétert ne írják ki!Menjen vissza a kórházba és küldje el a Konrádot!!
én nem birom!
Kedvenc sorozatom(L)
Múltkor volt az Aktívban egy riport, ami a Jóban Rosszban forgatásáról szólt. Egy részletet mutattak benne, amiben eldől, hogy mi lesz Bettyvel és az atyával… és Betty sírt… de remélem nem lesz szomorú vége a történetüknek.
kokokakimaki: Miből gondolod hogy nem jönnek össze? Ha most Tamás atya nem-et is mond akkor is még lesz lehetőségük arra hogy összejöjjenek hiszen kiszeretni valakiből nem megy könnyen! Ne keseredj el mert a rendezők nem olyan hülyék, hogy most azonnal lerombolják azt a szálat ami Betty és Tamás atya történetéről szólt, MÉG LESZ ITT IZGALOM!
Nagyon közkedvelt a sorozat Erdélyben is, azaz volt amig nem hordtak össze mindenféle zagyvaságot Erdélyröl és az erdélyi magyarokrol.
Mielött a forgatokönyvet kezdik irni nagyon jo lenne egy kicsit dokumentálodni arrol amit akarunk.
A Bodolai család olyan képet alakit ki az erdélyi családokrol mintha azok alábrendüek, sokkal elmaradotabak lennének a nagyon ügyes, taplraesett anyaországiakkal szemben.
Az az egy biztos, hogy nagyon sok erdélyi fiatal akkor se költözne ki Magyarországra ha mindent ingyen kapnának sem. vagyunk mi is annyira ügyesek mint önnök.
Jó lenne egy kicsit jobban odafigyelni a karakterek formálására és nem lejáratni másokat
Sziaztok!
Szerintetek Pongrácz Péter Meghal?????????
Én tök birom a bodolaiékat!
Izirájder Bodolaiék!!!!!!!!!!!!!!! XD
Sziasztok!
Én teljes mrtékben eggyetértek hihiszkusz-al. Én is Erdélyben élek és a családom EGYÁLTALÁN NEM hasonlít a Bodolaiékéra. Az a szerep amit etszanak egyáltalán nem hasonlít SEM a Román emberek SEM a romániában élő Magyarok életére. szerencsétlenek mindenhol vannak, és nagyon megalázónak tartom, hogy így álltják be azt a családot. pedig itt romániában is vannak orvosok, mérnökök, igazgatók, tanárok és sorolhatnám, hogy még mi minden. Tehát jobban oda kellene figyelni, és nem kéne úgy megírni a forgatókönyvet, hogy az emberek számára sértő legyen. amgy a sorozat jó de a Bodolaiék… felháborító a szerepük és megalázó.
Én is Erdélyben élek, és szerintem Magyarországnak semmi oka nem lenne ahhoz, hogy ilyen módin lekezelje az itt élő magyarokat. Nem hinném, hogy valami jobban menne Magyarországon, mint itt. És mielőtt a rendezők így lejáratják az erdélyieket, kicsit tájékozódhatnának, akkor talán rájönnének, hogy Románia, Erdély semmivel sem kevesebb Magyarországnál. Sőt. De ebbe most nem megyek bele.
Nagyon szeretném, hogy Betty és Tamás atya összejöjjenek. Remélem Tamás atya Bettyt választja, mert ők ketten összeillenek, és látszik, hogy külön-külön nem “egész” emberek.
A tegnapi (pénteki) adásban Tamás atya felhívta a püspököt, hogy audenciát kérjen. Remélem, felmond, és laza ruhában bemegy Betty-hez, hogy VÉGRE beteljesüljön a szerelmük…
Ezt meg is álmodtam :)) Tamás atya bemegy sárga pólóban Betty-hez, és megkéri a kezét… olyan, de olyan gyönyörűséges jelenet volt… és én voltam a koszorúslány :P
TAMÁS ATYA ÉS BETTY!!! HAJRÁ!!!!!! :)
Helyesbítek: elnézést, valamit elírtam. “Módin”-t írtam “módon” helyett.
Még egyszer bocsánat.
Egy 14 éves lány, aki szeretné, hogy Betty és Tamás atya szerelme beteljesüljön…
Már nehogy megbántsalak te 14 éves leányka, mi is Erdélyből jöttünk, és semmi bajom azzal ahogy Bodolaiékat feltűntetik, mert ez nem egy általános két az Erdélyiekről, hanem egy család érdekes temperamentuma… és persze természetes, hogy te ezt kéred ki magadnak, de azért gondolj már bele, hogy minek szúrkolsz: annak, hogy egy felszentelt pap megszegje az esküjét… szerinted, ha ezt a műsort egy igazi pap nézi mit gondol… félreértés ne essék, nagyon szeretem a műsort, csak, ha replikátni szerettél volna akkor ez a tamás atya – betty száll sokkal jogosabb mint az amiről te beszélsz
Már nehogy megbántsalak j11! De egy pap nem hiszem hogy sorozatokat néz. Ha mégis nézné akkor semmi joga ahhoz hogy felháborodjon mivel 1. ez egy sorozat ahol bármi megtörténhet 2. ha problémája van nem kell nézni ezt a sorozatot 3. a nézők 90%-a Bettynek és az atyának szurkol(köztük én is). Ők a legszebb pár a sorozatban és én is várom hogy végre ledobja a reverendát.:)(L)
Attól tartok nem ilyen egyszerű ez a történet…. Ráadásul Szabi sem könnyíti most meg az Atya helyzetét…Ez még bajt jelenthet egy pap számára, amikor egy srác azt szeretné ha ő lenne az apja…
És Szabi még az előzetesek alapján tetézni fogja a bajt…
Az audencia kérés, pedig még nem jelent semmit, még messze nem döntött Tamás….És az Aktív előzetesei alapján egyenlőre nem is fog Betty mellett dönteni…ezért felesleges azon vitázni, hogy egy pap feladhatja-e a hivatását…
És az a személyes véleményem, hogy inkább becsületesen mondja el az aggályait és hagyja el az egyházat…minthogy papként családja legyen…mert az elég képmutató dolog és valljuk be, mindannyian hallottunk már ilyenről…
És a legfontosabb: a pap is ember, emberi érzésekkel…
Sziasztok!
Az erdélyiekről: Tegnap ugyanezt fejtettem ki egy másik fórumon. Egy átlagos erdélyi család egyáltalán nem úgy viselkedik, mint a sorozatban Bodolaiék, akiknek ráadásul időnként még olyan szöveget is írnak, amit egy erdélyi soha nem mondana. Ezen kívül nem kellene úgy feltüntetni egy erdélyi családot, mint valami harmadik világbeli szerencsétlent. Nem tudom, a forgatókönyvírók jártak-e már Erdélyben, mert néha nem úgy tűnik. Nem árt figyelni a részletekre, mert lehet, hogy a többségnek nem tűnik fel, de egy erdélyi azonnal kiszúrja. Lehet, hogy ez csak egy sorozat, de attól még jó, ha hiteles.
Szia Libus!
Persze hogy nem egyszerű a történet; minél izgalmasabbá teszik, annál több nézőt vonz… azért kellett az Aktívos riport is, hogy most ki legyünk akadva, hogy mi lesz a folytatás. Először szerintem is úgy dönt, hogy marad a papságnál, kis időre el is megy Csillagkútról, de annál jobb lesz majd, amikor visszajön. (És ugye visszajön, kedves forgatókönyvírók? Hát igen, a nézettség a legfontosabb, de nézettséget főleg Betty & Tamás hoz, új főgonosztól vagy az eddigieknél is izgalmasabb cselekménytől függetlenül…) Akkor majd lehet szerelmi vallomás, nagy egymásra találás, és “boldogan élünk mindörökké”. Annak pedig mindannyian örülnénk.
annak azért nagyon örülök,hogy előd mégis bízik péter amnéziájában,és nem adja be neki a mérget… (legalábbis az előzetes alapján…)
Láttam hogy már korábban vitáztatok Bodolaiékról! Én itt azok mellé állok,akik Bodolaiékat védik,mert én nagyon nagy igazságtalannak tartom,hogy úgy mutatják be őket,mint egy zsák szerencsétlenséget…
na erről ennyit!…
Hajra betty+tamás atya! :)
I <3 JR!
A Bea akciója a tegnapi részben azért nem volt semmi! …
:)
Nincs csak fekete cuccom, nem vagyok szabad ember és hordok reverendát.
A világ egyik legszebb és legnehezebb hivatását űzöm
és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, cölibátus.
Gondolkodásom megelőzi tetteimet én nem örülök, hogyha az emberek összekeverik munkájukat az érzelmeikkel.
Félve gondolok Bettyre a gyönyörűre, az én tiltott gyümölcsömre, az ölelésére, a szerelemre és a szexre.
Szeretem ahogy a pillája rebben, a szemeit, a szőke fürtjeit, kedves mosolyát lelkesedését és bájos szórakozottságát.
Itt élek Csillagkút szívében, terrortámadásokban mi vagyunk a császárok, de attól még nekünk is szükségünk van a beteljesült szerelemre.
Betty Tanakys, én így szeretlek!
Nincs még diplomám, nem hordok kihívó ruhákat, de nem vagyok apáca.
A világ egyik legszebb és legnehezebb feladata vár rám, és rajtam kívül még rengeteg rajongó érti, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, meghódítani egy papot.
Tetteim megelőzik a gondolataimat és nem örülök, hogyha az emberek összekevernek holmi cicababával.
Félve gondolok Tamásra a türelmesre, a papom kötöttségeire, a döntésére és következményeire.
Szeretem a támogatását, az érintését, a kigombolt feket ingét, az álla vonalát, a hangját, a sármos mosolyát.
Itt élek Csillagkút szívében, a szálak összekuszálásában mi vagyunk a császárok, de igenis szükségvan néha a boldog beteljesülésre.
Falvai Tamás, én így szeretlek!
Ne vagyok türelmes, könnyen kezelhető, Én csak egy kamasz vagyok.
A világ legjobb sakkozója szeretnék lenni és sokan értik amikor azt mondom sakk-matt.
Dühöm, csalódottságom megelőzik a vicces beszólásaimat és apám pofonjait és utálom ha összekevernek Gyíkarccal.
Félve gondolok Magdikára, a randikra és a lányokra.
Szeretem a szájalást, a verekedést és a sakkot.
Itt élek Csillagkúton egy lepukkant albérletben, de az 1 négyzetméterre eső családtagok számában mi vagyunk a császárok, de attól még nyugodt családi életre vágyom!
Bodolai család Én így szeretlek!
Akkor a Jóban Rosszban verziója…
Nincs milliós nézőtáborom, a focimeccsek estéjén mindig rövidebbek a részeim és folyton kiírják a szereplőimet.
A világ egyik legszebb és legnehezebb feladatát végzem, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, nézettségi verseny…
Nálam folyton történik valami én nem örülök, hogyha az emberek összekeverik a Jóban Rosszban-t a Barátok Közt-tel.
Büszkén gondolok a Csillagvirág Klinikára; Várnagy Elődre, a bűnözőre; a Bodolai Családra; Betty és a pap szerelmére.
Itt élek Csillagkút szívében, mégis néha úgy tűnik, hogy ez inkább Chicago.
Gyilkolászásban, robbantásokban, őrült ámokfutókban, emberrablásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek közép-Európa leggonoszabb bűnözői… Jóban Rosszban, én így szeretlek!
És az új doki, az új Casanova:
Nem vagyok szerecsen, nincs lakásom és nem töröm a magyart.
A világ összes csaját megdönteném és rajtam kívül még sok JR néző érti mikor azt mondom, jó nő ez a Liptai Claudia! Kókusz fejem megelőzi két elálló fülemet és utálom ha Dóra és Alexa beszólogat.
Félve gondolok Konrád parancsnokra, Bettyre, Veronkára és a Bodolai családra.
Szeretem a csajokat és a randizást.. itt élek Csillagkút szívében egy romos albérletben. Tömegszállásban mi vagyunk a császárok és igenis nálunk élnek a világ legszegényebb erdélyi menekültjei.
Kalem Józsi, én így szeretlek!
….és igenis nálunk élnek a világ legviccesebb erdélyi magyarjai.
dr Kalem Józsi, Én így szeretlek!
Így az igazi!
Mert a sorozat valóban nem feltétlenül valódi és jó képet fest az erdélyi magyarokról…
azok a verziók, a …én így szeretlek-esek tökre jók!
nem irna valaki egy beásat?
please!
Emlékeztek hogy a tavaly volt egy olyan előzetes hogy Attila áll egy koporsó felett s azt mondja:”Nem gondoltam volna hogy igy kell elbúcsúznunk pajtikám”.És gondolom mindenki tudja hogy Péterrel voltak pajtikák.Akkor Pétert ki akarták irni de a nézők megmentették.Mikor volt az évadzáró epizód akkor az aktivba mondták hogy Betty Tamás atya vagy Fanni elmegy(az biztos hogy Betty lett volna)de végül senki sem ment el vagyis a nézők megint megmentettek valakit.Szerintem ha a nézők összetartanak akkor Betty és Tamás atya szerelmét is megmenthetik csak kell irják hogy mennyire akarják hogy összejöjjenek s hogy jó páran nem fogják nézni a sorozatot ha nem jönnek össze s ha Tamás atya elmegy.Szerintem ilyen döntésekben a nézőke az utolsó szó.Úgyhogy én azt mondom hogy fogjunk össze és mentsük meg Betty és Tamás atya szerelmét:HAJRÁ BETTY ÉS TAMÁS ATYA SZERELME:):D:P
Nem vagyok szófogadó, illedelmes gimnazista, de az éjszakai életbe már belevettem magam és elcsábítottam az ügynökömet, majd lebuktattam a nevelőapám előtt.
A világ legjobb modellje szeretnék lenni és mindenki tudja miről beszélek amikor azt mondom Roland escort cége..
Kihívó öltözékem, ostoba viselkedésem, visító hangom megelőzik a híremet és nem szeretem, ha nem hordhatok magassarkút, kibontott hajat, mély dekoltázst és több kiló sminket.
Félve gondolok arra, hogy Kardos rájön mit művelek és utálom Zolit, amiért elküldött dolgozni.
Szeretem a lógást, a bulit, a semmittevést a fotózást és a csábítást.
Itt élek Csillagkút szívében… de Svédországban is lehetnék, ha Svéd engem választott volna..
Hazudozásban én vagyok a császárnő, de legutóbb lebuktam és egy farmon kötöttem ki :D
De igenis át tudok verni bárkit…
Beácska én így szeretlek!
Folyton én húzom a rövidebbet, hülyén írták meg a karakterem és mindenki engem cikiz.
A világ egyik legidiótább szerepét kell eljátszanom, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, „lakásfestés”.
Állandóan szerencsétlen helyzetekbe keveredek és nem örülök, amikor úgy tüntetnek fel minden erdélyit, mintha valami harmadik világbeli menekült lenne.
Büszkén gondolok Károly bácsira; Józsira, a kanadai szerecsenre; a kisboltra; Várnagy Elődre, az üzlettársra.
Itt élek egy koszos albérletben, mégis folyton emelik a bérleti díjamat.
Idióta helyzetekben mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek Csillagkút legszerencsétlenebb emberei… Bodolai család, én így szeretlek!
szóval, az előbb nem küldte el. Lehet, hogy tényleg a nézők mozgósítása a cél, hát tegyünk azért, hogy ezt a jelenetet se láthassuk soha:) Olyan jó lenne, mert ez így túlságosan lélekfacsargató…
Már nem vagyok szőke, nem lakom az apámmal és a férjemet ki nem állhatom.
A világ egyik legostobább eltartott tyúkja vagyok és rajtam kívül még több száz JR rajongó érti hogy mire gondolok ha azt mondom, robbantás. A mostani arcomat megelőzi a régi és nem örülök, hogy idiótának tartanak, mert Elődnek mástól van gyereke, felrobbantott és elrabolta az apámat, mégis újra meg újra megbocsájtok neki.
Büszkén gondolok az apámra, a nagyanyámra, a kisboltra és a nulla iskolai végzettségére. Itt élek Előd házában, de nem értem, hogy miért akarja kisajátítani a kanapét, ami tulajdonképpen az enyém.
Megbocsátásban mi vagyunk a császárok és én vagyok a legnagyobb balek.
Pongrácz Barbara én így szeretlek!!
Bodolai-verzió, kiegészített változat:
Folyton én húzom a rövidebbet, hülyén írták meg a karakterem és mindenki engem cikiz.
A világ egyik legidiótább szerepét kell eljátszanom, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, „lakásfestés”.
Állandóan szerencsétlen helyzetekbe keveredek és nem örülök, amikor úgy tüntetnek fel minden erdélyit, mintha valami harmadik világbeli menekült lenne.
Büszkén gondolok Károly bácsira; Józsira, a kanadai szerecsenre; a kisboltra; Várnagy Elődre, az üzlettársra; a remek angoltudásomra.
Itt élek egy koszos albérletben, mégis folyton emelik a bérleti díjamat.
Idióta helyzetekben mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek Csillagkút legszerencsétlenebb emberei… Bodolai család, én így szeretlek!
Alexa-verzió
Nincs még férjem,szókimondó vagyok és nem tűröm a kritikát.A világ egyik legszebb és legnehezebb döntése előtt állok és rengetegen értik azt a helyzetet mikor választanom kell a flört és a tartós kapcsolat között.Tetteimet mindig alaposan megfontolom ,és nem örülök annak ha kételkednek a szakmai képességeimben.Félve gondolok Attilára a szerelmemre,a kibírhatatlan Szilviára,a kapcsolatunk következményeire.
Szeretem az érintését,az illatát,a mackós testét,a csókjait és a kettesben töltött percek izgalmait.
Itt élek Csillagkút szívében az életem itt szeretném leélni és nem bánnám ha Attilának és egy gyönyörű kislánynak kéne helyet adni a szívemben.
Drága Attila,én így szeretlek!
Egy újabb verzió:
Nincsen érvényes igazolványom, nem vagyok százas és nem használom az eredeti nevemet.
A világ egyik legrégebbi és legszörnyűbb bűntettét követtem el, és rajtam kívül még több százan értik mire gondolok, amikor azt mondom: szerelemféltésből elkövetett emberölés.
Az észjárásom többnyire megelőzi a rendőrökét és nem örülök ha a zsaruk a volt barátnőm felől érdeklődnek.
Gyűlölettel gondolok Tamásra, aki pap létére lenyúlta a nőmet, Bettyre arra az álnok kígyóra, és Fannira, az ostoba libára.
Szeretném Bettyt megdönteni, és azt a csuhást végre a föld alatt látni.
Gyakorlatilag itt élek a Csillagvirág klinika lobbijában, és autós-gázolásban én vagyok a császár!
Bálint, én így szeretlek!
Nincs egy normális megnyilvánulásom, nem vagyok jó feleség meg anya és nem szeretem Alexát.
A világ egyik legidegesítőbb embere vagyok és rajtam kívül több millióan értik mikor azt mondom, elgurult a gyógyszerem.
A cselekedeteim megelőzik a gondolkodásomat és nem örülök, ha Magdika, Alexa vagy más nő a fiaim és a férjem közelébe megy.
Büszkén gondolok a Kék Macsekra, a papucs férjemre és a tutyimutyi fiaimra.
Szeretem az anyáskodást, a túlzott aggódást és a szeretteim lejáratását.
Itt élek Füredi házában, mert a másikra szánt pénzt a férjem meg a fiam odaadta egy csalónak.
Felesleges hisztirohamokban én vagyok a császárnő és igenis jobb anya vagyok, mint Bodolai Böbe!
Halász Szilv(i)a, én így szeretlek!!
Elvesztettem a kórházam, a nők folyton átvernek és a lányom egy idióta.
A világ egyik legszebb és legnehezebb feladatát végzem, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, emberrablás…
Főszereplőként velem mindig történik valami, de nem örülök, ha a megcsalások, átverések, vesebetegség, a kórházamtól való megfosztás után a forgatókönyvírók még el is raboltatnak.
Büszkén gondolok életművemre, a Csillagvirág Klinikára; a betolakodott befektetőkre; az önkormányzatra; a feleségemre, aki megcsalt a barátommal, és a barátnőmre, aki szintén.
Itt élek Csillagkút szívében, mégis azt mondják, jobb lenne nekem külföldön.
Kórházelvételben, sikkasztásban, emberrablásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek közép-Európa legkreatívabb emberei… Pongrácz Péter, én így szeretlek!
Folyton az apámmal hasonlítanak össze, a szerelmem elhagyott a bűnöző pasijáért, a nagybátyám meg folyton szivat.
A világ egyik legnépszerűbb állása az enyém, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom, „Várnagy Előd”.
Nap mint nap végig kell néznem, ahogy a szerelmem együtt van az ellenségemmel és nem örülök, amikor egy kalap alá vesznek az apámmal meg a nagybátyámmal.
Büszkén gondolok Fehér Richárdra, Konrádra, Várnagy Elődre, Beácskára és Kardos Zolira.
Itt dolgozom egy kórházi irodában, mégis azt mondják, csináljak ötven fekvőtámaszt.
Escort-ügynökségben és telefonszex-hálózatban én vagyok a császár, és igenis nálunk élnek Csillagkút legnagyobb csábítói… Fehér Roland, én így szeretlek!
Nincs pisztolyom, nem vagyok tacskó, és nem hordok kutyaruhát. A világ egyik legszebb, és legkeményebb csontját rágom, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: vau. Mellső lábam megelőzi hátsót, és és nem örülök ha a gazdim összekeveri a Whiskast a Pedigree-vel.
Büszkén gondolok Ottóra, aki miatt munkám van, Szlávikra, a kollégámra, Bálintra és a halott csajára.
Ott dolgozom, ahová megírnak, itt élek Magyarország terrorizmus-középpontjában, lihegésben én vagyok a császár, és igenis nálunk élnek a világ legszebb szukái!!
Szimat Százados, én így szeretlek!
Hát ezek a valamik nagyon jól sikerültek csak igy tovább.Nem irna valaki Vilikéről Fanniról meg Lindáról(ha lehet ez a Lindás ne legyen túl gonosz mert nekem ő az egyik kedvencem még ha sokan nem is szeretik:D).Előre is köszi.
Timmy, ez nagyon jó! Lindáról akartam írni, csak előbb még megírom Szlávikot & Ibolyát. Vagy majd egyszerre. Szóval kis türelem és meglesz. :)
JR – javított változat
Nincs milliós nézőtáborom, a focimeccsek estéjén mindig rövidebbek a részeim és folyton kiírják a szereplőimet.
A világ egyik legszebb és legnehezebb feladatát végzem, és rajtam kívül még több millióan értik, mire gondolok, mikor azt mondom, nézettségi verseny…
A világ legjobban húzott sorozata vagyok és nem örülök, hogyha az emberek összekeverik a Jóban Rosszban-t a Barátok Közt-tel.
Büszkén gondolok a Csillagvirág Klinikára; Várnagy Elődre, a bűnözőre; a Bodolai Családra; Betty és a pap szerelmére.
Itt élek Csillagkút szívében, mégis néha úgy tűnik, hogy ez inkább Chicago.
Gyilkolászásban, robbantásokban, őrült ámokfutókban, emberrablásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek közép-Európa leggonoszabb bűnözői… Jóban Rosszban, én így szeretlek!
Ezaaaaz a lavina terjed tovább, jó vagyok:)
Nem vagyok felnőtt, még nem tudok beszélni és nem hordok boxert csak pelenkát.
A világ egyik legdrámaibb terrortámadását túléltem és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, a mamát akarom!!
A családom hazugságban, megcsalásban és ármánykodásban megelőzi az összes családot és örülök, ha az anyukámat összekeverik Klári nénivel.
Büszkén gondolok a hamizásra, a játékaimra, az apukámra és szunyára. Szeretem a reggelit, az ebéd, az uzsonnát és a vacsorámat.
Itt élek valahol a világban az apukámmal ,Klári nénivel és a kistesómmal.
Gügyögésben mi vagyunk a császárok és is a Pongrácz villában élnek a legnagyobb balekok.
Vilike, én így szeretlek!!
Nem vagyok visszafogott és nem vagyok elégedett az orrommal, de imádok pasizni.
A világ legbénább és legelvetemültebb pasijait fogom ki és mindenki érti mire gondolok, amikor azt mondom: Bálint túszul ejtett!
A volt pasijaim száma megelőzi Betty pasijainak számát és nem örülök, ha a nővérek munkaidőben pletykálnak, amiből általában kimaradok.
Félve gondolok arra, mi lesz ha Alexa elszúrja az orrplasztikámat és hogy nem fogok tetszeni a férfiaknak
Szeretem a pasikat, a bulizást, pletykákat és a munkámat.
Itt élek a Csillagkúti kórházban, mert a lakásomat soha sem mutatják, vagy csak ritkán.
Flörtölésben én vagyok a császárnő és igenis találok egy jobb és normálisabb pasit egyszer!
Fanni nővér én így szeretlek!
Nagyon jóóóóók vagytook!!! xDDDDDD hát én szakadok <3 xDD
Timmy, lehet hogy ez kicsit durva lesz… bocs, csak írtam és csak akkor jöttem rá, mit kértél, amikor már kész volt… De még mindig megírhatod a sajátodat. :P
Mindig azzal fekszem le, akinek nagyobb a hatalma, kihívóan öltözködöm, szeretem elcsábítani a pasikat, utána meg csodálkozom, ha kurvának néznek.
A régióban én szédítem egyszerre a legtöbb pasit, és rajtam kívül még több millióan értik, mire gondolok, mikor azt mondom, „érdekkapcsolat”.
Képtelen vagyok befolyásos férfiak támogatása nélkül létezni, de nem örülök, ha kitartott ribancnak tartanak.
Büszkén gondolok Péterre, az ellopott pénzre, a börtönviselt szeretőmre, a csábítási praktikáimra.
Itt élek valahol egy paradicsomi helyen, valójában mégis Amerikában takarítok.
Férfiak elcsábításában én vagyok a császárnő, és igenis nálunk élnek Csillagkút legnagyobb ribancai… Bakó Linda, én így szeretlek!
Igen, Zitt, zseniális ötlet volt… de készítsd szorgalmasan a vidiket, még több Bettyt & Tamást akarok!!! :D :P Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül…
Nem tényleg nem:D
Ikrem, olyan jó, hogy rád mindig lehet számítani… :P Na, írom tovább Tamást. :P
A szerelem számomra tiltott érzés, nem tehetem, amit szeretnék és valahányszor kimegyek az utcára, muszáj gallért viselnem.
A világ legszebb és legnehezebb hivatása az enyém, és több tucat fórumozó érti, mire gondol, aki azt mondja, „Thomas Tanakis”.
Képtelen vagyok elterelni a gondolataimat Bettyről, és nem örülök, ha más férfiak legyeskednek körülötte.
Boldogan gondolok Bettyre, a szerelmi vallomásra, a közös jövőre, de megrémiszt az ezzel járó áldozat, a papság feladása.
Több mint fél éve szerepelek a sorozatban, mégsem képesek betenni a főcímbe.
Zavart pillantásokban, véletlennek álcázott egymáshoz érésekben, esetlen szerelmi vallomásokban mi vagyunk a császárok, és igenis a Falvai Olimpiai Válogatott lesz a legjobb… Falvai Tamás, én így szeretlek!
Nem vagyok ártatlan szőke cicababa; több ész szorult belém, mint gondolnád, és bájos külsőm tébolyodott gyilkost rejt.
A könnyebb információhoz jutás érdekében elcsábítottam a vezető nyomozót, és rajtam kívül még több millióan értik, mire gondolok, mikor azt mondom, „sorozatgyilkos”.
Ha szűkös a költségvetés, a szereplők megtizedelésében rám mindig lehet számítani, de nem örülök, ha nem sikerül minden célszemélyt kinyírni.
Büszkén gondolok Rékára, Lenkére, Nikire, de haragszom Margitra és Zolira, amiért ők nem a hullaházban végezték.
Itt dolgozom a kórház recepcióján, mégsem tűnik fel senkinek, hogy valójában már a fél várost kinyírtam.
Ámokfutó gyilkolászásban én vagyok a császárnő, és igenis nálunk élnek közép-Európa legnagyobb elmebetegei… Hajdú Ibolya, én így szeretlek!
Nincsen, csak munkaotthonom, nem vagyok emós és nem hordok kék-zöld-sárga ruhát.
A világ egyik legszebb és legnehezebb érzése fogott el, és még több millió rajongó érti, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: kigombolt inggel visszafogott csábítás.
Egyre többet gondolkozom azon, hülyeséget csináltam-e, mikor katolikus pap lettem, és nem örülök, hogy a főcímben, Betty mellé engem nem szorítottak be.
Imádkozok Szabiért, és szadista családjáért; Bettyért és Fanniért, hogy mielőbb felépüljenek; és erősen bizakodok, hogy hamarosan kiderül, mi a vezetéknevem…
Itt élek Betty kórtermében, sokatmondó arckifejezésekben mi vagyunk a császárok, és igenis én vagyok Csillagkút legbizonytalanabb embere!
Falvai Tamás, én így szeretlek!
Nincsen sálam, nem vagyok magyar és nem hordok apácaruhát.
A világ egyik legszebb és legnehezebb feladata az enyém, és még több millióan értik ,hogy mire gondolok, amikor azt mondom: kóma és szerelem.
Sajnos mindenki bugyutának tart, kivéve Ő, és nem örülök, ha a nővéreknél én vagyok a pletyka tárgya.
Félve gondolok Tamásra, és arra, hogy esetleg nem engem választ; Fannira és az esetleges ferde orrsövényére; Bálint szellemére és arra, hogy majd kitúrnak a kórházból.
Itt élek a kórházban, lakásom ismeretlen. Bibliaolvasásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk él a világ legdögösebb papja!
Betty Tanakis, én így szeretlek!
Nem akarok követelőző lenni de nem irnátok egyet Dóriról Nikiról és Margitról.Én nem tudok ilyeneket irni és ti olyan jól meg tudjátok csinálni.:)
Timmm le a kalappal, nagyon jók lettek… :D
Tegnap óta csak röhögök :D Eszméletlen :D
Timmm, hát isteni vagy!!! Minden dicséretem a tied.!!!Nagyon jól szórakoztam, a legjobb a Bettis és a Tamásos!!!!Írjál még ide, ezt az oldalt jobban szeretem, mint a fórumosat!! Piri néni
Hát ezek a valamik nagyon jól sikerültek.Gratulálok csak igy tovább.Alig várom a többit is persze ha lesz és ha nem untátok meg de ezt kétlem.Kéne csinálni ilyent az egész szereplővel.Nem tudom hogy nehéz ilyeneket csinálni de az biztos hogy én nem tudok főleg olyan jókat mind ti:Liba Leontin,Nikkirose és Timmm.Ha valakit kihagytam akkor bocsásson meg:)És megkérem ezeket hogyha nem gond hogy csináljanak Dórival,Nikivel és Margittal.Előre is köszönöm:)
Nincsen pasim, nem jött be se Kristóffal se Viktorral, azonban immár nem hordok fejkendőt.
A világ egyik leglököttebb rezidense az enyém, és sok szakmai tekintély érti, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: jópofizás.
Fiatal korom ellenére sikeres vagyok, okos, világot látott és sokat tapasztalt, ezért nem örülök, ha a Parancsnok lenővérkéz.
Büszkén gondolok a kórházra; Hippokratészre; a szép, új hajamra; Margitra, aki pasiját bár elszedtem, de ettől még a barátnőm.
Itt élek Csillagkút szívében, ahol az ország összes problémájából jut egy szelet, amputálásban immár Viktor a császár, és igenis én vagyok a legtehetségesebb fiatal orvos a kórházban!
Dr. Steiner Dóra, én így szeretlek!
Köszönöm az elismerést, nagyon jól esett!:P :D
Nem vagyok vagány, talpraesett csak egy nyámnyila anyámasszony katonája.
Nincs barátnőm, csak a blogommal és a képeimmel tudok érvényesülni.
A világ legjobb bunyósa szeretnék lenni, ezért Kristóf tanít verekedni
és minden JR néző érti amikor azt mondom: jól bemosott nekem Szabi…
Vércukor mérésem, balfékségem megelőzik a jófejségem.
Utálom ha összekevernek egy anyuci kedvenc kicsi fiával.
Félve gondolok a drog és alkoholtesztekre, amiket anyám kényszerít rám
és arra hogy elkísér az iskolába..
Szeretem Nórit, Magdikát, a nyálas filmeket, a szakköröket és a tanulást.
Itt élek Füredi kéglijében, ahol veszekedésben mi vagyunk a császárok
de igenis én vagyok a legszerencsétlenebb az egész családban..
Halász Gergő én így szeretlek!
Ez így igaz, Liba Leontin! :DDD
Köszönöm – köszönöm – köszönöm :D
Ilyen tehetségek között egy Liba is ihletet kap :D
Köszönöm hogy Dórival irtatok már csak Niki és Margit kell:)Nem vagyok egy kicsit akaratos?Ha igen akkor bocsánat de agyszerűen szuperek:)
Nem is élek, nincs is munkám, és nem hordok már semmit.
A világ egyetlen állandóságában vagyok, és rengetegen értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: porból lettünk, porrá leszünk.
Sajnos már senki se beszél rólam, és nem örülök, ha művirágot hoznak rám.
Dühösen gondolok magamra, hogy nem maradtam inkább buta, mintsem jöttem rá egy fontos bizonyítékra, é ölt meg Iboly.
Szeretem Lenkét, Rékát, Margit rákos betegét és magát Margitot, itt élek a temetőben, leépítésben mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek a világ legvonzóbb pszichopatái!
Kalló Niki, én így szeretlek!
Tényleg nagyon klassz lett :)
Akkor milyen nincs még??
Nagy családom van,néha képtelen vagyok dönteni,és nem tűröm ha Alexára rámásznak.A világ egyik legszebb és legnehezebb helyzetében vagyok,és több millióan értik mikor arra gondolok ,hogy család vagy szerelem.
Tetteimmel mindig nagy zűrzavart okozok,és nem örülök ha az emberek visszaélnek a vendégszeretetemmel.
Félve gondolok Alexára a szerelmemre,Szilvára a kibírhatatlanra és Istvánra aki miatt többször veszélybe került a kapcsolatom.
Szerettem Lenkét még Alexa nem hódított meg,szeretem a munkát és az erőszakos megrendelőket.
Itt élek Csillagkút szívében a családi vitákban mi vagyunk a császárok és igen is a világ legboldogabb embere szeretnék lenni.
Drága Alexa,én így szeretlek!
LOL! :) Szegény Füredi, mostanában úgy veszem észre, kiszorul a sorozatból. :(
ez Böbés :)
Hangos családom van,néha elfelejtek hajat mosni és kiráz a hideg mikor a férjem díszíti a lakásunkat.A világ egyik legszebb motorja a miénk és több millióan értik mikor arra gondolok ,hogy nincs pénz.
Mindig előbb cselekszem mielőtt gondolkodnék és nem örülök ha Barbaráékkal egy műszakban kell dolgoznom.
Félre gondolok Bandira az idegbetegre,Orsikára a szerelmesre,Szabira a legkisebbre.Szeretem a kisboltunkat,Veronkát és Józsikát és nem szeretem mikor Barbara nyávogni kezd.
Itt élek Csillagkút szívében halevésben mi vagyunk a császárok és szeretnék gazdag lenni.
Bodolai család,én így szeretlek!
Hát igen nem nagyon volt benne de ami késik nem múlik :P
Nagyon jók ezek az így szeretlek írások ,gratula, kedvenc ,646,647!
A forgatókönyvíróknak már megint nem volt sok fantáziájuk,hogy csak egy szemüveges,fogszabályzós csúnya lány karakterre futotta.(természetesen a valóságban nagyon szép csaj,egyszer majd lehet belőle szép hattyút csinálni,aki után majd döglenek a pasik!)
A Betty -Tamás szerelem már most halálra van ítélve,tuti,hogy nem lesz belőle semmi,csak húzzák a sztorit…Addig is nézem lelkesen,mert a legjobb pasi akkor is Száraz Dénes!Nagyon jól áll neki a fekete öltöny.Kár,hogy nem fedezték még fel a filmesek, bármely mai magyar közönségfilm főszerepére jó lenne.Van olyan jó színész és pasi mint Csányi Sanyi vagy Fenyő Iván!
Nincs magassarkúm, nem vagyok banya, és nem hordok a hónom alatt kiskutyát.
A világ egyik legszebb, és legnehezebb szemüvegpéldánya az enyém, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor ezt mondom: vennem kéne egy kontaktlencsét…
Az eszem bőven megelőzi a szépségemet, és nem örülök, ha Gyöngyike összekeveri a betegeket és a rezidenseket.
Dühvel gondolok Szabira; Tamás atyára, aki a pártját fogja; az eperlére, és rejtekére, a baracklére.
Itt élek Bodolaiék hippivermében, verekedéssel egybekötött ordibálásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek a világ legsokoldalúbb karakterei!
Horváth Verocska, én így szeretlek!
Áhh ez nagyon tetszik xD
Komoly lett :D
Kedves Gyufa! Nagyon-de nagyon egyetértek veled a Dénes filmszereplésével kapcsolatban. ..De elszomorítasz, amikor azt írod, hogy a Tamás-Betty szerelem halálra van ítélve. NE MÁR!!!!!!!!!!!!!!! Piri néni
Nem vagyok komplett, mindig megnézem a Jóban Rosszban-t és folyton hülyeségeket beszélek.
A világ egyik legjobb és legizgalmasabb sorozatát nézem, és rajtam kívül még több tucat fórumozó érti, mire gondolok, mikor azt mondom, „KEGY”…
Hozzászólásaink megelőzik az új részeket és nem örülök, ha Tamás távozásával és Betty halálával riogatnak minket.
Büszkén gondolok a fórumunkra, Nikkire, Libusra, Kicsikelányra, Jucára, Amarillus-ra, Zitt-re és a többi nem normális fórumtársra.
Szinte itt élek a fórumon, mégsem képesek időben feltenni az aznapi részt.
Hülyeségben mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk alkotnak a világ legelmebetegebb fórumozói… Jóban Rosszban fórum, én így szeretlek!
hát… ezek nagyon jók a legjobb szerintem amit Timmm írt Bettyről :)
de mind nagyon jó… :)
Piri néni,figyeld meg így lesz,nem tart soká ez a románc.sajna…
Szerintem max.karácsonyig lesz a soriban az atya,de szerintem még hamarabb kiírják. majd meglátjuk,ne legyen igazam.
Hát tényleg ne…Én abban bízom, hogy látják, hogy a nézők zöme mennyire szereti az Atya karakterét és ezért találnak valami megoldást hogy a sorozatban maradhasson…Buták lennének, ha nem így tennének…
A közeljövőben biztos nem láthatjuk Betty és Tamás beteljesült szerelmét, de én még nem adtam fel :D
Na,Én is megpróbálom,a parancsnokról,egy kezdő:
Nem vagyok egy kifinomult,mindenki kedvence főorvos,viszont megjártam már a csatateret.Millióan tudják,hogy nézek ki,ha csak kimondok egy nevet: Fehér Richárd,hisz Ő az ikertestvérem.Szeretem a fiatal doktornőket lenővérkézni és a doktorokat a legnagyobb félelmükkel szembesíteni. Kedvenc sportom a fekvőtámaszozás, bármikor lenyomok párat! A munka után szívesen emelek is párat, igaz csak viszkis poharat. Azért vagyok itt,hogy rendes kórházat csináljak és mindenki Parancsnoka legyek.
Fehér Konrád, én így szeretlek!
Nem irna valaki egy jót Margitról is?Igérem ez lesz az utolsó amit fogok kérni mert nem akarok követelőző lenni.Szerintetek az vagyok?:)
Libus, jó, hogy kltart az optimizmusod. :P Szerintem sokat kell még várni a beteljesült szerelemre, de egyszer majd láthatjuk is, és ezért megéri várni.
Timmy, kérj nyugodtan. Ha van türelmed, megírom Margitot; előtte még akartam néhány másikat, de ha befejeztem, ő következik.
Nem hordok normális ruhát, nem vagyok kedves és finom modorú, én egy bakancsos katonaorvos vagyok.
A világ legjobb kórházigazgatója szeretnék lenni és sokan értik amikor azt mondom 50 fekvőtámasz…
Ujjpattogtatásom, kollegáim szivatása megelőzik alkohol iránti vágyamat.
Utálom ha összekevernek az ikertestvéremmel Fehér Richárddal,mert bár egy család vagyunk de nem vagyunk egyformák..
Félve gondolok a többi tulajdonos következő lépésére, és arra hogy rajtakapnak ahogy piásan műtök.
Büszke vagyok Rolandra, a girnyóra és Richárdra az ikremre.
Szeretem a parancsolgatást, a katona életet és a whiskyt.
Itt élek a Csillagvirág Klinikán, mert az még nem derült ki hogy hol a lakásom..
Az előző főorvos eltávolításában mi vagyunk a császárok és igenis nálunk élnek a legkorruptabb politikusok.
Fehér Konrád én így szeretlek!
Ez nem a sorozatról szól, de benne van az egyik szereplő, szóval…
Gondoltam, ha már olyan remekül parodizáltuk a szereplőket, lehetünk önkritikusak is… Ezt sikerült alkotnom:
Nem vagyok egy csinibaba, utálom a divatot és mindenki meg akar változtatni.
A világ egyik legszebb és legnehezebb foglalkozását szeretném végezni, és rajtam kívül még több millióan értik, mire gondolok, mikor azt mondom, „álmodj királylány”.
Már három éve írom ugyanazt a könyvet, mégsem tudom befejezni; és nem örülök, amikor erdélyi létemre lerománoznak.
Büszkén gondolok a szingliirodalom megteremtőire; Bridget Jones-ra, Hannah Swensen-re, a Szex és New York lányaira.
Itt élek Budapest szívében, mégis csodálkoznak, hogy gyalog járok a Margitszigetre.
Égő helyzetekben én vagyok a császárnő, és igenis Bozsó Petinek van a legszebb hangja… Nikki Rose, én így szeretlek!
Leontin,nagyon jó lett a Konrádos @675!
Nem könnyű ilyen jellemrajzokat írni,gratula.
Köszi, a tied is tetszett :D
És tök jó ilyeneket írni, nagyon jókat nevetünk…
Úgyhogy rajta:D
Jó,majd holnap megpróbálom,majd gondolkodom rajtuk!
Jó éjt mindenkinek,Tamás Atyás álmokat!:)
Sziasztok!
Én is bemásolnám amit kreáltam rem. tetszeni fog Nektek!
Neki nincs semmije, csak a bibliája,
nem hord rendes ruhát, csak reverendát (néha sötét ruhát)
A világ egyik legszebb hivatását űzi,
és rajta kívül még sok millióan értik mikor azt mondom Jóban Rosszban.
Keresztneve reméljük hamarosan megelőzi a családnevét (Thomas Tanakis)
és nem örülök, ha a forgik azzal ijesztgetnek, hogy ki akarják írni a sorozatból.
Ő szerelemmel gondol Bettyre az édes titkára.
Szeretettel Fanni nővérre, aki reméljük nem árulja el őket.
Bodolaiékra az Erdélyből jött családra, főleg Szabira aki elfogadná apjának.
Nagyon szereti a déli harangszót, a miséket és a hívő embereket.
Ott él Csillagkút szívében,
titoktartásban ő a császár
és igenis ŐŐŐŐŐ a sorozat legjobb pasija!
Falvai Tamás én így szeretlek!
Hát Juca, ahogy Tamás atya mondaná…egészen átmelegítetted a szívemet :D
Jaj most irulok-pirulok:))
Köszi:))
Cseppet sem érdekel, a közönség mit szeretne látni, hidegen hagy, ha így elvesztem a nézőimet, a fórumozók meg folyton forgatókönyv-átírást követelnek.
A világ egyik legizgalmasabbnak mondott sorozatát írom, és rajtam kívül még több millióan értik, mire gondolok, mikor azt mondom, „Aktív-riport” és „Mokka-interjú”…
Folyton azon vagyok, hogyan küldhetem depresszióba a nézőimet és nem örülök, ha a közönség nem veszi be, amikor a történeti szálak végének elárulásával el akarom őket bizonytalanítani.
Büszkén gondolok a nézők félrevezetésére; a sok depressziós fórum-hozzászólásra; a folyamatos gyilkosságokra, terrortámadásokra, emberrablásokra; Betty és a pap mindenkit megőrjítő huzavonájára.
Mindig a leggonoszabb szereplőket írom bele a történetbe, mégis azt mondják, ők inkább Bettyt és Tamást néznék.
Szereplők ki(ny)írásában mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek a világ valóságtól leginkább elrugaszkodott forgatókönyvírói… Jóban Rosszban írói stáb, én így szeretlek!
Nikkirose,
Ezt a fórumot ők is olvassák??
Én szeretettel ajánlanám nekik amit írtál!
Nagyon remélem, mert azt mondták, követik a fórumokat a nézők véleményét kutatva… és mi lenne ehhez a legideálisabb hely, ha nem a sugárzó csatorna fóruma. Szóval remélem, tényleg olvasnak minket, és ennek megfelelően alakítják a történetet. Bár szerintem azt fogják tenni, csak sosem árt kicsit beijeszteni a nézőket, hadd legyen kicsit maga alatt, majd annál jobban fog örülni a végkifejletnél…
Hát ez magasan a legjobb lett!
Igen kreatív kritikát fogalmaztál meg, de őrületesen jóóó lett!
Hát kedves forgatókönyvírók, a lecke fel van adva :D
És igazán találékony rajongók vannak itt:D
Köszönöm, Ikrem, még mindig meg vagyok hatva. :) Majd jön a többi…
Nikkirose, 683-as hozzászólás telitalálat lett! :) Én is beállhatok a gratulálók sorába? :P
Köszönöm!
Kíváncsi vagyok, az illetékesek olvasták-e. Bár lehet hogy nem, mert még mindig él a regisztrációm. :P
A becsületességet hírből sem ismerem, a piszkos munkát mindig másokkal végeztetem el, és a családom sem szent, ha az érdekeimről van szó.
A világ egyik legjövedelmezőbb foglalkozását űzöm, és rajtam kívül még több millió embernek fogalma sincs, mire gondolok, mikor azt mondom, „tisztesség”.
Mindent elkövetek, hogy elnyerjem a „legfőbb csillagkúti maffiózó” megtisztelő címét, de nem örülök, ha a forgatókönyvírók háttérbe szorítanak holmi új, csuhás főgonosz miatt.
Félve gondolok arra, hogy Péternek visszatér az emlékezete és elárul; hogy nem sikerül eléggé hülyét csinálnom Bodolaiékból; hogy az új főgonosz megjelenésével már nem én leszek a város legrettegettebb gazembere.
Itt élek a lopott pénzen vásárolt házamban, ami valójában nem is az enyém, és úgy néz ki az egész, mint két ellenséges tábor főhadiszállása.
Hamis tanúzásban én vagyok a császár, és igenis a csillagkúti bűnözők mindig megússzák… Várnagy Előd, én így szeretlek!
A gondolkodást hírből sem ismerem, a piszkos munkát mindig én végzem, és szeretnék jó nőt meg nagy tévét, de még nincs.
A világ egyik legszánalmasabb foglalkozását űzöm, és rajtam kívül még Doki és Várnagy is tudja, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: az emlékezetkiesés fogja megmenteni…
Mindent elkövetek, hogy Várnagy tiszteljen, de nem örülök, ha nem én ölhetek 5 millióért.
Büszkén gondolok a kisboltra; a pincére; a hülye Bodolai Bandira és arra, hogy Csillagkúton mindenki vak.
Itt élek a kisboltban, “főnök”-özésben én vagyok a császár, és igenis nálunk élnek a világ legbutább alkalmazottjai.
Fidókám, én így szeretlek!
Ikertestvérem juttatott jelenlegi pozíciómba, munkatáborként tekintek a kórházra és azt képzelem, senkinek sem fog feltűnni, hogy műtőt legfeljebb a Vészhelyzetben láttam.
A világ egyik legjobban fizető állása hullott az ölembe, és több tucat kórházi dolgozó gyomra szorul görcsbe, mikor valaki azt mondja, „parancsnok”.
Már a CNN is tudja, hogy megjártam Afganisztánt meg Szarajevót, mégsem látnak soha műteni; de ahhoz remekül értek, hogy mindenki munkájába belepofázzak.
Büszkén gondolok az ajándékba kapott kórházra, a mindent elintéző ikertestvéremre, a csettintgetés meg a fekvőtámasz nevelő hatására.
Itt élek Pongrácz Péter irodájában, de a város bárjai is olyanok, mintha hazamennék.
Alkoholizmusban én vagyok a császár, és igenis a fekvőtámasz a legjobb nevelési módszer… Fehér Konrád, én így szeretlek!
Timm, pont ara gondoltam, hogy valaki megírhatná Fidót… :D Jó lett!
“arra”
Konrád “reklámján” nem tudom abbahagyni a röhögést. :DD
Konrádos nagyon nagy lett!!!! Gratula :D
Köszönöm.
Richárd is jön majd, egy része készen van, csak most vár a munka. Egy óra múlva folytatom.
1262. rész
Legközelebbi vetítés: TV2 – 2010-09-13 – 20:45:00
Konrád Péter állapotáról konzultál Viktorral és Dórával, de csak a drasztikus megoldásban hisz. Barbara Előd tanácsára családi fotókat visz be az apjához, de a főorvos előtt nem maradhat titokban a magánakció. Konrád bevallja Rolandnak, hogy mire készül Pongrácz doktorral. Közben Szilvia a két fiával a Kékmacsekos farsangot tervezi, ám István nincs elragadtatva az ötlettől. Majd Füredi is leszidja Szilviát az ésszerűtlen költekezése miatt…
1263. rész
Legközelebbi vetítés: TV2 – 2010-09-14 – 20:00:00
Bodolaiék Jézus képe Elődnél is kiüti a biztosítékot, s le kell festeniük Szabi művét, ami problémát szül a családban. Konrád senkinek sem árul el semmit Péter kezeléséről, miközben Pongráczot meggyőzi az elektrosokkról. Közben Betty elhívja Tamás atyát a jelmezbálba, ahol féltékennyé teszi a férfit, aki feldúltan távozik a Kékmacsekból. Betty pedig egyedül indul haza, amikor megtámadják…
1264. rész
Legközelebbi vetítés: TV2 – 2010-09-15 – 20:45:00
Tamás atya menti meg Bettyt, ám megsérül, miközben a dühös Bodolai Bandi a jelmezbálra tart a fiáért. Szabi a bólétól ugyan berúgott, de Gergő segítségével sikerül elrejtőznie az apja elől. Közben Betty és Tamás atya a paplakba érnek, ám a romantikus pillanatokat nem várt vendég zavarja meg. Előd bemegy Konrádhoz és számon kéri az apósa kezelésével kapcsolatban, ám semmit sem tud meg. Konrád így teljes titokban megkezdi Péter kezelését…
1265. rész
Legközelebbi vetítés: TV2 – 2010-09-16 – 20:45:00
Péter nem tér magához a kezelés után, Konrád pedig kétségbe esik. Közben hazaér a részeg Szabi, Gergő és Kristóf támogatásával. Bandi jóval a fiúk után ér haza és elújságolja Böbének, hogy mit látott Tamás atyánál. Közben a paplakban Betty próbálja marasztalni a szerelmét, de nem jár sikerrel. Pongrácz Péter magához tér és kiderül, hogy a szakmai életére tisztán emlékezik, de semmi másra nem…
1266. rész
Legközelebbi vetítés: TV2 – 2010-09-17 – 20:45:00
Péter belemegy Konrád ajánlatába, miszerint kettejük titka marad, hogy részlegesen visszatért az emlékezete. Szabi Bettytől tudja meg, hogy Tamás atya elköltözött. Közben Bea Roland háta mögött szervezkedik, és bejön a lány számítása, ugyanis Roland számon kéri, majd a heves vita alatt kibékülnek egymással. Szilvia bemegy Böbéhez, hogy bocsánatot kérjen Szabi kapcsán. A két anya ekkor összebarátkozik a közös vacsora közben, ám nem alakul minden felhőtlenül. Bea a 18. születésnapján Rolanddal érkezik haza, így Kardos és Margit hiába készültek lázasan, nem úgy sül el az ünneplés, ahogyan várták…
Már rég nem volt téma, én mégis azokhoz írnám ezt az üzenetet, akik fel vannak háborodva a Bodolai család bemutatásán. Nem értelek titeket, ez a kép nem az erdélyi magyarokat fikázza, hanem egy családot a sok közül. És gondoljatok bele, ezek az emberek menekülteket játszanak, szerintem hülyén néznének ki egy luxusvillában tele ékszerekkel. Ennyi erővel az itteni magyarok is fel lehetnének háborodva, hiszen pl Richárd és Előd is magyar…mégsem bűnöző minden magyar ember. Ezt adta a szerep és ennyi… butaság ezen felkapni a vizet…ha meg zavar, akkor nem kell nézni.
#698: ajjaj… “…Tamás atya elköltözött…”
#698 Ajjaj… “…Tamás atya elköltözött…”
De mekkora ajajjjjjj…meg nekem visszaszámlálás…nélküle nem fogom nézni:S
gonosz rendezők!!!! h T.atya elköltötzik!!!!!!!!!!!!!!!!!!:@
Nem vették észre h mindenki azt szerette volna h összejöjjenek???????
kicseszés!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
astrid.eszti: Dehogynem, a sorozat azt az érzést kelti, hogy minden erdélyi egy szakadt menekült – előbb Bodolaiék, majd most Veronka is. Pedig ha vennék a fáradtságot, hogy ellátogassanak Erdélybe, megdöbbennének, hogy többen jobb anyagi helyzetben vannak, mint az itteniek. Egyáltalán nem kell luxusvilla luxuskocsikkal, de legalább egy normális lakást meg ruhákat adtak volna nekik… vagy ha a legelején nem is, de akkor bemutathatták volna, hogy dolgoznak és előbbre jutnak. De ez úgy festi le őket, mint egy rakás szerencsétlenség. A néző pedig mit vesz le ebből? Hogy minden erdélyi ilyen. Pedig távolabb nem is állhatnának az igazságtól.
Ha az íróknak van egy csepp esze, és persze nem akarják elveszteni a nézőik kétharmadát, Tamást csak gondolkodni küldték, hogy kicsit összeszedje az érzelmeit, majd visszajön és akkor együtt lehet a szerelmespár. Szóval semmi pánik. :)
Engem most csak Pongrácz ügye érdekel, és egy kicsit a kórházban történtek is izgatnak, de szerintem igazad van Tamással kapcsolatban. Amúgy most igalmas a sorozat. Üdv mindenkinek!
Engem is érdekel Péter sorsa, meg persze Betty & Tamás története is. Reméljük, az írók is úgy gondolkodnak mint mi, és azt láthatjuk a képernyőn, amit szeretnénk a sorozat folytatásának.
Leontin honnan szedted az előzetest? Nagyon elszomorít…
Ma is olyan szexi volt a kigombolt ingében az Atya!!Aranyos, ahogy a jóra tanítja Szabit.
Leontin, most vettem észre, hogy azt a hosszú előzetest te írtad . Honnan lehet azt leszedni?….Itt van előttem 7o7 hozzászólás, és ez nem volt elég nyomós a forgiknak, a kutyafáját! Hát ne írják meg hónapokkal előbb az eseményeket, mert akkor teljesen elbeszélünk egymás mellett…..Még szerencse, hogy sok ilyen jó “FEJ” van köztünk, akik ontják a jobbnál-jobb sztorikat a szereplőkről…nagyon tetszik a SZIMAT százados is, és a Vilike. Legalább ezzel vigasztalódunk,,,,De kedves Tamás, mi van a nagy igéreteiddel?????( Sosem hagyom el!! Rám mindig számíthat!!!!! HÁT TÉNYLEG?????????????????????????? Piri néni
Ha Kalló Nikiről írtatok, akkor lehetne Tamás osztálytársáról, Szabó Csabáról is , ő is jó figura volt. Piri néni
Minden ruhám fekete.
Nem vagyok gazdag és nincs autóm se.
A világ egyik legszebb és legnemesebb hivatás az enyém.
Rajtam kívül több millióan tudják, milyen az,egy nőt csókolni.
A családnevem valójában titok, és nem örülők neki ha a turisták összekeverik Csillaghegyet Csillagkúttal!
Büszkén gondolok a szüleimre, a feljebbvalómra, Szabira aki megbocsát az apjának,Bettyre aki kissé naiv,de mindig segítőkész.
Szeretem a déli harangszót, a szendvicset, a narancslevet és néha egy kupica pálinkát.
Itt élek Csillagkút szívében, évődésben mi vagyunk a császárok,
És tényleg itt él a legszebb lány, akiért mindent feladnék!
Tamás Atya, Én így szeretlek!
http://www.youtube.com/watch?v=c1aqaMMFCSo&NR=1 ezt most találtam, emlékeztek erre a reklámra? Dénes a főszereplő benne!
NEM AKAROM HOGY TAMÁS ATYA ELKÖLTÖZZÖN:((Remélem hogy csak azért megy el hogy mondja el a püspöknek hogy többé már nem lesz pap és aztán visszajön.
Leontin:te azt mondtad hogy ha Tamás atya elmegy akkor nem nézed a sorozatot,de ha csak egy kis időre megy el a püspökhöz és utána visszajön azt honnan fogod tudni?Én azért még fogom nézni és reménykedni hogy minél hamarabb visszajön és ha visszajött akkor ha akarod szólók hogy tud.Vagy elolvashatod az előzetest mert biztos fogja irni.
Remélem nem azért megy el mert a keddi részben irja hogy Betty elhivja a bálba ahol féltékennyé teszi.És irta hogy Betty és Tamás atya romantikus pillanatát valaki megzavarja.Szerintem az Bandi mert kereste Szabit a Kékmacsekban de nem kapta meg mert Gergőék elbújtatták és biztos hogy Tamás atyához megy mert Szabi ott szokott lenni.És Bandi elmondja Böbének hogy mit látott Tamás atyánál vagyis lehet hogy Betty és Tamás atya között elcsattant egy csók és remélem igazam van.És még valami:gondolom ha volt/lesz csók akkor akkor azért sem megy el:)
Ha meg merik azt tenni, hogy Tamás atyát végleg kiírják, én megkeresem a producereket, és esküszöm, kiverem a balhét! Na jó… kevés lennék hozzá mint óceánhoz a kiskanál, de komolyan, akkor szervezek egy sztrájkot!! Remélem, segítetek majd! :) :P Azt nem lehet, hogy semmibe vegyék, hogy MI mit akarunk!
Ne aggódj, szerintem csak beetetés… Az nem lehet, hogy ennyire az arcunkba tolják a megoldást, aztán pár hét múlva ugyanez menjen le a TV-ben… mert akkor hol az újdonság, ami képernyő elé szegezi a nézőt? :P Nyugi, Tamásnak vissza kell jönnie. :P Csak el ne felejtsék berakni a főcímbe…
A tisztesség fényévnyire áll tőlem, folyton vigyorgok, és azt képzelem, mindenki a rabszolgám.
A világ egyik legjövedelmezőbb foglalkozását űzöm, és rajtam kívül még több millió ember tudja, mire gondolok, mikor azt mondom, „ikertestvéremet juttatni a kulcspozícióba”.
Sorozatbeli megjelenésem megelőzi az ikertestvéremét, de nem örülök, hogy Elődöt benne hagyták a sorozatban, mint fő gazembert, engem pedig kiírtak.
Büszkén gondolok az ellopott kórházra, hatékony maffiózó-módszereimre, a mindenkivel lefekvő szeretőmre.
Itt élek egy paradicsomi helyen, mégis mindig csak a kocsimban vagyok látható, amint telefonálok.
Zsarolásban és fenyegetésben én vagyok a császár, és igenis én leszek Csillagkút új keresztapája… Fehér Richárd, én így szeretlek!
Jaj Fehér Richárd én úgy utállak én ezt irtam volna de mivel az a tiéd nem irom át és nem szólók bele:)Akkor megirod a Margitost is kérlek.
Óceánhoz a kiskanál……..remélem ennél többet érünk azért:D
Kedves Timmm, én benne vagyok bármiben csak hogy Tatya és Betty a sorozatban legyenek :D
És Timmy the angel: majd elolvasom az előzeteseket és ha látom hogy Tatya van…akkor újra nézem…addig juszt se…Sőt eddig nem néztem a Barátok közt-öt, de biz Isten meggondolom hogy azért is a konkurrens csatornát fogom bámulni:D
Az előzetesek meg itt tudjátok megnézni, ha én már nem járok ide :S
http://tv24.hu/musorinfo/program/Joban_Rosszban/1380407
Timmy, ha ennyire szeretnéd Margitét, akkor próbálkozz vele, és írd meg te. :) Legalább felfedezed magad egy új művészetágban. :P Amúgy Nikkirose, Richárdé nagyon jó lett. :)
Hát én azért nem nézném a Barátok közt-öt mert én azt nagyon utálom sőt ki nem állhatom.Ezt nem azért mondtam hogy te se nézd.
De én nem tudom olyan jól megirni mint ti és én nem is vagyok olyan tehetséges az ilyesmiben.Na de mindegy.
Timmy, azért próbáld meg, kíváncsian várom. :)
Jó, Liba Leontin, akkor Balcsihoz a kiskanál. :)
Jó, Liba L. Akkor Balcsihoz a kiskanál! :)Timmy, te meg azért próbáld meg, kíváncsian várom, te hogy írnád meg Margitét! :)
Mostanában nem küldi el elsőre az üzeneteimet…
Most meg elküldtem a legutóbbit, és hirtelen kiadta az előző kettőt… ki érti ezt?
Timmy, a szöveg úgy szól, hogy “én így szeretlek”, így ezen nem változtatok. Margitost elkezdtem, de szépen sorban jön mindenki. :)
Köszönöm, Timm! :)
Ok köszi hogy elkezdted.Tudom hogy a szöveg igy szól de én csak a véleményemet mondtam el:P:)Én is megpróbálnám de egyszerűen én nem vagyok tehetséges ebben.Verset sem tudok irni.Hát ez van:)
Már nehogy megbántsalak, j11, de egy kicsit el vagy tévedve. Egy sorozat akkor jó, ha van mit tanulni belőle -állítják az okosak. Én azt állítanám, hogy egy sorozat mindig kialakít egyfajta világnézetet, esetünkben azt, hogy Bodolai család Erdélyből menekült, szerencsétlenül járt emberek.
Másrészt meg, ha jobban elolvasnád hozzászólásomat, rájönnél, hogy nem azt szeretném, ha egy pap megszegné esküjét. Azt szerettem volna, ha Tamás atya felmondana. Érted a szó jelentését? Bár lehet, hogy rajtad még az újraolvasás sem segítene. Ezt hívják intelligencia-hiánynak…Szövegértés hogy ment érettségin?
És kérlek, ne állíts be engem, mint egy hülye, ostoba, tudatlan tinilányt. Tisztában vagyok az eskü súlyával.
Bocs, ha hosszúra sikeredett, és azért is, ha esetlegesen megsértettelek volna. Ez van.
Timmy, senki sem úgy születik, hogy tud írni, gyakorolni is kell. Kezdj bele, nincs vesztenivalód. :P Ha Richárdra azt írnánk, hogy “utállak”, akkor Elődre és Konrádra is kellene, meg az összes szereplőre, akit ezért vagy azért nem szeretünk…
Már nagyon fárom azt a részt mikor Előd lebukik. Én ha Barbara helyében lennék akor feljelentettem volna Elődöt. Azéert enyi mindent csaknem tűrhet el a férjének.
http://www.youtube.com/user/Zizimano
Tamás & Betty rajongóknak videók Zizimanó jóvoltából :D
Csak az ő jeleneteik a kezdetektől, amolyan túlélő csomag :D
Kedves Leontin! Nagyon köszönöm, hogy küldted ezeket a jeleneteket,,,már délután meg is néztem nagyrészt. Ezt hányszor lehet megnézni? Ahányszor csak akarom?????Hát egy kis kárpótlás a ma esti jelenetért….Nagyon megharagudtam Tamásra, amikor Alexával beszélt a kórházban, és nem ment be Bettihez. Ezt nem bocsájtom meg neki!!!!! Máskülönben Zitt-nek is tolmácsold köszönetemet,,,,,nagyon jók a felvételek,,,,Eltaláltad, valóban egy TÚLÉLŐ CSOMAG!!!!! Piri néni
Ezek a youtube-os vidik,nagyon jók!
A ma esti rész után jutott eszembe egy-két dolog Bettyről.
Betty Tanakis vagyok.Nincs se anyám, se apám.(Mert, ha apám lenne,értesítette volna valaki Őt,hogy kómásan fekszem egy kórházban)Hat hétig voltam kómában, és egy papon kívül senki felém se nézett. Most, hogy felébredtem, kiderült, hogy nincs lakásom sem(előtte sem volt talán?) vagy tényleg elfelejtettem hol lakom,vagy a kulcsom is elveszett,hisz még mindig kórházi köpenyben fekszem egész nap. Nem csoda hát, hogy durcás vagyok, és a gyógytornászok sem bírnak velem.Ki szeretne kivillanó popsival tornázni vadidegenek előtt? Hozna nekem valaki egy pizsit és egy melegítőt?
Hát ez vagyok Én, Betty Tanakis kórházi részvényes!
Tamással kapcsolatban,talán úgy alakul, hogy most felmond-ez már tuti.Azután elmegy valahova a világvégére gondolkodni,majd egyszer csak beállít és nagy lesz az összeborulás.Viszont innentől már nem érdekes a sztori, úgyhogy kiírják Bettyvel együtt.:(
Más ötletek?
Szerintem is az lesz, hogy most elmegy, aztán rájön, hogy nem tud Betty nélkül élni és visszajön, még egy kis bonyodalom (talán most Betty hátrál meg a kapcsolat elől, Tamás meg teper), aztán összeborulás… De nem hiszem, hogy ezzel vége, ki tudnak még találni bonyodalmakat, hogy továbbra is izgalmas legyen. Emiatt nem aggódom; az írók már bizonyították, hogy nagyon meg tudják kavarni a dolgokat, ha kell. Csak maradjon is együtt az álompár.
Valaki el tudja küldeni a koporsos videot?Előre is köszönöm.
Megpróbáltam megirni a Margitost de szerintem nem lett túl jó de ezt ti döntsétek el.
Nem vagyok orvos csak rezidens de remélem hogy hamarosan már az leszek.Szeretem a magánéletet összekeverni a munkával de nem szeretem ha a parancsnok leszid ezért vagy például ha szét akarnak választani Zolival.Rajtam kivül több millióan értik hogy mire gondolok mikor azt mondom:Iboly.
Büszkén gondolok Zolira a szerelmemre és Dórira a legjobb barátnőmre de félve Beára aki mindent elkövetett annak érdekében hogy Zolival syakitsunk bár most leszállt rólunk de más hülyeségekkel foglalkozik és Ibolyra aki majdnem megölt hogy megkaphassa Zolit.
Itt élek Csillagkút szivében hol Zoliéknál hol otthon Dórival.Becsapásokban mi vagyunk a császárok és igenis nálunk élnek a világ legátverhetöbb emberei.Káldor Margit én igy szeretlek.
Az a baj is hogyha Tamás atya elmegy hogy Betty nagyon bele élte magát abba hogy őt fogja majd választani és mikor megmondja hogy nem (amit nem szeretnénk)akkor nagyon össze lesz omolva.Anélkül is rossz lesz de igy mégrosszabb és mutatták hogy Józsi fogja ma mondani Bettynek hogy a “papja” lehet hogy meglatógatja őt és akkor is mondta hogy “szóval már döntött vagyis engem”.Nem kellett volna úgy beleélje magát ebbe szerintem:(Egyébként milyen lett a Margitos?
Itt találod a koporsós Bettyt:(
http://tv2.hu/jobanrosszban_extra/video/fegyveresek-raboltak-el-az-ujsagirokat-a-sajtotajekoztatorol
Szerintem ügyes vagy, jó lett :)
Szerintem szegény Bettynek mindenhogy nagyon fog fájni, hogy Tamás nem őt választja hiszen szereti… :S
Nagyon drukkolok Tamás atyának és Bettynek de most már egyre jobban félek attól hogy nem fognak összejönni!:( Remélem ezután Betty nem Józsikánál keresi majd a vigaszt mert akkor nagyon szomrú leszek.
Nagyon szeretem ezt a sorozatot!
Hát ha csak egy kicsit is életszerű a sorozat, akkor ha Tamás elmegy, Betty minimum összeomlik/kiborul..nem gondolnám hogy egyhamar szerelmes lesz…Meg NE is legyen…csak várjon Tamásra…Tamás meg kapjon észbe, de minnél gyorsabban ….mert ki akad a nézők zöme, de nagyon :S
Júj, maximálisan biztos vagyok benne, hogy az lesz, Tamás atya szenved, Józsival a barátságuk lassan szerelemmé alakul, és mire Betty lassan túlteszi magát Tamáson, és Józsival már tudnának együtt lenni, Tamás visszajön, aztán olyan szomorúan fog nézni…:( :P Aztán gondolom őrlődnek, összejönnek, Józsikával meg maradnak barátok…
De biztos, hogy most 1 évadra megy el Tamás.
Timmy, jó lett a Margitos.
Ha Tamás most nem őt választja (bár a “kérvények és engedélyek” szerintem inkább arra utal, hogy felekezetet vált…) és elmegy, még jót is tesz a szálnak, csak jöjjön vissza. Egy évadot ne várjanak vele, mert akkor a nézők elvesztik az érdeklődést; szerintem legfeljebb karácsonyig kellene várni, addig majd szenvednek eleget, visszajön, Betty már kicsit nehezen bízik benne, Tamás nagyon teper, aztán végül összejönnek és boldogok lesznek együtt.
hat mar jo volna ha meg a jovo het folyaman ossze jonnenek es tamas atya lemondana a papsagrol
Hát szerintem az 1 évad, az rengeteg kihagyás, biztos vagyok benne, hogy sokan nem fogjuk csak azért nézni, hogy majd félév múlva visszahozzák a figurát…Én biztosan nem, de szerintem vagyunk még jó páran…Heti 5 rész van, az havi 20 epizód…az decemberig közel 80 rész…ÁÁÁÁÁÁÁ kizárt dolog…Szóval ez oltári bukta lesz nézettségben nekik, szerintem :S
Jajj én egész nyáron arra vártam, hogy Tamás atya és Betty összejönne.
Nagyon drukkolok neki.
Az utolsó rész az előző évadból én sikítozva ugráltam az ágyon. az öcsém teljesen hülyének nézett. :)
Ha tényleg kiírják Tamás atyát, vagy szétszedik Betty-éket, nem vagyok benne biztos, hogy továbbra is nézni fogom.
Ilyen még sohasem volt vele, hogy minden adás előtt izgulva várom, hogy mi lesz, és amikor nem mutatják Tamás-ékat, akkor mindig ilyen csalódott fejjel megyek aludni… :(
Hajrá forgatókönyvírók!
Libus, ez a 80 rész soknak hangzik. OK, legyen egy hónap kihagyás, az elég szenvedés nekünk és nekik is, akkor visszajön, egymásra találnak, Tamás a főcímben és mindenki boldog. Megegyeztünk? :D :P
Naná…Bár még az is sok..nekem legalábbis…én a 80-nal a karácsonyig tartamot saccoltam..na az nagyon gáz…
Tudom, gyorsan utánaszámoltam és tényleg annyi… Szóval maradjunk az októberben.
Közben az előbb beszéltük, hogy talán Betty mellett azért hagytak üres helyet a főcímben, hogy majd legyen hely Tamásnak… mert a többi szereplő mellé, aki egyedül van, betesznek más képet is. Szóval remélem, igazam van, és hamarosan odakerül Tamás is.
Hát szerintem nem lenne jó hogyha Betty és Józsi összejönne mert Tamás atya akkor azt gondolná hogy nincs minek lemondania a papságról hisz Betty már kiszeretett belőle és túltette magát és nem fog vele lenni hanem Józsival.Úgyhogy csak maradjon Tamás atya mellett.És egyébként Tamás atya ha látná hogy Betty mással van akkor nem hiszem hogy küzdene érte főleg a Betty akar is azzal lenni(vagy még ha csak féltékennyé is akarja tenni).Úgyhogy Betty csak várjon türelmesen és Tamás atya meg gondolja sokszor át hogy mit is akar tenni és jusson arra a döntésre hogy Betty mellett a helye.És köszönöm a dicséretet a Margitosra:D
Úgy tűnik, Tamás most nem igazán tudja, hogy Betty nélkül úgysem tudna élni, így ha Józsi képbe kerülne (ne jöjjenek össze, csak Tamás lássa ennek a veszélyét), kedvenc papunk jobban fog teperni. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy most áthelyezteti magát, elmegy, aztán rájön, hogy így boldogtalan, nehezen bírja Betty nélkül, kilép az egyházból, visszamegy Bettyért, de most ő nem akar vele lenni, Tamás nagyon teper, míg végül összejönnek és boldogok lesznek. De igazán felfedhetnék már a döntést, és rájöhetnének, hogy a nagy többség nem Bodolaiéket akarja nézni minden rész legalább felében…
Nagyon jó olvasni, hogy ennyien szurkolunk Tamás atya és Betty szerelmének. Én megfogadtam, ha tényleg elmegy Tamás atya nem vagyok hajlandó nézni és inkább átmegyek a konkurens csatornához, és csak olvasgatom az előzeteseket, hogy mikor jön vissza. Én nem gondolom, hogy ennyire “buták”lennének a forgatókönyvírok, hogy megszüntetik azt a szálat, ami miatt annyian nézik a sorozatot. A mai rész biztos nagyon rossz lesz, mert Tamás atya elmondja, hogy elmegy. Remélem csak azért, hogy átgondolja a dolgokat, és a féltékenységi jelent alatt rájön, hogy mennyire szereti Bettyt és mennyire fontos neki, és hogy nem tud nélküle élni. Azért remélem nem 80 rész után jön vissza, mert akkor nagyon sokáig kell nélkülözni. Bízom benne, hogy azért mielőtt elmegy megcsókolja Bettyt és mégjobban szerelmes lesz.
Ismét kérjük Önöket forgatókönyvírók gondolják át ezt a szálat, mert nagyon sok nézőt fognak veszíteni. HAJRÁ BETTY ÉS TAMÁS ATYA!!!!!!!!
Csatlakozom az előttem szólóhozmremél Tamás atya és Betty össze jönek.Végre valahára elcsattan már az első csók is.HAJRÁ BETTY ÉS TAMÁS ATYA!!!!!!
Már várom a ma esti részt,mert a tegnapi nagyon rossz volt. Tamás Atya szétszórtságát mutatja azért, hogy micsoda rendetlenség van nála mostanság! Nem értem,hogy ezt az egész ügyet miért nem kezelik egy kicsit diszkrétebben, lassan már az egész kórház tud a kis románcról(pedig valójában nem történt köztük semmi).Ezek után nem csodálom, hogy az Atya lelép. Betty fiatal, bizonytalan és önző(a végén csak is engem válassz!).Tamás meg megfutamodik (egy hasonló ügy miatt már egyszer áthelyezték). Tamásnak el kell mennie, hogy megbizonyosodjon, valóban igazak-e az érzései.Bettynek meg türelmesnek kell lennie és kivárnia. Mondjuk egy romantikus levelezés jót is tenne a szerelmüknek. Nem hiszem, hogy Józsi és Betty között bármi is lesz.
Milyen kép ez már Tamás Atyáról(itt az előzetesnél)?Kinek tiszteleg ugyan, csak nem a parancsnoknak?
Ezt nem hiszem el, az a fránya hivatástudat legyőzi a szerelmet!
Én se fogom nézni a sorozatot, ha nem lesz benne Tamás Atya! Az egyetlen jóképű pasi volt,nélküle nincs mit nézni! Brühühü:(
Csak Betty meg Tamás atya miatt nézem a sorozatot, ezért nem nézem mostanában a Barátok közt, de ha Tamás atya nem jön össze Bettyvel és kiírják őt a sorozatból tuti hogy visszatérek a Barátok közthöz.
Szomorú, hogy Tamás így döntött, de várható volt, hogy ez lesz; ha most közli, hogy kilép az egyházból és egymás nyakába borulnak, túl egyszerű lenne és odaveszne az izgalom. Bár arra nem számítottam, hogy a püspöktől áthelyezést kért; inkább arra gondoltam, hogy elmondja, szerelmes lett és tanácsot kér, mit tegyen. Szerintem is el kell mennie ahhoz, hogy tisztázza az érzéseit, de hozzák vissza, és ne tartsák túl sokáig távol. Ha már egész Budapestet kiplakátolták BeTom (Betty & Tomi) plakátokkal, csak nem vágják el ezt a szálat ilyen hamar, és főleg ilyen durván. Főleg miattuk nézem a sorozatot; ha Tamás nem jön vissza, vagy Betty esetleg hamar megfeledkezik róla és összejön mással (az íróktól bármi kitelik), azt hiszem, napi fél órával több szabadidőm lesz. Mert akkor már nem lesz miért nézni az egészet.
Ha még nem unjátok a JR-szösszeneteket… Tamás-verzió, javított:
A szerelem számomra tiltott érzés, nem tehetem, amit szeretnék és valahányszor kilépek az utcára, mindig feketében kell járnom.
A világ egyik legszebb és legnehezebb hivatása az enyém, és több tucat fórumozó érti, mire gondol, aki azt mondja, „Thomas Tanakis”.
Szerelmi bánatom tökéletesen tükrözi lakásom állapota, és nem örülök, hogy a forgatókönyvírók a szerelmem koporsós képeivel riogatnak.
Boldogan gondolok Bettyre, a szerelmi vallomásra, a közös jövőre, mégsem vagyok képes kilépni az egyházból, hogy boldog lehessek a lánnyal, aki a legfontosabb számomra.
Több mint fél éve szerepelek a sorozatban, mégsem képesek betenni a főcímbe.
Zabolátlan kamaszok megszelídítésében, „a szeretet erősebb” és „az erőszak nem megoldás” terjesztésében mi vagyunk a császárok, és igenis a Falvai Olimpiai Válogatott lesz a legjobb… Falvai Tamás, én így szeretlek!
Nikkirose hova lett a nagy optimizmus? Tényleg kiplakátolták egész Pest-et? Hát nem tom mi a fenének gondolák az írók, hogy Tamás atya egyházat váltson! Mindenesetre biztosak lehetnek benne ha Tamás nem jön vissza vagy ha valamelyikük meghal nem nézem tovább a sorozatot akkor még talán hogyha nem jönnek össze de am én a tegnapesti részen elbőgtem magam!!:(
Valahol sejtettem, hogy Tamás atya így dönt, de bizony én is elsírtam magam az este. Ők a kedvenceim Bettyvel és bizony ha bármelyikük kilép, már nem lesz ugyanaz. Remélem a producer is beleolvas néha a Fórumba. Pongrácz doki őrülten idegesít és majd megint azt nézhetjük heteken keresztül, hogy Barbara hogyan hisztériázik. Nagyon unom mindkettőjüket. Jó lenne tudni, hogy Nándival és Klárival mi történt.
olyan jó kommenteket tudtok írni, komolyan, újra él bennem a remény, hogy Betty&Tamás egyszer még összejönnek (csak miattuk nézem a JBt). sajna nem a legelejétől követtem az ő történetüket. le tudná valaki nekem írni (ha szépen megkérem), hogy T. atya hogyan került a sorozatba? Bettyről még tudtam, aztán valahogy elvesztettem a fonalat, és ott “termett” Tamás atya. előre is köszi!
kedves Viki!
elöször betty nem is volt ilyen hivő, egy naív szözsi lány volt de aztán Előd ezt ki használta és ezután változott meg Betty. Ezt annyira komolyan vette hogy létre hozta az apja segítségével a krízis központot. És ennek köszönhetően jelent meg Tamás atya. (na meg a hosz-pisz ház miatt)
A többit már tudod nem?? De ha nem akkor kérdezz csak nyugottan!!!
de szerintem kicsit uncsi lenne ha össze jönnének!!
Szerintem a legújabb részeket elrontották a készítők, már bocsánat, de ha olvassák, akkor tudniuk kell. Teljesen úgy állítják be, mint ha Tamás teljesen bizonytalan és esetlen lenne, ráadásul a menekülős pasifajta, akinek nem a szerelem a legfontosabb. Attól még lehet istenhívő, és imádkozhat, hogy összejön Bettyvel. Bettyt pedig önzőnek és hisztisnek állítják be. Ráadásul Tamás olyan ridegen viselkedett. És a Szabi példáján igazán elgondolkodhatott volna: attól, hogy eltakarja a függönnyel a foltokat, attól még azok ott maradnak, és előbb vagy utóbb úgyis leszakad a a függöny…
Tamás atya a 1113-as résznél került be a sorozatba:)
Ez volt a JR legjobb húzása, hogy megjelent az ő karaktere.
Hát legalább annyra vérzik a szívem, mint Bettynek, ha Tamás atya lelép Csillagkútról… Ez egy pozitívum csakis az, hogy marad napi 1/2 órával több szabadidőm…bár szívesen feláldoznám, ha továbbra is nézhetném az ő történetüket…
Ha tényleg kiírják Tamás atya szerepét, akkor az a kommenteket olvasgatva oltári nagy szivacs lesz a JR-nek…nem fogják tudni hozni az újabb nézettségemelkedést, ahogy azt az előző évadban tették ( talán nem véletlenül !!! )….
Kedves forgatókönyvírók, rendezők, bárki, akinek köze van a sorozathoz, most Önökhöz szólok!
Ha kiírják Tamás atya karakterét, a következő helyzetekkel kell szembesülniük:
Ad.1.: Rengeteg nézőt elveszítenek, és a haragjukat maguk ellen fordítják.
Ad.2.: Elveszítik a legszimpatikusabb karakterjüket (bár előtte még menekülős mimózának állítják be), és maradnak az idegbeteg szereplők, ráadásul Szabi minden bizonnyal Tamás atya nélkül nem lesz sakkkirály. :)
Ad.3.: Betty karaktere értelmét veszti.
Ad.4.: Megdöntenek egy rekordot: Igenis egy névtelen karakter is lehet igazán szimpatikus, vonzó, és igenis egy egészen izgalmas sorozatot is el lehet rontani annak ellenére, hogy mennyi néző felhívja arra a figyelmet, hogy NEM SZABAD KIÍRNI XY TAMÁST!
Összekaphatnák el magukat, mielőtt mindent elrontanak! A Péter-szál, a Bodolai-szál, és a Parancsnok-szál is laposodik! Legalább Bettyéket ne rondítsák el!
Timmm! Csak hogy ne legyél bizonytalanságban :D
Tamás teljes neve: Falvai Tamás…:D
Volt egy epizód, ahol a parókián felvette a telefont és így mutatkozott be, Szabi is vele volt :D
Liba L., nagyon köszönöm, most már nyugodt vagyok! :)
Lécci megmondod hogy hányas részben van?Előre is köszi.
köszi Dóri&Liba L! igen, akkor körülbelül csak a legelejéről maradtam le, ezek szerint :D remélem a rendezők/producerek/akárkik olvassák a kommenteket, és elgondolkodnak azon, hogy mégsem írják ki az egyik legjobb szereplőt. a valóságban a forgatások már sokkal előrébb járnak, mint a tv-ben leadott részek, szóval lehet, hogy az itt leírtak is már mind hiábavalók…:( azért én még reménykedem. ha kiírják Tamás atyát, én biztosan nem nézem tovább. egészen áthat rám az ő sorsuk, a tegnapi rész is annyira szomorú volt, és nyomasztó, hogy egészen depressziós lettem tőle. meg tudom érteni persze az írókat is, hiszen az “átlagember” ebből azt veszi le, hogy a papok mind ilyenek, vagyis általánosítanak, és az ugye rontana az egyház és a papok “hírnevén”, ha Tamás & Betty összejönnének. node egy ilyen szépen és mesterien felépített szerelmi szálat hogy lehet ilyen rossz irányba vinni, és hirtelen lezárni? ahogy Betty mondaná: véget ért, pedig még csak el sem kezdődött…
Luca, ez nagyon tetszett:D Tamás atyát mindnenki szereti! Hogy lehet már kiírni:(
sziasztok!
Tényleg szuper a sorozat.Minden este alig várom.Egyetértek azzal,hogy sok a képtelennek tünö fordulat,de éppen ez az izgalmas benne,ha minden ugy történne mint ahogy mi szeretnénk,talán már nem is lenne érdekes.Éppen erre mondják azt,hogy filmen minden lehetséges
Kedves Mindenki!Úgy látszik mi mondhatunk bármit, nem akarják figyelembe venni a nézők akaratát a forgatókönyvírók. Már csak az lenne a kérdésem, hogy állítólag nők írják a történetet, akkor ők milyen nők?És bocsánat, ha megbántottam Önöket, de egyszerűen nem értem. Legyenek szívesek már figyelemben venni a kérésünket. Ismét leírom a kérést NE ÍRJÁK KI BETTYT ÉS TAMÁST A SOROZATBÓL, SŐT TALÁLJANAK EGYMÁSRA ÉS LEGYENEK NAGYON BOLDOGOK. ANNYIRA SZERETNÉNK!!!!BETTY & TAMÁS FOREVER LOVE
balizsofi98: Nincs semmi baj az optimizmussal, ugyanúgy él, mint eddig. Azt hittem, ez tükröződik a hozzászólásaimon…
Igen, Pestet alaposan kiplakátolták; én csak egyet láttam, a Keletinél, de a barátnőm többet is. Nem hinném, hogy ennyire felhívják a figyelmet erre a szálra, majd ugyanazzal a lendülettel kettévágják… Akkor nem lenne semmi értelme. Tamásnak vissza kell jönnie. :P
doori2525: Szerintem egyáltalán nem lenne unalmas, ha összejönne Betty & Tamás… Csak azon múlik, hogyan írják meg.
Viki, egyáltalán nem rontana az egyház hírnevén… mert látjuk, hogy Tamás mindent megtesz, hogy hű maradjon Istenhez. Persze végül nem fogja bírni, de ettől eltekintve ő egy olyan pap, amilyet egy egyház csak kívánhat.
Én csak egyet nem értek….
Tamás atya azt mondta Bettynek:
“Sosem hagyom el….szeretném ha ezt tudná. Rám mindig számíthat.”
És ő nem az az ember, aki nem tartja meg a szavát és ez bizakodásra ad okot, nem?
Nem mondta volna, ha nem gondolná komolyan.
Ne bántsuk a forgatókönyvírókat, biztosan értik a dolgukat, hiszen egy nagyszerű szerelmi szálat építettek fel, mely nagyon sokunkat rabul ejtett:D
És nyilván nem véletlenül írták ilyen izgalmasra, hiszen ha nem így tették volna, akkor lehet, hogy fel sem figyelünk erre…
Én például már többször írtam, hogy azóta nézem a sorozatot, amióta Tamás atya megjelent Csillagkúton…Ezért nálam jobban nem hiszem, hogy bárki is szeretné, hogy maradjon:D ( Persze döntetlenben ki tudunk egyezni XD )
Szóval engem a jelenlegi kedvezőtlen fordulat, értem ez alatt, hogy Tamás atya nem Betty-t választja nem dob fel és nem is erre várok, de azért reménykedek, hogy a döntése nem végleges … hiszen ő is csak ember, aki megváltoztathatja a döntését…
Szóval a remény hal meg utoljára….
És ha meg kell halnia majd ennek a reménynek mégis, max átkapcsolok egy másik csatornára….
Kedves GYUFA!!!! Most jöttem rá, hogy te egy érző lelkű leány vagy!!! Egy fiú ugyanis nem BRÜHÜHÉZNE!!?? Már végtelenül unom az egész Bodolai családot és P.P.-t is. Helyettük jobb lenne a rezidensekkel , és a Betty-Tamás vonallal foglalkozni sokkal többet. Piri néni
Kedves Piri néni, naná,hogy érző lelkű lány vagyok, különben nem lennék oda Száraz Dénes-ért! Sírok is rendesen! Kb.2 hét múlva esténként legalább egy kicsivel több időm lesz Nekem is, valami mást csinálni, mint a tv-ben a napi sorozatot nézni. Üdv Fanni
Nikkirose: igazad van!
Tamás minden megtesz, de szegény nem tud ketté szakadni Betty és az egyház között. az egyház csak kívánhat ilyen papot, ahogy mondod.
Ja, többször megnéztem a szakítós jelenetet, és van valami ok amiért nem hagyja ott az egyházat, mert nem teheti. Valami olyant mond, hogy ígéretet tett Istennek,akkor nagyon jó oka volt rá, és nem szegheti meg.!Lehet, hogy kicsit zavarosan írtam le, de emlékeztek erre?
Lehet, hogy csak egy kósza ötlet, de lehet, hogy történt vele valami a múltban ami az utolsó lökést adta, hogy pap legyen és a lelkiismerete nem engedi, hogy mindezt feladja egy nőért. Bettyt meg egy kis féltékenykedő buta nőként mutatják, akiért nem érdemes elhagyni a hivatást!
Ez a dal, akár Betty dala is lehetne:
http://www.youtube.com/watch?v=rWAT2ibSGcQ
Tőled lobbant fel az ősi láng,
Mint izzó katlan fűti szívem,
Néhány óra volt, csak ennyi járt,
De azóta nekem megállt a világ.
Minden éjjel újra élem szédült ritmusát,
Mond miért kéne eltitkolnom szívem legtisztább dalát,
Hordanám minden terhét, súlyos keresztjét,
Csak itt lennél, mondd merre jársz.
Te vagy a kincsem, méreg a szívben,
Te vagy a vágyam, jéghideg ágyam,
Te vagy a kezdet és a végzet,
Érzem, úgyis elveszítlek.
Te vagy a minden, annyira hittem,
Te vagy az átkom, angyali álmom,
Te vagy a kezdet és a végzet,
Meghalnék érted, ha itt lennél.
A csillagokban én már nem hiszek,
Az égre fényt vetít a hajnal,
Hangod csendje hullik vissza rám,
Az a dallam ringat minden éjszakán, úgy fáj.
Minden éjjel újra élem szédült ritmusát,
Mond miért kéne eltitkolnom szívem legtisztább dalát,
Hordanám minden terhét, súlyos keresztjét,
Csak itt lennél, mondd merre jársz.
Te vagy a kincsem, méreg a szívben,
Te vagy a vágyam, jéghideg ágyam,
Te vagy a kezdet és a végzet,
Érzem, úgyis elveszítlek.
Te vagy a minden, annyira hittem,
Te vagy az átkom, angyali álmom,
Te vagy a kezdet és a végzet,
Meghalnék érted, ha itt lennél.
Én is gondolkoztam azon, hogy komoly oka lehetett annak, hogy Tamás ezt a hivatást választotta… ami több annál, mint amit Szabinak mondott, hogy “Isten hívását kövesse”. Érdekes lenne betenni ezt is a történetbe. Talán ha (pontosabban: AMIKOR) visszajön.
Kíváncsi vagyok, hogy mikor jön az a rész, amit a Mokkában mutattak be, és amire azt mondta Száraz Dénes, hogy tulajdonképpen ott lesz lezárva a kapcsolatuk!
Ott az látszódik, hogy Tamás atya elköszön Bettytől és elmegy…
…de mondjuk nagyon jó lenne, ha Karácsonyra vissza is érne! :D :)
Úgyhogy kedves JR-ban írók, rendezők stb.! A kedves nézők szerintem már tudják, hogy mit szeretnének karácsonyi ajándéknak: TAMÁS (atya?) JÖJJÖN VISSZA!
Nem a kapcsolatuknak lesz vége, hanem az évődésnek… azért ez nem ugyanaz.
Betty-verzió:
Nem vagyok plázacica, nem lehetek együtt a szerelmemmel, segítő szándékom pedig gyakran balul sül el.
A világ egyik legszebb és legnehezebb foglalkozása az enyém, és több tucat fórumozó érti, mire gondolok, amikor azt mondom, „katolikus pap”.
Minden pillanatban arra várok, hogy láthassam Tamást, és nem örülök, hogy a forgatókönyvírók végleg száműzni akarják Csillagkútról.
Boldogan gondolok Tamásra, a szerelmi vallomásra, a közös jövőre, így nem csoda, hogy ki vagyok borulva, amiért úgy döntött, hogy kéri az áthelyezését, és ilyen kegyetlenül viselkedik velem.
Itt élek a kórházban meg a parókián, mert a költségvetésből nem telik a lakásom díszleteire.
Bibliaolvasásban, Énekek éneke-idézetekben, zavart okozó ártatlan megjegyzésekben mi vagyunk a császárok, és igenis harcolni fogok a szerelmemért… Betty Tanakis, én így szeretlek!
Szerelmünk számtalan akadályba ütközik, a végletekig húzzák a történetünket és bár miénk a legérdekesebb szál, egy-egy részben csupán percekig vagyunk képernyőn, már ha egyáltalán foglalkoznak velünk.
A világ legszebb és legnehezebb hivatása a miénk, és több millió ember érti, mire gondol, aki azt mondja, „BeTom”.
Tudjuk, hogy egymás számára mi vagyunk az igaziak, és nem örülünk, hogy mindkettőnk kiírásával rémisztgetnek.
Boldogan gondolunk egymásra, a szerelmi vallomásra, a közös jövőre, de láthatóan az írók feltett szándéka, hogy egymás iránti érzelmeink és a rajongók akarata ellenére ne lehessünk együtt.
Több mint fél éve ismerjük és szeretjük egymást, mégsem képesek összehozni bennünket.
Zavart pillantásokban, véletlennek álcázott egymáshoz érésekben, esetlen szerelmi vallomásokban mi vagyunk a császárok, és igenis a szerelmünk legyőzi a forgatókönyvírók bénaságát… Betty Tanakis & Falvai Tamás, én így szeretlek!
Timmy the angel :D
A 1219-es részben van :)
Megnéztem, tényleg mondja, hogy Falvai Tamás 14:35 körül van a videóban.!
Az jutott még eszembe, hogy olyan sunyi módon írták ki Tamást,ha minden igaz, még Szabinak sem mondja el, hogy elmegy, pedig milyen jóban vannak.Ha Alexa tudhat róla, akkor Szabi miért nem? Milyen nagy csalódást okoz szegény gyereknek. Remélem azért egy búcsúlevelet hagyott neki. Különben meg majd meggyónja a pap, hogy így cserbenhagyja a pártfogoltját, és Isten megbocsát, csak Szabi nem!
Leontin meghallgattam a számot, tényleg, milyen igaz, lehetne Betty dala.Betehetnék,lehetne olyan jelenet, hogy egyszer hallja a rádióban és közben Tamásra gondol:)
:D
Annyira beleszerettünk többen is, és mi is erre gondoltunk rögtön, hogy ez Betty dala…
Tamás elmegy és Betty összezuhan:(
És ez a dala :)
láttom nagyon szeretitek tamás atyát… nekem betty a kedvencem…
ahogy olvassom jó pár emberke azzal “fenyegetőzik” hogy nem nézi a sorozatot ha a pap elmegy… ez elég hülyeség mert szerintem még csak most kezdődött az évad és szerintem utána ha már nem Betty-ék körül fog forogni a világ ( sajnos)… akkor megint lesz benn valami izgi ami miatt meg fog tetszeni…úgy hogy…
utóirat: nikkirose az nagy volt mikor ezt irtad: “Itt élek a kórházban meg a parókián, mert a költségvetésből nem telik a lakásom díszleteire.”
ja és akkora hülyeségeket tudtok írni!! égnek áll tőletek a hajam!!! még el se ment Tamás atya és már arról beszéltek hogy Szabinak nem mondja meg!! furik vagytok!!
Igen biztosan igazad van, de tudod én csak azóta nézem, amióta Tamás atya bekerült a sorozatba, mert pont ez a szál fogott meg…
És ebből az következik, hogy a sorozat 1 évadját látva más nemigen tetszett meg azóta sem, ezért ha megszakad ez a szál, akkor nekem nem lesz miért néznem…
Engem nem köt le önmagában a Bodolai család, bár Szabit csípem, nem ültet le a TV elé maga a Csillagvirág klinika többi szereplője sem…
Hiába ígérnek sok izgalmat az új évadra meg új főgonoszt, engem ez baromira hidegen hagy…
Nyilván nem vagyunk egyformák…
Én a nézőknek az a rétege vagyok, aki az előző évadban nézettség emelkedést hozott a sorozatnak Tamás atya karakterének megjelenése miatt…
És amilyen gyorsan ő távozik, én is olyan gyorsan fogom követni a példáját…
De természetesen te attól nyugodtan nézheted, főként ha találsz benne magadnak olyasmit, amiért szereted nézni :D
Leontin 100%-ig egyetértek!
doori onnan tudjuk/gondoljuk,hogy Szabitól el sem köszön, hogy sajna már olvastuk az előzetest és elég könnyű kilogikázi, ha Bettytől tudja meg Szabi a rossz hírt,akkor akár nem is búcsúzik el tőle!Tudod mit, ne legyem igazam!
Az nem lehet, hogy fél évig építsék Tamás és Betty között ezt a szerelmi szálat, aztán meg hipp-hopp csak úgy vége…ennek semmi értelme…
Orsi,ez így igaz,de sajnos mi nem tehetünk sok mindent a forgatókönyvírók fantáziája ellen! Ezt a sorsot szánták nekik,de azért titkon reméljük, hogy látjuk még Tamás Atyát!:)
tulajdon képpen kezdek titeket érteni csak hogy én már legalább 3 éve nézem úgy hogy ez hozzám nőtt…ezért nézem én akármi is történik úgy hogy én nagyon nagy jr fan vagyok
doori2525: Nem fenyegetés, én tényleg komolyan gondoltam, hogy ha végleg kiírnák Tamást, engem is végleg kihúzhatnak a nézők listájáról; és ezzel nem vagyok egyedül. Nem érdekel a csuhás főgonosz, a sorozatgyilkosságok, terrortámadások és hasonló események, amik a normális életben aligha fordulhatnak elő egy kisvárosban. A BeTom szál a legjobb a sorozatban; egyébként meg Rékát kiírták, Violát kiírták, Szlávik alig szerepel… szinte már csak Péter meg Dóri maradt, aki valamennyire a képernyő elé tud ültetni. Meg persze sokunk kedvenc párja. Amúgy nem hiszem, hogy sor kerülne a nagy néző-elpártolásra; ha van egy csepp eszük, kizárt, hogy ne hozzák vissza Tamást.
Örülök, hogy tetszik a mondat, többen is osztoznak e véleményen. :)
Szerintem tulságosan elhúznak egy-egy dolgot. Konkrétan most a fődoki lábalól eltételét. Minek ennyi időt elpocsékolni erre, amikor már régen tovább lehetett volna lépni ezen.
Orsi, én is ezt mondom már mióta… Nem fogják kiírni, max. átmenetileg. Különben úgy tűnne, mintha nem lenne előre megtervezve az egész, ami hülyeség, mert az írásban hónapokkal előre járnak… Annyira meg csak nem idióták, hogy felépítenek egy szálat, majd amikor már a háromnegyed ország nekik szurkol, hirtelen elvágják, és mindezt jó előre be is harangozzák… Itt biztos hogy több van.
doori, én meg a bemutató résztől kezdve nézem, csupán pár részt hagytam ki, azt is kényszerből, de ha kiírják az egyik kedvencem, nem lesz miért néznem. Semmi kedvem nap mint nap azt nézni, hogy Betty lassan elfelejti Tamást, miközben elkezd valaki mással járni… Azok után, hogy azért drukkoltam, hogy ő és Tamás boldogok legyenek együtt.
doori2525: tulajdonképpen én is így vagyok ezzel, mert én a kezdetek óta nézem (egyszer nem néztem fél évig amúgy mindig néztem)
am… szerintem tuti hogy összejön Tamás atya meg Betty szóval ne legyetek így elkeseredve, a forgatókönyv írók meg a szerkesztők nem annyira hülyék, hogy nem hozzák össze őket mikor tudják hogy a nézők ezt akarják és egyébként meg akkor minek csináltak ekkora reklámot ennek a szálnak ha most meg így lesz vége?!…
bár még biztos elhúzzák egy darabig és lehet hogy pár hétre ki is írják Tamás atyát de aztán tuti hogy összejönnek…
csak azt ki kell várni… szóval kitartás :)
Tamás atyának nagyon sok szeretettel. az eleje nem lényeg:D
Ezt most találtam,Száraz Dénes fanoknak kötelező olvasmány!
http://velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/szaraz0402/?rnd=505
A mai részben megint istenien nézett ki,csak kár, hogy Szabit úgy elküldte.
Barbara szerepe tisztára mexikói sorozatra hajaz, már ki tudja hány rész óta csak bőg és picsog.Mostanra a csaj már biztos bárhol és bármikor képes elbőgni magát! Elég szánalmas a szerepe!
Sziasztok!!!
Imádom ezt a sorozatot!!! Én azt sajnálom, h Dóra és Kristóf nem jöttek össze! Nem tudom, h miért nem lehetne őket összehozni.
Betty és Tamás atya édes!!! Szurkolok nekik!!! De szeretem tuti össze jönnek. Barbarát utálom! Akkora loser színész!
Csúnya, görbe, gebe és még a magas sarkú cipőbe se tud menni. Szerintem nagyon gagyi színész. Folyamatosan bő, ordít és csapni való színész! De elegem van már Előd nagyképűségéből is amit Böbével és Bandival csinál.
Az előzeteseknél lévő képen Bettyn mi az a fekete ruhadarab ( ahogy Tanás atya mondaná ) ?
Kicsit nagy vállban és lóg az ujja is nem?
Az Tamás kabátja, tuti!
Libus, látom még mindig foglalkoztat a téma… :P De hogy kiszúrtad… :P Szerintem is Tamás kabátja… Hogy mi lesz még itt… :P
Szerintem jövő hét szerda vagy csütörtök, ahogy az előzetesekből kiderül
Én nekem is a kedvenc sorozatom a Jóban Rosszban, és nagyon szeretem Tamás atyát és Bettyt. Olyan szép párt alkotnának.Jó lenne, hogyha monsjuk Tamás visszajönne és összejönne Bettyvel. Ők az álompár :)
Sziasztok! Szerintem egy pap sosem fogja feladni a hivatását, max. lelki vívódásai lesznek. Ennek ellenére nagyon szeretném, ha Tamás atya a sorozatban maradna, mert nagyon jó színész, és egy ilyen karakterre is szükség van, no meg hogy valami “JÓBAN” is legyen már! Azt persze szívesen venném, ha láthatnánk lelki vívódásait Bettyvel kapcsolatban, hiszen ő is ember.
Előd nagyon jó, mint gonosz, szerintem fontos mozgató rugója a sorozatnak, de azért hihetetlen, hogy mindent meg tud úszni!
A Bodolai család nekem is sok, kicsit vissza vehetnének a pörgésből. Fura, hogy még csak említést sem tesznek Orsiról, egy levél se jön és nem is hiányolják.
A ma esti rész előtt egy kérdés:
Bűnbe esik -e Tamás Atya?
a, Igen megcsókolja a lányt
b, Nem, inkább elmenekül
c, Valaki megzavarja Őket, ezért nem történik semmi
Várom a válaszokat
Válasz: C Bodolai Bandi zavarja meg őket,,,,a Szabi festménye miatt. Ez is úgy kellett, mint ELEFÁNT A PORCELÁN BOLTBAN !!!!!!!!! Mit kapok, ha eltaláltam a jó választ??????? Piri néni
Hat szerintem a b.-lesz!
Vagy a c.!
Az a.-nem valoszinu. Pedig milyen jo lenne…:-s:-s
Szerintem b.)
Még mindig rettenetesen uralkodik a vágyain…talán jövő hét szerdán történik köztük végre valami ….
Szerintem is b.,de ha mégis bátor lesz és elcsattan az a csók, akkor a mi rajongók biztos örülni fogunk!:)
Aki eltalálja a helyes választ, annak a jutalma az az öröm, amit akkor érez majd!
SMÁROLJANAK MÁR!!!! :)
Azok a ,,XY,én igy szeretlek”-esek rohadt jók!
Nagyon ügyesek vagytok!
Folyton kivágott ruhákba járok.
Magam sem tudom miért változtam meg ennyire.
Még mindig szerelmes vagyok Rolandba,a volt főnökömbe,ő is belém csak nem meri bevallani magának,ezért Konráddal egy kis színjátékkal kihoztuk belőle a féltékeny pasit.
Én vagyok a hazudozás koronázatlan királynője,emiatt egy farmon kötöttem ki,hazatérédem után 2 napra visszaváltoztam régi önmagammá.
Féltve gondolok arra,hogy vissza kell mennem a farmra,és el kell válnom Rolandtól,akivel ki fogok békülni! Ennek érdekében mindent bevetek!
Büszkén gondolok vonzerőmre,aminek Roland,és a többi pasi képtelen ellen állni.
Mindenki érti,amikor azt mondom:,,dekoltázs,aláíráshamisítás”
Ribancságban mi vagyunk a királyok,itt élek Csillagkúton,nevelőapámmal,akit lépten,nyomon átverek,
Bencsik Bea,én így szeretlek!
bocsi, hazatérésem-et akartam írni.
egy 12 éves lány,aki nagyon szurkol Betty-nek és Tamás atyának…
Legszívesebben a-t tippelnék, de ismerve Tamás atya karakterét, inkább c.
Gorellanna: mindenki szurkol Betty-nek és Tamás atyának…
Jaj,de kár, hogy igazam lett!:(
Mondjuk jobb lett volna,ha egy kicsit jobban kifejtik a sztorit és nem csak a menekülő Tamást mutatják!
Az előbb volt egy Böbe és Bandi ajánló,szörnyű! Komolyan, remélem az alkotók is olvassák a hozzászólásokat és visszaveszik egy kicsit a karakterüket, mert ez már sok(kk)!
Szabi egyre jobb, ez a Ne parázz DeneVera-duma klassz.Igaz kissé lenéző a stílusa az unokatesója felé,de azért biztos szereti!
Szerintetek Tamas atyat ezzel kiirjak a sorozatbol?
Naná, egy időre biztos elmegy, utána meg reménykedünk, hogy visszahozzák majd!
Ma esti kérdés:
Mi történik a csapattréningen?
a, Mindenki jól veszi az akadályokat és épségben megússza a kalandot
b, Nehéz menet lesz, lehet, hogy fel kell venni egy-két új embert, mert nem mindenki ússza meg ép bőrrel :)
Vajon Bandi mit lát a parókián????
Valaki azt írta az egyik hozzászólásban, hogy Betty biztosan terhes lesz, és majd így Tamás atya visszajön! Szerintem ez annyira nem méltó hozzájuk! Mármint, hogy lenne egy olyan szájíze, hogy csak kötelességtudatból jön vissza, nem pedig szabad akaratából! Pedig az lenne az igazán szuper, ha összehoznák őket a forgatókönyvírók! Ez egyébként olyan nagy kérés???????????????????
Én drukkolok… :-)))
Szerintem max. csókolódzni fognak, azt sem tervezetten hiszen akkor nyilván nem hagynák tárva-nyitva az ajtót…
Valószínüleg Tamás atya végre-valahára elveszíti az önuralmát és nem fog tudni Bettynek ellenállni….
Nagyon szeretjük ezt a sorozatot a kislányommal, mindig ez a közös esti programunk, ami csak a kettőnké. Egyformán szerelmesek vagyunk Tamás atyába, hiába nincsen neki bő gatyája. Ha távoznia is kell a sorozatból, ami szerintem egy nézettségemelési stratégia része, vissza fog majd jönni. Emlékeztek a Tövismadarak c. sorozatra? Ott sem merte az atya vállalni a lányt, végül mégis a szerelem győzött. Akárhogy is, nekünk nagyon fog hiányozni ez a gyönyörű férfi! (Talán ő az egyetlen valamire való férfi a sorozatban)
Libus, szerintem is max. csók lesz, de az egyelőre elég is; azok után, hogy Tamás ennyire tudott uralkodni magán, nem valószínű, hogy rögtön letámadja Bettyt, akkor sem, ha most elveszti az önuralmát és megcsókolja.
Cinkapanna: És Bozsó Péter. Őt is imádom. :P
Leontin, olvastam a cikket, én is úgy érzem, van okunk bizakodni!:)
Tamás atya nekem már nem is szimpatikus. Játssza az eszét, hogy ő el van kötelezve, meg hogy őneki Istent kell szolgálnia, holott szimplán álszent. Neki kéne a legjobban tudnia, hogy úgy nem tudja “teljes erőbedobással” szolgálni Istent, ha közben belülről eszi a fene, hogy Bettykével is kamatyolhatna ehelyett… már bocsánat. Ráadásul Bettyke meg olyan megszállott lett… a következő fordulat mi lesz? Bettyke beleőrül a szerelmi bánatba, és az emlékezetkieséses Péterrel elhiteti, hogy ő a barátnője, vagy mi?? Az utóbbi pár rész konkrétan kiakasztott… egyre unszimpatikusabb a sorozat… bezzeg Bodolaiéknak külön reklám is jár… hát eszméletlen…
Timmm relax….
Olvastad a cikket? Az nyugtat :D
És szerintem nagyon jó így, Tamás még pap – persze szerelmes – és nem tud az érzéseivel mit kezdeni, csak őrlődik…
Betty meg nyomul, nyilván bármit megtenne, hogy itt tartsa Tamást…ő tényleg egy kicsit túlzó lett, de szerintem a tudat, hogy viszonzásra találtak az érzései az bátorította fel…
Istenem, Tatya már előre elköszönt Szabitól… Szegény kölyök…annyira ragaszkodnak kölcsönösen egymáshoz…
Tamás jó apa lenne…
Kiderülhetne hogy Tatyának 17 évesen született egy gyereke akiről nem tudott és kiderülhetne h Szabit örökbe fogadták és akkor kiderül h apa-fia.:D
Úgyis mindketten szőkék :D
Meg jól sakkoznak :)
Meg Szabi is lassan pap akar lenni …XD
Fannika! Nagyon elszaladt a fantáziád!!! Tamás és Szabolcs búcsúzása olyan jól sikerült, hogy nagyon megsajnáltam őket….Abban reménykedem, hogy Tamást nem helyezik el olyan messzire, hogy Szabolcs meg ne tudná látogatni időnként. Esetleg még sakkversenyeken is találkozhatnának,,,és Tamás büszke lehetne a felfedezett “sakk-zsenire”!!!! Piri néni
A Jóban Rosszban a kedvencem és Dóra meg Viktor össze illenek!!!Konrád jól megszervezte ezt a számháborút XD
Már nem vagyok fiatal,nem vagyok sem barna sem vörös.Enyém a világ egyik legfárasztobb mestersége és bizonyára több ezer ember tudja,hogy mire gondolok,amikor ezt hallom IRJA A TÖBBIHEZ
Szeretettel gondolok arra a pár orvosra és nővérre,aki néha kifizeti a kávéját,rettenettel a hóvégi zárásra,amikor mindig ráfizetek és nem szeretem,ha az emberek összetévesztik a korház büféjét egy belvárosi cukrászdával.
Itt lakom a Csillagkut büfében,még a mosdóba sem megyek ki.Igenis én vagyok a hitelbe adott kávék császárnője,az aggodalmamat megelőzi az udvariasságom,vagy forditva vagy magam sem tudom.
Rengeteg titkot tudok,de féltve meg is örzöm őket,
Jolika néni,mi igy szeretünk
Legyetek kegyesek,ez az első probálkozásom.Egyébként egyetértek,hogy a Bodolai klán idegesitő.Eddig csupán jópofaságnak vettem,de most már egyre hülyébbek.Az a balatoni kirándulás az tök GÁZ volt,ilyen nincs,és egész egyszerüen miért ordit Böbe egyfolytában.Nem csoda,hogy Szabi ilyeneket fest.Amugy,magában nem rossz a festmény,egy templom falán bejönne,nem egy konyhában
A Betty Tamás sztorirol annyit mondanék,hogy van egy olyan ,hogy vigyázz mit kivánsz,mert beteljesül.Most gondoljunk arra,hogy drukkoltunk Margitnak és Zolinak.Összejöttek,most élik unalmas kis életüket,alig,mondhatni egyáltalán nem látjuk őket.Svéd összejött Orsival,elmentek,kész,passz.Most,ha ezek ketten Összejönnek,vagy elmennek Amerikába,vagy Tamás atya szülőfalujába,vagy akár Csillagkúton megállapodnak,lesz egy családjuk és a többi tök unalom
Hát akkor, ha hagyják a történetet ellaposodni…
De ha profi csapat írja a forgatókönyvet, akkor ez nem kellene hogy megtörténjen, nem?
Szerintem Betty figurája alapvetően olyan, hogy nemigen tud unalmas lenni… Még most nyugodtabb állapotában is vibrál :D :P
És nagyon jó lett a Jolika nénis :) Gratula :D
Kösz,fel vagyok dobva,napokig kotlottam a témán nem mertem leadni,van sok ötletem
Akkor elő az ötletekkel bátran:P
ldiko10, nagyon jó lett a Jolikás szösszenet, ha vannak ötleteid, akkor hajrá, várjuk az újabbakat! :D
A BeTom történet egyáltalán nem lesz unalmas, ha jól írják meg; könnyen fenn lehet tartani az izgalmakat, csak foglalkozni kell velük.
Nem rossz ötlet a Tomi-Szabi rokonság, de nem hiszem, hogy Bodolaiéknak volt annyi pénze, hogy örökbefogadáson gondolkozzanak… Erdélyiek amúgy sem szokták magyarországiak gyerekét örökbe fogadni.
Igen,de látjátok,hogy amint egymásra talált két szerelmes,rögtön uncsi az egész
Sziasztok! Hát igen, ez a Szabi-Tomi rokonság elég légből kapott Fannika!
Úgy látom inkább egy testvéri viszony, vagy olyan mintha a bácsikája lenne. Az külön értékelendő, hogy magázza az Atyát és nem tegezi,ezt legalább jól írták meg!
Konrád-féle számháború viszont elég szánalmas.Nem tudom eldönteni, hogy a forgatókönyv íróknak ilyen szegényes a fantáziájuk, vagy csak a sorozat büdzséje ilyen kevés! Legalább egy paintball csata vagy egy kalandpark esetleg egy erdei túlélőtúra lehetett volna! SZÁNALMAS!
Igenis, legyen izgisebb a sztori,kezdem úgy érezni, hogy a 25 perces részek túl rövidek egy-egy szál jobb kifejtéséhez!
igen,jo volt akkor,amikor 2 rész volt egy este
Arról nem is beszélve, hogy nem ártana időben kezdeni.Tegnap 20:40-21:15 között volt a vetítés ideje, ehelyett 48 körül kezdték és természetesen nem 15-kor lett vége. Nem voltam itthon, még jó hogy elővigyázatosságból mindig legalább 10 perccel későbbre állítom be a felvétel végét. Mi lenne, ha 2010-ben nem kéne a pontatlan kezdésidő miatt zsörtölődni? Néha olyan, még mint amikor elindultak a ker.tv-k, soha nem kezdődött pontosan semmi. :(
Fogalmam sincs ki vagyok,csak ugy becsöppentem ide .A keresztnevem németes,a testvéremé is.Na de a családnevem ,az világos,de az tényleg.Mindenki utál és kellöképpen én is mindenkit.Hiszek abban,hogy a zord külsö kérges szivet takar és abban is,hogy minden jotett elnyeri mélto büntetését
Amikor véletlenül egy virágcsokrot találsz,hát megsegitett az ördög,add át jo vetélytársadnak,el ne felejts beletenni egy idözitett bombát.
El ne feledd,hogy legszebb öröm a káröröm.
A következö karobahuzást mindig megelözi egy kis nyalintás a flaskábol
Nem szeretem,ha összetévesztenek a testvéremmel,habár sokszor kimondottan jo lenne.Csak sszar,hogyy mindig a kopasz fehér séromat vissza kell suviszkolni. Fehér Konrád,mi igy szeretünk
Gyerekek,kár azon veszködni,hogy mikor kezdenek meg stb.Ez ugysem változik,van nekem olyan német ado,amelyik 1ö perces késéssel dolgozik.Adjunk nevet ezeknek az esszéknek vagy valami,azt hiszem Liba kezdte el
Bármennyire is furcsa nektek,haljak meg,ha nem szimpatikus nekem Konrád
Igazad van Timm,nem természetes,ahogy a Bodolaiék csinálják.Miért kell egyfolytéban orditani,a rendezö nem látja,hogy milyen marhán játszik _Böbe_:
Hát hiába,gyerekek,szombat este van,mindenki bulizik valahol,egyedül maradtam a commentjeimmel
megasztárt nézi itt mindenki!
Én is buliba indulok, kalandra fel!
mindjárt vége,azért az x faktor sem kutya
Szerintem,fel kellene ujitani a Ki kicsoda CSillagkuton -t
Például,nem tudom,ki Konrád
gyufa,jo neked,amikor kifésülted a hajadbol a konfettit,mondd el milyen volt
Kedves Fannika és Leontin! Reagálni akarok a Tamás-Szabolcs APA-FIÚ kapcsolatra: A BARÁTOK KÖZT-ben Berényi Miklósnak született Balázs nevű fia, akit örökbe adtak,,,,,,de rátaláltak nagy nyomozások után, és egy idő óta ott él Berényi Andráséknál, aki nagybátyja Balázsnak….Tehát ez a sztori már régen ki van lőve!!!Így aztán nagyon PLÁGIUM íze van a dolognak; nem gondoljátok???? Piri néni
Én itt vagyok… Ezek az Én így szeretlek-es versek, amolyan JR szösszenetek, és nem én kezdtem, hanem Zittt..:D
Én csak, mint sokan mások bekapcsolódtam :D :P
http://jobanrosszban.fan-site.hu/forum_temak
Itt többen vannak, ha úgy érzed már magadban beszélsz :D
leo,mit szolsz a konrádosra
szerintem,veled lehet komolyan beszélni
mindegy,ki kezdte,jo,kicsit mindannyian eltérünk a sablontol,de ettől még jobb
leonti, a te kedvedért irtam egy irto KONRÁDOSAT
Tök jó lett a Konrádosod :D
És megtisztelő, hogy miattam írtad:D
Köcce :P
Visszaolvastam néhány kommentet és nagyon jókat írtatok. Szerintem igazából mindegy hogy unalmas lesz-e ha Betty és Tamás atya összejönnek, csak könyörgöm jöjjenek már össze!!!
Érdekes dolgokat olvastam. Ott van például a Szabi-Tamás rokonság pedzegetése. Ökörség. Szabi, annak ellenére, hogy művészien fest, jól tud sakkozni, és alapjában véve megvan a magához való esze, az apjától örökölt eredeti tahóság, meggondolatlanság, bunkóság, és gyakori “agyelszállás” miatt az összkép Szabiról tudathasító. Néha úgy érzem, a forgatókönyvírók még nem egészen döntötték el, mi is lesz Szabiból: villanyszerelő vagy művész.
A másik oldalon ott van Tamás atya. Tamás atya egy rendes, megfontolt, kedves, logikusan gondolkodó, és roppant atyáskodó férfi. Mindemellett többször tett tanúbizonyságot arról, hogy gyáva, könnyen megfutamodik, és az “egyenes beszéd” fogalmat ha teheti, inkább messziről elkerüli, lásd, Szabitól való “elbúcsúzás”. Miért nem lehetett annak a szegény gyereknek normálisan elmondani, hogy el fog menni? Oké, akkor biztos lett volna hozzá pár kutakodó kérdése, de, mivel okos férfi, megoldotta volna. De így, hogy szegény gyerek alig érti, hogy mi van, aztán, mikor majd kiderül, hogy elment, biztos nagyon dühös és szomorú lesz (például nyilván ha tudja, hogy akkor látja utoljára, ő is mond neki pár kedves szót), és, ugye, a csalódottságtól a személyisége még tovább deformálódik.
Már így is terebélyes ez a hozzászólás, de sebaj. Ott van a “BeTom” szál. Már írtam, hogy jelenlegi felállásában nem tetszik. De akkor sem tetszett, mikor még egyik se vallotta be az érzelmeit. Egy rövidke ideig tetszett csak a szál, pár percig, amíg még mindketten “csak” szerelmet vallottak, de “még” nem veszekedtek rajta, Betty nem lett hisztis, T. atya pedig gyáva. Aztán rájöttem, hogy én se tudnám jobban megírni. Mert bizony, nehéz dolguk van a forgatókönyvíróknak. Ha egy telenovelláról lenne szó, lezárhatnák a sztorit, véget érne, összejöttek, családot alapítottak, boldogan élnek míg meg nem halnak. De ez egy napi sorozat, és ha a BK sorsára jut, tehát akár évtizedekig is menni fog, akkor bizony csak kétféleképpen csinálhatják meg azt, hogy a szál ne laposodjon el: Az egyik verzió az, hogy összejönnek, de kiírják őket, új életet kezdenek egy távoli városban. Így nem láthatjuk, ahogy a kapcsolat ellaposodik, viszont a sorozat esetleg nézőket veszt, és az egyik legérdekesebb karaktert, Bettyt is nélkülözni kell, aki a bonyodalomkavarásaival izgalmasabbá tehetné a sztorit. A másik lehetőség az, hogy nem jönnek össze. Viszont ez egyenesen azzal jár, hogy Tamás atyát kiírják, mert az már nagyon nagy buziság lenne, ha úgy oldanák meg, hogy megmaradnak barátok, vagy, majd pont egy ilyen városban elkerülik egymást… Ebben a felállásban Betty, a bonyodalomcsászárnő megmarad, azonban mi, nézők reklamálni fogunk, és a forgatókönyvírók így is megszívják. Szóval tényleg nehéz dolguk van. Ha összejönnek, azokkal értek egyet, akik azt mondják, el fognak laposodni. Példák: Margit és Viktor, Margit és Kardos, Dóra és Viktor, Magdi és Szabi, Barbara és Roland. Az esetek többségében a szál ellaposodását úgy tudták “megoldani”, hogy szakítás következett be. Margit és Kardos még nem szakítottak, de ellaposodni ellaposodtak.
Sajnos valószínűnek tartom, hogy ha T. atya és Betty összejönnek, és esetleg ellaposodnak, mert agyaltam, és nem találtam megoldásokat, amivel egy ilyen kapcsolatot izgivé lehetne tenni, szóval esetleg ők is szakítanának, pedig ekkora “lávsztori-huzavona” után nagyon durva lenne, ha ez bekövetkezne. Akkor eszembe jutott az a lehetőség, hogy Tamás atya pap marad, Bettyvel szeretők lesznek. Azt a szálat aztán nem lehetne ellaposítani, mivel a lebukás veszélye és izgalma mindig fennállna, no meg a veszekedések, amit az szülhetne, ha az egyik fél továbblépne/kiszállna. Ez a lehetőség akár évekig is fennállhatna, kisebb-nagyobb megszakításokkal, szakításokkal, de aztán újra meg újra kibékülnének. Itt viszont a hívő nézők kapnák fel a vizet, szóval ez a szál se lenne megfelelő mindenkinek. Nincs olyan megoldás, hogy az mindenkinek jó legyen. Azt a lehetőséget kell megtalálni ami a többségnek jó, hogy minél kevesebb nézőt veszítsen, és többet nyerjen a sorozat. :) És ez a feladatuk a forgatókönyvíróknak… ezek után remélem kevesebbet fogjuk őket “csesztetni”, és megérthetjük, milyen nehéz is egy ilyen sorozatot ápolni. Bocs a litániáért, csak le kellett írnom. :)
Ja, és elnézést a szóismétlésekért, no meg a végeláthatatlan hosszú, keszekusza mondatokért. :)
Amit írtál az megállja a helyét…hellyel-közzel…
De azt gondolom pl. Kardos és Margit kapcsolatában, hogy még messze nem kellett volna, hogy ellaposodjon, csak ha nem figyelnek eléggé egy szálra…
Nekem az a véleményem ( a pár hónapja tartó JR nézés után ) hogy vannak jelenleg kiemelt szálak és szereplők: ugye Pongrácz doki végeláthatatlan huzavonája, ami számomra már rettenetes, de legalább már a kórházig eljutott – Pongrácz szerves tartozékai a visítozó és idegbeteg Barbika és a Joker mosolyú Előd. A következő kiemelt szál a BeTom féle, de itt jelenleg a nézők érzése szerint valamiféle lezárásra kerülnek a dolgok ( bízom benne, hogy csak ideig-óráig ). És ami számomra érthetetlen hogy a harmadik kiemelt szál a Bodolai családé. Sokkal több jelenetük van, mint a többieknek, a főcímben is meglehetősen elöl helyezkednek el…
Értem én kell a humor, de ezt pl Konrád vagy az a dilinyós Józsika is tudja hozni…
Persze a 25 perc nem sok mindenre elég, de a prioritások jelenleg erre a három szálra terjednek ki szerintem…és így nyilván a többi szereplő életét nem igazán lehet izgalmasabbá tenni ( még mindig Kardos-Margit vagy Viktor-Dóra párra is gondolhatunk…)
Roland sincs újabban, pedig nagyon bírtam a beszólásait és Bettyvel is baráti kapcsolata volt, most mégsem találkozott vele, pedig egy ilyen balaset után minimum életszerű lenne…na mindegy
Szóval nyilván nincs mindenki számára jó és elfogadható cselekmény…de fontos, hogy azokat a szálakat melyek érdeklődésre tartanak számot, megtartsák és mellette párhuzamosan más szálakat indítsanak, amit idővel annyira megszeret a néző, hogy nézni fogja miatta…
Mert azt el kell ismernünk hogy a Tamás atya figura sok új nézőt hozott és őket ( engem ! :) ) valahogy meg is kell tartani…
Szintén bocs a litániáért :P
üdvözöllek titeket kedves jóban rosszban rajongók.még most irok ide először,pedig már szinte elejétől fogva nézem a sorozatot,a férjemmel,ki nem hagynánk,nagyon szeretjük.látom,irnak itt jókat,kevésbé jókat a szerplőkről.engem kimondottan a pongrácz barbara karaktere idegesít,hát valami kiborító az a lány.komolyan mondom a hideg ráz tőle.nekem sokkal jobban tetszett a régi barbara.betty és tamás atya,hát igen,őket sajnálom,hogy nem lehetnek egymáséi,pedig összeillenekkardos doktor tényleg el van nyomva újabban margittalk együtt,velük nem történik semmi.itt most csak a bodolai család körül forog a világ.hát lökött egy család nem mondom,velük mindig csak a baj van.történhetne már velük is egy kis jó is,akkor biztos nem olyan viselkedést produkálna a szabi fiacskájuk.név szerint itt most nem tudom,hogy kik,de nagyon soknak igaza van itt a kommentálók között,én is sokmindent másképp írnék meg a forgatókönyvirók helyében.
Egyet értek,rengem is nagyon idegesit Barbi
http://www.youtube.com/watch?v=2t3PEdKQ9FY
Egy szívet melengető videó Tatyáról és Bettyről (L)
olvastam az előzetest,hogy valami csuhás alak kezdi el követni margitot,csak nem a sorozatgyilkos ibolyunk tér vissza?kardos doktornak a beácska lánya hát az is kiborító egy viselkedést folytat,tudjátok nekem is van két leánygyermekem,igaz,hogy nekik még igencsak messze van a lázadó kor,de ha majd ők is megpróbálnának bolondnak nézni engem mint ahogy kardos dokit a lánya,hát én nem is tudom mit csinálnék.a fehér konrádról meg annyit,hogy ő neki nem a csillagvirág klinika főorvosának kellene lenni,hanem kiképzőtisztnek a katonaságnál.az nagyon tetszett,mikor a józsika előadta magát a sorozatban mikor elkezdte utánozni,csakhát ugye lebukottde azért jót mulattam rajta.de tényleg olyan ahogy józsika leutánozta,nekem tetszett.jaj már ugy várom a hétfőt.hogy mi lesz.szertnék elnézést kérni,ha a tegeződésemmel megbántottam valakit,mert gondolom,hogy itt a hozzászólók között nem mindenki velemkoru.
Nemrég láttam egy reklámot Tatyáról meg Bettykéről… Most már aztán kénytelenek minden főszálról készíteni egy reklámot, különben újabb és újabb idegbeteg fórumozók rohamozzák meg őket. :):)
Azért az a reklám nem túl idegnyugtató a BeTom fanoknak :D
Tegnap őrültek háza volt a fórumunkon pont az ominózus reklám miatt :D
Leontin, megnéztem a vidit, amit ajánlottál,klassz! Úgy érzem, amikor ilyen zenés videók készülnek sorozatok szereplőiről az már igazi rajongás, ragaszkodás a sorozat adott karaktereihez.:)A kedvencem, amikor az Énekek Énekét olvasgatják egymásnak!
Tudja valaki melyik részben van az a jelenet, amikor BeTom a templomban vannak?
1121-es rész :D
Köszi, köszi nem láttam, de majd most megnézem!:)
Megnéztem, imádom, ahogy ironizál az Atya:)
“Sajnos valószínűnek tartom, hogy ha T. atya és Betty összejönnek, és esetleg ellaposodnak, mert agyaltam, és nem találtam megoldásokat, amivel egy ilyen kapcsolatot izgivé lehetne tenni” – Dehogynem, pár napja erről írtam…
Olyan jó, hogy egyre többen használják a BeTom kifejezést kedvenc párunkra… Köszönöm… :P
Bocs, Nikkirose, biztos elkerülte a figyelmem, amikor átszaladtam a hozzászólásokon.
Mindenesetre most ez a reklámozás egy kicsit megnyugtatott. Tényleg nem nyomatnák őket ennyire, ha mostanában le akarnák rombolni a szálat. A reklámban kifejezetten tetszett, hogy Tamás atya meztelenkedett. :P:P
Szeretjük Tamás atyát amikor mesztelen.:D igazából mindig<3
MIÉRT MEGY EL???????? CSÜTÖRTÖKTŐL NEM LESZ VELÜNK!!!!!!!! ÉN NEM FOGOM NÉZNI A SOROZATOT, HA NEM JÖN VISSZA……
nagyon úgy néz ki,hogy izgalmas lesz a hónap utolsó hete. most már biztos vagyok bene,hogy ibolyunk visszatér.ki más akarna ártani szándékosan margitnak? csakis iboly
Sziasztok!
Van kedvetek egy kis játékhoz? Három kedvenc és három utált szereplő a soriból, egy szóval megindokolva miért!
Az Én kedvenceim:
1. Tamás Atya-mert szexi
2. Szabi- mert alapjában jó szándékú
3. Dóra- mert segítőkész
Akiket nem szeretek:
1. Barbara- mert egyszerűen kiállhatatlan az állandó picsogása
2. Böbe-mert túl sok!
3. Pongrácz doki-mert sohasem volt szimpatikus
Kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok, mi a véleményetek?
Timmm, pont ezt akartam írni… Biztosan nem töltötték volna fel ide is a BeTom-előzetest, és nem tennék fel a nagy kérdést, hogy “beteljesül-e a szerelmük”, ha most el akarnák vágni ezt a szálat. Hiszen előzeteseket nem igazán töltögetnek fel, csak ha fontos… évadzárú, új évadot reklámozó, és most ez. Azért ez bizakodásra ad okot… Bár amíg nem jön vissza Tamás, nem fogom nézni a JR-t; a csuhás főgonosz nem tud annyira lekötni, hogy egyik kedvencem távozása ellenére nézzem.
Ahogy olvastam az előzetest nem értem minek eröltetik ezt az Iboly vonalat. Így is elég nevetséges volt, hogy a rendőrök orra előtt gyilkolászott.Viszont remélem most már végleg lezárják! Mi ez krimi-sorozat? A BK-ban nem halt meg ennyi szereplő 10 év alatt, mint amennyit a JR-ben eddig elintéztek!
Kedvencek:
1. Tamás atya – olyan értékeket képvisel, ami nagyon hiányzik a mai világból – hit, türelem, segítőkészség
2. Betty – a jellemében történt változás tette kedvenccé – szépség, csapongás, naivitás
3. Szabi – igazi kamasz – humor, lázadás, sok-sok bizonytalanság
Nem szimpik:
1. Barbara – önző, sekélyes, buta – és 30 rész óta hisztizik :D
2. Előd – gátlástalan, gerinctelen és hazug
3. Bea – hazug, ostoba, visszaél mások bizalmával
L.L., le akartam írni én is a kedvenceim, de gyakorlatilag ugyanaz mint a tiéd… :)
Látom Leontin, egy két személyben egyetértünk. :)
Kíváncsi vagyok ki alakítja majd az új dokit, aki bepróbálkozik Bettynél! Érdemes lesz- e érte nézni a sorit?
Nem, érte nekem biztosan nem.. főképpen ha Bettyre nyomul…
Már előre utálom érte :(
Az én egyik kedvencem Tamás, a másik Szlávik, de Libus, ezt már régen tudod… Péter, Dóri… ezt is tudod… Violát kiírták, Rékát kinyírták… Nem tudom, miért nem képesek jobbat kitalálni, mint kinyírni egy szereplőt, ha meg akarnak szabadulni tőle…
Én sem fogom nézni, mindegy ki játssza az új dokit… Legfeljebb a Bozsó Petis jeleneteket nézném, de ő alig van benne…
Ez a csuhás meg a számháború. Jobbat nem tudtak kitalálni? Annyira erőltetett. Tamás atya meg kiszáll. Nem lesz mért nézni. :(
Na, a mai részt se tudom igazán hova rakni… Valahogy olyan értelmetlen volt az összkép. Minek kellett elindítani a Betty barátkozik Péterrel – vonalat, ha egyszer most ezt Barbara és Konrád lerombolták?
Aztán ez a számháború dolog… Viktor és Dóra összejöhettek volna végre, ide könnyen beilleszthették volna, bár nekem nyolc, engem BeTom érdekel, de amióta szakítottak, úgy tűnik, mintha folyton össze akarnának jönni…
Barbarát meg továbbra se értem. Ilyen nehéz felfogású hogy lehet valaki, nem tudom. Kár, hogy ilyen elviselhetetlen lett a karaktere.
A mai rész az utóbbi hetek leggyengébb alkotása volt, ez egyértelműen kijelenthető szerintem. Gagyi számháború!
Veronka meg kezd belezúgni Viktorba, új párocska van kialakulóban?
Leontin az én sorrendem így van:
1. Betty – Mert nagyon kedves és nagyon szép(megpersze mert a kedvenc szereplőm)
2. Tatya – Mert olyan édes…
3. Szabi – mert jófej!
Akiket nm szeretek
1. Barbara – Már kinemállhatom a csajt a nyivákolása miatt
2. Bandi – Mert mindenbe beleüi az orrát akár rátartozik akár nem
3. Néha Viktor – Mert kitudok akadni tőle hogy állandóan szekálja Dórát.
Nekem ez a sorrrendem!! Puxsy!
Péter azért irtózik Barbarától, mert érzi rajta az ELŐD-SZAGOT!!!!!!!!
Éppen csodálkoztam, hogy Tamás atyának miért nincshelye a főcímben, de azt hiszem hogy most már érthető…. A sorrendem meg nagyjából ugyan az, mint nektek
1.Betty
2.Tamás atya
3.Szabi
Akiket utálok:
1.Barbara
2.Bea
3.Pongrácz doki
Szintén csatlakozom az előttem szólokhoz.
1.Betty
2.Tamás atya
2.Szabi (de csak úgy,ha Tamás atyával van, és nem az idióta Bandival.
AKIKET UTÁLOK:
1.BARBARA DE ÓT MÁR NAGYON ÍRJÁK MÁR KI!!!!!!
2.BEA SZINTÉN NEM EGY NORMÁLIS!!!!
3.BODOLAI BANDI AMIÉRT BÁNTJA TAMÁS ATYÁT
Jaj, már csak 4 rész… mi lesz velem Tatya nélkül?????????
HAHÓ!Légy szíves nézzétek már meg, hogy az előzetesben amikor a parókián vannak és Tamás atya meztelen felső testel van, akkor Bettyn az atya zakója van. Vajon mi történhetett?Illetve ha megnézitek Betty haja össze-vissza áll?Vajon történt köztük valami?
Teljesen izgulok értük, és nagyon sajnálnám, ha nem folytatódna ez a szál, mert ÉN IS CSAK EZ MIATT NÉZEM.Én kitaláltam, hogy Tamás atya elmegy egy rövid időre egy másik parókiára, de a szerelme egyre nagyobb vágyakat ölt és egyre jobban hiányzik neki Betty. Rettenetesen szenved.
Közben Dóra informálja, hogy mi történik vele és elmondja neki, hogy Bettyt megkörnyékezte egy másik pasi, és ha ez így marad akkor beadhatja a derekát. Tamás atya egyre jobban féltékeny lesz és úgy dönt titokban megnézi magának. Majd rájön, hogy tényleg nagyon jó képű a pasi és egyre jobban azt érzi, hogy ezt nem hagyhatja, visszakéri magát Betty közelbe és felveszi a harcot az új hódolóval.
http://www.storyonline.hu/hirek/szaraz_denes_tavozik_sorozatbol/27227/
olvassátok el, most találtam:(NAGYON AJÁNLOM A FORGATÓKÖNYVÍRÓKNAK, HOGY NE LEGYEN IGAZ, MERT AKKOR NEM NÉZZÜK ÉS KENJÉK A HAJUKRA A SOROZATOT!!!!!!!
2 dolog van, ami miatt az Atyán nincs ing, Bettyn pedig van…
Tamás megsérül és ezért leveszi az inget, hogy a sebét ellássa Betty…
Bettyt amikor megtámadják, az amúgy is lenge felsőrésze elszakad, alapban nem sokat takar, ezért Tamás odaadja neki a sajátját, mielőtt teljesen levetkőztetné :D a mi nagy örömünkre :D
De nem fogja :(
Remélem azért egy csókot legalább látunk :D
Ennyi minimum járna nekünk ( meg persze Bettynek ) mielőtt lelép :(
A bors cikke még gagyibb, mint a storyonline-os.
Ez sajna, tény, hogy Dénes kilép a soriból a kérdés csak az, hogy van-e az a dramaturgia amiért visszaírják. A másik szemszög, mit akar maga a színész. Dénes többször nyilatkozta, nincs jó véleménnyel az ilyen sorozatokról.Ennek ellenére elvállalta a szerepet, jól is állt neki, és persze egy pályája elején lévő színésznek jót is tesz, ha megismerik az arcát! Gondolom fontos számára,hogy a szakmai ranglétrán továbblépjen, esetleg filmszerepeket is kapjon.A színház is fontos számára, hisz most szerződött Pestre. Így nincs más hátra számunkra, mint a remény és a türelem. Remény, hogy hamarosan bárhol újra látjuk, és a türelem, hogy ezt az idő minél hamarabb eljöjjön!:)
A mai részen meg jól kiakadtam…
Mintha nem is ugyanazok írták volna ennek a résznek a forgatókönyvét, mint az eddigieket…
Betty a legnagyobb kétségbeesésében sem viselkedett volna ilyen alpárian és öltözött volna hozzá így fel… ez akkora öngól volt, mint a ház…e nélkül is el lehetett volna jutni odáig, hogy inzultus érje..el sem hiszem..
Pont tegnap írtam, hogy jó volt látni újra a régi Bettyt…na puff neki
Ez annyira méltatlan volt ehhez a szálhoz…mint egy hivatásos, de komolyan :( :(
a mai részen én is kiakadtam,tényleg olyan volt betty,mint egy hivatásos.na meg utána ez mecss,hát ki nem álhatom.inkább adtak volna helyette,két részt a sorozatból.
Hát igen Betty elég felszabadult és vidám volt. ki kellett ugrasztani a nyulat a bokorból! Már várom a holnapi részt nagyon,nagyon!!!!
Azért Bandi elég durván beszólt Böbének! Ha még egyszer ilyent csinálsz a gyerekkel a hátam mögött,, hazaküldelek az Anyádhoz! Micsoda fenyegetés!
http://tv2.hu/mokka/video/jelmezbal-a-kekmacsekban egy kis előzetes a holnapi részből és “Jótanácsok” a piáláshoz! Külön kiemelném T. Barna hajszerkezetét! Remélem a soriban is hasonlóan laza lesz a továbbiakban, mert aranyos ezekkel a hullámokkal!:)
Leontin! Teljesen egyetértek veled, én is elszomorodtam a ma este látott jeleneteken. Egy dolog tetszett,,,nem hitték el Tamásnak, hogy Ő IGAZÁN PAP, azt hitték, hogy a bál miatt öltözött reverendába…..És Szabolcson is kiakadtam… Nagyon durván tönkre teszik a sorozatot…Még szerencsém, hogy tudom nézni a Zizimanó csatornáját,,,,,bánatomban azzal szoktam vigasztalódni. Nekem nem kell semmiféle főgonosz,,,,,abból untig elég ELŐD is. ..De Betti is túljátszotta magát,,,a Torz vikingek között is jobban éreztem volna magam….Piri néni
Aki kiakadt a Storyban & Nők lapjában megjelent cikken, annak jusson eszébe, hogy nem tényként közlik a távozását, ott a kérdőjel… A Bors meg egy pletykalap, az ilyenekben olvasottakat pedig minimum kétkedéssel kell fogadni. De szerintem ezek a cikkek a TV2 megbízásából íródtak, hogy tovább tartsák bizonytalanságban a nézőt… bár szerintem ezt nagyon eltúlozzák, így sokan elhiszik, hogy Tamást végleg kiírják, így ők is távoznak. A JR nagyon meg fogja ezt érezni… Én nem pártolok el végleg, de csak akkor nézem újra, amikor Tamás visszajön.
A mai rész pedig tényleg borzalmas volt… Persze tudjuk, hogy Betty most minden eszközt bevet, hogy megszerezze Tamást, de ez akkor is több mint túlzás, ilyen alpárian biztos nem viselkedne. Az íróknak komolyan el kellene gondolkodni a pályamódosításon…
szerintem tök jó a jóban rosszban meg mindenki tök jó hogy pétert nem írták ki már tök unalmas volt de mégis csak ő a főorvos vagyis volt.engem magdika idegesít rettentően olyan nyafka és már mióta ott van elkéne küldeni szabadságra.meg bodolaiék is az erdéiek igenis vallásosak és attólmég hogy valaki erdélyi nem biztos hogy PARAAAAAAAAAASZT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
meg már tisztára idegesítő a barbara csak rinyál állandóan megállás nélkül és olyan ellenszenves.Arégi volt a jó.
Szabi tök jó arc XD
mégegyszer úgy elmennék egy jóban rosszban találkozóra ahol ott van Viktor DÓRI Péter Józsi és Veronka.szerintem ők a legkirálabbak. :)))))))))))))))))))))))))))))))
Látom itt a hozzászólásokban,hogy nem vagyok egyedül a Barbara utálatommal! Szerintem is szüneteltethetnék a karakterét,de végleg is kiírhatnák.
Az én sorrendem:
Akiket szeretek:
1. Tamás atya–mert elkötelezte magát az egyháznak és nem szegi meg a fogadalmát—na azért remélem összejönnek majd Bettivel!
2. Betti–régen nem szerettem,de mióta megváltozott azóta ő az egyik kedvencem.
3.Magdika–annak ellenére,hogy az anyukája mérgezte,nem gyűlölködik. Aranyos kis csaj.
Akiket nem szeretek:
1. Barbara–állandóan hisztizik,ha van rá oka,ha nincs.
2. Előd–gerinctelen,szemét aljas gazember.
3. Szilvia–burokban tartja a gyerekeit,a férjét papucsként kezeli és ha valami nem úgy történik ahogy ő szeretné,akkor mindenkivel bunkózik.
Szerintem jó megoldás lenne,ha Előd most lebukna és lecsuknák,Barbara külföldön kezdene új életet,Szilviát pedig elmegyógyintézetbe kéne vinni kezeltetni.
Bárhogy legyen is, de Tamás atyát neeeee írják ki a sorozatból!!!!!!!!!!
Ibolyt viszont nehogy visszahozzák, max csak addig, míg végleg börtönbe zárják! A legtehetségtelenebb színésznő volt a sorozatban (Niki segédnővérrel együtt), örültem, hogy végre mindkettőt kiírták. Ha már valakit visszahoznak, akkor mért nem Viktor testvérét (hogy is hívták?)
Én kedvelem Pongrác dokit, de az hogy lehet, hogy egy amnéziás, aki még a nevére sem emlékszik, aláír egy orvosi beleegyezést? Sztem joga se lett volna hozzá.
Nem tartom jó ötletnek T.atya és Szabi lehetséges rokonságát, az összes dél-amerikai szappanopera az ilyen történetekkel van tele.
Nálam a kedvencek:
1. Tamás atya
2. Pongrác doki
3. Margit
4. Isti (Macsekos)
Utálom:
1. Szilva
2. Fehér Konrád
3. Bodolai h.pár
szerintem is tök jó Tamás atya.De Magdikát én mégis utálom mer Niki volt az egyik kedvencem és őt csak úgy ki írták. a magdika már mióta ott van meg olyan unalmas.
Veronika és Viktor?Nem rossz ötlet csak várom,hogy a csajszi megváltozzon külsőre!!!!!!Betty és Tamás atya sosem akar már összejönni????Jelemző!!!!Az élet irja a forgatókönyvet!!!!!!!!!!56
de pongrácot én is birom
vicces amikor kiabál
NEMTHETIK HOGY KIRÚGJÁK GAZDAG TOBORT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ő A KEDVENCEM MEG CSOMÓ ISMERŐSÖMNEK. SZARLENNE A SOROZAT HA NEMLENNE BENNE. SOKKAL KEVESEBBEN NÉZNÉK A SOROZATOT.+ÉN SE NÉZNÉM.NERÚGJÁK KI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kedves JR-ben illetékes munkatársak!
Remélem tudják mit csinálnak… mert én nem nagyon nem..
Érdemes körülnézni a fórumokon, csupa csalódott és szomorú JR néző… Hát Önök tudják…
Én már holnap sem nézem a sorozatot, elég volt ennyi…
Kedves Fórumozó társak!
Örülök, hogy tudtunk beszélgetni, jó volt a kommentjeiteket olvasni, de nekem ennyi elég volt ezért elköszönök, mindenkinek további jó JR nézést kívánva…
Sajnálom hogy ennyi volt :(
Nem írtam alá, pedig szerettem volna, most pótolom:
Egy nagyot csalódott TV néző :(
Kedves Leontin! Sajnálom, hogy így döntöttél, azért ne légy szomorú és esetleg néhanapján olvasgasd a fórumot. Igen, klassz volt BeTom románca,de sajna ez az élet! Azért a remény hal meg utoljára.:)
Szégyelljék magukat a forgatókönyv írók, hogy Tamás atyát nem hozták össze Bettivel…
Arra nem is gondolnak, ha Tatya eltűnik, akkor csökken a nézettség??
Meg az a nagyon-,nagyon hülye idióta, idegbeteg Bandi, hogy neki is pont akkor kell zargatni az atyát, amikor hajszál híján összejött Bettivel…
Nem beszélve a csacsogó madárka Böbéről… Hogy néha tapadna be a szája…
Viktort meg úgy utálom, már rég ki kellett volna írni…
Egy másik fórumról tudom, hogy nincs nagy rajongó tábora, sokan ellenszenvesnek találják…
Már csak egy hajszál hiányzott hozzá…
javítva: már csak egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy Betti, és Tatya összejöjjön, amikor az a nagyon hülye Bandi dörömbölt az atya ajtaján…
“Igen, klassz volt BeTom románca,de sajna ez az élet!”
Nem, ez egy sorozat, aminek vannak nézői. Akik, ha nem azt látják, amit szeretnének, átkapcsolnak másik csatornára.
Kedves JR-készítők, ha komolyan gondolják, hogy hét hónapon át építik a BeTom szálat, agyonreklámozzák, hogy vajon mi lehet a folytatás, közben folyamatos bizonytalanságban tartva a nézőket, majd egyetlen mozdulattal mégis lerombolják az egészet, miközben tudják, mit szeretnének a nézők, akkor talán el kellene gondolkozniuk a pályamódosításon. Tudom, hogy fel akarják kelteni az érdeklődést és azt szeretnék, ha mindenki erről beszélne, ezért vannak tele az újságok meg a TV-műsorok a “Száraz Dénes kiszáll a sorozatból”-hírekkel, de ha közben depresszióba hajszolják a nézőket, ők elpártolnak, és akkor sem térnek vissza, amikor Tamás visszajön. Mert ugye visszajön… Remélem, nem hiába beszéltem folyton az optimizmus fontosságáról meg hogy Tamást nem írhatják ki végleg, legfeljebb csak egy időre. Részemről végeztem a sorozattal… kár, mert a kezdetektől nézem. De amíg nem képesek normálisan megírni, addig nem idegesítem magam rajta. Remélem, nem hozzák össze Bettyt az új orvossal vagy bárki mással; egy ekkora szerelmet nem lehet csak úgy elfelejteni, ezt bizonyára Önök is tudják. Amint visszahozzák Tamást, ismét nézni fogom; bár megőrjít a Bodolai család, Barbara vinnyogása, meg hogy Előd bármit tehet, mindig megússza, de ha Tamás visszajön, ismét nézni fogom a JR-t. De csak akkor. Sokan vagyunk így ezzel, bár azok száma is jelentős, akik, miután sikeresen elhitették velük, hogy Száraz Dénes végleg otthagyja a sorozatot, vele együtt ők is távoznak, és nem térnek vissza. Gondolkozzanak el azon, hogy megérte-e a fél országot depresszióba küldeni… Mert lehetek örökké optimista és felsorakoztathatom az összes logikus érvet amellett, hogy miért kell Tamásnak visszajönnie, ehhez egyedül kevés vagyok. Remélem, legalább Goda Krisztina nem felejtette el, hogyan kell közönségfilmet csinálni, és ennek megfelelően alakítja tovább a történetet… A látottak alapján erre egyre kevesebb az esély, mégis bízom benne, hogy nem hiába építették fel ezt a gyönyörű szerelmi szálat, és nem akarják csak úgy, egyetlen mozdulattal lerombolni.
Várom, hogy Tamás visszatérjen a sorozatba, de addig visszaszámolok Libussal együtt… 1… A holnapi rész lesz az utolsó, amit megnézek. Amikor Tamás visszajön, vele együtt én is visszatérek a nézők közé, de csak akkor. Addig is… 1…
http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=33736 na azért ez se semmi, a legújabb hír a JR szereplőiről:)
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Nem veszik már észre, hogy ebben a sorozatban már senkit se érdekel Pongrácz? Vagy azt, hogy idegesítő Barbara?Én úgy gondolom, hogy a JR-ben mégha sok az akció nagyon kevés sőt BeTOM története volt a legjobb. Szerintem egy ilyen szálat kár volna hagyni veszni, mert sok ember csak azért kezdte el nézni a sorozatot mert tudta hogy nekik van jövőjük. Jah és csak úgy felhívnám figyelmüket a Youtubra ha beütik, hogy Betty Tamás atya jó sok találat kijön ám ugyanis volt aki olyan összeszedett, hogy feltegye a youtubra az egész életüket a kezdetektől a vallomásokig! Szóval ebben a sorozatban csak ez az egy jó dolog volt és most vége van nem biztos, hogy örökre lehet , hogy csakpár hónapra. Ja és még azt is hozzátenném, hogy látta, hogy valaki Margitról beszélt? Na látja ezek senkit sem érdekelnek!! Viszlát JR-esek egy időre!
amugy a tegnapi rész nagyon jó volt!
HA SEGÍTENI AKARTOK HOGY GAZDAG TIBORT NEM ÍRJÁK KI ÍRJATOK VÉLEMÉNYEKET A GAZDAG TIBORT KI ÍRJÁK OLDALON!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!LÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉCÍÍÍÍÍ ÍRJAATOK MÉG VAN RÁ ESÉLY HOGY NE ÍRJÁK KI:’(((((((((((((((((((((
Csak maguknak ártanak mert néküle nem jó a sorozat.És majd ők nemtudják vissza írni a sorozatba.
Vagy talán nem tudják fojtatni?? szerintem Elődöt kéne szüneteltetni a színész úgy is beteg.És majd visszaírják később. :)))))))))
Nincs már nekünk jó kedvünk.
Nem vagyunk lelkesek, és vidámak!
A világ egyik legdepressziósabb fórum a miénk,
És több millióan értik, ha azt mondom: Tamás atya hiányozni fogsz!
Rosszkedvünk megelőzi a megszállottságunkat,
és nem örülünk, ha szétválasztják a szerelmeseket.
Büszkén gondolunk arra, hogy a fórumokon egymásra találtunk.
Szerettük a sorit fél évig.
A sorozatba nekünk T.atya és Betty a császár,
és igen is megpróbálunk mindent megtenni, azért hogy összehozzák őket!
Tamás atya, és Betty titeket mi így szeretünk!
Hónapokig bonyolították a Bettike-Tamás atya szálat. Ha van egy kis tapasztalata a forgatókönyvíróknak, akkor nem az lesz a végkifejlet,hogy az atya lelép. Egyszerűen nem lehet az!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ja. De a Tamás mégiscsak pap elkötelezte magát.Szerintem az a szemétség hogy Pérert ki írják FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ nagy tamás FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ
Magdikát még mindig útálom
Ezt nem hiszem el hogy megteszik a forgatókönyv írók hogy kiírják Tamás atyát…ezért akkor miért kellett neki ekkora reklámot csinálni hogy most meg csak úgy kiírják??? és akkor most még Péter is elmegy…
hát… ma lesz az utolsó hogy megnézem a Jóban Rosszbant aztán visszatérek a Barátok közt-höz… sajnálom mert nagyon szeretem a JR-t de hát a forgatókönyvírók direkt az ellenkezőjét írják mint amit az nézők akarnak…
De ha minden úgy lenne ahogy szeretnénk akkor unalmas lenne!!! pl mikor ibolyt elkapták utánna nem volt nagy szám egy darabig…
Akik ilyeneket irnak azok nem mondanak igazat!! mindenki itt rinyál hogy ne írják ki pongrácz pétert. Én sem szeretném de sajnos mi nem szólhatunk bele.de aki azt mondja hogy nem fogja némizni a sorozatot az kamuzik…!!!!:) ha nem nézine nézze kit érdekel! bocsánat hogy igy kimondom de neharagudjatok. akkor majd azok nézik akiket nem csak egy két szereplő érdekel hanem az egész sorozat :…Itt van betty és tamás atya nekem az első perctől világos volt hogy nem lesz köztük semmi!!! Az aszerencsétlen bodolai…. MIt fog most kombinálni . mondjuk én is örültem volna ha lesz valami köztük de ahogy látom nem nagyon lesz semmi.Amikor elolvastam az előzetest azt hittem el ájulok elég izgalmas lesz szerintem. az asok bonyodalmi szál. na csak ennyit akartam.
Csatlakozom az előttem szólókhoz! Lehet, hogy rosszul tudom de a forgatókönyvíróknak nem a közönséget kellene kiszolgálniuk? Akkor miért azokat veszik ki akiket a nézők szeretnek és a hátukon viszik el azt a sorozatot már évek óta????? Gondolok Itt Gazdag Tiborra, Vagy éppen Száraz Dénesre!!! Azokat bezzeg benn hagyják akiknek tulajdonképpen már régen menniük kellett volna:ilyen Elvira drága,Gyöngyi a pletykafészek, na meg Viktor aki folyton olyan fejet vág mint akit kínoznak!!!
Gondolom az írók is nézegetik valamikor a fórumokat, így szembesülnek a nézők akaratával, ha van egy kis eszük (bár ezt néha kétlem) akkor nem tesznek keresztbe saját maguknak azzal, hogy csökken a nézőszám. Mert azt mindenki tudja mit jelent, megint erősebb sori lesz a barátok Közt, és ha nincs néző le is húzhatják a redőnyt.
Csak ezt szerettem volna elmondani. Egy nagy JR rajongó.
balizsofi98: Engem érdekel Péter, az egyik kedvenc szereplőm, csak normálisan kellett volna megírni…
A youtube-os videó-összeállítás Zitt érdeme, akinek nem lehetünk elég hálásak ezért; fontos része lesz a túlélőcsomagnak, amíg Tamás visszatérésére várunk.
“Ezt nem hiszem el hogy megteszik a forgatókönyv írók hogy kiírják Tamás atyát…ezért akkor miért kellett neki ekkora reklámot csinálni hogy most meg csak úgy kiírják???”
Azért, mert nem fogják, csak húzzák az agyunkat. Annyi logikus érv áll Tamás további szerepeltetése mellett, hogy nem írhatják ki. Akkor is, ha az írók tevékenysége láthatóan nélkülöz minden logikát. Csak már rég átestek a ló másik oldalára; elég lett volna pár cikk meg TV-riport, szigorúan a szál végének sugalmazása nélkül, hogy fenntartsák az érdeklődést, anélkül, hogy mindenkit depresszióssá tesznek. És persze a végén a “kit választ Tamás” kérdésre azt a választ kaptuk volna, amit szeretnénk… Nem kellett volna ennyire túlbonyolítani.
“De a Tamás mégiscsak pap elkötelezte magát.”
Amíg nem ismerte a szerelmet… De kiléphet, a való életben is sokszor előfordul az ilyen. A hivatását nem adja fel, csak a papságot; papként az a feladata, hogy embereken segítsen, de ezt ugyanúgy megteheti civilként is.
“De ha minden úgy lenne ahogy szeretnénk akkor unalmas lenne!!!”
A BeTom-szál nem lesz unalmas. Annyira eltérő kettejük személyisége, hogy esetükben bármeddig fenn lehet tartani az izgalmat.
“mindenki itt rinyál hogy ne írják ki pongrácz pétert. Én sem szeretném de sajnos mi nem szólhatunk bele”
Dehogynem. Mivel egy sorozat a nézőkből él, úgy kell alakítani, hogy nézzék. Ha kiírják a kedvenc szereplőjét, a néző elkapcsol, ez van. És ne feledd, Bobbyt is feltámasztották, nézői nyomásra… de talán túl fiatal vagy ahhoz, hogy erre emlékezz.
“aki azt mondja hogy nem fogja némizni a sorozatot az kamuzik”
Nem kamuzunk. Én és több, fórumon megismert barátnőm nem fogjuk nézni. Részemről a mai az utolsó rész, amit nézni fogok.
“akkor majd azok nézik akiket nem csak egy két szereplő érdekel hanem az egész sorozat”
Engem is az egész érdekel, de most amúgy sem túl érdekes, és Tamás nélkül nem lesz ugyanaz. Vannak kedvenceim; Szlávik, Dóri és Péter miatt nézném tovább is, de ha megteszem, ezzel azt üzenném a készítőknek, hogy velünk bármit megtehetnek, akkor sem tudunk elszakadni a sorozattól. Hát pedig mi könyörtelenül el fogunk. De ha te továbbra is nézni akarod, tedd azt.
Kedves Sorstársaim! sznte nem múlt el eddig este, hogy ne nézzem a sorozatot, de most feladom. Sokáig nagyon tetszett, aztán jöttek a “műbalhék” és kezdtem nem annyira szeretni. Ibolyától rángógörcsöm volt, az új Barbara sosem tetszett, és az sem, hogy már mindenkiről minden rossz kiderült, mindenki szeretett (!) mindenkit, szóval lassan azt éreztem, hogy már nem a történet életszerűsége a lényeg, hanem a nézettség. Ennyi minden nem történhet ezzel a pár emberrel!? Aztán végre újra kedves karaktert láthattunk a képernyőn. Igen, Tamás atyáról írok, aki végre tisztességet, tisztaságot hozott a sorozatba. Az hogy szrelmes lett? Még szép, hiszen emberből van Ő is. De könyörgöm, ezért kell kiírni a legjobb művészi alakítást nyújtó színészt a sorozatból? Kedves forgatókönyv írók! Csak azt szeretném mondani, hogy trónokról, koronákról mondtak le emberek a szerelemért, akkor itt miért nem lehet feladni a papi fogadalmat? Miért akarják a nézettséget már teljesen lenullázni. Legalább az utóbbi időben volt miért illetve kiért nézni a sorozatot. Tisztelem a többi szereplőt is, de Száraz Dénes nélkül – akinek nagyon jó partnere lett Szabó Zsófi – már én sem vagyok hajlandó nézni ezt a túl mesterségesen gerjesztett fércmunkát. Sajnálom.
Nem vagyok állandó nézője a sorozatnak, de amit biztosan megnézek, az Tamás atya és Betty jelenetei.
Száraz Dénes egy rendkívül szimpatikus, jóképű és kedves fiatalember, aki gyönyörűen beszél. Imádom a hangját.
Ha kiírják a sorozatból valószínűleg nem fogom nézni én sem.
Nagyon sajnálnám ha a szerelmi szál is megszakadna, bár Betty nem tartozik a kedvenseim közé, de ők ketten valóban nagyon helyesek együtt.
Sziasztok!
Az utóbbi időben sokat “szidjuk” a forgatókönyvírókat, akik lehet, hogy emiatt csuklanak is rendesen, így hát gondoltam megosztom veletek a nevüket, kik a “felelősei” annak, hogy ma estétől megcsappan a JR nézettsége! Hát tessék: a vezető író Colin Steven, Storyliner Székely Szabolcs, Forgatókönyv:Keil Zsófia, Pados Gabi,Schreiber László, Szilágyi Rita, Zsigmond Nóra. Na, Ők azok. Egy kicsit csodálkoztam, hogy a többségük nő,de mondjuk szerintem nem is baj. Azonban továbbra sem értem miért kell Tamást így kiírni.Az éj leple alatt sunyin elkullog,szörnyű! Nem értem, egy a hivatását fel nem adó, másokat a jóra tanító, tisztességes személyiségtől nem ilyent várna az ember. Oké, nincs könnyű helyzetben, de nem egyszerűbb az őszinteség? Sőt, szerintem egy tisztességes csók se lesz Bettyvel,mert az nem fér bele a képbe!
Kedves Sorstársak, nézzük meg még ma egyszer imádott Dénesünket, utána meg marad a videó, a youtube, és persze a színház ami a három közül a legtöbbet ígéri!És marad szerintem még remény, hogy nemsokára újra magára ölti a reverendát és visszatér a soriba. Én ebben bízom:)
Goda Krisztina is az írói stáb tagja, vagy az volt, de még nem frissítették a névlistát…
Már korábban is mondtam, hogy Dénes úgy indul el, hogy azt sem tudja, hova kell mennie, mert még nem érkezett meg a levél az áthelyezésről… Meg különben is, jobb lett volna úgy, hogy el akar menni, de a támadás után kórházba kerül és akkor mégis marad… De ugye mit is várhatunk az íróktól, amikor már “bizonyítottak”…
Tamás hagyja a reverendát és térjen vissza civilként… a papság nem neki való… Addig meg nézzük Zitt vidijeit…
Goda Kriszta még az elején írt ide, azóta tovább lépett. A tegnap esti vége címből “származnak” a felsoroltak
Jó, legyen reverenda nélkül,mondjuk egy klassz öltönyben!
Na, mindjárt kezdődik!!!
A rohadt életbe, hát nem igaz! ELMENT!!!!!!!!!!!!!!!! Én lassan a sírás határára érkeztem, szegény Betty nagyon csalódott volt :( :( :( :( :( :( Bár nekem ez volt az utolsó. Nem nézem tovább. Nincs miért… De ha esetleg visszajönne Tamás atya, folytatom… És a egészben az a szomorú, hogy még csak nem is tartozom a célkorosztályba a 15 évemmel….
Szép búcsú volt, egy kis női hisztivel fűszerezve.:) Dénes és Zsófi jól oldották meg a feladatot, gratula!
Szabi ma esti legjobb beszólása:Ezentúl csak bólét iszok, mint minden rendes magyar ember! Még most is ezen mosolygok!:))
Nagyon sajnálom, hogy nem csattant az a bizonyos csók,és hogy még a mai részben sem, ez pedig egyenesen felháborító.Nagyon sajnálom, hogy a forgatókönyvírók ennyire SÖTÉTEK, ahelyett, hogy a nemnormális Bandit mutatják, helyette nagyobb energiát kellett volna fektetni a BETTY & TAMÁS szálra.Sajnnálom, hogy a mai rész volt az utolsó, amit néztem, legközelebb csak akkor ha visszajön Tamás és végre egymásra tálálnak Bettyvel. Tehát most elköszönök és is a JR-től és a fórumtól. EZT AKARTÁTOK FORGATÓKÖNYVÍRÓK????????????????????????????,MEGKAPTÁTOK,AKI SZERETTE BETTYT ÉS TAMÁST AZOK NE NÉZZÉK A SOROZATOT!!!
Ha ezt vmelyik készítő vagy producer elolvasnár akkor, de egyébként is :TAMÁS ATYA JÖJJÖN VISSZA ÉS JÖJJÖN ÖSSZE BETTYVEL!!!Ők voltak a legjobbak a sorozatban, csatlakozom az előttem szólóhoz én sem nagyon fogom ezután nézni csak ha Ta,ás atya visszajön 4 Könyörgöm írják vissza a sorozatba!!!
Isten is azért teremtett nőt és férfit h egymásé legyenek!!pl:Ádám és Éva ! Szal kérjük vissza az álompárt!!
Ez nem igaz!!Mért nem lehetett volna hogy maradjon Tamás atya!Mért a szimpi szereplőket kell kiírni?És mért nem lehetett volna összehozni Bettykével?Sok ember csak miattuk nézte a sorozatot érdekelte őket mi lesz velük!Nagy csalódás hogy nem jöttek össze!!Pedig drukkoltam!!
Egy utolsó hozzászólás:a HOLNAPI RÉSZTŐL MÁR NE NÉZZÉK A BETTY ÉS TAMÁS ATYA RAJONGÓK, mert tuti, hogy nézni fogják, hogy így mekkora a sorozat nézettsége és akkor rájönnének, hogy milyen közel is van a 0-hoz.
Ha esetleg Szabó Zsófi és Száraz Dénes is olvassa a fórumot, akkor szeretném őket megnyugtatni, hogy MI NAGYON SZERETJÜK ŐKET ÉS NEM CSAK A SOROZATBELI SZEREPÉRT, HANEM MINT SZÍNÉSZ IS.Aki viszont nem tud színházba menni és megnézni Dénes szerepeit, annak eddig esténként eltudott jönni az otthonába.TEHÁT UTOLSÓ SZAVAM ÉS BÚCSÚZOM VISSZAVÁRUNK TAMÁS,HOGY ÖSSZEGYERE BETTYVEL.
JA és tényleg NE NÉZZÜK A SOROZATOT!!!!!!!!!!!!!!
Most először járok itt. A mai rész után kutakodtam a google-n, hátha írják valahol, hogy Tamás atya vissza fog jönni, és ez a mai éjszakai elosonása csak ideiglenes, és így találtam ide. Bevallom őszintén, azt hittem, hogy csak én nézem a sorozatot kizárólag Betty és Tamás atya miatt, és meglepett, hogy ennyi sorstársam van.
Sosem néztem a Jóban rosszbant, aztán a sorsnak köszönhetően pont aznap kapcsoltam oda, amikor Tamás atya először megjelent a sorozatban, és a karaktere annyira megfogott első látásra, hogy muszáj volt másnap is néznem, és azután és azóta minden egyes este.
Ha nem jön vissza Tamás atya, az számomra is nagy csalódás lesz. Ez volt az egyetlen szál a sorozatban, ami igazán érdekelt, és kár lenne ennyire elszúrni. És a Tamás atyát játszó színész kiemelkedő alakítást nyújt a sorozatban, nem értem, miért egy jó színészt kell kiírni, mikor van elég kevésbé jó is, akiknek még a karaktere sem érdekes.
Szóval, ha véletlenül olvasnák az illetékesek a hozzászólásokat, amit félek, nem tesznek, akkor még egy néző kéri szépen, hogy Tamás atyát hozzák vissza és válassza Bettyt. Köszönöm.
No, írók, most aztán egyétek meg, amit főztetek… bár szerintem még ti is kihányjátok.
Én megfogadtam, hogy nem szapullak benneteket, de most ünnepélyesen feloldozom magam ez alól.
Őszintén remélem, el tudjátok olvasni, amit írok most, mert el kell hozzátok jusson az az információ, hogy EGY ROPPANT NÉZETT SOROZATOT LEHÚZTATOK A SLOZIN!
Gratulálok.
A mai rész, sőt gyakorlatilag az utóbbi egy-két rész erről szólt: a szerelembe belegárgyult Bettyke, saját fegyverét maga ellen fordítva erőszakolta magát Tamás atyára, aki mindezt halvány mosolyokkal, nagy bölcselkedésekkel, és szinte rezzenéstelen arccal tűrte. (Egyébként ma, amikor Betty ott szenvedett, könyörgött, egy picikét elpityeredtem.)
Kicsit messzebb Szabi tovább süllyedt TahóBandi szemében, TahóBöbe meg a magas C fölé emelkedve sipákolt… eszetlenek.
Beácska ismét tanúbizonyságot tett, hogy egy hazug disznó, lagymatag Kardost és Margitot meg úgy vágja át, ahogy akarja…
Előd is disznólkodik azzal a síkhülye Fidóval, Barbinak szinte látom, ahogy rezegnek egyenként az idegszálai, Konrád meg Péter meg csak bénázok… az egész egy nagy kupac szar.
A sorozat újonnan szerzett színvonalát növelte a mai távozása Tamás atyának… az egészről az összkép egy eltúlzott valami, ahol a jó dolgokat elnyomják, a rossz dolgokat meg olyan szinten eltúlozzák, hogy csak na…
A BeTom-szál totál csőd. Ahogy ezt itt elvágták, csak még erőltetettebb lenne, ha egy ilyen zárás után visszajönne Tamás atya… Ahogy Bandi mondaná, ne csináljunk már Krisztusból bohócot!
Őszintén, komolyan sajnálom, hogy ez a sorozat így el lett cseszve. De úgy gondolom, ebből már nincs kiút… szépen fel kéne oszlatni az egészet, és valami pofás zárással abbahagyni a sorozatot. Bodolaiék vissza Erdélybe, Péter meg Barbara ki, Sárához, Előd, Fidó a dutyiba, stb…
Nem mondom, hogy nem nézem a sorozatot eztán, hiszen Betty, a kedvenc karakterem további sorsa azért érdekel, no meg nem akarok lemaradni, inkább kárörömmel, jót röhögve, figyelni, ahogy ez a sorozat tovább-tovább-tovább csúszik lefelé… Ezt javaslom nektek is, akik nem akarják nézni, amíg Tamás vissza nem jön. Nem kell ide több erőfeszítés… aki idióta, az idióta is marad… gondolok itt rátok, mélyen tisztelt írók.
Szóval nézzük csak, aztán röhögjünk ezen a majomparádén, persze, ha ezen még lehet röhögni…
Egy szárazdénesfelsőteste-rajongó, aki nem tudja, hogy röhögjön-e vagy sírjon
Ja, és még annyit hozzáfűznék, hogy, félre ne értsetek, én nem azt akartam mondani, hogy nem akarom, hogy a BeTom férfitagja ne jöjjön vissza. Csak tartok tőle, hogy ha visszatérne, mint már mondtam, egy ilyen zárómonológ után, valószínű idiótára sikerülne… Ha ezt nem így csinálják meg, nagyon hatásos visszatéréseket lehetett volna csinálni, de így kétlem, hogy, az írókat ismerve, összehozhatnának egy jó kis visszatérést…
Vadbarom, balf@sz Bandi!!
Hogy lehet ekkora állat?? Szétkürtöli, ami meg sem történt!!
Már nem lehet milyen jelzőkkel ihletni a szerepét!!
A forgatókönyvírókat meg ki kell rúgni, azonnali hatállyal, mert nem méltóak a titulusukhoz!!
Úgy látom, nem csak én utálom a “nagyonhülye, vadbarom, idegbetege, idióta, állat Bandi” szerepét…
Annyira megutáltam a karakterét, amióta őmiattuk nem jött össze Bettike, és a Tatya…
Ha a TV2 továbbra is alkalmazza a forgatókönyv írókat, elfogy a nézettségük, és lehúzhatják a redőnyt…
Tudjátok mi itt a legnagyobb baj? Téphetjük itt mi a szánkat, koptathatjuk a billentyűzetet,de nincs visszajelzés. Nem törődnek itt velünk.Így tényleg csak azt tehetjük, hogy nem nézzük a sorit. Komolyan mondom,tényleg sajnálom, hogy olyan világban élünk, ahol azt mutatja egy napi sorozat, hogy elrabolni, fogva tartani, megölni embereket mindenféle következmények nélkül maradhat.Továbbá az az irányadó a tiniknek, hogy csalni, becsapni a szülőket milyen vagány dolog.Arról nem beszélve, hogy a szereplők a magánéletben sem makulátlanok:elcsábítani egy családos férfit illetve családapaként elhagyni a családot,mint a legújabb példa is mutatja.Igen ez előfordul, de azért szerintem elítélendő. Örülök neki,hogy amikor Én gyerek voltam, még nem voltak ilyen sorozatok, mi még egész estés játékcsatákat vívtunk vagy olvastunk. Nem függtünk kitalált személyek sorsától.Na, szóval csak azt akartam mondani, hogy nem árt a helyén kezelni a dolgokat, és kicsit távolabbról nézni a dolgokat. Én eddig sem voltam elvakult híve a JR-nek és hozzáteszem a BK aktuális történéseivel sem vagyok tisztában,ezután sem érdekel különösképpen mi történik Csillagkúton!Mindenki nézze tőlem ha akarja, csak lássuk mögötte a valóságot is, és ne tekintsük követendőnek a negatív értékeket amit közvetítenek, ugyanakkor, ha véletlenül erkölcsileg pozitív példát mutatnak azt szívleljük meg. Nem erkölcsi litániát akartam tartani,Én így látom ezt a helyzetet. :(
gyufa, gondoltam hogy már nem tagja az írói stábnak, ahhoz ő jobban ért az íráshoz.
Kedves írók, ezt úgy szúrták el, ahogy csak lehetett. Felépítik ezt a gyönyörű szerelmi szálat, a képernyőhöz szegezik a nézőket, majd egyetlen mozdulattal elvágják, és még egy csókot sem láthattunk. Értem, hogy Tamás pap és mindent megtesz, hogy hű maradjon a fogadalmához, de ő sem uralkodhat örökké az érzelmein. Szerintem már a szerelmi vallomás is korai volt, de ha már így oldották meg, igazán adhattak volna nekünk egy csókot… Erre várunk fél éve… Ezzel együtt minden logikus érv amellett szól, hogy visszahozzák Tamást, és ha fontos Önöknek a nézettség, eleve így írták meg a történetet. Sokan nem fogjuk nézni a sorozatot, amíg hiányolnunk kell Tamást. A fél szereplőgárda kifordult önmagából, és semmi mást nem mutatnak, mint Bandi üvöltözését, Böbe hangoskodását, Barbara nyávogását, Bea visítását, miközben már mindenki volt mindenkivel. Végre volt egy pár, akik igazán szeretik egymást, és akik végre hűek maradnának a sorozat mondanivalójához, mely szerint “együtt leszünk jóban-rosszban”, erre csak úgy elvágják ezt a szálat. Hétfő és kedd reggel nagyon alaposan tanulmányozzák át a nézettségi adatokat, és ennek fényében hozzák meg az egyetlen ésszerű döntést: hogy visszahozzák Tamást. De amíg távol van, én végeztem a sorozattal. Pedig a kezdetektől néztem, de most már nincs miért. A nézettségért folytatott harcban teljesen kiirtották azt, amiért az elején megszerettem a sorozatot. Remélem, tudják, mit csinálnak… Mert a nézőkből élnek, és ha nincs néző, a sorozatnak vége, Önök pedig kereshetnek másik munkát. Szóval remélem, okosan döntenek.
Azzal reklámozzák a csatornát, hogy “Szenvedélyünk a szórakoztatás”… A látottak alapján inkább “Szenvedélyünk a szórakozás… a nézőkkel”. Érdekes módon a csatorna, akiktől átvették ezt a szlogent, ennek megfelelően cselekszik… Követhetnék a példájukat… De ameddig nem képesek tisztességesen megírni a történetet, hogy az megfeleljen a nézőknek, akikből elvileg élnek, engem és még sok BeTom-rajongót felejtsenek el, mint JR-nézőt. Amint Tamás visszajön, mi is, de addig maradok a rivális csatornánál. Addig is… visszaszámlálás vége… 0…
gyufa, igazad van… Én sem függök sorozatbeli eseményektől, nem tudják elrontani a napom, de attól még dühítő, hogy ennyire semmibe veszik a nézőt. Jobb volt, amikor tévézés helyett családi programokkal teltek az esték… és nem kellett tehetségtelen írók lehetetlenebbnél lehetetlenebb agymenéseit nézni… A csatorna helyében kirúgnám mindet, már bizonyították, hogy nem értenek hozzá, csak a pénzt viszik… A változatosság kedvéért csinálhatnának valami hasznosat is.
Na, most lehet, hogy nem leszek túl népszerű, de szerintem Tamás Atya sorsa a sorozatban erkölcsileg a legpozitívabb.Fiatal, elhivatott, segítőkész pap, akit senki nem tud eltántorítani a hivatásától. Ez számomra teljesen elfogatható. Ugyanakkor ott van, hogy egy fiatal férfi és egy nő akik szimpatikusak lesznek egymásnak és esetleg szerelembe is esnek.(Igen,Én is szurkoltam Nekik)Viszont a megcsalás számomra nem elfogadható, akár Istent, az egyházat csalja meg valaki vagy a feleségét vagy a férjét! Úgy vélem ezért nem volt csók sem! Biztos máshogy is meg lehetett volna írni a szerelmüket és ha visszahozzák a szerepét (főleg, ha esetleg kilép az egyházból)akkor az az Ő életében mindenképpen visszalépés.Ugyanakkor várhatja Őt egy szerelmes nő, aki családot, boldog jövőt ígérhet neki.Ettől még lehet Isten jó szolgája! Szóval nagy a dilemma.Gondoljatok csak bele, mi lenne, ha ez nem egy sorozatban, hanem a való életben történik.Mit szólnátok, ha a közeletekben élő pappal történne hasonló Elítélnétek, vagy jóváhagynátok.? A római katolikusoknak a legnehezebb,ugyanakkor tisztelni kell szerintem, ha nem rendül meg a hitük abban, amire feltették az életüket! Szerintem lehet jó pap és családapa is egy férfi.Még jó, hogy többféle vallás van!
Tamás tényleg a legpozitívabb karakter, viselkedése jó reklám az egyháznak. De ha a szerelem utoléri, ő sem tehet ellene. Ha lett volna csók, az sem elítélendő, hiszen ő mindent megpróbált, hogy elfojtsa ezt az érzést. Sokszor előfordul a valódi életben is, hogy egy pap kilép az egyházból, hogy feleségül vehesse a szerelmét; ha ilyen történne a környezetemben, teljes mértékben támogatnám. Ha Tamás most kilép és úgy jön vissza, az nem megcsalás, hanem az érzései felvállalása; nem akar kettős életet élni, mint nagyon sokan, és elkötelezi magát Betty mellett. Így kell történnie, mert hiába volt nagyon elszánt, amikor elhagyta a várost és Bettyt, attól még szereti őt, és nem fogja tudni elfelejteni. Kell egy kis távollét, hogy tisztába jöjjön az érzéseivel, de azután rájön, hogy Betty élete szerelme, nem az egyház, és nem veszítheti el; akkor fog visszatérni, és némi szenvedés után végre egymásra találnak. Ugye, kedves írók, Önök is így képzelték el a folytatást? Ha már ennyire elszúrták ennek a szálnak a folytatását, legalább most tegyenek valami jót is velük…
Engem fojtogatott tegnap a sírás:(
Becsapottnak érzem magam, mert az új évadot elsősorban ezzel a 2 szereplővel reklámozták, sőt, szinte csak ők voltak az előzetes videókba, és egy hónap után T.atya elmegy.
Tamás atya és Betty szerelme volt a legjobb dolog a sorozatba.
Az összes többi szereplő szánalmas!
Most hogy T.atya elment, ÉN SEM fogom nézni a sorozatot!
Ne Bandit szidjátok, hanem azokat akik megírták a forgatókönyvet:(
Sziasztok! Én egy tök új hozzászóló vagyok itt, nálatok! Pár napja olvasgatom az oldalt és most úgy érzem én is “elmondom”, velem hogy történt. Én akkor néztem utoljára a sorozatot, mikor elkezdődött. Aztán olyan munkám lett, hogy nem tudtam folytatni. Amikor pedig megint nézhettem volna, elvesztettem a szálakat. Nem tudtam ki kicsoda. Megváltoztak, kicserélődtek a szereplők. Pár napig próbáltam visszarázódni, de nem ment (pl. az új Barbarát nem vette be a begyem stb.). Akkor átváltottam másik csatornákra hol ide, hol oda. Aztán az idei nyáron, mikor minden este (pl. ágyazás közben, vasalás közben) véletlenül átkapcsoltam erre a csatornára egyfolytában a Betty-Tamás atya bemutató ment a tv-ben. Felkeltette az érdeklődésemet a dolog, hiszen a való életben sem értettem soha, hogy a katolikus papoknak miért nem lehet családjuk. (Főleg ha azt nézzük, hogy áll. Isten teremtette a szerelmet is) Már alig vártam, hogy kezdődjön az újabb évad ( nem értettem mire ez a nagy felhajtás körülöttük, ezért megnéztem a youtube-on Zizimano jóvoltából az összeállítás, és megértettem) és biztos voltam benne, hogy ennyi beharangzott este után végre összejönnek ők ketten. Attól még tehetné ugyanúgy a dolgát ez a Tamás atya (főleg, hogy ebben a sorozatban Bodolai Bandin kívül mindenki szereti, és aki megtudta senki nem ítélte el amiatt, hogy szerelmes lett). Az, hogy nem jöttek össze Bettyvel az csak egy dolog, de nem értem miért kellett mindjárt kiírni?! Ígyhát számomra is értelmét vesztette a sorozat további nézése, mert a Bodolai család életét a valódi életben is nap mint nap átélhetjük a környezetünkben (kevesebb kiabálással), Pongrácz Barbara pedig eltúlozza a hisztit, ami sajna az agyamra megy. Ne haragudjatok a hosszúságért, de nem tudtam rövidebben kihozni. És a végére annyit mint itt sokan mások: JÖJJÖN VISSZA TAMÁS ATYA!!! Eléggé összecsapták a végkifejletet ennyi hónap után! Sajnálom nagyon.
Egyébként most jutott az eszembe (nem tudomá más gondolt-e már rá), de mi van, ha nem is a forgatókönyv írók írták ki, hanem Száraz Dénes döntött úgy, hogy távozni kíván és pont a forgatókönyv íróknak nem volt más választásuk? Ez csak egy kérdés, ne bántsatok érte! :)
Szerintem nem, mert nyilatkozta szereti a szerepet, és össze is tudja egyeztetni a színházzal.
Épp itt van előttem a cikk.
Gyerekek,ne izéljetek már.Decemberben 5 éves lesz a sorozat,biztosan nem csak azóta nézitek,hogy Tamás bekerült.Én is nagyon kedvelem öket,de mi van akkor,ha már jóelőre megirták a forgatókönyvet,bár változtatni igy is lehet rajta.
Másrészt itt van ez a cölibátus dolog.Sohasem értettem,hogy egy református papnak miért szabad megnősülnie,családot alapitania,ugyanakkor egy katolikusnak mindez tilos.Mindkettő Isten szolgája.Ugyanakkor a házasság is szent dolog.Ha az ember szereti,tiszteli,nem csalja meg házastársát,szeretettel és szeretetre neveli a gyermekeit,az Isten szemében kedves,ha történetesen pap az illető,végezheti a hivatását odaadással.Az Isten iránt valo szeretet egy dolog,a nő iránti szeretet egy másik dolog,a gyereked ismét másként szereted,de ez a többfajta szeretet jol megfér egymás mellett és ettől lesz teljes az ember.
Most Tamás atya imádja Istent,de ez nem lehet teljes,ha másrészt emészti a vágy és a lelkiismeret furdalás,hogy fájdalmat okozott a szeretett lénynek.
Ja,és bocs,6 éves lesz a sorozat,ha jol tudom
A javasolt játékon kivül,látom,Barbi mindenkinek unszi,Beát elejétől fogva utáltam,még Ádám sem volt szimpatikus,Szilva egészen tenyérbe mászó,Előd egy vaddisznó.A többiek nagyjából bejönnek,már irtam,nem tudom,miért,nekem Konrád szimpatikus.Az amerikai filmeken is gyakran tetszenek a negativ hősök.Na,persze,nem az olyan seggfejek,mint Előd vagy Fidó
Csatlakozom a többiekhez: Tamás atyát vissza! A kezdetektől néztem a sorozatot, aztán ahogy kezdtek eltűnni a megszokott szereplők, egyre kevesebbet néztem. Most viszont ez a románc újból a képernyőhöz kötött.
Nagyon örültem,amikor rátaláltam erre a fórumra,elolvastam az összes hozzászólást,de most már dög fárasztó,hogy egyéb sincs,csak Bettyt és Tamást siratjátok,nem igaz,hogy csak erröl szól az egész
Na, hogy csak ne BeTom-ról szóljon a fórum, ahhoz mit szóltok, hogy a nem túl okos(vadidegentől veszek már egy céllövöldét , természetesen más pénzéből) BBandi, hogy rendet tesz otthon? A gyereknevelésben szigorú, az élet dolgait meg amúgy elég linken kezeli! Meg mi értelme, hogy egy totál lepukkant lakás egy falát festegetik napok óta? Előd a szívatás nagymestere!
Sziasztok!
Habár nekem sem szimpatikus Bandi, de nem gondoljátok, hogy nem volt véletlen a rendezők részéről, hogy “félreértette” a szitut? Meg persze az sem, hogy bár Tamás atya megkérte,ne árulja el senkinek, már az egész Bodolai család tudja,h mit látott…Mert ugye amit már hárman tudnak, az nem titok…és ha Bandi megint bekattan,sztem simán felhívhatja a püspököt,aki számon kéri majd Tamás atyát, így visszakerülhet a sorozatba(valószínűleg már nem papként :)).Én nagyon szorítok nekik,mert ilyen tiszta és igazi szerelmet még a Barátok köztben sem láthattunk :)!
Lehet pont ez a probléma
Szinte mindenki Bettyről és Tamás atyáról beszél (én is!!)
és a többieknek nem engedünk teret, mintha nem is léteznének, vagy csak szidjuk őket.
Így úgy gondolták a forgik, hogy szüneteltetik Tamás atyát, majd ha lenyugszunk előbb-utóbb visszahozzák.
Bíztam abban, hogy Tamás atya és Betty szerelme nem a “Tövismadarak”-ra hajazva fog befejeződni, hanem valóban egymásra találnak. Úgy vélem a pap becsapja önmagát. Ilyet pedig az RTL Klub sorozatában is látni. Jó lenne egy olyan párt látni, akik tényleg kikötnek egymás mellett. Hiszen a vallásuk miatt ők biztos jóban-rosszban kitartanának. Talán érdemes lenne még változtatni ezen. Remélem Tamás atya addig őrlődik, míg végül Betty mellett talál boldogságra.
Szilviának pedig már rég megérett a válás! Egy ilyen nőt lehetetlen elviselni. Nőként sem találok mentséget az ő viselkedésére, kommunikációs formájára!
Annak örülök, hogy marad a hihető formánál a sorozat és Ibolya nem él túl mindent, Margit pedig nem hal meg “hirtelen”.
VISSZA TAMÁS ATYÁT BETTIHEZ!
Én is osztom az előttem szólók véleményét.Miért kellett ezt a megoldást választani?Mint sokan mások,és is a két fiatal miatt néztem a sorozatot.Tamás atyának vállalni kellett volna a szerelmet.Remélem az írók visszaírják a sorozatba a tehetséges és szimpatikus színészt.
Lenne itt más a sorozatban,akinek unalmas a figurája.
Vissza Tamás atyát a sorozatba!
NEM CSAK TAMÁS ÉS BETTY VAN A VILÁGON!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!De Pétert ki írják nem értitek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Van egy egyszerű 5let ami lehet hogy nem jutott el az írók agyáig: Tamás lehet 1szerre pap is és ott lehet mellette Betty is! Ha Tamás megkérné a püspököt, h tegye át Református pappá, mert akkor házasodhat is és pap is lehet 1ben… ennyi! De ha nem ezt választják akkor úgy kb. nem akarok sokat mondani 100-200 embertől szabadulnak meg ami pénzileg szerintem nekik se jó… azért ezt gondolja át mindenki és aki mellettem van az írja: Tamás és Betty összejön! Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem és szerintem sokan így lennének ezzel! köszönöm!
Jó lenne ha össze jönne Tamás atya és Betty mert nagyon szép pár.
Kérem az írókat írják vissza Tamás atyát Betty mellé.Köszönjük a nézők nevében.
ok,helyben vagyunk,nem lehet leszakadni a témáról
Naná,hogy félreértette Bandi,nem csak azért,mert bunkó,de szerintem ezt a szitut mindenki simán félreértheti.Az atya félmeztelen,Betty ott ül az ágyon a férfi ingében,tök kócosan,zavarban mind a ketten.Mi tudjuk,hogy nem történt semmi,de ha nem látjuk,akkor könnyü félreérteni.
Elöd,persze,hogy szivatja öket,az a fal jobban néz ki,mint az előző bordó,azokkal a foltokkal.
Egyébként ki mondta,hogy Pongráczot kiirják_?
Igen,az a céllövöldés história kész örület volt,pláne az,hogy aztán olcsóbban vásárolta vissza a fazon.Ráadásul még elvették szegény gyerek pénzét és elolvasták a lányuk levelét.Nem csodálom,hogy elhuzott külföldre.Hiába prédikálunk a gyerekünknek,ha mi rossz példát mutatunk
és Tatya sehol…
Szerintem Tamás atya és Betty voltak a legjobbak!!!!!!! Kérem a nézők nevében, hogy írják vissza a sorozatba Betty mellé!!!!!!!!!!
Úgy látom, a tegnapi rész sokaknál kiverte a biztosítékot!
Én gyufa22 964-es hozzászólásával értek egyet. Szívemből szólt. Szerintem is nagyon fontos lenne, hogy végre valaki értéket is képviseljen a sorozatban. Nagyon sok fiatal nézi, és azt a hatást kelti, hogy csak csalással, lopással, egyéb bűnözéssel lehet az életben valamit elérni, ráadásul büntetlenül!!!??? (ld. Előd, v.Richárd). Én nem ilyen példát szeretnék a gyerekeimnek! Végre volt egy pap, aki Szabit is elkezdte jó irányba terelgetni, ha már az idétlen családja csak egyre rosszabb hatással volt rá. Tamás atya többi pozitívumáról nem is beszélve. Kérdem én, hol van itt a sorozat “JÓBAN” része?? Szinte csak “ROSSZBAN”-t láthatunk. Szóval: VISSZA TAMÁS ATYÁT A SOROZATBA!!! Akár úgy is, hogy máshol teljesít szolgálatot, csak lássuk őt!(persze közben gyötrődhet, az talán a papoknak sem olyan nagy bűn?) Bettyke pedig majd vígasztalódik.
Továbbá Pongrác dokit is hagyják meg, talán ő az egyetlen, aki az első résztől szerepel, és nagyon jó!
Csak egy kérdés…
Hogy ‘tehetné át’ egy római katolikus püspök Tamás atyát reformátussá…teljes mértékben ütközne az egyház elveivel és szerintem amúgyis teljességgel lehetetlen..erről ennyit
Viszont Tamás lemondani letudna és akkor tudna Betty-vel lenni..ez az egyetlen megoldás ebben az esetben..remélem visszajön..:)
Hát megtörtént mégis. Igazatok van, mi hiában szeretnénk a kedvenc sorozatunkat, a forgatókönyv írókat ez egyáltatlán nem érdekli. Nagyon remélem, hogy hamarosan lesz valamilyen felmérés a Tv2 részéreől, amiből biztosan kiderül, hogy mennyit esett a nézettség. Most, hogy előre olvastam a történésekbe, hogy Margit megint fogságba esik és Ibolya előkeveredik mégis, hát a rosszullét fogott el. Könyörgöm!!! Ez nem egy krimisorozatnak indult. Néem látták régen a Szomszédokat. Olyan jó volt őket nézni, mert – és magamat kell ismételnem – életszerű volt. Hát látott már valaki ilyen kórházat, vagy ilyen települést, ahol állandóan ölnek, méreggel vagy fegyverrel, rabolnak, szeretik egymást keresztbe kasul, újabb rokonok (ikertestvér stb.) tűnnek fel. Ennyi idiótaságot már csak akkor voltunk képesek elviselni, amikor feltűnt Tamás atya. Igen, lerágott csont ez a szöveg, de volt egy nagyszerű jellem a sorozatban. És persze, szerettük a romatikát, mert a többiből már elegünk volt. (Szegény Péterrel is már minden történt, remélem hogy ennyi szenvedés után már eldőlt a sorsa. A többi szereplő pedig már valójában elég unalmas. Barbara soha nem tetszett új korában, Bodolaiék harsányak és nem hinném hogy valaki így beszélhet a főbérlőjével. aki azt hiszi, még nem lakott albérletben. Előd amilyen gonosz volt, olyan döntésképtelen. Az újabb Fehér karaktere sem közelít a valósághoz, vagy talán valakinek ilyen tapasztalata volt a katonaorvosokról. Nagy gond van a forgatókönyvben! Nincsen ötlet, merre menjen a történet. Nincsenek jellemek. És ezek nem a színészek hibái, egyszerűen kimerült a forgatókönyv. Egy szál lett volna, ami még ébren tartja a nézőket, de azt tegnap elvarrták. És mondja meg nekem valaki: egy pap (vagy bárki), hová tud elindulni éjnek évadján egy szál bőrönddel? Hiszen nem volt Tamásnak új helye? Annyira bárgyú ez az egész, még arra sem voltak képesek, hogy a legnépszerűbb szereplőt tisztességesen kiírják a sorozatból!!!! Számomra is végeg ért ez az egész, köszönöm a szakértő íróknak!
Amiért elindult éjnek idején,még nem biztos,hogy többé nem látjuk
Nem tudom olvastátok-e, de szerintem érdemes! (Nem kötelező!)
http://minden-ami-joban-ros.mindenkilapja.hu/
Remélem nektek is betölti! Én ezután egy kicsit bizakodóbb lettem!
“Egyébként most jutott az eszembe (nem tudomá más gondolt-e már rá), de mi van, ha nem is a forgatókönyv írók írták ki, hanem Száraz Dénes döntött úgy, hogy távozni kíván”
Kb. húszmilliószor vetették fel ezt a kérdést, én meg nem győztem ismételgetni, hogy kizárt, hogy ő döntött így. Merthogy 1. szereti a szerepet, és a forgatás nem ütközik a színházi próbáival, erre külön figyelnek 2. családalapítást tervez, így szüksége van a pénzre, a színház pedig nem fizet jól 3. tudja, hogy nagyon népszerű a karaktere, és olyasvalakit játszat, aki értéket képvisel. De ha esetleg egy színész ki is akarna lépni, a producerek sokáig győzködik, hogy maradjon, főleg ha ilyen népszerű karakterről van szó. Ha meg mindenképpen kilép, megteszik azt, amit Kardossal, merthogy őt sem mindig M. Róbert játszotta… D. Csaba kilépett, de mivel már meg volt írva előre a történet, nem tudtak változtatni rajta, és kerestek másik színészt a szerepre. Persze az lenne a legjobb, ha Dénes játszaná tovább Tamást, de minden jobb, mint egyik kedvenc szereplőnk kiírása. Szóval nyugi, visszajön, nem tehetnek mást.
ildiko10: Januárban lesz 6 éves a sorozat. Én is azok közé tartozom, akik az elejétől nézik, de a BeTom-szál az, ami a legjobban megfogott benne. Most Tamást átmenetileg kiírják, és nélküle nem lesz ugyanaz. Nem mondom, hogy csak miattuk nézem, de mióta megérkezett ez az angol vezető író, folyton kinyírnak, elrabolnak valakit, másról meg kiderül, hogy maffiózó… csupa olyan esemény, ami egyenként sem igazán történik meg egy kisvárosban, hát még mindez együtt. Elvesztette realitását az egész. Amíg Tamást nem hozzák vissza, végeztem a sorozattal; ha visszajön, én is. Már azt sem bánom, ha Bodolaiék hangoskodását meg Barbara nyávogását kell hallgatnom, meg hogy Előd mindent meg tud úszni… Még ezeket is elviselem, csak jöjjön vissza Tamás. De addig felejtsenek el, mint JR-nézőt. Elvileg mindjárt kezdődik a mai rész, de be se kapcsolom a TV-t. Minek, már nem érdemes.
“de most már dög fárasztó,hogy egyéb sincs,csak Bettyt és Tamást siratjátok,nem igaz,hogy csak erröl szól az egész”
Akkor ezeket ugord át. Mindenkinek lehet kedvenc szereplője, párja, és amikor kiírnak valakit, az ezzel a következménnyel jár: ömlenek a hozzászólások. A BeTom-páros jelenleg a sorozat legnépszerűbb párja. Szokj hozzá. Ha meg másokról akarsz írni, senki sem tiltja meg.
“nem gondoljátok, hogy nem volt véletlen a rendezők részéről, hogy “félreértette” a szitut?”
Egy filmben semmi sem véletlen. Így volt megírva, tehát így forgatták le, és így ezt láthattuk a képernyőn.
“De Pétert ki írják nem értitek”
Ezt a Blikk írta, vagy van hitelesebb forrás is? Amúgy ha a nézők egyszer megmentették, megtehetik újra.
“Ha Tamás megkérné a püspököt, h tegye át Református pappá”
Egy katolikus püspök nem tesz egy katolikus papot reformátussá. Felekezetváltás előfordult már a valódi életben is, de nem ilyen egyszerű. Szerintem az lesz a megoldás, hogy kilép, és majd Bettyvel vezeti a krízisközpontot.
Hoztam nektek valamit:
2010.09.15.
1.X-FAKTOR RTL KLUB 2 031 483
2.BARÁTOK KÖZT RTL KLUB 1 717 409
3.FÓKUSZ RTL KLUB 1 505 239
4.A SZÉF RTL KLUB 1 493 056
5.JÓBAN ROSSZBAN TV2 1 399 561
6.NAPLÓ TV2 1 380 710
7.INDIANA JONES TV2 1 296 900
8.FÓKUSZ PLUSZ RTL KLUB 1 279 086
9.ESTI SHOWDER RTL KLUB 1 246 097
10.HIRADO RTL KLUB 1 236 223
(Total 4 N= 9 218 000 Source: AGB Nielsen Media Research)
Ez volt a szeptember 15-i nézettségi adat, majd ehhez kellene hasolítani a következőt.(Persze azért nem mondom 100%-ra,de a netrúl szedtem)
Azt hiszem, egyelőre ez az utolsó hozzászólásom itt a fórumon… Már mindent elmondtam, amit akartam. Sokkal többet kihozhattak volna ebből a szálból, ehhez képest úgy szúrták el, ahogy lehetett. Tudjuk, hogy Tamás pap, és mint ilyen, mindent megtesz, hogy hű maradjon a fogadalmához, de egy csók igazán belefért volna… senki nem ítélte volna el érte, hiszen ő tényleg mindent megtett, de az érzelmein ő sem tud örökké uralkodni. Az meg, hogy elindul az éjszaka közepén, miközben azt sem tudja, hova helyezték, és magára hagyja Bettyt a semmi közepén, amikor nemrég támadták meg és pár perce még haza akarta kísérni, a hozzá nem értés csúcsa… De ezt már többször írtam. Gondolkoznak is, vagy csak írnak, mint az örült, hogy meglegyen a kellő számú jelenet?
Minden eszközzel megpróbálták elhitetni a nézőkkel, hogy ennyi volt a BeTom-szálnak, vége mindennek… Ha az volt a céljuk, hogy a nézők háromnegyedét depresszióba küldjék, akkor örülhetnek, mert sikerült. De nem biztos, hogy ez hosszú távon kifizetőtő, mert aki elhitte, hogy ennyi volt, talán sosem tér vissza; nem mindenki néz Aktívot meg műsorelőzetest, hogy tudja, mikor kell megint néznie a sorozatot. Szóval ezt alaposan elintézték, kedves írók… Vagyunk páran, akik tudjuk, hogy Tamás visszatér (olyan óvodás módjára oldották meg ezt az egészet, hogy nem lehet nem tudni már most, hogy ez lesz belőle), de a depresszióba zuhant társakat csak ideiglenesen tudjuk meggyőzni, hogy ennek a szálnak biztosan lesz folytatása. Nagyon elszúrták a reklámját is… mert előbb kirakják az új évadot hirdető plakátokat, amely két témája Péter, illetve BeTom, közben beharangozzák, hogy “kész, vége, ennyi volt”, időnként közzétéve pár kétértelmű interjút, hogy azért annyira mégse legyen depressziós a néző, előre elárulják a szál “végét”, majd semmi csavar, Tamás dönt és ki is tart emellett… Nem gondolják komolyan, hogy bevesszük, hogy ez ennyi volt… Van aki igen, de egyesek még gondolkoznak is néha. Több mint fél évig építették ezt a szálat, elérték, hogy a nézők legalább 90 százaléka nekik drukkoljon, majd hirtelen, egyetlen mozdulattal elvágnák az egészet? Persze hogy nem fogják. Nézőkre és ezáltal reklámbevételre pedig szükségük van. Korábban azt mondta a producer, hogy azokat a karaktereket tartják meg, akik érzelmet váltanak ki a nézőből, akár pozitív, akár negatív… Tamás karaktere pedig pont ilyen. Végre valaki, aki értéket képvisel, minden erejével próbál hű maradni az egyházhoz, miközben az emberi oldalát is megismerhetjük, amikor szerelmes lesz. Végre valaki, aki kitart amellett, amiben hisz, és nem nyírja ki a fél várost vagy veri át a barátait, és nem kezd viszonyt a város összes 18-70 közötti nőjével… A legjobb karakter az egész sorozatban. Nem várhatnak sokat a visszahozatalával, mert ha így tesznek, a régi nézők végleg elpártolhatnak, az újaknak pedig fogalmuk sem lesz, ki ez az új pasi és miért beszél körülötte mindenki folyton papságról… Talán azt gondolják, hogy a nézőt a csuklyás főgonoszok, terrortámadások meg a “leszámolás hete” jellegű húzások hozzák lázba, de nem. Nézzék meg a BK-t; nyilván figyelik a konkurenciát, és talán el is tűnődtek rajta, miért ennyire sikeres, hogy az esetek túlnyomó többségében veri a JR-t. Pedig ott nem gyilkolnak, robbantanak minden részben… Ezen talán el kellene gondolkozni.
Amint Tamás visszatér a sorozatba és főszereplővé teszik, én is újra nézni fogom, de addig keresek másik elfoglaltságot. Kár a sorozatért, pedig annyira jól indult. De sikerült elrontani, amennyire csak lehet. Tamás karakterével esélyt kaptak rá, hogy ismét emeljenek a színvonalon, erre eltüntetik. Amikor visszajött, én is nézem tovább, de addig, hogy befejezzem a visszaszámlálást… 0…
Személy szerint a Tamás- Betty szál miatt néztem a sorozatot. Egy normális pár lehettek volna, Tamás pedig pozitív értéket képviselt a sorozatban. A normális, szimpatikus szereplőket kiírják, és maradnak az idegesítők. Barbarát és Beát egyszerűen rossz hallgatni, amit mindkettő művel (pláne Előd+ Barbara viszonya) az borzalmasan irreális. Nem beszélve Szilviáról és Böbéről. Idegesítően virnyékolnak csak! Ennyire béna ötletet, mint Ibolyát visszahozni… Szerintem szánalmas. Annyi pozitívum van, hogy leszoktak a karakterek a teli szájjal való beszédről, ami elég ciki és az egy részen belül többször előforduló csámcsogás eléggé idegesítő volt. Mindenesetre nem fogom nézni, mert itt, vagy a TV újságok előzeteséből bőven elég elolvasni, hogy mi történik, bőven elég, és az idegesítő szereplők nyávogását sem kell végigszenvedni. Majd nézem,ha normális történések és szereplők lesznek.
:-\ hát Tamás végleg döntött… há ja persze majd minnyá OMG hát úgy döntött, (szerintem) hogy visszatér Betty-hez és remélem nem fognak mindenkit megölni… XD ahogy 1szer Kiss Ádám mondta az egész Jóban Rosszban 1 jéghegynek fog ütközni de én szerintem előtte mindenkit kinyír Ibolya szelleme XD fogadjunk amikor jön az Ibolyás rész akkor Szlávik meg Ottó felfogadja Mr. Monk-ot, h oldja meg az ügyet ennyi erővel Előd mérnem tart mindenkit fogva 6 hétig a Fidó beüti neki a fejét azt kész! Nem? Szal nem kéne mindenkit megölni… van 1 5letem és ha gondoljátok szívesen írok én nektek olyan “ForgatóKönyvet” amilyet szeretnétek tehát BeTom boldog lehet stb. szívesen megírnám de csak ha ti is szeretnétek mert én a kommentek alapján simán írok 1 ForgKönyvet ;) nem kötelező :D
Tényleg tök undor volt,ahogy zabált a két lökött nöszemély,egyáltalán nem baj,hogy rosszul lettek utána.
Az azért tulzás,hogy bárki is depresszios lenne egy sorozat miatt,ahhoz azért sokkal több kell.
A tv ben vannak un.értékes filmek is,pl The lake house,The willage,a The kingdom egy nagyon jó sorozat,holnap este lesz Romeo és Julia,a klasszikus változat,vannak nagyon jó csatornák a tv2 n kivül is,tehát be lehet kapcsolni azért a tévét
Én biztos vagyok benne hogy Tamás atya vissza fog jönni, hisz most Ibolya is visszajön kb. fél év után…úgyhogy Tamás atya is visszajön majd csak lehet hogy fél vagy egy év után…
am… elárulná nekem valaki hogy honnan veszitek hogy Pétert is kiírják??
Na megtaláltam a Kiss Ádámos vidit itt van 5:35-kor kezdődik a JR-es rész:
http://www.youtube.com/watch?v=Y3y-dY4ScsI&feature=related
De azért el lehetne gondolkozni h mit akarnak:
BK: 1millio néző
JR: 600 ezer néző
vagy
BK: 1millio néző
JR: 1millio 200 ezer néző
Tehát vhogy így én nem számoltam ki pontosan de azért el lehetne gondolkozni!
Nagyon durva hogy elő fog kerülni Ibolya….
na halljátok ez a beácska tegnap este,hát én nem tudom,hogy az kinek érzi magát,hogy beszélhetett olyan hangnembe a nevelőapjával,inkább hálásnak kéne lennie, hogy felneveli,gondját viseli.nem még ő szedje össze a holmiját,és költözzön el,csak azért,mert ő 18 lett.adnék én neki.nekem is hiányzik tamás atya,igazán jó volt a szerepe.reménykedjünk,hogy visszatér.én nézni fogom a sorozatot,ki nem hagynám,hisz nem csak két szereplője van a sorozatnak.
Még szerencse niki,hogy ez az utolsó hozzászólásod,már azt gondoltuk,hogy fórum analitikus és fórumfelügyelö vagy,hogy mindenkinek a hozzászólásából idézel
Most nincs kedvem visszan;zni,de ugy eml;kszem,hogy konkrétan nem tudjuk,Ibolya visszatérését,hanem valaki irta,hogy olvasta az elözetesben,hogy egy csuhás alak kéreget a kórházban,főként Margit körül ólálkodik,én is igy olvastam,feltételezvén,hogy esetleg Iboly lehetne az.Innen már mindenki készpénznek vette,hogy visszatér .Lehet,hogy tévedek,de én igy emlékszem.Mindjárt utána nézek
ildiko10: Iboly visszajön, ez egyértelmű. Olvasd az előzeteseket. Addig csak sejteni lehet, amíg Margit körül ólálkodik, és ibolyákat küldözget neki …
De miután elrabolja, és a Macsek lángokban áll, megtalálják a holttestét. Akkor már egyéértelmű, hogy ő bizony Iboly (volt).
Ez már krimi sorozat én belépnék rendőrsegédnek mint Monk :)
Hát biztosan,mert azt láttuk,hogy leugrik,de meghalni nem látta senki.Jó volna,ha arról is szólnának,hol bújkált ennyi ideig.Tehát ujabb izgalmak….
Nikkirose, nehogy elmenj!! Te öntesz lelket belénk az észérveiddel! :D
Az “utolsó” kommentedben egyetértek mindennel, a depresszió kifejezés erős talán, de van benne igazság.
Ja, és az, hogy más játszaná Tamás atyát… bármit, csak azt ne… Tatya. Az. Száraz. Dénes. Ha lecserélnék, az még kiábrándítóbb lenne…
Nem jön vissza és még sokan nem :(
De ők itt vannak:
http://jobanrosszban.fan-site.hu/
És ez a saját fórumuk:
http://betom.phpbb3now.com/index.php?sid=d9012abebc05c0a743bbdae3c546937d
És elkezdték többen megírni a történeteiket a kedvenc BeTom párosról.
Az álom
Esik. Második napja csak esik. Egyik esőcsepp a másik után, monoton ritmust kopogva a hálószoba ablakán. Bent puha csönd, csak a lány egyenletes szuszogása hallatszik. Szőke haja lágyan terül el a párnán, ajkán tétova mosoly. Álmodik. Ahogy minden éjszaka. Amióta elment. Elment? Elmenekült! Magával vitte vágyait, reményeit, szerelmét. Most is ugyanazok a képek. Mégis, most valahogy valóságosabb.
Ez a nap is eljött. Mindenki ott van a Macsekban. Alexa kedvesen terelget egy magas alakot. Rögtön megakad a szeme rajta, és egyszer csak szembetalálja magát egy PAPPAL. Mi ez az érzés, ami hirtelen a hatalmába keríti? Sohasem érzett biztonság, ahogy beszélget vele, ahogy a szemébe néz.
Hirtelen vált a kép.
Kórházi folyosó, két mankóra támaszkodva, bizonytalanul lépked. Felé. Tudja, hogy el kell neki mondania, jelentkezni fog egy segítő kurzusra. Tudja, hogy megérti, reméli segíti is. Ülnek a kórházi padon, csillogó szemmel adja elő elhatározását, képes az életét a rászorulók szolgálatába állítani. Látja a férfi csodálkozását, ami fokozatosan átadja a helyét a megértésnek, a támogatásnak. Nem tudja mi készteti rá, de hirtelen mozdulattal átöleli a nyakát, hozzásimul, és tudja: végleg elveszett. „Szívből jött!” – leheli, és gyorsan távozik, nehogy elárulja a lelkében dúló vihart. Ezt nem tanítják a bibliaórán. Erre az érzésre nincs és nem is volt felkészülve.
Újabb villanás. Kint megdördül az ég, a villámlás új képet csal lehunyt pillája mögé.
Ül a kantinban, dolgozik. Szokásos hebrencsségével lesodor egy mappát. Most nyílj meg föld! Zavarba hozta, hirtelen nem is tudja melyiküket. Tétova bókjától az egész napi fáradtsága elrepül. Most nem számítanak a napi összezördülések. Most csak ők vannak.
Ezt a részt nem szereti. Veszekszenek. Ez most más, mint az eddigiek. Elmegy, és ő tehetetlenül nézi. Érzi, tudja nem szabad Őt elengedni. Beszélni kell vele, maradásra kell bírnia. Igaza lehet Margitnak, személyesebben kéne. Nehezen szánja rá magát, de megteszi. A szíve a torkában, ezredszerre simítja el ruhája nem létező ráncait. Végre megjön. Százszor elpróbálta, most mégsem jön ki hang a torkán. Végre talán megtörik a jég! Csak félre ne értse: „…most jöttem rá mennyire szeretem…szeretek magával együtt dolgozni” Hú! Ezt megúszta! Most minden szavát kontrolálni kell, nem szabad hibázni. Sikerült! Marad! Miért örül ennek jobban, mint kéne? Mi történik vele? Megannyi kérdés, amire nem tudja a választ. Nem tudja? Nem meri tudni. Ez veszélyes, ezt nem szabad. Mégis minden nap miatta kel fel, indul munkába. Meddig bírja magában tartani ezt a szép, mégis tiltott érzést?
Újra a kórházban. Új beteg, új kihívás. Örömmel vág bele és nem érti, Ő miért kezeli fenntartással a Bálinthoz való kapcsolatát. Most először nem érti Őt. Próbálja vigasztalni gyászában, de most először szembesül egy másik arcával, amivel nem tud mit kezdeni. Nehezen találja a hangot, a legszívesebben magához ölelné, megsimogatná a haját, a szemébe nézne és elmondaná… Mit is? Hiszen azt, amit érez, azt sohasem szabad kimutatni, pláne beszélni róla! Hogy segítsen Neki, úgy hogy közben nem árulja el legféltettebb érzéseit? Amikor Bálint meggyanúsítja holmi világi érzelmekkel, végleg elkötelezi magát. Őt védi, óvja még a gondolataival is.
Sakkfigurák koppannak egy sakktáblán. Egy szőke kamasz nem mindennapi ragaszkodása a felnőtt barát felé őt is meghatja. Már megint nem tud vigyázni a szájára! Hogy lehetett ilyet kérdezni? Gyorsan a Bibliához fordul, sokszor húzta már ki a csávából. Most nem fogja. Mi ez? Gyönyörű, megfoghatatlan sorok, mind a szerelem dicsőítése. Zavarában idéz belőle, már akkor tudja, egy életre a rabjává válik sorainak.
Az a fránya kendő! Sosincs meg, amikor keresem. Nála sincs. Akkor hol hagytam? Mi ez? Olvasva ez egész máshogy hatott rá! Csak most nem elárulni az érzéseit! Ha ezt megússza, inkább rendben tartja a holmiját!
Sötétség. Minden hideg, fekete. Olyan hirtelen történt minden. Egyik pillanatban még sétálnak a langyos nyári estében, a másikban valami fáj, aztán semmi. Bolyong egy végtelen alagútban, nincs támasz, nincs segítség. Hirtelen, nagyon távolról egy hang, az Ő hangja. Nem érti mit mond, csak azt, hogy beszél hozzá. Hangja melegsége átjárja az egész testét, már van mibe kapaszkodni. Nem tudja mennyi idő telt el, csak erre a gyönyörű zenére koncentrál. Hol közelebbről, hol távolabbról hallja, egyre csak arra összpontosít, hogy meg is értse. Egyszer csak tisztább, élesebb lesz minden. „Szeretem”- és ezt most nem álmodja. „Sosem hagyom el”- ez most olyan valóságos. Mi ez a fény? Egy angyal! Nem, nem ez Ő! IGEN! Én is szeretlek!
Sosem hitte, hogy ilyen nehéz lesz várni. Várni egy döntést, amitől függ az egész élete. Lelke mélyén érzi, őt fogja választani. Nem dönthet máshogy! Őket az Úr is egymásnak teremtette. Hogy is mondta, akkor ott a paplaki pikniken: „…lelki társak vagyunk…”. Igen és mostanra már a lelkünk mellett a testünk is követeli az őt megillető jutalmat. Egy érintés, egy csók, erről álmodozik két vizsgálat között, de hiába fixírozza az ajtót, csak Józsi nyit rá újból és újból.
Mennydörög. A csendes eső kezd erősödni. Mintha a lelkében dúló viharok kivetítődnének a természetbe. Hánykolódik. Hol van már a tétova mosoly. Könnycsepp gördül le zárt szemhéja alól. Ezt ne. Ezt nem akarja mégegyszer átélni! De a képek csak jönnek gyors egymásutánban, könyörtelenül.
A kórházi kirohanása, az ájulás, a kísértés olyan élénken élnek elméjében, mintha beleégtek volna. Az álarcosbál szörnyű, meggondolatlan próbálkozása, a félelem, ami a mai napig kíséri. Nem, nem magát félti. Őt. A vér látványa kísérti, nem engedi pihenni a lelkiismeretét: ez mind miatta történt! Ahogy hozzáér, bőre közelsége szinte égeti a bőrét, kapkod a levegőért, ahogy fölé hajol érzi szíve dobbanását. Vagy ez a sajátja? Két, egymásért verő szív őrült szimfóniája! De mi ez a dobolás? Hirtelen megtörik a pillanat, és sosem tér vissza. Hiába a sírás, könyörgés már nem tud hatni rá. Hűvös az őszi éjszaka. Mintha az utolsó útjára menne. Hangtalanul mennek egymás mellett. Könnyei keverednek az övével. Egy pillanatra megáll az idő, ahogy állnak szótlanul. Mindent elmondtak már, a szavak rég feleslegessé váltak. Aztán egyre csak távolodik, távolodik…
Robbanásszerű égdörgés, cikázó villámok.
A lány felriad. Könnyek csorognak végig az arcán, megállíthatatlanul. A villámok nappali fényt varázsolnak a szoba sötétjébe. Az éjjeliszekrényen álló fénykép pedig mintha mosolyogna. A lány nézi, lassan felszáradnak a könnyei. Már ő is mosolyog.
Tudja, hogy visszatér hozzá. Idő kell neki, távolság. Mert sok minden változik a földön, de az ő szerelmük ÖRÖK.
Megvilágosodás
Megint esik. Szomorú, szürke, késő őszi idő. A rendház ablakai sötéten pislognak bele az álmos éjszakába. Csak egy ablak mögül szűrődik ki egy halvány fénysugár. A puritán berendezésű szoba asztalánál egy szőke fej hajol levelet tartó keze fölé. Megszokásból tartja a papírt a kezében, nem is olvassa, az elméjéből idézi fel minden sorát. Hirtelen mozdulattal összegyűri, a szoba sarkába hajítja. A többi közé. Lassan felemeli fejét, a szeméből áradó fájdalom éveket öregít amúgy fiatal arcán. Hiába mondja Zoltán atya: az idő mindenre gyógyír. A rendház régi lakója, közel 50 évig szolgálta Istent. Őt választotta gyóntatójául. Kíméletlen őszinteséggel vallott neki Róla. A lelkét mardosó bűntudatról. A soha el nem múló fájdalomról. Az álmatlanul töltött éjszakákról. Az érzésről, mely rátört, s örökös lakója maradt szívének. Az öreg pap végtelen türelemmel hallgatja, érzi át fájdalmát, de nem ő az, akinek nap mint nap szembe kell szállnia démonjaival.
Ez is egy hosszú éjszaka lesz. Mint mindegyik, amióta eljött, elmenekült az éjszakába. Gyáván megfutamodott. Igen, gyávaság volt, Ő is így nevezte. Hirtelen élet költözik arcába, az első találkozás édes emlékétől…
Mennyire örült a doktornő telefonjának! Kihívásként érte meg, szinte büszke volt magára, hogy fiatal pap létére ilyen komoly feladatot bíznak rá. Még mindig jóleső borzongás járja át, ha arra a napra gondol, mikor megérkezett Csillagkútra. Elsőre megragadta a városka kisugárzása, a templom melegséget árasztó atmoszférája. Tudta: hazaért. Rendhagyó bemutatása, melyre egy kávézóban került sor, határozottan tetszett liberális lelkének. Még a szigorúan öltözött tulajdonosnő is megkapó volt, a maga fura, kapkodó módján. Már akkor látta sok baja lesz még vele…
Az eső halkan kopog a rendház ablakán. A pap fel alá jár szobájában. Minden gondolatával Istent próbálja szólítani, de mindhiába. Gondolatai egyre visszakanyarodnak Hozzá. Meddig bírja még? Mennyi idő kell, kitépni Őt a szívéből? Esze vesztésre áll…
Késő este volt. Egyedül ült a templomban, meghitt beszélgetésbe merülve a „főnökével”. Tétova léptek koppantak a kövön. Ilyen feldúltnak még nem látta a lányt. Nehezen tudta belőle kiszedni, mi- vagy ki dühítette fel ennyire. Világi probléma, de neki erre is tudni kellett a gyógyírt. Meglepődött a lány kíméletlen őszinteségén. Igen, még tetszerr is neki a határtalan bizalom, amivel felé fordult. Hiszen pap. Egy férfival nem beszélne ennyire bensőségesen. Mégis. Valami elégedetlenséget érzett. Miért volt hiányérzete, mikor a lány kihúzta kezét az övé alól?
Az eső egyre sűrűbben hull alá az egből. Távoli égzengés veri fel az éjszaka csöndjét. A pap a hűvös ablakhoz szorítja homlokát. A csendes falucska jól megérdemelt pihenőjét tölti. Csak ő nem tud, nem bír aludni. Szervezete egyre élénkebben tiltakozik az ébrenlét ellen. Mindhiába. Valahányszor lehunyja szemét, Őt látja, olyan valóságosnak, olyan közelinek, mint akkor…
Nagyon félreértette. Hogy gyalogolhatott bele ennyire a lelkébe? A fájdalom a lány szemében, mikor olyat feltételezett róla, ami nem is igaz! Mardosta a bűntudat, kereste a társaságát, tisztázni akarta meggondolatlanságát. A vallomásra nem volt felkészülve! Váratlanul érte, szinte mardosta a bűntudat egy másik férfi tettéért, mélységes megvetést érezve iránta. Sokkal inkább férfiként szeretett volna reagálni, mint papként. A lány szokott őszintesége szinte megbénította: „…boldoggá tudna tenni egy nőt” … nem, nem egyet…csak Őt. A gondolatra szinte megbénult. Érezte a távolságtartást, ami a viselkedéséből áradt, de félt, hogy elárulja magát. Nem tudta mi történik vele. Eddigi nyugodt élete felfordulni látszott. Mi ez? Mi ez a megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan érzés? Védeni akarta, mellette lenni, támogatni. De úgy mint pap? Egyre többször tette fel magának a kérdést, a választól maga is félt. És akkor meglátta azt a fényképed Roland irodájában. Elsőre fel sem fogta, hogy akit a képen lát az Ő. Egész testét átjárta egy sosem érzett érzés. Olyan erővel tört rá, hogy megszólalni is alig bírt.
Villámlik. A csöpp szobába betörő fény szinte bántja a szemét. Lassan végighúzza kezét az állán. A több napos borosta már nem szúrja csak simogatja tenyerét. Gyűrött ingét csak a gallér tartja egyben. Dühödt mozdulattal tépi le nyakából, észre sem veszi, hogy az asztalról leesve, a papírgalacsinok mellet landol a földön. Az álmatlanság egyre jobban igénybe veszi máskor kisportolt testét. Amióta itt van, egyszer sem fordított időt a testedzésre. Keze önkéntelenül ökölbe szorul…
Volt idő, mikor majdnem használta testi erejét! Nem gondolta volna, hogy bárki számára nyilvánvalóak lesznek érzései! Pedig ez történt. A férfi betegként került a klinikára, és az első találkozás óta fenntartásai voltak vele szemben. A Lány próbálta meggyőzni kapcsolatuk szakmaiságáról, de ő nem hitt Neki! Életében nem gondolta, hogy a zöld szemű szörny őt is utoléri! Érezte, de nem bírta elfogadni az életét alapjaiban felforgató féltékenységet. Életében először kiszámítható lett. A férfi könyörtelenül visszaélt a tudással, melynek birtokába került. Játszott vele, mint macska az egérrel, s közben művészien manipulálta a lányt. A gyónás szentségét is ellen fordította, ráadásul egy olya időszakban, mikor amúgy is sebezhető volt. Nem tisztelt se Istent, sem embert, nem csoda, hogy elfogyott a türelme. Majdnem megütötte. A Lányért, halott barátjáért, az elszenvedett sérelmekért hajszál híján az erőszakhoz nyúlt. Határtalan önfegyelme mentette meg, s a Lány ragaszkodása. Végre hitt neki! Minden a régi lett köztük. A régi?
Az eső csak esik. Keze remegése nem csillapodik. Elég csak Rá gondolnia, minden porcikáját átjárja a vágy. A beteljesületlen szenvedély. Kabátja hajtókáján még érződik a lány parfümjének illata. Nyitott szemmel is látja mosolyát, érzi érintését. A hirtelen dörgésre összerándul. A hang. Az a hang. A felpörgő motor mindent elnyomó robaja. A vakító fényszórók, a hang a lelkében: „..csak Őt ne!”…
Csend. Bénító, szinte fájó csend. Lassan eszmélt a hideg aszfalton fekve. Agya nehezen fogta fel a mozdulatlan alakot, a fájdalmat, mely nem a testéből, lelkéből fakadt. Üvölteni szeretett volna, de alig jött ki hang a torkán. Már nem érdekelte, hogy elárulta magát. Bénultan ölelte a Lány alélt testét, s csak egy szót ismételt „..szeretlek…”. Idegtépő várakozás, a műtőből kiszűrődő hangok kavalkádja, a bizonytalanság, a mindennapok monotóniája. Rohant a kórházba, amint ideje engedte. Nem érzékelte a háta mögött összenéző, sajnálkozó tekinteteket. Ő tudta, hogy egyszer visszatér hozzá, és ott akart lenni, mikor kinyitja a szemét. Így is lett. Sosem érzett melegség ömlött szét benne, mikor látta megrebbenni a lány pilláit. Szólni sem tudott, csak simogatta a homlokát, a haját, míg a Lány öntudata lassan visszatért. Fokozatosan hatalmasodott el rajta a félelem. Mire emlékszik a Lány? Észérveket keresett, amivel kimagyarázhatja magát, a szavait, az elmúlt hat hét minden vallomását. De Ő keresztülhúzta a számítását. Ő volt, aki nem tudott mit kezdeni a Lány vallomásával. Az első reakció mindent elsöprő öröme után jött a rideg valóság. Lelke kettétört. Őrlődött életpályája és szerelme között. Olyanokat tett, amire azóta sem büszke. Nem viselkedett papként, mikor ifjú barátja hozzá fordult. Hagyta felülkerekedni magában a férfit. Kusza összevisszaságban teltek napjai, s mire döntött, már maga sem tudta a jó utat választotta- e. Nem bírta nézni a Lány szenvedését, mindent elsöprő próbálkozásait. Nagyon közel járt ahhoz, hogy végleg elvesszen az Ú számára. Mégis, minden idegszálával vágyott Rá. A választás súlya megtörte, tudta, ha egy percet is a Lány közelében marad, megtörik. Menekült, de Isten látta lelkét, minden lépéssel, amivel távolodott a város határától, közelebb került a Lányhoz. A rendház, ahol menedékre lelt, befogadta, de elfogadni nem tudta őt. Ma is Istent akarja szolgálni, talán még jobban, mint eddig, de az út, amit választott hozzá, zsákutcának bizonyult.
Hajnalodik. A pap lassan összeszedi a gyűrött papírlapokat, kisimítja őket. Mindennapi rituálé, szinte a megszokás viszi előre mozdulatait. Lassan félbehajtja a lapokat, és Bibliája lapjai közé rejti. Már meg sem lepődik azon, hogy minden alkalommal ugyanott nyílik ki! Lassan az ablakhoz lép. Az eső elállt, hűvös szél söpör végig az álmos utcán. Hirtelen kinyílik a szemben lévő ház kapuja. Idős parasztember él a szomszédban feleségével. Lassan 50 éve hogy házasok, életük példaként áll a fiatalok előtt. Az öreg, mint minden hajnalban, elindul megetetni az állatokat. Felesége a kapuig kíséri, féltő mozdulattal áldja meg urát. Az öreg finoman homlokon csókolja a nénit, lassú, megfontolt léptekkel elindul. A pap nézi őket, és lelke háborgása lassan csitulni kezd. Ahogy nézi a távolodó embert, a néni szeméből áradó szeretetét, valami furcsa, meghatározhatatlan megnyugvás vesz rajta erőt. Hónapok óta először érzi, az Úr újra jelet küldött neki. Most nem fogja félremagyarázni! Most érti, tisztán, úgy, ahogy még sohasem. A próbatétel véget ért! Ismét ura akaratának, érzelmeinek, Isten iránti elkötelezettségének. Most már tudja: az Urat nélküle szolgálni nem tudja, de Vele igen!
Hát ez nagyon szép lett. Gratulálok! Egészen meg vagyok hatva. “Átmelegítette a szívemet.” :)
Sziasztok!
Pár napja azt mondtam, addig nem írok ide, amíg Tamás vissza nem jön, és ez így is van, de látom, elkezdték felpakolni a történeteket… És ha már elindítottam a lavinát, nekem is fel kell raknom a sajátomat. Jó látni, hogy máris ennyi történetet érkezik; azt hittem, írok én meg még egy-két ember, így most örülök, hogy sokmindenkit megihletett BeTom jövője. Szóval… Új évad, BeTom-folytatás, by Nikki:
1.
Fogalma sem volt, hogy került haza. Csak belépett az ajtón, majd lehunyt szemekkel, kimerülten vetette hátát a falnak. Hát ennyi volt. A férfi, akit a legjobban szeretett, elhagyta. Pedig mennyi boldog pillanatot töltöttek egymás társaságában… Mindig mellette állt, akkor is, amikor nem értettek egyet; támogatta akkor is, amikor mindenki más elhagyta. Megvédte, amikor bajba került… amikor Bálint kis híján megölte. Megmentette az életét… Ha nem löki félre a közeledő autó elől, most már halott lenne. És most elment. Hirtelen üresnek tűnt az egész élete. Hogyan fogja kibírni a férfi nélkül? Az elmúlt hónapokban megszokhatta, hogy bármilyen gondja akadt, őt mindig megtalálta, mindig számíthatott a segítségére… És most vége. Soha többé nem mehet el hozzá, ha valami bántja; többé nem láthatja mindig jókedvre derítő mosolyát, nem hallhatja megnyugtató hangját.
Sosem gondolta volna, hogy valaha bárki is akkora hatással lehet rá, mint Tamás. Mégis megtörtént… Amikor Alexa bemutatta őket egymásnak, azonnal szimpatikusnak találta a fiatal papot. Alig ismerték egymást néhány perce, máris úgy érezte, bármiről tud vele beszélgetni; szinte elrepült az a pár óra, amit a hospice-ház megnyitóján együtt töltöttek. Különleges kapcsolat alakult ki közöttük, ami az idő múlásával csak erősebbé vált. A férfi lassan élete nélkülözhetetlen része lett… Most pedig mindennek vége. Jelen pillanatban elképzelni sem tudta, hogyan tudja kiheverni a távozását, elviselni a hiányát. Valószínűleg sehogy – csúszott a padlóra sóhajtva.
Gondolataiban újra megjelentek találkozásaik képei. Az a rengeteg alkalom, amikor felkereste a férfit a parókián… a közös munka a krízisközpontban… sétáik a szabadban… Mennyire felhőtlennek tűnnek ezek az idők most, hogy a férfi már nincs mellette. De csak akkor értékeljük igazán, amink van, amikor elveszítjük – ébredt rá ismét az örök igazságra. Voltak idők, amikor nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, rengeteget vitáztak mind apróságokon, mind az élet nagy kérdésein… De a nehezebb időszakok valahogy már a múlt homályába vesztek; most csakis arra tudott gondolni, mennyire jól megértették egymást, mennyire jól érezte magát a társaságában… hogy mennyire hiányzik a jelenléte. Valahányszor a férfi felkereste a kórházban, vagy meglátogatni készült őt, mindig valami különös izgalom lett úrrá rajta… Maga sem tudta, mit érez pontosan, csak hogy Tamás nagyon fontos számára. Azok voltak a legboldogabb pillanatok, amikor a társaságában lehetett. Jó volt vele beszélgetni, érezni a közelségét. Sosem mert többről álmodni, hiszen tudta, a férfi pap, aki nem érezhet többet senki iránt, mint csupán gyülekezete egyik tagja; mégis megnyugtató volt a tudat, hogy ő mindig mellette lesz. Aztán amikor a kórházban fekve, álom és ébrenlét között hallotta a férfi szerelmi vallomását, ő volt a legboldogabb a földön. Kezdetben maga sem merte elhinni, hogy az, amit mindennap hall a szeretett férfitól, nem álom, hanem maga a valóság; hogy Tamás tényleg minden idejét az ágya mellett tölti, a kezét fogva, a gyógyulásáért imádkozva. Akkor azt hitte, bátran bevallhatja érzéseit, hiszen az elmúlt hetekben megbizonyosodott afelől, hogy ez kölcsönös; abban a tudatban vallott ő is szerelmet, hogy elhárult minden akadály… mostantól minden tökéletes lesz, és boldog lehet a férfival, akit szeret. Aztán megdöbbent a férfi reakciójától. A legkevésbé sem számított erre, hiszen alig egy perccel korábban még sugárzott a szerelemtől… De most hirtelen visszahúzódott, és már nyoma sem volt annak a kedves, szerelmes férfiarcnak, aki pár másodperce még boldogan mosolygott rá. Majd újra összetörte a szívét… miután többnapi teljes mellőzés után végre meglátogatta, közölte, hogy áthelyezését kérte, és örökre elhagyja Csillagkutat. Még mindig maga előtt látta a férfi rezzenéstelen, érzelemmentes arcát, amikor közölte, elhagyja őt és a hivatását választja helyette; jéghideg szavai, elutasító viselkedése szinte beégtek emlékezetébe. Hogy lehet ilyen kegyetlen… Hiszen tudja, hogy szeretem – fakadt ki. És amikor közölte, ez csak egy fellángolás, amiért nem dobhatja el mindazt, amiért addig dolgozott… Sosem gondolta volna, hogy létezik ekkora fájdalom. A férfi, akire egész életében várt, csupán egy fellángolásnak tartja a kettejük szerelmét… Egy megoldandó problémának, akadálynak, amit le kell győznie, hogy előrehaladhasson a papi pályán. Pedig neki ő élete szerelme, akiért mindent feladna, gondolkodás nélkül. Visszaidézte a férfi szavait, amiket a búcsúzáskor mondott… hogy egyszer majd talál valakit, aki megadja neki mindazt, amit ő nem tudott. De ő érezte, nem lesz ilyen… Soha nem szeretett más férfit, és tudta, nem is fog így érezni senki iránt… Soha senki nem foglalhatja el a helyét a szívében, ő mindig csak Tamást fogja szeretni. Mégsem lehet az övé… Pedig nemrég még azt mondta, ő mindennél fontosabb a számára. Még a csók elől is elhúzódott, mindkétszer, amikor a lány megpróbált hozzá közelebb kerülni… majd amikor végre kezdeményezett volna, Bandi rájuk tört, Tamás pedig újra visszatért korábbi, tartózkodó viselkedéséhez. Hirtelen gyűlölni kezdte Bandit, amiért elüldözte a szerelmét… az egyházat, amiért nem lehet együtt a férfival, akit szeret… De bármennyire igyekezett gyűlölni Tamást azért, ahogyan vele bánt, képtelen volt rá… ahhoz túlságosan szerette. Utolsó, közösen töltött perceik jutottak eszébe. Azt mondta, mindig emlékezni fog rá, és mindig ilyen gyönyörűnek fogja látni… Majd kibontakozott az ölelésből és elment, otthagyva őt a város határában. Ő pedig csak nézte, amint a férfi alakja lassan eltűnik a sötétben… Iszonyatosan nehéz lesz nélküle, hiszen az utóbbi időben bármikor szüksége volt a társaságára, mindig megtalálta… Most pedig elment, és hatalmas űrt hagyott maga után. Elképzelni sem tudta, hogyan fog tudni élni a férfi nélkül.
Maga sem tudta, hogyan jutott el az ágyáig. De az élet nem áll meg; attól, hogy összetörték a szívét, a dolgok még ugyanúgy mennek a maguk útján, mint eddig – próbálta emlékeztetni magát a mondásra, amit korábban olyan gyakran hallott az apjától. Nyugalom… majd csak túlélem valahogy – próbálta győzködni magát, miközben végre álomba merült.
Szia Timm! OK, veled kivételt teszek… Mondták, hogy írtál nekem. :) Bár ide nem írok, a fentebb linkelt fórumokon fent vagyok, és még sokan. Ha átnézel hozzánk, láthatod, mit értettem “depresszió” alatt, bár most hogy elkezdtünk írni, mindenki nyugodtabb.
Én is azt mondtam, hogy Tomi alakítója legyen továbbra is Dénes, de azt gondolom, a kiírásnál minden jobb. De nem hiszem, hogy tartanunk kellene Dénes távozásától.
Na, ennyi volt visszavonulásom megszakítása… a többi fórumon tudunk beszélni. Amint Tamás visszajött, jövök én is. Szóval még pár hónap. :P
BeTom-folytatás
2.
Zaklatottan feküdt az ágyán. Hát megtette. Nem gondolta volna, hogy valaha képes lesz erre, de tudta, így kellett tennie. Hiszen ő pap… Évekkel ezelőtt szent fogadalmat tett, hogy Örökké az urat fogja szolgálni, és ettől semmi sem térítheti el. Nem szegheti meg a fogadalmát… nem árulhatja el Istent, akinek hívására erre az útra lépett. Komoly oka volt rá, hogy így döntött. Elindult az úton, és már nem fordulhat vissza… Akkor végérvényesen az Úrnak adta a lelkét, amin semmi sem változtathat.
Amikor felszentelt pap lett, olyan egyszerűnek tűnt minden… Istent szolgálni egy életen át, elesett embereken segíteni… Akkor azt gondolta, ez tökéletesen kitölti az életét, ez teszi boldoggá. Nem számolt azzal, hogy egyszer őt is utolérheti a szerelem. Pedig azon a februári estén, amikor először jelent meg új lakhelye kávézójában, hogy részt vegyen a hospice-ház megnyitóünnepségén, sorsa végérvényesen megpecsételődött. Amikor Zámori doktornő bemutatta a lánynak, azonnal tudta, élete örökre megváltozott. Elmosolyodott, amikor ismét felidézte első találkozásukat. Itt volt ez a fiatal lány, akivel első pillanattól megtalálta a közös hangot… Hebrencs, könnyen sértődő, mégis szeretetreméltó, aki mindenkin segíteni akar. Azonnal elbűvölte kedves személyisége, gyönyörű mosolya, mindig vidám természete. Sokat dolgoztak együtt a kórházban, aminek során rengeteg időt töltöttek együtt; így az eltelt hónapok során alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Szeretett vele dolgozni, beszélgetni vele, vagy egyszerűen csak élvezni a társaságát… Szintre észrevétlenül beleszeretett. Maga sem tudta, hogyan történt… de hirtelen ráeszmélt, jóval többet érez iránta, mintha csak gyülekezete egyik tagja lenne. Ő a leggyönyörűbb nő, akit valaha látott, ő pedig menthetetlenül beleszeretett. Tudta, nem szabad nőként néznie rá, de képtelen volt elterelni róla a gondolatait. Amikor meglátta a jótékonysági esten készült képeit Roland gépén, a lélegzete is elakadt. Gyönyörű volt az estélyi ruhájában, vállig érő, kibontott hajával… Bárhogy is igyekezett, nem tudta levenni róla a szemét. Hirtelen elvörösödött, amint újra megjelentek gondolataiban a szavak, amiket alig néhány hónappal korábban mondott a lánynak… hogy bár a férfiakat a miniszoknyába bújtatott alak és mély dekoltázs hozza lázba leginkább, ő „másban is jó”. Hogy mondhatott ilyet, amikor neki papként erre még gondolnia sem lenne szabad? Nem volt más választása, muszáj volt halaszthatatlan teendőkre hivatkoznia… nem akarta, hogy a lány lássa, mennyire zavarba jött a puszta gondolattól is. Ahogy azóta is mindig, valahányszor felidézi ezeket a szavakat. Pedig ez az igazság… ő a világ leggyönyörűbb teremtménye, még ha számára ennek a puszta gondolata is tiltott.
Azon a délutánon kapta élete legfontosabb ajándékát… Pillantása az éjjeliszekrényén álló szoborra esett. Igyekezett mindent kitörölni az emlékezetéből és eltávolítani a környezetéből, ami a lányra emlékeztette, de ezt a szobrot a közelében kellett tartania… Mintha valami láthatatlan hatalma lenne fölötte, ami varázserővel húzza maga felé. Anya gyermekével… Hányszor állapodott meg rajta tekintete, a lányra gondolva… Maga sem tudta, miért, de elképzelte a lányt, amint szőke kisgyerekek veszik körül, akik az ő szépségét örökölték… Ő pedig mosolyogva nézi őket, majd átkarolja szerelmét, és… De nem, ezt nem szabad. Ő a papi hivatást választotta, és ezzel végleg elkötelezte magát az Úr mellett. De mégis… Amikor a lány megkérdezte, nem sajnálja-e, hogy nem lehet saját gyereke, eltűnődött. Nem gondolt erre korábban, a kérdés mégis elgondolkodtatta. Egy saját gyerek a lánnyal, akit szeret… Aki apának szólítja, és aki mindenben számíthat rá… Aki ugyanolyan gyönyörű, mint az édesanyja. Nagyon boldogok lennének együtt… Nem, ilyesmire gondolnia sem szabad – próbálta ismét elűzni a gondolatot. Ő arra tette fel az életét, hogy Istent szolgálja… neki ez az útja.
Mindennél jobban féltette a lányt. Fontosabb volt számára, mint bárki más. Amikor Bálint felbukkant a krízisközpontban, rögtön tudta, hogy veszélyes. Mindent megtett, hogy megvédje szerelmét… Mégsem tudta minden veszélytől megóvni. Még mindig élénken élt emlékezetében az a pár másodperc… Másodpercek, amiken élet vagy halál múlhat. Amikor a szerelme majdnem meghalt, azt hitte, ő is belehal a fájdalomba. Még mindig tisztán emlékezett a percekre, amikor az ájult lányt a karjában tartva, az életéért imádkozott. Csupán néhány perc, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a mentőkre várt. Immár nem pap volt, hanem egy férfi, aki a szerelme életéért aggódik. „Nem hagyhatsz el… Szeretlek!” – idézte fel szavait újra és újra. Végre bevallotta a lánynak az érzéseit, amit sokáig saját magának sem ismert be… És lehet, hogy most mindennek vége. Gyötrelmes órák következtek… feszült várakozás a műtő előtt, majd az orvosok beszámolója, mely szerint az életét megmentették, de kómába került… Majd a mindennapos látogatások a betegágya mellett. Minden szabadidejét a lány mellett töltötte, a kezét fogva, újra és újra elismételve neki, mennyire szereti… Azokban a pillanatokban bele sem gondolt, mi történik, ha a lány emlékszik a hallottakra, és esetleg visszautasítja őt. Csak az volt a fontos, hogy újra kinyissa a szemét, hogy ismét láthassa azt a gyönyörű mosolyt, ami az utóbbi hónapokban szebbé tette az életét.
Majd hat hét után a lány felébredt… imái meghallgatásra találtak. Megkönnyebbüléssel vegyes boldogság öntötte el, amikor kinyitotta a szemét, és látta, minden rendben lesz. Boldogan újságolta a hírt Zámori doktornőnek, és már alig várta, hogy beszélhessen szerelmével. Tartott az első találkozástól, hiszen nem tudta, emlékszik-e a lány a vallomásra, amelyet mindennap elismételt az ágyánál, de csakhamar világossá vált, szükségtelen emiatt aggodalmaskodnia. Földöntúli boldogság töltötte el… A szeretett lány viszontszereti. Soha nem érzett még ehhez fogható boldogságot… Abban a pillanatban csak ők ketten léteztek. Két ember, akik őszintén szeretik egymást, és akik végre vállalják érzéseiket.
De hirtelen minden megváltozott. Az egyik percben még a világ legboldogabb férfijának érezte magát, hogy a szeretett lány viszonozza az érzéseit, de a boldogságot csakhamar felváltotta az aggodalom. Mi lesz ezután? Ő elkötelezte magát az Úr mellett… Nem szegheti meg e szent fogadalmat. Amikor pap lett, egyúttal a szerelemről is lemondott… Ugyanakkor itt volt a lány, aki a mindennél fontosabb számára. Időt kért, hogy átgondolhassa mindazt, ami alig néhány perc alatt zajlott le… Néhány perc, ami megváltoztathatja az életét. Tisztában volt azzal, hogy ebben a helyzetben nem hozhat jó döntést, mégis helyesen akart cselekedni. Felhívta a püspökét és kérte az áthelyezését… Tudta, ha tovább gondolkozik, észérvei helyét könyörtelenül átveszik érzelmei, és akkor már nem lesz ura önmagának.
Félt megosztani a lánnyal döntését… Tartott az újbóli találkozástól. Amikor végül mégis bement hozzá a kórházba, vonakodott közelebb menni hozzá… tudta, ha megteszi, nem lesz képes hideg fejjel elmondani a döntését. Látta a lány kétségbeesését, de ő mégis elhúzódott tőle… közönyös hangon, rezzenéstelen arccal közölte, az egyházat választja. Semmit nem szeretett volna jobban, mint magához ölelni, megcsókolni és újra meg újra elmondani, mennyire szereti, de pontosan tudta, ez lehetetlen. Hiszen ő pap… Abban a pillanatban, amikor felszentelték, örökre elkötelezte magát az Úrnak. Látta a fájdalmat a lány szemében, de nyugalmat erőltetett magára és közölte, nem tehet mást… Majd egyedül hagyta. Kilépve a kórterem ajtaján, megállt egy pillanatra, majd továbbindult, minden erejét összeszedve, hogy ne forduljon vissza és ölelje át szerelmét. Élete legnehezebb cselekedete volt.
Tudta, hogy rosszul döntött, ahogyan azt is, ebben a helyzetben nem létezik jó döntés. Megpróbálta kerülni a lányt, bár valahányszor bement a kórházba egy beteghez, mindig elfogta a kísértés, hogy őt is meglátogassa; de azzal is tisztában volt, hogy ezzel veszélybe kerül elhatározása, amely olyan ingatag lábakon állt, mégis annyira ragaszkodott hozzá. Pap vagyok, nem lehetek szerelmes… Ez csak egy próba, amelyet az Úr állít elém, hogy tesztelje elhivatottságomat… Ez csak egy fellángolás, semmi több – bizonygatta magának, de ő is pontosan tudta, hogy önmagát csapja be. Aztán amikor a lány elhívta az álarcosbálba, és ott megpróbálta féltékennyé tenni… Majd amikor nem bírta tovább és elrohant, szerelmét pedig megtámadták… Ismét úrrá lett rajta a mardosó bűntudat. Kis híján megölték a szerelmét, ő pedig magára hagyta… Ugyanúgy, ahogyan azon a végzetes estén, amikor Bálint majdnem elgázolta őket. Nem vigyáztam rá eléggé – sóhajtott keserűen. Aztán amikor a paplakba érve elmondta, hogy azért tette mindezt, hogy féltékennyé tegye, újra rádöbbent, mennyire fontos számára a lány. Érezte a közelségét, az illatát… mindennél jobban vágyott az érintésére, a csókjára. Érezte, ahogy fokozatosan elgyengül… immár nem pap volt, csak egy szerelmes férfi, akinek minden vágya, hogy megcsókolhassa szerelmét. Érezte bőre puhaságát, szapora lélegzetvételét, miközben ajkaival lassan közelített a lányé felé, hogy végre megtegyék, amire mindketten olyan régóta vágytak… Aztán az egész házat átjáró dörömbölés mindennek véget vetett. Hirtelen feleszmélt… Az imént az egyik legnagyobb bűnt készült elkövetni, de az Úr megmentette. De tényleg jelet kapott Istentől, vagy ez valami más? Abban a pillanatban úgy érezte, az Úr Bodolai Bandin keresztül üzent, hogy hűnek kell maradnia fogadalmához… Még aznap éjjel elindult, bár fogalma sem volt, merre kell mennie. De tudta, ha továbbra is a városban marad, képtelen lesz ellenállni a szeretett lánynak. Így a város határában átölelte, minden erejével arra összpontosítva, hogy ne törjön ki ő maga is könnyekben; még egyszer, utoljára érezve a közelségét… majd táskáját kezébe fogva, elindult a városból kifele vezető úton. Nem szabad visszanéznie – ismételgette magában, miközben egyre távolodott a várostól. Nem szabad megtennie, különben biztosan elgyengül, és visszarohan a lányhoz, aki az életet jelenti számára. De el kell mennie innen. A lány majd biztosan elfelejti és boldog lesz valaki mással… ő pedig megpróbált megbékélni a gondolattal, hogy a szeretett lány soha nem lehet az övé. Talán ha egy másik életben, más körülmények között találkoztak volna… Akkor boldogok lehettek volna együtt. De az Úr más sorsot jelölt ki számukra, és nekik ezt kell követniük.
Az órára nézett… Már hajnalodott, mégsem jött álom a szemére. Egyre csak az elmúlt este járt a fejében. De nem tehetek mást, ez az én utam… – próbálta győzködni magát. – El kell fogadnom az utat, amelyet az Úr kijelölt számomra. Akkor is, ha ez lesz élete legnehezebb küldetése.
Ez egyre jobb de Magdikáról és Gergőről nem ír semmit!!
Remélem összefognak jönni
Lányok, gratulálok,klassz kis ‘novellák’ születtek!
Karácsonyi történet
Havazik. Hatalmas pelyhekben hull alá, fehérre festve Csillagkút házait, útjait. Vidám gyerekzsivaj tudatja mindenkivel, elkezdődött a szünet. A szürke, depressziós időszakot felváltja egy rég nem látott vendég, a fehér Karácsony!
A Lány lassan kortyolja reggeli kávéját. A lakás minden pontját átjárja a frissen főzött kávé hamisítatlan illata. A nappali sarkában apró karácsonyfa. Már egy hete feldíszítve áll, ahogy ez gyerekkorában szokás volt Amerikában. Minden apró dísz, fájó emléket idéz, szülei hiányát még soha sem érezte ennyire élesen. A magány semmihez sem fogható érzésével él…azóta. Nem tud, nem akar felejteni. De most, hogy közeledik az ünnep, még jobban egyedül érzi magát. Pedig nincs egyedül. Kollégái lassan barátaivá is váltak. Nem hagyják magára, szüntelenül próbálják lekötni a figyelmét, elhalmozzák szeretetük apró jelével.
Fanni visszatértével szövetségesre lelt. Sosem gondolta volna, hogy pont ő lesz, akinek telesírja a párnáját, végtelennek tűnő, lányos éjszakákon. A főnővér örök optimizmussal közeledik felé, századjára nyugtatja „…visszajön, ne félj…”. Jolika néni nap mint nap a kedvenc ételeivel traktálja. Szükség is van rá. Ha nem etetnék, nem enne. Gépiesen teszi a dolgát, pályázatokat ír, küzd a bürokráciával, Konráddal. Csak a betegek közelében képes kikapcsolni. Mások szenvedése háttérbe szorítja sajátját. Szinte már a kórházban, a kórháznak él. Alexa, titokban, próbált a nyomára akadni, de nem járt sikerrel. Józsi, a mindig vidám rezidens, kiapadhatatlan forrásból szállítja a csokoládét, aminek jó részét, ő maga fogyasztja el. Tudja, hogy kivételes helyzetben van. Nagyon sokan szeretik, féltik. Mégis egyedül érzi magát. Az álmainak él. Az álomnak. Minden éjjel visszatér, édes kesernyés képeivel. Sosem több, sosem kevesebb. Lassan indulni kell. A munka nem várhat. Legalább nem kell a közelgő ünnepre gondolnia. A kórház katonás fegyelme nem tűr meg semmi érzelgősséget…
Havazik. Az apró falu, csendben húzódik meg a zalai dombok között. Emberek végzik mindennapi tennivalójukat, lassan nyugodtan. Itt senki sem siet. Itt minden megtörténik, anélkül is, hogy siettetnék. Fejszecsapkodás veri fel az egyik porta csendjét. Magas, kisportolt férfi rakja egyik rönköt a másik után. Időnként megáll, a hóesésbe réved. Lassan kezdi megszokni az ürességet, a sehová sem tartozás maró fájdalmát. Lopva kiles az utcára, a postást várja. Hátha ma megtörténik. Hátha ma megjön a rég várt levél, a felmentéséről. Kemény időszak áll mögötte. A döntést neki magának nehezebb volt elfogadni, mint elfogadtatni. Zoltán atyát nem tudta becsapni. Az első pillanattól kezdve biztosan érezte, az öreg pap erre a döntésre vár. A rendházat elhagyva fel kellett készülnie a bíborossal folytatott embert próbáló beszélgetésekre. De most itt van. A szülői házban. Édesanyja nem kérdezi. Bízik a döntésében, úgy ahogy annak idején is bízott.
Pedig nem ezt az utat szánta a fiának.
A ház ablakán libben a függöny. Őszes hajú, nyílt tekintetű asszony les ki rajta. A fiát nézi. Az ő egyetlen fiát. Gyakorta lesi meg, és próbálja megérteni. A fiú nem beszél. Ő meg nem kérdezi. Tudja, magától fog mindent elmondani, ha sietteti, azzal csak még jobban magába fordítja. Az életet megtanította olvasni a ki nem mondott gondolatokban…
Volt idő, amikor harcolt vele. Máig sem tudja, mi vezette arra az útra, ami a papság irányába terelte. Talán a falu papja, akinél rengeteg időt töltött gyerekkorában? Szinte apja helyett apja volt, sakkozni is tőle tanult. A középiskolában még világi tervei voltak, udvarolt is a szomszéd lányának, a maga visszafogott módján. Aztán az az este. Amikor eléállt, és közölte, döntött, életét az Úrnak szenteli. Életében először szembefordult vele. Próbált érvelni, meg akarta érteni, de nem ment. Ő unokákról álmodott, egy kedves lányról, akire rábízhatja, ha ő már nem lesz. Helyette Istennek kellett adnia! Ő maga pedig úgy érezte, a második helyre szorult a fia életében. A faluban mindenki tisztelte, egy pap édesanyja, s ő büszkén járt közöttük. De ha magára maradt, csak egy fiát elvesztő anya volt, aki nem értette a saját gyermekét. Lassan beletörődött, főleg, hogy leveleiből érezte, a gyerek boldog. Aztán történt valami. Valami, amit egy anya szíve rögtön megérez. Új hely, új kihívások. Főleg egy. Az első leveleken, amelyek egy kórháztulajdonos leány bigott vallásosságáról szóltak, csak mulatott. Aztán megijedt. A levelek lassan csak erről a lányról szóltak. Olyan bensőségesen, hogy anyai lelkében megszólalt a vészcsengő. Pont, mikor rászánta magát, hogy meglátogassa, a híradások elmaradtak. Ez még ijesztőbb volt az eddigieknél is. Próbált finoman érdeklődni utána, de minden egyes alkalommal elutasításba ütközött. Akkor már tudta, a fia egy Istennél is magasabb hatalom hálójába került! Majd jött a hallgatás. Szűkszavú levelek, telefonok. Csak annyit tudott meg, már nem az egyházkerületében van. Aztán egy kora téli napon egyszer csak beállított. A kopott farmernadrágból, kék garbóból rögtön tudta, a fiú valami visszafordíthatatlant tett.
Azóta sem faggatja. Örül az együtt töltött napoknak. Látja, a gyerek napról napra erősebb, mint testben, mint lélekben. Sokat jár a falu fiatal papjához, ezek a látogatások szemlátomást megnyugvással töltik el. Most meg postást lesi. Hiába hasogatja a fát, ez csak elterelés. Ha megjönne a felmentése, szabad ember lenne. És akkor neki is újra lesz élete. Reménye. Titokban már el is kezdett kötni egy kis kabátot. Most már tudja, van olyan lány, akire rábízhatja a fiát…
A kórház lassan elcsendesül. Ma valahogy minden békésebb. A Lány lassan végigjárja a betegeit. Mindegyik számára tartogat egy kis apróságot. A hálatelt szemek melegéből tudja, jól csinálja. Úgy, ahogy Tőle tanulta. Mindig neki akart megfelelni. Most pedig sehol sincs, hogy látná, jól csinálja! Indulni kéne. Óvatos léptekkel araszol az egyre erősödő hóesésben. A városka utcái teljesen kihaltak. Gyertyák, csillagszórók fénye csillan az ablakokon, hangos nevetés, éneklés hallatszik ki a meleg otthonokból. Szenteste van. Lassan halad, próbálja magába szívni az ünnep minden illatát, hangulatát. Többen hívták magukhoz, de ő határozottan kitért a meghívások elől. Dolga van, az ünnep különben is a családé. A családé, ami neki sosem lesz. Az éjféli misére még elmegy. Fájó szívvel ugyan, de a hitét nem vesztheti el. Tétova mosoly játszik a szája szögletében: annak a születését fogja ünnepelni, aki elvette tőle. Már képes észlelni az iróniát. Felidézi a tavalyi mise emlékét. Az első padból itta szavait. Olyan természetességgel beszélt, zengő baritonjára mindenki áhitattal figyelt. Utána sokáig beszélgettek. Rájöttek a Karácsony mindkettőjüknek ugyanazt jelenti. Még több közös pont az életükben. Akkor még nem figyelt annyira a jelekre. A jelekre, amik még jobban egymáshoz láncolják őket. Most pedig itt áll és nem tudja, hogyan tovább. Attól fél, még több seb tépődik fel a lelkében, a mai éjszakán…
A Férfi lassan közeledik a város határához. Fekete kabátját teljesen belepte a hó. Észre sem veszi. A gondolatai máshol járnak. Fél. Fél attól, ami esetleg vár rá. Nem a lány érzéseitől, tudatában van annak, hogy azok nem változtak iránta, a reakciójától. Ismeri jól. Még önmagánál is jobban. Ezért sem mer hozzá csak úgy betoppanni. Valami mást kell kitalálni. Szeme hirtelen felcsillan. A templomtorony vakítóan világít bele az éjszakába. Már tudja mit kell tennie. Irányt változtat, és határozott léptekkel elindul célja felé…
Még meggondolhatja magát. Itt áll a templom kapujában, már mindenki bent van. A padsorok zsúfolásig megteltek. Az új papot szeretik az emberek, idősebb férfi, külsejében is hordozza hivatását. Lassan belép a nehéz faajtón. Az utolsó pad üres. De nem. Egy fekete kabátos férfi imádkozik, gallérja magasan felhajtva, áhitattal hajolva összekulcsolt kezeire. Egészen halkan, nehogy megzavarja, leereszkedik mellé. Végignéz az embereken. Megannyi boldogságtól csillogó szempár. Mit keres ő itt? Tehetetlen dühében megmarkolja a kemény pad szélét. Mi ez? Jobb keze selymes tapintású anyagot markol, lenéz…tüdejében bennakad a levegő. Ez az ő sálja! De hisz az nem lehet! Azt széttépte, tönkretette Bálint. Könnyei megállíthatatlanul ömleni kezdenek a szeméből. Vállát rázza a hangtalan zokogás. Egyszer csak egy kéz lágyan rákulcsolódik az övére. Nem, ez nem lehet! Az érintéstől mintha áramot vezetnének végig a testében, ez nem lehet való! Lassan, nagyon lassan felemeli a fejét…ez nem lehet, ez nem lehet Ő! Pedig Ő az. A szeme könnyben úszik, úgy szorítja magához mindkét kezét. Nem jönnek ajkára a szavak, de szemük, érintésük ékesebben beszél minden szónál…
Korán érkezik. A templomba most kezdenek szállingózni az emberek. Vidám családok, barátok, szomszédok. Mind ide jönnek. Az ő templomába. Még mindig így gondol rá, pedig mennyi minden történt azóta, hogy elhagyta a várost. Az utolsó padba ül. Érzi, a Lány sem fog előre menni. Tavaly vele szemben ült, szinte az egész misét neki celebrálta. Most nem fog előre menni. Egy kóbor érzés üti fel fejét: lehet, hogy el sem jön? Nem, eljön. Nehezen fogja rászánni magát, de nem fordul a hite ellen. Zsebéből előhúzza a sálat. A kómában töltött hetek során rengeteget beszélt a Lány apjával. Folyamatosan tájékoztatta a lánya állapotáról, elmesélve az egész történetüket. Ő kérte meg, küldjön egy ugyanolyan sálat, hátha segít majd a gyógyulásban. Az események sodrában el is feledkezett róla. A templom szép lassan megtelik. Már csak az utolsó padban van szabad hely. Kezére hajtott fejjel imádkozik: a szokásos jelet várja. A jelet, hogy most valóban jól döntött. Halk reccsenés, valaki leült mellé. Szinte abban a pillanatban megérzi orrában a Lány parfümjének semmivel össze nem téveszthető illatát. Testén remegés fut végig, szíve a torkában dobog, amíg nagyon lassan lecsúsztatja a kezében tartott sálat, a Lány mellék. Lehajtott fejével tökéletesen látja a lány ökölbe szorult kezét, ahogy ujjai a sál köré fonódnak. Nem bírja tovább, hirtelen mozdulattal megragadja azt a drága kezet, amit már oly sokszor ellökött magától. Tudja, az életét teszi a fehér kezekbe. A Lány hangtalan zokogása a szívéig hatol. Csak nézik egymást, körülöttük megszűnik a tér és idő…
Vannak pillanatok, amikor a szavak feleslegessé válnak. Betty és Tamás egymás átölelve lép ki a templomból. Még egy szót sem szóltak egymáshoz, mégis mindent tudnak. Lassan lépkednek Betty lakása felé. A hóesés elállt, vastag takarót hagyva maga után az éjszakában. Az ajtóhoz érve Tamás kiveszi a kulcsot Betty kezéből. A nyitott ajtóból jól látszik a csöpp karácsonyfa fénye. Csak állnak, egymást szorosan átölelve. Tamás keze finoman végigsimítja Betty haját, ajkai lágyan érintik homlokát. Betty érzi, ez most más, ez nem a búcsúról szól, hanem az kezdetről. Felnéz Tamásra, arcán nyoma sincs már a könnyeknek. Egy végtelennek tűnő pillanat után a fiú ajka tétován a lány szájára tapad, s összeforrnak az első csók semmihez sem hasonlítható varázsában. Betty úgy érzi, élete legszebb ajándékát kapta. Attól, akiben töretlenül hisz, kinek útját egész életében követni fogja. De már nem egyedül. Hallkan csukódik mögöttük az ajtó. Tamást egy régi érzés keríti hatalmába. Akkor úgy érezte hazaért, most már tudja, otthonra lelt.
Májusi este
Az éjjeliszekrényen álló óra mutatói lassan kergetik egymást. Hajnali 4 óra. Betty óvatosan megigazítja párnáját, vigyázva, nehogy felébressze a mellette fekvő alakot. Már megint nem tud aludni. Az vigasztalja, már nem sok van hátra… Szeretettel nézi férje kócos fürtjei. Jól áll neki a hosszabb haj. A férje. Még a gondolatra is kellemes borzongás járja át minden porcikáját. Pedig nem volt könnyű idáig eljutniuk! A közelmúlt eseményei filmként peregnek emlékezetében…
Az a varázslatos Szenteste. Mintha ma lett volna, a nem várt találkozás, a visszatérés. Máig sem tudja, meddig hallgattak, csókolták egymást azon az éjszakán. Utána két napig csak beszéltek, beszéltek… Az elválásról, az őrlődésről, az életben tartó álomról, a megvilágosodásról. Az útról, amelyen eljutottak egymáshoz, amelyről már soha nem fognak letérni. A jövőről. Kettejük jövőjéről. Tudták, hogy nehéz lesz, de együtt mindenre képesek. Ketten alkotnak egy egészet, egy tökéletes harmóniát.
Tamás félelmének feloldása. Fenntartása a régi kollégák, barátok reakciójától. Lassan kellett haladniuk, hiszen maguk sem tudták még, merre is tartanak…
Hú! Ez most valami más. No, így már jobb. A fájdalom, amilyen gyorsan jött, el is múlik. Párnát tesz dereka mögé, és visszasüpped az emlékezés édes hullámaiba…
Egyben mindketten egyetértettek: két embernek meg kell tudni, hogy visszajött. Alexa mindig szívén viselte sorsukat, a krízisközpontban is segíthetne állást találni. Szabinak pedig nagyobb szüksége van rá, mint valaha. A kamasz fiú és közte egy láthatatlan kapocs alakult ki, az elmúlt hónapokban. Először a veszteség, a szeretett férfi hiánya hozta össze őket, később az egymás iránti érdeklődés, az egymáshoz tartozás érzése. Szabinak egyre jobban hiányzott a nővére, Bettyben szövetségesre, cinkosra lelt. Sokszor látogatta meg, iskola után belopódzva a kórházba, hosszan beszélgettek mindennapi sérelmeiről. Ő is tiszta szívéből megszerette, próbálta egyengetni az élet útján tett első tétova lépéseit. Sokszor merengett el magába: vajon Tamás is így csinálná? A fiú hallgatott rá, bizalmába fogadta, neki meg jólesett a kamaszos ragaszkodás. Felejthetetlen volt számára az újbóli találkozásuk! Ő hívta át a fiút, az ünnepek után. Asztalhoz ültek, amin ott volt előkészítve a sakktábla. Szabi keze félénken rebbent a bábuk felé. Amióta elment, nem játszott. Nem tudott játszani. Hiába bíztatta, hogy gyakoroljon, valahogy lebénult. Sokszor javasolta, megtanítja sakkozni a lányt. Most ő közeledett ezzel felé. „…megmutatod hogy kell?…” Látszott rajta a meglepetés, de fokozatosan átadta magát a játék varázsának. A tábla fölé hajolva magyarázta a lépéseket, és mire felnézett Betty érdeklődő tekintete helyett, Tamás mosolygó arcába nézett. Csöndben figyelte őket. Az első döbbenet, mely fokozatosan átadja helyét a felismerésnek. Egyszerre ugrottak fel, kemény, férfias ölelésük könnyeket csalt a szemébe. Azóta is elválaszthatatlanok. Szabi bizalma megmaradt, régen sem a papot látta benn, sokkal inkább a barátot. Nem várt szövetségesük is akadt! Böbének kezdett elege lenni férje makarenkói elveiből, sokszor ő maga küldte át hozzájuk, otthon „falazva” a gyerek hollétéről.
Már megint ez a hirtelen fájdalom! Most erősebb, és mintha vissza- visszatérne. Csak nem? Á az nem lehet még. Félve néz oldalra, de Tamás meg sem rezdül. Mostanában sokat nevetnek a férfi „alvókáján”, mintha előre ki akarná aludni magát…
Az új év, valóban új életet is hozott. Alexa átadta a krízisközpont szakmai irányítását. A betegek hamar elfogadták. Hozzáértése, empátiája nem hagyott kétséget senkiben, a legmegfelelőbb ember került az őt jogosan megillető helyre. A kórházban is minden csoda három napig tart! A nővérek is hamar megszokták, hogy csupán csak a keresztnevén szólítsák. Az orvosok megbíztak benne, elfogadták döntéseit, még Konrád sem mert vele szemben irónikus hangnemet megütni. Lassan kialakult az életük, már csak egy elintézetlen ügyük maradt…Tamás hosszas vívódás után segítséget kért László püspöktől. Pápai felmentésért folyamodott, kérte a házasság szentségének felvételét. A püspök nem utasította el, közbenjárt az érdekében. De a hónapok csak teltek, a férfi lelkét lassanként felőrölte az idegtépő várakozás, a kitagadottként élt élet. Kapcsolatuk nehéz próbatételnek volt kitéve, de végtelen türelemmel, szerelemmel tartotta benne a lelket. Ebben a nehéz helyzetben ismerkedett meg Tamás édesanyjával. Szép, kora tavaszi hétvégén ellátogattak a férfi szülőfalujába. Óckodott a találkozástól. Tamás sokat mesélt az otthon töltött időről, édesanyja feltétlen szeretetéről. Mégis. Úgy érezte osztoznia kell a férfin, és ezzel az érzéssel nem tudott megbirkózni. Remegő lábakkal lépett be a tornácos házba…egyenesen Piri néni két ölelő karjába. Később nevetve gondoltak vissza mindketten az egészre, arra, hogy féltek a másiktól! Éjszakába nyúlóan beszélgettek, főleg Róla. Mindent megtudott a gyerekkoráról, Piri néni pedig végre választ kapott sok-sok kimondatlan kérdésére.
Ennek már a fele sem tréfa! Egyre sűrűbben jönnek! Lágyan végigsimítja férje karját, de a fájdalom enyhül. Nem, még nem kelti föl, had aludjon. Ha minden igaz, nagy nap lesz ez a mai…
Mint ahogy az is az volt! Hűvös októberi este volt, későn jött haza a kórházból. Meddő vitát folytatott Rolanddal, nem vágyott másra csak egy forró fürdőre, egy kis kényeztetésre. Tamás az asztalnál ült. Rögtön érzékelte, valami történt. A férfi fel sem nézett, csak lassan nagyon lassan letette a kezében tartott levélpapírt. Az asztalra hulló papír fejlécén meglátta a pápai pecsétet. Nem, az nem lehet! Lábai felmondták a szolgálatot, némán rogyott az egyik székre. Könnyei gyűlni kezdtek a szemében, szólni akart, de csak egy fojtott kiáltás hagyta el ajkait. Egy örökkévalóságnak tetsző perc után, Tamás felemelte a fejét, ajka körül halvány mosoly játszott. Nem értette. Hirtelen felemelte a kezében tartott naptárat és nagyon halkan csak ennyit kérdezett: -„Mikor akarsz a felségem lenni?”-
Először fel sem fogta a szavak jelentését, könnyei előtörtek, és csak egy szót ismételgetett: -„most…most…most”. Tamás felkapta, lecsókolta arcáról a könnyeket. Újra a régi volt. Visszakapta a hitét, megint teljes embernek érezte magát.
Jobb lesz lezuhanyozni. Óvatosan kicsúszik az ágyból. Minden mozdulat nehezére esik. A meleg víz lassan fellazítja izmait, így egy kicsit könnyebb…
Azt gondolta, minden a legnagyobb rendben van körülötte. A jövő május egyszerre tűnt közelinek és nagyon távolinak. Teljesen feldobódva közölte édesapjával, férjhez megy, és nagyon szeretné, ha ő kísérné az oltárhoz. A válasz egyre késett. Hiába a sürgető levelek, telefonok, apja mintha megmakacsolta volna magát. Tamással sem volt hajlandó beszélni, őt is sokszor rázta le, üzleti ügyekre hivatkozva. Nem bírta tovább. December elején repülőre ült, és meglepte. De a végén ő volt az, aki nagyon meglepődött… Apja hűvös fogadtatása, távolságtartása nagyon megrázta. A hazautazása előtti estén megkeményítette magát, eléállt, magyarázatot követelt. Kapott. A nehezen induló beszélgetés végére megtudta születése titkát. Apja egy soha el nem küldött levelet mutatott neki. Az édesanyja írta egy férfinak, akit nagyon szeretett, és aki nem az apja volt. Kétségbeesett segélykiáltás egy férfiért, aki nem szerette, akinek családja volt, és akitől gyermeket várt. A döbbenet semmihez sem hasonlítható percei. Eddigi élete darabjaira hullott, üres tekintettel nézett az emberre, akit 22 éven át édesapjaként tisztelt, szeretett. Reszkető keze nem volt képes megfordítani a borítékot! Nem akarta látni a férfi nevét, aki elvette tőle az életét! Csak álltak egymással szemben, két megtört ember, akikből hirtelen idegent csinált az élet. Nem tudta meddig tartott a pillanat, csak arra emlékszik, ölelte apja nyakát, sírástól elcsukló hangon ismételgette:-„…csak Te vagy az apám…” Nehezen nyugodtak meg mindketten. Megígértette vele, ott lesz az esküvőn, és férjhez adja a lányát. A borítékot eltette, de a repülőn nem bírta tovább, megfordította…
Lassú, fájó minden mozdulat. Ellenőrzi a kistáskát, kimegy a konyhába, reggelit készít, és felhívja az édesapját…
Nem tudta, hogy szállt le a gépről. Kábán tette egyik lábát a másik után. Tamás kérdéseire sem válaszolt. Az egész éjszakát ébren töltötte, gondolkozott. Másnap reggel kisurrant a lakásból, egyenesen a villa felé vette az irányt. Dörömbölésére egy álmos fej jelent meg az ajtónyílásban. Úristen, hiszen ő a nővére! Dúvadként rontott be a szobába, üvöltve kérte számon a férfin elrabolt életét. Ő csak hallgatta, fogalma sem volt miről beszél. Nagy nehezen sikerült annyira megnyugodnia, hogy megmutassa a levelet. Az orvost nálánál jobban is meglepte, amivel szembesült. Hirtelen rájött, nem apái hibásak, erről senki más nem tehet az anyján kívül. Amióta idejött van köztük egy láthatatlan, megmagyarázhatatlan kötelék, ami most hirtelen magyarázatra talált. Az orvos tette meg felé az első lépést, de ő volt az aki a nyakába borulva sírva kérte bocsánatát. Azóta csak úgy emlegetik őket Barbarával, a Pongrácz lányok. Nehezen jött rá, de mostanra már tudja, neki van a két legfantasztikusabb apukája a földön!
Apja azt mondja, ne várjon tovább. Keltse fel az álomszuszékot és induljanak. Mire beérnek a kórházba, Zoli már ott lesz…
Rendhagyó esküvő volt. Két apa vezette az oltárhoz. Az oltárhoz, ahol egy pap előtt, egy volt pap várt rá. Szavakkal leírni nem lehetett, mit érzett, mikor hófehér ruhájában végigment a padsorok között. Végig Tamás szemébe nézett. Soha még nem érezte ennyire szavai súlyát, mint akkor ott az oltár előtt térdelve, ujját a feszületen tartva…-„ szeretetből megyek hozzá feleségül…holtomiglan-holtáiglan…isten engem úgy segéljen”. A gratulálók véget nem érő sora, a jókívánságok, a hajnalig tartó mulatság. Mintha mindez nem vele történt volna. Ő mindebből csak egyet érzékelt: attól a naptól fogva Falvai Bettynek hívták. Már nemcsak az életük a nevük is közös…
Finoman megrázza a férje vállát. Álomittas tekintet fúródik az övébe, majd kitisztult nézéssel, ijedten ugrik ki az ágyból. A helyzet olyan komikus, hogy fájdalmai dacára elneveti magát. Indulni kell. Mosolyogva nézi férje kapkodását, százszor feltett kérdésére csak bólogat, jól van. Még. De lassan indulni kéne…
Tavaly ősszel kezdődött. Először csak a reggeli rosszullétek jöttek. Azt gondolta elrontotta a gyomrát. Amikor elájult a kórházban, Péter teljes kivizsgálást kért. Ő is megijedt. Mi lesz, ha évekkel a kóma után jelentkezik valami lappangó probléma? Tűkön ült, mire apja benyitott hozzá. Péter szemében könny csillogott, magához ölelte úgy lehelte a fülébe:…”- nagyon vigyázz magatokra”-. Értetlenül nézett, mire felfogta a szavak értelmét. Óhatatlan mozdulattal végigsimította a hasát. Alig várta, hogy elmondhassa Neki. Tudta, otthon sakkoznak Szabival. Nem akart rájuk rontani, de a szokottnál hamarabb ment haza. A két szőke fej a sakktábla fölé hajolt, nem is érzékelték jelenlétét. Tett-vett, csörgött, csapkodott, de nem tudta a figyelmet magára fordítani. A sakkparti csaknem akart véget érni! Ledőlt az ágyra, elszunyókált. Arra eszmélt, hogy Tamás őt nézi. Fektében végignézett magán és elmosolyodott. Kezét óvón a hasán fektette, a mozdulat olyan árulkodó volt, hogy meg sem kellett szólalnia. Tamás letérdelt az ágy mellé, arcát a pocakjába fúrta. Keze végigsiklott férje selymes haján, álla alá csúsztatott keze óvatosan felemelte fejét. –„…köszönöm…” , az érzelmektől rekedtes hang, alig jutott el a füléig, sokkal inkább a szívével hallotta meg…
Felkapcsolják a lámpákat a klinika folyosóján. Vége az esti vizitnek, a betegek nagy többsége szobájában pihenni tér. A szülőszoba előtt népes sereglet. Péter, Barbara, Piri néni, Fanni, Margit. Dóra és Viktor ügyelnek, követükként időnként fel-feltűnik a Vera Józsi páros valamelyik tagja. Jolika néni büféjén évek óta először van kint a zárva tábla. Elvira percenként telefonál, öt hónapos babája mellől nem tud elszakadni. A rendőri jelenlétet Szlávik hadnagy biztosítja. Fannira vetett lopott pillantásait a lányon kívül mindenki érti. Roland érkezik futva, megnyugodva huppan le egy sarokba, nem maradt le semmiről. Hirtelen egy éles hang sír bele a kora esti csöndbe. Az ajtóban állók egy emberként borulnak Péter és Piri néni nyakába. Józsi futva jön a folyosón –„..hangja az van, tiszta anyja…” – felkiáltással.
Nyílik a szülőszoba ajtaja, Rita nővér mosolyogva lép ki rajta: -„Kislány, 3250 gramm, 54 cm, mindketten jól vannak” – sorolja, majd visszalép, sok még a tennivaló.
A szobában kellemes félhomály. Az ágyon fekvő alak karjában apró batyu. A batyuból halk cuppugás. Az egész napos küzdelem véget ért. Minden fájdalma, fáradtsága tovaszállt, amint Tamás a kezébe adta kislányukat. Ráncos kis kezén, magzatmázas homlokán magán viseli még a nagy út minden küszködését. Fejét lassan anyja felé fordítja, szájával félreérthetetlenül jelez, enne, ha lehet. A férje mellette áll. Férfi ember ilyenkor ne szégyelje a könnyeit! Most már biztos benne, azt az utat járja, amit az Úr kijelölt számára. Élete legfontosabb szereplői itt vannak vele. Betty a felesége, Sophie a lánya. Ennek így kellett lennie. Pedig két éve még nem gondolta volna, hogy minden ilyen jól alakul…
gyufa22 ugye nem az a Gyufa vagy,aki Vikivel Édesnégyesezik??
juudi,kösz,nem olvastam végig az előzetest,igazad van.
Hidd el, nem! Az Édesnégyest meg nem is nézem,nem keltette fel az érdeklődésemet.
Akit érdekel, a tv24-en már kinn van október első hetének JR előzetese is!
Úgy látom annak ellenére, hogy néhányan már unják Betty és Tamás kettőséről az írásokat, nem lehet nem észre venni, hogy legtöbbünket ez érdekel a legjobban! Szerintem más megoldás is van arra, hogy valaki Isten szolgája legyen és boldog párkapcsolatban éljenm minthogy kivetkőzik! Valóban van olyan, hogy felekezetváltás!!! Tamás atya ugyanis elképzelhetetlen erős hite nélkül, ez nagyban azzá teszi, Aki!
Egyébként pedig szerintem nem hülyék a sorozat írói, ez a döntés nem végleges, még ne “temessük” el Őt, és a szerelmüket se!!!
Egyébként meg miről kéne írni? Hogy Bodolaiéknak még annyi eszük sincs, hoyg keressenek egy másik albérletet, vagy bolttulajdonodként hitelt vegyenek fel? Amúgy bírom Őket, de néha már túl sok az “olaszos” modorból!
Szabit sajnálom (bár szerintem nagyon is volt búcsújelenet, még ha szavak nélkül is!), Elődöt utálom, Péter már csak kínlódik, Barbara pedig vállaljon szerepet valami mexikói sorozatban! Ott lenne a helye!
Annak viszont örülök, hogy az Ibolya ügy lezárul végre.
MINDEN BETOM RAJONGÓNAK EZ LEGYEN A REMÉNY: VAN, HOGY EGY TÖRTÉNET VÉGKIFEJLETÉRE HOSSZÚ HÓNAPOKAT KELL VÁRNI…
Ok Gyufa,megnyugodtam,én sem nézem egyébként,csak belekukkantottam
Végre volt benne egy kis humor is. Ezt tudnám értékelni máskor is. Így még a két elviselhetetlen nőszemély (Böbe és Szilva) se olyan rossz. Bár lehet, hogy ez csak káröröm volt a részemről??
Remélem, Bea előbb-utóbb belátja, hogy a nagykorúság nemcsak függetlenségből áll, hanem felelősséggel is jár.
BeTom írónak egyszerűen GRATULÁLOK illetve mindenkinek,aki ilyen szuper történetet ír Bettyről és Tamásról.Annyira jó olvasni, hogy azt már leírni nem is lehet, főleg így,hogy már NEM nézem a sorozatot, csak a fórumot olvasgatom illetve az előzetest,mert ha ott meglátom, hogy visszajön Tamás rögtön nézem, de addig is írjatok még ilyen jó történeteket, mert legalább ezt tudom olvasni. Illetve hátha az írók is vesznek végre ötleteket a ti történeteitekből és VÉGRE MEGÉRTIK,HOGY MIT SZERETNÉNK LÁTNI. BETTY & TAMÁS
Hazatérés
Óvatosan kinyílik a hálószoba ajtaja. Halkan, nehogy felébressze a bent alvókat, belép. Az éjszaka csöndjében nem hallatszik más, mint az alvók egyenletes szuszogása. Lágyan megigazítja felesége lecsúszott takaróját. A mozdulat megismétlődik, amint a rácsos kiságyhoz lép. Sophie arcán mosoly suhan át. Mintha megérezné, apa hazatért. Egy hete nem látta őket, konferenciára kellett utaznia. Három hónap óta először Nélkülük! Maga sem gondolta, ennyire nehéz lesz a távol töltött idő! A mindennapos telefonok csak fokozták szerettei hiányát. Betty minden este odatette a kagylót kislánya füléhez, az esti mese jogához még a távolból is ragaszkodott. Nem látta Sophie arcát, de csilingelő kacagása egész éjszakáját végigkísérte. Most újra itthon van. Végre. Most is úgy érzi, mint akkor, azon az éjszakán…
Ott volt, ahová tartozott!
Nehéz szívvel indult el édesanyjától, bele a szakadó hóesésbe. Előző nap nem ment ki fát vágni. Belefásult a várakozásba, a hiábavaló reménykedésbe. Nyitott Bibliájában keresett választ ki nem mondott kérdéseire. Gondolatai távolról kanyarodtak vissza a szobája ajtajában álló törékeny alakhoz. Édesanyja kezében nagy, fehér boríték. Tétován nyújtotta fiának –„…erre vártál..”. Inkább kérdezi, mint mondja. A választ meg sem várva, magára hagyja fiát. Nem emlékszik meddig ült, a zárt borítékkal a kezében. Úgy érezte, ha kinyitja valaminek végérvényesen vége szakad. Nem tudta, felkészült-e rá. Mintha önmagát pusztítaná el. Ezzel az érzéssel küzd hosszú hónapok óta. Az elhatározás könnyebb volt, mint a megvalósítás. Emlékezz, miért is lettél pap! A püspök vissza- visszatérő kérdésére, mindig az volt a válasz: segítsen az embereken, feltétlen odaadással az Úr iránt. Ő erre már képtelen! Hogy segítsen másokon, ha magán sem tud? Az életét tette egyenlővé a hivatásával. Hogy éljen tovább kitagadottként? Képes-e megszegni esküjét, még ha ezt a szeretett nőért is teszi? A kérdések megválaszolatlanul kavarognak agyában. Levegőt kell kapnia! Sietve magára teríti kabátját, szinte kimenekül a hóesésbe…
Fáradt. Hiába, képtelen lefeküdni. Csak nézi a szuszogó kis embert. Mennyit változott egy hét alatt is! Rózsaszín kezecskéje ökölbe szorulva pihen a feje mellett. Így talán rá hasonlít. De ha kinyitja gyönyörű kék szemét, édesanyja apró másává válik. Azok a szemek…
Szinte berontott a templomba. Késő délelőtt senki sem volt ott, magára maradhatott gondolataival. A boríték égette a kezét. Tudta, nincs visszaút, mégis késleltetni akarta a pillanatot. Fájó tekintetét az oltáron álló feszületre emelte, de egyre csak az Ő könnyben úszó szemeit látta. Azon töprengett, mérhető-e az ő fájdalma a lányéhoz? Mindkettőjük szíve összetört, de az övé meg is hasadt.
Itt kezdődött minden, ebben a templomban. Gyerekkorában sokat járt ide. Géza atya őt is, mint minden gyereket, féltő gonddal terelgette Jézus felé. Ő fogékony volt a tanításokra. Eszébe sem jutott, hogy egyszer ő is pap lesz. Ehhez kevés volt a hittanórák útmutatása. Történni kellett valaminek.
Kollégista volt a gimnáziumi évek alatt. Érzékenyebb volt kortársainál, különleges empatikus kézsége már ekkor megnyilvánult. Érettségi előtt állva, a pályaválasztás töltötte ki ideje nagy részét. Jól akart dönteni. Már akkor tudta, emberekkel akar foglakozni, csak ennek mikéntje nem volt még világos számára. December volt akkor is. Hivatták az igazgató irodájába. Rögtön tudta, nagy a baj. Nem az a gyerek volt, aki minden idejét ott tölti. Az igazgató, máskor szigorúságot árasztó szeméből, most a részvét sugárzott felé. Édesapja komoly beteg. Az orvosok nem sok jóval kecsegtetnek. Haza kell mennie. Gépiesen csomagolt, maga sem tudta, hogy utazott haza. Édesanyja méltósággal viselt szenvedése volt az első, amire reagált. Honnan van egy ilyen törékeny asszonynak ennyi ereje? Naponta járt be a beteghez a kórházba, tette a mindennapi teendőit, és egy pillanatig sem hagyta el magát. Belé is ő öntött lelket. Az első kórházban töltött napját követte a többi. Apja világ életében vonalas ember volt. Egyszerűen, saját erkölcsi normái szerint élt, és ezt családjától is elvárta. Nehezen mutatta ki szeretetét, ami főleg gyermekkorában, igen hiányzott neki. A maga módján szerette a fiát, de a túlzott érzelmességet feleslegesnek tartotta. Most minden megváltozott. Ragaszkodott szeretettei jelenlétéhez, főleg a fiáéhoz! Csendes délutánokon ült az ágyánál, és csak beszélgettek. Vélt és valós sérelmek találtak megoldásra. Először érezte igazán közel magához, s tudta annyi mindent kéne még megbeszélniük! A karácsony közeledtével egyre fogyott a remény. Az orvosok egyértelművé tették, búcsúzniuk kell. Édesanyja az orvossal beszélt, amikor apja megkérte: vigyázzon az anyjára, mostantól helyette is. Beletörődött a sorsába, de nem a kórházban akart meghalni. Kérte fiát, beszélje rá a doktort, engedje haza, de erről szó sem lehetett. „- Nagyon gyenge, a leletei sem indokolják, ha felerősödne…talán..” Holdkórosként bolyongott a faluban, kereste a megoldást a lehetetlenre. Lábai gépiesen vitték előre. Egyenesen a templomba. Imádság helyett csak egy néma fohász jött ajkaira, -„…életemet az övért…” Mintha hirtelen minden megvilágosodott volna! Hisz Ő is az életét adta értünk! Rendelkezzék felette, csak apjának adjon egy esélyt, a méltóságos távozásra. Kezei összekulcsolódtak, csukott szeme alól kigördült egy könnycsepp. Felajánlást tett az Úrnak. Önnön magát egy aprócska esélyért.
Élete legfontosabb döntése volt. Fanatikusként hitt döntése erejében. Hogy ez segített-e? Apja állapotában változás állt be. Kezdett reagálni a kezelésekre, eredményei javultak. Január végén az orvos beszélni akart velük. Továbbra sem hitegette őket a gyógyulással, de ha a beteg is akarja, akkor hazamehet. Két hónapot kaptak ajándékba. Kamaszként indult neki, felnőtt emberként született újra. Most rajta állt, hogy beteljesítse ígéretét…
Csukott szemhéja lassan kinyílt. A filmként pergő képek elhomályosultak. Újra a templomban, ölében a boríték. Nagy árat kell fizetnie. Megint a régi fohász: „- … életemet az övéért…”. De ez most más. Itt kettejük sorsa, közös élete a tét. Puha kéz szorította meg a vállát. Édesanyja könnyes szemmel ült le mellé. Mintha egy gát törne át, zúdultak szájából a szavak. Minden keserűsége, öröme, az elmúlt 14 év döntései, őrlődései elemi erővel törtek elő. Az anya csak hallgatta. Végre mindent megtudott, eddigi sejtései bizonyossá váltak. Tudta mit kell mondania: „- Apád is így akarná.”. Egy egyszerű mondat, mégis súlyos következményekkel járhat! Bízik a fia érzéseiben, de a lányt nem ismeri. Csak remélni tudja, utoljára látta miatta szenvedni a fiát.
Lassú mozdulatokkal tépte fel a borítékot, gondosan olvasta el annak tartalmát. Egyháza kitagadta. Most már nem tartozott sehová. A hontalanság érzése mardosta, lelke háborgását egy gondolat csitította, másnap visszatér. Hozzá.
Ezért kapni fog!!! De nem bír ellenállni a kísértésnek. Óvatosan kiemeli az alvó babát a helyéről, és a karjában tartva lefekszik az ágyába. Lassan úgyis ennie kell, legalább feleségének nem kell felkelnie…
Új életet kellett kezdeni. Együtt. Vele. Ettől volt az egész olyan csodálatos. Sokszor álmodta újra találkozásuk minden pillanatát. Sosem hitte volna, szavak nélkül mindennél többet lehet elmondani! Először azon az éjszakán érezte, visszatér ereje, s azzal együtt a hite is.
Sokaknak tartozott magyarázattal, de elsősorban Szabolcsnak. Kiszámíthatatlan reakciójától tartott, de mindenképp beszélni akart vele. Tudatában volt gyávaságának, amivel magára hagyta, önző viselkedésére csak a fiú adhatott feloldozást. Megkapta. Rá kellett ébrednie, ő is annyira hiányzott a fiúnak, mint ő neki! Állandó szereplője lett az életüknek, sakkpartijaik sokszor éjszakába nyúltak. Sophie születésével Szabolcs megváltozott. Hebrencs kiskamaszból, megfontolt fiatalember lett. Nevetve mondogatták Bettyvel, nála jobb bébicsőszt keresve sem találnának. Nem tudták, ki volt nagyobb hatással a másikra. Délutáni közös sétáik a mindennapi rituálé részévé váltak. Persze azért az is az igazság részét képezi, hogy Szabolcs rájött, mennyivel könnyebb egy tüneményes kislánnyal csajozni….!
Alexa ugyanolyan kedvességgel fogadta, mint annak idején. Szinte a régi munkakörét kapta vissza, de furcsa volt az új pappal együtt dolgozni. Nem bírta megszokni, hogy a betegek előbb nyílnak meg a reverendának, mint egy kék pulóvernek.
Eleinte zavarta a háta mögött összenéző emberek pillantása. Betty szemébe nézve azonban mindenen túl tudta tenni magát. Újra segíthetett, hasznára lehetett másoknak. Újra élte az életét.
Csak egy volt, ahol nem találta magát. Félve, szinte titokban lopódzott be a templomba. Nem mert Istennel kettesben maradni. A felszín alatt lelke tovább háborgott, kitörni készülő vulkánná vált. Nehezen szánta rá magát az új pappal való személyes találkozásra. Kellemes meglepetés érte. Gergely atya régi ismeretséget táplált Zoltán atyával, rendházbéli gyóntatójával. Az idős pap tiszteletben tartotta ugyan döntését, de elfogadni nem tudta azt. Apró lépésekkel haladtak, mindjobban megismerték, tisztelték egymást. Az első kő akkor esett le szívéről, ahogy látta, volt hívei a legjobb kezekbe kerültek. Apró győzelmek voltak ezek, de a háború még dúlt, a végső csatát is meg kellett még nyerni!
László püspök segített. Bevallotta Bettynek, nem érti, mi hajtja öreg mentorát. El kellett volna fordulnia tőle, ő mégis atyai szeretettel segíti, a történtek ellenére is. Sok mindenben bizonytalan volt, de egyet biztosan tudott! Feleségül akarja venni a nőt, akit szeret. Aki felébresztette benne a férfit, és nem hagyja egy percig sem elfeledni férfiasságát. Százszor fogalmazta át a pápai kérvény minden mondatát. Érvek és ellenérvek kavarogtak benne, nem számított rá, hogy ilyen nehéz lesz. Püspöke segített. Mellette állt, a kirendelt vizsgálatnál is. Darabokra szedték életét, szembesítették hibáival, döntéseivel, lélekben meztelenül állították bírái elé. Menekülni szeretett volna, csak a lelkét tápláló szerelem tartotta vissza meggondolatlan lépéseitől. Mire végeztek vele, csak egyre vágyott, elmenekülni és soha vissza se térni!
Idegőrlő várakozás vette kezdetét. Furcsa érzés kerítette hatalmába: ezt egyszer már átélte. Most is a postást leste, de ennek a levélnek tartalmával nem volt előre tisztában. Ideges volt és kapkodó. Saját kínját előtérbe tolva, akaratán kívül fájdalmat okozott embereknek. A legjobban annak, aki emberfeletti erővel tartotta benne a lelket, állt mellette, akkor is, amikor sokan hátat fordítottak neki. Érezte, változtatnia kell hozzáállásán, mert önmaga számára is idegenné kezdett válni. Újra próbált örülni a mának, az élet apró, hétköznapi dolgainak.
Jó napja volt. Hosszú hetek fáradságos munkája végre eredményt hozott! Áttörést ért el egy betegnél, jó ideje nem volt minek így örülnie. A postaládából kihulló borítékot automatikusan az asztalra tette. Leült, naptárjában a következő napok programjait gondolta át. Szeme véletlenül siklott a levélre. Székét hátrarúgva ugrott föl. Percekig némán, félelemmel vegyes hitetlenkedéssel nézte azt. Szíve őrült ritmust dobolt füleiben, míg kapkodva tépte fel a borítékot, mielőbb hozzáférhessen annak tartalmához. A dobpergés csitult, olvasás közben visszacsúszott székére. A szavak nehezen jutottak el tudatáig. A megnyugvás mindent elsöprő érzése méltóságteljes lassúsággal kúszott végig a testén. A következő pillanatban naptárja lapjaiban keresgélt. Az esküvő időpontja után…
Elszunyókált. Hol van már a mormotaszerű alvása! Sophie születésével éberré vált, a kislány minden rezdülésére talpon volt. Az etetésen kívül mindent megcsinált, sok apával ellentétben imádta pelenkázni a gyereket. Hurkás lábacskáit puszilgatva, csiklandozva érezte igazán, jól döntött. Halk cuppogásra eszmél. Sophie még alszik, de perceken belül hangosan fogja követelni az őt megillető jusst!…
Nehezen ébredt. A látványra kiszállt az álom a szeméből. Felesége félre nem érthető testbeszéde számára is egyértelművé tette, itt az idő.
A kórházig érve percenként kérdezte hogylétéről, vígjátéki helyzeteket idézően követelte, szüntessék meg felesége fájdalmait. A szülőszoba lassan tranzittá alakult át. Rokonok, barátok, kollégát jöttek, érdeklődtek, segítségnek ajánlkoztak. Ők csak maguk akartak maradni. Ez az ő nagy napjuk. Nehezen bírta a tétlen szemlélő szerepét. Minden egyes összehúzódásnál azt kívánta, bárcsak ő lenne a helyében! A gyönyörű arc néma fájdalommal torzult el, minden egyes fájásnál. Az órák lassan teltek. Betty fájós hátát simogatta, próbált bele erőt önteni. A tehetetlenség érzésétől jobban szenvedett, mintha fájdalmai lettek volna! Minden perc elteltével jobban szerette és tisztelte feleségét, legszívesebben világgá kiáltotta volna boldogságát: Ő az enyém! Hirtelen felgyorsultak az események. Alig eszmélt, máris kezében tartotta a lányát. Új érzések törtek elő szíve legmélyéről. Akkor és ott nem tudta megfogalmazni, mi volt ez az érzés. Ma már tudja. Tiszta és őszinte szerelem, amit csak egy apa érezhet a lánya iránt…
A cuppogás erősödik. Betty is megmozdul, arcán tamáskodó pillantással nézi őket. Lebuktak. Sophie előbb került az ágyba, mint szabadott volna! Szeretettel simogatja meg felesége arcát. A bensőséges pillanatot erőteljes sírás szakítja félbe. Ideje enni. Betty felveszi a kislányt, ő pedig gyönyörködik bennük. A családjában. Szeme akaratlanul a komódon álló szobor felé fordul. A Mária szobor, minden idők tanúja, néma bölcsességgel áll a félhomályban. Mintha ő ezt mindig is tudta volna…
Jó lenne,ha beszüntetnék a Jóban rosszban sorozatot és a forgatókönyv irók irnának egy vadiúj sorozatot Betty és Tamás cimmel vagy BeTom cimmel,a többi szereplő ugysem érdekel senkit
Szerintem hülyeeeeeeeeee aki bettit és tamás atyát szereti és aki ilyeneket irogat hogy mást is csak az a k…. betti érdekel az téved Nagyor téved!!!!!!!!!!4
Betom, hát ez eszméletlen… majdnem elbőgtem magam az irományaidon! Ha így folytatódna a sorozat, az 100% siker lenne!! Még egyszer gratula!! Most tudod, pörög az agyamban, hogyan lehetne ezt leforgatni,és tényleg, eszméletlen, de a karácsonyos rész tetszik a legjobban. :)
Őszintén remélem, hogy az illetékesek vették a fáradságot, elolvasták, és ihletet merítettek!
Nikkirose, a tied is nagyon jók lettek!
Szuperek vagytok! Még a végén én is kapok kedvet hozzá, hogy ilyet írjak! :)
Ugy van ritaaas,hát hajrá,további sikeres agylágyulást a rószaszinü olvasztott cukor hömpölyegben,én is szeretem Tamást és Bettyt,de ez már betegség.Ez a sok nyálas giccs,még a leggagyibb ponyvaregényeket is levágja.
iboly vissza jön?
iboly vissza jön?:(
Igen gera,visszajön.Most megjelent az a kéregető barát,láttad,elragadta egy kéz,utána abban a csuhában Iboly lesz,egy darabig Margitot fogja üldözni,aztán amikor leég a macsek,megtalálják Iboly holttestét.
A 149. kommentet olvassátok el,sokak ugy irnak,hogy,meg sem nézik,más mit irt.Ez a hozzászólás még Februárban volt.Refrénnek lehetne feltenni
Sziasztok Én nagyon szeretem ezt a Sorozatot nincs olyan nap amikor kihagynám,Én élvezem semmibajom az ibolyával az ilyen váratlan fordulásoktol jó a müsor:D
Az iromány szó azt jelenti,hogy értéktelen irás,akkor hogy lehet olyanjó
ritaaaaaaaaaaaas,amit szedsz,azt sürgösen hagyd abba
Isten hozott,R3lax ,igazad van
gondoljatok bele egy kicsit,bekómázott,betomozott fiatalok,milyen lenne,ha Betty anya megjelenne abban az egy szál semmiben,amit visel a videoklipjében,Thomas father előtt,sőt,vinné a négy nyálas pasiját is az Édesnégyesből
igen látam akkor most még izgalmasab lesza müsor kösz h meg írtad ildiko10
Sziasztok!
Nem tudom ki, hogy van vele, én láttam több nyilatkozatát a Zsófinak, és az még úgy elment…aranyos, kedves volt…én eddig kifejezetten kedveltem, de nagyon meglepődtem az ÉdesNégyesben a viselkedésén, így egy kicsit viszakozok a szemlyétől.
hát még ha láttad volna,vagy láttad a Frizbiben,miután azt a Balázst választotta és megjelent vele,jött a másik nyálas és mindenki szemeláttára dobta Balázst .Akármilyen gyenge pasi volt,nem volt fair,hogy nyilvánosan megalázta.Ezt senki sem érdemli meg.Jó,mondhatjuk,hogy show az egész,de mi,nézők csak innen ismerjük meg a szinészeket.Zsófi apja a nagy mesemondó,a hangja ismert az egész Magyar nemzedéknek.Zsófi tovább kéne vigye az apja méltóságát,ahhoz képest ugy beszél,mintha idegen nyelvü lenne.Nagyot esett a szememben,sőt a 11 éves kislányom is rajongott érte,mindig mondta,gyere anyu,mert a kedvencünk van a tévében,most már egyáltalán nem az,sokaknak nem az,egy kis hülye liba
Sajnos, én is csalódtam a Bettyt alakító Szabó Zsófiban. Az egyéb műsorokban nagyon lejáratta magát, nem kellett volna, márcsak a beteg papájára való tekintettel sem. Talán ez csak egy lázadás a részéről, de nem így kéne. Különösen akkor, ha ennyien szeretik a sorozatbeli szerepe miatt.
Én is azok közé tartozom, akik az elejétől nézik a sorozatot, és nemcsak a “BeTom” kapcsolat miatt. Bár nagyon érdekelne ennek a folytatása, azért kíváncsi vagyok a többiek történetére is.
Sztem Ibolya a gyilkos..[Lehet h nem csak sztem..
Aszőke hajszál is árulkodik:P
Meg csak azért lépett ki mert babát várt:)
Utálom Ibolyt..
Betty Tanakist alakító Szabó Zsófiát is mert nem olyannak képzeltem mint a valóságban van és a “Deja Vu” című klipjén isledobja ruháját..
És a pasikkal kurvára nem jön be ahogy flörtölne ..
Ez a tisztaszilárd igaz véleményem.(:
Egy picit elírtam:$ sorry!!
Nah szal Olyannak képzeltem Zsófit ahogy a tévében van.
Nem némi vadóc kislánynak..
IBOLY VISSZATÉRT!!
Nincs már, csak fél szereposztásunk, nem vagyunk Tövismadarak, és nem mindig a nézők elvárásainak megfelelően alakulunk.
A világ egy legszebb, és leghosszabb harcát űzzük a forgatókönyvírókkal, és rajtunk kívül még sok-sok fórumozó felkapja a fejét, amikor azt mondom: felülbírálás.
Nálunk Tamás féltékenysége megelőzi Betty sírását, és nem örülünk, ha TahóBandi megzavarja a bűnbeesésünket.
Büszkén gondolunk Betty prostijelmezére, a szolgálati csuhára, Az erőszakos támadókra, és Tamás vetkőztető hatású sebére.
Szeretjük a dupla részeket, a 16 karikát, a kómát.
Elváltozva ugyan, de itt élünk a fórumozók szívében, kínlódásban mi vagyunk a császárok, és igenis rólunk ír az ország leglököttebb lánycsapata!
BeTom, mi így szeretünk!
Megfogadtam, hogy nem kommentelek itt többet, de ezt nem bírtam kihagyni:P
“Tamás vetkőztető hatású sebére” Na ez kiütötte nálam a biztosítékot:D
Timmm te legalább annyira ütödött vagy, mint a többi fórumozó a BeTom-ról, ezért Üdv a Klubban:D
Libus, köszönöm a megtiszteltetést!! :DD
Tök jó h nem írják ki pétert de bettiéket nem szeretem!!!!!!!!!
A néhánnyal ezelőtti hozzászólás szerzőjének: Ha nem tetszenek az írásaink, nem kell olvasni… Mi szeretjük, ez a lényeg.
*
BeTom-folytatás
3.
A reggeli napfény első sugarai halvány fényt vetettek a női alakra, aki az asztalánál ülve, elmélyülten tanulmányozott egy iratot. Szeretett kora reggel dolgozni; ilyenkor senki sem zavarta, az egész épület néma csendbe borult. Már majdnem kész – nézte át újra a dokumentumot. Érezte, hogy a kimerült, és mindennél jobban szüksége lenne alvásra, de időre be kellett fejeznie a pályázatot. Hibátlannak kell lennie, hogy elküldhesse. Létfontosságú, hogy a krízisközpont megkapja a támogatást; a betegek jövője múlik ezen.
Pillantása a mellette tornyosuló irathalomra esett. Csupa pályázat, mind sürgős határidővel; egytől egyig a krízisközpont betegeinek segítésére. A héten be kell fejeznie és elküldenie mindet. Már előre látta, hogy estig bent kell maradnia. De legalább nem gondol megint Rá. Mint az eltelt hónapok során mindig.
Azóta nem hallott felőle, hogy azon az éjszakán elhagyta őt. Kezdetben remélte, kap valami hírt felőle… Mindennap hevesen dobogó szívvel nézte postaládáját, hátha lesz egy levél Tőle… De az mindig üres maradt. A telefonhívásaira sem válaszolt. Minden reggel izgatott várakozással ébredt, hogy most talán visszajön… hogy majd ott áll előtte és elmondja, mennyire szereti, és most már örökre Csillagkúton marad. De a napok egyre csak teltek, nélküle; így lassanként kénytelen volt ráeszmélni a keserű valóságra.
Elment. Örökre elment.
Visszamélyedt az aktákba. Alig kezdődött el a hét és máris mennyi munka tornyosult fel. És sehol sincs a vége. De legalább elfoglalja magát.
Hol lehet most? Boldog? Gondol még rá? Csupa megválaszolatlan kérdés, amire mégis választ akart kapni. Tudta, nem kellene rá gondolnia, hiszen a vágyakozás tönkreteszi lelkileg, de képtelen volt elterelni róla gondolatait.
Észre sem vette, hogy nyílt az ajtó, és régi barátja lépett be.
- Szia… Ilyen korán bejöttél, vagy haza se mentél? – kérdezte a látogató.
- Szia Roland… – riadt fel a hangra. – Már majdnem kész; csak átolvasom és már küldhetjük is. Nagy hasznát veszik a betegek ennek a támogatásnak.
- Nagyon sokat foglalkozol a pályázatokkal… Minden idődet ezekkel töltöd – ült le asztalához a fiú is. – Már arra sem emlékszem, mikor láttalak utoljára pihenni.
- Muszáj jól megírni, hogy megkapjuk a támogatásokat. Így azt hiszem, a ma éjjelt is ezzel töltöm. De legalább lefoglal.
- Megint rá gondolsz, igaz? – kérdezte barátja. Mintha csak belelátna a gondolataiba.
- Hogyan is tudnám elfelejteni… – sóhajtott.
- Pedig láthatod, hogy nem jön vissza. Attól, hogy folyton a telefont meg az ajtót figyeled, még nem fog újra felbukkanni. Ezzel csak tönkreteszed magad. Nyilván boldogan él az új helyén és már el is felejtette, hogy valaha Csillagkúton járt… Te is jobban tennéd, ha elfelejtenéd.
- Ha az olyan könnyű lenne… – sóhajtott a lány. – De bármennyire is próbálom kiverni őt a gondolataimból, nem tudom elfelejteni.
- Nem pazarolhatod az egész életed arra, hogy rá vársz. Gyönyörű, fiatal nő vagy; sok férfi mindent megadna, hogy életed párja lehessen. Majd találsz valakit, aki megadja neked mindazt, amit ő nem tudott.
- De nem lesz más, érted? – fakadt ki. – Csak őt szeretem és őt is fogom mindörökké, ezen már semmi sem változtat. Mindenki azt mondja, hogy jön majd más, de én tudom, hogy nem fog. Neki adtam a szívem és a lelkem… Ő álmaim férfija, akkor is, ha nem lehet az enyém.
Miért mondja mindenki, hogy majd jön más, aki boldoggá teszi? Miért nem értik meg, hogy soha nem lesz más férfi az életében? Az ő szíve örökké Tamásé, senki sem foglalhatja el a helyét.
*
A téli holdfény halványan bevilágított a szoba ablakán, felfedve egyszerű berendezését, amely hűen árulkodott lakója életmódjáról.
A férfi gondterhelten ült az asztalnál, ahogy az eltelt hónapokban minden este. Ismét csak a múlton tűnődött. Hosszú hónapok, ami alatt nem láthatta őt, nem hallott felőle. Egyetlen levelet sem küldött neki, és a telefonját is lecserélte. Muszáj volt ezt tennie. Mindennél nehezebb volt távol tartania magát tőle, de ez volt az egyetlen megoldás. Nem hozhatta magával a telefonszámát, mert nem tudta volna megállni, hogy fel ne hívja. Csak így tudja kiverni a fejéből. De hiába volt minden igyekezet… a lány száma így is beleégett az emlékezetébe. Hányszor hívták egymást és beszélgettek órákon át… Akkor még boldog tudatlanságban élt, azt gondolván, érzelmei egyoldalúak, és így távolról szerethette a lányt, a lelepleződés veszélye nélkül.
De el kellett mennie. Jó messzire, hogy elfelejtse. Nem volt más lehetőség. A faluban barátságosan fogadták, mégis úgy érezte, nem találja a helyét. Valami hiányzott az életéből.
„Nem menekülhetsz az érzéseid elől” – idézte fel a lány szavait. Akkor fel sem fogta, mennyi igazságot rejtenek e szavak; most már tapasztalta, mennyire nehéz nélküle élnie. De úrrá kell lennie rajta. Nem szabad, hogy letérítse útjáról. Hiszen jó oka volt rá, hogy az Úrnak szentelje életét. Most már nem visszakozhat. Ha megtenné, feladná egész eddigi életét… mindent, amiért eddig küzdött. Pedig mindent erre tett fel. Azóta az őszi este óta, amiről hosszú évek óta senkinek sem beszél. Túl fájóak az emlékek.
Ez csak egy próbatétel. Az Úr így tesz próbára, hogy valóban az Ő útját követem-e – győzködte magát. Eddig is volt néhány megingása, de ennek többé nem szabad megismétlődnie. Sziklaszilárdan ki kell tartania az elvei, a választott útja mellett.
Ez csak egy próba. Ellen kell tudnia állni, bármilyen nehéz. Mert az igazi boldogság azon túl van.
Akkor döbbent rá. A felismerés hirtelen jött, és elemi erővel csapott le rá.
Próbatétel volt. Isten próbatétele volt minden.
Hogy nem jött rá korábban… Hiszen végig itt volt előtte. Csak figyelnie kellett volna. Annyira nyilvánvaló volt, de őt túlságosan lekötötte a többi dolog. Pedig ehhez képest jelentéktelen semmiségek voltak… de ezt csak most, hónapok távlatából látta.
A felismerés megdöbbentette, hosszú másodpercekig gondolkozni sem tudott. De most már tudta, mit kell tennie. Nehéz lesz, de ez az egyetlen megoldás. Csak ez hozhat megnyugvást a lelkének.
Pillantása ismét a Mária-szoborra esett, amit néhány hónapja a lánytól kapott. Felemelte, és eltette a szekrényről. Bármennyire is fáj, ezt kell tennie.
Eszébe jutott a példa, amit távozása előtt Szabinak mondott a másodfokú egyenletekről… Hogy ha csak az elsőfokú egyenleteket tanulta és egy másodfokúval kerül szembe, nem hozhat jó döntést. De most hirtelen mintha megtanulta volna ezeket is; már világosan látta, mi a megoldás. Nem lesz könnyű végigcsinálnia, de most már tudta, hogy ez a helyes út.
Sziasztok! Új vagyok itt és nagy BeTom rajongó!:) Először akkor néztem be ide mikor megtundam, hogy a kedvencemet kiírják a sorozatból… Nagyon szomorú lettem. Miért pont a legjobb szereplők egyikét (sőt, talán a legjobbat) írták ki?? Hogy vethettek véget így egy ilyen sokak által várva várt szerelmi történetnek? Hiszen annyi ideig bontakozott ki ez a dolog és csak így hirtelen VÉGEE??? Az egész évadot is velük promózák! Nagyon szerettem volna ha tényleg összejönnek. Kíváncsi voltam vajon mások, hogy állank ehhez a témához, vajon vannak e rajtam kívül akik szintén nagyon megkedvelték és talán csak a különös románc miatt nézik a sorozatot? És meglepődtem, hogy hányan vannak itt akik ugyan ezt mondják! (én tényleg azt hittem, hogy én vagyok az egyeten aki szinte csak miattuk nézi a JB-t) Mióta Tamás atya elment már én sem nézem a sorozatot, de ha vissza jön azonnal újra nézni fogom! Mert visszajön! Vissza KELL jönnie! Adigg viszont be kell érnem / érnünk a youtube-os videókkal és a Fanfiction-ökkel. Amiket eddig olvastam eszméletlen jók lettek! Gratulálok az íróknak! Várom a folytatást!;) Az előbb a neten nézegelődtem és ráakadtam egy képre, ami remélem BeTom-nak is tetszik majd! Megtaláltam a pár évvel idősebb Sophie-t!:) (én legalábbis így képzelem el, esetleg kékebb szemekkel) Végezetül minden Tamás és Betty rajongonak kitartást kívánok mig ők ketten újra egymásra nem találnak…
A kép:
http://mackenziefoy.com/gallery/displayimage.php?pid=1&fullsize=1
Tudtam érezetm,hogy Ibolya ismét felfog tűnni.
szeritem az a hülyeség hogy iboy újra visszatért és utána meg a kékmacsekban találják meg holtan és margitra fogják hogy ő gyújtotta fel a kékmacsekot miközben ibolya gyújtotta fel a kékmacsekot.
azerintem az a jó hogy csütörtökön dupla epizód lesz
Kedves Zoey!
Sophie tökéletes, a képet már fel is tettük a fórumunkra, ahol téged és minden BeTom rajongót szívesen látunk. Nagyon sok történet íródott már, ezek közül csak pár került ide fel. A többit a fórumon tudod elolvasni. Az olvasásukhoz azonban regisztrálnod kell, vendégként rejtve maradnak.
http://betom.phpbb3now.com/index.php?sid=808e7c58ee8b665b1d34ba8af0c88308
Imádom és kezdettől fogva nézem a sorozatot… de mostanra teljesen komolytalanná vált. Konrád mint House utánzat, Előd bármit megtehet… Szóval ha ez a mai magyar valóság akkor nagy baj van. Ha egy orvos önkényeskedhet, ha embereket lehet elrabolni és csuklyás ember sétálhathat egy kórházban, szegény Bea pedig annyira irritáló… ráaádsul mindenki sajnálja, hogy otthagyta Zoli, pedig ő küldte el, na és Zolinak előtte nem volt lakása???? Nem tudom, kicsit közelebb kkéne lennie a történetnek a valósághoz! Legalábbis szerintem! Lenne bőven téma, ami érdekli az embereket,rengeteg rosszindulattal találkozom az életemben, és este a kedvenc sorozatom is csak feldühít és még rosszat is álmodtam….
Amúgy Tomi atyát én is visszavárom!!!!!
Milyen furcsa hogy Szabó Zsófi cicáját Sophie-nak nevezték el :D
Vagyis az ötlet Liptai C. agyából pattant ki a Mokkában, de amint kimondta a nevet, elkezdtem gondolkodni, vajon olvassák amiket írunk ?:D
Szabó Zsófi cicáját Sophie-nak nevezte el Liptai C. ,amikor meghallootam a Mokkában, azon agyaltam nem olvassák-e amiket írunk?;)
Igazatok van,nem lehet nézni a videókat,valami ujrainstallálás szükséges,én elég jól tudok angolul,de félek,hogyha követem az összes utmutatást,a végén fizetni kell.Nem csak az utolsót,de a régi videókat sem lehet nézni
Kedves BeTom!Regisztráltam magam a fórumon, de nem küldött az e-mail címemre semmit így nem tudom használni.Tudnál ebben segíteni, hogy mit csináljak?Illetve nekem nem egyértelmű, hogy hol vannak a történetek amiket írtál?Várom gyors visszajelzésedett, köszi
kedves BeTom!Regiszráltam a fórumon, de nem kaptam semmit az e-mail címemre?így nem tudom használni:Tudnál esteleg segíteni?Illetve nem tudom, hogy hol vannak a történetek, amiket írtatok, mert szeretném olvasgatni, ameddig nincs Tamás képernyőn
Grapezsu,ez igaz,én is gondoltam arra,hogy hol lakott Zoli azelőtt,jó,Rékával,de a lakás a Rékáé volt.Zoli már nem mai gyerek.Most meg lakást kell keresnie.Az igazság az,hogy ha pontosan olyan lenne a sorozat mint a valóság,akkor unalmas lenne,gondolok arra,hogy minden pár békésen él,reggel felkelünk,fogat mosunk,ebédelünk,iskolába,munkába megyünk,vacsorázunk,pelenkát mosunk,ki a fene nézné.Az is igaz,hogy egy kisvároshoz mérten tul sok a gengszterkedés,valahol a kettő között volna jó.Na meg az ilyen apró tulzások,hogy Ibolya egy Halloween maszkban faragja a kis szerszámját,ez még chichagoban is feltünne,és tényleg,a hitelesség kedvéért,jó volna legalább egyszer,kétszer más szereplő lakását is mutatni.Én pl.kiváncsi vagyok,gondolom,sokan még.
Eddig láttuk Bodolaiék,Pongráczék,Margitékés Fürediék lakását,ez utóbbiaknál mindig próbáltam megfejteni,mi van a tányéron,főként,amig Lenke élt.Na,igen Nándi és Tamás lakását is mutatták.Nem mondom,hogy nonstop kell néznünk,de azért mindenki szivesen venné,ha betekintést nyernénk a kedvenceink lakásába.Engem érdekelne Roland,Betty,és még sokak lakása
Még valami eszembe jutott,a sorozat kehet,hogy jóelőre le van gyártva.Nem tünt fel senkinek sem,hogy már jó meleg,sőt majdnem nyár volt és a sorozatban még mindig nagykabátban voltak és hó volt a parkban.
gubimiri82: Aktiváltam a regisztrációdat, és még néhány felhasználóét.
Ha bárkinek kérdése, gondja van, NikkiRose-nak írjon, vagyis nekem, az adminos felhasználónevemmel nem szoktam belépni.
Jó fórumozást, mindenkit szeretettel várunk törzshelyünkön! :)
Nemtooom minek kellett visszahozni Ibolyát, bár mondjuk így még izgalmasabb lesz ez az egész Jóban Rosszban a király
tök jó hogy vissza jött Ibolya de mondjuk jó hogy végleg meghal utána
Ahogy olvasom az előzeteseket nekem nagyon tetszik. Iboly…. hát ez egy furcsa sztori. Bár szerintem java részt sejtettük hogy nem halt meg. Szegény Margit meg Kardos menyyireörültek a hogy talán baba lesz… :D Izgalmas részek lesznek. Margitot miért nem hagyja békén?? Fogadja már el , hogy nem őt választotta Zoli és kész! Margitot pedig majd talánfeleségül is veszi. Na szóval nekem ez a kedvencem . Ennél jobb sorozat nincs is!!!!!!:)))) :D
mért nem lehet wiszanézni a videokat??
mióta tamás atya elment azóta kicsit uncsi lett a sorozat,de iboly miatt izgalmas lesz ez a pár epizód.de azért szegény margitot sajnálom,hogy megint mérgezi.hajrá jóban rosszban
Szerintem Tamás atya nélkül is nagyon érdekes a sorozat(még talán érdekesebb is). jó hogy visszajött Iboly…
bánhassák most azok akik nem nézik a JR-t amióta nincs Tamás atya…
Barátaimtól pedig éppen azt hallom, hogy nagyot süllyedt a JR színvonala… Én sem nézem azóta, hogy Tamás elment, és nem, egyáltalán nem bánom. Ha ennyire nem veszik figyelembe a nézői igényeket, akkor meg is érdemlik, hogy csökkenjen a nézettség. De aki nézni akarja, nézze. Én majd akkor fogom, ha megint láthatjuk Tamást.
*
BeTom-folytatás
4.
Képtelen volt kiverni őt a fejéből, bármennyire is megpróbált nem gondolni rá. Gyűlölni akarta azért, ahogyan vele bánt, amiért elhagyta. Gyűlölni akarta, mégis minden nappal egyre jobban szerette a férfit. Miért ment el? Miért kellett így történnie? Pedig boldogok lehettek volna együtt. Miért pont egy papba kellett beleszeretnie? Az egyetlen olyan hivatás képviselőjébe, aki számára még a szerelem gondolata is tiltott? Tudhatta volna, hogy ez lesz a vége. Tamás számára túlságosan fontos az Istennek tett fogadalma ahhoz, hogy bármi miatt is megszegje. Még akkor is, ha azt mondta, ő a legfontosabb számára.
Már soha többé nem lehet boldog. Élete abban a pillanatban véget ért, amint a szeretett férfi elhagyta. Bár mennyire is azt mondja mindenki, hogy majd talál valakit, akivel boldog lehet, ő tudta, soha nem lesz senki, akit ennyire tudna szeretni, mint Tamást. Egyedül fogja leélni az egész hátralevő életét.
De legalább a munkája eltereli valamelyest a figyelmét. Elvégre azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret – rászorulókon segíteni. Pont ahogy ő – jelent meg újra szemei előtt a kedves arc, amelyet annyira szeretett. De nem, nem szabad rá gondolnia – rótta meg azonnal magát. Ha folyton ő jár az eszében, sosem fogja tudni elfelejteni. Pedig muszáj lesz, különben nem tud a betegekre figyelni, akiknek pedig a legnagyobb szükségük van rá. Főleg Tímeának.
A papírmunkát félbeszakítva elmerengett az elmúlt időszakon, amint felidézte első találkozását a lánnyal. Néhány hete hozták be a kórházba, eszméletlen állapotban; az orvosok már azt is csodának tartották, hogy egyáltalán túlélte mindazon megpróbáltatásokat, amiken az utóbbi időben keresztülment. Alexa azonnal hívta, hogy beszéljen a lánnyal, hátha életet tud bele vinni, mint sok más beteg esetében. De hogyan is tudna segíteni, amikor a saját gondjaival sem tud megbirkózni – futott át gondolatain, miközben a lány kórterme felé indult. De félre kell tennie a saját érzelmeit; bármennyire is összetörték a szívét, mások sokkal nehezebb helyzetben vannak nála – emlékeztette magát, miközben benyitott a helyiségbe.
Az ágyban fiatal, törékeny lány feküdt; szőke haja szétterült a párnán, miközben ő egykedvűen bámult maga elé. Sápadt arcán megannyi viszontagság tükröződött, mintegy jelezve, hogy fiatal kora ellenére máris nehéz életút áll mögötte. Szegény lány – állt meg az ajtóban Betty, és egy pillanatra megfeledkezett a saját gondjairól. Neki nem egy kórházban lenne a helye. Boldogan kellene élnie, a családjával, barátaival lennie… Ehelyett egy kórházi ágyon fekszik, és kevésen múlt, hogy nem ragadta őt is magával a végzet… De mi történhetett? Mi lehet az oka, hogy ez a gyönyörű, életrevaló lány ilyen fiatalon máris a halál küszöbére került? Mindenképpen ki akarta deríteni, hogy segíthessen neki újra visszatalálni az életbe.
- Szia, Betty Tanakis vagyok – lépett közelebb az ágyhoz; a lány azonban mintha meg sem hallotta volna, továbbra is üres tekintettel nézett a semmibe.
Kopogás riasztotta fel az emlékezésből, majd az egyik munkatársa lépett az irodába. Átadta neki a kész pályázatokat, majd visszatért munkájához.
Szóra fogja bírni a lányt. Segíteni fog neki, hogy visszatérhessen az életbe. Már csak Miatta is.
Valyon kinek a valakije az Ibolyát megszemélyesítő színésznő, hogy már megint őt kell néznünk? Talán megszorult anyagilag? Kicsit lerágott csont a karaktere. Le kellene már cserélni a forgatókönyvírókat. Már nem is szeretem nézni ezt a sorozatot, pedig azelőtt ki nem hagytam volna egy részt sem.
Harmatgyenge….ennyi most a sorozat:S
TATYÁMAT AKAROM!!!!!
Akkor nézd az Unicredites reklámot
Végre végleg vége az Iboly misztériumnak! Most már biztos nem tudják visszahozni! Ezzel szemben a reményünk továbbra is megmaradhat Tamás atyával kapcsolatban. Talán egyszer a forg.könyv írók is izgalmasnak találnák a “JÓ” folytatását. Én bármilyen T.atya történetnek örülnék.
ROSSZ-ban bőven van részünk, talán Margit-Zoli kapcsolatát kivéve.
Ez a Szilva már megint egyre idegesítőbb!
Érdekes, hogy a rendőröket egyáltalán nem izgatta, hogy ki a kertben megtalált hulla. No és nem nyomoznak az ügyben sem, hogy hol volt eddig Pongrác doki. A rendőrségi vonal a sorozatban nagyon gyenge!
azért ez már tényleg furcsa
ez nem is iboly
Szilvia a leghülyéb a sorozatba
komolyan mondom,tegnap nem hittem a szememnek,hogy képesek voltak két epizódot egy fél órába beleszorítani.azt hittem legalább lesz egy óra hosszás.komolyan kezdenek idegesíteni.na meg az az ibolya.nem tudom ti hogy vagytok vele,de szerintemmi nem a régi ibolyt láttuk tegnap.hát nem tudom.jól el volt torzitva az arca,de valahogy a hangja sem stimmelt.na mindegy.várjuk az izgalmas folytatást.kedves JR rajongók.
Szerintem Dóra és Viktor összejönnek.
Nagyon jó ez a sorozat mindennap megnézem.
Iboly ugy nézett ki,mint egy dedós mesefilmben a gyerekeket ijesztgető boszorka.Egyáltalán nem volt hiteles.
remélem hogy iboly végleg eltünt
ennek a kurvának minek kellett visszajönnie????!!!!
bassza meg magát amiért ilyen geciláda szegény ártatlan margittal!!kurvaaaaa!!!!!!!
Iboly egy hüly p**** azzal a randa arcával mag mostmár…………szegyény margi :(…………de mostmár iboly remélem véglek elhúzott
szerintetek mi lesz hétfőn
Engem az is zavar, hogy NEM RAKJÁK FEL GYORSAN A TEGNAPI RÉSZT! a Barátok Köztben már tegnap este fent volt, a pénteki adás után egyből! Ezért légyszives, kedves JB szerkesztők, rakjátok fel a tegnapi részt, hogy még ma meg lehessen nézni!!!
Sokan köztük én is Tamás atyát akarjuk!!Iboly helyett őt kellett volna visszahozni!!
mindenki azt a hülye Tamás atyát szereti
klusoczkiadam
Még jó hogy te nem…
:P
klsoczkiadam te nem értesz meg minket!… =D
betty+tamés atya 4ever!!!!
iboly egy ,,elmebeteg állat,rohadjon meg!”
p.:A.
Nekem is nagyon tetszik Betty és Tamás Atya:)Ők voltak a kedvenceim:)
Az Ibolya rész irtó izgi és félelmetes is volt a kis kori plüss nyuszimat szorítottam alatta:$Felőlem lehetne megint ilyen nagyon izgi részek szeretem őket:)Pont ezért jobb a jóban rosszban mint a barátok közt ott nincsenek ilyen nagyon izgi félelmetes dolgok:)
Am. Amikor a Linda elment a Konráddal azt hittem visszahozzák majd olyan 3-4 hét múlva de úgy tűnik nem így lett…:sFélek hogy a Tamás atya sem jön vissza:(Pedig ő neki vissza kell jönnie ne csinálják már hogy nem jön vissza:(:’(Fanok fogjunk össze Tamás atyáért:)
Elöbbrébb is olvastam a hozzászólásokat és egy dologhoz hozzászólnék.Mindenki azt mondja hogy nem a ibolya volt az aki az ibolya szerepét játsza(remélem értitek a kifacsart válaszomat:))Hogyha visszagondoltok a korábbi részekre akkor biztos eszetek be jut egy mondat amit ibolya mondott nekem pl:
-Mi az?Te nem szeretnél könyörögni a szánalmas kis életedért???
(vagy valami ilyesmit mondott amikor elrabolta a kardost)
A mostani adásokból is valamelyik mondat:
-Mit?Azt hogy túléltem?
Nagyon nagyon hasonlít a hangja a régi ibolyéra először én is azt hittem hogy valaki új színésznőt állítottak be de a hanglejtése a hangszíne a hangjában minden passzol.Kizárt hogy valaki ennyire jól leutánozza a régi Iboly hangját meggyőződésem hogy ő volt az:)
Én meg ibolyal álmodtam de érdekes azt álmodtam hogy szexelek vele. Csoda hogy még álmomban nem akar megőlni.
Sziasztok! Én még csak májusban csatlakoztam a sorozat nézéséhez, és nagyon tetszik, viszont nem minden tiszta a szereplők körül. Nem tudja valaki, hogy hol lehet megszerezni az első 1200 részt? Tudom furcsa a kérdés, de szeretném előről megnézni, mert nagyon érdekel is és így helyra állnának a hiányos részek is.
köszönöm, Monika
belevalo2@freemail.hu
Kedves belevalo, itt a tv2 videók alatt fenn van minden rész,amúgy a fem3-on délutánonként adnak ismétléseket.:)
Sziasztok!Aki nem tudja megnezni toltse le a google chrome-t azon meg lehet nezni.Amugy nekem nagyon tetszik.
szegény halász istvánt azért sajnálom,hogy leégett a macsek,mihez fognak kezdeni,ő szeretett ott dolgozni igazán.most márkénytelen lesz a felesége kedvére tenni,hogy meg vegyék a pizzériát.de csk akkor ha volt biztosításuk a macsekra.de ha volt is ráfog jönni a rendőrség,meg már rá is jött,hogy szándékos gyújtogatás történt.kíváncsi vagyok mi lesz velük.
Kedves Gyufa 22! Sajnos a videók alatt csak a 472-ik résztől van meg. A korábbi részek nam találhatóak. A fem3-at én is felfedeztem pár napja, de ott is már a 32..-ik rész megy, mert ott jan-ban kezdték el vetíteni, tehát ott is jelentősen lemaradtam. Azért köszönöm, keresgélek még
Igy igaz,csak a 472. résztöl van meg,a régi részeket én is tavaly néztem meg
Hát,olyan sok oldalon vannak,hogy soha nem volt kedvem megnézni,melyik résztől vannak fenn.:) Úgy gondolom ez is éppen elég,de biztos van aki a legelejétől látni szeretné. Jó keresgélést!
Nektek hogy tetszik Szabi új frizurája? Az eddigi is borzalmas volt, ez meg egyenesen szörnyűűűű! Talán ezzel akar Bigre hasonlítani? Egy régebbi interjúban láttam (Mokkában), ahol a valóságban nagyon jól nézett ki. Egyébként nagyon ügyes “szinészpalántának” tartom.
ki ági??ibolya????
Hát nekem is tetszik Szabi,mint szinész,azonban bármilyen burát is csinál,nem egy jóképü gyerek,az biztos.Big viszont helyes,kár,hogy alacsony.
Szerintem király ez a sorozat..Ibolya nagyon nagy bár én 13éves gyerek vagyok mégse ijedtem meg tőle a maszkírozás nagyon szar volt Szilviát utálom mekkora szerencsétlen szerintem úgyis le fogja magát buktatni…Szerintem kár h Ibolya meghalt én arra számítottam h Margitot üldözni fogja még egy kicsit és elüti az autó XD sajnálom a Margitot és a tegnapi rész h Ibolya hamuja pont az ő arcára fújta a szél az kész volt röhögő görcsöt kaptam.Vicces volt h a nővérek pont Emillel akarták összehozni Fannit …:D SZERETEM EZT A SOROZATOT..
Szabi annyira szerencsétlen szerintem olyan kis béna… a hajáról nem is beszélek szörnyű..egyébként én arra várok h Veronka mikor veszi le azt a undorító szemüveget.
A videókat pofon egyszerű megtalálni én ha visszaakarok nézni egy rész akkor beírom a google-be h mit tudom én 1243 rész azt kidobja vagy 998 rész
A Jóban Rosszban a Tv2 legjobb műsora! Minden este megnézem!
Nem igaz h mostmár Margitot és Mardost is szétakarják választani!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Mér kell h legyen gyereke kerdosnak???Ebbe a k….. sorozatban hol van az a rész benne h:JÓ??????????????????????????????? csak rossz van!!!!!!!! térjenek már észhez a rendezők!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem akarom , hogy Marguit és Kardos szét menjeNEK!!!!! Azt a kis LILI gyereket kikellene hajítani onnan nekem már tegnep abban a pár máodpercben nem volt szimpi . Ha tönkre teszi Margit és Kardos kapcsolatát akkor megőrülök. Nekem ök a kedvenceim ( MARGIT és KARDOS):::)) De remélem az apasági teszt azt fogja ki mutatni , hogy nem Kardosé a gyerek. Remélem majd azért minden jól alakul. És MArgitnak meg Kardosnak lesz SAJÁT gyerekük!!!!!!!!
Már unom Szilvi Ibolya miatti lihegését!!!Bezáratnám elmegyógy intézetbe!!
Kétségtelen hogy a jóban rosszban a legjobb sorozat,de azzal a Lilivel csináljanak valamit rabolják él vagy adják árvaházba és az annyát akasszák fel mert ez így nagyon nemjó:((és legyen egy kicsit Jóban jóban mert ez nagyon rosszban rosszban….:((de ettől még szeretem:X:x..LiLit dobjék kukába és ki az a kicsi taknyos aki játsza annak üzenem h tessék menni a francba
Szerintem a Jóba Roszban Jobb mint a Barátok közt!!!Lili nagyon kislányos a sorozatban és ez nem túl jó.Már 12 éves és lehetne egy kicsit csajosabb is.Az anyja is úgy viselkedik vele mint ha egy kis pisis lene pedig nem az.És adhatnának rá jobb és csajosabb ruhákkat is!!
Én örülök neki,hogy Ibolya nincs már benne a sorozatban!!!:)Én egyet értek azzal,hogy Margit és Kardos össze illenek!!ÉS remélem ez a gyerek nem fog közéjük állni!!Nekem Brózik Klára(Margit a kedvencem)!:)Ez a legjobb sorozat:):)!!
Ezzel én is igy vagyok!!Azt a Lillit ki kéne onan vágni a francba!!(Mert megőrülök ha Margit és Kardos nem lesznek együtt!!)Szabinak az eredeti frizurája se volt jó!!De ez szörnyű!!!!!A rendezőknek üzenem Margitot és Kardost ne szedjék szét!!!Ők tényleg össze illenek!!!:)
Ki tudja hol lehet vissza nézni a jóban rosszban részeit??
Szerintem is egy büdös kurva az az Iboly!!!Jó hogy meghalt!!Mert én ütötem volna le ha nem!!!:@
Tisztelt szerkesztőség!!!
Elolvassa valaki vagy megnézzi egyáltalán hogy menyien irunk!!!Sokan szeretnék engem is beleértve hogy Margit És Kardos ne szakitsanak.Ha érdekli a szerkesztőséget a mi véleményünk akkor ne törjék szét a szivünket ezzel,hogy szét szedik azt a 2 embert aki szerintem majdnem mindenkinek a kedvence!!:)És még annyi,hogy ez a Lilli mit keres itt?Nagyon romantikus volt amikor Kardos bement a mütőbe és megkérte Margit kezét!!:)NE tegyék ezt a rajongókal!!És Kardos ezentúl csak azzal a gyerekel fog törődni??Nem tehetik ezt Margital nekem ő a kedvencem!!És sok más gyereknek,felnőttnek!!!Mert én régen a barátokköztöt néztem de a korház sorozatok jobban csábitanak!!Mint a jóban rosszban!!Annyira szeretem,hogy else tom képzelni a mindennapjaimat nélküle:PKár hogy hétvégén nincs:P:P!!!!És én nagyon szeretem ezért kérem,hogy a 2 kedvencemet nagyon kérem ne szedjék szét!!Mert sokak szivét törnék szét!!Bele értve az enyémet is!!Jóban Rosszban!!:):)
Dóra és Viktor miért nem jönnek ujra ösze??Nekem ők is a kedvenceim!!ÉS olyan jó lenne őket együtt látni!!!Mint Margitot és Zolit!!Mert a jóban rosszban egyik sztárja már igyis bele tarolt a lelkembe és az naon fájt!!Ugyhgy!!Kérem
Sziasztok!
Szerintem jó lenne ha jönne egy új szereplő!
Üdv:Pattika
Sziasztok!!
Remélem az a Lili nem sokáig lesz benn mert nekem Margit és Zoli a kedvencem!! Ők az egyetlen normális pár a Jóban Rosszban-ban!! Nagyon sajnálnám ha szakítanának!! HAJRÁ MARGIT ÁS ZOLI!!!!!!!!!!!
Jóban Rosszban 4 ever (:
neee… már hogy Orsi visszajön….
Sziasztok!
Megtudná nekem mondani Valaki, hogy kijátszotta Marton Róbert előtt Kardos doki szerepét???? Előre is köszönném. Üdv.: diamind
Szia, Debreczeny Csaba játszotta Kardos dokit
Köszönöm! Szép napot mindenkinek!
Távol álljon tőlem, hogy bárkit is megbántsak de szerintem két dolog miatt tesznek ránk a forgatókönyv írók:
1. Ezek a részek már jó előre föl vannak véve. Amiket most írunk, azok már nem változtatnak a sori történetén. Mármint mostanság.
2. Azt vettem észre, hogy mindig akkor lesz kedvenc egy pár, amikor már rezeg a léc a kapcsolatukban. Eddig a BeTom szálért rajongott mindenki, hogy ne írják ki Tamás atyát. Most meg Kardos és Margit miatt rinyálunk! A BeTom szál feledésbe merült, és ezt látják a forgatókönyv írók is!
Én akkor is Tamást akarom vissza!
Én szintén Tamás atyát várom!!!!
Olyan sokan nem nézzük, amióta nincs, ez sem számít?
Vagy meg lehet nézni a fórumokat…alig van rajta mozgás…azért ez is jelzés értékű lehetne, ha valaki komolyan venné a nézői igényeket…
:( :S
Legalább kapnánk valami jelzést, hogy még meddig kell “böjtölnünk”, de NEM…
Csak nehogy “vissza nyaljon a fagyi”, azzal hogy olyan sok idő eltelik, hogy a néző végleg elpártol….
gaboca Én már régen irtam,hogy szerintem elöre le van gyártva jó sok rész a sorozatból.Szerintem direkt élvezik,hogy ekkora port kavartak fel,amiért kiirták az egyes szereplőket. Azért nem lehet mondani,hogy unalmas most a sorozat.
Lili kissé tényleg idegesitő,de csak azért,mert féltjük Zoli és Margit kapcsolatát.Egyébként helyes kislány,nem tehet arrol,hogy ilyen felelőtlen anyja van.Azt meg végképp kár kivánni,hogy adják gyerekotthonba,vagy dugják a kukába,ezt nem mondhatja senki komolyan.Ilyen eset sok van,bárkivel megtörténhet bármi
Én hazudnék ha azt mondanám, hogy nem nézem a sorit, mióta Tamás atya elment. Nézem, mert nem hiszem, hogy magamon kívül bárkit is érdekelne ha nem így tennék. Bár a BeTom szál miatt kezdtem nézni azért szeretem a sorit és valóban nem unalmas. Valami újat mindig szőnek bele, amiért minden este úgy intézem a dolgaimat, hogy ha nem is a hátsómon ülve, de legalább tv közelben legyek. Engem pl. most érdekel, hogy ki ez az alak Szilvia múltjából (mert ismeri az tuti, ha ennyire tudott a tetkóról). Igaz, hogy csak egy film, de sajnálom Istit. Az a nő egy hárpia!!! Viszont Barbara sem különb! Nem hiszem, hogy soha nem kap jobb szerepet mint a hiszti meg a kötözködés! Az idegeimre megy! És mivel nekem a BeTom szál a mániám hiányolom, hogy nem is beszélnek róla. Mióta elment, talán háromszor ha szóba került. Se Szabi, se Betty. Egy szerelem és egy barátság nem felejtődik el egyik napról a másikra! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy állandóan róla dumáljanak, de amekkora feneket kerítettek ennek a szálnak a nyáron, ahhoz képest nagyon szar vége lett. Az én szlogenem tehát az, hogy: TAMÁS ATYÁT VISSZA!!! :)
Fehér Konrád figurája király!!!!! Miatta nézem ezt a sorozatot. IMÁDOM!!!!!
én is nagyon bírom Fehér Konrád figuráját,jó dumája van.nekem is nagyon hiányzik Tamás atya,bízzunk benne,hogy visszatér Bettyhez.
Konrádot én is birom,nagyon,nem létezik,hogy ne legyen mindenre egy gonoszkodó kommentérja.Jó fej.Kiváncsi vagyok,mi lesz,ha Orsi visszatér,gondolom,csak kevés időre.Talán szakitottak Svéddel.Tamás,már nem valószinü,hogy visszatér,valami utalás azért lenne rá.Kár,mert én is szerettem őket együtt Bettyvel
Az unalmas Pongrácz Péter helyett annyira jó a Fehér Konrád karaktere. nagyon jó a szövege, humoros, nagyon eredeti figura. Bár teljesen más, de kicsit dr Haus-ra emlékeztet. De annál mégis sokkal jobb.
Ez nagyon jó ötlet volt, pongrácz helyett betenni a sorozatba.
Király a forgatókönyvíró!!!!!!
:-)
hellosztok új vagyok sokat nézem a jóban rosszbant várom még hogy mien komikus esmény vár rám a Bodoloai házaspár jóvoltából.Bárcsak vissza jönne Tamás atya… Az lenne “hal” a tortán üdv mindenkinek
Ha Károly bácsi vissza tudott jönni,,,,,,akkor Tamás atya miért nem? A fórumozók már olyan sokféle változatban, és hosszan leírták, hogy mennyire hiányzik nekünk Tamás és Betti——–az előző félévben nagyon sokan megszerettük őket,,,,nem hiszem, hogy ne találnának rá módot, hogy együtt visszatérhessenek,,,,de belátható időn belül!!!!…..Piri néni
üdv mindenkinek kedves Jóban Rosszban rajongók.kérnék tőletek egy nagy szívességet.mégpedig egy réges régi sorozatról lenne szó a címe BTTY A CSÚNYA LÁNY.Legyen már kedves valaki utánanézni,hogy hol lehetne letölteni elejétől a végéig.tudom,hogy ez nem idetartozik,de sajnos nem nagyon értek én az internethez.ezért itt kérek segitséget.hálásan köszönöm.
Ha sokáig húzzák az időt, Fehér Konrád kikészíti Bettyt,,,,akinek nagy segítségére lehetne, ha Tamás visszajönne. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokan örülnénk neki. Én csak miattuk nézem a JB-t. Piri néni
Kedves kissitak,utánanéztem,a youtube ról letölthető ingyenesen.Beirod a keresőbe,hogy Ugly Betty full movie,ott van az egész sorozat. Na igen,a Kari bá visszajöhetett,simán ráér,hisz nyugdijas,Tamást biztosan sok szerződés,szereppróba köti a szinházához
Eleinte Pongrácz doki volt a kedvencem,most igy megváltozva már nem szeretem.Az a helyzet,hogy ebben a sorozatban tulajdonképpen nincs egy jóképü pasi sem.Amilyen szépek a lányok,annyira gyenge a felhozatal az ellenkező nemből.
Jo lenne,ha a Bodolai csaladot nem allitanak be ilyen idiotanak.Orokke ordibalnak,ok a sorozat ugyeletes luzerei.A rokon kislany sem egy top modell.Es ok mind Erdelybol jottek.Kicsit el kene gondolkodni ezen!Szerintem jobb reklamot is csinalhattak volna a hataron tuliaknak.
Hagyjátok már Tamás atyát!!! Egy katolikus papnak hogy lehetne barátnője???? Betty keressen magának egy “normális” pasit.
Tamás atya meg szolgálja az urat. Ez így van rendjén.
evita51! Igazad van, T.atya szolgálja az Urat, és ne legyen barátnője! De attól még ő is ember és férfi (nem is akármilyen!), és lehetnek szép gondolatai. Azért az furcsa, hogy még Szabinak sem ír egy levelet, hiszen ő kezdte el Szabit a helyes irányba terelgetni. Hihetetlen, hogy ne érdekelné a további sorsa, vagy ne adna további bátorítást. Várom vissza Tamás atyát a sorozatba!!!
Az idétlen Bodolai család történetét csökkenteni kéne, lassan már ők a sorozat fő szála.
Konrád főorvos parancsnoki hozzáállása egyre jobban dühít, azt várom, mikor esik pofára egy jó nagyot… Sajna, az eddigiek alapján erre várhatok, mert itt mindenki minden “ROSSZ”-at megúszik! Mintha ez lenne a követendő példa, és az életben is felelőtlenül bármit lehetne csinálni.
Margitnak és Kardosnak drukkolok, hogy jó megoldást találjanak Lili ügyére, és ők is együtt maradjanak. Láthatnánk már egy esküvőt egy boldog párral! Vagy ez az életben is ritka? Talán éppen ezért nem ártana a sorozatnak is egy kis romantika! Ettől még nem lesz csöpögős!
hétfőnként mér nem irnak új előzetest?
aki tudja az pls irja le
írnak tv24.hu fent van minden hétfőn
http://tv24.hu/musorinfo/epizod/undefined/83610/episode
szegény Gábor és DÉnes… egyik barátom is átélte már ezt, hosszú ideig hitegetés, mindenféle kísérleti gyógyszerek, aztán egyszer csak sajnáljuk, elfogyott a gyógyszer… Betty megérdemelte, hogy így beolvastak neki. Pedig azt hittem, hogy összejönnek a Gáborral, bár a meleg pár is érdekes lett volna, annyi minden volt már ebben a sorozatban :)
Hát tényleg nem ártana már egy kis romantika, vagy egy normális kapcsolat !!! És Betty is megérdemelne már egy jó pasit. Lehet, hogy a lelkiismerete miatt megkeresi Gábort és mégis segít nekik?… Jó lenne :) Helyes pasi :):)
bibica61!
Ha ezek történnének amiket Te leírtál, akkor olyan unalmas lenne, hogy senki sem nézné. Ez egy szórakoztató sorozat, nem egy szájbarágós tanmese.
A Fehér Konrád figurája nagyon jó, és nagyon szórakoztató. Sokkal jobb, mint az unalmas Pongrácz Péteré. Az életben sem mindenki hibátlan…sőt….
kedves ildikó 10,köszönöm szépen,hogy utánanéztél a sorozatnak,de sajnos nem az ugly bettyre gondoltam.mert ez két különböző sorozat az ugly betty és a betty acsúnya lány.még szinte gyerek voltam amikor adták ezt a sorozatot,most majdnem 30 évesen valahogy az eszembe jutott,és szertném újra látni elejétől a végéig.beirtam ugy is ayou tubra,hogy betty acsúnya lány full movie,de sajnos csak egy pár rész van fent belőle,amikor már megszépül a csúnya betty.ha igy segíthetek neked akeresésben aabetyy neve ana maria orozko ,armando mendoza neve jorge enriqe abello.segits nekem kérlek.tehát ez két külön sorozat kedves ildikó 10.köszönöm
mi lesz pográcz péter memórijájával aki tudja azt a weboldalt ahol meglehett nézni az egész évi előzetest az pls irja le
előre is thx
Ízlések és pofonok…
Szerencsére nem én és nem mi írjuk a forgatókönyvet, itt csak elképzeléseinknek, véleményünknek adunk hangot, és tiszteljük a másikét! Mindenkinek más a kedvenc szereplője, mindenki más pár összejövetelének drukkol, és ez így van rendjén. Azért, mert nem a mi elképzeléseinknek megfelelően alakul a történet, attól még szeretjük, és ezért nézzük.
Kedves kissitak,te a délamerikai sorozatra gondoltál,azt hiszem.A youtube ra beirtam Anamaria Orozco Betty la fea full movie.Az első 12 rész meg van,annyit láttam,nem tudom,ha meg van az összes
Sziasztok!!
Orsi terhes!? AZTA!!
Ahogy olvasom az előzetest Szilvia karaktere kezd még idegesítőbb lenni, én még azon sem csodálkoznék ha Szilvia is elkezdene öldökölni úgy, mint Ibolya(tudom durva, de télleg ezt gondolom). Vagy ha nem is öldökölne akkor is valami rokoni szál fűzi Szilviát Ibolyhoz.
Nekem Szilva elejétől fogva nagyon ellenszenves volt,most teljesen bekattan szerintem,főként ha valami bluz is előkerül,ami az Ibolyé volt.Totál baromság,hol találják meg?Azt hiszem,addig fog hisztizni,amig lebukik.Nem sajnálom egyáltalán,a családjának is jobb lesz nélküle.Egyébként ez is egy diszcsalád,ott vannak Attila nyakán már 1oo éve,még mindig a Lenke evőeszközeit használják.Milyen nő az ilyen,semmi saját háztartási cikke nincs,ráadásul még Füredit is mindegyre kiosztja,nincs annak a pasinak egy perc magánélete sem.
Visszatérve Bodolaiékra,ez az életmód,viselkedésmód,ami nekik van,eléggé egyedi.Ők ilyen bunkók.Van nekem egy unokatestvérem,a forradalom előtt 1 évvel kitelepedett feleségével és 3 kisgyerekével Magyarországra,annak ellenére,hogy Erdélyben jó körülmények között éltek.Ott keményen dolgoztak,meg van mindenük,,a felesége banki tanácsadó,időközben Erdályben is ujra vásároltak egy lakást,hogy legyen hol lenniük,ha hazalátogatnak.Ezzel azt akarom mondani,hogy nem lehet általánositani.Luzerek,bunkók mindenhol vannak,ugyanakkor talpraesett emberek is vannak.
Lili hogy tud ilyen utálatos lenni? nagyon nem szimpatikus a karaktere…
kedves ildikó 10 sajnos a címamit megadtál nem jó,mert csak képeket nyit meg ,zenével,ez minden.de azért köszönöm segitséged.bárcsak adnák újra a tv-be
fogalmam nincs honnan lehetne megszerezni
kissitak,ne hülyéskedj,most néztem meg,annak idején én is néztem a sorozatot igy kell beirni ana maria orozco betty la fea full movie,ma néztem meg,meg van az összes,még a 64.is,csak ugy szuróprróbaként néztem
ne hüjéskedj,most néztem meg,én is ismerem a sorozatot.Tehát igy ird be ana maria orozco betty la fea full movie vidd lefele,raja van még a 64 es rész is,nem létezik,hogy nem látod
tehát ana maria orozco betty la fea menj lefele,ott irja parte 1 stb,nem a megfelelö sorrendben,de ha az 1 re kattintasz,jön a többi,a 1oo valahányadikat is láttam,hogy fent van
Remélem,a szottyadt vén nyanya,esztergályoscecicililia,látja magát ebben a szénalmas alakitásban,hüllye vén tetü ribanc,tuljátssza a szerepét,nagyon felháboritott,amikor a hal a tortán ban olyan minősithetlenül viselkedett.A nemzet szinásznőjánek tartja magát,ocska vén lotyó,nem csodálkozom,hogy olyan sokáig mellőzték.NYUVADJ MEG VÉN RÁSZEGES DÖG
de szemét ez a Lili azért megmutatni más esküvői ruháját a vőlegénynek mer megbocsássatok de elég nagy genyóság minek rakták be a sorozatba csak csökken emiatt a nézetség csak ha ki nem irják vagy meg nem változtatják a karaktere stilusát remélem a forgatókönyv irok megfogadják a tanácsomat
Üdv mindenkinek
Hozzák már vissza Tamás atyát! Nagyon hiányzik, ez az egész most olyan mintha nem történt volna meg az egész. Betty-n pedig nagyon látszik, hogy hiányzik neki és szüksége van rá. Én csak azért nézem a sorozatot mert Bettyt még nem írták ki. Sajnálom Margitot de az ő sztorija Lilivel annyira nem érdekel! Viszont az a kislány tényleg szemét és a színész nagyon jó. Esztergályos Ceciliát jó volt berakni a sorozatba van egy kis izgalom! A francia akcentusa nagyon jó.
Annyira kár volt azt a kislányt berakni a sorozatba,mert nagyon kezdő,és még gonosz is!Jobb volt nélküle a műsor!
sziasztok!
ez kis Lili mar az agyamra megy en is nezem a sorozatot es a kedvencem!
Szilvia meg egy elme beteg!Mikor derul mar ki?kifog kezdeni a rendor gyerekkel szerintettek? Peter meg ugy is vissza nyeri az emlekeit!:)
Orsi mert akarja el vettetni a gyereket?szerintetek? A Bodolaiek meg Viszik a Palmat!:)
Sztem Esztergályos Cecília telitalálat! Mintha csak neki írták volna a szerepet!
A kis Lili viszont egy nagyon aljas és rosszindulatú leányzó! Persze Zoli részéről sem volt jó ötlet minden kívánságát teljesíteni.
akk most mivan Margit és Kardos szakitottak vagy mi remélem nem
valaki világositson már fel könyörgöm
kedves ildikó 10 még mindig ugyan ott tartok képek zenével,meg pár percesek a videók,meg nem magyar ezek szerint ennyire buta vagyok.komolyan mondom már ugy idegesít a dolog,hogy már a fejem fáj.semmi olyan nem jön be nekem,hogy parte1 meg stb.nem tudom akár hova lépek semmi
Esztergályos Cecília új színfolt, jó hogy egy kis humor is jött vele a sorozatba. Lili karaktere tényleg idegesítő, ráadásul semmi nem indokolja, hogy így viselkedjen, hiszen ő került be egy meglévő együttesbe(családba).Ha marad remélem változni fog.Margit és Zoli össze illene, nem kellene szétmenniük. Történhetne már valami jó is.
Sziasztok én is nézem mindennap a jr-t de ha én lennék a szerkeztő azt irtam volna hogy lili ne lenne ilyen idegesitő meg mért margittal és hogy mindennap ugyan az a ruha?meg azért alkalmazkodni kéne hogy nem apu kislányának lenni mert akkor majdnem bevertem a tévé képernyőjét mikor föl vete a menyaszonyi ruhát annyira mérges voltam rá.Amugy ha valaki barátkozni szeretne akkor facebokon megtalál a steiner enikő néven majd jelőlj be ha akrsz és majd jot dumálnuk
Sziasztok
Szerintem nem rossz hogy ilyen Lili, ha jó kislány lenne úgyis unalmas lenne, de azért remélem én is megváltozik, mert két ilyen gyerek egy családba, a Bea is elég. Nem tom amúgy ti hogy vagytok vele de ez a Szilvia-Iboly szál elég erőltetett.
És elég unalmas azért így, hogy Tamás atya nincsen, én már csak néha nézek bele, meg az előzeteseket olvasom el.
Bettikém! Vigyél a főnöknek sok kis tankot, és sok új ceruzaelemet, hátha akkor leszáll rólad!!!!!!
Kedves kissitak,most megpróbálom leirni lépésről lépésre .Beirod,hogy Youtube,beirod a keresőbe Anamaria Orozco Betty la fea full movie.Az ott megjelenő oldalnak lemész a legaljára,rákattintasz arra,hogy Mundo la fea 1,ott megjelenik egy zenés film,mellette jobb oldalon,addig nézd,amig látod azt,hogy Betty la fea parte1,arra kattints,majd jön a többi is,meg van az összes.Ennél többet nem tudok segiteni
Hát tény,hogy Lili idegesitő,de hát 11 éves,sőt veszályben érzi magát,ha nem száll rá Kardosra,nem marad senkije.Azért az apuzást tulzásba viszi,inkább azért hangoztatja ennyire,hogy a többieket idegesitse vele.Szerintem Orsi azért akarja elvetetni a babát,mert szakitottak Svéddel.Egyébként olvastam valahol,hogy Peti azért lépett ki a sorozatból,mert nagyon elfoglalt ,sok a próbája,meg ilyesmi,akkor nem is jön vissza a sorozatba.Most,hogy igy olvasom az előzetest,elég mozgalmasnak tünik a sorozat.
Szerintem most tök jó a sorozat.
A barátnőimmel kitaláltuk ki kivel illene össze.Íme:Szlávik-Dóra
Betty-Józsi
Veronka-Kristóf
<3 Jóban Rosszban <3
Bár ők mind összejönnének !!!:D
h aho kissitak,mondd,hogy sikerült!!
na lássuk csak,Szlávik Dora,nem Dora jobbat érdemel.Szerintem Szlávik egyáltalán nem jóképü és egyébként sem jeleskedik semmiben.Dóra szép,jó orvos,jó a humora,pozitiv. Betty és Jozsi,hát nem tudom,Józsi,mint pasi,elég gyenge,mint ember,most már kezd valami pozitiv kikerekedni belöle,Betty,az utóbbi időben semmit sem változott,sem jellemben,sem a szerepével kapcsolatosan nincs semmi előrehaladás,bármit mondanak neki,csak arcokat vág,még nem is kommentál.
Vera és Kristóf,axz lehet ,Kristóf elég Jó fej,és a Vera is,sőt ha még tudjuk is,hogy szép lány és biztosan a sorozatban is majd a rut kiskacsából szép kis hattyu lesz.Én ezt érzem.Azt is megéreztem egyébként,hogy a ghógnő,nem igazi ghófnő,egy igazi nem viselkedik ilyen ripacsul.
Az uj Macsekről nem szólt senki,az én véleményem az,hogy ilyen nincs,egész egyszerüen,ilyen ma már nem létezik.Az előző is giccses volt,de ez már felháboritó.Még hiányzik egy bagoly,egy kristálygömb és valami kancsal,kendős jósnő
Ó kedves Nikkirose,egyébként kiadásra került a hangzatos be tom cimü müved,akarnék venni kb 4o példányt.Biztosan barátaid majd szólnak,mert ugye te nem olvasod ezeket a sorokat.Hát kedvesem,nem halt meg a sorozat,amiért te nem nézted,nem a frászt egyébként éln i sem tudsz
kissitak,jelentkezz,mert megöllek!
Éreztem,igen,éreztem,hogy ki kell mennem a parkba,minden este éreztem ezt,de akkor mintha már nem tudtam volna ellenállni többé.Leültem a padra,muszáj volt hátra néznem,ekkor megláttam.Eddig is ott volt.Bizonyára ott volt.Hogy kétezik,hogy nem láttam a Kinder happy és a _Battle yoyo között,ott állt az a régi könyvesbolt,gyerekkorom kopott,ecetszagu,üzlete,ahol minden szürke és homályos volt.Évek óta biztosan be sem tette lábát oda senki,kivéve,a szellemeket,akiket oda képzelt,Zina. Kóválygott a fejem,azt mondtam,hogy meg kell irnom a folytatást,ha bele halok is. Láttam magam előtt,és ezt muszáj leirnom,Tamás atya ott volt már a fehér lovon,igen ,megérdemelte,igen,ellenállt a kisértésnek,igen,nem kell a NŐ,IGE,,NEM KELL BETTY,IGEN,KELL BETTY,IGEEN,KELL,BETTY!!!! Na,ekkor lett elege Fehérlófiának és ledobta Tamás atyát .Na hová,a Csillagkut korház udvarára. Éppen arra járt a korház karbantartója,akit egyáltalán nem zavart a fiu egzaltált állapota,na meg a csuha,ami egyébként sem zavaró állapot ebben a kertben,mert mint tudjuk,ilyen gunyában már gyilkosoj is jártak itt,meg sok egyéb szóra sem méltó,felderitetlen gyilkosság is elő fordult már ,node a lényeg az,hogy a karbantarto földönfutó azt ajánlotta Tamás atyának,aki mellesleg már minden volt csak atya nem,hogy cseréljenek szerepet,legalábbis,vegye le rola a karbantartóságot,mert ugyis … TO BE CONTINUED
Kedves ildiko10! Neked megártott valami?? Én inkább maradok az eredeti történetnél.
Egyébként az új Macsek nekem sem tetszik.
Igen,megártott ez meg az,mi is az eredeti történet? Hol van a humorérzék,azért,ha Tamás cserél a karbantartóval,hamar Betty közelébe férkőzhetne.Álruhéban,lássuk csak,csuha,nem jó,orvosi szerkó,tul banális…igen,apáca,az jó lenne
Kedves ildiko10! A BeTom című történetet nem én írom, hanem Timmm. Gondoltam szólok, hogy ne élj tévedésben. Amint látod, jó ideje nem rakunk fel ide új részeket, csak a saját helyünkre, merthogy itt láthatóan senkit nem érdekel, szóval örülhetsz, hogy nem fárasztunk ezzel. Bár ha már írsz róla, akkor csak nem hagy hidegen… Ami jó jel, bármennyire is utálod az írásainkat.
Persze hogy nem halt meg a sorozat, amíg van aki nézze. Bár az előzetesek és a barátaim elmondása alapján nagyon béna; így sosem fogja megelőzni a BK-t. Nem csodálom. De ha neked tetszik, hát nézd; sosem mondtam, hogy ne tedd. Csak nekem van ennél jobb dolgom is.
Az utolsó megjegyzésed nem igazán értem. Azt mondod, “élni sem tudsz”. Mit tekintesz “életnek”, a JR nézést? Mert akkor érdekes felfogás. De hogy kérdésedre válaszoljak, el sem tudod képzelni, mennyire tévedsz. Most lett igazán mozgalmas az életem; fogalmad sincs, mennyire. Lehet, hogy pár hónap múlva te is rájössz; akkor majd emlékezz arra, amit erről írtál.
Amúgy egy korábbi megjegyzéshez… Szerintem Bozsó Peti (tudod, Szlávik) jó pasi, és nagyszerű színész. Lehet, hogy a filmben nem adnak neki lehetőséget, hogy kibontakoztassa tehetségét, de színpadon zseniális. Még a színikritikus barátnőm szerint is, ő pedig tényleg ért hozzá.
Kedves ildiko10! A BeTom című történetet nem én írom, hanem Timmm. Gondoltam szólok, hogy ne élj tévedésben. Amint látod, jó ideje nem rakunk fel ide új részeket, csak a saját helyünkre, merthogy itt láthatóan senkit nem érdekel, szóval örülhetsz, hogy nem fárasztunk ezzel. Bár ha már írsz róla, akkor csak nem hagy hidegen… Ami jó jel, bármennyire is utálod az írásainkat.
Persze hogy nem halt meg a sorozat, amíg van aki nézze. Bár az előzetesek és a barátaim elmondása alapján nagyon béna; így sosem fogja megelőzni a BK-t. Nem csodálom. De ha neked tetszik, hát nézd; sosem mondtam, hogy ne tedd. Csak nekem van ennél jobb dolgom is.
Az utolsó megjegyzésed nem igazán értem. Azt mondod, “élni sem tudsz”. Mit tekintesz “életnek”, a JR nézést? Mert akkor érdekes felfogás. De hogy kérdésedre válaszoljak, el sem tudod képzelni, mennyire tévedsz. Most lett igazán mozgalmas az életem; fogalmad sincs, mennyire. Lehet, hogy pár hónap múlva te is rájössz; akkor majd emlékezz arra, amit erről írtál.
Amúgy egy korábbi megjegyzéshez… Szerintem Bozsó Peti (tudod, Szlávik) jó pasi, és nagyszerű színész. Lehet, hogy a filmben nem adnak neki lehetőséget, hogy kibontakoztassa tehetségét, de színpadon zseniális.
Ezt a Lilikét igazán elvihetnék már az ufók…
itt vagyok kedves ildikó 10.sajnos nekem semmi olyan nincs a lap alján,hogy mundo la fea,jobb oldalt meg abszolut semmi nincs.nem tudom mi tévő legyek.te már tényleg a lelkedett kitetted,hogy segits nekem.de volna egy kérdés még a youtubnál kiír egy olyat a gép,hogy csatlakozz a világ legnagyobb videómegosztó közösségéhez.itt keel olyan fiókot nyitni?lehet nekem ezért nem nyit meg olyan dolgokat,mint neked.fogalmam nics.
Ja Lilike nekem rohatttul nem tetszik!!!!!!!!!!!!!!!a kiscsaj olyan nagyképű Gerő Anna “hogy ő már keklámokba szerepelt színházakba”mi minek mennénk válogatásra úgy is ilen kis beképzelt ku..vákat választanak be.
Lili csak magára tud gondolni meg Kardos manipulására a multkor Margit is ezért halosztotta el az esküvőt mer az a manipulativ qu…va amit csinál ha tudná Kardos vissza küldené Ágihoz remélem ez fog történni és 1 hónap mulva meg is lesz az esküvő. Ja és még annyi hogy Szilvia engem már megijeszt ha erről tudomást szerenének mások is akk vinnék a vigyórgóba.Szálvik találjon egy nőt és kész és túl is lesz Ibolyán.Na remélem Lili minél előbb lebukik.
Üdv
Sziasztok………. Imadom Joban Roszban-t es soha ne legyen vege!!!!!!!!!
Szerintem Margit es Zoli meg mindog nagyon vonzodnak egymashoz csak nem valljak be egymasnak…
Es allig varom hogy Peternek visszaterjenek az emlekei.
Dori gratulalok a kisbabadhoz.!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kar hogy egy ideig nem fogsz szerepelni a sorozatban de varunk vissza.
Orsi annyira joh hogy visszajottel. Mar keztel hianyozni.
Tamas gyere vissza te is.!! KEDVENCEIM VAGYTOKO!:)
Kedves kissitak,ezt már nem tudom,de érdeklődöm és jelentkezem,egyébként nálam ilyen nem volt,simán nézek sok filmet,Stephen King a kedvencem és rengeteg filmet néztem már a youtube on,ami az ő regénye alapján készült,meg bármi mást
Este mindenképpen lépj még be,hazajön a kislányom,őjobban érti ezeket a dolgokat,megkérdezem tőle,szia
Este mindenképpen lépj még be,ha hazajön a lányom,megkérdezem tőle,ő jobban tudja ezeket
Na,azt hiszem,hogy valamit megnyomhattál a keresgélés közben és leblokáltál valamit,nálam ilyesmit nem ir ki,az ényém angolra van állitva,de ugy sem látok ilyet.Igy látatlanban sajnos nem tudok többet segiteni,sztem hivnod kellene valakit,aki ért hozzá és megmutat több dolgot.
Tényleg, a Medvesajt reklámban szerepelt Lilike, meg Károly bácsi is, ha jól láttam.
Igen kissitak,most megnéztem,ez csak egy reklámszöveg,ha akarsz regisztrálni,ez csak akkor szükséges,ha kommentálni akarod a látottakat,ettől függetlenül lehetne nézni a videókat. Es igen,Kari bá van a reklámban,először nem voltam biztos benne.
kedves ildikó 10 átmentem megnézni a sógoromnak a gépén,és neki is csak az jön be ani nekem.igy ugy gondolom,hogy nincs elállítva semmi a gépünkön.
kedves ildikó 10.én ugy szoktam belépni,hogy beírom a googleba ,hogy youtube,bejön az,hogy broadcast yourself kattintok kettőt,és bejön ahova be kell írni,hogy ana maria orozco betty la fea full movie,de nekem a lap alján semmi olyan nem jön be,hogy mundo la fea 1.szóval semmit se tudok.és már nagyon idegesít a dolog kedves ildikó 10 te már a lelkedet kitetted.
http://www.youtube.com/user/tixy83
kissitak, a fenti linken megtalálod amit keresel:)
Jobb oldalt felül találsz egy Feltöltések ( 328 ) szöveget, arra rákattintasz és sorban ott lesznek a videók. Mivel a tixy83 felhasználó rengeteg videót feltöltött, neked kell megkeresned közöttük amit nézni akarsz. A csúnya lány folytatása az Ecomoda, úgy láttam az is fel van töltve… Jó szemezgetést :)
sziasztok!
a Jóban Rosszban a kedvenc sorozatom! Kedvenc szereplőim: Margit,Dóra,Viktor,Zoli,és Kristóf!
vajon Dóra visszatér még??
kedves liba leontin köszönöm neked is,hogy utána néztél annak a sorozatnak,csak sajnos az a baj,hogy az első résztől nem találom ott sem.segitsetek köszönöm
kissitak,még egy utolsó próba,ne oda ird be,ahol a keresés van a Googleban,hanem a legfelső sorba,ahol van a két nyil jobbra meg balra.Beirod azt,hogy youtube.com Az oldal központi részén a keresőbe Anamaria Orozco Betty la fea,megjelenik egy oszlop miegymás,lemész egészen a lap aljára,ott kisebb betükkel megvan Mundo la feas,arra kattints,azt nem kell végignézned,hanem jobbra megtalálod Betty szemuveges képét,az azt hiszem az első,egyébként nézd meg,irja,hogy parte uno,meg van az összes.Sok sikert
Nem hagy nyugodni a dolog,most egy egyszerübb megoldást találtam,a youtube keresőbe csak annyit irtam,hogy Betty la fea capitulo 1 igy biztosan bejön.
Kedves kissitak,egyébként,ha majd több videót fogsz nézni,rájössz,hogy sokszor olyan helyen találsz meg egy filmet,ahol nem is számitottál rá.Én sokszor vagyok ugy,hogy beirok a keresőbe minden adatot,amit tudok,persze,fontos,hogy ezek helyesek legyenek,és mégsem jön be,utána meg a legváratlanabbkor megtalálom.Tisztellek azért,hogy őszintén megmondtad,hogy nem értesz olyan jól a komputerhez,ezzel én is igy vagyok,de ez nem baj,az annál inkább,hogy mindenki ásznak képzeli magát.Én sok mindenre magamtól jöttem rá,ehhez azonban sok kisérletezés szükséges.A 11 éves kislányom kapásból vágja,még azelőttről,hogy informatikára járt volna.Mintha ez vele született volna.Nem szégyellek tőle megkérdezni bizonyos dolgokat,szivesen segit
Hy nekem az egyik kedvencem Józsi,tök jópofa!:)))
Jah, és azért is különös Józsi mert fekete :D de semmi bajom vele…
kedves ildikó 10 megvan megtaláltam,hálásan köszönöm a segítségedet.ugy jött be hogy betty la fea capitulo 1.most már csak az a probléma,hogy nem magyarul beszél.még enyit segits .köszönöm
imádom a sorozat és mikor nem birom nézni akk azt nem szeretem.úgy szertném ha az a hülye Lili eltünne mert a margit és a zoli is miatta szakitottak 1 részben.ouxi mindenkinek a ki szereti a joban roszbant!!!!!!!!!
Ezen sajna nem lehet segiteni,igy van feltöltve,eredetiben.
szomoru vagyok,igy meg semmi értelme nézni,hogy nem értem,mit mondanak.azért köszönöm a segítséged.
Azért böngészhetsz még,hátha valahol megtalálod a szinkronizált változatot is,vagy próbálkozhatsz a videókölcsönzőnél is.
Na nemár Kardos megvakul és ez is ki miatt hát persze a kis ártatlan Lili csak rosszat akar takarodjon el és kész.Am én vagyok 00xxx00
remélem hogy Kardos meggyógyul és minden rendben lesz
én is remélem, főleg azért, mert ő a kedvenc szereplőm :)
és valami jó is történhetne vele végre…
Olvasom azt előzetest,ugy látszik készűl minden a fejetetejére állni,hát minden,csak nem unalmas a sorozat.Jó lenne,ha ez a seggpofa Előd elhuzná a bélését örökre,ellenszenves egy fazon.Nem elég,hogy ilyen ronda,ezen kivül a velejéig romlott,na persze,itt a legnagyobb hibás Barbika,mert mindent elnéz ennek a hazug gyilkosnak.Meg kell mondanom,hogy sajnos Pongrácz doki új karaktere nem tetszik,pedig ő volt a kedvencem.Mindig édesapám jutott róla eszembe.Korrekt,jólelkű,jóhiszemű,megvesztegetethetlen,hát most már nem ilyen,most olyan semmilyen.Amugy Orsi vehetett volna magának Svédországban legalább egy menő pólót,tök izléstelenül öltözködik.
Tudjátok még mi hiányzik a Csillagvirág klinikáról? egy jó szemorvos megműti Kardost és minden egyszerűbb lenne és normálisak maradnának a körmeim :D remélem ez fog történni
azt hiszem,a BEST magazinban olvastam,hogy Timon Barnabásék sokan vannak testvérek,az ott közölt képen ott volt Big is,testvérek?
szerintem elod nelkul nem is lenne erdekes a sorozat
engem szilvia idegesit az ibolya rogeszmejevel
Ha nem lennének negatív figurák, mint Előd a sorozatban, akkor elég unalmas lenne. Ha mindenki élné a szolíd hétköznapi életét a sorozatban, ki a fene nézne belőle egy részt is????
én szeretem a jóban roszbant és mindegyik részét láttom. :)
kedves ildikó 10 ismét kérném a segitséged.a betty a csúnya lány magyar szinkron változatának keresgélését feladom,mert nem találom.van egy másik film ami után utána kellene nézned címe kadétok és kollégisták.ha beírom a googléba bejön hogy letöltés,de onnantól kezdve megáll a tudomány.a film,ha visszaemléxel 14 részből áll,szeretném letölteni.ebben kérem a segítséged.számítok rád.köszönöm.
A kedvenc sorozatom a jóban rosszban
kedves kissitak,elég szórványosan lépek be,mert,elég elfoglalt vagyok.A filmek mindig eredetiben vannak feltöltve,tehát,ha te keresel egy filmet,soha ne a magyar cimen ird be,kivéve ha tényleg magyar a film,meg kellene tudnod az eredeti cimét,estleg a rendező nevét,ne számits arra,hogy magyarul lesz valami,mert nem igy van.Ha megtudod az eredeti cimet,szivesen segitek
Én azt gondolom, hogy kicsit szelídebbre kellene venni a sorozatot, mert ez az “ETALON”! Talán az embereket, ha nem is mondjuk ki a jóra kellene inspirálni és nem a gátlástalanságra, erőszakra és a többi negatív dologra! Hiába buzdítja az egyik műsorban az iszap katasztrófa áldozatainak a megsegítésére, ha a másikban homlokegyenest mást prédikál!
Szépem csöndben kérem kicsit óvatosabban!
segítsen már valaki,mondjátok meg,hol játszódik ez a sorozat.Nagyon tetszik,amikor kezdődik,látom azt az utcát reggel,este,egy nyugis kisváros,amikor kültéri jelenetek vannak,akkor is olyan szép kis csendes falunak tetszik.Hol van?
mamiris,szuper a humorod,azonos hullámhosszon vagyunk
Gyerekek,valaki elolvassa egyáltalán a többiek hozzászólását? Én itt teszek fel kérdéseket és senki nem válaszol.Azt már észrevettem,hogy ha valami olyant ír valaki,ami nem tetszik,azonnal jönnek a letolások.Tehát;SZÉPEN KÉREK VALAKIT,MODJA MEG,HOGY HOL JÁTSZÓDIK LE A jÓBAN ROSSZBAN ( A FALU,VAGY VÁROS NEVÉRE VAGYOK KIVÁNCSI,NAGYON TETSZIK,OLYAN MEGHITT.A KÓRHÁZ,AZ IGAZI KÓRHÁZ?,NAGYON SZÉP KIVÜLRŐL,VALAMI RÉGI KASTÉLY LEHET)köszönöm
Csillagkút egy fiktív hely amúgy :)
és már fent van az előzetes december 3.-ig
kedves ildikó 10 a film másik neve collage. rendezői lorenzo castellano,és federico moccia.remélem segítettem.a film olasz ,14 részből áll.ennyit tudok.köszönöm
A külső helyszín egy kastély Nagykovácsiban, a filmbeli település neve Csillagkút, de valójában persze nem létezik.
A legújabb előzetesek alapján megcsillant némi remény Tamás atya visszajövetelére <3
Remélem már nem kell sokat várni rá….
Már miért lenne rá esély? csak annyit ír, hogy Betty összebarátkozik Szigethy doktorral! Bár az lehet, hogy elvezethet hozzá!
Ne akarjátok már Tamás atyát összeboronálni Bettyvel!!!!
Elég sok rosszat hallunk a papokról, legalább ebben a sorozatban legyen egy “normális” pap.
Talán csak a sorozat nézettsésgének 2% gondolja azt, hogy ez rossz ötlet! A többi 98 nem!
Kedves evita51!
Jelenleg a sorozatban, ha jól tudom se “normális”, se másmilyen pap nincs. Tamás atyánál normálisabb papot még nem láttam, tehát nem is értem, miért írod, amit írsz. És nyilván nem papi minőségben “boronálnám ” össze Bettyvel.
És talán azért hallunk rosszat a papokról, mert elavult és sosem működött jól a cölibátus intézménye. Ha családjuk lenne, talán nem kellene a hírekben pedofil és/vagy homoszexuális papokról olvasnunk. Mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ők is csak emberek, emberi érzésekkel és emberi vágyakkal.
Kedves Liba Leontin!
Igen, szerintem is Tamás atya nagyon jó és normális pap. De itt a kommentelők többsége azért akarja vissza, mert szívesen látnák, hogyan teljesedik ki szerelme Bettyvel. És ezek után már nem normális pap lenne.
Nekem is hiányzik a karaktere, én is szívesen látnám viszont, de csak papként.
Az, hogy elavult ez a papi intézmény még nem jogosítja fel arra Tamás atyát, hogy szerelembe essen Bettyvel. Ő Istennek szentelte életét, mint azt többször is hangoztatta. És ehhez tartja is magát.
kösz Leontin,tudtam,hogy tőled kapok választ,ok,tudom,hogy Csillagkút egy fiktiv név,azonban az utcák,meg a park,ahol forgatnak,csak létezik
Kedves kissitak,még nem találtam semmit,egyébként inkább college lehet,mert a collage magyarul kollázst jelent.Találtam Kadét iskolát,az amerikai film.Sajnos nem emlékszem a sorozatra,de még keresgélek,ha ráérek
Utána néztem a youtube-n Nagykovácsinak,láttam a kastélyt is,most már azt szeretném tudni,hogy a kültéri forgatás is ott folyik,vagy több különböző lokációban?
A kastély a Gellért-hegyen van, ahogy megy fel a 27es busz, közel a Citadellához! A többit sajnos nem tudom.
Pap témához: ellene vannak az abortusznak, szüljünk minél több gyereket, de náluk még mindig él a cölibátus…nekem ez kicsit ellentmondásos amúgy. Sokkal több pap lenne. Református lelkész is nősülhet, attól még semmivel sem rosszabb.
Megnéztem ezt a Nagykovácsi kastélyt…és tényleg. Pedig anno valaki a Gellért-hegyet mondta és jártam is sokat arrafele és láttam is egy ilyesmi kastélyt…:)
Tök jó hogy mondjátok én ott voltam,egyébként Péter és Konrád úgy néznek ki mint a Marios bácsikák a játékból :D Ti már voltatok JR találkozón??én igen tök király.
És láttál minden szereplőt élőben? Az nagyon király lehet!!4
Csak Szabó Zsófit, Juhász Adrient, Damu Rolandot, Madár Verát,Brózik Klárát és a Kristófot nemtom hogy hívják
Ez a Szilvia már nagyon kiakasztó…
Írják ki vagy kezdje el szedni a gyógyszert, mert azt is csak eljátsza hogy beveszi…
Ez a Szilvia felháborító,igy akaszkodjon a fickóra,hát nagyon erőszakos.én nem is tudom mire számitott Szlávikkal.le fogadom,hogy csak azért csókolózott vele,mert Ibolyára emlékeztette a stílusával,az öltözködésével.sajnálom az istit,hogy ilyen felesége van jobbat érdemel.na de ez az Előd sem semmi egy figura.még gyereket akaradnék én neki kenyeret.előbb jó utra téríteném.na de a zsák a foltját megleli.
Én ritkán írok kommenteket, inkább csak olvasgatom és még soha nem írtam konkrétan senkinek, de most muszáj.
Evita51 hozzád szólnék mindenféle rossz szájíz nélkül. Csak úgy gondolom, hogy én is beletartozom azok közé akit te elítélsz azért, mert Tamás atyát Bettyvel akarják összehozzi. Úgy érzem, meg kell védenem ha mást nem is, hát magam. Senki nem papként akarja Bettyvel látni és igaz, hogy ő Istennek szentelte az életét, de ilyen alapon aki valamilyen szakmát kitanul és aztán mégsem abban dolgozik, ugyanúgy elítélendő. Másrészről nem mi találtuk ki, hogy összejöjjenek, hanem pont a sorozat vetette föl ezt a lehetőséget. Érdekes, hogy a sok erőszak és hazugság ellen ami a sorozatban van, nem tiltakozol ilyen vehemensen! És ami számomra a lényeg, hogy ez csak egy film és a filmekben megtörténhet olyan, ami az életben ritkábban fordul elő. Olyan is ritkán fordul elő az életben mint Előd és Szilvia karaktere, ezért elférne mellette Tamás (atya nélkül) és Betty kapcsolata is. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Remélem nem bántottalak meg, csak magamért is szerettem volna ezt tisztázni.
És még Liba Leontintól szeretném kérdezni, hogy számodra mi utalt az előzetesben arra, hogy Tamás atya visszatérhet? Mert ha az, hogy Betty összebarátkozik egy dokival, nekem inkább azt jelenti, hogy kezd Tamás atya feledésbe merülni! Sajnos!
Kedves gaboca12!
nem bántottál meg, mert udvariasan írtál. Elfogadom, hogy Neked más a véleményed.
Abban igazad van, hogy ez csak egy film, és itt minden megtörténhet. Ezért nem is tiltakozom a negatív karakterek ellen, mert ahhoz, hogy érdekes kegyen a történet ezek a figurák is kellenek.
De én változatlanul továbbra is azt érzem az itt kommentelőknél, hogy Tamás atyát azért várják vissza, mert szeretnék Bettyvel összeboronálni.
Szerintem jó ötlet volt kiírni a sorozatból az atyát( bár nekem is hiányzik a karaktere ), Bettynek majd fognak találni valaki mást, akibe szerelmes lesz.
De mivel nem rajtam múlik a történet, így még akármi is lehet….
Szeretem ezt a sorozatot :-)
Kedves gaboca12!
Miután Tamás atya karakterét kiírták a sorozatból, mindig is azon a véleményen voltam, hogy ha visszahozzák, azt csak valamilyen nagyobb fordulattal tehetik meg. Erre pont alkalmas lenne az, hogy Betty egy másik férfi oldalán megtalálja a szerelmet. Amikor az előzetest olvastam, nekem ez jutott az eszembe, vagy a legújabbnál, ahol a rezidensek DNS mintát gyűjtenek a dolgozóktól az új kutatóközponthoz, ott meg az, hogy talán mégis Pongrácz Péter lesz Betty apja. De ez nyilván csak egy eshetőség, ami nekem eszembe jutott.
De ezt amikor írtam még komolyan hittem benne, hogy van esélye. Most úgy gondolom, hogy nincs. Tamás atya nem fog visszajönni :(
Két hónappal ezelőtt azt gondoltam, hogy van esély de ma már azt gondolom, hogy Betty kizárólag Péterre koncentrál. Már nem is érdekli Bettyt Tamás atya. Egyre elkeseredettebb vagyok emiatt Egyetértek Liba leontin. Ez is egy ÁLOMVILÁG.:(
Nemrég azt irtam,bárcsak elhúzna Előd a sorozatból,na ez úgy néz ki,hogy be fog következni,az Aktivból azt hallottuk,hogy azonnali hatállyal megszüntették a szerződését a producerek.Ebből is létszik,hogy előre le vannak gyártva a részek.Tény az,hogy kevésbé lesz érdekes a sorozat,egyébként nem örülök annak,hogy magánéleti zűrjei vannak bárkinek is.Az is igaz,hogy ha a valódi karaktered hasonlit a szereped által megkivánthoz,akkor sokkal könnyebb azt alakitani.Ezért volt Elődke olyan hiteles.
Kedves kissitak,nem felejtettelek el,most volt időm és keresgéltem.Sajnos nem találok semmit,megnéztem Federico Moccia munkásságát is,mindössze kb.5 filmet rendezett,de ez nincs közte.Van olyan,hogy Amore 14,Attila,flagello di Dio,Tre metri sopra il cielo,Senza ma ti chiamo amore stb.Ha tudnád az eredeti cimet,lehet,hogy Moccia csak játszott benne.Nem emlékszem a sorozatra egyáltalán.Egyébként,ha megtaláljuk is,megint az lesz a gond,hogy olaszul van feltöltve biztosan.
Szerintem rossz húzás volt, hogy Damu Rolandot kirúgták. A sorozatnak mindenképpen a kárára lesz. Az egyik meghatározó negatív figurája a sorozatnak, és nagyon jól alakítja a karaktert.
Hogy a magánélete hogy, s mint alakul, az nem a nézők dolga. Nem beszélve arról, hogy csak azt ismerjük a történetből, amit az újságírók írnak. És az valljuk meg, nem mindig igaz. Néha hpmlokegyenest más írnak az egyik portálon, mint a másikon.
Azt sem hinném, hogy akkorát vétett, mint Sthol Buci. Bezzeg őt visszavették a Valóvilágba. Ha Damut kirúgják, akkor nincs is igazság.
Én mindkettő (vélt ? ) vagy valós tettét elítélem, de akkor hol itt az igazság?
Na de ez már nem az én dolgom.
Én, mint néző sajnálom, hogy kirúgták a sorozatból.
Egyetértek,nem a mi dolgunk senki,nem csak a sztárok magánélete,viszont van különbség a között,hogy balesetet okozunk,akaratunkon kivül,vagy megverünk valakit.Tény az,hogy szegényebb lesz a sorozat az ügyeletes rosszfiu nélkül
GAnita,igen,ez a nagykovácsi Teleki Tisza kastély,kb 184o körül épült,többször is át volt alakitva.Jelenleg a Földmüvelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Intézete és Nevelőotthona müködik benne. A forgatás a tv hez viszonyitva kb.2 hónappal előbb van,tehát,amit most nézünk,az szeptemberben volt forgatva.
Nem tudja valaki hogy hol lehet megnézni a 472. rész előtti epizódokat? Mert itt az oldalon csak az az utániak vannak fent.
Hát ezt nem tudja senki… :S
472.-tól vannak de előtte… semmi…
Senki se hajlandó feltenni, pedig van sok ember aki nem látta régen, ezért érdekelné.:S
De itt a mi véleményünk semmi…
engem is érdekel a Joban rosszban sorozat 472.előtti részei.
Liba leontin fog nekünk segiteni
Ne írják ki Dórát!!! Pont amikor megtudja mit érez Viktor. Bár azt tudom, hogy nemsokára anyuka lesz ezért van ez az egész csak nagyon sajnálom, hogy legalább fél évig nem látom majd az egyik kedvenc szereplőmet! Minél hamarabb hozzák vissza és nagyon gratulálok a babájához szerintem jó anyuka válik majd belőle. Viszlát Dóra egy darabig… Addig se legyen szerelmes Viktor:)
LILIKE NAGYON GONOSZ! BELEVILÁGÍT MARGIT SZEMÉBE, CSAK AZÉRT IS HOGY MARGIT NE LEGYEN ZOLIVAL… AZUTÁM MEG MÉG NEKI ÁLL FELJEBB!
Lilit kár volt behozni a sorozatba…
Szerintem…
Dóra jól tette, hogy elvállalta az utat, de téll kár, hogy kiírják egy időre.
Szegény Szimat!!!!!
Őt sajnálom a legjobban!
Na, ahogy láttam a tegnapi rész végén, Dóra utazása előtt rátapad Viktorra… :):):D
Ha visszajön Dóra biztosan összejön Viktorral ez már 80%… ;)
És ha tényleg fél év múlva tér vissza Dóra, akkor 2011 május…
Imádom a Jóban Rosszbant.Hát szerintem Dóra és Viktor összeillenek.Én alig vártam hogy összejöjjenek újból.Viktor jó pasi és aranyos.Dóra ha vissza jön az expedícióról remélem még mindíg Vikort fogja szeretni és ne történik Dórával baleset.De legalább addig egy más személy játszhatta Dórát és amikro már a babár nem kell annyit figyázni visszajön.De Viktor remélem nem fog másba szerelmes lenni főleg nem Margitba.
Én Balizsofi98al értek egyet.Nekem is a kedvenceim Dóra és Viktor.De legyen 100% hogy egymást fogják szeretni mikor Dóra visszajön.Én komolyan esküszöm elsírtam magam a 210.11.16.résznek a végén!!!Annyira sajnáltam Viktort.Szimatot is sajnáltam.Pedig Viktor egy szerelmes számmal készült CSAK Dórának.Olyan cuki volt.Én is beszeretnék kerülni az JB.be.
Én is szeretem Dórát és Viktort együtt,jól összeillenek,azonban attól tartok,Dóra összejön Botonddal.
Nem biztos hogy összejönnek… Sőt…
Én nagyon remélem, hogy Viktor és Dóra a legjobb páros újra összejön…
Vagy ha nem, akkor sincs gond, akkor tényleg menjen Botikához. :D
Szegény Viktor. Sokak kedvenc párosa volt Dóri&Viktor. Remélem Dóri hamar visszajön. Ha jól tudom már 6 hónapos terhes, úgyhogy van esély, hogy még májusban visszatér. :) Remélem Viktornak addig nem lesz csaja.
Kíváncsi leszek, hogy Damu helyett kit találnak Előd karakterére. Damu nagyon jól játszotta!!!!
A csatorna kirúgta úgy a sorozatból, hogy még be sem bizonyosodott, hogy tényleg bűnös e.
Lehet, hogy a volt nője kitalálta az egészet, hogy kicsesszen vele.
Az ártatlanság vélelme mindenkit megillett.
háááth..tényleg jó kérdés….én is kiváncsian várom :)
első adástól kezdve nézem és eddig minden tetszett benne :)
remélem még sokáig lesz….:)
SZERINTEM DAMU EXE CSAK KITALALTA EZT AZ EGESZET,ENGEM IS KIVANCSIVA TESZ,H VAJON KI KAPJA MEG ELOD SZEREPET :) DE EZ A LILI,RAJOHETNE MAR VALAKI,H MEKKORA KAMU A KISCSAJ :(
Az ártatlanság válelme mindenkit megillet, amíg nem hoznak ítéletet. Szerintem korai volt a TV2 döntése, hogy elküldik Damut a sorozatból. Elég lett volna a tárgyalás idejére átmenetileg eltávolítani, pl. külföldre utaztani, és ha mégis bebizonyosodik a bűnössége, akkor adták volna másnak a szerepét. Könnyebb lett volna a nézőknek is egy új arcot elfogadni némi szünet után. Én nagyon sajnálom D.Rolandot, kiemelkedően jó volt a szerepében! Remélem, az utóda is az lesz.
Csak nekem tünik úgy,vagy Bea tényleg leszállt a Földre? Az utóbbi időben egész emberi lett,nem nyavalyog már annyit.Lehet,hogy Damu ebben a dologban ártatlan,de az igazság az,hogy tényleg agressziv fickó.Én hiszek Varga Győzőnek az IHM-ből,aki azt mondta,hogy soha senkivel nem volt rossz viszonyban,de ha Damut meglátja,szivesebben átmegy a másik oldalra.Szentgyörgyi Romeo is azt nyilatkozta,hogy szivesen elfelejtené azt az órákig tartó dührohamot.Azért ők nem olyan emberek,akik csak úgy rosszat mondanak bárkiről.
Szerintem nem kellet volna ezt a Lili dögöt betenni a műsorba!!Szegény Margit most már soha sem lehet boldog?Jó lenne ha Kardos is észrevenné hogy csak szét akarja választani Őket!!Remélem hamarosan eltűnik Lilike a műsorból vagy megváltozna!!Mert most már kezd kikészíteni!!
Ugy sajnállak szegény Lilike jaj most majdnem megölted apukádat mit tegyél meg mondom:dögölj meg.Vagy legalább kérj bocsonánatot Margittól és valj be mindent Kardosnak.Vagy felejtsétek el irják ki és kész az legyen az ok hogy szülei rossz jegy miat kiirják a sorozból és kész na üdv.
Kedves youtubemester,most aztán jól kiszűrted a lényeget,preparáltatni kéne azt ami afejedben van.A szülei biztosan kiirják .Remélem,téged is
Nem tudom, miről van szó, mert már nem nézem, de egyetértek mindenkivel, aki utálja Lilit, és akik szerint dögöljön meg. :D
itt nekem nincs keresnivalóm,biztosan mindenki 8 éves,aki ir,Annyit még elmondanék,hogy Betty átment óvódásba,vigyorog,mint akinek kivették az agyát,közben Konrád szivatja.Péter most már semmivel sem különb senkinél
Kedves Ildikó! Teljesen egyetértek veled,,,Betty nagyon megváltozott, nem előnyére…Mióta Tamás elment, szinte nem is emlegeti senki,,,,,és Betty nagyon furcsán viselkedik….Fanni a legnagyobb besúgója lett Konrádnak. Minden rosszra fordult a sorozatban,,,,nekem ez a Szigeti Áron sem szimpatikus….A Kardos-Lili vonalról meg ne is beszéljünk. Most már ki miatt is nézzük a JR-bant????????? Van benne egyáltalán egy pozitív szereplő???? Joli néni, meg Károly bácsi miatt? A rezidensekből sem tudtak kihozni semmi értelmes dolgot….Erős a gyanúm, hogy jövőre visszatérek az RTL klubhoz, ott keresgélek majd a MENETREND-ben utazásokat, és ismeretterjesztő előadásokat. Piri néni
Kedves Ildikó!
A sorozat aktuális állapotáról nagyon sokat árulkodik az itt kommentelők kora és most mást nem is fűznék hozzá, hogy ne bántsak meg senkit. Ha majd a sorozat nézhetővé válik, mondjuk az olyan emberek számára, amilyen én vagyok, vagy Vacakolsz, akkor leszünk többen akik ide jönnek beszélgetni…
Addig pangás van és kiskamaszok…tisztelet a kivételnek…
Hát mindenkivel ellentétben Libával értek egyet!
Igaza van, és aki nem érti, az ne is értse…
Jóó lene ha Lilike észre venné magát..mert már nagyon szánalmas és gonosz.
De Kardos is észre vehetné …h Lili csak szét akarja őket választani.
helló! én is nagyon szeretem a sorozatot de aki engem idegesit az most szilvia!!! eddig se volt valami szimpi , de most meg aztán főleg. a másik a kis lili. ilyen egy kis dögöt!!!elődöt én csipázom remélem nem irják ki a sorozatból. ja és kardos tuti látni fog én igy gondolom csak idő kérdése.
Az igazságnak tartozunk azzal,hogy hiba lenne ettől a sorozattól túl sokat várni,a magas szinvonalat meg aszuperminőséget,már ami a jellemek megformálását illeti,nem itt kell keresni.Ez egy szappanopera,a műfaj minden jellegzetességével.Itt a cél,az,hogy mindenki találjon valami kedvére valót; akisiskolástól kezdve egészen az idős nyugdijasig.Van ebben a sorozatban minden.Van egy kis Grace klinika,egy kis Cheers,egy kevés Rex felügyelő,volt kevés Full Monty is (a Bodolai stripteasre gondolok),hogy ne soroljam tovább.Tulajdonképpen ez a mindennapi élet,csak mi nem látjuk ennyire tömören a mindennapokban,mint ahogy ebbe a 2o percbe be van préselve.Lehet szeretni vagy nem,ugy kell felfogni mint egy könnyű szórakoztató műsort.Arra már végképp kár gondolni,hogy most választok az RTL és a Tv2 között.Nem ez a két sorozat van összesen,és mindkét adón vannak jó filmek,vannak jó és kevésbé jó műsorok.Gondoljunk A 4o milliós játszmára,A széfre.A JR csak egy kis szikra a napi műsorból.Nem értékelem nagyra a sorozatot,a maga nemében azonban nem rossz,nekem már dependenciát okozott.Tehát hajrá,nem kell tragédiát csinálni semmiből.Engem csak az olyan hozzászólások kedvetlenitenek el,hogy:”Jajjjjjjjjjjjj,léci,léci léci,ne irják ki ikszipszilont”
Kedves vacakolsz,nekem sem jött be Szigeti Áron,valahogy nem illik neki ez a szerep.Túl harsány ehhez,nagyon látszik,hogy igyekszik szegény.Betty továbbra is szimpatikus,de nem értem ezt a bizarr viselkedést ami most van neki.Most tényleg úgy viselkedik mint az a bizonyos SZŐKE,AKINEK KIVETTÉK AZ AGYÁT.Nem azért mondom,én is szőke vagyok,de ez a sztereotipia.Tényleg nincs sok pozitiv szereplő,kivéve Halász Istvánt és még egy párat,de ők már nem sok vizet zavarnak.Most teljesen a gengszter vonal uralja a cselekményt.Azért megnézem,ha éppen van időm,olyan mint egy jó limonádé.Nem tudom,eszébe jutott-e valakinek,hogy miért van az,hogy egyes emberek szimpatikusak,szivesen szóba állunk velük,mások meg minden ok nélkül ellenszenvesek.Azt hiszem,aszerelemben is igy történik két ember egymásratalálása.Ezt nevezik az amerikaiak úgy,hogy Chemistry.Az emberiség örök nagy rejtélye marad ez.
Az elejétől fogva nézem JB-t, de korában jobb volt. A szereplők szerethetőbbek voltak. Mostanában nagyon sok az erőszak,és korábbi jófejek is “elromlanak” Péter, Betty,stb vagy eltünnek. Kell a változatosság, de jó oldalról is. Ez valóban egy szappan opera, de azért lehetnek élet közeli helyzetek és jellemek.
Én is úgy látom, hogy lassan alig marad pozitív szereplő. Már többször említettem, hogy nagyon kéne a sorozatnak egy kis JÓBAN!!! Ennyire azért nem fekete a világ, nem jó csak krimivel kitölteni a sorozatot, ami egyébként is gyenge színvonalú. Ha igazán krimit szeretnék, nem ezt nézném.
Amit jónak tartok, hogy végre Bea kezd normálissá válni, talán hatottak az írásaink, és Margit még mindig igazán emberi. No és Isti változatlanul nagyon szimpatikus.
Egyébként többször 8 is elmúltam, és nem áll szándékomban abbahagyni a sorozat nézését.
Remélem Kardosnak végre felnyílik a szeme – szó szerint és átvitt értelemben is – és rájön végre, milyen álnok kis kígyó a lánya.
Lehet, nem ide kellene írnom, de véleményem szerint amíg nem derül ki “Várnagy Előd” bűnössége, addig nem fair dolog kiírni a sorozatból. Szerintem a helyettesítő színész nem lesz olyan jó, mint ő.
KÖVETELJÜK TAMÁS ATYÁT VISSZA A SOROZATBA!!!!!!!!!!!!!!
HIÁNYZIK!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ártatlanság védelme Damura miért nem vonatkozik???? Lásd: Stol nagyobbat hibázott a csatornája mégis megbocsájtott neki. Ez Lilis sztori meg már kezd nagyon “Ibolyos” lenni.
Tamas atya karaktere valoban szinvonalasabba tette a sorozatot. A problemat en abban latom, hogy tul sok idot szentelnek az irok az esemenyek elnyujtasara. Lenduletesebbe kellene tenni a sorozatot es hihetobbe a sztorikat. A valos eletben kotve hiszem, hogy egy “Varnagy Elod” mindig magussza vagy egy “Lilike” ennyire manipulalni tudja a csaladjat. Bodolaiek pedig nem annyira szegenyek, hogy egy kopott es lelakott szoba-konyhat tudnak csak fenntartani. Legalabb kifesthetnek( egy szinure) a lakast. Szabinak is tul nagy az arca, Veronkat pedig valaki nevezze mar be egy “Atvaltoztatjuk” show-ba. Feher Konrad egyszeruen nevetseges a katonas kirohanasaival. Tul unalmas mar… Nekem teteszik ez az “uj” Peter. Vegre nem hagyja magat es felveszi a kesztyut. Realisabb ez a szerep mint a talpig becsuletes foorvos. A “nehezfiukat” alakito karakterek szanalmasak. Szilvia pedig agyrem. Beacska a szemoldok huzogatasaival nagyon eroltetette formalja a szerepet. Isti, Attila, Barbi- rokonszenves tagjai a stabnak. Ok valahogy hihetoen jatszanak. Ki ne felejtsem Alexat. Nagyszeruen jatszik.
Ez a Lili kiborít. Szegény kiscsaj ilyen ellenszenves szerepben. Javítani nem javított a sorozaton, sőt…
Sziasztok! Nekem ez a Zsófika asszony nem tetszik! Na meg a Kardos kislánya! Már várom, hogy kiderüljön, ő minden baj okozója a családban! Elődöt meg sajnálom, hogy ki fog derülni minden előbb vagy utóbb! Meg remélem a parancsnok is elmegy onnan, és átveszi a helyét Pongrácz Péter!
Péterrel csináltak valamit olyan jól néz ki <3 XD
Nagyon jo ez a sorozat!!!:X Imadom:D:-)
szerintem is nagyon jó a sorozat de komolyan lili már nagyon idegesit.nagyon undok az a kislány. nekem amúgy bodolaiék a kedvenceim szerintem nagyon jók. egyszerű emberek és ettől olyan jók. hajrá csak igy tovább. ja és lilivel kezdjetek már valamit.
én is utálom lilit
de a legjobban a rózsikát utálom
ez a kedvenc sorozatom!!
mindennap ezt nézem
király
az lenne a legjobb ha lebukna előd!
csak akkor nem tud segíteni a szilvának
mindenkinek jó napot
ez király sorozat
az lenne a legjobb ha a előd lebukna!
csak akkor nem tudna segíteni szilvinek
lilitol mar raz a hideg valami balaeset kene erje mar eleg volt belole
Lili..na o egy kulon kategoria.Mar tul sok amit muvel.Aztan Rozsikarol nem is beszelve :))))))
mikor töltik mar fel a tegnapi reszt? Eddig delig legkesöbb mindig fent volt, most mar 19.00van es sehol semmi…
Miért nem teszik fel időben a már leadott adásokat! Ma is már kedd este van és a hétfői műsor még mindig nincs fent!
biztos jó lesz a mai rész!!!kardos visszanyeri a látását!! Végre!
sztem nm az a fontos amit mar lattunk hanem ami kowetkezik vagyis amit nm lattunk meg
Kivancsi vagyok mit fog csinalni pongracz eloddel.
Nagyon varom mar .XDXD
azt én ish nagyom varom ez a Kedvenc Sorozatom de télleg vannak benne mar idegesito cuccok :D
de jó lesz a Betty-s részek de azt naon bánom hoh már csak(a mai napon kívül) jövőre lesz…. Betty a kedvencem azért is mert Szabó Zsófi alakítja őt….
Kedves mikohogy!
Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a szép, hosszú, tartalmas és roppant intelligens hozzászólásod!
Szerintem ha ennyire szánalmasnak találod a csatornát, a műsort, és ezáltal azokat az embereket, akik ezt nézik vagy, ezt az oldalt látogatják, kérlek, te NE TEDD többet!!!
“Szánalmas”, hogy vannak olyan emberek, akik ezt élvezik, hogy “hú, de jól megmondtam nekik”.
Szerintem előbb gondolkodj, mert így csak lejáratod magad!
ez nagyon is igaz……egyet értek
Ez az oldal nem arra való, hogy egy ilyen “mikohogy” féle alakok lefoglaljanak egy nagy részt a SEMMIRE!!!!!!!!!!!!!!Ha nincs értelmes mondanivalód, az nem baj,,,,,de ne kürtöld szét , hanem inkább titkold el.!!!
Nincs mit eltitkolni, a műsor akkor is SZÁNALMAS marad. Lejáratni meg nem fogom magam, nincs miért.
Gondoltam, pár nap múlva úgyis törli a TelaViv2, de nem.
A két szennycsatorna meg jót röhög egymással, mert van akikkel meg tudják zabáltatni ezeket a mosléknak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szennysorozatokat a ReTeKLUB barátokköztjével egyetemben. Amíg lesznek olyan végletekig lebutított, a digitális valóságba menekülő, a műsorral agymosottakká váló és így a tényleges valóságtól minél messzebb eltávolított agyhalott birkák, addig a fent irányítók elégedetten veregetik egymás vállát.
Tegyük csak fel magunknak a következő kérdéseket és válaszoljuk is meg:
Miért nézem én ezeket a …sorozatokat?
Mi az a plusz, amit nekem nyújtanak?
Mennyiben változik meg a jellemem a sorozattól?
Mi történne, ha ezentúl nem nézném őket?
Van-e egyáltalán bármi más, amivel tartalmasabban tölthetem el az időt?
Miért nem olvasok helyette mondjuk egy Jókai könyvet?
Mennyire terelik el a gondolataimat a valóságtól?
Hát igen, nem vagyunk egyformák. Mindenkinek meg van a joga a saját véleményéhez.
Viszont azt nem értem, hogy miért kell a másik embert megszólni, azért mert ezt a műsort, vagy ezt a csatornát nézi.
A kérdéseidre a válaszaim az alábbiak:
1. Azért nézem (hozzáteszem) ezt az 1 sorozatot, mert a nap végén van kb 40 percnyi kikapcsolódásom. Mind ezek mellett nézz meg egy brazil sorozatot…
2. Plusz dolgot nem nyújt, maximum egy kis kikapcsolódást. Hogy milyen gyarlók vagyunk mi emberek, hogy olyan dolgokat teszünk, ami csak jó, és nincs semmi plusz amit ad. Ennyi erővel ne szeretkezz többet, csak ha gyereket akarsz, hiszen nem ad plusz dolgot, csak esetleg jól esik.
3. Szerintem semmiben.
4. Semmi.
5. Minden bizonnyal igen, de az embernek szüksége van szórakozásra és kikapcsolódásra, és ha valakinek ez a kikapcsolódás akkor tiszteletben kell tartani. Szerintem.
6. Mert nem szeretem Jókait, és az 5. pontban leírtak miatt
7. Egy egészséges normális embernek semennyire. Ha pedig nem egészséges, akkor egy fogkrém-reklám is eltereli a gondolatait.
Ja, szerinted csak ennek a két csatornának röhög a vezetősége a markába? De ha ennyire butít, dobd ki a tévéd, meg a számítógéped is, mert az sem különb mint a tévé. (vigyázz, nehogy agyhalott birka legyél)
Egyéb kérdés?
Kedves mikohogy!
Azt nem tudom felfogni ÉN az ˙agyhalott birka˙, hogy miért vagy itt? Töröm a pici fejem, de nem jövöek rá …
Ha nem szereted, sőt fentiekből szépen látszik mennyire utálod a műsort a csatornával egyetemben mi a francért kell ide jönni? Hogy jutott pont az az eszedbe hogy megnézd a JR honlapját? :D Én ha valamit ennyire utálok, eszembe sem jutna felnézni ide. :)
Mellesleg ha így tudod kritizálni biztosan sok részt megnéztél már … mert ha nem így lenne, első meglátásra gondolhatsz akármit, nem biztos hogy igazad van ;)
Egyetértek veled abban ,hogy a két csatorna versengése már nevetséges (nemcsak a bk-ra és a jr-re gondolok), és azzal is, hogy a sorozat nem túl valósághű, és semmi tanúságot nem nyújt, de! Azt nemtudhatod ki miért nézi.
Én mondjuk mikor fáradtan hazaesek hétköznap 7 óra után, akkor pont egy ilyen agypihentető,valóságtól eltérő műsorra van szükségem. Sokszor az esik jól hogy van mit kritizálnom benne, máskor meg az hogy kikapcsolok arra a 20 percre, ennél többet nem is kell hogy nyújtson.:)
Ebből nyilván nemtudod meg milyen ember vagyok én, vagy akárki más. Sokat olvasok, és nézek más filmet, a kettőnek SEMMI köze egymáshoz. PONT.
en ish szeretnek hozzafuzni mikohogy hozzaszolasahoz. ha nemtetszik ez a sorozat vagy akár az egesz csatorna, akk egyantalan minek nezegeted??????!! mer h ha nem tetszik akk minek logsz ezen az oldalon? nekem ez a velemenyem. h ha meg annyira nemtetszik akk ellehet menni errol az oldalrol!
Én ish szeretnék hozzászólni mikohogy hozzászólásához.
1. Ha annyira nemtetszik neked ez a sorozat vagy akár a csatorna akk minek vagy itt?! Mer h ha nem tetszik akk minek vagy ezen az oldalon?!
2. Ellehet menni erről az oldalról h ha vmi problémád van!
nem 2x akartam :D xD
már kezdtem örülni amikor elment Tamás atya hoh végre normális emberek lesznek itt de tévedtem és utoljára írjuk mikohogy HÚZZ EL INNEN!!!!
ja és igen miért akkora baj hogyha nézem ezt a műsort és mást nem is nézek kedves mikohogy?! amugy meg szerintem nm kell beleszólnod hoh ki mit néz és hoh mennyit olvas mert tény és való hoh az emberek ma már keveset olvasnak de én nem vok közöttük és……. á hagyjuk
Kedves Liba leontin,hozzád szólok,most már érted,miért nem irok semmi hozzászólást,továbbra is nézem a sorozatot,de nincs kivel megosztani semmit.Nem is fontos.Boldog 2o11 es évet kivánok neked.
mikohogy vagy ki a szar vagy ,,,, ha nem teccyk ez a csatorna meg ez a műsor akk ellhet huzni a csíkot az RTL-re ha neked az jobban teccyk, nézd a Barátok köztöt (igaz azert egy kicsit az ish jo :D) es am ish minek regisztraltal hahhh ? Ellehet menni ! Húzzz innen mindenki ezt mondja te Szarházi!!!!! ja es KAPD BE
Jó rég voltam itt, de jól tettem, hogy nem jöttem…
Hogy mi folyik itt, az eszméletlen.
Az egészről teljes egészében szeretném kifejteni a véleményemet.
Amikor elment Tamás atya, úgy gondoltam, kész, vége, ennek a sorozatnak annyi, T.atya nélkül értelmetlen lesz. Ezt nem csak én gondoltam így.
Ennek az eseménynek a hatására, volt, aki le is szokott a sorozatról. Nem tudom jól tette-e vagy sem, mindenesetre ez nem egy akkora lépés, hogy sokat lehetne rajta rágódni. Ez egy könnyed, alig fél órás sorozat. A valóságtól totál elrugaszkodott, de ez nem baj, mert tényleg, kikapcsolódást nyújthat. Lehet, hogy valaki attól érzi jól magát, ha Jókait olvas, van, aki attól, hogy sétálgat, más meg beül a gép elé, és másokat traktál azzal, hogy mennyire szar ez, mennyire egy birka az, aki nézi…. mi köze van hozzá, könyörgöm? Ha valaki ezt a lebutított, gagyi, már már brazil szappant megközelítő förmedvényt nézi, és ez tudja őt kis időre kirángatni a hétköznapi problémákból, hát tegye!
Annak tényleg nincs sok értelme, hogy ezerszer leírjuk, mennyire pocsék. Egyszer elég, abból is meg lehet érteni, aztán csókolom.
Jól van na, nem kell kiakadni, hiszen én is csak azt csináltam, amit a tv2 tett:
ODADOBTAM NEKTEK EGY CSONTOT, AMIN RÁGÓDTATOK VALAMENNYIT, ELTERELVE EZZEL IS A FIGYELMET A VALÓDI PROBLÉMÁKTÓL.
inkább már húzz el és ne “dobálgass semmiféle csontot,,
Gyerekek! Miert nem lehet minden nap karacsony?
A haboruk pontosan az ilyen “mikohogy”-ok miatt robbannak ki. Az a fajta o, aki azt hiszi, hogy mindenek felett all es a legmuveltebb es legerosebb. Nem kell odafigyelni ra, majd abbahagyja. Akinek tetszenek az ilyen sorozatok, azoknak szivuk joga nezni es elvezni a musort. Ha jo, ha nem. Ez a kategoria ezt kinalja. Ha valakit szorakoztat az ilyen adas, az nem azt jelenti, hogy “birka”. Nem tudom, mi az igazi kikapcsolodas a “mikohogy” szamara? Masodfoku egyenletek vagy fizikai kepletek? Ne ocsaroljal senkit kedves, valassz magadhoz es az ertelmi szintedhez valo elfoglaltsagot!
mikohogy: dobd ki a TVdet és csinálj belőle egy pörköltöt!
Kedves Wivike12!
Lenne kérdésem hozzád!!(De ez neked is szól mikohogy!!)
Mit keresetek itt?????HA????
Csak úgy kérdezem mert úgy gondolom hogy ez itt a tv2!!Ha nem szereted ezt a csatornát akkor nem regisztrálj!!!Ezt nem bunkóságból mondom mert én csak tanácsot adok mert így mindenki megutál téged!!(Persze csak az aki szereti a tv2-t)Mert lehet hogy te egy tök jó fej vagy de így sok ember megutál a bunkóságod miatt!!!
Miért kell ilyen helyre regisztrálni ha nem is szereted????????Igazából nem is értem miért kell egy csatornát utálni hiszen csak filmek,sorozatok mennek rajta az RTL klub ugyanolyan mint a tv2 csak az a különbség hogy más-más sorozatok mennek rajta/filmek…én ezeket az embereket nem is értem ettől lesz valaki boldog hogy olyan helyre ír hozzászólást amit nem szeret/utál!!Én mind a kettőt szeretem(Jó a tv2-t sokkal jobban)de nem mondom azt h utálom az RTL klubbot mert ez nem igaz!!!!
Bocs Wivike12 nem neked akartam írni az előző előttit hanem mikohogynak!!!
Még egyszer bocs!!!
Megbocsátjuk!
Már emiatt a sok SMS szleng miatt egyesek már normális helyesírást sem tudnak produkálni, de 12 évesen már belepofáznak birkamódon hozzá nem értő dolgokba.
MENJ HAZA ÉS TANULD MEG A MAGYAR HELYESÍRÁST!
Ancsa Varga úgy látszik látta az Antifaces filmet, tehát ő tudja miről beszélek.
szerintem már 1 kicsit sok a krimihez hasonlo rész..néha már kezdek félni..nem meremm néznia filmet merzt attol tartok hogy válami rosszat álmodok majd .. de még mindig ugy gondolom hogy :
JÓBAN ROSSZBAN A LEGJOBB!!!!!!!A BARÁTOK KÖZT KISPÁLYÁS HOZZÁTOK KÉPEST !!
Sziasztok,jó estét.Csupán elkeseredésemnek szeretnék hangot adni.Az első epizódtól nézem a sorozatot,kedvelem,mint oly sokan.Előd nélkül semmi értelme,mielőtt bárki félreértené,megmagyarázom,..ő vitt színt karakterével a sorozatba.Nagyon sajnálom,hogy kiírták :(( Pár epizódot még megpróbáltam letuszkolni az új szereplővel,de nem megy.Alapból irtózom még a hangjától is.Sajnálom,ennyi volt,nem tudom tovább folytatni.
Minden jót nektek.
Alig várom hogy a nővérek jól kiosszák Fannit amiért annak a felcsernek kémkedik
Fannit nagyon nem bírom de Konrád a legjobb!!!Dóra vissza fog jönni Dél-Amerikából?
remélem visszajön
haaat,szerintem vissza fog.
haaat szerintem Damu Roland nelkul semmit sem er az egesz sorozat,o volt a legjobb szinesz benne,jo lenne ha visszakerulhetne a sorozatba ha kiderul az artatlansaga,mert igy nem is szeretem nezni.
Sziasztok! Szép estét mindenkinek!
Megtudná mondani valaki, hogy ki játsza Szigeti doki szerepét???
szerintem sem jó Damu Roland nélkül
jaja,hiába ad bele mindent Rémusz Damu Roland csak egy van.
1értek , hogy nem jó az Előd alakítás.Hozzák vissza Damut, ő nagyon jól csinálta ezt a szerepet!
pedig Damu Roland a BEST!!!!nélküle dög unalom ..:(
Nekem is Damu Roland alakítása tettszett nagyon.
Talán kellene adni neki még egy esélyt,visszatenni a sorozatba.
De azt tudjátok miért ment el roland?
Mert szexuális zaklatás perével börtönbe kellett mennie!!!
Szval…nem kiírták a sorozatból…hanem el kellett mennie
Erről ennyit
De igazatok van télleg jobban játszott
Szigeti szerepét Pintér Gábor Attila játssza…
Nagyon klassz a sorozat!:)
Igen nagyon klassz a sorozat én imádom csak az a rossz hogy dóra nemfog visszajönni mer most terhes igaziból és még jó pár hónapig nem jön vissza vagy pedig helyettesítik!!! :(
Imádom,imádom,imádom a Jóban Rosszbant!!!
Nagyon jó sorozat, az kétségtelen!!!
A BK labdába sem rúg mellette! ;)
Sziasztok….en is nagyon kedvelem a sorozatot csak eppen nagyon hianyzik a Elodot alakito Damu. A mostani szinesszel sincs kulonosebb bajom… csak egyszeruen nem olyan a mostani Varnagy szerep mint azelott…miert nem lehet adni neki meg egy masodik eselyt???…azt szerintem mindenki megerdemli…
Szijjasztok^^
Szerintem marhajó a JóbanRosszban, jobb mint a Barátokközt. : D
Mondjuk lehet, hogy fogyasztja az agyat de nemtom.. én simán megnézem.. szerintem kihagyhatatlan.. amúgy szerintem is ennek a mikohogynak nemkellett volna regiznie ha ennyire utálja. Most figyi. Ha nem teccik ne nézzed. Ez van. Csak kibirod. Nézzed a Minimaxot ott a te szintedhez való “éértelmes műűsorok” mennek. ;)
Huhh amúgy ez az Ibolyos rész nagyon cool volt. =))
Így tovább. Rolit engedjék ki. Lájjk.<33
Valóban jó a sorozat, én is szeretem, de az is való hogy a Damu R sokkal jobb volt a Várnagy szerepben.
Vissza kéne hozni:-)jobban illik rá a szerep.
Most már nagyon sok anomália van ebben a sorozatban!
A semmiből jött senkik( Roland, Várnagy) mint gazdasági igazgatók a kórházban, a modell ügynökség,és most kupi csinálnak 1 kórházból?
Kicsit át kéne szabni a forgató könyvet, nem de?
EGY KÉRDÉS AZOKAT A RÖVID BEMUTATÓKAT AMIK NAP KÖZBEN MENNEK MIÉRT NEM TESZIK IDE FEL
Szerintem aki most játssza Elődöt nem tud azonosulni a karakterével. Beáról inkább nem is mondok semmit, csak annyit, hogy Szorcsik H. Viki a legszebb színésznő az egész Joóban Rosszban című filmben és a sorban Szabó Zsófi a második. Egyébként Zsófi száma “Deja Vu” – nagyon jó.
Nekem Betty a kedvencem.
Tisztelt TV2!
Az a színész aki Damu Roland helyett alakítja Várnagy Előd szerepét, az teljes mértékben nem való Várnagy Előd szerepére, mert túlságosan nagy neki ez a szerep. Ő egy igazi másod, harmad osztályú mellékszereplőnek illő alak. Szerintem nagyon sok Tv nézőt töltene el örömmel ha Damu Rolandot látná újra Várnagy Előd szerepében, mert e szerepet ő rá szabták.
El sem hiszem, hogy nem akarják TATYÁT visszahozni. Én gratulálok amúgy neki mert nagyon tehetséges színész, de ő az egyetlen jó figura a jr-ben!
Kell egy új dolog egy új románc mert személy szerint én már nagyon unom Szlávik és Szilvia állandó fájdalmait főleg ebben a mai részben vissza lehetett volna hozni Tatyát. Sőt már az is jó lenne ha csak vissza jönne. De ha ez sem hatja meg a sorozat készítőit akkor nézzék, hogy amikor itt volt Tatya akkor naponta sőt óránként írtak!
Zsófi Bali: teljesen igagazas van!
Elég unalmas az, hogy Szlivia így meg úgy szenved, itt meg ott találkoznak ilyen meg olyan körülmények között. Tatya mindekinek hiányzik!!!!(Szerintem..)
Ez a földrengés viszonylag jó mötlet volt, bár egy újabb szerelem tényleg jól jönne, mondjuk Orsi+Kristóf, vagy valami ilyesmi.
Elődről meg csak annyit, hogy tényelg nem igazán vált be.. Bár erről NEM a készítők tehetnek, hiszen Damut nem ok nékül írták ki….
Mind1.
szóval aki TÉNYLEG szereti a Jóban Rosszbant, az szemet huny az “uncsibb” részek felett, és örül, ha valami érdekes történik.
Aki meg csak fikázni tud, az ne itt fejtde ki a véleményét, hanem valamiyen anti-JR oldalon..(Van ilyen egyáltalán??)
by: Pichit
nekem nagyon tetszik ez a sorozat nagyon jo nok is vannak benen mondjuk alexat meg szilvat nagyon gerincre vagnam :D
Szerintem most Bettynek kéne megint – hanem is akkorát mint Tamás atyával- egy kissebb főszerepet irni :))
roja gerhard:
az ilyen tartalmú meegjegyzésekkel kímélj minket, pls.
elég szánalmas, h így vezeted le az energiáidat….
Na ez eddig jó csak az a kis lili nagyon idegesítő.Meg avval a kis pudli hajával jujj elég gázos.Amúgy jó de kéne ,ég valami extra valami hiányzik újra egy gyilkos vagy valami ilyesmi.Előd elrabolhatná Betitt és avval szivatja Barbarát,hogyha nem jön hozzá Bettinek annyi és mondjuk Barbi szól az apjának az szól Füredinek kimentik a lányt és Barbi meg Betti össze barátkozhatnának XĐ.
Nem tudja valaki a Polgár Ritát alakitó színész nevét?
Szia trukkos8877!!
Polgár Ritát alakító színésznő neve: Nemes Kriszta
Kedves trukkos8877!!
Polgár Ritát alakító színésznő neve: Nemes Kriszta
thx
Ez a Lili tényleg olyan idegesítő, és az a baj hogy 1 ilyen undok és rosszindulatú felnőtt lesz belőle .Nem is értem minek ide ez a karakter!
Ha külföldre küldik Várnagyot, talán vissza hozzák a szerepbe Damu R. sokkal jobban viszi a szerepet!
VISSZATÉR Tamás atya,láttátok? :):):):):) http://www.nlcafe.hu/sztarok/20110330/visszater_a_joban_rosszban_legnepszerubb_karaktere/
Most olvastam:Tamás atya visszatér :D:D:D
Láttátok hogy Tamás atya visszatér
végre! :)
Sziasztok! Jó régen jártam már a honlapon, de én is olvastam a cikket a neten, hogy Tamás atya visszatér :) Szinte hihetetlen! Nem gondoltam volna, hogy végül mégis visszaírják, így újra rendszeresen fogom nézni a sorozatot! Kíváncsi vagyok, hogy hogy lesz!
Én személy szerint nagyon örülök, hogy Tatya visszajön, mert a duóhoz két ember kell. Bettynek is nagy segítség lesz Tamás atya! Jó lenne ha úgy térne vissza, hogy már nem pap:). De elég most az is ha egyáltalán visszajön. Majd egy idő után úgy is ledobja a reverendát!:)
Semmilyen sorozatot nem nézek, mint ezt, ennek okán nyilván szeretem is. De komolyan mondom, egyre többször idegesít, hogy a dramaturgiáját részekre előle ki lehet szinte százalékosan számítani anélkül is, hogy valaki beleolvasna az előzetesbe. Értem én, hogy ez egy szappanopera és nem egy Gogol-mű adaptációja, de mégis. Bosszantóan gyenge, egy elemi iskola felsőse, ha olvasott, és nem a ValóVilág és hasonló gagyiságok az esti altatója, röhögve megírja ugyanezt előre. Állatira kezd unalmassá válni, hogy a fordulat hovatovább kimerül abban, hogy menetrend szerint évente egyszer “népirtás”, katasztrófa történik, és kikekül néhány szereplő. A jó mindig elbukik, a rossz mindig továbbél. Mi lenne, ha egyszer az életben fordítva történne? Nem akarom elhinni, hogy nincs annyi fantáziájuk a sorozatot íróknak, hogy ezen ne változtassanak. Legalább néha. Elhihetik, nem én vagyok az egyetlen, akinek emiatt kezd az agyára menni az unalomtól és el fogja hagyni mint néző. Ámbár, ha ez jó a csatornának?…
Egyetértek az előttem szólóval.
Sőt. Sokan vannak akik felháborodásukat úgy próbálják erősíteni, hogy nem nézik többé a sorozatot. Szerintem azzal hogy Száraz Dénest visszahozzák a sorozatba lényegesen nagyobb lesz a nézettség. Sokan szeptemberben abbahagyták a sorozat nézését.
Azt is felháborítónak tartom, hogy kiírják az IGAZI színészeket, és a helyükre hoznak legtöbbször tehetségtelen újoncokat. Persze, kell az újítás, meg kellenek a fiatalok.
De miért kellett kiírni Rékát, Lenkét, Nándit, Klárit, Tamás atyát, Várnagyot (és még sorolhatnám) a sorozatból? Akit még tehetségesnek tartok az Alexa, Füredi,Konrád,Roland és Péter. De lássuk be,ez már nem túl sok. Az új Várnagy egyáltalán nem nyerő, Barbara csak hisztizni tud, Lili megnyilvánulásain nagyon érződik hogy betanult szöveg…. Vagy például Jolika nénit is szívesebben néztük a képernyőn mint Rózsikát. Szerintem régebben mérföldekkel jobb volt a sorozat,mint ma. Remélem ezen tudnak változtatni
Jó régen “totyogtam” errefelé, de most vettem a fáradtságot és visszaolvastam a kommenteket ;)
Kedves Ildiko10 megható, hogy hiányoztam neked, köszi.
Nem volt értelme jönnöm, mert abbahagytam a sorozat nézését és így véleményem sem lehetett a részekről/szereplőkről/cselekményről.
Én is olvastam a cikket és láttam a plakátokat, de első pillantásra csak “beetetésre” gyanakodtam.
Nagy örömmel várom kedvenc szereplőm visszatérését;)
Addig is mindenkinek további szép napot kívánok.
Lehet, hogy ebben az évadban már nem lesz Betty (miután elment Svájcba), vagy félreolvastam ezt a cikket?? http://tv24.hu/hir/Vegleg_kiirtak_a_Joban_Rosszban_sztarjat
Talán jobb is így, hogy egyelőre nem találkoznak Tamás atyával. Tamás atya foglalkozzon csak Szabival meg a csillagkúti problémákkal… ahogy látom van/lesz belőlük elég…
Amugy Betty csak 3 hétre megy el. De addig az is megteszi, hogy Tamás atya Szabival foglalkozzon és ladydeby lesz belőle még sok.
Betty -Tamás atya: Tövismadarak feeling?
Nagyon igaz amit mhann mondd!
Nézzétek már meg lécci! Mert nálam a 2011.04.14 és a 2011.04.15.-ei előzetesbe ugyan az van írva szó szerint! Előre is Köszi.
nekem is
Nálam már nem….
Am thx
olyan kár hogy meghalt a kisbaba
nem kellett volna belerakni ezt a baba halált.. :S
olvastam az előzetesben, és direkt ezért nem néztem a mai részt…. :(
Isten éltesse Száraz Dénest névnapja alkalmából! (még nem késtem el vele :) ) Várjuk vissza!
Isten éltesse Száraz Dénest névnapja alkalmából! (még nem késtem el vele :) ) Várjuk vissza!
na, most látom, hogy kétszer sikerült :)
annak a babának élnie kellene mert Svéd is visszajön és akkor teljes lenne a család
Orsinak meghal a baba!!! neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!
2011.04.14. csütörtök
Kristóf hiába faggatja Müllert, nem jut közelebb a megoldáshoz. A nyomozónak viszont elege van a hazugságokból, ezért figyelmezteti a szerelmeseket. Emil próbálja meggyőzni Bandit, hogy ne nehezteljen Svédre. A csalódott apa viszont hajthatatlan, eltiltja a fiút lányától. Közben Pongráczéknál kisebb baleset rontja a hangulatot. Gina és Kristóf újra randizik, de a fiú nem tud leszállni anyja és Szlávik viszonyáról. Viktor is kényelmetlen szituációba keveredik…
2011.04.15. péntek
Svéd bejut Orsihoz, de hiába, a lány már döntött: nem akar tudni egykori szerelméről. Orsi saját felelősségére elhagyja a kórházat, ám a családi béke még várat magára. A zavarodott lány elköltözik szüleitől. Közben Viktor botránya miatt Konrád egy időre felfüggeszti az orvost. Kristóf pedig úgy dönt, lebuktatja Szilviát, ám Gina az utolsó pillanatban rábeszéli, ne okozzon csalódást apjának. Müller is mentené a helyzetet, de éppen ez tereli végzetes befejezéshez Szilvia és Szlávik búcsú randevúját…
Ugye nem csak annyira tér vissza Tamás atya,hogy levelet ír Szabinak??? És mi lesz az újabb Bodolai tragédia? Csaknem lesz Böbe öngyilkos…
Megnéztem a mai második részt és majdnem végigbőgtem az egészet. Ez a babahalál……..teljesen kikészített.
És olvasom az előzeteseket….
Tamás atya azonnal jöjjön vissza, mert már majdnem mindenki összeomlik lelkileg Csillagkúton!! De ha meglátja újra Bettyt, akkor meg ő fog összeomlani!
Lehet, hogy Orsival fog történni valami? Ne már!!
Mikor jön már Tamás atya vissza???? Mindenki már tudja és meg csak egy nyamvatt levelet fog írni????? remélem májusban Betty is és Tamás (atya) is vissza jön mert már nagyon hiányoznak mind a ketten :))))))
Legyen már az új előzetes!!!!!
Mikor lesz mar uj elozetes?
Remelem Orsival nem tortenik semmi rosz mar megint.Jo lenne ha mar Tamas atya vissza jonne.
már kedd óta van új előzetes, csak ide nem rakták fel…
május 2-6-ig
Szabi füstmérgezéssel kerül kórházba, Bandi nem tágít mellőle. Orsi Emiltől tudja meg a rossz hírt. Margit próbál informálódni Nándiról, de hiába, Péter semmire nem emlékezik. Közben Szilvia és István között teljes az összhang, az idilli képet Gergő megdöbbentő bejelentése teszi tönkre…
Szilvia és István között feszültséget szül Gergő magán nyomozása és ez előkerült levél. Orsi meglátogatja Szabit, de szüleire továbbra sem kíváncsi. Közben a gyárban Margit után nyomoznak, aki továbbra sem adja fel tervét, hogy segítsen a bajba jutott asszonyokon…
Kardos kérésére Margit a rendőrökhöz fordul a gyár ügyében, de ezúttal sem kap segítséget. Szlávik részegsége állandóvá válik, ami több bonyodalmat okoz. Közben Péter kínos szituációba keveredik Alexa miatt, míg Viktor egyre kedvesebb Veronkával..
Szlávik részegen balhézik a Macsekban, könyörög Szilviának. Roland nagy bejelentést tesz Bea érettségi vacsoráján, ami nem arat osztatlan sikert. Közben Alexa és Péter Konrád leleplezésén dolgozik. Orsival öccse és Kristóf is próbál beszélni, hogy jobb belátásra bírják a lányt…
Alexa nehezen boldogul Konráddal. Szlávik hajthatatlan, a helyzetet Müller menti meg, aki meglepő lépésre szánja el magát. Böbe és Bandi pakolni kezdi Orsi holmiját, lezárná kapcsolatukat, amikor a lány betoppan hozzájuk. A Pongrácz villába is rég látott “vendégek” érkeznek…
forrás: http://tv.port.hu/joban_rosszban/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=67104&i_season=-1
Ki jon mar megint vissza?
Haho,van a tv2-nek hivatalos weboldala,ha itt forumolsz,akkor rajta vagy,hogy nem tudod elolvasni az elozetest?
hat ebbbol sok mindent nem tudtam meg csak ez elmondja esvalaki vissyaj0n meg margit eyt csinal ayt csinal ayt hittem megtom mi lesy de csak irja a lenzegtelen huesegeket..
én jolikának nem birom a viselkedését
Ki játssza, játszotta Ginát a mixer lányt?? írja meg valaki légyszi!!!
Sztem Orsinak épp elég volt ez.. Am nem értem, h ez most mire volt jó. Tatyát hozták volna inkább vissza, vagy tévedek???
Am utánanéztem, fogalmam sincs, h ki játszottta Ginát… Bocsi :(
De még vizsgálódok, hisz nincs lehetetlen, csak tehetetlen.. :D
Pichit voltam
peti88: Csenky Nikoletta :)
Még mindig semmi hír Tamás atyáról…pedig annyira várom már…
Én amíg nem jön vissza addig a régi emlékekből és a történeteimből élek, mármint a sorozatnál.
Végre ki derült hogy a Szilvia megcsalja Istvánt.
Hát, sztem legközelebb a Margitot meg az Áron hozzák össze, bár a csaj inkább hozzá illik mint a másik hoz
jóban rosszban <3<3<3<3
Azt vártam már, hogy mikor bontja ki Vera a haját. Na végre! Most már jöhet Viktor! (Amikor mutatták a színésznőt eredetiben, rá se lehetett ismerni.)
Csak Konrádot ne kapják el… :OO Konrád sokkal jobb főorvos mint Péter :)
Hat ez a margit Zoli Bea Lili tiprodas az agyamra megy. Utalom oket es szarul is jatszanak foleg a ket felnott. Halalosan unalmas ha lehet ne nem is neznem a jeleneteket amikben vannak de sajnos csak a neten tudok belefuttatni a filmbe. Mar elmehetnenek nyaralni valahova hogy ne is lassam oket.
TAMAS atyat vissza!!!!!!
Kedves Pingvin! Elég szomorú, hogy ma ez a divat,a negatív figurák nagyobb kedvencek, mint az egyszerű becsületes emberek. Cirkusz kell a népnek, ezt valóban az új főorvos testesíti meg, nem a régi becsületes Péter.Nekem amúgy a régi Előd hiányzik a sorozatból. Ő is egy eredeti arc volt.
Április elején elhangzott Grande szájából, hogy visszajön Tamás atya!
Az előzetesek június elejéig fent vannak és a nagy SEMMI!!!
Ez neki a “hamar”… Már nem is kínlódom azzal, hogy belenézzek a részekbe, egyértelmű, hogy az évadzáró előtt már nem fog megjelenni :S
Na igen… Tatya már valszeg nem fog visszajönni ebben az évadban…
Péter-Alexa páros..hát nem is tudom.. Inkább Orsi-Kristóf….
Amugy hova tűnt Lili?
Valaki tudja hogy mi a Lilit játszó színész lány valódi neve? Amugy Kardos az elején kicsit igazságtalan volt Margittal,de részben ő is hibás volt Lili eltünésében,de nem értem Müller mér egy gengszternek hitt mint a legjobb barátjának látszik hogy kihordja a nadrágot a házasságban Elvira vagy Ő.Szerintem rossz döntés volt kirugni Szlávikot de ő is tehetet volna arról hogy nem issza le magát a sárga földig,de Szlávik forró nyomon járt mikor Müller kirugta szerintem ez igazságtalan volt
Üdv:xm
Lili nagyon sokat változott mióta Kardosnak visszajött a látása,de továbbra is nyafogós amikor azt a sok ruhát sokat győzkötte Beát de remélem egy normális szerethető kislány lesz belőle ha előkerül
Totálisan brutális ez a 23. fenyegetőlevél…Brrr….
Mi lett a régi Bodolai Orsival? Tudja valaki?
Lilit Gerő Anna alakítja.
A régi Orsi, pedig saját kérésére szállt ki a sorozatból,és úgy döntöttek a karaktert nem írják ki, így jött ez az új csaj…
Hajra Konrad!!! Jo arc vagy! Ne add fel! Figyelj oda Peterre es Alexara! Szegeny Roland hogy birod ezt??? Amugy szeretunk benneteket!!! Innen Hollandiabol is!!!
Nagyon jó ez a sorozat ez a kedvencemmmm!!!!!!!!!<3
Ez szep huzas volt Konrad bacsi! Ne hagyd magad!!! Olyan jo volna ha Fanniba tenyleg beleszeretnel(marmint a sorozatban)! Megerdemelne ennyit. Vera!!! Gyonyoru vagy!! puszi.
Köszi a választ Pici16 :)
Vera draga! Ne legyel mar ilyen felos, mert igy sosem lesz beloled orvos.
Én nagyon örülök,h Margit és Szigeti összejönnek.:)
a JR-t sem nézem tovább ha Pongrácz nyer… HAjrá Konrád ^^
Én is nagyon örülök, hogy Szigeti és Margit összejönnek!! L
Margit meg Szigeti ugye öszejönnek? Az lenne szerintem a kegjobb.
Én meg azt remélem hogy Konrád továbbra is a sorozatba marad és ő lesz az igazgató. Nagyon jól jástza a szerepét. Tehetségesebb mint Pongrácz ezvan… Hajrá Konrád!
én is örülök hogy Margit és Szigeti összejönnek:)))
Nekem már nagyon elegem van Konrádból én már nagyon várom,h végre lebukjon.:)
sztm konrád tök jó arc, azért igen, szemét egy kicsit, de ö direkt ilyen…péter meg alexa olyan unalmas, és margit meg kardos is mostmár…az kéne, h margit összejöjjön szigetivel, az a kardos meg mennyen ahovaakar…konrád sokkal jol bint péter, vele tök uncsi volt a korház!!!!fanni meg bocsásson meg neki végleg!!!
Hát én csak Szgetinek meg Margitnak drukkolok,mert Kardos egy majom, bocs. De szerintem tutira összejönnek.
A sorozatot régen nézem de ezt a fórumot csak nemrég fedeztem fel de végre van hozzászólni valóm mert ahogy értelmeztem júli 1-én VISSZJÖN Tamás atya! Hátha végre történik valami közte és Betti közt. :) Már nagyon várom hogy mi lessz remélem nem ábrándítanak ki a forgatókönyvírók.Egyébként ahogy olvastam Margit és Szigeti is összejönnek ennek szívből örülök mert ez a Szigeti nagyon helyes pasi és rendes is énse bánnám ha találnék egy ilyen pasit de ez sajna csak egy sorozat és az életben kevés ilyen pasi van és aki ilyen az se vállalja mert nem ez a divat. Na mindegy örülök hogy itt lehetek köztetek. Jó a sorozat!!!
Na halleluja, évadzáróra csak megérkezik Tamás atya! :)
Szegény Betty nem bírja egyedül a sok munkát, biztos emiatt jön vissza, gondolom. Vajon meddig marad??
Szabi is hogy fog örülni! :)
Azért, remélem, hogy nem csak egy napra tér vissza!
TAMÁS ATYA JÚLIUS 1-JÉN JÖN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
Szerintem most a legérdekesebb a sorozatban, hogy Margit összejön Áronnal (asszem úgy hívják), mert nagyon összeillenek, és Kardos egy bunkó majom, és Ági sem a kedvencem,Szóval sztem az lenne a legjobb ha rendesen összejönnének Margit meg Áron. De Zoli meg Ági ne…hadd szenvedjen Zoli! A jóban rosszban a kedvencem!!
Engem annyira Tamás atya nem érdekel, mert mint írtam, nekem Margit és Áron tetszik a legjobban!!! <3
MARGIT ÉS ÁRON JÖJJÖN MÁR ÖSSZE JÓ ÉG ÁLDJON MEG ÍRÓK! :D
De legalább most már Tamás atya visszajön és dupla élvezet dupla izgulás :D
margit és ákos jöjjön össze
és tamás atya is és járjon betty-vel
meg az alexa meg a péter üssék le konrádot azdt a makacs fejét :)
mind ez csak regény de jó volna valóságba is :)
szerintetek nem vicces ez a sorozat egy kicsit?
1peti, NEM!!!!!!!
Am tök izgi lessz!!
szerintem istvannak ez az allando kohogese tudorak es Szilvia pont azt akarja bejelenteni,hogy elhagyja a csaladot
Ez a kedvenc sorozatom:) Nagyon izgi
Szerintem, Szilviáéknak el kell vállni!!! Kell a dráma!!! Amúgy is ki az aki ennyi átverés után még tárt karokkal várná vissza???
Tamás atyának meg át kéne mennie inkább hitoktatónak!!! És Bettivel lamúrozni…
Konrád kezdi elveszíteni a katonás kiállását!!! Adják vissza a régi Konrádot!!! Hajrá Koni! Elég már ebből a nyálas Pongráczból!!!
Szerintem Konrád igazi vezéregyéniség a sorozatban!!! Ez kell!!! Amolyan “kis Hause” doki. Én csípem!
Ennek a Verának kéne még valami pasit fogni, a legjobb lenne neki a csoki doki, Józsi. Ő igazi jófej, pont kiegészítenék egymást!
Szilviának kéne egy-két jó nagy “pofon” az élettől, hogy magábaszálljon végre. És végre költözhetnének már saját lakásba, ott élősködnek ennek a jámbor Füredinek a nyakán.
áá márt igen varom..kar hogy hetvege wan s hetvegen meg nincs ..:SS :// :(..am szerinte szilvia megis vegul majd szlávikot fogja valasztani s nem a családjat..és hajra margit és áron ♥♥
én végig Áronnak drukkoltam,örülök nagyon,hogy Margittal összejöttek
Apukám ott dolgozik,úgyh már néhány részletet előre tudok
Tele a hócipőm Konrád irrális viselkedésével. Nagyon rossz választás volt szerintem, hogy ennyire engedték kiteljesedni. Érdekelne, a klinikáról a diliházba kerül majd?
Túl sok az ármány a sorozatban.
Mindig újabb fordult, nagyon jó a sorozat!
Szerintem is túl sok már a Konrád gaztettekből, és mindenki szó nélkül viseli.Nem hiszem hogy 1 kórházban így beszélnek orvosok!
Jaj, ez az Áron Margit lamúr olyan nyálas!
Irina Szabo hozzászólásához:
Ez egy sorozat, nem tűnt fel hogy nincsenek osztályok, és minden orvos mindent csinál, ha kell szülész ha kell sebész, pl. Konrád vagy Péter, de még Viktor is.
A Bodolai család butriját már nem ártana felújítani, tök mocskosak a falak meg a bútorzat is.
Szerintem kell Konrád, egy kis Jockie Ewing bújt el benne! Akár még egy ilyen negatív szereplőt is elbírna a sorozat!
Uristen emberek! Ez egy sorozat! Konrád szívtelen ember de a legjobb színész , ő nála nem lehetett volna jobbat találni. És mi az, hogy diliház?? Már elnézést de így legalább izgalmas a Jóban Rosszban…(én ezért szeretem) Karmanedit egyet értek veled… Ha Konrád nem fog szerepelni akkor Bye-Bye JR :(.Amugy hiányzik már Várnagy Előd ő hol van? Nem tudja valaki?
Igen, Előd nagyon hiányzik, az a kisstílű rosszfiú izgi pillanatokat szerzett mindig! Bár nekem a régi Előd szimpatikuabb volt. S szerintem egy ember magánéletét nem lenne szabad összekeverni a munkával. Mi lenne ha mindenki így tenne??? Damu Roland jó színész!!!
Sziasztok szerintem Várnagy ebben az évadban már nem kerül elő sajnos. Mert Szikszai Rémusznaak kisfia született és most lehet hogy szabin van vagy ilyesmi. egyébként én örülök hogy visszajön Tamás atya de félek is mert az hogy Betti boldogsága csak pillanatokig tarthat valami nagy változásra enged következtetni vagy valami baj történik.Ez csak engem idegesít?
Nem, nem csak téged idegesít…;)
Tartok tőle, Tamás atya visszatérése épp amolyan rosszkor lesz rossz helyen típusú, vagy ahogyan Grande fogalmazott ütős belépő lesz.
Bár ne legyen igazam, de szerintem az évadzáró epizódban ő is meg fog sérülni, talán Bettyt fogja védeni a bérgyilkos golyójától….
Jeeee büszke vagyok Kardosra h végre kitette a szűrét Áginak de annak nem örülök h az csaj még előhuzta az aduászát h magával viszi Lilit.Remélem az a bérgyilkos nem Péterre lő de abból a reklámból szerintem kiderül h Konrád csinálta az egészet de remélem senkit nem fog eltalálni a golyó.Hajrá Pongrácz jobb szakember vagy mint Konrád és ami fontosabb h jobb ember remélem nem lesz semmi baja a záró epizódban.De azt elismerem h a Konrádot játszó szinész jól csinálja és amit csinál Budaival nem szép dolog.Am jó a sorozat:)))))
Mindíg úgy várom az új részeket szerintetek mi lesz Szlálvikkal és Szilviával??
Jó volt a mai rész, szép megoldás volt az a párhuzam! :)
Lehet, hogy annak idején úgy kellett volna fogalmaznunk, hogy: ,,Vissza Tamás atyát ÉLVE !” :/ Ne legyen már ilyen drámai a belépője … ennyire NE!
Amúgy mi ez a bérgyilkosos lövöldözés??? Én csak ritkán látom a sorit, csak nagy vonalakban tudom, hogy mi fog történni. Valaki írja már le, légyszi,nagyon idegesít!
Már tavaly ilyenkor is féltem, hogy Tamás atyával valami baj fog történni a Bálintos dolog miatt, de akkor Bettyvel történt…. most Tamás atya jön?? Ne már! Akkor már jobb lett volna, ha egyáltalán nem jön vissza! Így NEM lesz JÓ zárni a nyarat!!!
szerintem ez a bérgyilkos véletlenül (vagy direkt?) Tamás atyát fogja lelőni, mert az előzetes leírás azt írja, hogy nem tarthat soká az örömük. Kíváncsi vagyok, mivel zárják az évadot!
Gondolkozzatok egy kicsit a napokban jelentettek be hogy Liptai Klaudia visszavonul ez azt jelenti hogy soha tobbe nem fog szerepelni egy a TV2 altal sugarozott musorban.Tehat a bergyilkos Peterre celoz de a vele karoltve jaro Alexat fogja eltalani es Alexa belehal a lovesbe.
Egyebkent Tamas atya azert jon vissza Csillagkutra hogy ujrakezdhesse Bettyvel.-En szurkolok nekik!!!
Sziasztok!
Klaudia csak a mokkából vonul vissza a tv2nél marad! :)
Az előzetes azt írja, hogy a kórházba váratlan vendég érkezik, de Betty öröme nem tarthat soká. Szerintem ennek köze van a bérgyilkoshoz. Vagy ha nincs, akkor mi lehet?
Láttátok a holnapi előzetest? Úgy nézett ki,mintha a Betty megsegítésére igyekvő Tamás atyát érné a lövés…bár ez lehet csak valami ügyes vágás volt,de nekem már az elejétől volt egy olyan érzésem, h most meg Tamás atya lesz élet-halál között…azért remélem nem írják ki, mert így NEM érhet véget ez a sztori :).
Igen, az megvan, hogy Péterre céloznak, és akkor Betty meglátja Tamás atyát, Tamás atya meg őt, és utána meg a nagy kavarodás, nem lehet tudni, hogy végül is kit ér a golyó… utoljára Tamás atyát mutatják az előzetesben – nyilván, hogy kiborítsák a nézőket ;) -, ahogy elé ugrik Péternek.
Alexát?? Hú, őt nagyon sajnálnám :( ő volt az egyik legnormálisabb szereplő Csillagkúton! Nagyon szimpatikus volt végig, mióta nézem a sorit!
Na azt hiszem, hogy inkább nem nézem meg a holnapi részt, majd előbb elolvasom a kommenteket ;)
Én is úgy gondolom, hogy vagy Bettyt vagy Tamás atyát éri a golyó. De ne legyen igazam! Úgy írták az előzetesben, hogy a boldogság csak pillanatokig tarthat. Ha Alexát találnák el (vagy mást), attól még lehetne öröm az ürömben és ők még lehetnének boldogok tovább is. Tulajdonképpen arról nem szóltak az infók, hogy Tamás atya karaktere meddig tér vissza, és ha ne adja az ég őt érné a golyó, nem kéne választania Isten és Betty között. Megszűnne a dilemma. Mi a véleményetek? Ne legyek borúlátó? Alig vártam pedig, hogy visszatérjen, de most be vagyok tojva rendesen! :)
Én csak abban bízom, h. egy cikkben is írták,h nézői kérésre hozták vissza Tamás atya karakterét a sorozatba.Na most gondolom,h. a rendezők is tudják, h a nézők nem azért szerették volna viszontlátni, h. 2 részben szerepeljen,majd meghaljon…Reméljük,h.csak súrolja majd a golyó, vagy pont egy Biblia v. kereszt lesz ott, ahol eltalálja a golyó :D.
Na,mostmár örülhettek,Tamás atya visszajött,bár az utcsó részbe,de mindegy.alig várom már a szeptembert!!!!!!!!!!!!!!!!!!:-)))))))))
Tegnap este tv-t néztem és akkor láttam egy olyan bemutatót,hogy Betty és Tamás Atya odamennének egymáshoz,de Betty cipője sarka kimegy és akkor a mesterlövész kilövi a golyót és tudjátok azzal lett vége tegnap,hogy kilőtte a golyót,na és innen jön amit én láttam,hogy a golyóra az van írva,hogy Tamás Atya és utána ott fekszik a földön Tamás és Betty és Alexa kiabál,hogy hozzák a hordágyat,mert meghal.Nem akarok félelmet kelteni,de szerintem Tamás Atyát éri a golyó.
Imate! Hol láttad, hogy a golyóra rá van írva, hogy Tamás atya???
Ez a Szilvia a legundorítóbb szerepet kapta a soriban! Nem azért ítélem el, mert másba lett szerelmes, hanem azért, ahogy a fiairól beszél. Hogy Kristóf már nagyfiú, holott most őmiatta szenved és még majdhogynem ő van felháborodva. Gergőt meg majd neveli az apja, hiszen Isti jó ember. Ő meg fogja a cókmókját és lelép Jenővel. Mondjuk most megint tolódik szerintem a nagy love, mivel Isti bejelentette, hogy valószínű csak hónapjai vannak hátra. Ezért majd gondolom sajnálatból vele marad. Jenő meg megint legyen megértő és várjon rá. Pfujj!!! :D
sziasztok
csak annyit szeretnék közölni hogy Péter is a földön feküdt Tamás atyával és Bettyvel együtt!!
És mind a hármuk neve szerepelt a golyón!!!
Szerintem Pétert találták el mert három ember ment oda Elvira egy férfi meg Alexa, és Alexa biztos, hogy Péterhez ment és amikor hozzányúlt tiszta vér volt a keze!!Meg szerintetek Péter testét miért nem mutatják?Bettyt és Tamás atyát mutatják teljesen de Péternek csak a fejét!
Meg Alexa nagyon a szélén gugolt Péter felöl úgyhogy szerintem őt találták el.
Még annyit hogy Tamás atyát nem érhette a golyó mert mondom Alexa hozzáért…-hoz és Péter volt arról Tamás atya meg amarra! Meg amikor mutatták őket egyiken se volt vér Pétert meg nem mutatták.Ez egy kicsit furcsa nem gondoljátok?Amikor Alexa hozzáért tiszta vér volt a keze.Majd figyeljétek meg ezeket az apróságokat:)
Sziasztok
Hol lehetett ezt látni?
Az utolsó rész utàn?
A tv-ben szokták reklámozni
amúgy augusztus 22-től kezdődik nem szeptembertől:)
ti mikor kezdtétek el nézni?
én már az első résztől, az is jó régen volt 6 éve
írjátok be a googléba jóban rosszban bakik aztán alulról a 4.az a videó jóban rosszban bakik 1500 videóguru
nagyon jók
amikor beléptetek van két videó, a másodikra kattintstatok
Én onnan kezdtem el nézni, hogy Barbiékat felrobbantották:) Azelőtt nem néztem semmit…
Mármint tv-s sorozatot, max olyat, hogy Jóbarátok…
Én már tudom hogy kit lőnek le mert az újságban leírták nem konkrétan de lehet tudni hogy kit.
Ide nem írták le azt a sort amiből kiderül.
Nem mondom el hogy ki azzal elrontanám az izgalmat, annyit mondok hogy vagy Péter vagy Tamás atya!!!
Én is tudom, hogy kit. Nekem nem jött be a tippem :) pedig 90%-ig biztos voltam benne.
Hát, nagyon várom augusztus 22-ét!
nekem megvan a forgatokonyv egeszen oktoberig,tudok mindent
kicsi nikiroz,vagy hogy francba hivnak?
a betomos idiotak meg irnak? vagy elment a drog hatasa/
ladydeby-gondolom a deby a debilis-tol jon
na most irj egy jo forgatokonyvet kikiroz(persze tudom,csak a barataid olvassak el es megmondjak neked’0
ildiko10!
Esetleg van valami mondanivalód is, vagy csak ócsárolni jöttél?
A betom-os fórum még megvan, tudod kitartás kérdése.
Most hiába kezdenék neked magyarázni, kötözködni fogsz :)
Inkább menj el, ha nem szereted a sorozatot, nincs miért itt lenned.
Igen, a BeTom fórum megvan és még mindig íródnak történetek, azok örömére, akik kitartottak Tamás atya és Betty mellett. Vagyunk egypáran ;)
Szerintem sem méltó a fórumhoz ( egyikhez sem ) a pocskondiázás, attól hogy nincs egyforma véleményünk, még lehet értelmes emberek módjára beszélgetni!
A mai részben nálam az vitt mindent, hogy Tamás atya bekerült a főcímbe!!!!! Szuper és köszönöm az illetékeseknek. Tatyásan: egészen átmelegítették a szívemet :)))))
Kedves ildiko10!
Ne légy ilyen rosszindulatú, ne bánts már minket, BeTom-osokat! :)
Nem vagyunk mi idióták! Lehet, hogy kicsit bolondosak vagyunk, és néha (vagy inkább gyakran) túlzásokba esünk, ami az aggódásunkat, drukkolásunkat, rajongásunkat illeti, de azért mi csak szimpla, mezei és szeretetreméltó nézők vagyunk, hidd el! :)
Biztos bennfentes vagy, azért tudod előre a forgatókönyvet (vagy ki tudja)… Akkor azzal is tisztában vagy, hogy a forgatókönyvírók adták nekünk ezt a “BeTom-drogot”, aminek még valóban nem múlt el a hatása! :)
Jó látni, hogy újra éled ez a fórum is ;)
Lehet szeretni vagy utálni BeTomot, de hidegen senkit sem hagynak :)
ladydeby kire tippeltél?
Tudod, Yldykó 10, a “debilis” szót nem írjuk ipszilonnal !!! Látom, nagyon szereted ezt a szót, …legalább tanuld meg leírni hibátlanul! Amíg ezt begyakorolod, hátha közben eszedbe jut, hogy ezen a fórumon mi nem szoktunk mocskolódni….kérlek, TE SE TEDD!!!!
Miért nem fogadta el az előzőleg írt hozzászólásomat????
Nos szerintem frappáns kezdés, bár húzhatták volna még egy kis ideig, hogy ki a sebesült, túl gyorsan lekerült a lepel.
Remélem Konrádot hamar elengedik, hisz’ negatív főhős nélkül nincsenek izgalmak.
Kiváncsi vagyok mi lesz Beával, így hogy a valós életben gyermeker vár. Nagyon remélem nem cserélik ki mint Orsit, mert az nagyon rossz választás volt. ez az új “színésznő” teljesen más karakter és még külsőleg sem hasonló, pl. hosszú/rövid haj…
Nem Betty-re! :)
Nagyon megrázó a Halász család sorsa…
ez azt jelenti hogy, 9.-éig fel sem ébred Tamás atya???? ne már
Remélem Tamás atya nem hal meg… csak miatta kezdtem el újra nézni…ha meghal már nem nincs miért néznem :S
Ha most meghal a Tamás atya, én esküszöm nem nézem tovább a sorozatot… Most ezért mi értelme volt visszahozni?? :S
Nagyon remélem hogy Tamás nem hal meg… a kedvenc szereplőm..://
Ez durva! Miért kell tépni a nézők idegeit?? :(
Jó volt ez az rész. Végre megtudtuk,hogy miért jött vissza Tamás atya.Már várom a következő részt.
Egy kis negatívum…..amikor már majdnem csókolóztak és megállt Tamás szíve az egy kicsit furcsa( gagyi) volt ahogy eldőlt a feje, inkább talán humoros mint komoly.
Szerintem biztos, hogy nem hal meg, mert nem lenne túl nagy értelme, hogy x hónap után visszahozzák és már meg is hal. De azért már jó lenne, ha menne valamerre a történet. Most azért jött vissza, hogy kitörölje Betty-t az életéből??? Mért nem lehetnek már végre boldogok!!!
Most megint arról fog szólni egy csomó ideig a történet, hogy küszködnek???
De ennek ellenére imádom a sorozatot. :-)
Véleményem szerint nem hal meg, hisz benne van az új főcímben!!! Eddig nem volt benne, Bettyt egyedül mutatták. Nem igazán hiszem, hogy holtan beletették volna! Számomra ez egy kis reményt jelent!!! :)
Nagyon remélem, hogy Tamás nem hal meg :( Habár nem hiszem, szerintem újraindul a szíve, és meg tudják menteni. Mert végülis mi értelme lenne? Visszajön és már meg is hal… Meg Szabó Zsófi(Betty) is nyilatkozta, hogy sokszor lesz félmeztelenül, és a főcímben is benne van Tamás, úgyhogy szerintem életben marad :)
SZerintem nem fog meghalni, de az újraélesztés miatt valami biztos ki fog neki esni az agykárosodás miatt…vagy az hogy nem tudja, mi a hivatása (jobbik eset) de akár a Bettivel való kapcsolatát is elfelejtheti!!!
Ezt nem hiszem el,hogy felébredt és ilyen butaságokat beszél… már ideje lenne összejönniük… nekem Betty és Tamás atya a kedvenvem,de hát együtt jobb lenne
Folytatják, ahol abbahagyták – mondta Dénes,
De legalább ééééél :) ! Ez a legfontosabb!
Most már tudjuk, hogy nem hal meg Tamás.
De, most Bettyvel megint kezdi. Hát ezt nem hiszem el. Most megint erről fog szólni a történet, HOGY KÜSZKÖDNEK. Ez már kicsit uncsi. Jöjjenek már végre össze!
Tudja valaki, hogy mi lesz a Bencsik Beával? Kicserélik így hogy a valós életen kismama, vagy kiírják a sorozatból?
Tamás atya igazi pap, és remélem nem lép ki a papságból!!! Bettike majd talál magának mást (előbb-utóbb). Az atya csak tartsa magát a cölibátushoz!
Mikor jön már össze végre Tamás atya és Betty? Már igazán jó lenne látni, nemcsak azt, h mindig közbejön vmi!!!!!
Na,errol van szo,latjatok?
Annak idejen,amikor majdnem minden nap irtam a forumon,egyszer-ketszer felvetettem vitatemat,senki sem szolt hozza,irok egy baromsagot…azonnal hozzaszolnak.
Nem akartam senkit sem megserteni,ladydeby,ez csak egy szuroproba volt,az intelligens dolgokra nem reagal senki,annal inkabb a bunkosagokra.
a sorozat ugy ahogy van nagyon jo,ennel izgalmasabb nem is kell egy 40 perces limonadetol. Aki mindenfele tovismadaras akarmit akar,az nezze az eredetit.
Kedves karmanedit-en lattam meg a nyaron,hogy helyettesitik Beat,egy nagyon hasonlo lannyal.
fiuk,lanyok…AZ EMBERI BUTASAG KULTURTORTENETE c.konyvet olvastatok?
nana,hogy nem! innen aztan uj kotetet lehet irni(TISZTELET A KEVES KIVETELNEK)
vacakolsz,ha mar ilyen idiota nevet adtal magadnak,ne szolj hozza,ahhoz,amihez semmi kozod
AZ OSSZES HOZZASZOLAS KOZT 5 VAGY 6,AMI MEGERI,HOGY ELOLVASD,ELKESERITO,HOGY MENNYI BUNKO EL A VILAGON
mnhann,vagy valami,ESETLEG SZOLTAM HOZZAD,,semmi okos megnyilvanulasod nem volt,ulj a seggeden,nem szoltam hozzad
Hát ez a mai rész nagyon gagyi volt,és a sorozat producerei is szépen el cseszték amit idáig felépítettek,mármint a Tamás-Betty szerelmet!Számomra érthetetlen,hogy egy “halálosan” szerelmes ember,hogy tud mindössze fél nap alatt túl lépni élete szerelmén?!Tök felesleges volt ekkora feneket keríteni ennek a “kapcsolatnak”,nem tudod mi a céljuk ezzel,mert engem személy szerint marhára idegesít,hogy ismét semmi!Sőt,újabb kavarodás!Én most inkább egy darabig szüneteltetem a sorozatot,míg “észhez nem tének”!Vagy Ennyi erővel TAmás meg is halhatott volna,ezért visszahozzni a sorozatba,nem túl sok értelme volt,tetszik nem tetszik,szerintem nézők igencsak drukkoltak nekik,és most a nagy SEMMIt kapják!
ne feledjetek,ti keritettetek :nagy feneket: a sorozat rendben van
visszajott Tatya,ujra elmondta…. nem BETTYNEK,NEKTEK,hogy VEGE
egy idoben azt gondoltam LIBALEONTIN,hogy nem vagy LIBA,most amikor vissza neztem,te is irtal egy gennyes verset…..gacser vagy
Kedves Ildiko10!
Szerintem nincs azzal semmi baj, hogy nem vagyunk egyformák, hogy más dolgokért nézünk egy napi sorozatot vagy netalántán más karakter a kedvencünk, hiszen ettől lesz kerek egész. Nem tudom, miért ítélsz el másokat úgy, hogy nem is ismered őket, de ez legyen a te gondod.
Szerintem a gácsér hímet jelent, nos én abszolút LIBA vagyok :))))
Leontin!…én nem válaszolok neki, mert nem tetszik neki a nevem. Sőt, az sem tetszik neki, hogy én a fórumba irkálok! Mit gondolsz, kérjek tőle engedélyt??? Nem fogok…ő a művelt 10-es számú, akinek nem vettük észre a kulturált hozzászólásait!….Majd ha megtanulsz hibátlanul írni, akkor szóljál hozzá legközelebb, 1534-es!!!
szerintetek hogy tavozik Margit a sorozatol szerintem megolik Richard emberei
Betty és Kardos??
Pffff..Kardos és Betty???Ennél nagyobb marhaságot nem tudtak volna kitalálni?Idáig semmi jelét nem mutatták vonzalomnak,most meg hirtelen megtetszenek egymásnak,érdekes!Arról nem is beszélve,hogy Betty előtte vallott be hogy Tamás nélkül nem tud élni,ahhoz képest baromi könnyen ment:S Kedves prudecerek!Ennél nagyobb marhaságot akaratlanul se írhatattok volna,ha legközelebb ilyen csodás szerelmi szálat találtok ki,azelőtt ne húzzátok el 1 évig,mert így baromi idegesítő,és SEMII értelme nem volt!Azt hiszem inkább most egy darabig én se nézem a sorozatot,ilyen baromságok miatt!
Nekem a Bodolai Bobe szerepe kezd unalmassa valni,idonkent szeretnem atugorni a jelenetet
Újra elkezdtem nézni ,mert Tamás atya visszajött , erre vártam 1évet,hogy összejöjjenek erre… sztem énis hanyagolni fogom innentől a sorozatot…ekorra hülyeséget… Minek kellett visszahozni akkor?
ne mar…Betty es Kardos???ez hulyeseg!!!!!!!!remelem Tamas feltekeny lesz,es megjon az esze………………..
hol van a mai resz?
Szerintem még ne adjuk föl a BeTom szálat teljesen, hiszen Betty azért “akciózik” ennyire, mert ilyen módon próbálja túltenni magát Tamáson. (Az más kérdés, hogy mi ezt nem nézzük jó szemmel és elítéljük érte.) Józan állapotban látszik rajta, hogy szomorkodik miatta. Egyik napról a másikra nem tudunk elfelejteni senkit még egy filmben sem, ezt tudják azok is, akik a forgatókönyvet írják. Lehet még Tamás féltékeny és nagy a kísértés. Én mindig optimistán próbálok a dolgokhoz hozzá állni. Böbe karaktere engem is nagyon zavar (mondjuk nekem sajna Cseke Katinka mint ember, únszimpi, de ez egyéni szoc. prob.), de Bandi reagálásai tetszenek.
Kérnénk vissza a sorozatba Damu Rolandot Várnagy Előd szerepébe, mert nélküle egy nagy űr maradt betöltetlenül, mert ez az új szereplő nagyon kevés erre a szereplő. Ahogy a példa mutatja Stohl András sokkal nagyobb bűnt és letöltendő börtönbüntetést kapott, de őt nem súlyjották semmilyen média eltiltással. Ez igazságtalanság, vagy esetleg Stohlnak befolyásosabb barátai voltak mint Damu Rolandnak. Ezért kérem a Jóban Rosszban szimpatizáns nézőit, hogy ők is írjanak Damu Roland vissza vétele érdekében., mert Ő egy külön egyéniség volt a sorozatban, amit egy ilyen gyenge színész, aki helyettesítette őt, nem tud pótolni.
Nekem nem hiányzik Várnagy. Itt van a mi Konrádunk duplikálva, Ricsárddal. Aztán meg Roland is kezd a főgenya címért ringbe szállni. Lassan több lesz a rossz ember…
Engem az zavar, hogy néha unalmas a sztori, néha meg minden család katarzist él meg. Megértem, hogy megyünk a hegyre, meg jövünk lefelé…
Könyörgöm! Csináljanak valamit a kislánnyal, aki Bodolai Orsit átvette! Elhiszem, hogy valakinek a valakije, de tanuljon még kicsit beszélni! Persze, tudom, mint az életben nem tökéletes senki, de pl. régóta nézem a sorozatot és Pongrácz Barbara nem fejlődött semmit. Ugyanúgy kalimpál minden végtagjával, az ember várja, hogy összeakad egyszer saját magával. Ilyesmire figyel valaki?
Viszont örülök, hogy jönnek új emberek.
A 09.14-ei részben nagy szakmaiatlanságot felejtettek: egy kórház nem nyer közbeszerzési pályázatot, és közbeszerzési pályázaton nem lehet pénzt nyerni!!! Valamit nagyon összekevertek a műsor készítői. Jó lenne, ha a tanácsadók nem csak az orvosi kifejezésekre és latin szavakra tanítanák meg a szereplőket. Mivel kórházi ember vagyok, más is irritál, ami nagyon-nagyon távol áll a nagy magyar kórházi valóságtól.
A sorozat egyik lelkes nézője vagyok, és gyűjtöm a sörös dobozokat.
Valaki nem tudja, hogy hogyan juthatnék hozzá a sorozatban szereplő sörös dobozokhoz?
Előre is köszönöm a segítséget.
Mondja meg valaki, Margit mikor vágta fel az ereit? Én csak azt láttam, hogy bevette bogyókat, ivott rá, és befeküdt a kádba. Lemaradtam valamiről, vagy az öngyilkosság több módját is egyszerre bemutatják a forg.könyv írók, biztos ami biztos?
Nagyon sajnálnám, ha Istit kiírnák a sorozatból, nekem nagyon szimpatikus, és jó színésznek tartom. Szilvát kevésbé.
Sztem Orsi választásával is nagyon melléfogtak, egy nyafka előadásmódú leányzó.
Nem értem. Az volt hogy Margit elmegy, na nem mintha örülnék neki, ám az előzetesben az van, hogy marad. Akkor most melyik az igaz????
Margit távozni fog a sorozatból, Brózik Klári mostanában megy/ment ki Amerikába, nem tudom, meddig forgatott még. Mindenesetre örülök, hogy nem “halasztották meg” a sorozatban. Úgy hallottam, hogy nem adják át másnak a szerepét.
Bízom benne, hogy Isti is felgyógyul. Az egyik legjobb szereplő!
Örülök, hogy vannak új arcok is, végre néhány beteggel is találkozunk ebben a kórházban. Az ő eseteik is érdekesek lehetnének néha-néha. Pálos Zsuzsát szinte csak a hangjáról ismertem fel, olyan régen láttam a TV-ben. Többször jelenhetnének meg ismert színészek, ha csak néhány rész erejéig is.
Bla1990! Margit a kezét akkor vágta el, amikor ivott és egy poharat összetört, ami a mosdóba esett (ez a kádba való beleülés előtt volt). Persze konkrétan nem mutatták, csak sejteni lehetett.
A sorozatot az első adástól kezdve nézem, még egyet sem hagytam ki. Ami mostanában zavar, hogy minden este beharangozzák a műsorismertetéskor, hogy “Jóban-rosszban DUPLA résszel”.
Vajon mit nevezünk dupla résznek? Azt a kétszer 10-12 percet? Nem szégyellik dupla résznek beharangozni? Mert mostanában ettől nem több.
Tesék mondani! Lesz még ettől rövidebb is?
Régen a naponta egy részben leadott is sokkal hosszabb volt, mint most a kettő.
meg jo hogy vissza hoztak Tamas atyat…:-D
legalább a reklámot vegyék el.legyen egy tiszta fél óra könyörgöm.élvezhetetlen,túl rövid az esemény szál.engem nem érdekel az a szenny össze esküvük,ne erőltessék rám a joban roszban 2 szünete között.
ja ra adasul mostanaban eleg unalmas is a JR. tortenjen mar vlmi erdekes…
Oh basszus. Ez az új Bea… Hát nem is tudom…eléggé mellényúltak vele. :( Valahogy nem illik ehhez a karakterhez. Nekem nagyon nagyon nem.
Még ráadásul modellt is játszik, na hát alakja az nem épp erre termett. Margit vajon hogy fog “eltűnni” a sorozatból? Van ötletetek?
A fejlécen lévő csoportképet már nagyon esedékes lenne frissíteni!!!
Mostanában nemcsak rövidebbek az epizódok, de még eseménytelenek is. Semmi izgalmas nem történik. És már nagyon ráférne a sorozatra néhány új szereplő; pl. néhány évvel ezelőtt amikor a korházban bomba robbant elég sok szereplőt kiírtak. Több betegtörténésre (gyógyítás) van szükség és több orvos is kellene. Meg néhány új család, öregebbek és fiatalok egyaránt, mert eléggé ellaposodott a sorozat!!!
Lehetne például fodrász vagy valami hasonló, oda lehetne írni sztorikat, nemcsak a Macsekra, vagy valami műhely ahol jönnek-mennek az emberek. És elég gáz hogy a Halász család is Füredi nyakán élősködik. Füredinek kéne partner a “vendégeket” meg egy saját házikóva költöztetni…
Ha a forgatókönyvíró kezd az ötletekből kifogyni, csak fel kellene tenni az oldalra egy linket, amiben a nézők segítenének sztorizni. Biztosan lenne közte használható is meg nyilván kevésbé érdekes ötlet is.
Végezetül még egy megjegyzés: Felháborító a TV2 szerkesztőségtől, hogy ennyire színvonalon aluli műsort (összeesküvők) eröltet fő műsoridőben a nézőkre. Ez egy erőltetett NÉPBUTÍTÓ produktum. Már az sok amit a JR közötti reklámblokkban adnak, ettől még a reklámokat is szívesebben nézi az ember. Vagy lehet hogy az a céljuk a szekesztőknek, hogy amíg a fent nevezett baromságot adják, az ember nyugodtan elmehet zuhanyozni, vagy megvacsorázni, stb… ??????????????????????????????????????????
Hát ez igen. Undorító, ocsmány és színvonalatalan. (Összeesküvők)
Ellentétben a Jóban Rosszban-nal, ami viszont jó, és túl rövidek a részek.
nemtudom hogy ti hogy vagytok vele, de ebben a sorozatban szerintem már nem is történik semmi!!ez az uj bea pedig katasztrófa…amikor fehérdemüben volt, tiszta hájas vol…undorito…hogy akar igy modellt játszani -.-” rihárd meg végre megmutathatná magát, ne csak nándi üzengessen…történjen már vmi a sorozatban könyörgöm!!!am meg olyan rövid ez az egész!!ez a hülye összeesküvök meg 1:30 percen keresztül megy!!semmi értelem sincs!!ugyis csak a nyereményért játszanak, aztán meg mikor kimentek, egyböl elválnak!!!nem lehet megismerni a másiat egy év alatt teljesen!!! hülyeség az egész…a fejlécet meg igazán lecserélhetnék már!!! :PP
tényleg nem akarok senkit csesztetni de a beát játszó színésznő modell!!
(na azt nem mondtam hogy szép is)
Miért kellett kicserélni Beát?A régi színésznő szerintem jobb volt.
mert a régi színésznő terhes lett
Hajrá Roland és Barbi!!
Az új Bea “mondjon le”, hiába nem szerettem a másikat sem (szerep szerint), de ezerszer jobb volt, és ROLAND HAJÁT SÜRGŐŐŐŐŐŐSEN VÁGJÁK LE!!!
:) :)
El kellett volna utaztatni Beát Párizsba,közben Roland és Barbi közel kerültek volna egymáshoz,mivel Bea nincs itt.A szülés után pedig a régi szinésznő játszotta volna tovább.Sajnos nagyon melléfogtatok az uj lánnyal,nagyon eröltetett és egy picit se szimpatikus.
Amugy az uj Orsi jo választás volt.
Hát az a jó kis pasi, a Kristóf azzal a két béna csajjal, hát nem semmi. A régi Bea szerintem is sokkal jobb volt, ez az új meg egyenesen ronda.
A részek valóban egyre rövidebbek, de ennek biztosan oka van. Nekem hiányzik Várnagy Előd figurája, persze csakis Damuval, a pótlék nem olyan jó, mint az eredeti. No, de így van ez mindennel.
Az “új” Bea 1 katasztrófa.El kéne küldeni vmi fotózásokra vagy Ádámhoz vagy akár hová, mert nagyon idegesítő és béna( bocsi)
Roland hajával nem tudom mi történt, de szerintem borzalmas :/ az új feleségével együtt a Régi sokkal jobb volt és szebb! Betty és Tamás atya kapcsolatát nem tudom hova tenni mivel csak a csajt viseli meg és a papot egyáltalán nem. Én végig azt vártam, hogy történik közöttük valami de nem sok reményt látok :( sajnos
Betty, Tamás atya kapcsolat kicsit Tövismadarak feeling:-)
Bírom ezt a Debrőit, jó karakter! :)
Bettyn tegnap kicsit az látszódott, hogy mikor mondta neki Tamás atya, hogy elmegy egy hétre lelkigyakorlatra, akkor mintha megijedt volna kicsit. Mintha Betty nem is gondolt volna még bele abba, hogy Tamás atya tulajdonképpen bármikor el is mehet akár hosszabb időre is. És milyen érdekes, hogy indulatában hirtelen hogy visszaállt a tegeződésre :)
Még valami ildiko10! Habár én nem számítok semmi olyasmire, mégis itt néhányan már megállapították a párhuzamot a két történet között. Az a baj, hogy Betty és Tamás atya kapcsolata patt-helyzet, bármit tesznek, bárhogyan is lesz, az nem lesz teljesen jó megoldás, nincs igazán jó lépés innen. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatása.
Egyébként tetszik a sorozat, de Tamás atyát gyakrabban kéne szerepeltetni! Szabival már sosem fog beszélgetni pl.?
Debrői tényleg hatalmas arc. Amúgy kéne már egy új intro.
ideje kitörölni a régi hozzászólásokat!
Nemtom mit vagytok úgy felpörögve Tamás atya és Betty miatt. HIT-ről még senki sem hallott???? Egyébként Tamás atya szimpatikus, jó volt, amiro Szabit tanította sakkozni és Bettyvel nem voolt köztük semmi.Beáról pedig annyit, hogy mért nem lehetett megoldani azt a szülést úgy, hogy mondjuk elutazik Párizsba, Richárd miatt???? Konrád nagyon nagy ász, nagyon bírom, kedvencem.
Úristen ez a Bea mennyire hülye!
Hol van Várnagy Előd???
Szerintetek mi lesz Verával meg Olivérrel?
Nagyon gáz volt, amikor egyik jelenetben rövid hajjal jelent meg Szilvia, és Elvira, a másikban pedig hirtelen újra hosszú haja lett.
/Az előző hozzászólásom nyilván a részletezés miatt lett kitörölve, gondolom, reklámnak minősül. Bocsi. DE akkor is nagy baki így összeállítani a filmet!!!!
Az új Bea nem gáz, Roland haja egyre jobb, Margit meg nem hiányzik. A részek pedig arcátlanul rövidek.
Ez az örökös pálinkázás már az agyamra megy!!
Szerintem Vera kitart Olivér mellett, mert jobb embert akar belőle faragni. A kis naív lélek!
Nagyon szeretem a jóban rosszban-t és kérlek ne írjátok ki Olivért a sorozatból ő a kedvencem, és nagyon összeillik Verával!!! Légy szíves jöjjenek újra össze Verával!! És Kavics meg kerüljön végre börtönbe, és Alexa is majd…béküljön ki Olivérrel! meg Olivér tényleg legyen teljesen tiszta!! KÉRLEK!!!!! :))♥♥♥
Kérlek jöjjön újra össze Olivér és Veraaa!!
Alexa is majd… béküljön ki Olivérrel! KÉRLEK!!!!!!♥♥♥
Sajnos nem mi irjuk a forgatókönyvet és nem is befolyásolhatjuk azt :(
Nem értem.
Minek folyton összetörni Vera szívét, kb. hetente összeroppan. :(
Jó lenne az igazi kórházban is annyit törődnének 1 beteggel mint Debrőivel:-(
Ez a sorozat egyre laposabb.Szeretem,hisz azert nezem,de utana mindig bosszankodom,hogy csak vesztegetem az idomet.A szerepek nagyon sztereotipusosak,elore ki lehet kovetkeztetni hogy mikor mi fog tortenni,ki mit fog mondani, az esemenyek ragogumi modjara nyujtva vannak.A korhazban minden van csak eppen gyogyitas nem. Keves a penz? A szineszek megfogyatkozasa erre utal es az “olcsobbakat” vagy a kitartobbakat foglalkoztatjak unalomra.Az ujabb szereplok nem szineszek,ez is azt mutatja,hogy zuhan a szinvonal.Me adok egy kis idot,hatha megjavul. Jo lenne.
A rendezoseg helyeben ezeket a hozzaszolasokat igenis elolvasnam hisz letezik olyan hogy epito kritika.
Valaki tudja hogy hol van Varnagy Elod? es hogy mikor jon vissza Dora?
Dóra valamikor tavasszal jön vissza.
dóra jövőhét szerdán jön vissza!!!!Amúgy visszajöhetne valamelyik régi szereplő pl: dávid, kisati, ádám, klári
a “régi ismerősre” gondolsz
ha nem jöttél volna rá az RICHÁRD
tényleg, igazad lehet:)
tényleg csak gratulálni tudok a jb szerkesztőségének, most alexát(liptai klaudiát)is kiírták a sorozatból lassan nem marad szereplő ebben a sorozatban!!!!!! Gratula!!!!
Ki lesz a következő:Füredi, Zoli, Betty, Pongrácz Péter??????????????
jó mondjuk csak kómába esik, de akkor is!!
Bocs, trajkai, én az aktívban hallottam így.
Egyébként csak találgatni tudok.
Mikor lesz már vége az Összeesküvők c. lehetetlen műsornak? Remélem, nem akarják átvinni az új évre? Legalább visszakaphatnánk már az igazi hosszúságú JR-t, már mióta arra várunk??????!!!!!!!!!!
Egyetértek Gitta7-tel, a sorozat nemcsak hogy ellaposodott, de a látszat szerint 0 költségvetéssel készül. Kb. 2-3 helyszínt használnak, és az elnéptelenedett kórház is likviditási gondokra utalnak. Hiányzik leglább 5-6 színész, akinek tényleg ez a mestersége, nem pedig valami silány válogatáson összekapart palánta. Igazi színészekkel, izgalmas forgatókönyvvel és jó rendezővel újra a régi remek sorozat lenne.
Szerintem a lehető legrosszabb döntés volt, mikor az összeesküvők című mondvacsinált műsort képernyőre tűzték. Én ha csak az előzetest meglátom azonnal továbbkapcsolom a csatornát, és igaz ez a konkurencia csatornájára is. Ennek a NÉPBUTÍTÓ SZÍNVONALON ALULI műsornak nem tudom hogy ki lehet a célközönsége????!!! Kiknek készült??? De hogy sok esetben elveszik az ember kedvét a szokásos kis sorozatától is az meglehet. Néha már nincs is kedve az embernek leülni a televíziója elé, mert tele van szennyel. A jó kis sorozatot is megmérgezik ezekkel.
Sok tehetséges színész van szabad kapacitással, talán meg kellene őket keresni. A sorozat javára válna!!!
Nekem a kedvenc szereplőm eddig is a Várnagy Előd volt pont azért tetszett a karaktere mert akármennyire aljas volt NEM GYILKOLT erre azt olvasom h visszajön és nem fog visszariadni a gyilkolástól sem :( elég egy gyilkos ebbe a sorozatba szerintem és annak pedig jó Fehér Richárd!!!
lehet megiscsak osszejon Betty es Tamas….?:-)
Szeretném megtudni, hogy ki játssza a püspök úr szerepét?
És ki játssza a szimpatikus Debrői Dénes szerepét?
Jó lenne, ha a szereposztás megfelelő nagyságú, olvasható lenne!!!
Kezd komolyra fordulni a dolog :) Várom a januárt! ;)
Nekem Fanni a kedvenc szereplőm mert tudok vele azonosulni Bálizs Anett pedig a példaképem XD
Nagyon jol alakul, hianyolom Varnagyot. Gondolom tobben is.Mar regen volt szerepben. Csak nem beteg?
Jó lenne, ha kicsit felzárkóznának újra, és megint azonnal feltöltenék a videót, ahogy a tavalyi év végére már sikerült nekik…
Nem értem miért kellett megint visszavenni a műsorból???Szerintem tök jó volt úgy hogy 2 epizódot adtak le és volt 1 órás!!!!!
Én is örülnék az azonnali feltöltésnek.
Most mi lesz? Betty és Tamás végre össze jönnek? De akkor mi lesz Kardossal? Na és Gyöngyi meg Szilárd?
Már épp ideje, hogy Betty és Tamás végre összejöjjön. Jól elcseszték az őszt, nagy izgalmakat igértek, és siralmasra sikeredett.
És jó lenne, ha megint dupla részek lennének.
Laklóth Aladárt is megtarthatná, csak emelte a színvonalat.
Betty és Tamás atyának össze kell jönni erre várok már mióta!! sokkal több nézőjük lesz emiatt az biztos :)
Hiába adják 2 részben akkor is ugyan annyi a játék idő.
Miért nem adnak dupla részt???imádom a jóban rosszbant :) most ugyan mi lessz,hogy megérkezik Várnagy Elod :/
Sziasztok!
Valaki tudja hogy Bettyke ujjacskáján miféle gyűrű van?
Sziasztok! Bettikének milyen gyűrű csillog az ujján? Meg tudja mondani valaki?
Sziasztok.
Ha valakinek nem tűnt volna fel míg 2részt adtak addig 2×15 perces volt a film míg most 1×30 perc szóval ugyan annyi nem kevesebb.
Mi történt a mai adással? irja a müsorajánlo hogy Aktiv után Joban Rosszban …de rögtön kezdödott a Forrest Gump …vagy csak nekem tünt ez fel?
mekkora szar huzas volt ez…nem irta sehol a musorvaltozast…nem tudom mit akartak ezzel elerni,hogy felcsereltek JR-T MEG AZ AKTIV-OT….kit erdfekel a hulye aktiv!!!!!!!!!legalabb akkor toltsetek fel minnel elobb a filmet,mert szerintem,sokan lemaradtunk a mai reszrol……….!!!!!!!!
Betty és Tamás atya kapcsolata miért nem lehet végre szép és jó,miért kell mindig csürni -csavarni ha annó úgy szerették egymást,vagy akkor miért kellet őket összehozni az elején már nem értem,,nagy csalódás ,miért nem lehetnek már együtt szerintem sokan szeretnék….
Ěn nagyon felszaródtam(bocsánat a kifejezésért) miért nem lehet kiírni h musorváltozás van…most neten kell megnénznem a pénteki részt :(
szoval megvolt cserélve a 2 műsor “feros”? igaz én csak akkor kapcsoltam be mikor mar az Aktiv vége fele volt…gondoltam elnéztem az orát…de nem :-) na mindegy..jo hogy itt is meglehet nezni
Sziasztok!Örülök,h végre olyan beteges rajongók között lehetek,mint amilyen én vok! Itthol úgysem nagyon szeretik a filmet :(
Ez tényleg dühítő, amit Bettyvel és Tamással csinálnak. Mintha direkt a nézők akarata ellen írnák. Mi jó van ebben?
Tudomásul kéne venni, hogy a nézők azért követelték vissza Tamás atyát, mert akarják ezt a szerelmet. És azt, hogy Betty és Tamás együtt legyenek. Kardosnak már annyira ellaposodott a karaktere, unalmas, már csak ezekkel tudják életben tartani. Kinek a kije, hogy őt nem lehet kiírni a sorozatból?
Egyébként meg kéne nézni, hogy hány embernek tetszett a pénteki rész, és hánynak a többi. Azért ez csak mond valamit arról, hogy mit akarnak a nézők.
Ja, és a pénteki malőrért egy bocsánatot rebeghettek volna.
Remélem h Betty es Tamás végre egyutt lesznek :)) és nem áll kozejuk senki.Már ezt várom míóta :D amugy én már nem nagyon bírom Kardost :))
Remélem h Betty es Tamás már végre egyutt lesznek és nem áll kozejuk senki :)) már rég óta erre várok….Amugy már nem nagyon bírom Kardost a sorozatban :D
Örülök Tamásék kapcsolatának jó volna egy esküvő is köztük,szeretném ha boldogok lennének és nem szakítanának reméljük,,Kardos meg unalmas,Bettyvel vagy nélküle mindenhogy ,,,
Sajnos azt hiszem Grandétól semmi jót nem várhatunk Betty Tamás ügyben,
ő akkor boldog, és azt élvezi, ha valami rossz, és valamit tönkre tehet.
Hmm nem tudom h most mi lessz Tamással…szerintetek megint pap lessz???mert úgy néz ki a dolog :((( pedig már kezdtem orulni h minden jóra fordul :) Kardos megbocsájt Bettynek szerintem :/
A pénteki részben az a csók nem véletlenül lett olyan, amilyen. Az az érzésem ennyit kaptunk, raktározzuk el jól és álmodozzunk tovább, mert bizony a sorozatírói nem rendelkeznek romantikus vénával…
Így a történet is félek messze lesz attól, amit vártunk….
Nem tudná valaki leírni,hogy alakult Tamás meg Betty csókja stb. a mai részben?Igazából engem szinte csak ez érdekel:D Szerintem is nagyon szép pár lennének,az ő boldogságukra vágyik már mindenki.Ha mégse jönnének össze,akkor számomra elég érthetetlen,hogy akkor Tamás atyát minek hozták vissza..??Ha ez bekövetkezne,akkor annak szerintem az emberek nem nagyon örülnének..
Meg most olvastam,hogy az egyik apácát alakító Peller Mariann,aki majd lebeszélni jön Tamást arról,hogy pap maradjon elvileg tavasszal lesz látható…:”Peller Mariann tavasszal számára új területen mutatkozik be: egy fogadás miatt rövid szerepet kapott a Jóban Rosszban című sikersorozatban”.Most akkor tavaszig fog húzódni ez a Betty-Tamás ügy…!???
Hát ezt ensem ertem h akkor minek jott vissza Tamas ha nem is lesznek egyutt Bettyvel :((( izgalmas a sorozat de nem birom kivarni h mi lessz…most ugyan vissza jon Roland is…Azzal is ugyan mi lessz :)
Jaj most miért nem akar sikerülni Bettyéknek?! Hiszen erre vártunk remélem hamar összejön nekik cs még sztem nem hitték el h ez a valóság ;)
Én azt javaslom az egész stábnak, hogy forgatókönyv írás helyett inkább csináljanak kis sámlit, ahhoz talán értenek, de ehhez nem.
Miért kell megint ezt csinálni Bettyvel? Bízom benne, hogy visszakapják a valós életben ezt a sok aljasságot, amit itt csinálnak.
Ez tényleg h kibaszas(bocsanat).Egyszer joban vannak egyszer meg nem (tamas,betty) szerintem ezt vartak a nezok miota h ok egyutt legyenek most meg ezt csinaljak h megsem lesznek egyutt????irjanak rendes forgatokonyvet nem h egyszer ez masszor meg amaz….akkor egyszeruen tamas lepjen ki a sorozatbol vagy betty es akkor nem kell izgulnun h mi lessz a kov sorozatban….
És akkor nézni sem kell tovább, ha kilép valamelyik:)))
Betty hozzamegy Kardoshoz..:-(most volt az Aktivban..:-(szoval tovabb nem lesz miert nezni a sorozatot….majd nezzuk az RTL2-t…:-)
Szinte gondoltam h ez lessz h vissza megy Kardoshoz… :(( hat akkor nezunk mast :D akkor minek kezdtek bele ebbe a reszbe akkor maradhattak volna ott ahol elkezdtek es nem huzak volna a nezoknek az ideget :DD
majd nezunk mas musort….:-(
nem láttam az Aktívot mit mondtak benne?konkrétan mondták hogy Kardoshoz vissza fog menni?meg milyen esküvőről volt szó?valaki elmondaná?:))
Gondoltam hogy Betty bár kivel összejön a végén, Kardossal talán,,, lehet azért “szenvedtetik “Kardost mert a végén vele lesz Betty vagy mással a lényeg hogy ne Tamással ,hát ez van csalódás ,,nincs mit tenni ez olyan mikor egy gyerek nem kapja meg a neki megmutatott vagy megígért játékot.
Egyébként nem érdemes panaszkodni,mert süket fülekre talál :(
Miért csinálják ezt? Csak Betty és Tamás atya miatt nézem ezt az egész sorozatot,most meg Betty férjhez megy Kardoshoz?Tönkreteszik az egészet Bettynek Tamással kell lenni és kész.:)
Ez az egész teljesen kikészít, Én is csak Tamás és Betty miatt nézem! Sajnos szerintem tuti, hogy nem jönnek össze, Az túl szép lenne :/
Engem teljesen kikészít ez a helyzet! Én is csak Tamás és Betty miatt nézem. Sajnos szerintem tuti, hogy nem jönnek össze! az túl szép lenne :/
De ha belegondoltok,mi lett azokkal akik összejöttek ebben a sorozatban?Max. 1-2 hónapig volt oké minden aztán szakítottak is.Tény,hogy nem kéne húzni a nézők idegeit sokáig,de az,hogy Betty hozzámegy Kardoshoz nem a világ vége.Valamikor úgy is szakítani fognak,Margittal sem voltak együtt hosszú ideig.
Nem tudja valaki hogy mi lett Alezaval? Lemaradtam, nem lattam mar reg…
Én úgy tudom Betty férjhez megy hogy kihez azt nem de tán Tamás atya adja össze őket majd de ezt csak hallottam …
Nagyon ossze van mar keverve ez a sorozat….en mar nem is fogom nezni mert csak idegesit :DDD kivancsi vagyok h mi lessz a mai reszben…
Elkezdtem nézni a sorozatot az 500. résztől. Szerintem sokkal jobb volt sokkal több szereplővel. Klári igazán visszajöhetne! Vagy Viola! :)
sikeresen nyujtjak a retestesztat,de vigyazat rendezoseg,egyszer minden elszakad,mint ahogy lathato a nezok turelme igen nagy veszelyben van.
Uuuuuuuuunalmas,kistilu es logikatlan a sorozat.Egyenlore ugy volt hogy Claudia agyrazkodasat piheni otthon,aztan se szo se beszed Chicagoba termett,de hogy miert es hogyan arrol egy szo se esett.A szereplok egyre kevesebben,a visszavagas nagyon latvanyos es teljesen a sorozat karara megy.El kene donteni,hogy akarnak-e va;lamit vagy pedig inkabb hagyjak abba.
Sziasztok! Imádom a sorozatot, szerintem nagyon jó! Egyetértek az előttem szólóval, hogy Bodolaiék felújíthatnák a lakást! Ez nem méltó hozzájuk!
Viszont régen a műsor után egyből feltöltötték az epizódot erre az oldalra. Ha dolgozom, csak másnap tudom megnézni a neten! Most miért ilyen későn töltik fel?
Sziasztok!! Nem tudja valaki hogy Betty és Tamás atya össze fognak jönni? Mert én szinte csak ezért nézem a sorozatot! Köszi
Egyet ertek veletek,osszevan keverve az egesz sorozat,az igaz h Klaudia csak ugy elment chicagoba es nem tudott rola egy nezó sem szerintem….na de mind1.Amugy Betty es Tamás talan nem lesznék egyutt,mert Kardos eljegyzi Bettyt…
Nem bírtam megállni, hogy ne tegyem szóvá…
Esküszöm, a kommenteken át-átsuhanva egy élmény elolvasni a véleményeket. A fanatikus, naiv Betty&Tamás rajongókat, a primitívebb megnyilvánulásokat, a panaszokat és “fenyegetőzéseket”, hogy nem fogják a sorozatot tovább nézni. Vajon 10 olyan emberből, aki egy bizonyos esemény fejében megesküdött, hogy nem nézi tovább, hány tartotta magát ehhez?
Nem akarok természetesen senkit sem pocskondiázni vagy megbántani, csupán olykor megdöbbentenek bizonyos apróságok. Hogy az előttem szóló tartalmas megnyilvánulásáról ne is beszéljek…
Ami a sorozatról alkotott véleményem illeti… Valóban egyre kevesebben, illetőleg túl kevesen maradtak a szereplők. Sok epizódról lemaradtam, igaz is, nem jut mindig időm nézni. Mindazonáltal igen sokszor előfordul, hogy valakit minden különösebb magyarázat vagy következmény nélkül kiírnak, eltűnik, aztán meg hónapokkal, évekkel később visszatér, momentán izgalomban tartva a maréknyi fanatikus nézőt, akik az aktuális “váratlan vendég” megjelenésétől kisebbfajta csodát remélnek. Már megszokhattuk elvégre is, hogy ez a Jóban Rosszban. Olykor kiszámíthatatlan huza-vona, máskor eseménytelen, elmaradozott, érthetetlen, logikátlan fordulatokkal megspékelt romlott vacsoradesszert.
Ha Kardos valóban elutazik Csillagkútról – sok más szereplőhöz hasonlóan -, ki marad? A Fehér-klán & Várnagy Előd összeesküvésről a kórház ellen és Roland “szerelmi háromszögéről” fogunk csak hallani? Betty beígért házassága ugyan nyújt még némi vigaszt a naiv nézőnek, egyesek talán azt tartják, Tamás fog mellette állni. Tamás lesz, de papként. No persze, könnyen meglehet (már csak az eddigiekből kiindulva), hogy Betty érzelmi hullámvölgybe kerül és újdonsült férjétől megint a gyóntatója karjaiba omlik. Esetleg egy újabb vendégszereplő kerül képbe, aki valamennyi – amúgy is labilis – szereplőre leheletnyi hatást gyakorol.
Pongrácz és Barbara hiába tűnnek fel olykor-olykor a képernyőn, ha jelentősebb szerep nem jut nekik. Persze, Barbara most a becsapott szerető érzetet tartja fenn, de szerintem Roland úgysem fog összejönni vele. Richárd és az emberei – megintcsak az eddigiekből kiindulva – valószínűleg tenni fognak Beácska ellen valamit, ami miatt Roland visszahúz hozzá.
Egyébként meg hogy jött ez az egész szerelmi háromszög dolog képbe? Roland ránéz Barbarára és hirtelen elolvad az emlékektől? Épp, hogy az apja füttyszavára fejest ugrik egy kútba azon címszó alatt, hogy Barbarával lehessen biztonságban? Eddig Beával sülve-főve együtt voltak. Féltékenységi jelenetek… Azokról jobb nem is beszélni. Bea karaktere és a színésznő is roppant irritálóak.
Gyöngyi és Szilárd kapcsolatától vártam valami többet, reménykedem, hogy lesz is valamilyen formában folytatása, de azért nem bízom el magam. Belecsempészhetnének a lepkefingnyi rövid epizódokba némi több romantikát is a női nézők kedvéért. Én korábban kedveltem az Elvira&Ottó jeleneteket és Szlávikot is szívesen látnám többet együtt Fannival. Habár a pénteki Vera&Viktor jelenetből kiindulva most talán az ő kapcsolatuk felé fúj kedvező szél, de az is lehet, hogy egy jelentéktelen célzás volt és nem lesz következménye. A sorozatot a szereplők párkapcsolati viszonyait illetően tökéletes rendetlenség jellemzi. Ha ne is folyton a romantikáról szóljon minden, nem hiszem, hogy a nézők pont a JR-től várnának vérengző kimenetelű tragédiákat.
Gergővel mi történt? Meglehet, csak én vagyok lemaradva, de igen rég láttam utoljára még akárcsak átsuhanni is a háttérben. Bár, talán elbambultam és nem veszem észre.
A Richárd & Konrád összetűzésre kíváncsi leszek, korábban egy előzetesben láttam.
Ami Andreát és Füredit illeti, minden tekintetben összeillenek. Épp ideje volt, hogy Füredi találjon valakit magának. Ez az egész kapcsolat persze ígér még némi izgalmakat Budai közreműködése miatt.
Én továbbra is remélem, hogy a sorozat valamikor javít a színvonalon, mert jelenleg sok epizód igencsak lapos. Betty elköltözése után szinte mást se lehetett látni, csak Kardost, aki piált és kártyázott és a tulajdonrésze elúszott “Szent” Roland beavatkozásának köszönhetően. Kíváncsi vagyok a Viktor&Vera szál továbbfűzésére, illetve Várnagy Előd nagyra beharangozott érkezésének következményeire.
Hűséges néző vagyok, amikor és ahogy időm jut rá, ennek ellenére sok a kifogásolható pont az egész történetben.
Elnézést, nem tudtam, hogy itt így működnek a dolgok, hogy… Nem voltam obszcén és a cikk publikus, nem?? Amennyiben nem, akkor nem értem, hogy miért kellett egyáltalán megjeleníteni? Persze, hogy kicsit kiakadtam (kiakadtunk többen) tőle, ez tény.
Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy meg lehetett volna máshogy is oldani, mivel most már nem ,,rinyálunk” igazán a mindenáron össszehozásukért.
Viszont ha ezt az ,,apróságot” nem veszem figyelembe, akkor alapvetően jónak tartom a sorozatot és azt hiszem, hogy élvezhetőbb, mint a másik csatornáé. Tudom, hogy iszonyú nagy munka megírni egy szappanoperát, úgy, hogy mindig történjen valami új estéről estére és még a szálak is stimmeljenek egymással! Azt is próbálom megérteni, hogy nem játszhat mindig mindenki örökké ebben a történetben. Meg kell barátkoznunk a gondolattal, ez van (csak túl jól játszotta a szerepét!)
A Halász családnak nagyon drukkolok, hogy minden rendben menjen és tetszett az eddigi összetartásuk továbbá, hogy meg tudják oldani a problémáikat a sok vita ellenére is!
Én nagyon szeretem a Jóban Rosszban-t és ezért elkezdtem újra nézni! Sokkal jobb, hogy egy családba többen is voltak pl: Pongrácz-család: Klári, Laura, Barbara, Péter, Vilike, Sára. Klári visszajöhetne, mert szerintem nagyon jól játszódta a szerepet. Nem kellene a jó szereplőket kiírni és minden családot megcsonkítani. Szerintem
Fergeteges volt a Veronkának adott szerenád, könnyesre nevettem magam!
Gratula a fiúknak!!
Szerintem jó, hogy kiírták az idegesítő szereplőket. Most nézem vissza a Fem3-on a régit, de sok volt benne, pl. Klári, Réka, Lenke, aki el akarta venni a sorozatgyilkost,az Iboly vőlegénye,a Viktor testvére, Dávid vagy ki, az nagyon sunyi volt, még mosolyogni sem tudott, az amerikai nő, Viola, a Fehér Richárd szertője, nem tudom, hogy hívták, stb.
Most nagyon jó a sorozat, mondjuk régen is az volt, ezeket leszámítva. Lassan odaérnek a Fem3-on, ahol elkezdtem nézni, amikor a főorvos a pincében volt.
Csak így tovább…
Nagyon jó a sorozat!!! Mindig előre felveszem mer annyira király!!! am Veráék ugye eljutnak majd ,,ODÁIG”? PLS XD
Elolvastam az előzetest…
Ezt a Veronkát mindig baromira kicsináljátok. Hát sosem lehet boldog a szerencsétlen? Mi a fenének jön vissza Dóra? Különben Dóra a Szilárdhoz való. Gyorsan hozzátok össze vele!
A minap Barbarának a kezébe került egy pisztoly. Muszáj volt teljes alakban mutatni? Mint egy Csámpás Rozi. Sajnálom Alexát. Miért nem Barbara ment az Örök vadászmezőkre? De látom, csak a nézőket irritálja, a rendezőt nem.
Viszont Konrád egyre szimpatikusabb, csak most meg keveset látjuk.
haa csampas rozi?:-)ez nagyon jo….Konrad meg szerintem,is lehetne tobbet…
eddig izgalmas a sorozat,csak sok benne már a krimi, mi lesz Előddel, most akk elkapják és lecsukják, kiírják akk a sorozatból???
HAHÓ, ILLETÉKESEK!! EGY NAGYON SÚLYOS HIBÁRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET!!
A tegnap előtti részt néztem vissza, (szerdai), éppen, és egy súlyos, helyes magyar beszédre irányuló hibát véltem felfedezni, de szerintem bárkinek megüthette a fülét ez a hiba…
Legalább a helyes magyar beszédet tanulják már meg a forgatókönyvírók!!!!
Böbe éppen árcímkézte az italokat, és mondja Szabinak, amikor rakná fel a polcra, hogy:
-Na, add oda!!
Magyarul helyesen, ha nekem kell valami, akkor nem “oda”, hanem “ide”, ugyanis az “add oda”, az VALAKI MÁSNAK!! add oda,
HA NEKEM!!, akkor add ide!!
-érhető????
HELYES MAGYAR BESZÉD FORGATÓKÖNYVÍRÓK, ÉS SZÍNÉSZEK!!!! – ODA KELLENE FIGYELNI RÁ, FŐLEG A RENDEZŐNEK!!!! DE AZ SEM KIZÁRT, HOGY JÓL LETT ÍRVA A FORGATÓKÖNYV, CSAK BÖBE NEM TUD MAGYARUL BESZÉLNI HELYESEN, ÉS FORGATÁSKOR EZT A SÚLYOS HIBÁT VÉTETTE!!!!
Tisztelt rendezők! Nagyon szeretem a sorozatot,a kezdetektől nézem hűségesen. Az utóbbi időben azonban egyre jobban zavar a zenei háttér mi közben folyik a beszélgetés. Megértem hogy a jól megválasztott zene a hatást fokozza, de beszélgetés közben egy háttérzene csak a szöveg értést nehezíti és az elhangzottakról elvonja a figyelmet. Számomra kezd élvezhetetlen lenni, mivel egyre több az a jelenet amikor a zenei bejátszás a beszélgetésekkel együtt történik.
Továbbá célszerű lenne a hozzászólások sorrendjét megváltoztatni, vagyis legelöl a legfrissebbek és hátul a régiek, mivel már nagyon sok hozzászólás van.
Csak nekem tűnik úgy, hogy Betti Kardoshoz fog hozzámenni?? Tamás pedig kilép az egyházból és hiába?? Mindenki arra várt, hogy mikor jönnek össze..erre lehet hogy végleg véget vetnek a Tamás-Betti szálnak?? Kardos már csak egy roncs, sok megpróbáltatáson esett át. Bettihez Tamás illik Megküzdöttek érte. Megérdemelnék.
Betty Kardoshoz fog hozzámenni,és Tamás atya fogja összeadni őket.Az Aktívban volt arról szó,hogy a Betty férjhez megy,és akkor a Kardos lakásán készülődött.Csak azt nem értem,hogy amikor az előzetes videót megnéztem,akkor miért volt Tamás atyánál is egy jegygyűrű,vagy ha el akarja venni akkor Betty végül miért nem őt választja?? Na majd kiderül…:))
Kiváncsian várom,hogy mi fog történni,milyen meglepetések lesznek!Nagyon jó,hogy megint két részt adnak,de azóta viszont kétszer annyi a reklám is!Legalább amég egy részt adtak addig nem volt reklám!Már egy műsort sem néz az ember,mert 10 percenként reklám van!
Örülök, hogy végre Viktor és Veronka összejöttek. Remélem, Dóra nem fog nagyon bekavarni a kettejük kapcsolatába.
Tényleg, mi lett Gyöngyi és a pszicho doki kapcsolatával? Ezt elkezdték, aztán elfeledkeztek róla a forg.könyv írók. (Nem az első eset)
Szabó Zsófit (Bettyt) kedvelem, de egyre jobban idegesít a teljesen indokolatlan fejrázása. Néhány év múlva idegbetegként fog rángatózni. Ezt nem veszi észre a rendező, vagy a színésznő saját maga?
Jó lenne a főcímben a már nem aktuális fotókat kicserélni! Netán az itteni hozzászólások sorrendjét megváltoztatni, vagy az egész régieket egy külön mappába tenni!
Szerintem tök kafa a sorozat :3. ja és Dórának nem kéne visszajönnie ha már egyszer kiment a sorozatból akkor maradjon is ott! ui:lécike írjatok köszi előre is! (úgy értem hogy itt a vélemlnymegosztónál írjatok). aloha!! <(^^)
Dóra azért távozott átmenetileg a sorozatból, mert szült. Gondolom, a visszatérése jókor jött az időlegesen(?) kiírt Liptai Claudia helyett.
Őt sem értem, azelőtt azon panaszkodott, hogy nem kap színészi munkát. De úgy látszik, a Megasztár vezetésével nem veheti fel a versenyt számára egy sorozatszerep.
bibica leszünk barátok?
Dórát kárvolt vissza írni a sorozatba nagyon undorító a szerepe.
Felesleges volt bele tenni maradt volna otthon.
Dóra nagyon megváltozott:O
nagyon idegesít…
Viktor meg szegény szorult helyzetbe van…nem is tuggya hogy mit művelnek a háta mögött…:0
nem tudja valaki miert nem lehet itt visszanézni a videot azelott lehetett
Dóra tényleg utálatos lett… :-@ kripeti egyébként nállam is ugyanez van:nem lehet a videókat visszanézni. (sajnos sietnem kell a top dance órámról hogyha elakarom érni a jóban rosszbant.
Sziasztok! Rég nem jártam itt. Amikor Tamást először kiírták, nem láttam értelmét a sorozat további nézésének, és a véleményem azóta sem változott. A BeTom-os részeket megnéztem a TV2 honlapról, és még néhány másikat, de ennyi. Ritkán látni akkora szakmai hozzá nem értést, amit itt “forgatókönyvírás” címszó alatt elkövetnek. Mint a legtöbb fórumozót, engem is elsősorban a BeTom szál érdekel, annak legalább van (pontosabban csak volt, még az elején) valami értelme, de a készítőket láthatóan a legkevésbé sem érdekli, hogy a néző mit szeretne. Pedig elvileg belőlük élnek. Hallottam különböző pletykákat a BeTom-szál jövőjéről, nem tudom, mennyire lehet nekik hinni, így erőt veszek magamon és elolvasom az előzeteseket (másfél év után először… döbbenet, mennyire nem hiányzik a sorozat, mióta nem nézem), de ennyi. De nézzük a jó oldalát: a készítők bénaságától csak még nagyobb lesz a lelkesedés a BeTom-fórumunk & a történetírás iránt.
Egy néhány héttel ezelőtti hozzászólásban egy fórumtárs felhívta a figyelmet a helyes magyar beszéd szükségességére, nevezetesen, hogy helyesen nem úgy mondjuk, hogy “add oda”, ha valamit kérünk, hanem “add ide”. Úgy emlékszem, én is hallottam hasonlót Bodolaiéktól, amikor még néztem a sorozatot. Illetve feltűnt még egy dolog: az egyik részben a recepciónál Böbe úgy mutatkozik be, mint “Bodolai Andrásné”. Ez többet nem fordult elő, de jó lenne, hogy ha már beleírtak egy erdélyi családot a sorozatba, a készítők figyelembe vennék az ottani legalapvetőbb szokásokat. Például ha egy nő férjhez megy, nem lesz belőle “-né”, hanem a férje családnevét veszi fel a saját keresztneve mellé. Ez így volt régen és így van most is.
Nikkirose, szerintem te nem érted ezt az egészet…tudod, ha valaki férjhez megy, akkor pont ott lesz a neve végén a “-né”… ezek a leggyakoribb variációk (pl. mondjuk ha Barbara hozzá menne Rolandhoz): Fehér Rolandné, Fehérné Pongrácz Barbara, Fehér Rolandné Pongrácz Barbara…
Hát valóban elég sok a zűrzavar a sorozatban, sokszor az ismétlést is meg kell néznem a net-en, ha mindent teljesen meg akarok érteni, pedig még diplomám is van, szociálpedagógus vagyok és éppen ezért érdekel a mai társadalom, illetve az emberek sorsa. De ez, ami itt megy már nem a mai társadalom hű tükörképe. Azon kívül nagyon hiányzik a sok régi szereplő,/Az igazi Előd, Alexa, Bea/, akik közül egyiket-másikat helyettesítenek több kevesebb sikerrel. Azért még nézem a sorozatot, habár Tamás atya és Betti sorsának alakulása nem tetszik nekem sem. Üdv a többi “Jóban rosszban” rajongónak és a forgatókönyvíróknak!
Edy98! Te nem tudod jól! Nikkirose mondja helyesen: Erdélyben (Bodolaiék szülőföldjén) a Bodolai Andrásné nem létezik, ott Bodolai Erzsébet van.
Edy, valójában te nem tudod jól… Mivel 15 évig éltem Erdélyben, hidd el, hogy tudom, hogy működnek a dolgok. Rengeteg családot ismerek és senkit sem hívnak “-né”-nek, ez egy hülye magyarországi szokás. Szerencsére a fiatalabbak már ritkábban választják ezt a változatot, bár néha azért előfordul. Szóval ha Barbara férjhez menne Rolandhoz, akkor valószínűleg Fehér-Pongrácz Barbara vagy esetleg Fehérné Pongrácz Barbara lenne, de inkább az előbbi.
Az lehet, hogy Erdélybe így van de ez Magyarország és már Bodolaiék sem élnek Erdélyben úgyhogy így is lehet használni.
Attól, hogy az ember elköltözik, még nem adja fel az otthoni szokásokat. Egyetlen rokonom vagy barátom sem lett “-né” csak azért, mert pár kilométerrel nyugatabbra költözött. Hidd el, hogy egy erdélyi soha nem mutatkozna be “-né”-ként, elvégre a saját nevét kérdezték, nem a férjéét.
Tobbeknek is az a problemaja,hogy aznap,amikor a tv adas van,nem lehet itt
megnezni a sorozatot.Nekem is volt es van ugyanez a bajom,de egy rovid ido utan rajottem,aznap nem,de masnap mar meg tudjuk nezni!!!
Sajnos csak masnap lehet a sorozatot megnezni itt, nem olyan regen egy par ora elteressel meg lehetett kapni itt is. Annak kell orulni,ami van.
2012 04 04
Szabi fiam,gyere csak ide egy pofonért.xd
2012 04 05
Mindjárt olyat kapsz,hogy a takony menetet vág a nyakadon
Ez a sorozat egyre szarabb pfffff
Létezik a valóságban ennyire hisztis tyúk, mint Bea? Nagyon idegesítő, hogy senki tanácsára sem figyel (Kardos, Orsi), csak a bosszúvágy hajtja. Sajnálatos, ha valakit megcsalnak, de el kell fogadni azt is, ha már mást szeretnek. Azt kell mondjam, meg fogja érdemelni, ha Roland pofára ejti a váláskor.
Szabi színészi játéka egyre jobban tetszik, természetes, nem túljátszott.
Az alkotóknak üzenem: nem ártana cserélgetni/frissíteni a főcím fotóit! Már mióta nincs Margit (nem is lesz), még mindig a régi Beát látjuk, stb. Nem hiszem, hogy horror összegekbe kerülne! A színészek pedig megérdemelnék, hogy olvashatóan legyen kiírva a nevük.
Örülnék, ha a Macsek faláról végre eltávolítanák azt a két gusztustalan (női) szájat. Semmi köze nincs egy ilyen helyhez, de még a sorozat tartalmához sem!
Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, de kár, hogy egyre jobban eltávolodnak a magyar valóságtól.
Beácska és az ügyvédje ( és a forgatókönyv írók is )elolvashatnák a magyar jogszabályokat, kinek mi jár válás esetén, tudomásom szerint az örökség nem képezi részét a közös vagyonnak válás esetén.
Remélem Beácska tényleg “elmegy ” Párizsba, és a forgatókönyvírók végleg ki is írják a sorozatból. Nagyon idegesítően játszik.
A sorozatot első résztől nézem . Régebben Gergő idegesített, semmi színészi alakítása nem volt, csak ordítozott.( Barbara szintén ) Kicsit már kezd változni,vissza fogja magát. Szabi viszont nagyon jól játsza a szerepét. Kár, hogy nem akar színész lenni.
Nagyon jó a sorozat,nekem az nem tetszik,hogy nincs egy normális pár,mindenki veszekszik mindenkivel. Nem jó példa mert a valóság nem az.
Nincs a sorozatban egy boldog házasság,vagy egy boldog szerelmespár.
Kicsit unalmas,hogy veszekszik mindenki mindenkivel,sok az agresszió.
Erre oda kéne figyelni!
Most ,meg a rengeteg reklám ,ezt is jól megcsinálták,szerintem elég sok nézőt elveszítenek a sok agresszió,és a reklámok miatt.
Nos az én véleményem az, hogy épp ideje volt, hogy Bea eltűnjön a színről. Kezdett elég idegesítővé válni. Na és Kardos??? Ő egy nagy nulla. Ő tesz szemrehányást Bettynek, hogy titkolózott, Rolandnak meg hogy megcsalta a lányát??, ő mit csinált? Rékát ha jól emlékszem Ibollyal csalta, Margitot meg a Lili anyjával!! tényleg van valaki nőnemű ebben a sorozatban aki még nem volt meg Kardosnak Jolikán és Rózsikán kívül?? Kedves forgatókönyvírók kitalálhattatok volna valami kreatívabbat is mint a Betty-Kardos epizódot. A nézők többsége nem ezt várta. Az nem baj ha bonyolódnak a szálak, de az hogy két teljesen NEM összeillő embert hozzanak össze az ULTRAGÁZ!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha a fórumozók hozzászólásait nézzük akkor mindenki a Tamás-Betty párosnak szurkol. Kardos mit is tesz hozzá ehhez a sorozathoz??? Tudja valaki? Szerintem nem sokat a szánalmas nyávogásán és önsajnálatán kívül. Bodolaiék meg egyszerűen szánalmasak és nevetségesek. Sok mindenkinek elegük van már belőlük, szerintem kevesebb is elég lenne belőlük, és nem kéne tök hülyének beállítani őket!! Ja és itt van Veronka az ő vekengése meg egyenesen irritáló. Ilyen nő a világon nincs aki ennyit nyávog. Menjen vissza Erdélybe, ott nem zavar senkit a nyivákolása. Konrád meg egyszerűen zseniális. nagyon jól alakítja a szerepét ő az egyik leghitelesebb karakter.
Szeretem a sorozatot!Nagyon megszerettem az Emesét alakító Rádler Juditot,annyi életenergiája van,és nagyon vagány csaj.Kérlek,írjátok úgy a forgatókönyvet,hogy Vera csak álmodta Emese halálát!Nagyon jó lenne még látni őt a sorozatban!Régen Beát is nagyon szerettem,de amióta Bicskey Zsófi alakítja,még a hangját sem bírom hallgatni.
Bea, soha ne gyere haza Párizsból, kérlek!!! A nyavalygásod már az agyunkra ment, bár a csúnyaságodról nem tehetsz, de sajnos szörnyű volt már téged látni. Hajrá Barbara és Roland!!
Várnagy karaktere csak akkor szerepeljen újra, ha Damu Roland játszhatja, Rémusz bácsi nagyon silány cserének bizonyult, maradjon is bebetonozva a folyóban!!!
Kardos és Betty párosa minden szempontból szánalmas és kiábrándító. Ha a forgatókönyvírók nem képesek összehozni végre Bettyt és Tamást, (pedig már nagyon kellene egy boldog szerelmi szál is a sorozatba!!), akkor se Kardossal, bárki mással, csak ne vele, mert ők nevetségesek együtt, totál nem illenek össze :((
Akitől még rosszul vagyok, az Fábián Anita, azaz Szilva, Kristóf anyja. Egy igazi rosszindulatú, gonosz fúria a karakter, ok, legyen így, csak ne ez a nő játszaná, mert libabőrös a hátam, ha meglátom vagy meghallom őt. Valamilyen úton-módon parkolópályára kéne őt tenni, felőlem maradjon a karaktere, (bár István érdemelne már jobb feleséget végre!), csak ne ez a spiné játszaná!
A Bettyke haja göndörsége nincs összhangban a jelenetekkel. Nagyon látszik, hogy az egyes jeleneteket más-más napokon veszik fel. Szabó Zsófi alakítása szerintem nagyon gyenge. Bodolaiék szenzációsak. Annál is inkább, mert koppra mintázzák az egyik általam ismert házaspárt.:)
Hát igen, Zsófi tényleg gyengén alakít. Pedig elvileg az alma nem esik messze ..-de hát nagyon messze van az édesapja tehetségétől. Egyfolytában bólogat, meg nem áll a feje. A száját meg olyan furán formálja . Ha interjút ad, másképp beszél, nincs ez a természet ellenes szájformálása, ja és nem bólogat. Bodolaiék tényleg nagyon jól játszanak. Emil kicsit túlzásba viszi a “megjátszom a hülyét”, de egyébként nincs gond vele.
Biztosan nem lehet egyszerű a szereplő válogatás, de tény, hogy nem mindig sikerül a legjobban.
Persze az is igaz, hogy mindenkinek más az ízlése, aki szimpatikus valakinek, nem biztos, hogy másnak is az.
A sorozat készítőinek azért érdemes lenne olvasni a hozzászólásokat.
Hát ez jó lesz. Vajon ki hal meg szerdán? Tamás vagy Kardos? Nem tudok más megrázó élményt elképzelni. Kíváncsian várom.
Sziasztok,én szeretem ezt a sorozatot de kár volt Dórát visszatenni a sorozatba,mert nagyon undorító egy nő lett ,maradt volna még otthon gyereket nevelni.Viszont a Bodolai család nagyon jó,sokat tudok rajtuk nevetni.Meg ami még bánt az-az,hogy Tamás nem jött össze Bettivel .
Zsófi egyedül akkor jó, amikor Száraz Dénessel játszik, őt viszont a tehetséges forgatókönyv írók most megölik, az egyetlen normális figura kikerül a sorozatból, aki miatt érdemes volt nézni.
Úgyhogy én itt most búcsúzom, mert mától még a tv2-re sem kapcsolok.
bas…ki kajak meghal tamás?? nemár na tovább nem nézem ezt a szart se… o volt a legjobb csak miatta néztem de már nem fogom! és most meg belecsap a villám? milyen élethű….
Mióta szivárog a gáz egy nem meggyújtott tűzhelyen???? Ma már nincs gáztűzhely biztonsági szelep nélkül, azaz ha nem gyullad meg, v. vmi miatt elalszik, nem szivárog tovább a gáz. Nagy baki!!!!
Isti megérdemelne már egy normális nőt/feleséget, nem egy ilyen hisztis q*vát!
Kedves szerkesztok, rendezok vagy foratokonyv-irok!
Mar perszor irtam Onoknek – tobbek kozott amikor fel voltam haborodva amiert sorozatukban (otlet hianyaban, gondolom) lemasoltak az “ujdonsult maffia-vezer” megkeresztelkedesi (es egyben bosszuallasa) jelenetet a vilaghiru Keresztapa cimu filmbol (Francis Ford Coppola rendezésében). Ez egy olcso es siralmas huzas volt! Olaszorszagban elek es nagy figyelemmel kovettem eddig sorozatukat, de meg kell hogy mondjam a mai napra ez a sorozat atlatszova valt … igazi konnyu, nem sok mondanivaloju szappan-operava valt. Termezetesen az en velemenyemnek tudok csak hangot adni – de nem ertem miert tartanak a sorozatban olyan szereploket akik mar REGES REGEN kinottek magukat (pl Kardos, Dora) es tavoztatnak el / vagy ritkan szerepeltetnek olyanokat akik elettel toltik el a tortenetet (Tamas, Konrad, Alexa). Szemely szerint ugy gondolom, hogy nem szegyen kikerni a nezok velemenyet vagy esetleg meghallgatni azt (mar csak azert is mert szivesen es INGYEN adjak) abban az esetben ha kifogytak a jo otletekbol, ami a sorozatot illeti. Es szerintem mar regen semmi jo, igazan neznivalo nem tortent … sot egyre siralmasabba valik!!!
Csatlakozni szeretnék az előttem szólókhoz!
Az emberek azért néznek sorozatokat,mert ezek azok a helyek,ahol “valóra válnak az álmok” és ahol minden lehetséges…nem vagyunk kiváncsiak a rideg valóságra,miszerint az igaz szerelem nem győz le mindent…ebből van elég a való életben is ,nem kell hogy a TV is ezt sugallja….szánalmas húzás kiirni a legkedveltebb karaktert,aki miatt emberek tucatjai nézik-és javarészt csak őmiatta-a sorozatot.
Nem vall túl nagy kreativitásra visszahozni egy szerplőt-ráadásul egyszer a halál torkából,csak azért,hogy aztán végül mégis megöljék….A Tisztelt szerkesztőség pedig meglehet,hogy túl akart járni a nézők eszén és felborzolni a kedélyeket,de rendesen mellényúltak ezzel a húzással…
Én a kezdetektől nézem a sorozatot, igaz voltak olyan időszakok, amikor olyan szereplőket írtak ki, akit nem kellett volna, és olyant hagytak bent akit nem kellett volna… ez a Kardos-Betty-Tamás hármas is igen csak siralmas… én mondjuk már ott elvesztettem a logikát a történetben, ahol Kardos egyáltalán képbe jött… most meg kiírják Tamás atyát, akit a nézők követeltek vissza? Már elnézést, de ez szánalmas! … egyetértek az előttem szólóval!!!
… még annyit… Gratulálok! Újra elveszítették a bizalmam és megint jó ideig biztosan nem fogom nézni a sorozatot… fogadni merek, NEM EGYEDÜL!
Nem, valóban nem egyedül.
Próbálok értelmes magyarázatot találni erre az egészre, de nem sikerül! Már akkor sem értettem az egészet, amikor tavaly ősszel elkezdték módszeresen szétdarálni a két kedvelt karaktert és a szerelmüket. De még bizakodtam, hogy valami jó majdcsak kikerekedik belőle.
Kardos figurája legalább már nem semleges! Ez valóban elmondható, hiszen a Bettynek és Tamásnak drukkoló nézők zöme élből-helyből-és nekifutásból rühelli az ápolatlan orvos figuráját!
Ha a színész döntött úgy, hogy újfent elég neki ebből az egészből, azt meg is tudom érteni. Totális idiótát csináltak a legkedvesebb karakterből.
Csak gratulálni tudok, remélem tudják mit csinálnak.
Én továbbiakban nem kívánok asszisztálni ehhez nézőként.
A Szilviás szálat sem tudják hova bonyolítani… Gergő bosszúból cukrot eszik ami akár végzetes is lehet ránézve… Hülyeség a diabetes miatt felmegy a cukra az egekbe max. Hi lesz és nehezen sikerül majd levinni sok folyadék (infúzió ha nagyon nem akar mozdulni a cukra.Én tudom mert én is diabetes-es vagyok nem lesz ekkora baj kivéve ha 1kg-ot tol le egyszerre!
Kedves tikeee19! Pont ugyanezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint benned! Tragédiákból, gondokból, negatív érzésekből van éppen elég a való életben is! Az emberek azért néznek sorozatot, hogy kikapcsolódjanak és kicsit elfelejthessék arra a fél vagy egy órára a mindennapokban jelentkező bajokat, nehézségeket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy sorozatban nem lehetnek izgalmak, de könyörgöm, ne csak abból álljon már. Ha visszagondolok az elmúlt időszakra, leszámolások, maffia, katasztrófa, gázrobbanás, nagy nehezen egymásra találó párok (akik rögtön a kapcsolat elején újabb nehézségekbe ütköznek) stb. jutnak eszembe. Hol vannak a boldog, felemelő pillanatok??? Én nem brazil szappanoperára vágyom, de egy amúgy izgalmas filmbe is belefér a romantika.
Ahogy már sokan leírták korábban, a Betty-Tamás szerelem volt talán a legszebb, legtisztább szerelmi szál(nem véletlenül vannak rengetegen BeTom rajongók, és érdekes módon még sosem hallottam Betty-Kardos fanokról!), de a producer, forgatókönyvírók vagy akárkik ebből sem voltak képesek valami újat, eredetit, végre maradéktalanul pozitívan végződő sztorit kihozni. Lehet, hogy azt gondolják, az kutyát sem érdekelné, de tévednek, mert a jelen felállás szerint úgy tűnik, épp ez a drámai történet nem érdekel kutyát sem.
De nem baj, írják csak ki nyugodtan Tamást! Majd itt marad nekünk a hisztis, nem túl szerethető, önző Kardos; a szintén önzővé, sekélyessé, hiteltelenné tett Betty; a mostanában állandóan nyafogó Vera; a sokak számára nehezen elviselhető Bodolai család, és ha kis szerencsénk van újra előkotorják Beácskát is, akivel kapcsolatban már könyörögtek a nézők, hogy tűnjön el. Nem lesz viszont Tamás, de legfeljebb Száraz Dénes rajongói ezentúl színházba járnak ahelyett, hogy a JR-t néznék! Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de ez most kikívánkozott belőlem. Ja, és nekem úgy tűnik, hogy a tisztelt szerkesztőség készülhet a népharagra!
Kedves Fórumozók!
Véleményem szerint nem szabad, hogy engedjük, hogy a forgatókönyv írók tönkretegyék a sorozatot! Gyűjtsünk aláírást, hogy Tamás atya ne haljon meg! Ha a forgatókönyv írok nem engednek, akkor pedig néhány napig senki ne n nézze a sorozatot! Így meggondolják, hogy mit terveznek, hiszen kinek kellene egy alacsony nézettségű sorozat?
Gyűjtsünk aláírást!
Ötleteket várok!
Üdv. Dr. Kiss Elelonóra
Én bármit aláírok, de sajna őket semmi nem érdekli. A fórumokat nem olvassák, a mailekre nem válaszolnak. Bár, legalább bosszanthatjuk őket, ha bombázzuk mailekkel, és megtelik a postafiókjuk:) Csekély öröm, de mást nem nagyon tehetünk. Csak megunják.
Mondjuk érthetetlen, hogy miért a legnépszerűbb szinészt kell kiirni, pont olyankor, amikor amúgy van is ideje forgatni.
Kedves hozzászólók!
Támogatom az aláirás-gyűtés ötletét!!!
Remélem néhanap a szerkesztők is olvassák ezt a fórumot és szivből kivánom nekik,hogy legyen a kezükben nyugtató,mikor eljut a tudatukig,hogy Tamás atyával a sorozatot is eltemethetik…Mi másért akarják az emberek tovább nézni??? A bodolai családért,akik csak hisztizni tudnak? Vagy esetleg Vera-Viktor-Dóra hármasért,ami már undoritóan intrikus? A film sorozatos tagédiákról,gyilkolásokról,szerelmi csalódásokról és boldogtalan párokról szól….KI KIVÁNCSI ERRE????? Jól mondták az eőttem szólók,hogy nem kell szappanopera-szerű nyáladzás,de végre lehetne már a sorozatban egy IGAZI szerelmespár,akinek a szerelme legyőz mindent és akik a vltozatosság kedéjért együtt is maradnak…Az rendben,hogy az ilyen happy end nem életszagú a legtöbb esetben,de az emberek pont ezért néznek TV-t!!!!!!! Ami pedig igaz,hogy a Tamás atya-Száraz Dénes rajongók legalább szinházba fognak jári,de ez az egyetlen pozitivum ami e JR sorozat adni tud a nézőknek…..mi eléggé sokatmondó….
Alapítok a facebookon egy olyan oldalt, amelynek az lenne a neve, hogy Tiltakozzunk azért, hogy Száraz Dénes maradjon a Jóban Rosszban sorozatban, vagy valami hasonló nevet és osszuk meg, hogy minél többen lájkolják! És ezután írok egy levelet a szerkesztőknek, vagy akár ha az emailra nem válaszolnak, akkor fel is hívhatom őket, sőt személyesen is megkereshetjük őket! Szóval, ha valakinek van valami ötlete, hogy még hol gyűjthetnénk aláírást akkor írjon!
Üdvözlettel: Dr. Kiss Eleonóra
Kedves fórumozók! Na én tegnap írtam egy levelet arra a 2 email címre, amit valamelyikőtök itt megadott. Annyi választ azért kaptam, hogy az alkotók felé továbbítják az üzenetem. Valószínűleg semmi értelme, csupán annyi, hogy legalább még egy ember szekálta őket… Csak hogy ők se legyenek boldogok, ha már mi nem vagyunk!
Ja, amúgy mellesleg úgy látom az a hozzászólás rejtélyes módon eltűnt, amiben az email címek voltak. Talán nem véletlenül törölték. Fogják csak be a fülüket, szemüket, ne halljanak meg, lássanak semmit!
Én az előbb írtam levelet először a TV2 közönségszolgálatnak! Erre kaptam egy választ, hogy a levelet a jobanrosszban@tv2.hu emailcímre küldjem el, mivel a műsor készítői minden észrevételt szívesen fogadnak!
Sziasztok!
Felhívtam egy ismerősöm a TV2-nél és azt mondta, hogy ha sokan akarják, hogy ne lépjen ki Száraz Dénes, akkor mindenki aki tud írjon egy levelet a jobanrosszban@tv2.hu emailcímre, illetve lájkolja a facebookon az Együtt azért, hogy Tamás atyát ne írják ki a Jóban Rosszban sorozatból. Minél többen lájkoljuk annál nagyobb az esély arra, hogy Dénes maradjon! Kérlek lájkoljátok, írjatok emailt és osszátok meg az oldalt az ismerőseiteknek!
Én már teljesítettem is! Nagyon remélem, hogy Dénes maradhat a sorozatban. Tudom lerágott csont már az, hogy csak miatta nézem a sorit, de a többi karakter egyszerűen nem érdekel. Kit nézzek? Szilviát, aki tönkre teszi a saját családját és elfelejti, hogy honnan indult? Verát, ki annyira önbizalom-hiányos, hogy a saját pasiját nem tudja megtartani? Füredit, aki csak mormog mint egy medve, de semmi hasznos “lépése” nincs a sorozatban? És még sorolhatnám, de feleslegesen….én osztom a facebook-os oldalt is! TAMÁSÉRT MINDENT!!
Én küldtem, meg az ismerőseim is mind a két emailra! Köszönjük puhapihe! Arra bíztatok mindenkit, hogy írjon mind a két email címre! Mentsük meg Száraz Dénest és Tamás atyát! Csak együtt sikerülhet!
Na igen, valószínű Barbikának elgurult a gyógyszer:))) Lehet, hogy holnapra már nem is ez lesz a címe:) De a másik akkor is megmarad, addig meg, had szóljon:)
A címek megvannak,úgyhogy bárhányszor bárhova be tudom írni.
Max törölnek az oldalról.Akkor meg száz mailt küldök az összes címükre.
Ja a név előtt az a jel nem kell:)))
Ezt kaptam Ujvári Barbarától!
Kedves Mindenki!
Megértem, hogy rosszul érint mindenkit, hogy Száraz Dénes karaktere hamarosan távozik a sorozatból.
De szeretném kérni, hogy ne küldjenek 2 percenként e-mail-eket.
Jeleztem az alkotók felé, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek és tüntetést szerveznek.
Ha erről van bármilyen új információ, azt is nagyon szívesen továbbítom az illetékeseknek.
Üdvözlettel,
Ujvári Barbara
Többen kifejtették már a véleményüket Száraz Dénes karakterével kapcsolatban…
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy nem értem, egy ilyen nagy szerelemnek, ami tényleg szívszorító volt, miért kell ilyen véget érni? Egy az, hogy Betty olyan sokat várt Tamás atyára,nem hiszem el h néhány napot nem birt volna még ki. A másik meg, hogy Tamást nézői kérésre hozták vissza. Ezután majdnem meghalt, most meg alig egy évvel később valóban meghal. :(( Hát köszönjük szépen.
Vannak még akiket szeretek a sorozatban,de Tamás és Betty kettőse volt az abszolút kedvenc.
Részemről idáig tartott a Jóban Rosszban…
Ez van.
:) Na most nem kell feladni:))) Én fogom küldeni két percenként az e_maileket. Ők azért vannak ott, hogy a közönséget kiszolgálják.
Ujvári Barbara menjen Grandéhoz panaszra:)
na de azért az rtl-n ott van a barátok közt :) már csak azon röhögnék ha a boncasztalon Tamás Betti elott kinyitná a szemét…. de akkor legalább tovább nézhetném a JR-t:)..Csak Tamás atya miatt néztem, annyit vacakoltak már ezzel a szerelemmel, hogy nem lehet így vége…
JÓBAN ROSSZBAN ÉN ÍGY SZERETLEK!!!
Igen nem lehet így vége! Vannak csodák! Ez is legyen egy csoda! Engem nem érdekel, hogy meseszerű lesz a történtet attól, hogy valaki a halála után pár nappal feltámad! Jézus is gyógyított meg olyan embert, aki már halott volt! Üzenem a készítőknek, hogy olvassák el a Máté evangéliumát és az alapján írják meg a folytatást!
Nincs Tamás Atya nincs jobban rosszban.Nélküle az egész sor unalmassá válik .De azért köszönöm az eddig részeket de ha nincs Tamás Atya akkor nem nézem tovább a sorozatot.
Itt is búcsúzom, a tv2 mától megszűnt létezni számomra.
Eddig is csak kullogtak az rtl után, na most nézzék meg magukat.
Már egyszer eljátszották ezt.Nem tudom mire számítanak.El nem tudom képzelni , hogy nem volt nézettségi visszaesés a múltkor, mikor kiszállt egy időre.És most akkor mit várnak?Szerintem Tamás Atya-Betty nélkül nem ér semmit az a sorozat.A többiek hisztijére nem vagyok kíváncsi.Sajnálom, hogy így lett.Remélem még valahogy visszahozzák Tamást.Amúgy nekem is itt a vége.Nem nézem tovább.Gratula TV2.
Részemről ennyi volt.
Nos akkor többet ezt se nézem!Ekkora baromságot,hogy kiírták a legnépszerűbb szereplőt!Csakis gratulálni tudok ehhez az abszolút “értelmes” ötlethez!
Egyszerűen nem hiszem el ezt a mai részt!!!!! Megáll az eszem, ezek nem normálisak!!! Miért csinálják ezt Tamással, meg velünk nézőkkel, hát csapjon a villám Kardosba, vagy egy ministránsba, vagy bánom is én kibe, de ne Tamásba! Az egyetlen normális karakter, és igazán megküzdött Bettyért, legyen már végre az övé!!!! Akármilyen úton-módon, de támasszák fel!
Fórumot fogok olvasni, innen tudom, hogy él-e már Tamás, majd akkortól nézem újra, addig meg átmegyek az RTL Klubra Barátok közt-öt nézni!
A JB volt az utolsó műsor a TV2-n, amit még néztem, most már azt sem. Egy nagy trágya csatorna, carabbnál carabb műsorokkal :( Elég volt belőled!!
majd az lesz mint csipkerozsika csak forditva.. betty megcsokolja tamást aki feléled és minden OK lesz. dejolennneee:):(
Nahát, Újvári Barbara levelén könnyesre röhögtem magam. Amúgy csak kínomban röhögök. Mégis mire számítottak??? Szerintem abszolút várható volt, hogy a BeTom rajongók levelekkel árasztják el őket!
Nem Száraz Dénest kellett volna kiírni, hanem Grandét, meg a forgatókönyvírókat kellet volna elküldeni valahova máshova. Már jó régen. Annyira nyilvánvaló, hogy nem számítunk nekik, biztos nincs szükségük erre a munkára. Különben nem lehetne céljuk, hogy a népszerű karakterektől megszabaduljanak, a rosszakat megtartsák és tönkretegyék sokunk számára az egész sorozatot…
A mai rész után NEKEM IS MEGHALT A SOROZAT TAMÁS ATYÁVAL EGYÜTT!!!!!!!!!Ennyi idiótát,akik a forgatókönyvet írják!!!Tényleg azt hitték ezzel a húzással növelni fogják a népszerűséget?Hát szerintem iszonyatosan elszámították magukat.Nem baj,ilyen húzásokkal a sorozat rövidesen befuccsol,majd mehetnek ők is kilincselni új munkáért!Végig abban bíztam,hogy egymásra talál a két szép fiatal!Hiszen nemrégen még Betty érezte,hogy belehal a szerelembe.Aztán amikor Tamás hajlandó lenne mindent feladni érte,akkor meg nem kér belőle.Ez meg a másik fele.Egy ekkora szerelem nem múlik el csak így!A Dallasban is megoldották,hogy amikor Bobby meghalt,és a nézők visszakövetelték,visszaírták a sorozatba.Most is lehetne valami hasonló.Vagy hallottam olyan megtörtént esetről,amikor valakiről azt hitték meghalt,mert a szervezet úgymond hibernálta magát rövid időre.Tamással miért nem tudnak valami hasonlót tenni?Amikor bevitték a boncterembe,és ráterítették a leplet,még ott is bíztam a csodában,hiszen ha ilyen idióta fordulatot bele tudtak vinni,hogy pont azt a nőt kéne összeadnia akit szeret,és ekkor belecsap a villám,még egy idióta húzás vagy egy csoda bele fért volna!!!A készítőknek tényleg ennyire nem számít a nézők mit szeretnének?Kinek,minek volt ez az érdeke,hogy egy ilyen szép szerelmet így tönkretegyenek egy tollvonással?!Az emberek áhítják a szépet a jót,a csodás szerelmet,hogy legalább a tv előtt ne kelljen a saját gondjukra,bajukra,tragédiákra gondolniuk!
Köszi forgatókönyvírók,hogy így tönkretettek egy sorozatot!Az viszont jó,hogy ezután az az időm felszabadul,amit a sorozat nézésével töltöttem!
Úgy látom nem értenek a forgatókönyvírók a szóból, már múltkor visszakérték a nézők Száraz Dénest erre most mit csinálnak kiírják végleg. Maguk szerint ki fogja nézni ezt a nyomi sorozatot? Mi nem az biztos. ARRA KÉREK MINDENKIT HOGY ADDIG NE NÉZZE A SOROZATOT, AMEDDIG NEM JÖN VISSZA TAMÁS. Bettynek és Tamásnak együtt kell lennie, ezt várjuk el nézők
Maguk pedig gondolkozzanak el, hogy Önök NORMÁLISAK, hogy kiírták Dénest?
Ehhez csak gratulálok……..
Egyetértek gubumiri82-vel! Addig ne nézzük a sorozatot amíg nem tér vissza Dénes! Én most írok egy levelet Ujvári Barbarának, hiszen a tegnapi nap folyamán kb. 1000 aláírást összegyűjtöttem! Szerintem ha Tamás atya sorsa így alakult akkor nem csak ő nyugszik békében, hanem a sorozatra is kimondhatjuk, hogy “Nyugodj Békében”!
Halotti anyakönyvi kivonat
Születési név: Jóban Rosszban
Született:2005. január 23.
Meghalt: 2012. május 9.
Halál oka: Száraz Dénes távozása a sorozatból
GRANDE TAKARODJ! GRANDE TAKARODJ! GRANDE TAKARODJ!
Bizonyítvány
Nagy Tamás (GRANDE)
A KÖZÖNSÉG HATÁROZATA ALAPJÁN MEGBUKOTT!!
Kedves Jóban Rosszban szerkesztők!
Először is szeretném elmondani, hogy a sorozatok az elejétől kezdve nézem, szeretem, és csupán építő jellegű kritikát szeretnék megfogalmazni.
1. A karakterek
Örömmel láttam, hogy nevesebb magyar színészeket is játszatnak a sorozatban, például Liptai Claudia, Gesztesi Károly, Ullmann Mónika. Elhiszem, hogy az ő jelenlétük sokkal többe kerül, mint egy kevésbé ismert szereplőé. De kérdem én? Vajon nem érné meg olyan színészeket alkalmazni, akik valamit értenek is a szakmához, mint például az előbb felsoroltak? Vagy olyanokat többet szerepeltetni, akiken látszódik is a fejlődés? Ez alatt Timon Barnát értem. Nem tudom, észrevették e már, de sokkal jobban játszik, mint néhány fontosabb szereplő.
Úgy vettem észre, hogy rá férne már a sorozatra néhány újabb szereplő. Örülök, hogy több a nővér, aki szerephez jut, valamint az új karakter, Márti is kicsit megdobja a sorozatot. Néha az ő esetében úgy érzem, kicsit erőltettet, ezzel szemben jól áll neki a karakter.
2. A történet
Néha az az érzésem, hogy a történetet a készítők saját maguk szórakoztatására írják. Figyelembe sem veszik, hogy esetleg a nézők mit szeretnének látni. Ez alatt nem csak a Tamás atyával történt dolgokat értem, ebben majd egy másik pontban térek ki. Örömmel venném, és szerintem nem csak én, ha a nézőknek – mert hát a sorozatok nekik készítik – lenne egy kis beleszólásuk a történet alakulásába. Például hetente, havonta egyszer lehetne egy véleményszavazást tartani itt, a honlapon a történettel kapcsolatban. Nem kell, hogy a legapróbb részletekig elénk tárják a történetet, de például egy esetleges halállal, robbanással, természeti katasztrófával kapcsolatban igen, hiszen úgy vettem észre, ez a fő irányvonal a sorozatban manapság.
3. Vera
Sokan mondják rám, hogy a végletek embere vagyok, és ezt már én is észrevettem magamon. De Vera még rajtam is túltesz. Egyik nap még a csúnyácska kis rezidens, a következő pillanatban meg már punk. Félre értés ne essék! Örülök a változásnak, amit részben Dóra karaktere okozott. De szerintem bőven elég lett volna, hogyha olyanná alakul, mint amikor Józsi megszépítette. Szerintem hitelesebb lett volna, na és persze kevésbé lett volna röhejes…
4. Tamás
Mint azt nyílván már észrevették, sok ember kedvenc szereplője volt a Száraz Dénes által alakított Tamás atya. A mélyen tisztelt szerkesztők, mondják már meg nekem, hogy ha egy közkedvelt szereplőt a közönség miatt hoznak vissza, akkor azt miért nem lehet a történetben tartani. Nem akarok még egy lenni a sok közül, akik e miatt panaszkodnak, de szerintem ez a közönség becsapása volt. Ami ezzel az esettel kapcsolatban még nagyon felbosszantott, az a halál kimenetele. Rendben, villámcsapás érte. Még ezt is elfogadom. De hogyan lehet az, hogy a nyilvánvalóan legközkedveltebb szereplőt 10 másodperc alatt megölik, amiben még Betty kiáltozása is benne van? Az emlékeim szerint, Margit félresikerült öngyilkossági kísérlete is több jeleneten át tartott, pedig megkockáztatom, nem volt a legkedveltebb szereplő.
5. A főcím
Úgy gondolom, éppen ideje lenne már frissíteni. Olyan szereplők vannak még benne, akik már régen nem is szerepelnek a sorozatban, vagy más rég más játssza őket. Kétlem, hogy a Bodolai család esetében, olyan hatalmas költséget jelente egy új közös családi jelenetet bevágni a főcímbe. Mert ha már megváltoztatták a karaktert, legalább annyira tiszteljék meg az újat, hogy nem a már régen nem is játszó színésznőt látjuk minden este.
Őszintén remélem, hogy ezt el is olvassa valaki. Elvégre mi értelme lenne a hozzászólásoknak, ha csak azért van, hogy a nézők kiírhassák magukból a bánatukat, ami úgy vettem észre senkit nem érdekel!
Köszönöm!
Sztem is vissza lehetne még hozni Tamás atyát!! Anyukám mesélte,hogy régen nálunk a Dallasnak volt nagy sikere,és meghalt benne az egyik főszereplő! A nézők nem törődtek bele,aláírást gyűjtöttek,így a rendező kénytelen volt visszahozni a történetbe a szereplőt,úgy,hogy az egyik szereplő csak álmodta az egészet! Vagy vmi hasonló!…
Én azt nem tudom elfogadni, hogy a “tisztelt” alkotók miért nem értik meg,hogy nagyon sokan Betty és Tamás kapcsolata miatt nézik a sorozatot!
Tamás atya szerepe az egyik legkedveltebb és legszerethetőbb karakter volt. Nem hiába kértük annyian annak idején,hogy írják vissza a történetbe.Nem ezt vártuk,hogy annyi szenvedés után ez legyen a sorsa egy végzetes villámcsapás…
Vagy ennyire nem számít az íróknak és a producer úrnak a nézők óhaja?
Nem kértük volna, hogy egy szirupos holtodiglan-holtomiglan brazil szappan operát írjanak a szerelmükről.Annyi buktató és váratlan helyzet fordulhat elő egy kapcsolatban ezek nagyon jól bele lehetett volna írni a történetükbe !
Arról nem is beszélve, hogy Száraz Dénes hiteles és zseniális színészi játékát is nélkülöznünk kell ezután:((
Engem végtelenül elszomorít, hogy ennyire nem számít az alkotóknak azoknak az embereknek a véleménye és akarata akikből élnek …
Kedves Fórumozók!
Már nagyon rég nem írtam ide, mert amikor először kiírták Tamás atyát, abbahagytam a sorozat nézését, lemondtam a hírlevelet, stb…; biztosan tudom, hogy nem voltam egyedül…
Amikor visszajött, azóta nézem. A tegnapi rész azonban lesújtó volt (akárcsak az a villám)! Nem értem a forgatókönyírókat! Ezért tényleg fizetnek? Senkit nem érdekel, hogy a néző mit szeretne? Vagy talán nem nekünk készül?
Én is támogatok minden kezdeményezést, aláírásgyűjtést, bármelyik közösségi oldalon történő szervezkedést, e-mail küldést!
Legalább egy kis reményt hagytak volna: küldték volna lelkigyakorlatra, vagy ilyesmi, de így lezárni? Ráadásul egy pillanat alatt? :(((
Az előttem szólónak: Valóban volt ilyen a Dallasban. Bobby karaktere volt. Meghalt, majd nézői nyomásra (nem kis idő múlva) visszahozták. Kilépett a zuhany alól mintha mi sem történt volna! S minden folytatódott ott, ahol abbamaradt!
De sajnos ez a magyar valóság, nem Amerika! Le vagyunk mi ejtve!
De azért csak mindenki küzdjön!!! A remény hal meg utoljára…
Ja, és fordítsák már meg ezt a sorrendet, hogy a legfrissebb hozzászólások legyenek az elején! Mint egy normális oldalon…
Sziasztok!
“Csillagkúton senki sem unatkozik.” Ez igaz, az egyik jobban hisztizik, mint a másik! Csak a néző unatkozik. Ezentúl! Ugyanis a drága szerkesztők mindent elkövetnek, hogy így legyen! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy Zsanett-Kristóf, Emil-Gyöngyi románc vagy egy Szilva hiszti, Bodolai “bolonduljunk már meg” jelenet felveszi a versenyt egy Tamás-Betti összepillantással????
Állítólag nézői nyomásra hozták viszza Tamást, ismerőseim is sokan emiatt nézik (de ez azt hiszem már ezentúl nem így lesz), akkor most miért írják ki????
Talán már túl sokan nézzük???
Aláírásgyűjtés Tamás atyáért, itt:
http://www.peticiok.com/hozzak_vissza_szaraz_denest_a_joban_rosszban_cim_sorozatba#form
Engem sem érdekel sem a Dóra-Viktor-Emese hármas, sem Bodolaiék állandó hülyesége, Szilvia hisztiére sem vagyok kíváncsi! Emil könyvet írt, kit érdekel? Száraz Dénes karakterét Tamás atyát kérjük vissza a sorozatba! Mentsük meg Száraz Dénest és Tamást! Nagy Grande Tamás a producer pedig megbukott! Mi nézők ezennel felmondunk Nagy Grande Tamásnak!
Bocsánat Veronkát akartam Emese helyett írni
Szerintem a peticiót linkeljétek minél több helyre.Köztük ide is:http://www.facebook.com/JobanRosszbanFanPage
Mindenki írja alá és ossza meg az alábbi petíciót!
http://www.peticiok.com/signatures/hozzak_vissza_szaraz_denest_a_joban_rosszban_cim_sorozatba/
VIGYÁZAT! ALSÓ NÉZETTSÉGI RÁTA KÖZELÍT!!! IDŐPONTJA: 2012.05.10.
Aki viszont akarja ÉLVE látni Tamás atyát, az NE NÉZZE a sorozatot!!!
Tökéletesen egyetértek a rajongók véleményével Tamás atyát illetően. Már küldtem is a szerkesztőségbe egy tippet. Legyen az egész Betty álma az esküvő előtti éjszakán. Addig, ameddig fel vannak véve a részek előre…
Másképp nehéz lenne Tamást “feltámasztani”…
Írjuk alá a petíciót, hiszen még csak 237-en írták alá! Én a mai napon küldtem Ujvári Barbarának egy 860 aláírást tartalmazó petíciót! Szerintetek mennyi kellene ahhoz, hogy Dénest visszahozzák?
Nézzétek az Aktívot!!! riport jön Száraz Dénessel!!!
Na, ennyi volt! Good Bye Jóban rosszban!!!
Kérem az írokat hogy hozzák vissza a jóban rosszba Tamás atyát mert nagyon meg szeretük
A mai Aktívban Grande nyilatkozta, hogy “kegyeskedett” válaszolni az egyik fórumon megjelent véleményre. Gondoltam bemásolom Akácvirág sorait, azt gondolom sokan egyetértünk vele.
“Az előbb olvastam Grandétól, hogy azért ilyen brutálisak a halálos jelenetek, hogy sokkolják a nézőket és beszéljenek róla…
Na kérem szépen: kedves Grande, vagy aki olvassa és eljuttatja neki!
Miből vonta le azt a következtetést, vagy melyik néző üzente, hogy csak akkor nézünk egy SZÓRAKOZTATÓ műsort, ha tökig van nyomva letargiával, gyásszal, szenvedéssel?
Miért csak az az érdekes, ha mindenki meghal, borzasztó tragédiákban, ha minden házasság felbomlik, ha minden gyerek emós, drogos, bűnöző, ahol semmi nem születik, sem gyerek (csak halott Emilke), sem életre szóló kapcsolat, sem érték, semmi pozitív, csak a pusztulás, minden értelemben?
Hadd tegyem fel a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy a mesék, vagy egyéb szappanoperák, hogy a tárgynál maradjunk vége mindig jó? Talán azért, mert az emberek ezeket (lásd mesék) azért találják ki, hogy elszakadjanak a sokszor sajnos nagyon durva valóságtól? Hogy hinni tudják, vagy legalább remélni, hogy az élet jobb is lehet? Hogy hulla fáradtan, a mai magyar valóságból egy órácskára menekülve talán nem azért ül a Tv-je elé, hogy ott is csak azt lássa: szar az élet?
Gondolja, hogy a szépért, a jóért nem ülnénk oda?
Vagy esetleg egy szekta fizeti a stábot, akinek érdeke a világfájdalom elhintése? Már bocsánat, de nem tudok mit gondolni…! Ne legyünk esetleg mindannyian öngyilkosok a sorozat forgatásának helyszínén? Az mekkorát szólna, Kedves Illetékesek! De nem?
Tudom, most ennek a hozzászólásnak is nagyon örülnek, hogy ” ez az, ezt akartuk!” De várják csak ki a végét! Nem azt mondom, hogy egy filmben nem lehet halál, vér, BIZONYOS MÉRTÉKIG ez vele jár, mint az igazi élettel. De én tegnap este, az ominózus ” Tamás meghal” jelentek alatt rosszul lettem. Mert, ahogy Neki a Bettyvel történt dolgai, nekem úgy villantak be azok a rosszak, amiket ez a sorozat lenyomott a torkomon. Fizikai rosszullétet éreztem és abba kellett hagynom a tévézést…
Biztos, hogy ehhez volt joguk??? És biztos, hogy ez vezet a célra?
Ja a kérdés, hogy akkor minek nézed, nézted te barom? Mármint én…
Mert szerettem, szerettelek Titeket… A szereplőket, akik készítik, mindenkit… És bíztam… Ilyen a szeretet…. De megcsaltatok, becsaptatok! Nem csak Tamás miatt….
Hogy ki vagyok én, csak egy a sok millióból, kit érdekel a véleményem? Tegyék nyugodtan nyilvánossá a hozzászólásom, és lássuk, hányan értenek még velem egyet!
Fel is hatalmazom itt a jártasabb Barátaimat, hogy tegyék oda ezt az írást, ahol az érintettek is jól láthatják! Vannak, akik már jól tudják hová kell írni… Sajna hasztalan…”
http://www.nlcafe.hu/sztarok/20120510/joban-rosszban-stabja/
kösz b+
teljesen igaz, amit az előttem szóló írt… :@
Kedves Nézőtársaim!
Úgy gondoltam, hogy a holnapi napon felhívom a TV2 közönségszolgálatot és egyezséget ajánlok nekik! Ugyanis véleményem szerint megszegték a korhatár besorolást, mivel a tegnapi jelenet nem 12-es karikás, hanem minimum 16! Ezért ha nem hajlandóak az alkura, akkor feljelentem a felügyeleti szervnél a Jóban Rosszban sorozatot!
Sziasztok!
Én nem néztem tegnap az adást, aláírtam a petíciót, e-mailt is írtam a szerkesztőségbe; nagyon bízom benne, hogy ezt velem eggyütt sokan megteszik, mert hatása csak így lehet ennek a dolognak!
Egy kereskedelmi csatorna a reklámokból él, márpedig ki akarna egy műsor “előtt-alatt-után” terméket reklámozni, ezért súlyos pénzeket kifizetni, ha a műsor nézettsége a béka feneke alatt van?!
Egyetértek az előttem írókkal, tényleg a szenny ömlik a tévéből, és azért ülünk oda (Én legalábbis), hogy egy kicsit elrugaszkodjunk a valóságtól, hogy megélhessünk olyan dolgokat, mait sokunknak a való élet nem ad meg! Ezért olyan sikeres a sok brazil szappanopera, a maga túlzásaival, mesterkéltségével, stb…. Még az 55. ismétléskor is!
Most megnéztem az Aktív-os interjút, nem nagyon úgy néz ki, mintha érdekelné az urat a nézők kívánsága!
Mi az, hogy ebben a történetben nem volt több? Annyi van benne, amennyit egy jó forgatókönyvíró “beleálmodik”!!!
Csak el kellene olvasni néhányt azok közül, amelyek akkor íródtak ítt az oldalon, amikor Tamás először elment!
Érzelmekkel teli, fantáziadús történetek! Ha összejönnének lenne egy normális pár a sorozatban, ami most nem nagyon mondható el!
És emellett még mindig picsighatnának tovább a többiek!
Norton13,ha ez így van, támogatom az ötletet.
Az a baj, hogy Grandét csak egy dolog nem érdekli, a nézők.
Ő egy pillanat szereplésért, vagy szerinte sikerért mindent odadob.
Úgy látom, egy sikert azért elértek az írók, felkavarodott ismét az állóvíz, rengeteg a hozzászólás. Végre sikerült elérnünk, hogy visszahozzák Tamás atyát, de csak ilyen rövid időre? Nem tanultak a korábbi követelésekből? Miért kell egy kedvencet kiírni? Nem a kedvenc, érdekes szereplők tartják életben a sorozatot? Nagy hiba!!!
Legalább hagytak volna egy kiskaput, mondjuk elmehetett volna T.atya Afrikába, vagy máshova igét hirdetni, és megnézhették volna a reagálásainkat, ha már a kb. 1 évvel ezelőtti nem volt elég. Ebből nehéz lesz visszatáncolni. Jó ötlet, hogy Betty ezt csak álmodja az esküvő előtt, de hónapokig nem tarthat egy álom. 2-3 hónappal korábban fel vannak véve a jelenetek (mi rohadunk a melegtől, ott meg esik a hó, és sálban télikabátban vannak a szereplők, amikor meg hideg volt, egyszál toppban, nyári ruhában voltak. Arra is oda lehetne figyelni, hogy mikor fog egy rész adásba kerülni!) Szóval minél később hozzák vissza T.atyát, annál nagyobb marhaságok árán lehet. Ezért AZONNAL!!! tenni kéne valamit.
Nyugodtan dobják a szemétbe a már elkészült, nem megfelelő jeleneteket, nem fogjuk sajnálni! KÖVETELJÜK VISSZA TAMÁS ATYÁT, BÁRMI ÁRON!!!
Már többször írtam én is, hogy túl sok a ROSSZ-ban a sorozatban, és alig van JÓ-ban. Egy pap szerepe pl. pont erre is megfelelő lehetett volna. A sok hisztiből már nekem is elegem van.
T. atyán kívül Istit és Szabit szeretem a legjobban, remélem, őket nem fogják kiírni.
Sziasztok! Ezt küldtem az Aktívnak és a TV2 közönségszolgálatnak!
Megdöbbentett, sőt lesújtott minket az a hír, amelyet szerdán délelőtt láttunk egy napilapban! Kedvenc színészünket Száraz Dénest kiírják a sorozatból! Rögtön elindult a szervezkedés, aláírásgyűjtés! Tegnap a Tamás atyáért összefogás 1160 aláírást küldött át a Jóban Rosszban sorozat egyik munkatársának. Tegnapi napon egy másik rajongó aláírásgyűjtést kezdeményezett az interneten 12 óra leforgása alatt több mint 500-an írták alá a petíciót! Szeretnénk több embert értesíteni a petícióról, mivel véleményünk szerint ezzel a kezdeményezéssel sokkal többen egyetértenek! Az Aktívban tegnap elhangzott riportra szeretnénk egy közleményt kiadni! Megdöbbentőnek találjuk, hogy Nagy Tamást a sorozat producerét nem érdekli a nézők véleménye! Először is szeretnénk vele közölni, hogy ha ennyire nem érdekli a nézők véleménye és hogy mi mit szeretnénk, akkor csinálja csak saját magának a sorozatot, mivel MI ÍGY NEM VAGYUNK RÁ KÍVÁNCSIAK! Az emberek többsége kikapcsolódásként tekint a televízióra, mivel egy kis időre a társadalom problémáitól el akar szigetelődni egy mások által felépített “kis világba”! Az emberek többségének rengeteg problémával és megpróbáltatással kell szembesülnie az élet rögös útján, ezért a sorozat adta háromnegyed óra kikapcsolódást jelent számukra! A Jóban Rosszban sorozat producere beleesett abba a hibába, hogy saját szakmai alkalmatlansága miatt már nem tudott több cselekményszálat kitalálni Betty-Tamás atya életében! Pedig még a producer és a forgatókönyvírók sok szálon érdekessé tehették volna az említett karakterek sorsának alakulását! Véleményünk szerint kimagaslóan magas nézettség mellett ment volna Tamás atya és Betty esküvője, de a további életükre is nagyon sokan kíváncsiak lettek volna! A producer és a forgatókönyvírók elvették tőlünk azt a lehetőséget, hogy egy ilyen tiszta és nemes szerelemnek a tanúi legyünk, hiszen akármennyire is fáj, szembe kell néznünk a szomorú valósággal, Tamás atya halott! Tegnap az Aktív című műsorban megdöbbenten hallgattam Nagy Tamás producert nyilatkozatát, miszerint Tamás atya karaktere már nem vonzotta a nézőket a képernyő elé! Nyilatkozatában kijelentette azt amit már régóta sejtünk, hogy a sorozat készítői semmilyen formában nem kíváncsiak a nézők véleményére, hiszen ha kíváncsiak lennének, akkor tudnák, hogy a nézők többsége Tamás atya és Betty miatt nézte a sorozatot! Minket nem érdekel Bodolai Böbe sorozatos szerencsétlenkedése, sem Bandi alkoholista egyénisége, sem Gyöngyi és Emil románca, Dóra-Viktor-Vera szerelmi hármastól egyenesen rosszul vagyunk, és hát valljuk meg őszintén a Halász családra sem vagyunk kíváncsiak! Emil könyvet írt, kit érdekel? Mióta a producer úr vette át a sorozat irányítását azóta a Jóban Rosszban sorozat, az agresszióról, a halálról, a gyászról és a fájdalomról szól! Mi nézők erre nem vagyunk kíváncsiak, hiszen ezt naponta a való életben is megtapasztaljuk! Ezúton kérjük, hogy Száraz Dénes által megformált Tamás atyát minél hamarabb írják vissza a sorozatba, hiszen Dénes a szerepét jól játszotta és azért hogy nem tudtak neki megfelelő történet írni, nem ő a hibás, hanem a tehetségtelen producer és a szintén tehetségtelen forgatókönyvírók! Nagy Tamás producer burkoltan ki is jelentette, hogy Száraz Dénes karakterét nem hajlandó visszaírni, hiszen azt mondta, hogy a nézőket kárpótolni fogja Tamás atya elvesztése miatt Mi nem kérünk kárpótlást, mi a Száraz Dénes által megformált Tamás atyát kérjük! Bátran kijelenthetjük, hogy Nagy Tamás irányítása egy csőd! Amennyiben nem írják vissza Száraz Dénest a sorozatba abban az esetben radikálisabb eszközökhöz folyamodunk és ezzenel felmondunk a forgatókönyvíróknak és Nagy Grande Tamás producer úrnak Végezetül szeretnék a sorozat epizódtartalmánal található hozzászólásokból idézni!
NA UGYE,SOK SEGGFEJ,NEM TUDJÁTOK MEGKÜLÖNBÖZTETNI A VALÓSÁGOT A SOROZATTÓL,HÜLYE NÉPSÉG,ESETLEG MÉG TÜNTETNI IS KIMENNÉTEK,
Kedves ildiko10, vagy inkább “seggfej”!
Nem tűnt fel, hogy ennyi “hülye népség” között egyedül vagy a véleményeddel? De én, mint egy “hülye” ebből a népségből azt mondom, hogy ez még nem is baj, mert természetes, hogy nem egyforma a véleményünk, az ízlésünk. Amit úgy látom, Te nem tudsz elfogadni! Szép is lenne, ha mindenki olyan lenne mint Te! Látod máris mit tanítottál nekem? Ugyanúgy szólítottalak meg, mint Te minket! Az Isten óvjon meg az ilyen emberektől!! Ha pedig tüntetés lenne, Neked nem kötelező ott lenned, tehát nem igazán értem, hogy mi is zavar ebben?! Kicsit el kellene gondolkodni!
Ildikó 10.!!!
Kikérjük magunknak a “seggfej” kifejezést, és persze a “hülye népség”-et!!! Jól tudjuk, hogy ez egy sorozat. Mi sem valóságként éljük meg a sztorit. S erre pont az a bizonyíték, hogy meg akarjuk változtatni, nem fogadjuk el. A valóságot nem lehet megváltoztatni, de egy forgatókönyvírók által kitalált történetet igen!
A cím is valóban elavult már. Meg lehetne változtatni:
“Bajban, rosszban” Jó már nem nagyon van benne…
Ildiko10!
Senki sem kért tőled sem együttérzést sem pedig sajnálatot! Leírhatod a véleményed, de nem vagyunk rá kíváncsiak! Kikérem magamnak sőt a fórumozó társaimnak is a seggfej kifejezést! Arra kérlek, hogy kerüld az ilyen diszkriminatív megnyilvánulásokat!
A Producer ur az Aktiv riportjában megigérte,hogy kiengeszteli a női nézőket… hát minket csak egyféleképp tud kiengesztelni_tams atyával…a többi eleve fölösleges erőlködés lesz…
Tikeee19! Hát Grande sok mindent ígért már, de nem sok mindent tartott be! Kérjük vissza Dénest és Tamást!
sziasztok! ezek szerint nem én voltam az egyetlen aki megdöbbenve nézte hogy Tamás atyába belecsap a villám :( mikor a kórboncnok segéd elkezdte levetkőztetni rám jött a rosszullét és nem bírtam tovább kikapcsoltam a tv-t. egyszerűen nem látom értelmét a sorozatnak, állítólag kárpótolva leszünk Tamás atyáért, őt nem lehet kárpótolni. szegény Betti teljesen összeomlott, az a nyámnyila Kardos meg az első falba ahogy beleütközött elhúzta a csíkot csillagkútról, kérdem én miféle szerelem ez? ez az Anyámasszony katonája kardos mindig elmenekül ahányszor gondja van. őt kellett volna kiírni a sorozatból mert az ő jelenléte nem kicsit irritáló az állandó nyavalygásával nem úgy viselkedik mint egy férfi hanem mint egy rossz….. EGY SZÓ MINT 100 KÉRJÜK VISSZA TAMÁS ATYÁT!!!
hat ennyi volt,..reszemrol vege a sorozatnak:-(eddig csak ezt neztem a tv-ben…mostmar nem fogok tv-t nezni..:-(
ennek a rossz tragikus fordulatnak amit a szerkesztő urak csináltak egy pozitívuma van leborulok Szabó Művésznő alakítása előtt tehetséges és tökéletesen játssza Betti szerepét ekkora alakítás de ezt ne csinálják legyen már átírva ez a forgatókönyv Tamásnak élnie kell hiszen enélkül a tehetséges ifjú zseni Színész nélkül ez a sorozat fabatkát sem ér ennyi Zsofika méltó édesapja nagy nevéhez imádom Hozzák vissza a szerelmét annál is inkább mert mindenki őértük nézte önöket
Norton13, nagyon jó levél, kár, hogy senkit nem fog érdekelni.
Egyszerűen fogalmam sincs, hogy kinek kellene írni,hogy valami változás történjen. De erősen gondolkodom rajta.
Nagy Tamás engem is csak akkor tud kiengesztelni, ha visszahozza Dénest, senki mással nem tud. Tényleg nincs más értelmes szál ebben a sorozatban.
Betty és Tamás szerelméért még elviselem a többi idiótát, jaj, még Szabit kivenném az idióta körből, de nélkülük nincs értelme nézni.
Zsófi most tényleg nagyot alakít, ez most nem játék, igazi könnyei vannak.
Egyébként Nagy Tamás szerintem egy öntelt…, és tényleg fantáziátlan, ki kell rúgni az egész bandájával együtt, ha nem tudtak többet kihozni ebből a karakterből. Nem igaz, hogy tragédiák nélkül nem lehet létezni, ott volt pl. a Klinika c. sorozat, amit sztem sokan nagyon szerettünk, és nem volt benne ennyi tragédia, dráma, gyilok. Szóval lehet anélkül is jó sorozatot csinálni, annak aki ért hozzá.
Elég lekezelően nyilatkozott a nézőkről tegnap Grande, látszik, hogy nem számítunk neki.
Ha Grande szerint ebben a szálban nem volt több, akkor menjen utcát söpörni a bandájával együtt, mert alkalmatlan a jelenlegi munkájára.
Fantáziátlan.
puhapihe, ekkor: 2012/05/11, 22:27
Egyetértek, idióta, szakmájához nem értő senkiházi macskajancsi!!! Sebaj, van más csatorna is még a palettán, ezennel TV2 teljesen kivégezve, óvska gagyi műsorok, többet nem nézem!!!! Jön az RTL Klub és a Barátok közt!!! A TV2 úgyis mindig le volt maradva az RTL KLub mögött, de most már mérföldekkel!!! Úgy kell nekik, ha ilyen balfékekkel van tele, mint Grande és társai :(
Inkább Kardos dokit írják ki a sorozatból mint Tamás atyát.Csak Tamás atya és Betti miatt néztem a sorozatot,de ezek után hogy a két legjobb szereplő közül ki irták a sorozatból az egyik legjobbat igy már nincs értelme az egész sorozat folytatásának.Gratulálok a rendezőnek.Mert rendezni nem tud.(Pénzért vett diploma).Ezek után inkább Barátok közt mint jóban rosszban!!!
Aláírásgyűjtés Tamás atyáért, itt:
http://www.peticiok.com/hozzak_vissza_szaraz_denest_a_joban_rosszban_cim_sorozatba#form
KÉRJÜK VISSZA TAMÁS ATYÁT!!!!!!
Sziasztok! Bemásolom Dénes nyilatkozatát! Kérem, hogy mindenki írja alá a petíciót és ossza meg, hogy minél többen legyünk, hiszen Dénes vissza szeretne menni a sorozatba! Segítsünk Dénesnek!
Petíció:http://www.peticiok.com/hozzak_vissza_szaraz_denest_a_joban_rosszban_cim_sorozatba#form
“Száraz Dénes elérzékenyült.
– Megható ez a szeretet. Most kiderült, a nézők imádták Tamás atyát, egy papot. A kereskedelmi csatornákon jellemzően hiányzik ez a fajta karakter. Ma is utánam szóltak a Király utcában, mikor sétáltam: atyám, mikor tér vissza? Erre nem tudok jó választ adni, csak bízom az írók fantáziájában, hogy lesz visszaút, mert szeretnék még dolgozni a sorozatban.”
Megtudtam, hogy Grande a kedves mindenkori vezetőíróval Zakál Edittel találta ki Tamás halálát! Mind a ketten elmehetnek melegebb éghajlatra! Zakál Edit és Grande takarodjatok!
Igaza van Dénesnek,hogy hiányzik ez a fajta karakter,de nem csaka tv-ből,de az életből is ,és most még a műsor is azt sugallja,hogy az ég a jókat bünteti és az olyan önző hisztigépeket,mint Kardos megjutalmazza-hogy csak egyet mondjak a sok közül…”a tisztelt” Zakál Edit eléggé pikkelhet a boldog szerelmi történetekre,vagy épp nagyon el van tévedve az emberismerete,ha azt hiszi,hogy az emberek csak a taragédiákról tudnak beszélni és az érdekli őket… kissé más bolygón élhet… Én ezek után is csak azt tudom mondani,hogy ne adjuk fel,főleg ha Dénes is folytatni akarja-közös a cél :)
Aláírtam én is, és remélem sikerrel járunk.
Valahogy fel kellene, hogy vegyük a kapcsolatot Dénessel! Mai napon írtam a Borsonline egyik újságírójának és megkértem, hogy készítsen egy cikket a kommenteinkből és a levelemből, amelyet már korábban beillesztettem ide! Nem adjuk fel! Dénest vissza fogják írni a sorozatba!
Sziasztok!
Megszereztem Dénes telefonszámát!
Fent van az online tudakozó oldalán!
Mélyen tisztelt Jóban rosszban!
Egyszerűen nevetséges volt Nagy “Grande” Tamás azon kijelentése az Aktívban, miszerint Tamás atya karakterében ennyi volt.. :D Ennyi???? Hát ez vicckategória. Nem tudom, a tisztelt producer úr milyen forgatókönyvírókkal dolgozik, de valószínűleg tehetségtelen dilettánsokkal, ha ebből a szálból nem tudtak többet kihozni. Ha a kedves készítők vennék a fáradtságot, és elolvasnák a JR tv2-s honlapján a sorozattal kapcsolatos hozzászólásokat, akkor tudnák, hogy a nézők nem folyamatos halálra, drámára, tragédiára, veszekedésre, hisztire és mindenféle negatív dologra vágynak, hanem olyan pozitív értékekre, amelyek fél órára kiragadják őket a sokszor szomorú valóságból. Erre Betty és Tamás szerelme tökéletesen alkalmas lett volna… Ja, persze akkor, ha hozzáértő írók viszik a történetet! Ha nincs más megoldásuk, nekem erre az e-mail címre nyugodt szívvel küldhetnek “megrendelést”, mert a jelenlegi katyvasz-történetnél álmomból felkeltve is jobbat írok…. Kérdem én, egy hisztis nőgyógyászban, aki volt már mindenki “szerelme” a sorozatban, milyen további lehetőségeket látnak?? :D Vagy az agyatlan Bodolai Böbében, meg az ezoterikus Gyöngyiben?? Véleményem szerint a Betty-Tamás kapcsolat az egyik legszínesebb szál volt, és a legnagyobb lehetőséggel rendelkezett egy értelmes, érdekes történetszál továbbvitelére. Ráadásul ugyan milyen megfontolásból írnak ki egy olyan szereplőt, akit épp a NÉZŐK követeltek vissza??:D Nyilván azért akarták a visszatérését, mert érdekesnek találták, olyannak, aki miatt leülnek megnézni az adásokat. Ezt nem nehéz átlátni, úgy látszik, csak és kizárólag a sorozat készítői számára okoz gondot. Felteszem, arra tetszettek számítani, hogy a sorozatot évek óta nyomon követő hűséges háziasszonyok szemüket kisírva olvadoznak majd a tévé előtt ettől a “frappáns” fordulattól, de amint azt láthatják, alaposan elszámították magukat, mert pont nem ezt a hatást érték el…. Az meg, hogy egy villámcsapás sújt le az atyára verőfényes napsütésben, külön röhej… :D B-kategóriás megoldásnak sem nevezném, valahol a C és a D-kategória környékén kell keresni a jogos minősítést…. Véleményem szerint a sorozat készítőinek nem sok választása van, szeptemberre legkésőbb vissza kell rakniuk valamilyen úton-módon Száraz Dénes karakterét, ellenkező esetben rengeteg nézőt fognak elveszíteni. Akkor aztán kulloghatnak mérföldekkel lemaradva a konkurens sorozat mögött…… Persze megértem, ha nincs ötletük Tamás visszaírására, elvégre ezzel a halállal nagyjából teljesen kivégezték a lehetőségeit, ráadásul Tamás kiírása is megmutatta, hogy a történetért felelős munkatársak kis túlzással alkalmatlanok egy igazán jó, élvezhető forgatókönyv megírására. Ha nincs ötlet, én szívesen visszaírom Önök helyett Tamás karakterét, ingyen és bérmentve..
Üdvözlettel: egy volt néző
mindezt elküldtem a hivatalos honlapjukra, mert Grande nyilatkozata nevetséges, felháborító, és végtelenül nagyképű…
TomieD! Egyetértek veled! Tamás atya visszaírását szerintem el is kezdheted, hiszen addig nem hagyjuk őket, amíg Tamást vissza nem hozzák! A forgatókönyvírók tehetségtelenek! Amúgy évtizedekkel ezelőtt a Dallas című sorozatból kiírták Bobby-t és őt is visszatudták hozni!
Sziasztok! Újabb nyilatkozatot találtam Dénestől! Segítsünk neki!
Ismét búcsúzik a Jóban Rosszban kisgyermekes színésze, Száraz Dénes, akit néhány hete az év legsármosabb pasijának választottak meg a hölgyek. A színész felmondott az Új Színháznál is, mégsem foglalkozik az anyagiakkal. Számára sokkal fontosabb az, hogy a feleségével és az újszülött gyermekével tölthesse az idejét. Szíve mélyén azonban reménykedik, hogy nem kell végleg elköszönnie a stábtól.
- Mivel meghaltam, ezért elég lehetetlen, de szeretnék maradni. Mindenképpen jó érzés egy színésznek, ha a nézők látni akarják még a jövőben is. Én is titkon reménykedem az ilyesmiben, ha csak rajtam múlna, szívesen forgatnék, és azt üzenem, hogy ők is reménykedjenek – mesélte Dénes, aki Bánfalvi Ági produkciójában, az Abigélben játszik nyártól.
- Távolabbi kilátásaim nincsenek, van egy-két felkérésem színházban, de amíg papíron nincsenek, addig felesleges róla beszélni. Jó kérdés, hogyan tartom el a családot, de egész életemben nem éltem nagy lábon, talán egy kicsit szolidabban élünk majd mostantól. Ezen nem problémáztam, mindig volt valahogy, és lesz is! – mondta a színész az Új Ásznak.
Sziasztok!A szerdai rész óta teljesen kivagyok!Nem fogtam még mindig fel..és nem is akarom..ilyet,hogy lehet tenni?!!Szinte a Betty-Tamás szerelmi szál miatt néztem a sorozatot!Már olyan rég óta várjuk rengetegen, – remélem a többiek nevében is mondhatom – hogy Betty és Tamás összejöjjenek!És akkor pont Kardossal jön össze Betty,amikor Kardossal már szinte mindenki alkotott párt..( jó kivétel Jólika néni xDD )És Tamás atya meghal! HIHETETLEN!
Teljes mértékben egyetértek bibica61-el és norton13-mal! Tennünk kell valamit! :)
1840/1. RÉSZ 8. PERC: Attila kék ingben öltönyben elindul, bejelenti, hogy a Macsekba megy mákos gubát és babgulyást enni. 12.49: megjelenik a Macsekban kockás ingben.
Kérdés: Előtte a Polgármesteri hivatalban volt, ott átöltözött, vagy már megint gagyi a forgatókönyv /is/?
Üdvözlünk niky-1997 a körünkben! Együtt képesek vagyunk arra, hogy visszahozzák Dénest!
Sziasztok!
Korábbi interjú Dénestől és Zsófitól! Megtudtuk, hogy Szabó Zsófi is mellettünk áll!
“VISSZAIMÁDKOZTÁK A PAPOT A SOROZATBA
Szabó Zsófi és a nézők nyomására került vissza a Jóban Rosszban címu sorozatba Száraz Dénes. A Tamás atyát alakító színészt annyian követelték a képernyőre, hogy muszáj volt újra csatasorba állítani.Kilenc hónappal ezelőtt távozott a TV2 sorozatából Tamás atya karaktere, aki szerelembe esett a Szabó Zsófi által megformált Betty Tanakisszal. Azóta levelekkel, e-mailekkel bombázták a produkciót a rajongók, így a stáb úgy döntött, térjen vissza Csillagkútra a megtévelyedett pap.
– Soha nem látott mennyiségű levél érkezett hozzánk, amikor a Tamás atya elhagyta Csillagkutat. Mindenki visszakövetelte Száraz Dénest, nem volt más választásunk, visszahoztuk a szerelmes papunkat. Nem árulhatom el, hogy hogyan alakul az élete, nálunk mindig történik valami meglepetés – titokzatoskodott Nagy Tamás, a sikersorozat producere.
Nem csupán a széria imádói akarták, hogy Száraz Dénes ismét forgasson. Szabó Zsófi is lobbizott a producernél, hogy újra régi partnere mellette játszhasson.
– Amióta Dénes elment, folyamatosan nyúztam a producert, hogy írják vissza a történetbe. A legszebb élményeim mind hozzá kapcsolódtak. Dénessel nagyon jól tudunk együtt dolgozni és magánemberként is egy hullámhosszon vagyunk, szinte testvéri a kapcsolatunk. Amikor visszajött és először találkoztunk, a nyakába ugrottam és megöleltem – emlékezett vissza a nagy pillanatra Zsófi.
– Boldogan tértem vissza a Jóban Rosszban stábjához, nagyon hiányzott a forgatás– mondta Száraz Dénes. – Sokkal felszabadultabb lettem, még inkább magamat tudom adni. Már nincs meg a kezdeti izgalom, mint amikor kezdtem a sorozatban. Örülök, hogy Tamás atya ennyire lebilincselő karakter lett viszonylag rövid idő alatt. “
Jaaj remélem visszakerül Tamás Atya és összejön Bettyvel!!! légyszíííí!!!
Én tegnap kb. 100 emailt küldtem neki, meg a sorozatnak!
Néztem a petíció alakulását!
Az elmúlt 24 órában legnépszerűbb: Hozzák vissza Száraz Dénest a Jóban Rosszban sorozatba.
Remélem nem gondolják azt hogy majd egyszer csak megunjuk és ez csak egy pár napos átmeneti dolog hogy aláirásokat gyüjtünk és emailokat küldünk.Ne hagyjuk annyiba.Csak sikerül elérni azt hogy Tamás atya visszakerüljön a sorozatba.
Tisztelt Grande!
Felháborítónak tartjuk a nyilatkozatát az aktívban, mely szerint majd valahogy kiengeszteli a női nézőket. Nekünk nem más kell, hanem Száraz Dénes!!!!!!!!!!A lényeg Betty és Tamás végre találjon már egymásra, és azt, hogy meghal Tamás atya Betty csak álmodja. Mi nem vagyunk forgatókönyvírók, de azért van annyi fantáziánk, hogy visszahozzuk azt akit SZERETÜNK!!!!! Azt gondolom, hogy nem értette meg, azt, hogy a múltkor is visszakértük Száraz Dénest, akkor most sem fogjuk hagyni!!! RAJONGÓK!
Tenyünk meg mindent azért , hogy visszakerüljön a sorozatba Száraz Dénes, mindent írjatok, hogy hova és kinek kell írni!!!!!!!!
Nincs lehetetlen csak tehetetlen ugye Grande???
Kedves gubimiri82 fent vannak piros színnel megjelenítve linkek email cimek.Na oda nyugodtan irhatsz
Ami engem legjobban bosszantott,bocsánat-kiboritóan felháboritott az az a kijelentés volt miszerint Tamás atya karakterében “ennyi” volt.HOGY AZ ÉG ÁLDJA MEG ŐKET ÉS KARDOS DOKIBÓL MI UJAT TUDNAK KIHOZNI????? NEM CSINÁL MÁST ÉVEK ÓTA,MINT BECSAJOZIK-MEGNŐSÜL-CIRKUSZOL-ELVÁLIK ÉS AZTÁN X RÉSZEN KERESZTÜL ALKOHOLISTA ÜNSAJNÁLÓ ALAKOT JÁTSZIK!!!!!!!(félreértés ne esség ,a szinésszel semmi bajom,ő azt teszi amit megirnak neki)-de ebből is az látszódik,hogy milyen fantáziátlanok a forgatókönyvirók-és nem mellékesen félreismerik az emberek igényeit.Ami még bosszant,hogy Grande azt hiszi,hogy csak mert neki a háborúsdi és a szenvedés okoz örömet,mindenki másnak is megfelel-ENGEM NE VONJON EGY KALAP ALÁ A SAJÁT IGÉNYEIVEL!!!!!
Másrészt pedig a konkurens csatorna sorozat már régebb óta tart mint a JR és abban feleennyi gyilkolás se volt-és lám az emberk NÉZIK!!!! -lehet,hogy el kéne Grandét küldeni tanác
sadásra…
Aláírtam a petíciót, mert ez szerintem is, roppant rossz húzás volt a sorozat készítőitől, kérjük vissza a sorozatba TAMÁS ATYÁT!!!!!
Ritkán érzem azt, hogy a gondolataimat meg kell osztanom, most mégis megteszem.
Ha a TV2 részéről ez PR fogás, és tudatosan gerjesztett, akkor gratulációt érdemelnek! Ügyes fogás!
Ha viszont nem az… Hát akkor elég nagy melléfogás. Tényleg az alkalmatlanok!
Kiírni a sorozatból egy olyan színészt, akinek elég volt egy “sörreklám” ahhoz, hogy egy ország megszeresse, elég nagy ostobaság, sőt szarvashiba.
Kellemes orgánum, sármos kinézet. Szerepe szerint egy JÓ ember.
ennyi miért nem elég ahhoz, hogy bennmaradhasson egy sorozatban, amiben lassan tényleg csak a hiszti, a bánat, a kiabálás maradt?
Én végignézném szívesen, miként boldogul egy kiugrott pap a civil életben, miként teljesedik be a szerelme.
Sok hozzászólóval egyetértve. Miért az a férfi nyeri el a “királylány” kezét, aki már két nőt tönkretett, mert képtelen normális együttélésre, és állítanak be olyan férfinek, aki mellett biztonságban érezheti magát egy nő…
Az emberek szeretik a romantikát is, a szépet is.
Végül! Lehet az a baj, hogy akik a történetet írják, elkapcsolnak a Happy End-nél, mivel az nem érdekes! Sokunk szerint azokban a pillanatokban teljesedik ki a történet. Jó együtt örülni a szereplőkkel.
Nincs ennek a Grandénak főnöke???? Mert ennek hiába írunk. Lehet, hogy ha a főnökét ostromolnánk, ő előbb megunná. Sajnos a külföldi tulajdonos adatait nem tudom, pedig annak is lehetne írni, hogy nézzen már körül,hogy egy ember hogyan csökkenti a nézettséget.
Puhapihe, én ügyvéd vagyok megtudom keresni a külföldi tulajdonos adatait!
Az a baj, hogy Grande sztem egy iszonyú egoista, hiú ember, és ő most boldog, hogy a nézők kiakadtak, és vele foglalkozik mindenki. Mert egyébként senki nem törődik vele, és ezért frusztrált. És egy ilyen tiszavirág életű sikerért bármit beáldoz.
Norton13 , te fantasztikus vagy:) Akkor hajrá. Bombázhatjuk Simon Zsoltot is. Érezzék a törődést.
Köszönöm! Én már küldtem is neki egy levelet!
Norton13
Nagyon szépen köszönöm az email címet !! Folyamatosan csak bombázom a leveleimmel !! Remélem az agyará megyek , aztán majd meggondolja magad :DD már legalább 20 level küldtem neki , meg egypár másik embernek is !!! HAJRÁ TAMÁS ATYA !!!! <3
Nem kell köszönni a címet sara88, hiszen közösek az érdekeink!
Kérek mindenkit , hogy írja alá , nagyon fontos lenne …. HAJRÁ TAMÁS ATYA !!!!!!! <3
http://www.peticiok.com/hozzak_vissza_szaraz_denest_a_joban_rosszban_cim_sorozatba#form
petició aláírva! emailek elküldve! mai napon is :)
1 SZÓ MINT 100 KÉRJÜK VISSZA TAMÁS ATYÁT!!!!
Most initottak egy másik peticiót is
http://www.peticiok.com/signatures/terjen_vissza_tamas_atya/
Túlléptük az 1000 aláírást!
Szerintem az új petíció felesleges, nem kell szétaprózni, egységben az erő:)
Szerintem is felesleges az új petíció! Maradjunk a réginél és minél többen írjuk alá, mivel már túlléptük az 1100-at! :)
Igazatok van csak gondoltam megpróbálok mindent ezért is osztottam meg.A ki irást törölni sajnos nem tudom.
http://www.peticiok.com/hozzak_vissza_szaraz_denest_a_joban_rosszban_cim_sorozatba
Akkor itt az eredeti verzió aki még nem szavazott :)
GRATULÁLOK AZ ÖSSZES ÉSZLÉNYNEK AKIK UGY DÖNTÖTTEK HOGY TAMÁS ATYÁT ELTÜNTETIK A SOROZATBÓL!!!!
Még nézem két napig a sorozatot Betti miatt de aztán keresek egy jobb filmet egy másik csatornán.Tutira már mindenki tudja előre hogy mi lesz a folytatásban.Kardos nyavalyog egyszer kétszer Betti meg vissza megy hozzá.Vagy rosszabb ahogy Grande monta kárpótol minket és lehet Betti talál egy uj lovagot.
AZ EGÉSZ FILMET UGY EL….AHOGYAN AZT KELL.Mehet az egész stáb az utcára szemetet gyüjtögetni ha Tamás atyába már nem láttak semmit!
En se nezem tovabb ha nem hozzak vissza Tamast!!!
Tamás karakterének első kiírása óta nem nézem a sorozatot, így a történtekről is a JR-t még néző ismerősöktől értesültem… Már korábban is volt szó róla, hogy esetleg kinyírják a karaktert, de azt nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszik. Mert azt eddig is tudtuk, hogy a forgatókönyvírók szupertehetséges csapata és mindannyiunk imádott producere egyvalamihez biztosan nem ért, mégpedig ahhoz, amiből él, de ez eddig kimerült abban, hogy Betty vár Tamásra, aztán Tamás Bettyre, amikor egyikük mélyítené a kapcsolatot, a másik bizonytalan… amit el lehet bénázni egy sorozatban, azt elbénázták, de mégiscsak életben hagyta a szereplőket és legalább az esély megvolt, hogy végre látunk egy boldog végkifejletet.
Kedves Készítők! Miből gondolják, hogy ha kiiktatják a sorozat legkedveltebb karakterét és egy mozdulattal tönkreteszik a legszebb szerelmi szálat, a történet egyetlen, valami értelemmel bíró szálát, akkor magasabb lesz a nézettségük és így válnak a legnézettebb szappanoperává? Mert feltételezem, nem azért választották ezt a megoldást, mert mindenképpen vissza akartak csúszni a nézettségi versenyben. De ha értenének is ahhoz, amiből pedig élnek, tudnák, hogy egy-egy rész nézettségét kimagaslóan meg lehet növelni egy hasonló drámai fordulattal, de egy napi sorozat esetében a jövőre is gondolni kell. A BeTom-szál nyilvánvalóan a legtöbb néző elsődleges kedvence, sokan csak emiatt nézték a sorozatot. Tényleg azt gondolják, hogy ha tönkreteszik azt a történetet, ami miatt a nézők többsége nézi a sorozatot, ki fognak tartani mellette? Kit nézhetnénk még? Az idegbeteg Szilviát? Kardost, aki képtelen egy normális kapcsolatra, de aki számára a depresszióba zuhanás mindent megold? A folyton szerencsétlenkedő Bodolaiékat? Lehet, hogy azért hozták be őket a sorozatba, hogy belecsempésszenek némi humort, de újdonsággal szolgálhatok: egyáltalán nem viccesek. Bea és Orsi nyávogása az összes színésznőnél idegesített (bár ahogy hallom, előbbit elküldték jó messzire… maradjon is ott, sőt ha lehet, utazzon Ausztráliába, onnan talán kevésbé jut eszébe hazajönni), Veronka karakterét pedig nem tudom, miért kellett lekoppintani az ismert dél-amerikai szappanoperából, a magyar íróknak is lehet éppen elég eredeti ötletük (természetesen nem Önökre gondoltam). Mertem reménykedni abban, hogy ha már két szereplőt is a halál sorsára juttattak, Tamást talán megkímélik ettől. Nem tudom, elgondolkoztak-e már azon, hogy egy átlagos kisvárosban a világ nagy részén kétszáz év alatt nem történik annyi bűncselekmény, mint Csillagkúton egy hét alatt. Afganisztán és New York kevéssé jó hírű városrészei talán kivételek, de ez itt még mindig Magyarország, nem háború sújtotta övezet. A JR elvileg egy napi szappanopera, ami nem úgy indult, hogy minden héten elrabolnak, meggyilkolnak valakit, terroristák támadják meg a kórházat (Csillagkúton? Esetleg Chicago-ban vagy Szicíliában, de egy magyar kisvárosban?), vagy legalábbis megpróbál öngyilkos lenni… ez még egy bűnügyi sorozatban is sok lenne, nemhogy egy 12-es korhatárral futó napi sorozatban. Az egyetlen remény, hogy ez egy jól megtervezett PR-fogás, amellyel letesztelhetik a nézők reakcióját, utána pedig visszahozzák a karaktert, mintha semmi sem történt volna… Ha mégsem, akkor ismételten bebizonyították, hogy ahhoz nem értenek a legkevésbé sem, amiből élnek. Önöket mi fizetjük, a NÉZŐK. Így mi vagyunk az Önök főnökei, következésképpen a mi elvárásainknak kell megfelelniük. De mivel sorozatosan adják bizonyságát, hogy a forgatókönyvírásról jobb esetben is halványak az ismereteik, a nézői véleményeket pedig semmibe veszik, ezennel ki vannak rúgva, ahogy ezt már egy másik fórumtárs is megfogalmazta. A történet miatt pedig ne aggódjanak; bármelyikünk nagyságrendekkel jobban meg tudja írni, mint az Önök állítólag profi csapata. El lehet olvasni a BeTom-szálról szóló írásokat, amelyeket azért indítottunk másfél éve, hogy könnyebb legyen elviselni Tamás hiányát; talán tanácsosabb lenne visszavonulni és átadni az forgatókönyvírást olyanoknak, akiknek tényleg fontos ez a szál. És még pénzbe sem kerülünk.
Mennyire igaz minden szó.Egyetértek!
Mindenkinek!
Nem biztos, hogy attól lesz nagyobb sikerünk, hogy “az agyára megyünk” valakinek mert kétpercenként küldjük a leveleket! Ezektől kitelik az is, hogy már csak azért se…
És attól nem leszünk többen, pedig abban van az erő! Tudjátok: sok lúd disznót győz!
Szerintem ha sikert akarunk, márpedig ugye azt akarunk (kivéve a “kedves” seggfejezőt, akinek üzenem: beírása után nem csodálkozom, hogy nem az értékeket képviselő szereplők mellé teszi a voksát!), akkor mindenképpen komolyan kell csinálni! /És óvatosan a címek, adatok lenyomozásával, mert abból még baj is lehet!/
Minden ismerősnek, minden fórumon, minden közösségi oldalon elérhetővé tenni a petíciós oldalt! (nem azt amit a “csillagkúti lakók” írtak alá, mert az komolytalan…)
S ami a legfontossabb, NE NÉZZÉTEK!!!!!
Egyszer már visszahozta a karaktert nézői nyomásra, ha fontos a nézettég, most is megteszi! De ehhez kitartónak kell lennünk!
Hajrá BeTom rajongók! :)))
Épp az imént töröltem ki a tv2 csatornáját még a műsortáramból is így semmiképp sem tudok a JR-re kapcsolni, úgyis csak rossz emlékeket idézne.
Köszönjük a nézői észrevételeket a Jóban Rosszban sorozattal kapcsolatban. Szeretnénk megnyugtatni a rajongókat, hogy a sorozat továbbra is számos lebilincselő, szórakoztató cselekményszálat, valamint Tamás atyához hasonló, izgalmas karaktereket tartogat, és annyit elárulhatunk, hogy semmilyen fejlemény sem kizárt. Szlogenünk a „Mindig történik valami”, amire garancia a sorozatot alkotó stáb kreativitása.
A számos visszajelzés arra ösztönöz bennünket, hogy – bár a sorozat gyártásának átfutási ideje igen hosszú – figyelembe vegyük a történet folytatásához kapcsolódó nézői ötleteket. A javaslatokat a jrotletek@tv2.hu email címre várjuk.
Kérjük, hogy továbbra is kísérjétek figyelemmel a Jóban Rosszban sorozatot.
Nocsak:))No. Szorgos népünk még a végén győzni fog?:))))
Legalább már oda eljutottunk, hogy emberszámba vesznek minket:) és
megkérdezik az ötleteinket:))) Nos akkor írjuk a történeteket, de akkor tulajdonképpen a forgatókönyv írók zöme mehet a levesbe . Mennyi pénzt spórolunk a tv2-nek:)))))
Ez aranyos :D:D kérdem én vajon mit takar a szórakoztató cselekményszál??? azokat,amikre már eddig se volt kiváncsi senki???Még több tragédiát meg gyilkolást???
Tams atyához hasonló izgalmas karakter…ha létezett volna olyan,akkor nem az atya lenne mindenki kedvence…
A forgatókönyvirók gyér fantázija már eddig is elégszer bebizonyosodott ahhoz,hogy ez az “elbocsájtó szép üzenet” ne tudjon lázba hozni… de azért legalább már regisztrálják,hogy létezünk :…..
Tamás Atyához hasonló izgalmas karakter? hozzátok Johnny Deppet?
na jó viccet félretéve, szerintem nekiállunk és írunk nektek pár ötletet, hogyan is kaphatnánk vissza Tamás Atyát, mivel már mondtuk hogy őt nem helyettesíthetitek a dühös nép akkor lesz megnyugodva ha ismét a szereplőgárdátokban lesz Száraz Dénes. az utóbbi 2 évet nem hagyjuk ennyiben.
Petició 1207-nél tart:))
Lebilincselő, szórakoztató cselekményszál? Min szórakozzunk? Barbara nyivákolásán, Szilvia hisztizésén vagy Bodolaiék szerencsétlenkedésén? Egyre jobb a választék… De ha már azt mondják, “semmi sincs kizárva”, remélhetőleg tényleg vissza akarják hozni Tamás karakterét és nem pótolni egy másikkal, mert hozhatnak helyette bárkit, senki sem léphet a helyébe. De a “kreatív stáb” vicces… tényleg sok újat tudnak kitalálni, azért nézem minden este a körmömet rágva a sorozatot, mert meghalok az izgalomtól… Akkor hagytam abba, amikor először kiírták Tamást, azóta csak BeTom-jeleneteket nézek, esetleg Szlávikot, egyéb meg nem hiányzik.
Remélem, nem egy másik szerepkörben akarják visszahozni Száraz Dénest. Nekünk Tamás atyaként kell!!! Nem??? Ja, és persze Bettyvel!
Pontosabban Tamásként, inkább ne legyen pap. :P
Valaki itt sok ludat emlegetett :)))) Nos, akkor muszáj csatasorba állnom :D
Na ilyet sem pipáltam még, hogy valaki szóba áll itt a néppel :)
Mi történt, tán kitört a Tatya forradalom? HELYES :D:D:D
Amúgy NEM KELL TAMÁS ATYA HASONMÁS, NEM KELL A PÓTLÁSÁRA SENKI!
Ő KELL SENKI MÁS! REMÉLEM VÉGRE FELFOGJÁK!
Jó lenne végre KOMOLYAN venni a nézői igényeket és akkor nem lőnének ekkora bakit! Miattam írhatnak ide is, a FB-ra is ilyen jellegű üzeneteket, de a műsor nézését határozatlan ideig felfüggesztettem!
Ezen nem óhajtok változtatni csak és kizárólag akkor, ha Tamás aty újra megjelenik Csillagkúton! EGYÉB SZÁRAZ DÉNES PÓTLÁSÁRA KITALÁLT KARAKTER NEM ÉRDEKEL.
Szép napot :)
Köszönjük, hogy végre emberszámba vesz a tv2, de amit írtak az nem megnyugtató!!!!Mi nem kérünk Tamás atyához hasonló karaktereket, mi csak Tamás atyát azaz Száraz Dénest akarjuk, és végre azt, hogy Betty és Tamás összejöjjenek.
Kedves RAJONGÓK! Írjuk meg Tamás atya és Betty történetét a forgatókönyvíróinak, mert így legalább előrébb leszünk, és hamarabb láthatjuk Betty és Tamás szerelmét.
TISZTELT TV2 ismét hangsúlyozzuk, hogy nem akarunk másik szereplőt csak Száraz Dénest!!!!
gubimiri82: Mi már másfél éve ezt tesszük, csak annyi a dolguk, hogy elolvassák és lehet válogatni. :D Ha esetleg kihívást jelentene Tamás visszaírásának módja.
Kedves Liba Leontin, jól szóltál:) Egyetértünk. NEM KELL MÁS, CSAK TAMÁS ATYA,ILL. TAMÁS:)), ÉS SZÁRAZ DÉNES.
SENKI, ÉS SEMMI NEM PÓTOLHATJA.
A sztorikat meg írjuk a cimre.
Nikkirose: rendben akkor kedves TV” olvassák el a történeteket és válogassanak belőle SÜRGŐSSEN!!!!!
Ennek Én is örülök, hogy végre foglalkoznak velünk, ill. azzal, hogy mit szeretnénk! Persze ennek eddig is így kellett volna lennie!
Még azt is megértjük, hogy már egy csomó részt felvettek, de szerintem a nézettségi mutatók és a reklámértékesítés mindent megérnek! És ha Amerikában működött a Dallasban, akkor nálunk is menne!
Csak azt nem értem, mire számítottak? Hogy majd könnyes búcsút veszünk Tamás atyától? És annyi??? Végül is amióta feltűnt Csillagkúton, szinte másról sem szól a fórum, csak róla; amikor elment, még többen írtunk, s sokan nem néztük, ami biztos hatásos volt, mert végül visszajött!
Én nem nézem a TV2-t, s mindenkit erre buzdítok!
Idézem MAYRÁT.Épp az imént töröltem ki a tv2 csatornáját még a műsortáramból is így semmiképp sem tudok a JR-re kapcsolni, úgyis csak rossz emlékeket idézne.
A TV2 emailban és itt sem adott megnyugtató választ.Nem kell a rizsa szöveg.Tamás atya kell!!!
Én is törlöm tv2 csatornáját még a müsortáramból is!!!!!!!!!!!
Száraz Dénes karaktere az egyik legjobb a filmben. Mindig vártam/om azokat a jeleneteket, amiben ő szerepel és nemcsak Bettyvel való szerelme miatt, hanem egyébként is. Gondoltak már arra a filmforgatók, hogy nevelő hatása is van, pl. Szabival való barátsága. Hányszor hozta vissza fiút a rossz oldalról és terelgette a jó felé. Nem kell feltétlenül csak a szerelmi vonalra korlátozni a visszajövetelét, ha az nem fér bele a “mondanivalóba”. Mint pap, mint lelki támasz is elkelne sőt kellene a kórházban, egy pszichológus nem ugyanaz, mint egy pap. Nem vagyok ugyan keresztény érzületű, de mégis ezt mondom, mert jóra tanít.
A szerelem is a szeretetből, elfogadásból ered. Gondoljanak ebbe bele kedves rendező urak, ebben a mai érzelemsivár világban
…..még annyit, hogy más, nevelő hatású történések is bekerülnek és fognak is bekerülni a filmbe. Nem a pánikszerű “hiszti” kell ide, hanem a józan gondolkodás. Egy ilyen színész és karakter sok jók tudna adni a nézőknek, idősnek fiatalnak egyaránt. ennyi…
Igen, úgy értettem, hogy Száraz Dénes Tamás atyaként térjen vissza, de hagyja ott a hivatását, és éljen Bettyvel!
Remélem vesz annyi fáradtságot a renező ur hogy elgondolkodjon rajta és megrágja hogy mi mit is szeretnénk valójába.Kaptam két emailt is amibe felesleges csacsogások vannak.Elég ha csak annyit irnak IGÉRJÜK HOGY TAMÁS ATYA VISSZATÉR.Olyan nagy kérés?Vagy tényleg szükség van arra hogy az emberek kivonuljanak és tüntessenek és visszazuhanjon a nézettség?
Eszembe jutott még valami!
Miért nem kérik meg Emilio Dry-t, hogy írja meg?
:D
Ez jó:))) tényleg , írja meg Emilió Dry:))))
Én most küldtem erre az ötletes címre egy levelet, és szinte szóról szóra: “jóra tanítás”,”érzelemsivár világ”, stb…(timifonas)
Amúgy felháborítónak tartom, hogy a sorozatot egy Shakespeare műhöz hasonlítsa, ti.: senki sem tört ki hisztiben, hogy Rómeó ne haljon meg!
Legalább a műveletlenségét tartotta volna titokban, ha már az érzéketlenségét nem sikerült!
Egy kis gondolkodni való: lehet, hogy a Romeó és Júlia ezért neépszerű még ma is,újra és újra feldolgozzák, míg a JR-nek a nézettsége mélyrepül…
Az Emilio Dry tényleg jó!!!
Helló!
Nekem van két ötletem
1.:Tamás atya térjen vissza mint angyal :) pl.: olyasmi lehetne mint a Supernaturalban Castiel.(ez csak akkor ha a halálos sztori maradna tovább)
2.:Betty csak álmodja az atya halálát ezzel rájönne hogy neki Tamás az igazi senki más.
A legjobb az lenne ha Betti csak álmodná az egészet.
Vagy Tamás. Mindegy, csak valaki álmodja, és folytassák az egészet onnan, amikor még minden rendben volt, lehetőleg újabb véleményváltozások nélkül BeTom részéről a kapcsolatukat illetően.
A tesóm ki talált egy remek történetet.Szerintem simán még most is bele csempészhetnék a filmbe.Már irt emailt az illetékeseknek.Remélem elolvassák és el is fogadják,tényleg nagyon jó.De azt is remélem hogy nem egy kamu emailt adtak meg amire ha irtok egyből olvasatlanul megy a kukába.
Kíváncsi vagyok, milyen lenne a történet. Csak röviden…
Ehelyett újra lövöldözés lesz a kórházban:))))) Deja vu érzésem van:)
Kedves bubi60 erről egyenlőre nem irhatok mert reménykedem hogy elolvassák amit a hugom, elküldött nekik és megfontolják.De ha leirom igy már kevés lesz az esélye hogy leforgassák ezt a jelenetet.Bocsi.
Hogy ez mekkora SZÁNALOOOOM ….Most ezek nekünk akarják bebizonyitani,hogy a jóban rosszban tamás atya nélkül is a legnézettebb műsor????? EZT DIREKT CSINÁLJÁK,HOGY NE TUDJUNK EZZEL ÉRVELNI ÉS REMÉLIK,HOGY IGY ABBAHAGYJUK A NYAGGATÁSUKAT….DE AZT LESHETIK!!!!!!!!
Csak az a baj, hogy a nézettségi adatokat figyelve, egyértelműen kiderül, hogy a jR akkor teljesít jól, amikor Tamás szerepelt benne.
Senkit nem érdekel, az évente 2x megrendezésre kerülő lövöldözés, katasztrófa, természeti csapás, furgonos emberrablás a Csillagkút táblánál.
Kedves kormoscica! Tökéletesen megértem, miért nem akarod velünk megosztani a húgod sztoriját. Drukkolok nektek!!!
http://tv2.hu/egyeb/cikk/ket-tv2-es-musor-a-top-3-ban/comment-page-1?r=483a408cc6b14c435168199bcd058a0f#comment-33396
EZT OLVASSÁTOK EL
Ez a pár mondat csak porhintés volt, hogy kicsit csituljanak a kedélyek. Írtak nekünk néhány elterelő, és semmi konkrétumot nem tartalmazó sort, meg egy e-mail címet, amiről az is lehet, hogy nem is él, csak hogy ne írjunk már többet az eddigiekre
Sajnos szerintem most eszük ágában sincs visszahozni Tamás Száraz Dénest, de mi nem adjuk fel, és addig küzdünk, amíg ezt el nem érjük. Ha már senki nem nézi a sorozatot, csak rájönnek végre, hogy ezt nagyon elcseszték!!!
Elolvastam itt az új részek tartalmát, fölösleges volt! Amíg nincs Tamás (atya), addig nekem nincs sem JR, sem TV2!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Pfúúújjj Szilva, Kardos, Dóra, beléjük csapott volna inkább a villám, de mindegyikükbe szép sorban egymás után!!!!!!!
Majd le esik nekik hogy a sorozatnak annyi nézők nélkül.A TV2 ki van lőve most már semmit nem nézek ott,Már csak bosszúból is az RTL csatornát nézem híradó,Barátok közt.Sőt az ismerőseim törölték is a TV2-t a csatornák közül hogy még csak véletlenül se kapcsoljanak rá!Pár hét és a Tv2 és a Jóban rosszban a béka feneke alatt lesz!
Már nekem is megfordult a fejembe, hogy az jrotletek cimről rögtön a kukába mennek a levelek. Gondolják, így kiküszöbölik, hogy az ő postafiókjaikra menjen. Na ebben tévedtek. Én továbbra is őket bombázom a leveleimmel.
Szerintem arra számítanak, hogy így pár nap után lecsillapodnak a kedélyek, de nagyot tévednek.
Sziaszotok, napok óta olvasom a fórumot, de csak most sikerült annyira felbosszantanom magam, hogy regisztráljak :-( A fenti link elolvasása után bizonyosságot nyertem, hogy a TV2-t jó messzire kerüljem el!! Nevettségesnek és kiábrándítónak tartom!! Rengetegen aláírtuk a peticíót (hogy Száraz Dénes térjen vissza) és igen jelentős háynadunk nem is kapcsol a TV2-re emiatt, majd pont akkor fog nézettségi rekordot dönteni, amikor ennyien elpártolunk??? Iszonyat nevetséges!!! Van,aki ezt beveszi? Ugyanmáááárrr!!!!
Legyünk kitartóak és igenis álljunk ellen!!! Száraz Dénes távozásával értékelhetetlenné vált a Jóban Rosszban sorozat és a TV2 hozzáállásáról sem tudnék szép szavakat használni…
Ezek a nézettségi adatok még a múlt hétre vonatkoztak, amikor gyakorlatilag napi szinten szerepelt Dénes, és mindenki azt várta, hogy
Betty nemet mond az oltárnál neki. Arra csak a legvadabb elképzelésekben számítottunk,hogy megölik Tamás atyát.
Amúgy a szerdai nap volt a csúcs a nézettségben, aztán csütörtökre ez már jelentőset zuhant, csak erről nem cikkeznek.
Múlt héten a 19. héten 2. volt a JR, majd a jövő héten megtudjuk ennek a hétnek a nézettségét. Sztem rapidul csökken.
Valami meg tudja mondani, hogy hogy tudom törölni a tv2-t ,hogy ne tudjak odakapcsolni? Mert szerintem a digitális csatornáknál lehet, h nem lehet, mert ők állították be. Upc. De mindegy, mert megoldom, hogy még lapozás szinten se kelljen odakapcsolni.
Ha a nézettségi adatok nem valósak, azzal nem minket csapnak be, hanem saját magukat! Hiszen attól, hogy másoknak jó az öldöklés, meg ez a sok valószerűtlen katasztrófa és gonoszkodás, én még nem fogom nézni!Grande nyilatkozata óta pedig semmit nem nézek a TV2-n! És gondolom hozzám hasonlóan sokan ugyanezt teszik! És akkor nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz eladni a reklámokat!
Oda kellene ránk figyelni!!!
Nem rongyosra ismételni a Shrek-et minden ünnepkor! Kullognak csak az RTL után! Amikor az X Faktor ment, nem véletlenül tették át a Megasztárt péntekre, és most nem véletlenül van így! Még a hülye Csillag Születikkel sem tudják felvenni a versenyt!
Lehetne egy nézett sorozatuk és egy ilyen egyszerű dolgot nem képesek megtenni érte!
Szerintem ezt egy nézőért is meg kéne tegye a csatorna, nem több ezerért!
Mi újság a tüntetéssel? Az Én lakhelyemről is mennénk páran!
:)))
Ez egy jó kérdés ‘anesz29′ :))))))) én is mennék ám már :)
Na erre varrjatok gombot:
http://habostorta.hu/hu/habostorta/cikkek/film/kozkivanatra-in-memoriam-tamas-atya
Én továbbra is követelem vissza Tamás atyát.
Nem emlékműsort szeretnék, hanem Tamást élve, és végre normális történetet, különben nem lesz kísértés visszatérni a sorozathoz, főleg mert másfél év után sem hiányzik.
Sziasztok Mindenki!
Hú, sikeresen végig olvastam az összes hozzászólást! Aláírtam a petíciót és maximálisan egyetértek veletek. Nem láttam az aktívos interjút, de megmondom őszintén nem is érdekel. Szerintem Tamás atya karaktere pont, hogy rengeteg érdekes csavart tartogat. Bízom benne, hogy erre azok a személyek is rájönnek végre, akik tehetnek annak érdekében, hogy Száraz Dénest minél előbb újra a sorozatban láthassuk Tamás atyaként, ÉLVE!!!!!!!
Még hogy búcsu Tamás atyától.Nem egy ember levelét kell figyelembe venni hanem több ezer emberét.
Tüntetni mi is mennénk.Valaki irjon hol és mikor kerül rá sor ha tudtok valamit.
ezt a kamut….a méltó búcsút nem a felháborodott közönség miatt csinálják, valószínűleg az már alapból benne volt a leforgatott jelenetek között. Mit nem lehet azon megérteni, hogy az emberek nem elbúcsúzni szeretnének Tamás atya karakterétől, hanem továbbra is látni, nap mint nap a sorozatban!!!! Az a megnyilvánulás, miszerint, ha sokan lesznek kíváncsiak Tamás atya “búcsújára”, akkor elgondolkodnak a továbbiakról, ez szintén kamu. Megint csak a nézettség szám növelésére megy ki a játék. De ha a nézettség szám drasztikus növekedése egyenes arányban áll Tamás atya, vagyis Száraz Dénes jelenlétével a sorozatban, akkor nem értem, hogy mire ez a fene nagy műbalhé a részükről!!?????????!!
Mit nem értesz ezen? Dilettánsok dolgoznak ott, akiknek nincs fantáziájuk, rohadt sok pénzért. Most kapnak egy rahedli ötletet, a sok százezerért még az agyukat sem kell használni. Ami jelen esetben még jól is jön, mert legalább lehet, hogy lesz nézhető sztori, már ha Tamást visszahozzák.
Egyébként annyi szarra tudnak szavazásokat kiírni, tán még arra is, hogy Grande milyen mintás alsógatyát vegyen fel, de pont erre nem.
Szerintem is a több ezer néző kérése fontosabb, mint az eggyé.
Amúgy meg nincs sok dolguk, mert fent van a youtubén egy csomó videó, dehát még ollózniuk sem nagyon kell.
Sziasztok!
Elolvastam ezt az emlékezős levelet és szerintem is nagyon durva! Mi az, hogy soha ennyi nézői levél,ilyen mértékű szervezkedés nem volt; hogy emellett nem lehet szó nélkül elmenni??? Akkor miért mennek el mégis???
Mi az, hogy el kell gondolkodni??? Már rég könyörögni kellene a művész Úrnak, hogy mentse meg a sorozatot a mélyrepüléstől és forgatni az új jeleneteket az általuk elrontott “vég” helyett!
Én továbbra sem nézek TV2-t, amíg biztosra nem mondja ki valaki, hogy újra forgat Száraz Dénes!
És ezt tanácsolom Nektek is, mert aztán majd meg azzal jönnek, hogy megdőlt a nézettségi rekord, nem kell visszahozni!
Ui.: “azonnal létrehoztunk egy postafiókot, ahová várjuk az ötleteket”
De előtte azért elküldtek minket melegebb éghajlatra, hogy miért küldünk kétpercenként e-mail-eket…
Hello!
Miért hasonlítják Magdi anyushoz? Ő maga akart kiszállni, s ezt tiszteletben tartják a nézők, mégha nem is erre vágytak. Bár Én személy szerint cseppet sem hiányoltam, hiszen ott mindenki pletykás, így könnyen pótolták!
De Tamás atyát hogyan pótolják majd? Jön egy újabb jóképű, jóérzésű, felelősségteljes pap, aki belezúg valakibe?
Az sem lesz az igazi, mi Őt akarjuk, vegyék már ezt észre!!!!!!!!
Szigethy doki karaktere is ilyen célt szolgált, és hiába a szép szemek, sárm, ha Tamás csak egy van…
KITARTÁS!!!!
Majd most engesztelésül jön a Gesztesi gyerek, akire senki nem kíváncsi, azt hiszi a Grande, hogy vele tud kárpótolni, hát engem nem.
Én addig írok, ha kell mindenhova, míg Tamást vissza nem hozzák, és nem jövőre, még az idén.
Tényleg, most olvastam egy hozzászólásban, hogy az aktivos szavazáson rekord mennyiségű szavazat érkezett, és a nézők 97 %-a kéri vissza Tamás atyát. Ez nem elég ??? még szondázni kell, hogy hányan nézik a búcsút?
Szerintem ez az egész kamu.
Mi ez a baromság már megint? Ha 22-én nézzük az adást akkor meglátják, hogy ér e valamit a felháborodásunk? Ez olyan “zsarolásszagú”.
és mi van, ha úgy ítélik meg, hogy nem voltunk elegen?
Gesztesi gyerek által játszott rezidens karakterrel volt egy előzetes riport (http://tv2.hu/aktiv/video/gesztesi-nem-akarta-hogy-fia-szinesz-legyen), amit visszanéztem újra, és úgy tűnik, hogy ott már Betty meggyógyult, konyhában játszódik a jelenet, Kardossal van, és már túl van Tamáson :(
Szóval ne szédítsenek minket, ha kérhetem!!!!! Nem most jöttünk le a falvédőről!!!
Tüntetés, mikor és hol?????? MEGYEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sem sármban, sem az ég világon semmiben sem ér Száraz Dénes Tamás nyomába!! A Gesztesi gyereknek szörnyű nyálas a hangja, a kinézete, a mimikája, áhhhh, fúúúj, feláll a szőr a hátamon tőle! Sz. Dénes isteni színész, sármos, és micsoda orgánuma van, nyomába sem ér senki, akárkivel is akarnak minket kiengesztelni! ŐT akarjuk vissza, és természetesen végre a Bettyvel való szerelmüket!!!!!!!!!!!
A reklámokról meg annyit, meg lehet nézni, kik azok, akik már most nem reklámoznak a TV2-ön, ellenben az RTL Klubon ugyanabban a műsorsávban igen! Senki ne mondja nekem, hogy annyival olcsóbb lenne az RTL-en a reklámidő, hanem tisztában vannak vele, inkább mit néznek a nézők, hol érdemesebb reklámozni!!!
Tüntetés hol és mikor?Valaki irjon már valamit ha tud.
Puhapihe! csak annyit hogy egyik komentetben mondtad, hogy sok xarra tudnak szavazásokat kihirdetni erre miért nem? na most akkor elárulom neked ha esetleg lemaradtál volna, május 10-én volt a riport az Aktívban Grandeval és pont ez volt szavazáson hogy ön szeretné-e, hogy Tamás atya ismét szerepeljen a jóban roszbanban? a nézők 97% válaszolt igennel vagyis maradék 3% továbbtart a jóban roszbannal mindezek ellenére, a 97% meg elpártol a konkurens csatornához ha nem lessz TAtya a jóban roszbanban :DDD
Én is ott lennék a tüntetésen majd írjátok meg hogy mikor ide: sparrowhv@gmail.com
na szóval ami nekem igencsak magas, hogy miért rakták ki a sorozatból Dénest, ha mindenki szereti? az a 3% aki mondjuk nem az is kivárta azt a néhány másodpercet eddig is hogy Bodolai Böbe üzletasszony karierjét, SZilvia hisztijét, vagy Kardos doki Alkoholizmusát nézze….
Dénestől sok jót lehetett tanulni mert igencsak bölcs volt, ehelyett meghagytak nekünk egy iszákos dokit aki úgy viselkedik mint egy hisztis gyerek, és már azon imádkoztam hogy kiírják a sorozatból annyira irritáló, tudom a színész nem tehet róla hogy ezek a kótyavetyi forgatókönyvírók ilyen karaktert írtak meg neki, de kibírhatatlan….
szóval én azt mondom hogy HAJRÁ TAMÁS ATYA
Igazad van MAYRA.Kardos dokitól legalább is attól a szereptől amit megirtak neki én is rókázok.Hozzák már vissza Tamás atyát és ne menjünk el odáig hogy el menjünk tüntetni és Grande fejét követeljük!!!
Mert marhára nem vesznek minket igy komolyan.
Igen, Mayra, tudom, a szavazás végeredményét láttam.Arra gondoltam, hogy itt az oldalon írhattak volna ki szavazást, de már mindegy.
Nem érdekli őket a nézők véleménye, ez ebből is látszik. Meg akarják oldani egy emlék epizóddal, aztán annyi, a 97 % meg nem számít.
Azt gondolják szerintem, hogy előbb utóbb befogjuk a szánkat, ők meg írják tovább sok pénzért a baromságaikat.
De tévednek, majd rájönnek.
Egyébként Simon Zsolt helyébe én úgy hajítanám ki Grandét, hogy zúgva szállna, mert ugyan a negatív reklám is reklám, ez tény, DE ennek súlyos nézőszám csökkenés lesz a következménye, na az nem mindegy.
Sőt olvastam valahol, egy hozzászólásban, hogy ha a konkurenciának lenne esze, gyorsan lecsapna Száraz Dénesre, és totál be tudná buktatni a JR-t. Kezdek ennek a verziónak drukkolni.
Puhapihe! Eddig ez eszembe sem jutott, de tényleg jól járna az RTL Dénessel! Vagy bármelyik színház, csatorna, aki látja ezt az őrületet!
Egyébként Én átgondoltam ezt az emlékepizódos dolgot. Megnézem! De sem addig, sem pedig utána nem nézem a Tv2-t; hiszen ennek az egy résznek a nézettségi kiugrásával úgysem sokat érnek, ha utána visszaesik!
Az lehetne még egy megoldás, ha a JR-es színészek is lobbiznának. Nem is annyira Dénes mellett, hanem a nézőkért! Mondjuk elég gáz egy ilyen filmben játszani, ahol a beteges producer kiéli az elfojtott “vérszomját”!
Mi az, hogy sokkolni kell a nézőt a minél valószerűtlenebb halálesetekkel? A BK-ban nincsenek ilyen drasztikus jelenetek, mégis kezdettől fogva népszerű,nekik is csak Tamás atyával sikerült lekörözni!
Én nem ezért ülök a tv elé, elég a híradóban a sok “megölte, felrobbant, elgázolta, megkínozta, elásta, stb”.
Kikapcsolódni akarunk! És ha ez nekünk Tamás atyával megy, hát hagyják már!!!
Fentebb azt írtam ne nézzük, de most azt mondom, ezt az egy részt nézzük meg, hadd lássák hányan vagyunk! (Így legalább nem lepődnek meg, ha egyszer csak ott állunk a stúdió előtt!) DE AZTÁN UTÁNA ELKAPCSOLNI ÁM!!!!!
Nekem is ez lesz az utolsó rész, amit megnézek. Az biztos.
Az, hogy a színészek lobbizzanak érte, nem teljesen válna be, talán Szabó Zsófi igen, de most képzeljük el, amint Kardos, akit már csak a nőügyeivel tudnak a sorozatban tartani, elkezd lobbizni azért, hogy őt írják ki, ne Tamást:)))
Egyetértek veled, nekem is elegem van ebből a terror különkiadásból.
Ráadásul semmi fantáziájuk, és megint előkerült a kisfurgon:))) amivel elvitték Bettyt, Dóra is szerelmet vall Konrádnak, mint Vera, újra lövöldözés lesz, stb. Szánalmas.
Én is még megnézem a keddi filmet Tamás atya miatt aztán lehuzhatják a rolót!
Legközelebb majd csak akkor fogom nézni ha ujra benne lesz addig meg elvagyok más csatornával is.
De tényleg miért is ne vehetné meg Száraz Dénest az RTL?
Ezen jó lenne ha elgondolkodna Grande és a TV2.Nehogy lekörözzenek titeket véletlenül mielőtt észbe kaptok!!!
Igazatok van, hogy bármelyik csatorna jól járna Száraz Dénessel és jó lenne, ha ezt mérlegelnék, de szerintem ne ezt reklámozzuk itt, hiszen nem ez a célunk…Önmagában Száraz Dénest is szeretjük, de a Betty – Tamás szerelmi szálat nehéz lenne az Rtl-en végig követni….!A cél, hogy a JR-be kerüljön vissza és élve…, nem “emlék” formájában!!!Azt az egy részt én is megnézem, de utána felejtős a TV2!
Természetesen nem arra gondoltam, hogy Kardos doki lobbizzon, hanem az Őt alakító színész magánemberként, és színészként, hiszen mindannyian azért színészek (gondolom), hogy értünk, nézőkért legyenek, nekünk játszanak! Ha egy emberként mondanák meg a “főokosoknak”, hogy tessék figyelembe venni ezt a kérést, akkor talán célt érnénk!
A végén tényleg szerződtetik valahol és akkor bye-bye TV2!!!
Itt olvasom, hogy előkerült a furgon! De jó, hogy nem nézem! Még a végén Várnagy támad fel… Hiszen tudjátok: “Csillagkúton bármi megtörténhet!”
Igen, csak a Kardost alakító színésznek nem érdeke:) mert ő már egy olyan kiégett jelentéktelen szereplő lett, hogy ha Bettyt elveszik tőle, akkor már semmi szerepe nincs. Erre próbáltam utalni.
Száraz Dénes nehogy átszerződjön a BK-be!!! Remélem, legalább annyi eszük volt a nagyokosoknak, hogy aláírattak vele vmilyen “tiltó” szerződést (amit úgy tudom, más produkcióknál szoktak, és elég sokba kerül, ha valaki ezt megszegi) Ellenben a sörrelkámot biztos szívesen nézném újra Száraz Dénessel, így nem kapcsolgatnék automatikusan a reklámok alatt. Ha lenne esze a Sopronionak (ha jól emlékszem), újra előkotorná ezt a reklámot, főleg, ha hallottak az igényeinkről.
Tévedés ne essék, ez nem pótolná számomra sem Tamás atyát!!! Egy-két ötletem nekem is van a folytatásra, majd megírom nekik. De bármi jót el tudnék fogadni, csak újra láthatnánk! Valaki korábban említette Boby visszatérését a Dallasban, hát az is egy gagyi megoldás volt, mert onnantól kezdve kavarodott, hogy mi tartozott az álomba, és mi volt valóság. Ha sokáig várnak, itt se igen fognak jó megoldást találni, nem lehet a holtakat feltámasztani. Tehát SÜRGŐSEN tegyenek valamit!!!
Nem csak az a megoldás van hogy ezt az egészet álmodja valaki van ettől jobb ötlet is.A hugom már el küldte az illetékeseknek,de nem lövöm le a poént ezért nem irok róla.De ez ki vitelezhető lenne.
Az emlékepizóddal kapcsolatban kétségeim vannak. Ugyanis, ha valakit elbúcsúztatnak, akkor igen kevéske az esélye, hogy utána hipp-hopp “felélesztenék”. Itt valami újabb simlis helyzetről van szó.
Nem nézem a TV2-t és megmondom nem hiányzik, mert semmi szinvonalas műsor nincs ott, vagy igen-igen ritkán. Unalomig ismételnek mindent és mindenkit (lsd.Liptai C).
Az viszont nagyon tetszett, hogy Dénesre csapjon le másik csatorna :-) :-) Komolyan mondom még a szutyok Barátok Közt is nézném, ha ö szerepelne benne :-D :-D de bármit megnézek, amiben ő van!!!
Azt meg elképesztőnek tartom, hogy a TV2-nek ennyire nem számít a nézők véleménye.
Lehet, hogy nem jött le de ironikusnak szántam, hogy nézném a BK-t :)
Ma már az Epizódban is olvastam hogy felkeltettük a sajtó érdeklődését és hogy követeljük vissza Tamás atyát.
Na még jó! nem is mondunk le róla egykönnyen!! :DDD
Nem hiszem el hogy nem tudnak kiválasztani végre egy történetet amit fogadjunk százasával küldtek a rajongók eddig a stábhoz.Ez a kiváncsiak vagyunk rá hogy a keddi müsort hány ember nézi meg és utána majd döntünk csak süket duma.
Teljesen igazatok van. remélem azért nem csak pr-fogás ez az egész illetve hogy komolyan gondolják az “elgondolkodást”..Bár őszintén szólva nem tudom mit kell ezen gondolkodni!! Tamás KELL nekünk!! és mindezek után még Dénes is visszajönne..de valóban már rég könyörögni kéne a Művész Úrnak hogy mentse meg a sorozatot!! hiszen ahhoz semmi kétség nem fér hogy azért képesek a nézők elviselni a nagyrészt siralmas, szánalmas, ‘lerágott csont’, annyira “Mindig történik valami” hogy soha nem történik semmi hisz egy nap két és fél hétig tart…., és ezerszer ismételt párbeszédekből álló katyvaszt MERT közben tevékenykedik a színen a CSODÁLATOS SZÁRAZ DÉNES, AKI FENOMENÁLIS HITELESSÉGGEL ALAKÍTJA TAMÁS FIGURÁJÁT <3
mindenesetre ha nem gondolják még komolyan hogy visszahozzák, akkor sem adjuk fel :) minket nem lehet megvezetni :D
Azzal hogy kiírták Dénest tönkre tették az egész sorozatot.!
Remélem tényleg van rá esély hogy visszahozzák .Lehetne pl hogy Betty csak álmodta ezt és akkor minden rendben lenne.TAMÁS ATYA KELL!Csak miatta néztem ezt a “sorozatot”.És egyébként is Belecsap egy villám? ez most komoly?
Egyik rajongói oldalon olvastam a FACEBOOK-on hogy Tamás atya ezt nyilatkozta.
Kedves Rajongóim! Nagyon örülök hogy ennyien szerettek és a sok visszahivásra a sorozatba csak annyit tudok mondani hogy nem tehetem mert ott van a családom és nekem most ők a legfontosabbak!!
Üdvözlettel Dénes
Ezt annyira nem ő irta.Nagyon ki van ez találva.Ne higgyétek csak kamu az egész és tuti hogy a stáb találta ki hogy könnyebben mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül megszabaduljanak tőlünk.
Van olyan, hogy egy embernek teljesen leáll a keringése a csapás miatt, a pulzusa, a szíve is.
Szóvall kómába van, és ez azt jelenti hogy tecchalott.
Így szerintem azért is őrjöng Betty, mert érzi hogy szerelme még él, és szeretné vele tölteni az időt.
A koprsónál azonban dübörgést hall Betty, és azonnal elkezd futni, hogy szóljon Péternek, hisz szerelme él!!!
Ez az 1.variáció.
A másik , hogy ugye mikor Tamás gyerek volt, még akkoriban egy ikertestvére létezett, ám ők nagyon különböztek. Ő faszakra ment, és doktori diplomát végzett, azaz Atilla, Tamás pedig papnak ment.
Betty egynap meglátja, és eleinte azt hiszi hogy ő Tamás, hisz annyira hasonlít rá.
Tamás lelke nem bírja hogy ne legyen az övé, ezért az Úr úgy dönt hogy ezt elhibázták, és Tamás lelkét testvére testébe küldi.
Betty és Tamás egy vacsoránál beszélgetnek mikor Tamás lelke belemegy Atilla testébe, és innen kezdődik el a románc!!
Remélem meggondolja a TV2. Nagyon jó a sorozatuk, és mindennap már nagyon várom a folytatást!
Szerintem ez első variáció legyen.
Mert Csillagkúton minden megtörténhet!
Ez is egy csoda, egy új csoda!
Ezt tényleg kiírta valaki Facebookra? Legalább Dénes profiljáról? Ez annyira nem az ő stílusa, biztos hogy nem ő írta. Inkább egy tizenéves vicces kedvű fórumozóra tippelek.
Száraz Dénes nem üzemeltet saját maga rajongói oldalt, a privát oldalához meg csak a barátai férnek hozzá, tehát az egy baromság, hogy ő ezt kiírta volna. Szerintem is átvágás az egész.Én is kinézem a stábból, hogy így akarják leállítani a leveleket, mert rájöttek, hogy micsoda barmok voltak, és most gondolom a tv2 hozzáértő vezetése szőnyeg szélére állíthatta őket a baklövés miatt, hogy mentsék ami menthető.
Dénes mindenhol azt nyilatkozza, hogy szivesen forgatna tovább. Úgyhogy ennek a trükknek nem dőlünk be.
Ezért is irtam ki ide .Átakarnak minket vágni de ne hagyjuk magunkat!
Ezt tuti, hogy nem ő írta! Kizárt dolog!
Oké, hogy x mennyiségű rész le van már forgatva előre, de ha a tv2nek nem számítnak a nézők akkor fölösleges tovább vetíteni ezeket az üres részeket, mert senkit nem érdekel.
Jó lenne ha összekapnák magukat és belehúznának és Dénes mielőbb visszatérhetne!!
Na ezt az oldalt tuti nem ő üzemelteti:))) Azért nézzétek már meg a névjegyben, az van írva, hogy 1949-ben született:))) tényleg elhiszi valaki, hogy ha az övé lenne az oldal, ez így lenne:))) Arról nem beszélve, hogy elég nagy balek, aki ezt csinálta.
Irtam is neki egy két hozzászólást!
Szerintem ezt nem a stáb írta, inkább egy unatkozó tizenéves; a stílus erre vall.
Igen meglehet de a stábtól is minden kitelik.Lassan megvan a 2000 aláírás is.Ez még mindég kevés a stábnak?Mondjuk lehet hogy 2000 nézővel még nem nagy a veszteségük.
Az,hogy kétezren írnak alá egy netes petíciót, nem azt jelenti, hogy csak annyival nézik kevesebben. Hidd el, sokkal nagyobb a kiesés.
Én tudok egy-két adatot,és hááát.
Grande mostanában kicsit idegesebb a kelleténél. Mert rájött, hogy jól elszúrta.
Látom közben új hozzászólás is van, ehhez írnék:
A kétezres petíció aláírás szinte semmi, ahhoz képest, ahány nézőnek nincs netes hozzáférése, s nem tudja aláírni! Az Én családomban csak a hogommal ketten írtuk alá, és Anyukám helyett! De senki nem nézi azóta!
Amúgy örülök, hogy Grande ideges; legalább megtudja, mit éreztem a villámcsapós jelenet alatt!!!!
Dénes helyében pedig jól megkérném az árát, hogy kihúzzama csávából!
:)
Pedig sztem Szigethy Áron klasszisokkal jobb pasi , mint ez a Gesztesi gyerek, ez ugyanolyan puhány mint az apja:(
Hát Grande mehetne ahova akar, mert nem idevaló az biztos.
Ezt nagyon benézte.
Egyébként csak attól tartok, hogy ha vissza kell írnia Dénest, akkor nem áll e valahogy bosszút rajta, irigységből.
Mélységesen csalódtam a Tv2-ben. Miért kellett eltávolítani Tamást? Ő az egyetlen olyan személy, aki tökéletesen játszotta a karakteréhez illő szerepét.
Vagy a papság nehezményezte volna, ha a szerelmesek egymáséi lesznek? Ezért jött be kényszeredetten Kardos doktor a képbe?! Azt hittem bevállalósabb a szerkesztőség….. :(
Vissza kell jönnie Tamás atyának, hiszen történtek már eddig is irreális események….
Az egyháznak fontosabb dolga is van, mint egy napi sorozat, nem hiszem, hogy tiltakoznának; vagy ha mégis, azt az íróknak nem kell figyelembe venni. Amúgy ha gond lenne ez a szerelmi szál, eleve bele se írták volna Tamást a történetbe.
Kérlek like az oldalnak.A Facebookon erre az oldalra már felfigyelt a sajtó de még mindég kevesen vagyunk.
http://www.facebook.com/pages/Tam%C3%A1s-aty%C3%A1%C3%A9rt-mozgalom/123359801133663
Május22.-én lesz valami Tamás Atyás rész. Utána gondolkodik el a Tv2, hogy vissza-e térhet Tamás Atya a sorozatba.
hat ez a sorozat egy rakas xar lett tamas atya nelkul,nemhogy a forgatokonyv irokba is villam csapna.
Már azt veszem észre hogy többen irnak a peticiós oldalra.Remélem ott is elolvassa az illetékes a hozzászólásokat.
Csak arra várnak hogy belefáradjunk és megunjuk az egészet és feladjuk.Ne hagyjuk annyiba!
Eszembe jutott még egy érdekesség, ami azt bizonyítja, hogy teljesen hülyének néznek minket. Tamás atya május 9-én “halt meg”. Én másnap megvettem a szokásos kéthetes TV újságomat, ami május 14-től 27-ig szól. Abban már akkor megjelent, hogy a május 22-i részben mindenki Tamás atyára emlékezik. Állítólag közkívánatra(legalábbis így reklámozzák) lesz május 22-én az In memoriam Tamás atya epizód.Egyébként azt nyilatkozták, hogy nézői nyomásra vetítik… Akkor hogy jelenhetett meg az előzetese már május 10-én???? A lapzárta meg -gondolom- még korábban volt…Honnan tudhatták előre, hogy ekkora lesz a nézői nyomás meg ilyen összefogás Tamásért??? Nem???
Ők mindenképpen már hónapokkal ezelőtt leforgatták, összeollózták ezt az emlékezős részt, most meg azt hazudják, hogy “közkívánatra”… Ha ennyire nézik, mi a közkívánat, akkor sürgősen kezdjék el forgatni a Tamás visszatérését!!!
Holnap reggel a TV2 Mokka című műsorának vendége lesz Szabó Zsófi és Száraz Dénes az esti Tamás atya emlék epizód kapcsán. Érdemes tehát már reggel a TV2-re kapcsolni! :)
Kedves Fórumozók!
Kérünk mindenkit, hogy aki csak tudja nézze a mai emlékműsort, mivel a producer a mai adástól teszi függővé, hogy visszaírja-e Tamás atyát vagy nem? Tehát aki csak tudja nézze! Holnaptól pedig, aki SZTRÁJKOL, az sztrájkoljon tovább! :)
Én most néztem a Mokkát és a Szabó Zsófi szeretné ha Tamás visszatérne és Száraz Dénes is boldogan menne vissza a sorozatba.Grande pórul járt tegnap,kicsit bunkón bántak vele az egyik benzinkutnál tankolás után.Ez még csak a Kezdet GRANDE.Lesz ez még rosszabb is!!!!!!!!!!!!!!
Sziasztok! Most volt Dénes és Zsófi a Mokkában!
Átadta Zsófi az üzeneteinket! Mesélte Dénes, hogy tegnap felhívta Grande telefonon, hogy elment a benzinkútra tankolni és megkérdezte tőle az eladó, hogy maga a Jóban rosszban producere és mondta Grande, hogy igen, és erre azt mondta neki az eladó, hogy akkor maga nekem ne adjon borravalót! Dénes szeretne visszatérni a sorozatba! Kijelentette, Zsófi azt mondta, hogy ő is nagyon akarja és akármilyen formában visszatérhet, de ő legjobban rossz fiúként szeretné visszakapni! Demcsák Zsuzsa is mondta, hogy kéri vissza Dénest a sorozatba, neki az volt az ötlete, hogy Tamás atya szeressen bele egy apácába és majd ő eljátssza az apáca szerepét! Itt a bizonyíték, Dénes szeretne visszajönni! Segítsünk neki! Nézzük minél többen a mai adást! Ha nem írja vissza Dénest Grande és bíróságra kerül az ügye, akkor addig fogok lobbizni a kollégium vezetőnél míg nem én kapom az ügyét és akkor Tamás haláláért elítélem! Nézzük minél többen a sorozatot ma! :)
Állitólag ma az AKTIV müsorában is lesz szó róluk!!!
Sziasztok!:)
Nagyon jó lenne,ha Tamás Atya visszatérne,mióta “meghalt” nem is nagyon nézem a sorozatot,mert szerintem ennek a szerelemnek be kellett volna teljesülni!:(…miért kell mindent túlvariálni?
Lenne egy ötletem hogy jöhetne vissza “Tamás” másképp!:)
Mondjuk Szabi elmegy felkutatni vannak-e rokonai Tamásnak és egy kis faluban bukkan rá Tamás atya ikertestvérére,aki szakasztott Tamás atya,de szegényes körülményei között is ugyan olyan jó ember,mint testvére volt.Szabi megkörnyékezi és rábeszéli,hogy menjen el vele Csillagkútra,hogy elmesélje,megmutassa mit csinált a bátyja…hogyan élt,majd Bettyt bemutatva,hogy ki volt a szerelme…Betty majdnem elájul,mert azt hiszi Tamás atya érkezik vissza….Szóval én erre gondoltam!????Szép estét mindenkinek!!!:)
Mondjuk lehetne egy jó rossz fiú is az ikertesó!:)
Nos a mai részt emlék epizódnak nem nevezném.Arról nem is beszélve,hogy ez a 2 héttel ezelőtti műsor újságban már benne volt rögtön Tamás atya halála után.Tömik a jó népet a sok hülyeséggel,hogy nézői kérésre lett emlék epizód.Elég szánalmas!
Ez volt az utolsó epizód amit megnéztem ebből a sorozatból,hacsak valamilyen úton módon Száraz Dénes nem tűnik fel a sorozatban.
Egyébként arra azért még rátérnék,hogy a Grande azt nyilatkozta nem volt több Tamás karakterében.Akkor arra nagyon kiváncsi lennék,hogy Kardos semmitérő karakterében mi van?Mit lehet kihozni abból “szenzációs karakterből”?
A másik dolog,kicsit beleolvastam az új részek tartalmába:Bettynek megtetszik valaki.Hmm,nos jó sokáig gyászolta élete szerelmét mindenesetre,kész vicc amit csinálnak.Viszlát “kedves” TV2!!!
Ez most vicc?
Ez volt az a nagy rész Tamás atya megemlékezéséről.Elég gyenge volt.Ezeket visszanézhettem volna a neten is :(
És a hab a tortán hogy még Kardost is belerakták a sorozat végére.Viszlát TV2.Szánalmasak vagytok Grande és a többiek is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Felháborító!!!!!!
Már gusztustalan, hogy a nézőket ennyire hülyének nézik!! Ez nem emlékműsor volt, hanem egy nagy kalap …
Még én is adtam egy esélyt a tegnapi résszel, de annyira tartalmatlan és üres volt. Nevetséges, hogy 3 új szerelem szövögetésével (Dóra, Emilék, Kamaszok) erőlködnek! Több, mint vicc kategória!!
A részemről végig kinlódtam az egészet mire az “emlékezős” részhez értek, de az is bőven alul maradt az elvárásaimnak!
Ha nem csinál valamit a tv2 akkor azt hiszem búcsút mondhat a nézettségnek! Nem tudom meddig érdemes feszíteniük a húrt. Nem elég az, hogy már egyátalán nem nézem/nézzük (és ide nem csak magamat hanem a csládomat és sokak családját értem) az egész tv2-t! Eddig legalább a megasztárt néztem, de már azt sem (igaz, hogy vége is lesz) annyira bosszant ez az “üzletpolitika”, hogy semmibe vesznek minket!
Ugyanakkor megértem, hogy egyik napról a másikra nem lehet visszahozni Dénest, de legalább éreznénk azt, hogy törődnek velünk, számít kicsit is a véleményünk. Oké, hogy 1szer hozzászóltak itt, de azon felül semmi. Csak az üres duma van. Szomorú. Azt gondolnám, hogy fontos a néző és, hogy a nézőkért van a tv de azt hiszem ez csak gyermeki kívánalom a részemről :(
Szerintem sokan értenek veled egyet köztük én is.Csak tudod reklámok is vannak a részek között és a nézettsége azoknak is csökkeni fog.Addig én se nézem a Jóban rosszbant mig Száraz Dénes nem lesz ujra benne.Legfeljebb ha valami csoda folytán egyszer benne lesz a sorozatba akkor majd neten vissza nézem a többi részt.Bár felesleges mert Kardossal az élen a többi baromság nem nagyon köt le.Egy nagyon jó karaktert irtak ki a sorozatból.Csak árulná el Grande hogy Kardosba pl mit lát?
Vagy majd egy uj szereplőben akivel ismétlem most Grande szavait.Kárpótolni fogja Tamás atyát.
Nem tudom, hogy mi kellene, ami felnyitná a szemüket. Komolyan..
Egy szereplőnek sincs ilyen erős rajongótábora, ez biztos! Ez sem elég nekik…
Grande!
Ez a nép hülyítése volt!!!!Ez tényleg emlékműsor volt????Ezt előre elkészítették, mert tudták, hogy a nézők felháborodnak (ismét) azon, hogy kiírta a sorozatból Tamás atyát!!!Ez csak egy megjátszás volt, hogy milyen rendes, hogy emlékműsort készített. Szóval ne nézzen minket hülyének!!!Kérjük vissza Száraz Dénest, mindenki ezt szeretné Dénes is meg Zsófi is meg mindenki egyszóval vissza. Az hogy azt az idióta Kardost visszahozta az a legnagyobb hülyeség volt. Ne pótolja mással Dénest dekünk Ő kell.Viszlát Jóban Rosszban!!!!
hat a tegnapi volt az utolso resz amit megneztem.az egesz sorozatot csak betty es tamas miatt kezdtem el nezni,de hogy ok mar nincsennek igy be is fejezem.na meg ez hogy majd jon ez az uj doki,es betty rogton szerelmes lesz bele,hat ez tenyleg valami vicc.na meg hogy szegeny verabol is mindig csak egy birkat tudnak csinalni az se semmi,szoval ha tamas vissza jon mi mar akkor se fogjuk nezni,mert ezt a sok szart amit a halala ota leforgattak azt nem lehet majd elfelejteni es ugy mar nem lenne az igazi. udv innen szerbiabol mindenkinek
Sziasztok!
Én is végigszenvedtem a tegnapi részt, és egyetértek azzal, hogy nagy átverés volt ez a nézői kívánságra duma! Az összes poros filmjüket is mindig ezzel a dumával vetítik rongyosra!
És tényleg már csak Kardos hiányzott a végére! Amúgy egy kicsit már sajnálom, mert mindannyian Őt utáljuk Tamás miatt, pedig az előzetesekből kiderül, hogy nem is Neki szánták Bettit az “égiek”!!!
A villámcsapás óta tegnap néztem először, és hát meg kell mondjam, nem hiányzott! Ez alatt a fél óra alatt képbe kerültem, kivel mi történt!
Borzasztóan uncsi!!! Ez a Gyöngyi-Emil szál nagyon nehezen emészthető, amúgy sem értem, hogy a Bezerédis témát miért zárták le hirtelen, pedig vele összeillett Gyöngyi! Emilnek jöhetne egy erdélyi rokon, Böbe szöges ellentéte! S akkor odaköltözhetne, úgyis mindig ott van!
És az is nagyon durva, hogy Bettit ilyen hamar túlléptetik a gyászon, még azt sem adják meg nekünk, hogy néha Tamásra gondoljon!
Egy biztos Én nem nézem addig, amíg nem jön vissza!!!
Eddig sem hiányzott!
(a hugom mondta, hogy lehet sms-küldeni, hogy visszahozzák-e Tamást; a szemetek még ebből is pénzt csinálnak! Én maradok az e-mail-eknél!)
Tudtam előre, hogy ez az úgynevezett “emlékműsor” egy összeollózás lesz a régebbi részekből. Ahogy már korábban írtam, ezt a részt már elkészítették hónapokkal ezelőtt, nemhiába jelent meg az előzetese szinte a Tamás “halálával” egyidőben. Csak úgy állították be, mintha nézői kérésre történt volna… De amúgy egyre hülyébbek: Vera -bár jónak tartom- még mindig ezzel a madárfészek frizurával járkál. Nevetséges, ilyet egy kórházban nem hiszem, hogy megengedhetnek. Egyébként Szabó Zsófi jól játszotta a szerepét tegnap …
Valaki írta itt előttem, hogy Szabi elmehetne Tamás atya szülőhelyére, mintegy emlékezni barátjára, és ott találkozna az ikertestvérével.
Mondjuk elég fura, hogy a temetésre a családjából nem ment el senki, de soha nem is említették a sorozatban, hogy volna családja (döntéséről sem kérdezett meg senkit); ez azonban meglódította a fantáziámat:
Szabi elmegy, ahol egy zárdát talál, itt nevelkedett Tamás, az anyja belehalt a szülésbe; egy idős apáca elmondja, hogy a gyermek nem egyedül volt, ikrek voltak; a másik fiúról nem tud sokat, de azt igen, hogy Őt az apja magával vitte X éves korában …városba; ezután Szabi kutatómunkába kezd, hogy megtalálja Tamás fivérét; (egyébként ezt már most lehetne leforgatni, vetíteni, a nyári szünet előtti nagy bumm lehetne)
Teljesen véletlenül találja meg, beszél Neki Csillagkútról, Tamásról, a testvér azonban nem hiszi igazán, amit a fiú állít, elzavarja; egy napon azonban mégis beállít Csillagkútra, felkeresi testvére sírját, s elmegy a parókiára; ott pedig keresgélve a szekrényben, meglátja azt az esketős szerkót, felpróbálja (heccből, gúnyból, segítsetek kitalálni); Betti pedig éppen beállít, hiszen mindig elmegy a parókiára, visz friss virágot, stb.; persze elájul, a testvér elszalad, Betti azt hiszi képzelődik, de amikor elmondja Szabinak, az rögtön tudja, ki lehetett a “látomás”;
Mivel nem tudja kiverni a fejéből a “szőke szépséget”, követni kezdi; Betti kezdi azt hinni, hogy megbolondult, s újra beszél Szabinak a dologról, aki elmondja Bettinek, mit tudott meg;
Csapdába csalják az idegent, s kiffagatják, minek is jött Csillagkútra; amikor megtudják, milyen nehéz sorsa volt az apja mellet, Betti és Szabi úgy érzik, kötelességük segíteni rajta; marasztalják, s Ő rááll;
Péter munkát ad neki a kórházban, s Betti sokat van vele, próbálja jó útra téríteni, ami a végén sikerül is Neki és összejönnek!!!!!
Szerintetek??? Elküldjem Nekik?
:)
Anesz29:Nekem nagyon tetszik,minél előbb küld el..:-))
Küldd el mielőbb! Nagyon fordulatos, érdekes. Hívhatnák Balázsnak az ikerfiút. Tamás… Balázs azonos hangzású. Ha Tamás karakterét nem is, de Száraz Dénest visszakaphatnánk…
hihetelten jó ötlet anesz29 ezt köld el mielőbb
fantasztikus mint egy forgatókönyv író:)
Anesz29 gratulálok, nagyon jó amit írtál!
Olvastam már pár történetet de ez is fantasztikus.
A tegnapi emlékepizód, ami már két hete benne volt az előzetesben (nem tudom miért kell hülyének nézni a nézőket)méltatlan volt Tamás atya emlékére:((
Egyetlen egy jó dolog volt benne Szabi és Betty beszélgetése! De ezt is elrontották a féreg Kardos feltűnésével!Miért kellet berakni a végére?
Ja és külön jó hír,hogy a “gyászoló” Betty jövő héten már helyre akarja hozni a kapcsolatát Zolival, közbe meg már az új orvosra vet szemet!Gratula az íroknak!!!
Köszi a bíztatást! Elküldöm!!!
(Azért röhej nem, hogy ezért valakik százezreket kapnak!)
:)))
Nagyon komoly ez a kis történet :-D :-D Ebben legalább van fantázia!!
Sajnálom szegény Kardos megformálóját, mert a szerepét nagyon kifacsarták már és tényleg nem sok fantázia van már benne. Kicsit el kéne küldeni pihenni…
Amúgy meg tökre nem értem ez a házasságos sztorit, mert már a legelejétől lehetett tudni (mikor kezdtek összemelegedni Bettyvel), hogy baromira nem illenek össze, épkézláb sztori eleve nem volt kihozható belőle.
Kiváncsi vagyok, hogy ténylegesen foglalkoznak ezzel a “küldjétek be az ötleteket” témával! Gyanítom, amúgy hogy nem – sajnos! Úgy, ahogy velünk sem foglakozik senki a tv2-től.
Egyik reggel majd arra kelünk, hogy ezt a fórumot is leveszik a “mkűsorról”.
Szerintetek június 4-től csak egy részt vetítenek??? Tud erről valaki valamit? Az előzetesben csak egy bekezdésnyi van írva. Bár ebből a tömény hülyeségből bőven elég. Míg Tamás vissza nem tér, még sok is…
Beküldtem! És mégy egy kicsit kiszíneztem!
Nagyon remélem, hogy olvassa valaki ezeket a leveleket, szerintem maguk alatt vágják a fát, hogyha nem hozzák vissza!
Részünkről pedig az is kompromisszum, hogy nem Tamás atyaként tér vissza, bár ezt azért sajnálom, de egy tesóból is ki lehet hozni jó dolgokat!
Én elsősorban a színészi játékát, az orgánumát szerettem Dénesnek, és persze a szexi mosolyát…
Arra külön felhívtam a figyelmüket, hogy egy a Bettinek kihívást jelentő (már a jó útra terelésben) rosszfiúból nehogy Várnagy-pótlékot csináljanak! És míg a bőrszerkó rendben, a hajfestés már gáz… (Mokka, Szabó Zsófi)
anesz29! Gratulálok az ötletedhez, örülök, hogy beküldted, remélem, megfogadják! Én is hasonlót írtam nekik (mi mást lehetne kitalálni, mint ikertestvért), csak úgy gondoltam, az ikerteső kutat Tamás után. De a Te általad vázolt még jobb!! A Szabi gyereket meg amúgy is szeretem, tegnap is nagyot alakított.Örülök, hogy leglább ő jó útra tért, amiben nem kis szerepe volt Tamás atyának.
Tudom, már keveseket érdekel a többi szereplő, de róluk is lehetne ejteni néhány gondolatot. Jó, hogy Veronkát “kipofozták”, de átestek a ló másik oldalára. Látott már valaki egy doktornőt piros bőrnaciban punk frizurával, nagy sálban dolgozni??? A Macsekban megjelenhetne így, de egy kórházban???
Dóra aljasságait is túlzottnak tartom, (Konrádét már megszoktuk).
Gyöngyi-Emil-Bandi-Böbe kapcsolat is röhejes, ennyire nincsenek hülye emberek, akik egyáltalán nincsenek tekintettel a másikra.
Kardos doki pedig egyáltalán nem hiányzott, hajókázhatott volna még 1-2 évig, aztán meg költözött volna Párizsba.
Már én sem tudom mért nézem a sorozatot, de még mindig arra várok, hogy valami jó is fog benne történni, ami életszerű. Reménykedem Száraz Dénes visszatérésében is.
Jó ötlet az ikertestvéres téma, ugyanakkor ezt már Konrád esetében elsütötték. Igaz ott legalább jól sikerült, mert a sok nyomi között jót alakít szerintem. Nem annyira a rosszfiús részét szeretem, hanem, hogy olyan fa humora van. Jól is áll neki. :-)
Bibicica embereld meg magad és tessék sztrájkolni!!!!
Bocsánat, javítanék bibica61! De a javaslatom tovább él! Sz-t-á-j-k!!! Ezerrel…
Én már bosszuból is nem érem be azzal hogy mától nem nézem a sorozatot de be van kapcsolva a TV készülékem és az RTL megy rajta igaz lenémitottam a hangot de minden este ezt végigcsinálom majd.Szerintem Tamás atya rajongók ha nem is szeretitek annyira a Barátok közt sorozatot akkor is tegyétek azt amit én.Ha az RTL-nek nagyobb lessz a nézetsége akkor GRANDE UR csak megsürgeti a dolgot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VOLNA EGY MERÉSZ ÖTLETEM!
GONDOLTAM ÉN ARRA, HOGY AZ ESKÜVŐ NAPJÁN MIKOR BETTY KISZALAD TAMÁS ATYA UTÁN A TEMPLOMBÓL ELESHETNE A RUHÁJÁBAN VAGY AKÁR KITÖRHETNE A CIPŐJE SARKA HA MÁR A RUHÁJÁT ÚGY IS FELKAPTA ÉS BEÜTI A FEJÉT, MELYNEK KÖVETKEZTÉBEN KÓMÁBA ESNE. A KÖVETKEZŐKET ÁLMODNÁ AMIKET MÁR A STÁB LEFORGATOTT ÍGY A LEFORGATOTT ANYAG JÓ RÉSZE MEGMARADHATNA sőt egész addig le lehetne forgatni a filmet ameddig Betty ismét bevonul az oltárhoz Zoli mellé és amikor a pap megkérdezi, hogy akarja-e férjéül Zolit akkor lejátszódna összevágva egy pár jelenet(kisfilm) hogy mi történt a 2 esküvője között. akkor nyitná ki a szemét(felébredne a kómából) és mutatnák hogy fogja valaki a kezét és megkérdezné hogy Tamás? ezzel vége lenne az évadnak csak hogy a nézők végig izgulják a nyarat :) :DD a következő évad első részében meg megmutatnák hogy TAMÁS fogta Betti kezét és hogy él illetve civil ruhában van mert nem tudta teljesíteni hogy összeadja Bettit és Zolit. na kb ennyi lenne nagy vonalakban és meg is lenne oldva :)
és ehez mit szóltok?
KIRÁLY :))))))))
Most már Szilviát le kéne csapni, mert kezdem unni, gondolom nem vagyok ezzel egyedül!
MAYRA! Nekem tetszik az ötlet!
Kormoscica, nagyon jó a videó, ezúton köszönjük Liba Leontinnak is, hogy megcsinálta! Miért nem értik az alkotók, hogy sokan közülünk pontosan erre vágynak, ezt a szerelmet sírjuk vissza, de nagyon??!!
anesz29: Tamás édesanyja él, ez már korábban kiderült a sorozatból, egyszer pont akkor érkezett Betty, amikor levelet írt neki.
Szerintem Tamás jöjjön vissza és nem az ikertestvére; az nem lenne hiteles, hogy Betty beleszeret Tamásba, majd a testvérébe is, mert mindig Tamást látná benne. Ha ikertestvér, akkor jöjjön vissza Tamás is, vagy derüljön ki, hogy valójában a testvére halt meg. De jobb ha nincs újabb haláleset, volt már éppen elég, Tamás jöjjön vissza élve.
Mayra, nagyon tetszik az ötleted, küldd el nekik. :)
Kedves Fórumozók!
Az utolsó hozzászólást olvasva nekem is beindult a fantáziám, így regisztráltam. :D
Szerintem is unalmas, sőt idegesítő jelenetekkel teli a sorozat mostanában… Gondolok itt arra, hogy elég sok időt vártunk Vera „átváltozására”, ehhez képest nevetségessé tették… Sokkal méltóbb lett volna egy csinos kiskosztümös nőcit csinálni belőle, aki határozott és nem hagyja többé, hogy hülyét csináljanak belőle, mert ez már túlzás… Szegény Viktor is iszonyat hülye sokszor… A legjobbak: Kalem doki, a parancsnok, és újonnan Rolandnak van hatalmas szövege. :D
Na de amiért regisztráltam. Elolvastam az előttem szólókat, és az én fejemben összeállt egy verzió (az ihlető az utolsó hozzászóló). A történet úgy nézne ki, hogy ne legyen nagy kavarodás: minden úgy történt, ahogy láttuk. Csakhogy aki meghalt, éppen ő volt Tamás atya ikertestvére. És mondjuk azt a jelenetet, amikor Tamás felkeresi ikertestvérét, később vetítenék le, hogy megértsük utólag, mi történt. (Ezzel megvan oldva az ikertesós sztori: van is meg nem is, épp arra jó, hogy Tamás visszajöjjön.) Tegyük fel, hogy Tamás sokat őrlődött, és rájött, hogy képtelen összeadni Bettit és Kardost, de közben szeretne pap maradni (ugyanis ha Betti Kardost szereti, akkor csak ez adhat értelmet az életének…), ezért felkereste és megkérte a tesóját, hogy segítsen neki, csak most az egyszer. Így az emlékek a szertartás közben nem Tamásé, hanem Bettié lennének, és a „pap” nem az emlékek miatt nem tud beszélni, hanem mert egyszerűen elfelejtette a szövegét… Tamás pedig közben elutazna, mert nem szeretne a közelben lenni, mert szereti Bettit, és fáj neki, hogy az hozzámegy Kardoshoz, de majd a hivatását tovább folytatva idővel elfelejti szépen lassan- gondolja. Csakhogy történik a szörnyű baleset… Így amikor visszatér Csillagkútra a pap, hogy felkeresse testvérét, aki nem válaszolt az smsekre és a telefont sem vette fel, az első ember akivel összefut, épp Bodolai Bandi, aki persze nem hisz a szemének… Blablabla megtudja a tragédiát a pap de Betti segítségével átvészelik és ők már soha többé nem hagyják el egymást…. Szerintem rengeteg jó dolgot ki lehetne hozni a sorozatból, nem értem, hogy lehet így elcseszni olykor…. Ha meg nincs jó ötlet, minek kell duplaszar részekkel rohanni? Sokkal több értelme lenne a rövidebb, izgalmasabb, kevésbé kiszámítható részeknek.
Mit szóltok? Szerintem nagyobb hülyeségek is történtek már ennél, nem? :D
A te ötleted is nagyon jó és hasonlit egy korábban hozzászólóéhoz is.
Ez egy nagyon jó ötlet. Küldd el nekik!!!Így megmaradhatna Tamás atya is, nemcsak Száraz Dénes. Egyébként valóban sok semmiséggel megy el a két rész, és kizárólag csak rossz dolgok történnek. Hova lett a címből a “Jóban?…”
Hello!
Szerintem az a legfontosabb, hogy mindannyian küldjük be az ötleteinket, lássák, hogy nem csitul a hanguk, s talán tényleg foglalkoznak velünk!
A tegnap reggeli Mokkás interjúból kiderül, hogy Dénes is úgy gondolja, Tamás atya karaktere elfáradt (ami persze a hülye íróknak köszönhető), s azért lássuk be mi is, hogy a beteljüst szerelem egy sztori végét jelenti! Nekem ahhoz semmi kedvem, hogy Őket is zaklassa egy “Dóri” vagy “Ibolya”, vagy megcsalják egymást, és elhagyják… Akkor Tamásra is az vár, ami Kardosra!
Egy rokonnal, akinek más a jelleme, újra kezdődhetne a szikra két ember között, és izgulhatnánk, hogy összejönnek-e?!
Persze a legjobb az lenne, ha állandó szereplős karaktert találnának ki Neki, akkor minden este érdemes lenne a tv elé ülni! (ezt az RTL-es dolgot Én is csinálni fogom! Grande azt nyilatkozta valahol, hogy azt hitte csitulni fog a dolog, de egyre több levél megy!)
Egyébként tényleg igaz, hogy az ikres sztori már kimerült, ez eszembe sem jutott! Azt meg nem tudtam, hogy él az anyja, de ez könnyen megoldható, ha mondjuk a zárdafőnököt tartja anyjának! ??? :)
De ami a legjobb, hogy az esketős ruha nem égett el a villámcsapáskor? Ezt majd újra nézem!
SENKI NE NÉZZE!!! ÉS ÍRJATOK NEKIK!
Jó ez a yotutube-os video :-)
Az megint bosszantó, hogy ez a producer még le is nyilatkozza, hogy nem vesz minket komolyan. Ez olyan leszólós, hogy majd abbahagyják. Még az kellett volna, hogy hozzátegye, hogy ezek a hülyék! Úgy csinál műsort, hogy közben nem tiszteli azokat, akikért (elvileg) dolgozik!
Úgy nem lehet szolgáltatni, hogy hülyének nézem a másik felet, de remélem, hogy ebből tanul. Kéne neki egy kis alázat!!!
Csak azért is az RTL-t fogom nézni (akár csak lehalkítva is), pedig oda aztán végképp nem szoktam kapcsolni, de legyen!!! Sőt!!!
Sürgős ütemben szedje össze magát ez a Grande, mert ha így megy tovább akkor nagyot fog koppanni!
El tudom képzelni, hogy arra játszik, hogy kihúzza valahogy az évad végéig és azt reméli, hogy a nyár közeledtével majd lecsitulnak az indulatok!! De csak a nézettség fog erős ütemben csitulni, az tuti!
Hányan lehetnek még olyanok (mint pl. én is vagy sokan közöttünk) akik nem szóltak hozzá eddig semmihez csak vártak, de sikerült annyira felbosszantani, hogy aktivizáltuk magunkat!!
Sziasztok!
Igaz, hogy volt már ikertestvéres sztori, de ezt azt hiszem, mindannyian elnéznénk nekik a cél érdekében. Arra, hogy írt már Tamás atya levelet az anyjának, ki emlékszik? Voltak már nagyobb bakik is ebben a sorozatban! De valóban lehetne bárki más is, akit anyjának tekintett, és neki írta azt a levelet. Nekem úgy jobban tetszene, ha az ikertesó jönne, és abba szeretne bele Betti, így elkerülhető lenne az örök vívódás is, hogy T.atya kilépjen-e az egyházból, vagy sem. Az a megoldás, hogy utólag derül ki, hogy nem T.atya tartotta az esküvőt, és csak a kómában levő Betti álmait láttuk eddig, szerintem nagy kavarodást okozna. Nem lehetne különbséget tenni álom, és “valóság” között. Anno a Dallasban is így volt Bobby visszatérése után. De úgy gondolom, adtunk és adunk elég ötletet a megoldásra, csak végre valaki vegye figyelembe az illetékesek közül!
Még mindig úgy gondolom, hogy az ikertestvérbe beleszeretés nem lenne hiteles… Ha nem akarták volna felvállalni az “egyház vagy szerelem” dilemmát, bele sem írták volna a sorozatba, így most már kiléphet, nem lehet azt mondani, hogy nem tett meg mindent azért, hogy elfelejtse a szerelmét. Meg lehet úgy írni egy szálat, hogy a boldog egymásra találás után sem veszíti el az érdekességét, de ehhez jó írókra van szükség.
Jobban belegondolva én is a princesa0125 sztorit tartom hitelesebbnek, izgalmasabbnak. Láttunk már olyan filmeket, hogy a nézők utólag értesültek bizonyos -már megtörtént- háttér eseményekről, hogy izgalmasabb legyen a sztori. Tehát azokat a jeleneteket, amikor Tamás felkeresi az ikertestvérét, hogy vegye át a szerepét az esküvő alatt, ezután láthatnánk. Mondjuk Tamás elmesélhetné Bettynek a történteket. Ha pedig összejönnének, onnantól is lehetne érdekes a Tamás-Betty kapcsolat. Nem kell egy filmben minden áron minden kapcsolatot tönkretenni. Vagy boldog párok nincsenek az életben??? Ja, az nem érdekes… Csak az öldöklés, a féltékenység, a zsarolás, a hiszti, az intrika???…
Olvasom a jobbnál jobb ötleteket és óhatatlanul is elgondolkodom azon, vajon mindez az íróknak nem jutott volna eszébe? Azoknak akik hivatásuknál fogva alakítják, kanyarítják ennek a két szereplőnek az életét, sorsát?
Miért fújt ki Tamás atya karaktere? Mondja már el nekem valaki, mert komolyan nem tudom! Miért nem látnak fantáziát egy hosszas vívódást követő beteljesült szerelemben? Miért nem lehet érdekes és egy kilépett és civil életet élő pap sorsa? Miért lenne unalmasabb ez így megírva, mint mondjuk a Bodolai vagy Halász család élete? Vajon mit kezdene az életével Tamás? Hogyan tudna továbbra is értékeket közvetíteni? Hogyan alakulna az élete egy olyan nő oldalán, mint Betty? ( Aki valljuk meg sokszor nagyon nem könnyű eset :D ) Vajon sosem bánná meg a döntését? Miért nem lehet mindezt megmutatni nekünk NÉZŐKNEK???? Miért gondolják az illetékesek, hogy erre senki sem lenne kíváncsi??? Ki mondta ezt nekik?
Én továbbra is hűségesen és kitartóan Tamást várom vissza! Jöhet atyaként, de bízom benne, hogy végre a szíve szerint dönt. Nem mehet csak így, ilyen egyszerűen a levesbe ez a különleges szerelem, mely annyi nézőt szerzett ennek a csatornának!!!!
Egyre jobbak az ötletek! Princesa0125 sztorija nekem is egy fokkal jobbnak tűnik, bár tulajdonképpen én bármelyiket el tudnám fogadni, csak hozzák vissza Tamás atyát!
Nem tudom, ki hogy van vele, én személy szerint egy ikertesónak nem igazán tudnék örülni (már ha ő lenne, aki az új részekben szerepelne, természetesen a szerepcserés megoldás az jó). Ami viszont végképp nem tetszene, az az lenne, ha Száraz Dénes egy teljesen új, negatív karakterként térne vissza, ahogy több riportban is elhangzott. Egyrészt a negatív szereplőkkel tele van már a padlás, másrészt (számomra legalábbis) ebben az esetben Tamás atya és Száraz Dénes együtt hiányoznak. Nem azért mert egybemosom a színészt a szerepével, de ebben a filmben így szerettük meg őt, remekül alakítja /alakította és nem hiszem el, hogy ez a karakter elfáradt. Egy csomóan szuper ötleteket vetettek fel, vegyék fel őket a jelenlegi “rendkívül kreatív” forgatókönyvírók helyére.. ;)