Az Inter mellett a TV2 is BL-győztes

kiss_peterKiss Péter programigazgató szerint mind nézettségben, mind kereskedelmi szempontból abszolút sikert hozott a csatornának a Bajnokok Ligája (BL). A csúcsfutball online és telefonos felületeiken is hódított. A Loki-meccsek 3 millió nézője magyar futballtörténeti rekordnak számít. A meccsek közötti hetekben akciófilmekkel tartották képernyő előtt a férfiakat.

A TV2 három évre szerezte meg a BL-meccsek közvetítési jogát. Hogyan értékelik első BL-szezonjukat? Mit hozott nézettségben, illetve árbevételben?

Maximálisan elégedettek vagyunk a Bajnokok Ligája teljesítményével. Már a szezon legelején sikerült olyan közönségarányokat (15-20% SHR) elérni, ami korábban az m1-nek csak a negyeddöntők idején teljesült, a szezon vége pedig egészen parádés volt: 30%-os közönségaránnyal megnyertük a szombat estét (május 22., döntő). A 18-49-es célcsoporton túl folyamatosan figyelemmel kísértük a fiatal férfi célcsoport affinitását, utóbbiban egészen kiváló eredményeket értünk el, számos mérkőzés idején több mint 40%-os SHR-t hozott a BL.
Külön öröm volt a számunkra, hogy 14 év után egy magyar csapat is a BL főtáblájára jutott. Az a több mint 3 millió néző, aki a Loki-meccsek idején a képernyők előtt ült, rekord nézőszámot jelent a magyar futball történetében.
Többször elmondtuk már, hogy a BL-lel nem elsősorban a nézettségi győzelem volt a célunk, sokkal fontosabb indíttatásunk, hogy a TV2 presztízsének javítása mellett lojális férfi nézőtábort építsünk a csatornán, ez pedig sikerült. A keddi BL mérkőzések igazi, férfias akciófilmekkel rotálódtak (Tűzben edzett férfi, Peacemaker, Next – A holnap a múlté, Bourne-sorozat, Gladiátor), így a focimentes napokon is megőriztük a 18-49 közötti férfinézők többségét.
Kereskedelmi szempontból is abszolút sikernek számít a Bajnokok Ligája, hiszen szám szerint 31 új hirdetőt és ebből 19 olyan óriáshirdetőt vonzott a csatornára, akik korábban soha nem hirdettek a TV2-n. Az új hirdetők között ott van a Dreher, a sportfogadásairól híres bwin, a Ford, az OMV és a Zwack, utóbbinak látványos Unicum kampánya például tervezetten a BL Szuperkupa idején rajtolt el, de említhetném a Nike legújabb 3 perces szpotját, amely szintén nálunk, a BL döntő idején mutatkozott be a nagyközönség előtt. A BL környezet reklámblokkjainak kihasználtsága több hónapban is elérte a 100%-ot, és mindenképpen sikerként könyveljük el, hogy a BL official szponzorai a kötelező megjelenéseken túl további szpotfelületeket is vásároltak nálunk.

A szerződés mobiltelefonos és internetes jogokra is kiterjed. Utóbbiak milyen mértékben járultak hozzá az eredményességhez?

Az élő online BL közvetítések sikere sem elhanyagolható: esetenként pótszerverekre is szükségünk volt, hogy a mérkőzéseket neten követő futballdrukkerek livestreaming igényét kielégíthessük. Augusztusban indult és azóta többször is látogatói rekordot döntött a Bajnokok Ligája oldalunk (bl.tv2.hu). Látogatói csúcs övezte már a legelején a 2009. augusztus 25-i hazai mérkőzést (Debrecen – Levski Sofia) és a BL főtáblára jutottak közti augusztus 27-i élőben közvetített sorsolást is. Szeptemberben előfordult, hogy a DVSC meccsek kapcsán egy nap alatt kétszázezer egyedi látogatót mért a tv2.hu auditáló rendszere, a felhasználók közel egymillió oldalletöltést produkáltak, és a látogatások száma elérte a háromszázezret. Októberben pedig volt olyan nap, amelyen már 1,4 millió oldalletöltést is mértünk. A döntőhöz közeledve ezek a számok is sorra megdőltek, köszönhetően a csak nálunk látható BL extra tartalmaknak, exkluzív tudósításoknak, Hajdú B. István rendszeres videóblogjának és egyéb extráknak.
A bl.tv2.hu oldalhoz hasonlóan a nézők a TV2 WAP portálján, a wap.tv2.hu-n is megtaláltak minden BL hírt és összefoglalót, az élő közvetítést pedig egy arra alkalmas mobil segítségével mindhárom mobilszolgáltató ügyfelei igénybe vehették. BL SMS hírszolgáltatást is indítottunk, hogy a felhasználók első kézből kapjanak információt a meccsek estéjén rövid szöveges üzenetben a három legfontosabb BL-hírről és az összes aznapi eredményről.

Távlatilag milyen szerepet kaphat a sport a TV2 műsorstruktúrájában?

A következő években is folyamatosan építjük a TV2 „sportfóliót”, ennek része a három évre lekötött Bajnokok Ligája és a tavaly óta nálunk futó izgalmas sivatagi autós-motoros párharc, a Dakar is.

(forrás: mediapiac.com)

Címkék: bl, foci, siker

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség