Celeb vagyok – Segíthetek?
16,5 millió forintnyi adomány összegyűjtésében segítettek a magyar sztárok.
November 21-én sikítozó tini lányoktól voltak hangosak a piros-sárga színeiről ismert gyorsétterem-lánc előterei. A hazai celebvilág színe-java állt ugyanis pult mögé, hogy jótékonysági termékek árusításával a budapesti és miskolci Ronald Ház javára gyűjtsön. A közel 200 magyar híresség közreműködésének is köszönhetően 1 hét alatt 16,5 millió forint gyűlt össze! Idén többek között a Jóban Rosszban szereplői, Dukai Regina, Tóth Gabi és SP is megkérdezte a vásárlóktól a gyorsétterem elhíresült mondatát: segíthetek?
A súlyosan beteg gyermekeknek és szüleiknek ingyenesen otthont adó Ronald Házakat működtető alapítvány jótékonysági akciójához minden év novemberében több száz hazai híresség csatlakozik. Szombaton többek között Hajas László, Csisztu Zsuzsa, Nyertes Zsuzsa, Csonka András, Keleti Andrea, Nádas György, Szentgyörgyi Romeo és Lola vette fel a rendelést az éttermekben. A vendégek így a sült krumplijuk mellé autogramot is kaphattak a hírességektől. A nagyszabású jótékonysági akcióhoz 2009-ben újonnan csatlakozott Dukai Regina és SP is, akik miatt igencsak állnia kellett a rohamot a Westend bevásárlóközpontban lévő étteremnek, mivel az énekeseket folyamatosan ostromolták a rajongók.
A közös jótékony cél a konkurens csatornák sorozatszereplőit is összehozta: a Barátok Köztből Barna Zsombor és Bozsek Márk, míg a Jóban Rosszban sorozatból Vágvölgyi Lilian, Timon Barna és Fejes Tímea árulták a jótékonysági termékeket. Minden eladott sültkrumpli árából 40 Ft az alapítvány számláját gazdagította. Peller Mariann és Madár Veronika nagy sikert aratott a kasszák mögött: ők adták el a legtöbb mobildíszt, amelynek teljes ára (200 Ft) ugyancsak az alapítvány számláját gyarapította.
„A jótékonyság mindig feltölt minket, a Ronald Házak javára rendszeresen dobunk be pénzt az éttermekben található adománygyűjtő perselybe, sőt nálunk már hagyomány, hogy ezen a napon minden évben beállunk a pult mögé.” – mondták el az Animal Cannibals tagjai szombaton. A Ronald Házak legfontosabb bevétele a McDonald’s éttermekben elhelyezett perselyekben összegyűlő pénzadomány, vagyis az alapítvány több millió ismeretlen magyar támogatóval büszkélkedhet. A korábbi években összegyűlt aprópénznek, az adományoknak és a jótékonysági akcióknak köszönhetően eddig két Ronald Ház épült Magyarországon. A budapesti és miskolci házakban 4400 család töltött el 44.000 éjszakát térítésmentesen, amíg a beteg kisgyermek kórházi kezelése tartott.






Még nem érkezett hozzászólás