A Divatkreátor 2 – 6. adás – 2011.05.12.
A Divatkreátor
Andó Ildikó ezúttal csapatmunkára utasította a kreátorokat. A versenyzők maguk választhatták ki társaikat, az így létrejött teameknek Orosz Barbara számára kellett kollekciót készíteniük. A zsűriben most Ildikó és Barbi mellett Szegedi Kata divattervező foglalt helyet, aki a darabokat látván azt tanácsolta a kreátoroknak: merjenek bátrabbak lenni. Ebben az adásban láthatod a Triumph nemzetközi fehérnemű tervezői verseny hazai döntőjének összefoglalóját, melyből az is kiderül, hogy kik mérkőzhetnek meg a Berlini Divathéten!













Még nem érkezett hozzászólás