Hátrányos helyzetű gyerekeknek segített Majka és Caramel
12 millió forintot nyert A 40 milliós játszmában Majka és Caramel. A TV2 két sztárja egy-egy alapítványnak ajánlotta fel a részét és a napokban át is adták a fejenként hatmillió forintot.
Tavaly decemberben, a két ünnep között celebekkel futott A 40 milliós játszma, melynek nagy nyertesei Caramel és Majka voltak. A két híresség fejenként hatmillió forintot zsebelhetett be, ezt az összeget pedig a napokban átadták az általuk választott alapítványoknak. Mindketten úgy döntöttek, hátrányos helyzetű gyerekeket támogatnak: Caramel egy budapesti, Majka pedig egy debreceni alapítványnak ajánlotta fel nyereményét. A felajánlást természetesen személyesen vitték el.
„Mindig öröm részt venni olyan kezdeményezésben, amelynek közösségépítő ereje van, pláne, ha hátrányos helyzetű, vagy beteg gyerekeknek segíthetünk” – magyarázta Majka, az Ezek megőrültek műsorvezetője.
Caramel hatmilliója a Waldapfel Oktatási és Nevelési Alapítványhoz, Majkáé pedig a debreceni Oázis Alapítványhoz került.






Hozzászólások (2)
Kedves szerkesztőség. Én egy közel 23 éves bajai lakos vagyok. Úgy hiszem mostanság, hogy 1 átlagos ember életét kezdem élni, a mai gazdasági válságban.
Ami hát lásuk be, semmi jót nem jelent a jövőmre nézve. Jelenleg munkanélküli vagyok, 2 szakmával a hátam mögött. Édesanyám egyedül nevel.
Talán ennyit magamról, mert ez az üzenet nem rólam szól!!!
Egy olyan emberről szeretnék mesélni kinek az én életemnél 10 – szer rosszabb, és kezdi feladni az életét!!!!
Eddig nem is hangozhat túl drámainak, de ez nem minden,
ugyanis ez az ember, 1 anyuka, ki egyedül neveli 15 éves lányát, 30 évesen nem számít hat támogatásra senkitől,
Csak magára számíthat!! 2 éve költözött albérletbe de nem tudja miből fizetni a számlákat, így költözésre kényszerül 1 éven belül akár többször is! Az Új otthonát nem tudja megszokni mert nincs pénze a számlákra. Úgy tűnik, a napokban is ebben a helyzetben vannak, és költözniük kell!! Nincs hova mennie!!! Az útcára kényszerülhetnek…
Ezt Nem szabadna hagynunk, de én semmit sem tehetek!!!
Egy anya és Jól tanuló lánya, ki eredményes a modern táncban is, nem kicsit ugyanis a tánc csoportjával kiemelkedő eredményre tett szert világbajnoki kupa 2. helyével nem kerülhet az utcára.
Kérem segítsenek ennek az Anyukának és Lányának. A telefonszámom 06709462588.
TISZTELT TV2
Tóth László vagyok Sajópetriből egy Borsodi kis faluból, egy olyan településről ahol sem az Önkormányzatnak sem a falunak nincs pénze.
Négyen élünk egy lakásban a Feleségem! És két lányom én regisztrált munkanélküli vagyok
5 – hónapja munka nélkül, utoljára a Tiszaújvárosi JABIL ban dolgoztam de ott félévente cserélik a dolgozókat Előtte 20 évig a Miskolci Közlekedési ZRT nél .
Jelenleg nem kapok semmiféle támogatást mert egy Családban csak egy fő kaphatja a 28500 Ft
támogatást.
A két lányomból az egyik tanul a másik itthon van velünk Szorongásos félelmei vannak és kezelhetetlen,Ez tavaly kezdődött neki az új iskolába Miskolcon a Ferenci Sándor Szakközépben.
Valójában szinte el sem hagyja a lakást ő 20 éves
Ő róla meg is szüntették a családi pótlék folyósítását! Így csak a kisebbik Tímeára kapjuk.
Így van 12200 Ft és a 28500 Ft ebből kel fizetni a számlákat élni egy Hónapig! Iskoláztatni a gyereket és csak a havi bérletei 6000 Ft havi élelmezés nálunk a 10 csomag liszt 30 kg krumpli
az olaj és kész
Az idei karácsonyt Krumpli és a könnyeink között töltöttük a legnagyobb baj hogy tűzifánk sincs
és nem is tudunk miből venni a Sajó Folyó parton szedtünk annyit hogy elég legyen az ünnepek alatt.
Nagyon kérem az Istenre önöket ha tudnak SEGÍTSENEK!! tűzifával mert venni nem tudunk és nem akarok fa lopásért börtönben ülni Hisz életemben sohasem voltam még büntetve sem nem hogy börtönben!
Nincs ember a földön aki ne lenne el éhen is csak meleg legyen mert csak egy darab kenyér jusson
Csak melegben tudjuk elfogyasztani és Békében.
Nagyon sok helyre jelentkeztem a környéken munkára! De mindenütt csak tavasszal tudnak valamit mondani, sajnos nagy hátrányom hogy képzetlen vagyok csak 8 általánosom van és csak a kétkezi fizikai munkához értek.
Ennyi Bűnöm van és hogy messze lakom a várostól 40 éves vagyok egész életemben csak fizikai munkát végeztem! Arról nem tehetek hogy nekem nem adatott meg akkoriban hogy tanuljak mert ki kerültem az iskolából már Dolgoznom kellet
Csak annyit segítsenek hogy tűzifát vagy valamilyen tűzellő anyagot mert Istenre esküszöm már nem tudom hogyan tovább! Nem elég hogy éhezünk de ennyit fagyoskodni már őrület.
Soha ne tudja meg egy ember sem mi az amikor titokban látja gyermekeit sírni Karácsony viliáján estéjén mert nekik még élelem sem jutott mint másnak
KÖSZÖNÖM
205328556