2012/02/05 19:29
Brutális rablás: a kisfiúra is fegyvert fogtak Tények
Pisztolyt fogott egy négy éves kisfiúra egy kegyetlen rablóbanda Pécsváradon. Símaszkban törtek be a családi házba, a szülőket összekötözték és megverték. Félmillió forintot találtak, azt elvitték. Az apa szerint a rablók saját egykori kollégái lehettek. Tovább
2012/02/05 19:25
Hárman a hidegtől, egy ember a szén-monoxidtól halt meg Tények
Saját erkélyén fagyott meg egy férfi Győrben, egy másik pedig bent a lakásában a Zala megyei Garaboncon. Pécsen pedig egy idősebb embert találtak az egyik parkban, de már nem tudtak segíteni rajta, teljesen kihűlt. És sokakat az utolsó percben találtak meg, volt, akit a rendőrök, volt, akit a szomszédai. Tovább
2012/02/05 19:23
Méteres hótorlaszok és elzárt települések Tények
Négyen haltak meg a hideg miatt éjszaka. Borsodban több településre csaknem 2 napig nem lehetett bejutni. Méteres hótorlaszokat emelt a szél Borsodban. Volt, aki csak úgy jutott haza, hogy az autóját az úton hagyta, és gyalog átmászott a hóbuckákon. Tovább
2012/02/04 19:03
Egy kisgyereket kellett kimenekíteni a budapesti gázrobbanás után Tények
Öt embert, köztük egy kisgyereket kellett kimenekíteni, amikor felrobbant egy lakás Budapesten. Az egész ház lakhatatlanná vált. Megrogyott a fala, és leszakadt a teteje. Egy idős férfi lakásában volt gázrobbanás. Tovább
2012/02/04 18:59
Több tízezer ember kerülhet veszélybe a Malév csődje miatt Tények
Indul a fekete sereg - így búcsúzott a kapitány, aki a lízingelt Malév gépek közül az elsőt vitte vissza az írországi bázisra. Összesen tizennégy repülőből állt a konvoj, egymás után indultak Ferihegyről, és éjszaka már az összes gép az ottani bázison állt. Tovább
2012/02/04 18:49
17 éves fiút mentettek meg a rendőrök a fagyhaláltól Tények
Halálra fagytak ketten éjszaka a nagy hidegben, egy férfit Debrecenben egy padon fekve találtak meg, egy székesfehérvári asszonyt pedig az újságkihordó. Egy 17 éves fiú is majdnem megfagyott a buszmegállóban Csongrád megyében, Pitvaroson. Tovább
2012/02/04 18:40
Az ország déli részén 40 centi hó is esett Tények
Délen negyven, Budapesten tíz, északnyugaton öt centi hó esett. Többen megfagytak éjszaka, rengeteg baleset történt a havas utakon. Tovább
2012/02/03 18:24
Nekiment egy tűzcsapnak egy budapesti troli Tények
Kidöntött egy tűzcsapot egy trolibusz Budapesten, éppen a Vízművek épületével szemben. A nagy nyomással kiömlő víz hamar ráfagyott az útra és a járdára. Nem sokkal később felszórták az utat, hogy ne csússzon. Tovább
2012/02/03 18:19
Már a Tiszán és a Dunán is elindították a jégtörőket Tények
Mától lehet korcsolyázni a Balatonon a Tihanyi-öbölnél és a Fertő-tónál is. Most érte el a jégvastagság a 10 cm-t, ha ennél vékonyabb a jég akkor életveszélyes rámenni. A Balatonon csak a part közeli helyeken szabad korcsolyázni, ugyanis a víz még nem fagyott be teljesen. Tovább
2012/02/03 18:11
Csongrád: hétfőn és kedden tanítási szünet az időjárás miatt Tények
Megérkezett a hó, Csongrád megyében már egész nap esett. Ott akár fél méteres hó is lehet szombatra. Hétfőre és keddre tanítási szünetet rendeltek el az egész megyében a rendkívüli időjárás miatt. Az ország többi részén is van vagy lesz havazás. Tovább
2012/02/03 17:56
Aki bankkártyával fizetett, visszakaphatja a Malév-jegye árát Tények
A legtöbb utas nem kapja vissza a repülőjegyének az árát - hiába nem tudott elutazni. Egy szűkebb körnek jár a garancia, és szerencséje volt annak is, aki bankkártyával vette a jegyét: nekik a bankok jóváírják az összeget. Tovább
2012/02/03 17:46
Malév: egyetlen gép sem száll már fel Tények
Több ezer utas nem tudott elutazni Európa szerte, miután reggel bejelentették, hogy nem repül többet a Malév. A reggeli gépekhez kiment utasoknak először csak azt mondták, kicsit csúszik a beszállítás, utána viszont kiderült, egyetlen gép sem száll már fel. Tovább
2012/02/03 11:28
Törölték a Malév összes járatát Tények
Törölték a Malév összes járatát - ezt reggel hétkor jelentették be a Liszt Ferenc repülőtéren. 64 járat indult volna pénteken el Budapestről. Orbán Viktor nem sokkal ezelőtt azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy szerinte nem lehetetlen a Malév újraindulása. Tovább
2012/02/03 11:23
Kidöntötte egy autó a hajdúsámsoni kerítést Tények
Kidöntötte a kerítést egy autó Hajdúsámsonban. Öten sérültek meg a balesetben, ketten súlyosan. Egyelőre nem tudni, miért tért le az útról a kocsi. A kerítést átszakítva rohant bele egy üzlet kertjébe. A sérülteket a tűzoltók vágták ki az autóból. Tovább
2012/02/03 11:20
Szénmonoxid miatt halt meg egy házaspár Budapesten Tények
Szénmonoxid-mérgezésben halt meg két ember Budapesten, az Ócsai úton. Mire kiértek a tűzoltók, a házaspárt már nem lehetett megmenteni. Magas szénmonoxid szintet mértek az épületben, amit átszellőztettek. Tovább
2012/02/02 19:15
Tömeghalál az egyiptomi focimeccsen Tények
Legalább 74-en meghaltak, és több százan megsérültek, amikor egy egyiptomi focimeccs után tömegverekedés tört ki a pályán. A hazai csapat drukkerei késekkel támadták meg a vendégszurkolókat, az emberek berohantak a pályára. Tovább
2012/02/02 19:12
Anyát és 12 éves fiát késelték meg Tények
Megkéseltek egy asszonyt és a 12 éves kamasz fiát Pesterzsébeten. Mindkettejüknek súlyos az állapota, úgy tudjuk: a fiút nyakon szúrták, majdnem belehalt. Az ügyről a rendőrség sem árult el többet. Információink szerint családok közötti elszámolási vitáról lehet szó. Tovább
2012/02/02 19:01
Sokan maradnak fűtés nélkül a szibériai hidegben Tények
Gázszivárgás miatt egy egész háztömbben elzárták a gázt Székesfehérváron, így nincs fűtés a nagy hidegben. Budapesten csak a VIII. kerületben több száz olyan lakás van, amiben elzárták a gázt, az önkormányzat segítene, de a gázművek nem küldi a listát, hogy pontosan hol nincs fűtés. Tovább
2012/02/02 18:57
Már csak órákra van a nagy havazás Tények
Újabb két kihűlt holttestet találtak. Hajnalban már havazik, délkeleten 40 centi is eshet. Holnaptól 11 keleti megyére adott ki elsőfokú jelzést a Meteorológiai Szolgálat. Napközben még hidegebb lesz, mínusz 10-15 fok is lehet és hajnalban már havazhat is. A hétvégén pedig már akár -25 fok is lehet. Tovább
2012/02/01 16:36
Aktív szavazás és kvízjáték Aktív
Nézd a TV2-n az Aktív élő adását, küldd el a szavazatod az Aktív adásában feltett napi véleménykérdésre és vegyél részt a nyereményjátékban! Szavazz és játssz velünk! Tovább
2012/02/01 15:13
Láthatatlan fogszabályzót kaptak a Jóban Rosszban szépségei Jóban Rosszban - Webextra
Bálizs Anett és Kondákor Zsófi ugyanis a fejébe vette, feltűnés nélkül, láthatatlan és könnyen megszokható fogszabályozással tökéletesíti mosolyát. Tovább
2012/01/29 19:02
250 kilométert autóznak egy tankolásért a szegedi mentősök Tények
250 kilométert autóznak a szegedi mentősök, hogy meg tudják tankolni az autóikat. Nincs pénzük gázolajra, viszont hitelre csak a Bács-Kiskun megyei Mélykúton kapnak. Amiből persze sok el is megy az utazásra, de máskülönben le kellene állniuk minden hónap második felében. Tovább
2012/01/29 18:58
Vészjelzővel a kezükben alszanak a szombathelyiek Tények
Vészjelző készülékkel a kezükben aludtak a lakók abban a szombathelyi panelházban, ahol robbanásveszély miatt elzárták a gázt. A legtöbb lakásból kiköltöztették a lakókat, de 21-en maradtak és maradnának a gázszerelés végéig, körülbelül egy hétig. Tovább
2012/01/29 18:53
Már buliznak a diszkóban, ahol kis híján meghalt egy lány Tények
Folytatódnak a bulik az újbudai discoban, ahol péntek éjszaka egymás után estek össze fiatalok, mert Gina nevű drogot fogyasztottak. Hatalmas volt a pánik, ha a mentők egy perccel később érkeznek, az egyik lány például megfullad. Tovább
2012/01/29 17:49
Egy éjszaka alatt szinte az egész házat ellopták Tények
Bejárati ajtót, gázcsöveket, WC-t, mindent ami mozdítható elloptak egy házból éjszaka Kecskeméten. Senki nem volt otthon, órákig tarthatott, mire a tolvaj mindent leszerelt. Több mint egy millió forint a kár. A rendőrség nyomoz. Tovább
2012/01/29 17:43
Drága francia autókat lopott egy rablóbanda Budapesten Tények
Drága francia autókat lopott egy rablóbanda Budapesten, valószínűleg rendelésre. A banda műhelyében félig szétszerelt autókat és tucatnyi lopott alkatrészt találtak a rendőrök, és kábítószert illetve lőszereket is. Tovább
2012/01/29 17:39
Felrobbant egy kazán Perén Tények
Felrobbant egy kazán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perén. Először egy szerelő szerelte a kazánt, mert az elromlott. Aztán azt mondta: még elszalad egy alkatrészért, de közben már be lehet gyújtani. Tovább










